Kazinczy Ferenc összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

[1] Magyar-országot a’ Szilágytól, Erdélynek pitvarától, Széplak Bihari és Ip Krasznai helységek közt a’ Berettyó’ mocsáros folyamja választja el, melly itt eggy Tusza nevü erdőben fakad. [2] Ennek kiáradása, és a’ Krasznáé, e’ példátlan esőzésekben, ’s a’ kerűlés, mellyet ezért Zovány és a’ Bánffiak által lakott Nagyfalu közt tennem kelle, nagyon elkéslelének.

Vendéglőm Cserei Farkas Kamarás és Major Úr kevés hetek előtt ideglázából gyógyula fel; most pedig szemeire szenvedett. Orvosai kértek, hagynám magában; nyugalomra van szüksége. Hogy időmet kényem szerint ’s hasznomra élhessem, tiszteletre méltó hitvese, leánya Gróf Haller Gábor Kincstartónak, áltvive nappalijába, ’s felnyitván előttem férje’ fiókjait, magamra hagyott, elfogva gondjai által a’ kedves beteg körül.

[3] Égtem ismét látni a’ szelenczét, mellyben a’ Prusszok’ nagy Friedriche gyógyporát^* hordá zsebjében. Az arany szelencze eggy kisded papagáj; fenekén a’ Prussz-korona, a’ Fridericus Rex’ monogrammjával; benne még most is a’ kalánka, mellyel a’ Kiraly a’ polychrestus sót merítette, ’s szájához vitte. Megtestesűlve álla előttem a’ mult század eggyik fő dísze, a’ maga kopott kék kabátjában, lötyögő fekete pelüche (szőrbársony) nadrágával, ’s bal hónja alá szorított csákánygombú nádpálczájával a’ hogyan képét, a’ Cuninghám’ festése után Cunego metszette. A’ szelenczét az én barátom’ atyja Referendárius Cserei Farkas, eggy Magyar-Cancellariai Referendárius barátjától vevé ajándékban, ki viszont huszár rokonától, ’s annak jeleként, hogy a’ derék ifju teljesíté a’ mit tőle bátyja várt. – Feledve van az ifjú’ neve, ki hazánknak e’ fényt nyeré, ’s nincs ki szólhasson, hogy a’ szelencze hol és miként leve zsákmányunkká.

[4] Kiélvén magamat a’ szobák’ festéseinek és rezeinek nézeltekben, mellyek közt a’ Vernet’ Zivatarát is találtam, még pedig Balechou által metszve; de két nevezetes társai, a’ Csend és a’^* Ferdők (Calme, és Les Baigneuses) nélkül; most a’ Metszett-kövek gyüjteményének állék. – Nagy szépségű munkák!

Tovább a’ Wedgewood’ edénykéi mulattatának, a’ Római hamvcsuprok, az Etrüszk és Herculánumi maradványok, eggy Tengeri-Herbárium, a’ Nemes-kövek’ gyüjteménye, de a’ mellyet eggy tolvaj cseléd nagyon megfogyasztott; ’s a’ keleti és nyugoti Indiák’ gyümölcsei, kemény tésztában, természeti nagyságaikban és színeikkel, a’ mint Sickel az Europaiakat öntögeti.

[5] Bibliothecáját első ittlétemkor (1805.) a’ tűrhetetlen hideg nem engedé megtekintenem, ’s most ezt vágytam látni mindenek felett. Cserei maga akara lenni vezetőm; hogy Incunábulájit, princeps editiójit, a’ kézíratokat, ’s a’ Cardinál-Fejedelem Báthori András’ pergamenre írt Breviáriumát, ’s a’ Bethlen Farkas Historiajának Keresdi kiadását vélem látathassa; de szemeinek fájdalmai nem engedé hogy sokáig fenn legyen. Itt van valamit a’ Jesuita Kaprinay, a’ Referendárius’ nevelője, bírt. Ez maga is sokat vásárla Bécsben, Lőrincz fija pedig még többet, Német és Franczia-országi útazása alatt, hol, már mátkája a’ Broglie fényes ház’ eggy leányának, a’ hon’ és a’ tudományok’ nagy kárára, megholt.

[6] Csereinek eggyik öröme a’ kertészkedés, ’s Kraszna ritkaságokban gazdag. Dr. Baumgarten az Erdélyben talált növevényeknek magyarokról ada nevet, ’s ezeknek eggyike SILENE CSEREIA nevezetet visel. [7] Valamikor az eső megszűnt, bejárám a’ kertet, álmélkodva gazdagságain. [8] Klaproth és Wildenow Berlinben, Regnaut Párizsban, Gróf Canal és Prof. Dr. Nowodworsky Prágában ’s a’ Brasíliából visszatért Neu-Wiedi Maximilián Herczeg Krasznát sok magvakkal, hagymákkal és csemetékkel gazdagítottak, ’s a’ Xeranthemum bracteatum ide Malmaisonból jött. Kraszna dicsekedhetik, hogy Erdély nagy részben innen vevé, a’ mit most már mindenfelé nevel kertjeiben; tudomány nélkül többére, és csak érzésből. De haszna az ollyannak is van.

[9] Útam Krasznáról Kolozsvár felé a’ Meszes hegyén méne, [10] ’ s Cserei előre külde Perjére, hogy engem várjon készen a’ hatökrű forspont. [11] Midőn oda értem, az oláhok már készen vártak.

[12] A’ hely felejtett szegénység képét viseli. [13] Hosszan nyúlt el, noha nem nagy, ’s dombjairól, talán ugyan csak esős időben, zuhogva omlának a’ patakok azon nagyobba, melly a’ falut végig futja. [14] Fekünnék Helvetziában, ’s Gessner felvevé rezei közzé, ’s Európa most ismerné Perjét. [15] Béfogák szekerembe az ökröket a’ nélkül hogy én és cselédim az oláhokhoz ’s az oláhok hozzánk szóljanak; mi, mert látni vala képeiken hogy nyelvünket nem értik: ők rettegősségek miatt.

[16] Emelkedék a’ hegy, ’s kiszállék szekeremből, ’s gyönyörködve nézém az erdőség’ szép szakait, [17] mellyet megázva az esőben, lombjaikkal most még inkább kevélykedtek. Vissza vissza tekinték a’ játékos fekvésű oláh falura, ’s még inkább a’ nekem olly kedves helyre, melly keblében annyi kincset, olly^* lelkeket rejteget. [18] Eggy Bánffi-Hunyadra igyekező cseléd leszálla lováról, ’s magyarázá előttem a’ miket tudni óhajtottam, ’s tolmácsom leve forspontosimnál. [19] De itt hijába vala minden mesterségem; ki nem tudám kapni némaságokból. [20] Még a’ pénzt is öröm’ és hála’ érzései nélkül vették el kezemből, ’s elrettenve vonták el tőlem magokat, mikor vállokat nyájaskodva megveregettem. – Lehet e irtóztatóbb mint azt látni hogy ember embertől fél, ’s még attól is fél, a’ ki felé barátsággal közelít!

[21] De íme felértem a’ bércz’ homlokára. – [22] Hah, melly rezzentő pillantat! Előttem terűlt el Erdély. – ’S bár érezhetőleg önthetném szóba a’ mit láttam!

De ha a’ tájfestés, szóval, és nem ecsettel, mindég sikeretlen is, minthogy a’ beszélő egymás után számlálgatja a’ részeket, ’s az egészt nem adhatja egyetemben és eggyszerre, vagy, a’ hogyan a’ mi metaphysicáló Művészink szólani szeretnek, mivel az efféle leírások nem idő’, hanem ür’ tárgyai, úgy hiszem még is, hogy a’ mit itten mondani készűlök, segéleni fogja azoknak érzéseit, a’ kik ezt a’ maga nemében eggyetlen helyet levelem’ olvasásával^* fogják meglátni. – Megfordúlék sarkamon, ’s valamerre tekinték, éjszakról keletig, s onnan tovább dél és nyugot felé, dombot láték és völgyet, minden lapály, minden hézag nélkül, mint midőn a’ kertész sinór után nyirdeli spallérja’ tetejét: A’ Karpát’ ága, melly Lomnicz és Késmárk mellől Máramaroson végig, és tovább osztán a’ Székely-földen Fogaras mellé nyúlt el, a’ nagy távoly miatt elvesze szemeim elől, elveszének az Abrudbányai és Hátszegi rengetegek is. Egyedül a’ Blagyásza üté ki magát, a’ merre Belgrádot képzelhetém a’ dombok’ és völgyek’ örök síkjából, ’s a’ hó fejérlék oldalán. Szótalan állék meg. Úgy tetszék, mintha valamelly istenség eggy magas orom’ tetőjéről nézellé vala sok ideig a’ habjaiban hánykódó tengert, ’s tündérbotjával eggyet ütvén, most parancsolta volna, hogy a’ víz azon alakjában változzék földdé, de már benőve erdővel, mellyben eggy percz előtt hánykódott. ’S előttem még nem vala teremtve az új föld’ embere, nem még állatjai, mert innen nem vala látnom semmi falut, semmi tornyot, semmi kalibát. A’ szép táj ember nélkül, nyáj és ember nélkül, madár nélkül volt. Eggy szép halot!

[23] A’ mi rémítő az érzésben vagyon, még nagyobbodék az által, hogy rejtve volt a’ nap, ’s az ég’ boltozatján felettem mindenfelé bús fellegek vonúltak el.

[24] Temérdek távolyra terjede horizonom, ’s képzelhetni mint veszett el prizmai játékkal a’ színek egész lajtorjája, a’ feketélő kéken kezdve a’ veresen-sárgáló fejérig, hol azt a’ szem az ég’ színétől nem választhatá. Ha a’ mit ez helyen láték, tárgya lehetne az ecsetnek, óhajtanám festve látni. De ez a’ setét bús egyenlő, minden változások nélkül, vásznan és színekkel, annál inkább rézbe metszve, nem tehetne kívánt hatást, mint a’ nyugalmas tenger nem part és szikla ’s hajó és fellegek nélkül. [25] Itt magát kell látni az eggyszerü, puszta, nagy természetet, ’s nem vídám napfényben, hanem e’ bús fellegzés alatt.

[26] Útam Nyírjesig nem csak alkalmatlan vala, hanem veszedelmes is, mert a’ sok eső árkokat mosott a’ dombok oldalaiban; ’s ennyi baj és inség közt az az örömem sem vala, hogy szemeim kies tájokat láthassanak. A’ dombok’ földje itt, és a’ mint később láttam, Erdélynek egyéb helyein is, parázs, alja pedig kemény nyirok; ’s így, midőn ősszel és tavasszal a’ felső föld magába szedi az eső és hó-vizet, a’ domboldalak, a’ tetőn kezdve le lábaikig, ’s ollykor félórányi távolyra, megindúlnak, ’s grádicsos repedésekben sippadoznak lefelé. A’ szem pusztúlásban látja a’ természetet, a’ mit Magyar-országon is látni ugyan néhol, de a’ természet nálunk mindenhol a’ maga épségében és szépségében jeleng, vagy a’ hol péld., sebes Hernádunk a’ Kassai szőlődombokat szaggatja, bokrokkal rejti el pusztításait, a’ mi Erdélyben nem így van, mert ennek igen magas dombjai többére kopaszok. Mint eggy omladásnak indult ház, mellynek falain eggy veszedelmes földrengés ezer repedéseket ejte.

Nagy-Almás, özvegy Gróf Was Sámuelné, szül. Gróf Bethlen Rosalia lakjával, szűk völgyben fekszik. A’ hely’ nevezetes asszonyát nem lelém, ’s így megelégedtem azzal, hogy istálóját ’s fedett iskoláját láthattam. Itt Bucephál a’ fő dísz. A’ szög Zultán’ nagy termete ’s kevés tüze gyanút támaszta bennem, hogy az Erdélynek nem szálas, de tüzes kanczáji szálas tunya német ménekhez házasítatnak. Nem fogom az istáló’ embereire a’ mit nem tudok, de^* ha gyanúm meg nem csal, ezt tévedésnek nevezném, legalább míg a’ jobb természet azt az idegent, azt a’ miénkhez nem illőt, ismét lerázhatná.

[27] II. József tekintetbe vévén gyakor útjainak eggyike alatt a’ Herczeg *** istálóját, ’s látván hogy az magyar paripák helyett nehéz cseh lovakat szaporít, meginté a’ Lovászmestert, hogy a’ seregnél huszároknak is van szükségük lovakra, nem csak vasasoknak. Idvez intés, ’s eggynél több tekintetben.

A’ szűk tájnak eggy felől a’ régi váracska’ bástyája ád díszt, más felől eggy szép új emlék. A’ váracska eggykor a’ Templom’ Vitézeié vala, később a’ Bebék Vajdáé ’s vejéé Balassa Imréé, ’s erről a’ Csákyaké, kiktől a’ Grófné is ered. Az új emléket a’ hely’ asszonya, előbb Kolozsvári Fő-Ispány Gróf Csáky János’ hitvese, de kitől Róma elválasztá, közel a’ Kolozsvár felé vivő úthoz, eggy szomszéd hegyecske’ oldalában második férjének emelte. Valóban szép, ’s azért is szép, mert nem hasonlít kertjeink’ ’s temetőink’ báb-obeliscuszaihoz. Nagy az mint a’ ki emelte és mint a’ kinek emeltetett, mint a’ veszteség és fájdalom; eggy félbe-tört, vastag diameterű, hornyolt oszlop, ’s az oszlopon a’ hamvveder (nich w, sondern vv) áltölelve az állandóság’ symboljával, a’ kígyóval. Felírásait a’ lábkő’ két oldaltáblájin Gróf Haller Gábor, a Kincstartó, dolgozá: az első és utolsó táblán az enyéim találtak helyt.

[28] Bácsnál vidúlni kezde a’ vidék, ’s eggy szőlővel beültetett dombon túl szélesebbre láttam azt nyílni mint a’ mellyen jöttem. Azt várám, hogy Kolozsvárt annak közepében fogom lelni. Azonban előfordúlván a’ szőlőhegyecske mellől, előttem fekvék a’ Traján’ hatodik gyarmatának Clusa nevet viselt városa, melly régen magyarúl is Klúzsnak mondatott, hogyan az oláh még ma is hívja; a’ város, mellyben nemzetünknek eggy nagy Királya ’s Erdélynek eggyik nem tunya Fejedelme, Hunyadi Mátyás és Bocskay István, születének. A’ látott szőlőhegy az úgy nevezett Fellegvár’ dombja; ’s lába alatt fekszik a’ semmi szembe-tűnő épűlettel nem ékes külváros a’ Kis-Szamos’ bal szélén, Kolozsvár pedig, körülvéve magos falakkal, a jobbon. Túl rajta, ’s olly közelben, hogy a’ város’ eggyik széle ennek alját ellepé, ismét magos tetők kelnek.

[29] Kolozsvár nagyobb mint a’ mi Kassánk, de fekvése nem olly tér mint az ezé, ’s mellyík városunknak van olly széles olly hosszú úczája? [30] Itt a’ három legszebb eggy T betű formájában vonúlnak; tágaskák, eléggé vídámak, ’s nem hosszúk; oldalúczáji keskenyek, görbék, [31] ’s még kevés háza van, melly figyelmet érdemlene. [32] A’ Középúcza előtt, mellynek kapuja, a’^* maga őrházával a’ kapu felett, ’s nagy táblájú órájával a’ Német-országi^* kapukra emlékeztet, tágas piacz van hagyva, hogy vásárjai kinn tartassanak, ne a’ városban többé.

[33] A’ nagy Templomot, a’ három úczának csaknem közepében, Zsigmond Császár építeté 1342.; János-Zsigmond pedig a’ maga felekezetének, az Unitáriusoknak, adá. Az építmény nagy, de nem czifra, ’s így annál szebb. Festés, faragás, melly érdemlené a’ megtekintést, sem itt nincs, sem a’ Piaristáknál, kiknek kettős tornya, rézzel fedve ’s kedves alakban, a’ városnak nagy díszt ád. A’ Reformátusokénak külsője ijeszti a’ szemet. A’ Collegium’ Bibliothecája ennek rekeszében tartatik; szűk, setét, mocskos; grádicsain épen nem volna nehéz kezet lábat törni. A’ Lutheránusokénak akkor rakák talpfalait a’ Híd- és Magyar-úcza’ szögletében, midőn ott járék. Az Unitáriusoké, az azzal eggyütt álló Collégiummal, új ízlésű, csínos munka. Harsogott orgonája a’ magyarúl éneklett zsoltár^* mellé, midőn eggy délután azt megtekintettem. [34] Belől a’ templomban e’ felírás áll: „Az eggyetlen-eggy Isten’ tiszteletére;” künn ez: „In honorem solius Dei. MDCCXCVI.” Az építetők, igen is hihetőleg, itt még örűltek a’ magyar pleonasmusnak, ’s ki akarhatná őket nem olcsó örömökben megháborítani? Csakhogy a’ polytheismusz’ görög ’s a’ pantheismusz’ bölcse is csak eggyetlen-eggyet, azaz, eggyet, hive; amaz sokat azért mondván, mert az eggy munkáját, meleg képzelete’ szép tévedésiben, többekre osztotta fel; a’ másik egy^* mindent mondván, ’s feledvén hogy a’ minden is eggy. – De minek ezek a’ szerencsétlen feszegetések, vítatások.

[35] Gubernátor Gróf Bánffy György, fija a’ pompaszeretésről ismért Dienesnek és Barcsay Ágnesnek, eggyaránt kedvelteték az Udvar és polgártársai által, hűsége ’s szelíd szerény^* lelke miatt. Nem nyoma senkit, ’s nem felejté hogy a’ magáéi között él. Kedvesb vala a’ jónak szeretve látni magát mint rettegve ugyan, de gyűlőlve is. Úgy hiszik a’ kik azt tudhaták, hogy Bánffy és Cancellárius Teleki épen nem szereték egymást; annál szebb tehát, hogy mind ketten szereték a’ mit szeretniek kelle; hogy magányos indúlataikat által nem vivék a’ köz dolgaiba; hogy annak mind ketten hálát érdemlő géniuszai voltak. Bánffy sok elakadt jónak kele segédjére, és sokakat mente meg veszélytől. A’ Szent-István’ csillaga villogott fekete prémetlen mentéjén, mikor nála valék, és a’ Szent Leopoldé az mellett, ’s a’ kettőn kivül a’ polgári érdem’ arany keresztje. Hajatlanságát paróka fedé, copf és fodorítások nélkül. Termete kisded; húsa nem sok; arcza eggykor kedves; hajai szögek. Szájából egyéb hangot a’ magyarnál nem hallék, ’s elholt hitvese, leánya Herczeg Palmnak, úgy megtanúlá új honja’ nyelvét, hogy azon folyva beszélt és írt, ’s hibák nélkül. De e’ földön egyebet már 1816. sem lehetett hallani, ’s midőn annak álmélkodással örvendék; mert nálunk akkor még voltak némelly félisteni házaink, hol a’ nemzet’ szavát hangzatni véteknek tartatott; bíztatának barátim, hogy ezt fogom visszatértemkor is mondani; ’s meglőn a’ mit jövendőlének.

[36] Itt történt az 1817., hogy midőn most országló Királynénknak Carolína Augusta Bajor Királyi Herczegnének, eggy éltes Erdélyi Asszonyság, kit nemes lelke és sok dicső tettei tesznek tiszteletessé, azon jelentéssel mutattatott be, hogy Ő Felségével mivel nemzete’ nyelvén kivül egyebet nem tud, nem szólhat, a’ kegyes Fejedelem-asszony azt jegyzé meg, a’ Grófné’ jóltevőségére czélozván, hogy van eggy ideg, mellynél fogva lelkeik egymáshoz közelítenek; ’s ehhez ezt veté: Idegen nyelveket érteni, szerencse, a’ magunkét tudni, kötelesség. – A’ később idők alig fogják érteni, hogy lehete kor, mellyben bennünket az esztelenségnek ez^* a’ neme gyötrött. –

[37] ’S itt a’ társasági eggyüttlétekben is valami szívesebb, melegebb, jobb van, mint nekünk némelly elkorcsosúlt tájainkon, hol a’ gyermek a’ maga szüléjiben nem atyját és anyját nézi, hanem az Urat, az Úrnét.^* A’ tizenhárom magyar és öt székely Megyékből álló kis Országban minden ismeri egymást, nagy részben rokonok, ’s nem felejtik hogy rokonok. Atyám és apám, ’s anyám a’ nevezet, mellyel a’ gyermek szüléjihez szól, ’s eggyüttléteikben szüntelen cseng a’ Mélcsás Bátyám vagy Öcsém Uram, a’ Mélcsás Néném vagy Húgom Asszony. Az igen is bátor Bátyám Uram ’s a’ hideg Uram Öcsém így meg vannak nemesítve, vagy elkerültetnek. A sanscülött Philosophus azt sem tartja szükségesnek; de én a’ Philosophusoknak semmi sectáját nem gyűlőlöm inkább mint a’ sanscülöttistákat, ’s előttem örökké tiszteletes marad B…Ferencz Úrnak ez a’ vad szava: „Kentek miatt már Úr sem lehet az ember.” Eggy az azzal, a’ mit Plátó monda a’ szőnyegtaposónak.

[38] Gróf Teleki Józsefet, a’ Koronaőr ifjabb fiját ’s a’ Teleki Lajos Statuum Praesidens’ vejét, végre örömem vala meglátni. A’ Collégiumból jöve, mellynek Inspector-Curátora, ’s kezénél fogva hozá vele nyájaskodó kiskoru fiját. [39] Visszatolt volna komolysága, ha épen ez a’ boru is, mint mind az a’ magasztalás, mellyet felőle Cancellárius Telekitől, ’s Cincinnátusi kevélységekre ömledező anyjától hallottam, nagylelkű ’s nagy tudományú atyjára nem emlékeztetett volna. Erdély őtet nézte Marcellusának. Kilencz holnap múlva azután hogy nála valék, elholt. Élete utolsó heteit az 1817diki példátlan éhségben a’ szűkölködők’ táplálása által tette ragyogóvá. Nehány ezer forintot áldoza e’ czélnak, ’s példája társaságba fűze némelly másokat, ’s a’ még akkor is iskolájit el nem végzett Wesselényi Miklóst és Gyulai Lajost, kik a’ Rumford’ levese által törekedtek érdemleni a’ polgári-koronát, és a’ mi minden koronánál többet ér, ön keblek’ javalását, ön becsűlhetéseket.

Teleki birtokosa a’ háznak, ’s én abban valék nála, hol Bocskay István, a’ Protestantismus’ nagy hőse, született. Atyja ’s anyja fogva tartanának Zápolyánál, mert az Austriai háztól őmellé általtérni nem akarának, ’s ő szüléjinek fogságok alatt született. Eggy régi kőtábla deák versekben hirdeti a’ születési nap’ szerencsés péntekét és Bocskaynak minden egyéb nevezetes péntekeit. Teleki a’^* követ, hogy eső és jég meg ne ronthassák, beviteté az úczáról a’ kapu’ boltozatja alá.

Közel ide állott, ’s Heltai szerint, szembe azon úczával, melly az Ó-várba vezet, így tehát a’ mostani ispotály’ helyén,^* az a’ ház, hol Horogszegi Szilágyi Erzsébet Magyar-országi Gubernátor és Erdélyi Vajda Hunyadi Jánosnak1440. Martz. 27d. szűlé Mátyás fiját, nemzetünknek nagy ragyogású Királyát, a’ világnak eggy kora felett lelkes embert.

Kevés lépésekkel áll, innen a’ kettőn, ablakaival a’ nagy Templom felé az, mellyben II. József 1772. szállásola; 1817. pedig Gubernátor Bánffinak palotáját éré az a’ szerencse, hogy most országló fejedelmünk, I. Ferencz Császár fels. hitvesével, abban töltsön nehány napot.

[40] Báró Naláczi Józsefet, eggykor Zarándnak Fő-Ispányát, örömem vala meglátni. Eggyütt szolgála a’ Testőrek közt Báróczival, Barcsaival, Bessenyeivel, ’s eggyike azoknak, kik nyelvünk’ elővitelében dicséretes részt vevének. [41] De a’ ki a’ torzonborz bajuszú öreget most látá, vastag gyászában, és ez miatt kecskeprémmel, miként hitethette volna el magát, hogy ez az, a’ ki Euphemiát szólaltatá meg nyelvünkön. Előttem nem szikráztatá tüzeit, noha lestem azt; de némelly mondása, melly nálunk is ismeretes, fenn fog maradni emlékemben. Az eszes jó embert még az eszes rossz és kénytelen tisztelni: az^* eszes rosszat a’ rossz sem tisztelheti, bár azt szeretné.

[42] Kormányszéki Tanácsos, akkor Titoknok, Nagy-Váradi Inczédy László látá^* Göttingát és Párizst, ’s három út-társaival jelen vala azon nevezetes nap’ (1804. Május 18d.) melly az első Consult örökös Császárnak nevezé. Még új vendégek Párizsban, azon reggel tudák meg, melly kérdés fogna eldöntetni, midőn a’ gyűlés’ órája már közel vala. Követségünk sem segélhete rajtok, ’s billetjét eladni senkinek sem vala kedve. Elakadásokban az a’ gondolat szállá meg, hogy öltezzenek honjok’ köntösébe, ’s a’ gondolat segíte bajokon. Az úczán szolgáló Tiszt őket Követség’ embereinek tekinté, aux armes! kiálta csoportjának, ’s a’ csoport tiszteletét nyujta nekik fegyvereikkel, ’s szabadon ereszte őket, nekik kimondhatatlan örömökre, de kimondhatatlan megzavarodásokra is, mert a’ palotában még megkülömböztetéssel is fogadtatának.

[43] Kenderesi Mihály elébb Notárius, majd Fő-Bíró (nálunk Vice-Ispány) Hunyadban, végre 1790. Követ, nagy fényben ragyogott a’ Dietán, ’s ezért elébb Titoknoknak, majd Tanácsnoknak neveztetett a’ Kormányszéknél. Lelkes, czéljaira teljesen elkészűlt, munkás férfi; szerencsés előadásaiban, érzésiben tántorodni nem tudó, szinte a’ makacsságig, ’s ollykor darabos is; ’s kész minden áldozatokra, ha kíváná a’ köz’ java; hív felekezetéhez, de soha nem károkkal az oda nem tartozóknak, ’s az érdem’ becsűlője, nem a’ színé; csípős és bántó, mikor szükségét látta, külömben felejtve hogy ő honja’ Kormányszékének Tanácsosa, ’s nagy emberhez illik ez az önérzés, ez a’ szép kevélység. [44] Övé az a’ dicséret is, hogy ámbár ízlése annyira míveletlen volt, hogy szépeknek lelé eggy Erdélyi nyirettyűs’ Ódájit, ’s a’ mi szép volt szépnek nem tudá ismerni, tüzelgeté az ifjakat, hogy magokat a’ görög szchenájú versekben, [45] ’s Vályi-Nagyot négyszáz forint ajándékkal kötelezé az Íliász’ fordítására. [46] Pártfogója, bízodalma, szerelme a’ jobb fejeknek Erdélyben és Erdélyen kivül, ’ barátja Kovachicnak, és a’ Saratowban is hív magyarnak, Fesslernek. – [47] Született az igen nagy érdemű, de sokak által ’s nem minden ok nélkül gyűlölt ember 1758. Novemb 17d., megholt 1824. Apríl. 26 d. Az Erdélyi Muzéum’ számára metszetett, de oda tartalékból, fel nem vett képe^* Deutschmeister után Nagy Sámueltől, jól hasonlít hozzá: mellyet a’ Tudom. Gyüjt. Kiadójinak külde fel valaki, azt Kenderesinek ismerni senki nem fogja.

[48] Kolozsvárnak van Mestere Nyelvekben, Muzsikában, Tánczban, Lovaglásban, Szabdalkozásban. Rajzolásban kettő van: Neuhäuser Úr,^* a’ Normális iskolában a’ Reform. Collégiumban Nagy Sámuel. Festője^* nincs. Bergmann nem itt lakik; Avenáriusz pedig Nyelv’- és Muzsika’- ’s Rajzolás’- mesteréve leve.

Nagy Sámuel Úr Enyeden született 1783. Február 7d. Collégiumi Tanítóji hajlandóságot tapasztolván benne a’ festésre, béajánlák Előljárójiknak, ’s azok felküldék Bécsbe, de azt kívánák, hogy az egész cyclust tanúlja meg. Így mindent tanúlt, de semmit sem jól, mire kilencz év mindég kevés idő. Azonban tusban mozsdalt darabja Füger után, mellyet láttam, gyönyörű munka, ’s mutatja mire^* mehetett volna. Lejővén végre Bécsből, kénytelen vala élelmét falmárványozással keresni. Most Calligraphiai leczkéket ád, ’s geographiai abroszokat metsz, ollykor portrékat is, a’ mi nem a’ maga vétke.

Schmelzer szobrokat faragott, nem gonddal,^* hanem olcsón. Ellenben Szimon, kit Batthányi Püspök typographiai betűk’ metszése végett hoza a’ magyarföldre, olly gyűrűköveket ád antikok és réztáblák után, mellyek a’ legnehezebb ízlést is kielégíthetik. Egy épen nem nagy carniólon egy nyargaló lovanczot láték nála, ki német birtokosa’ nevében ’s franczia szókkal azt hirdeti, hogy a’ tisztes lovancz

kíván tartani. Ló, lovancz, ’s az igen apró, és még is igen jól olvasható ’s nagy szépségű betűk teljes javalást érdemlenek, ha azt a’ bohó gondolat nem igen érdemel is. De – sehe jeder, wie er treibe – Und der steht, dass er nicht falle!

[49] A’ Szín 1804. kezde épűlni, ’s 1821. készűle el. Nagy, bölcsen van elrendelve, ’s olly díszes, hogy Pesten is állhatna.

Felállván Pesten 1790. Színészeink’ Társasága, Wesselényi Miklós, a’ mi Miklósunk’ atyja, azonnal pártfogásába vevé őket, ’s nem szűne meg addig tüzelni polgártársait, míg azok őket két eszt. múlva magok közzé meghívák. Itt őket, a’^* sok csapás után, maga a’ Kormányszék is pártfogolta. Már az 1794. és 1795. tartott Dieta elfogadá azt a’ tanácslatot, hogy a’ Szín’ építésére szabad adakozásként gyűjtessék össze harmincz ezer forint, ’s Biztosoknak a’ tanácslat’ készítőjét Fricsi Fekete Ferenczet, eggykor az Erdélyi Kir. Tábla’ eggyik Bíráját, Gróf Teleki Lajost, akkor Kormányszéki Tanácsost, később Rendek’ Előlűlőjét, Ezredes-Hadnagy Gróf Teleki Ferenczet, Gróf Bethlen Farkast és B. Wesselényi Miklóst nevezé ki,^* hogy a’ nagy czélt teljesítsék. Azonban a’ Színészek bérbe-vett házban adák mutatványaikat.

Ezek a’ Reform. Collégiumtól a’ Farkas-úczán ötezer fnton vásárlottak meg eggy telket, ’s a’ pénzt érte Gróf Teleki Lajos és Ferencz, Wesselényi, ’s Gróf Toroczkay és Báró Bánffy Józsefek tulajdon erszényeikből fizették.

Az adakozások tizenhat ezerre mentek fel, ’s hozzá fogának az építéshez. De a’ Bíztosok közzül többen kiholtak, a’ költséges háboru békövetkezett, a’ begyült pénz elfogyott, ’s így a’ munkának félbe kelle szakadni. Az 1811diki Dieta eggy-eggy telektől^* minden Uraságra ötven xrt vetett, ’s abból százezer fntnak kell vala begyűlni. De a’ papirospénz ötödére szállván alá, a’ százezer húszezerre olvadt.

A’ kiholt Bíztosok’ helyébe újak választattak; Előlűlő leve Kolozsvári Fő-Ispány Báró Kemény Ignátz, Építési-Bíztos pedig azon Várm. Fő-Bírája Nagy Lázár.

Báró Jósika János Exc., most Előlűlője a’ Kormányszéknek, a’ Valkói havasokból megígéré a’ szükséges fát, ’s behozatását a’ Kolozsvár megyei Nemesség vállalá magára.

A’ fedél 1814. már fel vala rakva. De eggy része a’ pénznek bé nem jött, a’ másikat a’ munka megemésztette.

A’ Bíztosság jónak látá örökös áron adni el a’ lózsikat, ’s így kevés napok alatt nevezetes pénz gyűle be. Tetézék azt Erdélyi Püspök Mártonffi József Exc. 1000, Gróf Teleki László és József testvérek (a’ Koronaőr’ fijai) 1500, Szamos-Újvár és Szent-Erzsébet örmény lakosú ’s Abrudbánya, Fejérvár és más városok 1500 fnttal ’s minekutána a’ Bíztosság Kolozsvár várostól tizenkétezer fntot kölcsönzött, az épűlet teljesen elkészűle.

Szélessége tizenkét öl, hossza huszonkettő, ’s a’ Játszóhely ebből hatot fog el. Magassága hat öl. Lózsija van ötven, ’s mindenikében megfér négy személy, a’ Gubernatoriban pedig, és a’ melly ennek felette és alatta van, hat. E’ három lózsisoron kivül van a’ parterre, és az úgy nevezett paradicsom. Elfér az épűletben kétezerötszáz néző, ezerhatszáz pedig benne űlést is talál.

Megnyittatott 1821. Marz. 12d., ’s a’ legelsőbben játszott darab Zrínyi Miklós volt, ’s azt Uraságok adák; Mátyást más nap a’ Színészek.

[50] Felek, olly közel Kolozsvárhoz, sippadozó hegy’ ormán fekszik, ’s elannyira szegény, mintha a’ Blagyásza’ tövében állana. A’ falut oláhok lakják, ’s innen ered szegénysége. – Borzadsz szavamra, ’s emlékeztetni fogsz, hogy az oláh is ember? – Bizonyosan; azt én nem hiszem kevésbé mint a’ legtüzesb Cosmopolíta. De a’ melly nép nem ismer boldogságot a’ maga kedves pályinkáján kivül, a’ melly népnek a’ lélek’ szükségei felől semmi képzelete, az századok múlva is ott fog állani a’ hol most. ’S a’ Feleki oláh,^* eladván a’ mit a’ héti-vására bévive, az első csapszéken hagyja mind azt a’ mit érte adtak. Kivált midőn elkeserítette a’ böjt.

Míg túl Feleken eggy írást olvasgaték, mellyet Kolozsváron kértem vala ki, cselédim figyelmessé tevének, hogy az út mellett szokatlan alakú kövek termenek, magoktól simúlva henger és gömbölyeg formákra. E’ tájon ezekből szeldeltetnek a’ faragványok; innen az Almási emlék is. – Jobb és bal felé gazdag erdőségek boríták el a’ tetőket, ’s gyönyörű szakokat csináltak. A’ táj domb és völgy ’s völgy és domb mindenfelé, ’s el van fedve kaszálókkal ’s gazdag tengeri-földekkel. Nagy fogadók, nagy szekérállások, mint a’ Hegyalján; de Tordáig, melly Kolozsvárhoz két posta, az útban nem találni semmi falut.

Torda kiesen fekszik eggy szőlődomb’ nyugoti aljában, ’s templomai ’s egyéb épűletei távolyra sokat ígérnek. [51] Római bírtok alatt neve Salinae volt, már akkor is gazdag sóbányájiról, mellyek a’ lapos tető’ ormán nyílnak. Piacza nagy, mind az itt kétféle szakadó országút, mind a’ sóbányák, mind az Abrudbányai rengetegek miatt, hova a’ sivatag hegy szekérútat sem enged.

[52] Predik. Gyöngyösi János Urat, a’ leoninistát, szerencsém vala láthatni. Az embert látván magam előtt, felejtém irtóztató dongású verseit, de a’ mellyeken a’ könnyü ömlést nagy igazságtalanság nélkül nem lehet meg nem vallani, nem lehet nem csudálni, nem irígyleni.^* A’ rossz útra még iskolájiban tévede, ’s hexa- és pentametereit azért rímezé meg, úgy írá nekem később, mert ugrást tenni semmiben nem tanácsos; és azért, mivel látá, hogy kocczanóji a’ hexametereknek még azok közt is szereznek barátokat, kik a’ hexametereket kocczanók nélkül versnek sem ismernék. E’ gyanús állítását még szent példákkal is támogatá,^* meg nem sejtvén, hogy a’ szent példák a’ legrégibb, a’ közép, és a’ legújabb időkben, az ellenkezőt is tanítják. Valljuk meg a’ szeretetre-méltó ember’ képében, füleit akkor még csiklándották a’ rímes distichonok; valljuk meg, akkor még tetszék magának, és nem ok nélkül, hogy a’ technica’ nehézségeit úgy győzé meg a’ mint azolta sem más senki; ’s kell e neki azért pirúlnia, hogy ízlése akkor még, hamis csillámokon kapott; ’s olly tapsokon, millyeken a’ ki ügyét és magát becsűli, soha nem kap, sőt azt futja. De mellyíkünk kevélykedhetik azzal, kivévén Superint. Kist, a’ mivel ő, hogy látván másoknál a’ jobbat, elég erővel bírt eltérni járt ösvényeről, ’s distichonait többé meg nem rímezte? ’S ezt nyolczvanadik évéhez közelítvén.

Olly érzésekkel jövék el a’ tiszteletet érdemlő embertől, mintha leonínusokat soha nem írt volna. Sokat szenvede dicsősége mellett, mert szegényt még a’ szelíd Ráday is megleczkézé, mint a’ Teleki József, és mi sokan; ’s ki tudja, nem ez az ostrom vezette e e’ szép maga’ elszánására? Arcza igen tiszta bőrű; orczáji, még aggott korában is, lángolók; termete kisded; módja feszeske; de pöf nélkül, ’s beszéde kevés. Bergmann híven adá rézre is metszett képét. De a’ ki a’ rezet látja, sokfürtű parókájával, abban a’ tudós feszben, magának a’ tiszteletes öregnek jámbor szelíd lelkét meg sem álmodhatja. Jó fej azonfelül, ’s barátja a’ világosságnak. – [53] Szül. Krasznán, 1741. Novemb. 4d.; megholt Tordán, 1818. Martz. 14d.

[54] Gróf Gyulai Lajos, ki útamban vezetőm és vendéglőm leve, az Unitáriusok’ Collegiumába vitt el. Ha annak kisded, földbe süllyedt, képzelhetetlenűl rossz épűletéről szabad volna következtetni, úgy e’ tudományos intézet felől igen sok jót mondani épen nem mernék. A’ XVI. század szurdékjai, mint hajdan a’ Debreczeni volt, hol most a’ Corinthuszi oszlopokkal felczifrított új áll; és mint a’ Patakiban a’ még most is fenn álló régibbek;^* eggykor Franciscánus barátok’ cellácskáji.

[55] Temploma e’ felekezetnek új; ’s nem ízlés nélkül, hanem ízlés ellen, mint minden mesterműv, mellyhez sok ember szól. In omni bene ordinata civitate curandum imprimis, ne plurimum valeant plurimi. – ugymond Cicero, az Angelo Mai által feltalált darabokban; ’s a’ szó igaz szó, ha hamis^* értelemben nem vétetik, és csak azért igaz, mert ollyanok szólanak belé, a’ kik a’ Mesterséghez nem tudnak. – [56] Tornyaikon, valamint a’ két rokon felekezet’ tornyain is, végig az egész Erdélyen, kakas, csillag, vagy kereszt helyett eggy teke áll; mintha eggy vastag rúd végére eggy nagy almát szúrtak volna fel, vagy mintha ott eggy buzogány állana.

[57] Már vetkezénk a’ fogadóban, midőn Rector Prof. Abrudbányai Szabó Sámuel Úr, kit nem találánk házánál, visszadá látogatásunkat. Meleg szívű öregecske, kinek látni vala arczán a’ mi szabad lelkében lakott. Éltem az óra’ kedvezésivel, ’s előre bocsátván hogy most vagyok előszer olly földön, hol az ő hitesorsorsait a’ törvény polgároknak ismeri, és hogy Kolozsvárt Prof. Molnos Dávid Úrnál, a’ Thucydides’ fordítójánál is egyéb dolgom volt mint dogmák eránt szedni felvilágosításokat; kértem, nézne annak, a’ ki bár minket halland, megborzadni ugyan nem fog, ’s beszélene elő, felekezetét az enyémtől melly tanítások választják el. – Vettem észre hogy könnyen által akar esni kérdésemen, de megragadtam; ’s eggy rövidke hallgatás után, melly éreztette velem hogy ő kedvesebb textust is ismér a’ társalkodásra; zelótai lángolások és theologiai erudítiojának fitogtatásai nélkül, hozzá foga magyarázatjaihoz. Szavai nekem nem látszának eggyezni azon Fidei Professióval, melly Erdélyben nem sok eszt. előtt magyar nyelven és negyedrétben jöve ki; ’s a’ mint kétségemet elébe tevém, a’ szeretetre méltó ember úgy adá feleletét; hogy azonnal más tárgyakra ereszkedheténk. – Csak azt jegyzé meg, hogy a’ mint a’ Luther’ és Calvín’ tanítványainak nem kedves ha ezeknek nevekről neveztetnek, úgy nekik nem az, ha akár Sociniánusoknak, akár Antitrinitáriusoknak mondatnak; az ő nevek Erdélyben, mind írva a’ mindennapi beszédben, nem más mint Unitárius. – Én a’ magam Mesteremét nem szégyellem, csak csipősen ne adassék.

[58] Tudományokat Zápolya János Királynénknak Udvari-Orvosa^* Blandrata György hozta be Lengyel-országból. Ettől azt a’ fijának János Zsigmondnak Udvari Predikátora Dávid Ferencz kedvelte meg; ’s ez Kolozsvárt a’ Hídúcza és Középúcza’ szegletében felálla eggy lapos kőre, ’s az összecsődűlt sokaságnak nagy tűzzel predikálá a’ keresztyén színbe öltöztetett Deismust. A’ sokaság, meghatva ennek tüze ’s ritka ékességű beszéde által, körülfogá az új tudomány’ hirdetőjét, ’s vitte az akkor Protestansok által bírt nagy Templomba, ’s papjok Heltai Gáspár nagy örömmel fogadta annak küszöbén, ’s népével együtt a’ Dávid Ferencz’^* tanításaira tért.

[59] Szabó Úr sokat dolgozott magyar nyelven, ’s ifjabb esztendejiben lefordítá Marmontelnek Les Incas czímű munkáját és eggy az édeskésen keserű^* Mezei Éjeket; de ezek kézírásban maradtak. – Göttingát 1791. látta. Hangos kaczagásra fakaszta bennünket annak elbeszélése által, hogy Reform. Prépost és Udvari-Pap Spalding elébe mint járúlt reszketések közt, ’s azon erős feltétel mellett, hogy ha tortúra alá vonják is, meg nem vallja, melly akolhoz tartozik; de midőn a’ Prépost, meg sem gyanítván a’ mit hallani fog, ártatlanúl és szelíden kérdezgeté, végre csak kimondá: “Confiteor, Illustrissime Praesul, me esse Unitarium.” – ’S a’ mosolygó Prépost a’ szegény rettegőt eggy csókkal bocsátá el magától.

Mintha eszes ember, jó embert látván, kérdené hogy az mit hiszen!

[60] Torda alatt a’ nem nagy, de sebes és pusztító Aranyos vizén eggy akkor zsindellyel, azolta cseréppel fedett híd van áltvetve, melly érdemli a’ látást. Lábai nincsenek a’ vízben, ’s a’ Tordaiak kevélykednek vele, hogy azt Erdélyi ember építette, még pedig ollyan, a’ ki az Erdély’ határán túl soha nem lépett.

[61] A’ híd felett eggy sok sorokból álló felírás van, ’s ollyat sok helyt láttam Erdélyben. Voltairtől az kívánták, hogy Párizsnak eggy Színjére dolgozna felírást, ’s az öreg ezt^* tanácslá nekik: „Irjátok rá: THEATRE.” ’s a’ bölcs tanács elfogadtatott. Hídnak ugyan erre sincs szüksége; de ha fel kell jegyzeni, ki építette, és mikor, annak nem kell sok beszéd.

[62] Útam itt balra tére; a’ másik Enyedre viszen; ’s annyira elázott lapályon,^* hogy az fűzekkel kelle tele ültetni. Két kisded szegény falu az igen kövér földön, ’s a’ sokat megvásárló Torda’ szomszédjában, tudatá velem első megpillantására hogy lakosai oláhok. Nem jó dolog az a’ sok innep, az a’ sok böjt. Sok pályinka kell hozzá.

Eggyike’ végében sátorokra verekedett czigányhadat láték. Legényeik, leányaik, nagyobbjaik, aprójik szaladának, mihelyt megpillanták a’ két kocsit, ’s forgatni kezdék kerekeiket, tánczolgatának, félmeztelen, ’s egészen némellyíke. Béfogám szemeimet, ’s semmit nem adtam nekik. Cselédim hihetőleg szégyellék hogy semmit nem adtam, ’s urabbak voltak uroknál; adtak, de intve, hogy mesterségeiket űznék tovább. Az inas embertelen vala akkor buzdítani őket, midőn előre látá, hogy elkapva karikázásaik által, pocsolyába fognak esni. – Talán enyhíthetné a’ dolgot, hogy czigány ezt Német- és Franczia-országban is teszi, és hogy a’ nép’ sepreje ott is leli múlatságát az effélék’ látásában. De hogy rút máshol is esik, nem ok hogy azért, a’ mi nálunk is esik, ne pirúljunk. Legalább a’ jobbak meginthetnék gyermekeiket, hogy a’ mások’ szenvedésén, ’s magok’ megalacsonyításán örömet lelni, illetlen.

[63] Erdély gondoskodék hogy az emberiségnek e’ megvetést és szánást érdemlő faja a’ henyétől és kóborgásoktól elvonassék, ’s helyt parancsola megtelepedésekre, nem külön a’ falukban, hanem elszórva az egyéb lakosok közt; ’s az Uraságok itt cselédeknek nevelik a’ czigány gyermekeket, ’s haszonnal. – ’S miért ne? Ha a’ gőg tetszik magának hogy őt szerecsen szolgálja: miért ne szolgáltassuk magunkat félszerecsen által annak érzetében, hogy jót teszünk midőn azt tesszük? A’ szokatlant keresni, pillogásért, kislelkűségre mutat: de az is mutat valamire, midőn azért nem tesszük a’ jót, mert szokatlan.

Az Aranyos egészen elmossá felét eggy temérdek halomnak; világosan látni meredek partján, hogy az századok ezredek^* előtt a’ jobbra maradt dombokig lankásan nyúlt vala ki. Óhajtom, hogy a’ kik ott elmennek, ne hagyják azt figyelem nélkül. – Most nyílni látám a’ völgyet, hol Traján végképen veré meg Decebált; azt ma is Traján’ Rétjének nevezik, oláhúl Ritu Trejannulu; ’s teljesedni a’ mivel Kolozsvárt bíztatának, hogy itt, a’ Mezőségen! szelídebb tájakra jutok. De mi Magyar-országiak, mezőségnek mértföldekre kiterjedt erdőtlen és bokratlan síkot nevezünk, ’s a’ görbe, dombból völgyből álló Erdély, legalább eddig, nem tudja mi a’ sík. A’ Mezőség itt bokratlan magos hegy.

[64] Gerendnél, mellyet a’ Murányi Vénus éneklője ismeretessé teve literatúránk’ barátjai előtt, és a’ mellynek mostani birtokosa a’^* szíve ’s^* lelke által tiszteletes Gróf Kemény Sámuel Rendek’ Előlűlője ’s nagy férjéhez méltó özvegye Gróf Bethlen Kata új fényt adának, áltmenénk a’ vizen, ’s megmászván a’^* nagy áradások miatt a’ kopasz, de szénát^* termő igen magas hegyeket, [65] végre előttünk lapúla el Ludas, körülfogva kis tengerétől. Gyulai a’ Gubernátor menyének Generális Gróf Bánffi Györgynének házánál béhajtata.

[66] A’ tágas, alkalmas alház, sok oldalépűleteivel, csűrével, sok és hosszu góréjival (Erdély ezt katárkának mondja) mutatja a’ birtok’ nagyságát. [67] Pedig a’ Grófné a’ helyt nem egyedül bírja. Erdély kevés helyt mutat, mellynek eggy ura van. A’ testvérek, a’ lyányok mint a’ férfiak, kivévén a’ Székelyeket, eggyeránt osztoznak, hűbbek a’ természethez mint a’ hol csak a’ fiu, még pedig csak a’ legidősb fiu, nevezheti magát atyja gyermekének. Majoratusi ’s Seniorátusi birtok Erdélyben nincs. – De a’ gazdag ház és a’ szegény kalibák a’ faluban? Ez azonban nem a’ bánás’ következése. Robotáz a’ Bogártelki lakos is; és még is a’ gazda, kinél háltam, nem vala szegény; csűre mellett négy igen szép ökörborju füvelgete, ’s feleségének nagy halommal állának pokróczai, magának, lyányainak, menyeinek munkájok.

[68] A’ ház’ minden szobájinak falai rakva valának olajban festett portrékkal, ’s Ludast arczképek’ galeriajának nevezhetném. Rosszúl vannak ugyan festve; valóságos mázolások; de látni hogy az arczok találva voltak, ’s az illyenek’ becse hisztoriai tekintetben nagyobb, mint midőn az idealizáló Művész szinte a’ hazugságig szépít. Hanyadik érti, a’ mit már Boufflers taníta, hogy a’ portrét jól nem elvégezni, hanem elkezdeni kell.^* Ha a’ rajzolás találta el az űlőt, és ha lelke van megkapva, még köszönöm a’ Festőnek, ha hazudva szépít. – A’ Gróf Kemény Farkasé, ki Rendek’ Előlűlője volt, és a’ kinek viszont eggyetlen gyermeke Anna, a’ hely’ gyermektelen asszonya, irgalmatlan mázolás, de a’ mint a’ házi-tiszt mondá, hív kép. De mit mondjak ennek a’ nagy embernek ízlése felől a’ ki a’ Fejedelem Kemény Jánosét szenvedheté meg e’ minden képzelést felülmúló irtózatosságban? – Az egész gyüjteményben egyedűl eggy Cardinális’ képét lehete botránkozás nélkül, sőt örömmel látnom.

Az valamelly^* Római’ festés’ másolata lesz, ’s talán nem rossz másolata, mert a’ sok esztendei por ’s a’ pókháló nem engedék jól látnom. Lenszínű hajai ’s az idegen^* arczvonások azt mutatják, hogy a’ fő nem magyar.

[69] A’ Maros’ áradása harmad napig zárt Bogátra bennünket. Ez hasonlít ahhoz, mellyet 1813. Abaujban a’ Hernád, Sárosban a’ Tárcza tevének, hol amaz kazlakat emele fel és ott teve le, a’ hol partosabb hely költ a’ víz’ tűkre alatt; a’ Tárcza pedig az igen vastag falu régi kastélyt^* és azonfelül a’ templomot, August. 26dikának éjjelén, úgy elhordá, hogy a’ lakosok, felvirradván, meg nem tudák mondani, eggyike ’s másika hol állott. Hihetetlen dolgok azoknál, a’ kik soraimat későn fogják olvasni, de a’ mit mi megtörténni látánk. Illyeket említ Báró Mednyánszky Aloyz az eml. évi kártétekről a’ Vág vize’ festői leírásában.

Gyulai, ura most a’ házát illető résznek Bogáton; mert atyjának, Ferencznek, István testvére a’ múlt Májusban özvegy és magzat nélkül hala el; huszonnégy embert rendele hajtani és vonni hídasunkat. És minthogy útunk a’ Maros’ szélén víz alatt fekvő réten méne, bivalyokat fogata szekerinkbe. Menésünk a’ fekete elefántokon így Amadiszi menés volt.

Míg Bogáton múlatánk, ki-kijárék a’ ház előtt elfolyó víz’ szélére, ’s leűlék az ernyős lóczán a’ kis kapu mellett, hogy Kutyfalvára tekinthessek, melly az előttem elterűlt tengerecske szélén Wouwermanni táblává vált.

A’ hely téren fekszik, de megette dombok ’s távolyabb hegyek kelnek. A’ szerény ház kiesen láttatja magát a’ hosszúan elnyúlt sűrűség végében, mellyből magasra szökellénk fel az olasz-nyarak – (jegenyének nevezi a’ köznép, és ezzel a’ gondolatlanok; a’ jegenye’ német neve Fichte, mint a’ fenyőé Tanne) – ’s annál szebben, mert nem nagy számban, nem úntató monotoniával. Szendergő lelkem szerete áltszállongani, ’s kedves kis világot teremte ott magának. Midőn végre Bogátot elhagyánk, alig várám hogy a’ szép helyhez közelébb jussunk, ’s megismérkedhessem fektével. De itt elenyészett az áltatás’ játéka, ’s a’ megkedvelt hely dísztelen mocsáros faluvá vála előttem. – Mint az erkölcsi világban! kiáltám sohajtva; ’s ezt vetem mellé eggy újabb sohajtással: De az ott keservesebb!

Nem sokára azután Radnót tűne fel előttem játékos épűleteivel, mellyeknek pavilonán eggy messzéről villámhárítónak gondolt rúd nyúla fel. A’ mint közelébb érénk oda, láttam hogy a’ rúdat a’ Bethlen-ház’ kígyója tekergi körül. Túl ezen újon áll a’ régi kastély, Bethlen Gábor Fejedelem’ építménye. Pusztán ez is; de míg ezen újak már öregek, ez az öreg^* még ifjú, ’s a’ hív útas örűl a’ jelenésnek. – E’ tájon veré meg Báthori István Fejedelem és később Lengyelek’ Királya 1575. az ellene ólálkodó Békési Gáspárt, az Unitárius-hitűt, ki miatt ő, olly türedelmes külömben, és olly bölcs és nagylelkü, ennek hite-sorsosit is üldözte.

[70] Este vala, midőn az igen nehéz útban Maros-Vásárhelyre beérénk. Cancellárius Telekinek háza eggy szőlődomb’ oldalából tündöklik az érkezők felé, a’ város’ déli végében. Bibliothecája annak keleti szárnyát foglalja el, ’s ez eggy keskeny kert által van elválasztva a’ ház’ szomszédjától. [71] A’ rajzolat elmés, ’s érdemli hogy fessem.

[72] A’ bémenetel az alsó sor’ folyosójáról esik. Ajtaja felett ez áll: Musis patriis gratisque posteris d. d. Samuel S. R. I. Comes Teleki – az eszt. száma nélkül. Itt eggy előszoba; ’s ez mellett, a’ keskeny kert felé eggy cabinet, az Őr’ szükségeire A’ Bibliothecába az előszobából esik a’ belépés.

A’ hajót, alól és felül, kar keríti el mind a’ négy oldal felé, ’s a’ felső karba balra mennek az ajtó mellett. A’ hajó egészen üres; azt egyedül képek ékesítik.^* Az ablakok erányában, pilaszter és pilaszter közt, vas-rostély könyöklők hagyattak, ’s ezeken által a’ hajó elég világosságot kap. A’ könyvek a’ felső és alsó kar’ nagy corridórjain állanak, sárgaréz-drótból font záros ajtók megett, hogy a’ könyvek’ czímjét látni lehessen, ’s a’ könyveket járhassa a’ szél, de a’ lopástól ne kelljen tartani.

Áltellent az ajtóval a’ felső kar’ sorában függ a’ nagy Alkotó’ képe, a’ Szent-István’ Nagykereszteseinek innepi öltözetekben, Tusch Jánostól. Illyen, egészen illyen vala a’ szálas, vékonytestű, barnahajú és szemű Teleki, ’s a’ festés eggyesíti a’ szépséget a’ hűséggel. Hív és szép képe függ a’ Bihar Vármegye’ kissebb palotájában is, Váradon, Hickel Józseftől, mellyet Orosházi Czetter Sámuel, most Professora a’ maga mesterségének Petersburgban, a’ Cancellárius Bibliothecája Catalogusa elébe metszett. De a’ kép a’ Czetter’ rezén hideg, savanyú. A’ jeles hazafi’ keze akkor még gyakorlatlanabb volt mint hogy metszésével megelégedni lehetne. A’ mit Ehrenreich metsze Pesten, elrémíti a’ szemet.

Alatta ennek, de a’ két első pilaszter előtt, áll, szembe egymással a’ Cancellárius’ melyképe, és nőjéé, szül. Gróf Iktári-Bethlen Susánáé;^* érczből mind ketteje fekete-márvány polczozaton. Rajtok a’ szobrász’ neve: F. Thaller Tyrolens. Vindob. MDCCCV. – [73] Teleki itt is találva van, de nem a’ Grófné; ennek büsztje holta után készűlt, eggy régi festés szerint.

[74] A’ hajó eggyik falán függenek, féltestben, ismét a’ Cancellárius Academiai útja alatt; Gróf Festetics György, ’s két testvéreinek férje Gróf Széchenyi Ferencz; Erdélyi Kormányzó Báró Bruckenthal^* Sámuel; a’ másik falon, a’ kert felé, a’ Cancelláriusné; Mátyás, a’ Király; Bethlen Gábor, a’ Fejedelem; ’s Eugén, Sabaudiai Herczeg.

A’ Püspök Batthyáni Ignátzé, Bergmanntól, nem híven, lelketlenűl, de úgy még is, hogy sokára benne találhatjuk,^* ’s a’ Koronaőr Telekié, a’ felsőbb karban tartatnak. A’ Koronaőrnek sok helyt látni képeit; de néki minden képei közt az a’ legszebb és leghívebb, mellyet 1790. Bécsben Kreutzinger feste, és a’ mellyet Ádám vezetéknevű német ezen aláírással metsze: Non est mortale, quod opto.

Az ajtó felett, a’ Cancellárius’ nagy képével szembe, függ Teleki Mihály, a’ régi ház’ felelevenítője, hosszan lenyúló hegyes szakálával; ’s az előszobában Apafi Fejedelem, rokona a’ Telekieknek.

Ugyan-itt, az előszobában függ Wesselényi Ferencz is, a’ Nádor, kinek szép lelke el van öntve szép arczán, beretvált fővel, de borzas üstökkel; bugyogó ujjú zöld bársony dolmányban. Mennyivel szebben itt, mint a’ melly a’ Pest Várm. palotájában, veres bársony begombolt és áltövedzett dolmányban, veres posztó nadrágban, fekete csizmában, függ. Figyelmet érdemel, hogy a’ melly képét Wesselényinek képét Wiedemann festette és rézbe metszette, azon e’ szók olvastatnak: ad vivum pinx. et sculps. Innen látjuk, hogy a’ melly képét a’ Kassai Minerva a’ Hormayr’ és Mednyánszky’ Zsebkönyve után adja, a’ nevezetes férfinak épen nem hív ’s lelketlen képe.

A’ Baróti Szabó Dávidét, olajban festve 1788. Klímesch által, én küldöttem ide, hogy a’ mi halhatatlan Székelyünk a’ Székelyföldön fogadja el az őtet olly méltán illető tiszteletet. [75] Azt Kohl rézre metszette, ’s a’ kép igen jól hasonlíta Szabóhoz. Szint úgy jó képe azon másik is, melly az Aeneis’ fordítása előtt áll, Kininger után, kinek az a’ nagy ajándék juta, hogy szépíte ugyan minden fejen, de úgy hogy az arczot egész hűségében is adá. A’ melly munkája ítéletemet meghazudtolja, ’s^* illyen a’ Gróf Teleki Lászlóé, ott a’ vétek a’ Metszőé. Szerencsére ennek képét, Dónát után Johntól bírjuk, ’s az teljesen el van találva.

[76] Bibliothecárius Szabó András Úr, kevéssel előbb tanítója Wesselényinek Zsibón, nagy készséggel rakta előmbe kincseit. [77] A’ hazai dolgok után a’ Classicusok’ vagy legnevezeteseb, vagy királyi pompájú nyomtatásaikat néztem meg, ’s a’ Piranesi’ Romáját, a’ Museum Pio-Clementínumot,… mellyek mindég érdemlik^* hogy lássuk, bár ismerjük. Itt áll Catull és Propertz,^* itt Tacitus, a’ Mátyás’ Budai tárából.

Servetusnak Restitutio Christianismi, 1533. czímű munkáját a’ Cancellárius II. Józsefnek ajándékozá az Udvari-Bibliothéca’ számára, hol az meg^* nem volt. Magának Vitéz János Cancellistája által íratá le, kit osztán Udvari Ágenssé tett. Murr tudta hogy a’ könyv Telekinél megvan, lopva leíratta, ’s kiadta.

Telekire atyjáról semmi könyv nem maradott. Maga fogott a’ gyüjtéshez 1759., midőn László atyjai^* testvérének magánál csak kilencz holnappal ifjabb József fijával, ki később Koronaőr és Ugocsai Fő-Ispány vala, tanúlás végett Helvetziába, Párizsba, Hollandiába útazott. A’ könyvek’ száma, a’ melly nap én ott valék, harminczhat ezer kilenczvenhat Kötetet teve; ide nem számlálván a’ mit a’ Cancellárius magánál Bécsben tarta. Hitvese osztozni akara férjének polgári érdemeiben, ’s a’ magyar munkákat úgy gyüjtögeté, mint Szent-Pétery Katalin Ráday Gedeon mellett, Péczelen. Az ásványok a’ Cancellárius’ korán elholt Domonkos fijának gondjai által gyűltek.

A’ kincs fidei commissumként méne által eggyetlen fijára, Ferenczre, eggy Vásárhelyt álló nagy ház’ jövedelmeivel, hogy a’ könyvek maradékinak terhe nélkül mindég szaporodhassanak, ’s Őrjök fizetést vonhasson.

Szabó Úr innen a’ Reform. Collégium’ Bibliothecajába vive által. Melly igen kicsinynek tetszheték ez most, ama’ másik után!

[78] Minekelőtte innen elmenék, még eggyszer kívánám látni a’ Cancellárius’ képét, még eggyszer illetni a’ bronz büsztöt, ’s felkiálték: HONC OINOM PLVRIMEI^* COSENTIONT DVONORVM OPTIMOM FVISSE VIROM. [79] Ez vala hálám megbecsűlhetetlen kegyeiért, mellyeket a’ külső fénye ’s belső érdeme által egyenlően ragyogó nagy és jó ember 1785 olta erántam elholtáig bizonyított. Maga Orosházi által, Horátzból, ezt vetteté^* képe alá: secundis temporibus dubiisque rectus – pecsétjére pedig, Seneca után: recte factorum merces est fecisse. – Tisztának és jónak ismerék őt Therésia, József, Leopold és Ferencz fejedelmeink; annak Nádori-Helytartónk Albert Sax-Tescheni Herczeg és^* Lengyel-Királyfi, Theresiának veje, ’s Károly Fő-Herczegünk Dahlberg Prímás, Hohenwarth Bécsi Érsek, Erdély és Bihar, ’s az egész nemzet. [80] Első ifjuságában Küküllői Fő-Ispány vala, azután Kormányszéki Tanácsos, 1784. Kir. Commissárius a’ II. József által felállított Nagy-Váradi Kerűletben, tovább Gróf Pálffi Károlynak Fő-Cancellariussága alatt Gróf Majláth Józseffel Al-Cancellarius, Mailath Magyar- Teleki^* Erdély-országi; míg a’ két Cancellaria [81] II. Leopold alatt ismét külön választatott, ’s Teleki az Erdélyinek fejévé tétetett. A’^* Göttingi, Jénai és Varsói Tudós Társaságok Tagjoknak választották, [82] ’s Teleki Heynéval, Europának akkor első Humanistájával, szoros levelezésben^* állott.

[83] Született a’ nagy férfi 1739. Novemb. 17d.; megholt Bécsben 1822. Aug. 7d. Tetemeit Sáromberkre hozták le, úgy akarta maga, két órányira Vásárhelyhez.

[84] Sieténk Vásárhelyről, hogy éjszakára Óberster Báró Szent-Kereszti Sámuel Úrhoz érhessek el, kit, midőn negyven eszt. előtt Zemplényben fekvék, ismertem. De elhajtatván Szent-Benedek mellett, eggy kék taláriusu Pap, bajusszal, de szakál nélkül, szembe jöve velünk, hermelínszínű kabaláján; hasonló színű kabaláján cselédje is, ’s megálla a’ Gyulai’ szekere mellett, melly az enyémnek az isméretlen földön vezetője vala. A’ kék taláris nálunk sem egészen isméretlen öltözet; hordják oláh Papjaink, de ezek szakált is, ha bajuszt. Már sokallám hogy Gyulai a’ Papot, vagy ez őtet, tartóztatja; de az most sarkat ada kabalájának, ’s jött felém. – Ki hitte volna? a’ Pap Kozma Gergely Úr volt, Unitárius Predikátor^* Szent-Gericzén, a’ Gályarabok’ fordítója, kit sok esztendők előtt leveleiből ismertem, ki becsűltem, szerettem.

Még tarta beszédünk, midőn eggy cseléd urának, Gróf Toldalagi Zsigmondnak, nevében kére, térnénk be hozzá, bár kik vagyunk; a’ víz elhordá a’ hídakat, ’s árkokon fognánk keresztűl vergődni.

Elfogadánk a’ meghívást, ’s az éjet ott tölténk. Kozma Úrnak halaszthatatlan útja vala, ’s elvála tőlünk; de más gondolat érte; cselédjét küldé oda a’ hol váratott, ’s kérte a’ kikkel dolga volt, hogy őtet várják holnapra.

Meginteni az idegent, hogy ne menjen a’ veszélynek, ’s éjszakára ’s asztalához fogadni be házához, nem épen hősi tett ugyan,^* ’s a’ vendéglátás nálunk is, ’s kivált Erdélyben, nemzeti szép bélyeg; de melly szívnek kellene annak lenni, a’ melly az illy szívességet hidegen vehetné? [85] ’S itt engem az az öröm is ére, hogy a’ Grófné, Vay születés, kérdéseket téve Septemvir Vay József Úr ’s gyermekei felől, ’s így én magamat a’ magaméi közzé általtéve láthatám.

[86] Útam más nap a’ Florindájáról, deák és magyar verseiről, ’s nem eggynemü könnyüségeiről elhíresedett Gróf Lázár János’ eggykori lakja Gyalakuta mellett méne el, tovább keresztül Szent-Györgyön. Eggy helyt azt tanúlám meg, mint lehet megbélyegezni a’ szőlőket, mert azt tenni talán nem kell. – A’ ház’ tisztje a’ szőlő’ közepében úgy rakatá a’ tőkéket hogy azok ura’ nevének első betűit láttassák a’ völgyben elmenő útassal. – A’ példa, a’ mennyire tudnom lehet, még nem talált követőt.

Az eggyik domb’ homlokán gyászkápolnát láttam. – Tetszik a’ gondolat. Ott nem könnyen fog háborgattatni a’ szent ereklye, ’s a’ tisztelést érdemlő ös’ árnya, melly ott lebeg, mint eggy védgéniusz, emlékeztetni fogja unokájit, hogy nevekre, mellyeknek ő díszt adott, gyalázatot ne vonjanak. Oh, hogy az intés siker nélkül ne maradjon!

[87] Ebédre a’ Lóczi fogadóban szállánk meg, ’s tornyos tornáczkájában űlénk eggyüvé. Gazdasszonyunk, kisded karimájú fekete kalapban, mint a’ Tyról’ és Schweitz’ asszonyai ’s leányai, sürge forga, ’s kongott úntalanúl. Ennek beszéde még éneklőbb vala mint minden Erdélyieké, kiket eddig hallék, [88] ’s az annyira csapkodá füleimet, köznépnél és Uraságoknál, hogy álmélkodásomat alig tudám elrejteni; muzsikus azt utánok kótázhatja. [89] Illy éneklőleg hajlongott a’ beszéd a’ féléletét Erdélyben kivül eltöltött Báróczi’ ajakiról is. Honja’ accentusát nem tudá felejteni.

[90] Valaki beszélé, hogy bémenvén Erdélybe, ’s tudakozván a’ vele összetalálkozott szekereseket, honnan jőnek, és hova, ezek neki ezt mondák: „Doczkát (deszkát) viszünk mEggyesrE.” [91] Az első és utolsó E itt olly palóczosan vala ejtve, mint a’ mellyet a’ Túladunai ajak a’ Ked szóban hallat; ’s a’ közbülső eggyharmaddal mélyebb hangú mint szomszédtársai. De az Erdélyi éneklőség nem eggyes hangokban, hanem az egész mondás’ modulálásában, érezteti magát.

[92] Belé ereszkedvén a’ Nyelvet illető tárgyba, íme közlöm a’ mit az Erdélyi Idioticon’ isméretére gyüjtöttem.

Mart, meredek oldalu magasság: part, dombos hely, meredekség nélkül.

Domb, domború magasság,^* mellyről szaladás nélkül nehéz lejönni: halom, szelíden emelkedő magasság.

Gar, gőg, dölyf, pöf. Nagy garral jött neki; kevélyen.

Reg, és Est; folyó szók a’ Székelyek közt. Reggel, Estve, adverbiumból csinált névszók, mint a’ Nappal Éjjel.^* Sem nappalom, sem éjjelem.

Esk, esküvés. Élő szó e’ földön.

Arcz, in statu non^* constructo. Innen arczom; arczod, arcza, nem arczám, arczád, arczája. Innen arczra borúlok,^* nem arczára borúlok; arczon csapni, nem arczán.

Mós, atyám ’s anyám’ férfi testvére; francziáúl: oncle. –^*

Tancs, atyám’ ’s anyám’ asszony vagy leánytestvére; francziáúl: tante.

Ját, drusza; Jánosnak János, Annának Anna.

Úrné, nem Úr’ nője, hanem úri hatalmú asszony; Herrin. (Lásd Páriz-Pápait.) Küküllőben élő szó.

Pozsár,^* nálunk potyka. Erdélyben ponty is. A’ miénk annyi mint pontyka.

Bocs, kölyök, de csak a’ medvéé.

Séta,^* eggy éltes és csak magyarúl tudó Grófné’ szájából, ’s komoly, nem szeszélyes beszédéből. Gyökere a’ sétálok ígének.

Csiha marha, szilaj.

Írálni, in cantare

Pászmás eső, csapatonként ’s hirtelen jövő ’s menő. A’ fonók’ Lexiconából.

Megnyivvasztani; fojtogatásokkal gyilkolni.

Kimenűlt, kimarjúlt; kificzamlott.

Szívtojúlás, midőn a’ vér szívre tolódik.

Czibikélni, csöszögni, lökődésekkel lépni.

Zábó, kapufélfa.

Törvényfa; der Galgen.

Lágymatag; félmeleg, Veszprém Várm. langy.

Lang, accentus nélkül. Nálunk accentussal.

Gágó, élhetetlen, eggyügyü, tompa ember.

Vizegenyes; vizenyős.

Kisdeg; adject.,^* kisded.

Szederjes színű; sötétkék, franczia kék.

Csenténák, a’ többes számban, csenténé, az eggyes’ Nominatívusában; cserépedény.

Csempe; kemencze, kályha.

Borostyán; orgonafa, botanicai neve Syringa; igazi nevével szelenczefa – és, hogy azt is említsem, Erdélyben a’ fejérvirágú közönséges.

Dusza; szalmazsák.

Karlán; esztendős bárány.

Belény; bika.

Barkó; pofaszőr.

Gozár; a’ bányák’ miveletlen aranyát titkon árúlgató.

Folnagy és falnagy; villicus, oláhúl folnózs. Így neveztetnek a’ magyar nyelvű szász falukban a’ falusi bírák, szász nyelven szász falukban a’ falusi bírák, szász nyelven Hann. – Ha a’ folnagy ’s falnagy nem ebből leve e falu’ nagyja?

Erősen meleg van; erősen haragszik; erősen hiszem – azaz, nagyon. Így már Heltai is. De Homér is így:

dieses würde mit lateinischer Schrift so geschrieben werden Dii de kraterws enemessa. dieses stehe hier für den Setzer zur Leitung.

Anyám édes; – csak az ötödik esetben, és csak az eggyes számban teszik a’ substantívum után az adjectívumot.

Elment lesz eddig; – úgy lesz, hogy elment eddig.

[93] Mi jó barátokúl – testvérekűl – Erdélyiekűl – egész országúl – azaz, mi mind, kik jó barátok, testvérek, Erdélyiek vagyunk, kik az országot teszük.

A’ volna kétszeri gyilkoló előfordúltát a’ Maros-széki Székely hyperellipsisszel így kerűli ki: Ha én itt nem legyek, te elesél, melly ezt jelenti: Ha az nem történt volna hogy én itt legyek, te most elesél. ’S miért ne így: Ha én nem vagyok itt, te elesél.

[94] Legény, be nagy dolog! monda a’ dudogó kalapos asszony eggy más asszonynak. Felakadék a’ szón, mert közel hozzájok semmi legény nem állott. – A’ legény e’ földön fohász’ szava, mint a’ Románok’ nyelvén az Egek!

[95] A’ nemes-születésű, de nem fényes sorsú asszony e’ földön Ifjasszony, ha oly öreg is mint Hecuba. A’ mi ennél is több, az már Tejns Asszony – plenissimo titulo Tekintetes. – Buda Kegyednek akarná mondani de^* a’ Kegyed közelébb áll a’ Kend-hez, mint hogy azt elfogadhassák, bár mint erölködjék az újító. – A’ Székely, ha feleségét keresik, ’s ez nincs házánál, vagy az, ha férjét, így felel: A’ Nömös-ömbör, a’ Nömös-asszony, nincs itthon. – Nevetséges, kétségen kivül: de nevetségesbe mint ezek: az én Grófom, az én Grófném, mein Herr, meine Frau? Így a’^* német, de nem a’ franczia is, kitől az ollyat nagy^* városisága után, inkább várhatnánk. – A’ magyar ember pirúl oldalbordáját asszonyának vallani, ha nyög is papucsa alatt. – De verba valent usu, ’s a’ titulus – titulus.

Gaudent praenomine molles auriculae. – A’ sovány levelet hadd rekeszem be dévajkodva. – II. József, nem nagy barátja a’ czifrának, eggy csoport udvarlókat láta összegyülni Erdély és a’ Tisza közt. A’ bajszos, görbefűsűs seregben vala eggy bajusztalan, felpomádézott, felpuderezett, igen igen alázatos uraság is, térdiglen érő mentében, bakkanccsal. – A’ Császár tudni akará neveiket, ’s ez magán kezdé a’ nomenclálást. “Hofrath...y’, mondá alázatos görbedéssel. – Und was machen Sie hier? kérdé a’ Császár, úgy hivén hogy ez a’ Tanácsadó Dicasterium mellett szolgál, ’s köz dologban küldetett le. – Elveresedve mint a’ rák, alig lele szót, kimondani, hogy neki állandó lakása a’ szép város. – Úúgy? (zwey ú nach einander) mondá, hosszan elnyújtott hanggal a’ lelkes Fejedelem, ’s a’ kinyalt ember mellől a’ fűsűsökhöz fordúlt el.

E’ levelem már Andrásfalváról mégyen hozzád, tisztelt barátom. – Napjaim itt azokhoz hasonlítanak, mellyeket eggy Májusi szépségű November hoz az Augustus’ forrasztó melege ’s a’ September’ perzselő dere után, hogy Psyche ismét feléled altából, ’s vígan röpkedi körül az őszi-tavasz’ ibolyájit. – Ittam a’ Léthéből, ’s feledve vannak szenvedésim. – De profanálva vannak éltünk legtisztább, legszentebb örömei, ha őket a’ körön kivül tudatjuk, és így hagyj hallgatnom.

[96] De miért nem lehete velem jőnöd néked is, édes, édes barátném, miért nem élhetd te is e’ szép örömeket, a’ szeretetre legméltóbb asszony és jó gyermekeinek társaságokban! Úgy látom itt tekintve magamat, mintha szorosan hozzájok tartoznám, mintha mindég eggyütt éltünk volna, és mintha haza tértem volna eggy hosszú útamból. [97] A’ Grófné még most is az a’ mi huszonhat eszt. előtt Kassán volt, ’s az még külsőjében is; azokkal a’ szép barna szemekkel, azzal a’ rózsa, ’s azzal a’ vakító fejérségű színnel, gazdag sötét hajaival, de a’ Grátzia-alakú leány most már a’ meg nem ismérhetésig elhízott. [98] Theréz szüntelen textusa beszélgetésinknek, és szerencsétlen testvére, ’s a’ két Ferencz, és az^* atyád, kit Süsie azzal a’ gyermeki tisztelettel szeret, mellyel^* én szerettem mindég, és jó anyád; eggyik kedves tagja a’ történetek által széllyel tépett kis körnek.

[99] Lyányod nem enyém többé; az én Lottim elfoglalá, mihelytt megérkezénk. Ő a’ bábja; ágya mellett hál, ebédinknél vacsoráinknál^* mellette űl, ’s felejti hogy atyja vagyok.

[100] Felőled is sokszor foly a’ beszéd, ’s el kell mondanom, mint fejlél ki a’ Salesiánák kezeik^* közt, mint láttalak haza jövetelemmel, [101] és a’ mi közted és köztem hét esztendős korodban játék vala, mint leve valósággá később. Még említi, még mosolyogja, hogy midőn eggyszer az anyádnál székéhez törlőszködém, mint kapál el mellőle e’ szóval: „Hát nem tudja hogy maga enyém?” – [102] ’s pirít, hálátlansággal vádol, ha holmire nem emlékezem a’ mire ő olly elevenen, mintha tegnap történtek volna.

De nem csak feddései pirítanak: pirítanak kegyei is. – Minap, számos vendégei közt, ’s ebédjénél, eggy tiszteletet érdemlő de szerencsétlen valakiről vala szó, ’s áltmarkolván bal karom’ fejét, ezt hallatá: „Annak olly férj kellett volna mint a’ mi barátunk.”

[103] Gyermekei ellen eggy panaszom van: – bátortalankák. Boldog férj, a’ kinek bátortalan leány juta, ’s boldog leány a’ kit bátortalan ifju szeret! Illyen vala Süsie, ’s illyen most Lajos és a’ te lyányod’ kicziny Mamája, – így nevezi Lottit selyp ajakkal; illyen a’ szép Fanny és a’ szép Constance.

[104] Hogy el ne únjam körűle magamat, mondá mosolygó csípősséggel a’ Grófné, meghívá a’ Grammaticus Dr. Gyarmathy Sámuel és az Udvarhelyi Plebania’ Administrátorát, később Esperest, Zsombori József Urakat. Az elsőbb megjelent: a’ másodikat Plebánusának Vízi Ferencznek, ki az Erdély Jezsuitáji közt utolsónak marada, haldoklása tartóztatá. [105] Azolta Zsombori is megholt, ’s így magamat megfosztva látom azon örömtől, hogy megnyerhettem volna szeretetét, mellyet elérni annyira vágytam. Eggy Kötet Predikatzióji jelentenek meg nyomtatásban, ’s azokat Reform. és Unit. Deákok eggyre tanúlják ’s mondogatják; a’ mi mind a’ derék ifjaknak, mind lelkes tanítójiknak, de leginkább magának a’ tiszteletre méltó embernek, dicsőségére válik. Így^* terjed a’ jó eggy jó által; így terjed, bár nem sebesen; ’s érezteti velünk, hogy sebesen is terjedhetne, ha a’ jók magát a’ jót akarnák, és ha úgy akarnák, a’ mint kell.

[106] Dr. Gyarmathy Úr nem űzi többé, a’ mit mind Göttingában, mind sok ideig itt, tűzzel és fáradhatatlanúl űze – a’ Grammaticai’ szükséges szükségtelenségeit. Azok helyett most a’ Botanica foglalá^* el. Valamikor az örök eső kevés ideig megszűnt, ellopá^* magát társaságunkból, ’s örömmel tére vissza, midőn Herbariuma eggy két dudvával^* gazdagodék. Kell a’ dudva is; mint Grammatica. – Etymologiai Lexiconát akkor nyomtaták Bécsben. Annak kedvéért harminczöt Lexicont forgata végig. De utána^* a’ mezgélők mindég fognak még kalászokat szedhetni. – Itt teszem le, a’ mi a’ könyv’ végig-tekintése alatt eszembe juta:

Pelly; francziáúl couleur de bai.

Zsufafakó; francziáúl couleur de soupe; mint borzsufa,^* németűl Weinsuppe. – A’ fakó is idegen; a’ német lovász után falbkónak, kisded falbnak, mondd a’ magyar.

Tézsla, a’^* német Deichsel után. – Ki fogná ezt hinni? De a’ sváb az sz hangú s betűt vastagon ejtette, ’s az ei hangját éj-nek, nem mint mi áj-nak, ’s a’ d betűt t-nek. Így leve elébb déjzsel, tovább téjzsel, végre tézsla.

Hörcsök; tótul hrcsek.

Hebehurgya; francziáúl^* hürlüberlü.

Gyér^* (ritka); francziáúl guère, ritkán, nehezen.

Bitó^* (ágas, mellyhez marhát kötnek); francziáúl bitton.

Bojtár; görögűl bóter.

Elme; olaszúl alma, lélek.

Fekély; németűl Fleckel.

Tengely, németül Stengel, Stange.

Furfang; olaszúl forfante.

Kapcz (meredek tető); tótúl kopecz.

Kaczagán; francziáúl casaquin.

Léha, liha; tótul licha.

Pályaposztó (gyászhoz); francziáúl boy.

Pohos (hasas); a’ német Bauch (bauch-os) után.

Tüstént; olaszúl tosto.

Csődör; németűl Zelter; honnan elébb Csöldör.

Úcza; tótúl ulicza – mint pálcza, (vétkes kimondással pácza) totúl palicza.

Czáfolni; tévesztett jelentéssel,^* bezweifeln.

Súgár (az ostor’ végén); tótul smigár.

[107] A’ szűntelen esők után vídámabb napok jövének elő, ’s látni akaránk, indúlhatunk e a’ sarak miatt; mert a’ Grófné menni vágyott Hunyad és Zaránd Vármegyei jószágaiba, mi pedig Szeben felé. Áltmenénk tehát Fejéreggyházára, ’s mint a’ bárka’ galambja, estve meghozám a’ zöldelő ágat.

Sárd mellett derűlni kezde a’ táj,^* ’s szemeim előtt szép, de keskeny sík terjedezék, ’s zsákfenekében úgy láttatá a’ Segesvári nicht mit doppeltem g, sondern wie es geschrieben steht. dombot, mintha Kis-Bún, Fejéreggyháza és Segesvár együtt tennének eggy várost. Jobbra balra szépbérczü erdős hegyek vonódtanak el, ’s a’ Kis-Búni és Fejérvári kastélyok, ’s Kis-Búnon a’ felnyesett öreg fenyvek a’ kertben, életet adnak a’ kertnek és díszt; mert én fenyves erdőt, sőt csak gyalog fenyőt is, Erdélyben sohol nem láttam. [108] Búnon nekem még éltenek Bethlen János és Miklós Cancelláriusok, ’s Miklósnak nevelője Apáczai Csere János; az a’ tiszteletes magyar, ki az iskolai tudományokat honja’ nyelvén tanítani már 1653., és így kilencz eszt. híján fél századdal elébb, kezdette, mint 1694. Thomásius.

[109] Fejéreggyháza síkon fekszik a’ szűkűlni látszó rét’ szélén, mellyen keresztül csapong a’ kártékony Küküllő, régi nevével Cicellus és Cucullus. Két őrnek rendelt gyermek megnyitá előttünk a’ falu’ vesszőből font kapucskáját, ’s nyomban be is tevé a’ szekér után, hogy lúd és tyúk ’s egyéb házi-állat a’ vetésben kárt ne tehessen. Eggy kiszegzett veres tábla kéré az útasokat, szünnének meg pipázni míg a’ falu’ végére érnek; eggy másik kissebb pedig, veres az is, azzal, a’ kinek talán baja volna, tudatá, hogy Ökrész Balázs falu’ Esküdt-embere e’ háznál lakik. Balra a’ hegy’ oldalán gondosan mívelt holdakat láték, és a’ vadas’ hosszan elnyúlt kerítését. A’ helység’ közepében a’ Reform. templom mutogatá pusztúlásnak indúlt fedelét, ’s annak szomszédjában századokat keresztűl-élt tölgyek gazdaglombú fejeiket, úgy hogy a’ templomot itt kerti romnak lehete gyanítanom. A’ Gloriette, lapos fedelével, messzére fejérlék az országút’ szélén. [110] A’ kőmívesek akkor végzék rajta munkájokat.

[111] A’ kastélyt elrejtik az úczán végig menők’ szemei elől a’ boglyas tölgyek. De most behajlánk a’ templomka mellett, ’s a’ klastromformájú lak feltűne előttünk, gazdagsági sok épűleteivel ’s a’ kert’ két üvegházával.

[112] Beérvén a’ szobába ’s kipillantván az ablakon, vettem süvegemet, ’s mentem a’ kertbe, mert a’ Gloriettet láttam meg körülvéve tíz tizenkét nyirbált fenyvobeliszkeivel,^* ’s a’ királyi hattyút, kevély nyugalomban úszva a’ tó’ tűkrén. – Ez az összekeverése a’ régi és az új ízlésnek mind abban a’ miket láték, nem bántá szememet, hanem gyönyörködteté: – együtt láttam a’ mostannal a’ hajdant, ’s az új és régi Haller-ház’ birtokában.

Gróf Haller János nem vala honn, ’s zárva vala a’ szoba, honnan rövidebb úton meheték alá. Vezetőim tehát az udvaron vittek végig. Most eggy kerek palotához lépdelénk, biczegő fa grádicsokon. Nem vártam egyebet mint eggy pókhálóval eltölt lomtárt.

De melly meglepés! A’ Hallerek’ Pantheonában látám magamat!

A’ falak fekete márvánnyá voltak festve, arany erekkel, ’s az oszlopok’ lábozatja ’s fejezete arany. Az architrávról csoportokra verve pillantának alá a’ Hallerek’ házi-istenei. Tömött sokaság! ez pánczelban ’s zászlóval; az spanyol mentében; itt eggyik lovagpallástban; amott két pap, hihetőleg a’ Loyola’ rendéből, feltett barettel; és itt eggy bajusztalan, púderes, pomádés, fodorított hajjal, aranyfonalú felöltött mentében; hihetőleg László, a’ Gubernátor. Némelly fő felett arabiai szám, melly a’ famíliai^* könyv’ lapjaira mutat.

[113] A’ Haller-ház a’ XI. század olta virágzik. Magyarrá Péter Nürnbergi Patrícius leve 1551., Bíztosa az I. Ferdinánd’ sergeinek ’s urának Tanácsosa. Tovább Consul leve a’ szászok közt, ’s 1553. ajándékban vevé Fejéreggyháza és Longodár helységeket és a’ Balázstelki birtokot. Izabella megerősíté itten szerzett birtokaiban. Megholt Szebenben 1570. Decemb. 12d.

[114] <A’ magyarrá lett háznak a’ mi időnkben ’s Magyar-országon József vala fő dísze, Kir. Commissárius II. József alatt a’ Nagy-Váradi Kerűletben, minekutána Teleki az eggyesűlt Magyar és Erdély-országi^* Cancellariához felvitetett, Máramarosi Fő-Ispány ’s Kir. Lovászmester. Erdélyben>^*

[115] Sieték a’ nékem kedves Andrásfalvára, de a’ Bethlen János’ és Miklós’ ’s a’ Csere’ árnyaik Kis- és^* osztán Nagy-Búnra szólítgattak, ’s sem kedvem sem erőm nem volt ellent állani a’ hívásnak.^* Kis-Búnon Sándort láttam, Nagy-Búnon Gergelyt, a’ Lajos’ fijait.^* A’ két ház tömve vala gyermekekkel, ’s az ollyat látni öröm.

Az erdős hegyek közzé rejtezett Nagy-Bún még kevélykedik Wesselényi Annának nevével, s gyermekei ’s unokáji tisztelettel néznek fel ennek tornyos múlatójára, melly az aggtölgyü bérczről azon szép völgyre tekint alá, a’ hol ez nap’ végéig mentem. A’ hős anya onnan küldi le rájok még ma is áldásait, ’s a’ híveknek nem sikeretlenűl.

[116] Segesvár – Római^* nevével Sabesum, a’^* némettel Schässburg –^* vala az a’^* hely, hol legelőbb léptem szászok által lakott földre, eltelve azon gondolattal, hogy e’ nép elére a’ testi ’s lelki cultúra’ fő pontjára; legalább azon tovább haladott mint a’ kik közt lakik.

’S alig érék be ezen Szabad Királyi Városba, ’s szekeren a’ külvárosnak nem oldalúczáján, – nem, a’ nagyúczán! – elakadott a’ sárban. Ökröket kelle fogadnom, mellyek azt kiszabadítsák. ’S a’ sárfészek mellett nem vala semmi jel, melly az idegent a’ veszélyre figyelmessé tegye. Ez nagyon megcsökkenté képzelgéseimet.^* Melly panaszt hallanánk, ha szász ember akadt volna el így a’ követlen és kavacsatlan Debreczenben és Kecskeméten, mint én itt a’ köves és fövenyes Segesváron. De tűrjük kölcsönösen egymásnak fogyatkozásait; van ollyan mindenütt a’ hol emberek laknak; ’s jó hogy van: szelídekké^* tesz bennünket.

Prof. Binder Úr szíves vala elvezetni az iskolába, templomba. A’ kettő egymás mellett áll, meredek tetőn, hova eggy 193 lépcsőjű, egyenesen vont, fedett grádics viszen; mocskos, büdös, mint eggykor az olaszföld’ házakéi.

Az iskola’ épűlete új és szép. Homlokfalát medenczék helyett a’ föld és a’ csillagos ég’ sphaeráji ékesítik. Iskola’ épűletéhez az illett. Bibliothecája az iskolának még nem volt. Magának Prof. Úrnak nagy volt.

A’ Szent-Miklós’ temploma azon esztendőben épűlt, a’ mellyben Luther született, 1483. Nagy, de az is csíntalan.

Az^* oltártáblát Stock András Szebeni szász festette 1788. Christus, a’ kertben; angyal nélkül.

[117] A’ templom körül, a’ tető’ oldalain, fák, ’s azok alatt sírok, sűrű sokaságban. [118] Innen mutattatám ki magamnak merre fekszik Nagy-Szőlős, két órányira Segesvártól, hol Kemény János, eggyesűlve a’ német hadakkal, győzni akara a’ Kucsuk Basától segélt Apafin, ’s eltapostatott. Még áll emléke, ’s az helyt áll, hol halva találtatott; de besippadva, ’s az írás a’ körül elmállott.

[119] Héti vásár vala, ’s vágytam hallani a’ szász ajak’ hangzását, látni arczaikat, öltözeteiket. [120] Szakált hordani a’ szász, ha meghaladja a’ hatvan esztendőt, nem tartozik; de vannak a’ kik hordanak, ’s volt ’e nagy sokaságban is, de csak eggy. [121] Szép arczot asszonyon és férfin, ifjan és öregen, nem láttam; nem eggyet is, mellyet másodszor is óhajtottam volna látni. [122] Eggy éltes asszony, prémes sipkában, prémetlen fekete pallástban, egymást erő perpendiculáris keskeny redőkkel, a’ Rembrand’ anyja’ szép képére emlékeztete; ’s ez az öreg volt ittlétemnek minden öröme.

[123] ’S most két ifju méne el előttem, fekete talárisban, fejér ércz kapcsokkal, mellyre fekete pallástot vetének. A’ pallást úgy szabva, mint hajdan a’ Debreczen’ Togátusaié; négyszögü posztószelet függe hátok’ közepéig; de a’ Debreczenieké 1770. is zöld pallást még. Nem tudtam hogy van hely, hol Luther is uniformisban járatja rekrutájit, mint azt nem, hogy az minek kell.

[124] Kevés órák múlva megláttam Szent-Erzsébetet eggy kies sík öblében. Kevélyen fekszik ott kéttornyú templomával ’s cserépfedelű házaival. [125] Apafi az ezzel összeragadt Ebesfalván lakott. Bornemisza Anna már érzé a’ szűlés’ fájdalmait, midőn megjelent a’ Csauz, ’s vitte Apafit Basája’ sátorába, hogy ott rá adják a’ bársony dolmányt ’s kezébe a’ fejedelmi buzogányt. A’ jó ember érzé hogy ő nem született mást igazgatni; de a’ Basa nem kérdé, ha tud e és akar e. Még ki nem ére a’ határból, midőn cseléde nyargalva hozá^* utána a’ hírt, hogy fija született.

[126] Hagág, ifjabb fija III. Leo Arméniai Királynak, fellázadott Oksin^* bátyja ellen, ’s segédére szólítá ellene szomszédit, a’ Perszát és Törököt. Ezek jöttek, segélék Hagágot, de meg is ölték, hogy a’ védett országgal osztozhassanak. A’ nép elszélede, ’s háromezer fő Moldvában ’s a’ Lengyel-földön telepedék meg. De a’ Török 1672. ott is űzte őket. Bethlen János az tanácslá Apafinak, hogy őket fogadja be, ’s engedjen nekik tulajdon Bírákat, de a’ kik a’ helybeli Előljáróktól függjenek. I. Leopold a’ helyt egészen nekik hagyá, ’s Szamos-Ujvár és Erzsébet-város előbb Mező-, tovább Szab. Kir. Városokká^* lettek. – [127] A’ nép gyarapodik, mert kereskedést űz; ’s érdemli hogy gyarapodjék, mert szereti a’ nemzetet ’s annak nyelvét, öltözetét, szokásait, ’s magát köztünk nem akarja többé Arméniai lakosoknak álmodni.

[128] Elébb Eutycheszt követék; de Oxiendus Verziersky társok, tizennégy esztendőt töltvén Rómában, mostani hitekre tanította, mellynek olly buzgó tagjai hogy még buzgóbb senki nem lehet. Papjaik a’ Misét örmény és nem deák nyelven olvassák.

[129] Meggyes gyönyörűen fekszik, körülölelve távolyabbról és közelebbről emelkedő hegyeivel ’s dombjaival. Kisded hely, ’s nem gazdag; de magas kerítése ’s régi alaku kapuja múltakra emlékezteti azt, a’ ki ide közelít. Örűlni szerető lelkem felejté a’ múltakat, midőn két három Tisztet ellovaglani, két három Asszonyságot elkocsizni láttam szekerem előtt, ’s amott szabadon lézengő katonákat, eggy két szép leányt a’ boldog ifju karjain, ’s itt meg ott játszó gyermekcsoportokat, az igen forró nap’ esti gőzében ’s crócusszínű ég alatt. – Kedves képei az életnek.

De szép csalódásom eltűnt, midőn bémenvén a’ kapun a’ mindeddig látott Szab. Kir. Városoknak ezen legkisdedebbét végig-pillantám. ’S Bocskay itt kiáltatott ki Fejedelemnek az Erdélyi Rendek által? ’S Rákóczy innen veré e haza a’ pünkösdi-királyságút? Beszédbe eredék eggy tisztes szásszal, ’s tudni akarám, mellyík toronyból röpíteté le Bethlen Gábor az Erdélyi Tarquín’ összekonczolójit; de az nem hallá hírét sem Báthorinak sem Bethlennek. – Itt vesze Gritti Lajos is; reggel két keze, délben két lába, estve feje csapatott el. Méltán vesze; de így csak Kannibálok büntetnek.

[130] A’ szász e’ boldog földön kőházakban ’s cseréppel fedettekben lakik. Azok hosszában vonúlnak el telkeiken, mint a’ magyar faluk’ lakosaiéi. Gébely falaikra verseket íratnak, ’s Bibliából szedett mondásokat. De a’ szokás hanyatlani kezd.

[131] Szelindeken ebédre szállánk meg, ’s a’ fogadóban. A’ Bécsből ide szakadt fogadós a’ maga Hans-Micheli csúf és nápész arczával, sajnálkozás nélkül kimondá, hogy neki semmije nincs, ’s ment, ’s ott hagya bennünket. Szekereink’ táskáji épen nem voltak üresen, ’s ebédje nélkül ellehetnénk; de én a’ nap’ olvasztó^* hevében epedék az aludt tejért. Neki az sem volt. Kiküldénk tehát a’ cselédeket, ’s minthogy a’ questa elég ürügy volt bémenni a’ szász lakosok’ házaikba, ’s megismérkedni telkeik’ felosztásával, architecturájokkal, bútoraikkal, öltözeteikkel, foglalatosságaikkal, magam is elindultam az úczán. A’ durczás ember úgy bánt velem mint az a’ laconicus Hans-Michel. Úgy hittem, rossz órában jöttem hozzá; hogy talán összekocczana kedves oldalbordájával, ki eggy szögbe vonta meg magát, ’s ott hagyám őket. De így fogada a’ második, harmadik, negyedik szász is. – Túl Szebenen a’ mezőn szólíték meg eggy rám szembe jövőt, ’s kértem, nevezné meg nekem a’ helységeket, ’s az némán ballaga el mellettem. Ugyan-azt a’ kérdést tevém eggy másiknak. Az sem felelt. Szekerem eggy helyt a’ Predikátor’ háza előtt méne el. Félre vonta magát az ablakból, mihelyt a’ két szekeret közelíteni látá. – A’ kiknek ezt mind Erdélyben, mind itthon panaszlám, panaszomon fel nem akadának; a’ szász nem szereti a’ nem szászt, még ha német jut is közzéjek. – Most értém én miért hítták hajdan a’ németeket némáknak. – Neheztelésemben az vala minden óhajtásom, hogy azt láthatnám, mit tesz itt^* a’ falusi szász^* legény mikor nagyon belé szeret valami fajabeli leányba. Az gyönyörű scéna lehet.

[132] Az ángoly Townson Debreczenre lugubris epithétet ragaszta a’ franczia fordításban, és épen nem ok nélkül: lakosai nem szeretnek nevetni. Még bennek a’ keleti komoly, a’ kelet kedvetlen. Nagyon lehető hogy az ángoly ember őket akkor látá, midőn a’ sovány dogma hallgatása után búsan omlanak hazafelé templomokból. Vígatlanabb teremtést mint ők illyenkor, nem képzelhetni. Borújok azonban csak addig tart, míg a’ férfiak keskeny gallérú sötétkék köpenyegeiket vagy a’ sűrűfürtös gubát, asszonyaik négyujnyi^* szélességű rokaprémes mentéjeket, lyányaik zsoltárjaikat, bokrétájikat leteszik. Áltesvén a’ nagy dolgon, ifja örege kész múlattatni az idegent, ’s megkínálja kenyerével, borával. És ha a német akként szól hozzájok, mint én a’ Szelindeki szászokkal, az a’ komoly tisztes ember, az a’ bársony főkötős gömböcz asszony, az a’ pártás pántlikás leány, még aó ídés nímet uramnak is fogja titulálzni.

[133] Nagy-Csűr mellől megpillantánk Szebent. Gyönyörű lapályon foga helyt annak alig érezhető emelkedésén. Túl rajta a’ mi Tatránk lyányainak csúcsai^* meredeznek, két órányi távolyban. Még messzéről látni hogy Szeben századok olta hízik. Igazítva vala az út, ’s jobbra és balra gazdag gabonaholdak vonúltak-el.

[134] A’ külvároson eggy igen hosszú alház mellett^* ment el útam hol atyátlan és katona-gyermekek neveltetnek. Túl ezen fut a’ szűkvizü Szeben, melly nevet adott a’ városnak vagy talán vett tőle.

[135] Vacsoránk mellett, a’ Koronánál, Tiszteket; ’s itt lakó ’s itt szolgáló ismeretleneket találánk, ’s nagy számban. Barna arczu hegedűsök gyönyörködteték füleiket a’ mi Lavotánk’ darabjaival, mellyek szíveket ragadnak, és a’ hajdan’ keservesével, melly szívet nem kevésbé ragad a’ hol talál, bár nem olly tanúlt. – Az, a’ kinek szomszédja történetből én levék, Székely Miklós Úr^* Physicát tanító Prof. az Unitáriusok’ Kolozsvári Collégiumában, eggy időben vala Göttingában Pataki Prof. Kézy Mózes Úrral, ’s minthogy felőle^* miolta ez onnan Párizsba ment, kevés^* hírei voltak, örvende hogy azokat most vehete.

Prof. Kézy Urnak izraelíta neve eggy jegyzést tétet velem, melly kicsinység, de figyelmünket kicsinységek is érdemlik; ha ki csak a’ nagy dolgok tudásán kap, nem szükség hogy honjából kifordúljon; az affélét ott is megtanúlhatja: – Erdély erősen szereti az Ó Testamnetomi^* neveket, mint Anglia. Itt az Ádámok és Évák, Ábrahámok és Sárák, Mózesek, Sámuelek, Dávidok, Danielek, Simonok, Rúbenek, Rebekák és Ráchhelek, Juditok és Eszterek folyó nevek. Még^* az Ábelre Timotheusra^* ’s Manasséra is van példa. Szeretik a’ Farkast is, ’s a’ Drusiánát és Polyxént; ’s ezek’ diminitívjei^* Ábi, Druzsi, Póli;^* a’ Borbáráé Biri, a’ Christínáé Tini, a’ Katáé Titi, az Annáé Ánikó, a’ Mária Máriskó.

[136] Báró Naláczi István Úr meghallá ittlétemet, ’s megelőze látogatásával, midőn más nap a’ Bruckenthal’^* Galeriajába készűlénk; elkísére oda, de mivel Szebent sietve kelle elhagynia, ott is hagyott. [137] Kedves vala nékem tőle hallanom, hogy a’ Konstantinápoly Párizsba visszatért Követ Choiseul-Gouffier nehány eszt. előtt az ő társaságában nézé végig itt a’ Könyv- és Kép-gyüjteményt, ’s erről mit ítéle: „On pourroit former un joli petit cabinet de tout cela.” – ’s a’ Követ’ ítéletét egészen elfogadom.

[138] Báró Bruckenthal Sámuel, ki még Therésia alatt Gubernátorságra emelkedék, örök hálát érdemel Erdélytől és a’ Magyar nemzettől e’ kincsekért, ’s annál szívesebbet, mert a’ gyüjtésre inkább indítá a’ hon’mint^* a’ mesterség’ szeretete,^* ’s áldozatját itt nem önmagának tevé, hanem a’ köznek. De az ő ifjuságában köztünk, mint még akkor a’ Bécsiek közt, a’ Gráphisz’ Múzájának kevés tisztelője vala. Itéletemet ki nem mívelt ízlése felől Tenniersnek eggy Keresztelő-Jánoskája igazolja, mellyet, a’ mint beszélik, minden képei közt leginkább csudálgatott. Gyaníthatám eggy okát, ’s így a’ dolgon fel nem akadnék; de más még is valamit leginkább kedvelni ’s leginkább csudálni.

[139] Vezetőm itt Seivert János Úr volt, unokája a’ Bruckenthal’ testvérének. Ha lakásomat a’ történet Szebenben mutatta volna ki, gyakran látogatnám meg e’ palotát, ’s gyakrabban szeretetre méltó Felvigyázójáért, mint kincseiért. Seivert Úr letette Titoknoki hívatalát a’ Kormányszéknél, ’s nőtlen él itt, magának és a’ tudományoknak kedvelve ’s becsűlve minden jóktól.

A’ palota két udvarra osztatott, ’s ablakai az úczára három sorban állanak; az udvaron csak eggyemeletűek, ’s ott van a’ Bibliothéca; a’ képek az úcza felé az első és második emeleten, ’s a’ két szárny’ szobájiban. A’ nagy Megholt azt, harminczhatezer fnt tőkepénzzel az Intézet’ fenntartására, József öccsének hagyá.

[140] A’ Képgyüjtemény’ fődíszének a’ magyar Szent tartatik – Hieronymus, Guídótól. Pannoniában születvén, közel a’ mai Csáktornyához, prolepsisszel a’ szerint mondhatom én is magyarnak, a’ hogy a’ festők Cardinálissá csinálják ’s skarlátba öltöztetik. Az Anachoréta a’ maga barlangjában ascétai elmélkedésekbe merűlt. Megette kürtöt látni a’ felhők közt; érti a’ hívást, ’s megfordúl felé. A’ történet’ legérdeklőbb perczében van felkapva, ’s arcz, a’ hatalmas musculatúra, a’ leplezés ollyanok a’ millyeket kívánhatni. Válla, teste, lábai megtelnek; ágyékát skarlát fedi. A’ tábla érdemli hogy^* a’ Guídóénak tartatik.

De a’ hét vagy nyolcz lábnyi vászon mellett eggy stafeleii darab függ, karok és leplezés nélkül, de még is természeti nagyságban, ’s az, midőn történetből oda pillanték, míg Seivert Úr azt beszélé, hogy bizonyos ángoly a’ Guídó Réni’ darabját sok ezerekre^* becsűlte, annyira megragada, hogy ha a’ kettő közzül választanom volna szabad, bár tudom mennyivel több az egész mint a’ fél testű darab, én, csak örömeimet tekintve, Sebestyén mellett maradnék. Melly meleg tinte! melly igaz, erővel teljes rajzolat!

[141] A’ Képgyüjtemény tizenöt szobát tölt el, ’s ezer kilenczvenkét darabból áll. Nagy részben az Alföldi Iskola művei és másolatok, de olly másolatok, a’ mellyeket Meytens tarta méltóknak a’ megvételre. ’S becse a’ jó másolatoknak is van, mint a’ szerencsésen dolgozott rézmetszeteknek és a’ jó Írónál nem rosszabb Fordító’ munkájának. A’ ki gyüjteni kezd, veszi a’ mi nem rosszat talál, ’s az Olasz-Iskola’ darabjait a’ Therésia’ uralkodása alatt sem vala könnyü találni. Rend kellene más, és vagy gazdag, vagy semmi rámák inkább mint szegények.

[142] A’ Correggio’ Íóját a’ szigoru Morál itt eggy magas falu keskeny szoba’ sötét szögébe dugatá fel, hogy a’ Néző helyt sem foghat szemlélésre. A’ gond szolgál e a’ Morálnak, nem tudám megmondani, a’ Mesterségnek árt, ’s a’ Mesterség’ templomában ez első, ez minden. A’ castrált Classicusok jutának eszembe, és a’ ki magát Nadrágfestetőnek csúfoltatá, mert némelly lepletlenségeket a’ képeken bémazoltata.

[143] Rossz helyt áll, ’s a’ hátúlsú szobák’ eggyikében az idősb Rákóczy Ferencz’ képe is, a’ mi Kupeczkinktől. A’ darab már azért is kívánhatá a’ megkülömböztetést, mert magyar Művész’ munkája. A’ hősnek vagy nem született, vagy szerencsétlen anyja ’s nevelőji által elrontott tituláris Fejedelem itt pánczélban áll előttünk; vállán prémkaczagán van elvetve, nem a’ kevesebbet mondó herczegi bíbor; jobbja megmarkolá, ’s félig már kirántá a’ töröknyelű handzsárt. Haja a’ két homlokszeg közt borotválva; akkor, sőt némelly öreg az én időmben is még, úgy hordá; lehúzott szemöldjei elfedik vad tekintetét; ajkai keble’ dühét harapdálják. A’ bölcs Festő így beszéli a’ török-nyelvű karddal, és a’ mi csak félig van kirántva, a’ mit a’ Történetíró szóval.

A’ nagy figyelmet érdemlő kép megjelene rézben is, negyedrét’ formában, Westermeyer által, ’s Bécsben Artariánál árultatik. Hogy a’ fej az I. Ferenczé, bizonyítja Kupeczkinek eggy másik, hánytott munkában kiadott darabja.

[144] Eggy szobát új portrék töltenek el Erdélyi Festőktől, ’s a’ gond tisztelést érdemel, mind biographiai tekintetekben, mind az Erdélyi Művészség’ historiajára. Ezektől irtózva szöknék vissza a’ szem, bár a’ Néző nem ama’ szobákból jönne. De valamint a’ Könyvgyüjtők előtt nincs szükségtelen könyv, úgy ezeknek idővel nagy becsek lehetne, ha nem csak portrék volnának.

A’ Könyvgyüjtemény tizenhat ezer Kötetből áll. Az ásványok nyolcz almáriomban tartatnak; a’ pénzek’ száma tizennyolcz ezer.

II. József itt útazván el, azon szobákban szálla meg, a’ mellyekben most a’ képek függenek. Tekintetet akara ez által bizonyítani kedvencze eránt, kit a’ Szent-István’ Nagykeresztjével is megajándékoza. Külömben ő mindég vendégfogadó házakban szálla meg.

Szül. Bruckenthal 1721.; megholt 1803.

A’ ki ennyit teve az emberi nem’ megnemesítésére, ’s a’ magyar nemzet’ ’s annak szász felekezete’ dicsőségéért,

Dem folgt ein Ruhm, der ewig bleibt.

[145] Kincstartó Gróf Haller Gábor urat itt találtam. Elébb a’ Maros-Vásárhelyi Kir. Tábla’ Előlűlője volt, most az Erdélyi Kamaráé. Atyja László, a’ Telemach’ fordítója, megszeretteté vele a’ franczia literatúrát, ’s ő egyedül annak volt^* barátja, de a’ francziák sem vallási, sem politicai gondolkozását nem tudták megtántorítani; keblében hordá az antidotumot mérgeik ellen. A’^* XIV. Lajos’ korabeli francziák’ világában élt, ’s előttem nehány ízben hangzék szájából a’ mon maitre. Szeretett francziáúl írni, verselni; a’ szép nemnek szépségeket mondani; ’s Ugrán eggyik falát familiája’ tőkéje borítja el. Azt neveti a’ ki olly valamit nem igen mutathat; ’s valljuk meg, falon tartani nem is van nagy szüksége; de azokat tisztelni a’ kiktől létünket és mindenünket vettük, religiósus érzés, ’s azért pirulni a’ sanscülott-szellemű^* korban sincs ok.

[146] Mint Erdélyben vala most a’ ház’^* fő dísze Gábor, úgy^* vala az nálunk József. Kir. Commissárius II. József alatt a’ Váradi Kerűletben, minekutána Teleki az eggyesített Magyar és Erdély Cancellarihoz^* szólítatott, ’s Máramarosi Fő-Ispány, ’s Fő-Lovász Mester; tiszteletes nemes lelke, tiszta feje, ’s rettenthetetlen lelke által.

[147] A’ Szász nemzet’ Cómeséhez, Tartler úrhoz, rokona Seivert Úr vezete el, ’s e’ kedvezését, a’ tisztelt férjfinak csaknem akként köszönöm, mint hogy a’ Galeriában áldozá nekem eggy pár óráját. Itt ismere rám Báró Rosenfeld is, fija Andrásnak, ki II. József alatt a’ Munkácsi Kerűlet’ Kir. Commissáriusa volt, ’s ez a’ fiját Kassán is neveltette.

[148] De a’ német nyelvű városban leginkább leltem fel magamat a’ Thesaurariátusi Tanácsos Cserei Mihály Úr’ házánál. Tudta melly kegyességgel viseltetik erántam házának ragyogó dísze Báró Wesselényi Miklósné, Zsibón, ’s mint szeretnek famíliai rokonai Miklós, ekkor Kir. Tábla’ Assessora ’s Háromszéki Fő-Ispányi Administrátor, és Farkas, a’ Major, Krasznán, ’s első meglátása^* olta barátom lett. [149] Midőn már fogva valának lovaim, még szaladtam hozzá, hogy még eggyszer, ’s bizonyosan utolszor, láthassam.

[150] A’ Rájnis által fordított Virgílius Eclogákat, mit már sohol nem találni, ’s La-Rochefoucauldomnak eggyetlen eggy nyomtatványát, mellyet vagy magányos’ kezében vagy Könyváros’ boltban láttam, a’ vak történet a’ Szebeni Könyváros’ boltjába vetette, ’s mind a’ kettőt elhozám onnan. [151] Nem lehetetlen, hogy a’ francziák, kiknek a’ könyv^* Breviáriumok, Geistingertől 1809. mind elvitték a’ franczia, német és magyar nyomtatványokat. Mind azon dicséret mellett, mellyek La Rochefoucauld felől Voltaire és Superint. Kis, ’s ez gyönyörűen dolgozott Előbeszédében, szólottak, a’ könyv nálunk magát meg nem tudá szerettetni; a’ mit elpanaszlani szükségesnek látok, a’ könyvre nézve, nem magamra. És mi még is azt hisszük, hogy van ízlésünk, hogy már culminálunk!

[152] A’ Színben Kotzebűnek eggyik mázolása adatott; a’ mint a’ nem jó darab érdemlé. A’ Szín nem nagy, de Szebennek eléggé tágas, és szép.

[153] Az Oláhok’ Püspöke itt lakik. – A’ Reformátusok’ templomát, a’ házak’ sorában, csak szépízlésű czímje ismérteti templomnak, melly a’ gyalogajtó felett áll.

[154] Minden lépés távolyabbra viszen honomtól, és már is melly nagy az út mellyet tevék! De még hátra van Vajda-Hunyad, hátra Fejérvár, hátra a’ Demsusi római nép által épített oláh templom, és az Ulpia-Trajána’ romjai. Látnom kell a’ helyeket, hol a’ nemzet, hol az emberiség’ Szentjei éltek ’s halhatatlan tetteket tettek. Látnom kell a’ Hunyadiak’ sírköveiket, ’s azt az érzés adnom magamnak,^* hogy nagyobbá lettem, mert illettem ereklyéjiket.

[155] Útam Szeben olta Dédácsig, Hunyad Várm., hol ismét az én Grófnémnál élem napjaimat, völgyen méne, mellynél Erdélyben sem szebbet nem láték, sem áldottabbat. [156] A’ portékák Pestről Dévára Szászvárosra, ’s onnan vagy balra Fejérvárnak, vagy jobbra Szebennek ’s Brassónak, és osztán Bukarestbe, ez úton jőnek; mint Váradról Kolozsvárra.^* Így itt az útra gond vagyon. – Fejérvárnak még eddig csak magas falu, alacsony süvegü^* tornyát láttam. A’ Maros a’ Bábolnai, Rápolti, híres fejér borokat termő hegyek alatt fut ki Magyar-országra, elborítva sót-vivő szálakkal, mellyeket vissza emberek vonnak, nem lovak. [157] Szeredahely [158] és Szászváros útamban estek; a’ két utóbb Szab. Kir. Város de sokkal kissebb Meggyesnél; ’s a’ ki a’ puszta, kisded Szász-Sebest^* most látja, el nem tudja hinni, hogy az Erdélyi Fejedelmek’ kedves múlatója volt valaha.

[159] Közel a’ Kenyér nevet viselő nem folyamhoz, hanem csak patakhoz eggy postaház áll, ’s ez mellett még látszanak a’ kápolna’ kövei, úgy beszéli a’ monda, mellyet Báthori István Vajda ex voto építete. Itt vezetvén sergét Ali ellen, lova megbotlott, ’s ő azt rossz jósolatnak vevé magának vagy seregének. Meg nem történvén a’ mitől tarta, a’ hol paripája megbotlott, felépíteté a’ kápolnát, ’s rendelést tőn, hogy a’ nap’ visszafordúlójin az elhullottakért halotti áldozatok mondassanak.

[160] A’ csata, az a’ dicső, az a’ nagy, 1479. Octób. 13d. méne véghez. Ali Bég a’ hegyek és a’ Maros közt fekvő tért űlte vala el, ’s Báthori Fejérvár felől jöve, Kinízi Pál Branyicska felől. Ali, Bonfín szerint, harminczezret veszte: Bátori nyolczezret, azonfelül hogy a’ Maros kétezer szászt és oláht elnyele. Mint méne véghez a’ hős áldomás, tudva van; még emlegetjük hogy Kinizsi fogai közzé fogá a’ leszelt törököt; a’ monda, poetásan, azt még kövérnek is beszéli azonfelül; ’s tánczola vele örömében. – [161] Vad tett, ha való; de négyszáz esztendős, ’s az öröm a’ Szenteket is megragadja.

A’ hely emlék nélkül áll, ’s nincs érdeme szerint énekelve. Baczka-Madarasi Kis József, Alsó-Fejérnek sok ideig Fő-Notáriusa, később Vice-Ispánya, megígérteté Püspök Batthyáni által, hogy a’ kápolna ismét felépűl ’s a’ két hősnek emlék fog állítatni; de Batthyánit elkapá a’ halál. Követője Mártonffy József is megtette az ígéretet, de az csak ígéretben maradt. Csudálni lehet, hogy ő, ki a’ Róma’ nyelvén szerencsével írá verseit, a’ hon’ megszabadítójinak eggy Odát, legalább eggy Epigrammot nem szentele.

Lelkemben, a’ mint itt elmenék, eggy dal támada, mellyet, bár szorosan a’ Kenyérmezei csatára nem tartozik, itten tészek le, mert itt támada. Azon időbe tevém által magamat, mellyben Erdély lerázta lánczait.

kleine Schrift.

[162] Dédács, két órányira Dévától, Szeben felé, gyönyörű napokra vára magába. A’ hideg Sztrigy (Sargetia) a’ dél felé költ havasokból siet alá a’ völgybe, ’s a’ kert’ dombja alatt ömöl eggyüvé a’ sebes Marusiussal, az Erdély’ vizei fejedelmével. Deltájokat,^* hova a’ Sztrigy’ hidacskája viszen, a’ legszebb gyepszőnyeg, keleti szélesb végét pedig eggy boglyas szilerdő foglalta el, végig szeldelve játékos utakkal. Túl a’ tinta-feketeségű szilason eggy rendesen költ kopasz hegy, az úgy nevezett Aranyi, ád új díszt a’ vidéknek; mint eggy rosszúl domborodott^* kenyér, ’s messzéről vonja magára azoknak szemeiket, kik Szeben felől jőnek, ’s a’ kies völgyet a’ két sor’ rengetegei közt, a’ Dévai fellegvárat pedig a’ völgy’ végében, el nem telhető gyönyörrel nézellik. [163] E’ két sor meredek kelésű rengetegeknek a’ Retyezát adja fő díszét, melly délre, Vajda-Hunyad megett, kél ki alantabb társai közzül, ’s horizoni vonásban elcsapott tetején ’s kékelő oldalain mutogatja a’ téli hó’ maradványit; mint a’ völgynek a’ Dévai vár eggy kerekded hegy’ ormán, hol Dávid Ferencz 1565. tömlöczre veretett és holtáig fogva űlt, és a’ hol Barcsai Ákos Bánffi Erzsébetnek karjai közt rettege elveszteni a’ fejedelmi pallástot, míg a’ gyönyörű asszonyért Bethlen Miklós (Hist. des revolut de Hongrie T. VI.) titkon epedezék. [164] A’ Grófné Zarándi embereivel, kik kétszázan gyűlték ide, ’s a’ csimpoj (bőrduda) zúgása mellett űzik az aratást, sok múlatságom van. Az reggel olta estiglen csak akkor némul^* el, midőn a’ sereg elveti sarlóját; és ha az eggyike elhagyja lehellete, a’ csimpolyt más veszi által. Sőt dong muzsikájok a’ munka megszűnésével is; mert az udvarban, hol az aratás egész ideje alatt tápláltatnak, tánczolva töltik az éj’ eggyik felét. Nekik a’ munka ideje a’ farsangok. Honjokban, a’ zordon hegyek közt, szegényűl tengenek: itt dolgoznak, de jól tartva.

Az oláh még e’ buja földön is szegény, mert kevéshez szokván restté leve, ’s a’ gyakor innep elakasztja munkájiban. Házaik’ kapuja mellé szalmacsávát szúrnak eggy hosszú rúdra, babonából, hogy a’ boszorkány tehene’ tejét el ne hordhassa.

A’ mi hajdan a’ Zemplényi, Ungvári, Máramarosi oroszok, sőt Coxe után, Orosz-országban is, szokásban vala, még ma is gyakoroltatik Topánfalván. Némellyek tagadják, mások erősen, állítják, de a’ tagadók több hihetőséggel; mert ha gyakoroltatnék, ki merné tagadni? A’ leánnyal atyja ’s anyja ’s testvérei megjelenének a’ vásárban, ’s a’ leány sátort üte, kiraká mutatóban minden portékájit, ’s menyasszonyi drágaságaiban megálla a’ sátor előtt, ’s várá szerencséjét. A’ nősző legény vagy özvegy végig járá a’ sorokat, ’s a’ mint neki lyány vagy sátor vagy együtt mind ketteje leginkább megtetszének, a’ hajadon tenyerébe csapa, nem kérdvén ha viszont ő tetszik e; ’s a’ szakálas Pópa összeesketé őket, ’s férj és menyecske más nap haza ballagának. – Borzadsz? Nem ok nélkül; itt meg van alacsonyítva az emberiség, ’s minek rútúl tenni a’ mit szépen lehet? De tekintsük körül magunkat, ’s kérdjük, nem ugyan-ezt teszik e a’ főbb kasztok is. A’ leány nálok, mint az oláhnál Topánfalván, dolog és nem személy. Kérdjük, Topánfalván több szerencsétlen házasság köteték e vaktában, mint az urak közt arithmeticai okok szerint. Az oláhné, ha rosszúl üte ki házassága, tűrte baját, ’s hív marada tisztjeihez: ezek tesznek bajaikról, ’s elébb rosszak lesznek, azután szerencsétlenek. – Boldogságunkat, így vagy úgy, mindég az teszi, ha kedveljük a’ mit a’ sors vagy választásunk mienkké teve. Laetus sorte tua vives sapienter et beate.

[165] Erdélyt Magyar-országtól sivatag hegyek választják el, hova még a’ csinált és jó karban tartott úton is fáradva lehet feljutni. [166] De a’ ki Kosovánál széllyel tekint déli nyugot felé, ’s mértföldekre nyúlt síkot lát elterűlni szemei előtt, emlékeztetés nélkül érti, hogy a’ hova lép, az Erdély többé nem lehet.

[167] Karacsnak Magyar-országi abrosza, négy táblában, Lipszky után, ’s Vármegyéink’ Atlásza, mellyet a’ Magy. Hírmondó’ megbecsűlhetetlen Kiadóji metszetének, elterűle előttem valahol megszállék, ’s ezektől kérdem, merre vegyem útamat Szpatának, közel Lippához. De a’ szóval vett tudósítások hitelesbek, mert a’ hosszabb út ollykor rövidebb, ’s azt az abrosz nem mondja. [168] Beérvén tehát Facsetre, megállék a’ Vármegye quártélyháza előtt, hol Krassó Várm. Fő-Szolgabírája lakik, ’s ezzel értekezém útam eránt. Bulcsnak igazíta. Elébe terjesztém hogy úgy egész hármomszöget tennék, hogy úgy eggy alkalmatlan hegyet két ízben kellene megmásznom. A’ Szolgabíró kipillanta ablakán, meglátá nehéz szekeremet, ’s annál inkább tanácslá a’ kerűlést Bulcs felé. Arra kivagdalt erdők közt fog vezetni útam: szekerem erre minden nyomon elakadna a’ cserfák’ ágaiban.

[169] Bulcson ma kótyálák a’ csapszékeket, ’s a’ kisded hely tömve vala idegenekkel. A’ fogadócska eggyetlen szobáját elfoglalva találám, de lovaimnak maradt helyek az istálóban. Embereimre bízván tehát szekeremet, lyányommal kisétáltam a’ mezőre, végig az innepet űlő helyen. Úgy hittem hogy az úczán találok valakit, kivel szólhatok, ’s időmet, mert a’ nap még nem hanyatlott, únalom nélkül tölthetem.

Visszajővén sétálásámból, eggy idegen, ki azalatt érkezék ’s úgy akada el mint én, megszólíta, hogy engedném társaságomban tölteni az estvét. Leűlénk tehát eggy lóczán, áltellenben a’ fogadóval.

Mintegy fél óra múlva eggy úrforma valamit látánk felénk közelíteni, sötétkék frakkban ’s pantalonban végig-füstölve hosszuszárú pipajából az úczát. Meghökkene látásunkra. De csak hamar néki bátorodék; hozzánk jöve, megbillenté módi kalapját, ’s irígylést érdemlő természetisséggel leűle mellénk, a’ nélkül hogy, e’ szabadságra engedelmünket kikérni szükségesnek vélte volna.

Ki légyen, nem mondotta, ’s mi tudni nem igen vágyánk; de ő nyoma bennünket. Én az elsőséget a’ felelésben az idegennek engedém; ez pedig nem érzetté tévén az impertinentziát, a’ dohány és bor’ és pályinka’ kedves illatjaitól gyönyörűen párázó uraságnak elmondá a’ mit tudni vágyott. – „Ördögöt? ’s az Úr volna a’ megholt Gy…?” – Uram, felele az, én nem csak meg nem holtam, de fogadom Uraságodnak, im ganzen Ernst, hogy meghalni nem is felette nagyon ohajtok. – A’ pipázó Uraság vítatá hogy ő a’ megholt Gy…; mert ő bizonyos hírből tudja, hogy Gy… megholt. – Igen is, Uram, mondá az idegen eggy kis kesernyés szeszéllyel, én Gy… vagyok, testestűl és lelkestűl; de az élő Gy…, nem a’ ki, azok szerint a’ miket érteni szerencsém van, földi pályáját megfutotta. – A’ mi emberünknek fejébe nem fért hogy ő nem a’ megholt Gy…vel beszél; hajlandóbb vala azt hinni, hogy a’ kivel szól, megholt, mint hogy a’ vezetéknevet eggynél több Gy… viselheti.

Megtudván így, hogy társam honnan jő, hová igyekszik, melly dologban, mivel és miért, engem vona kérdőre. – Eggy lehelettel elmondám, valamit hallani akart, ’s Gy... Úrral akarám folytatni beszédemet, de a’ félrészeg ember nem engedé. Úgy e, Uram, te Kamarai Tiszt vagy, ’s azért jövél hogy kilesd ezeknek az impostúrájokat.

Nem boldogúlhatván velem, egyedül azt akará tudni, merre jöttem, merre mégyek, hol lesz hálásom, ’s megkínála szállásocskájával. Szekerem neki nagynak is, terhesnek is látszott, mert itt járatlan és görbe úton fogok menni. Forspontot akara parancsolni erőnek erejével. Jóvoltát megköszöném, de el nem fogadám; készebb vagyok kifárasztani lovaimat, mint hogy magamat a’ nem ismert kocsisokkal felforgattassam. Hogy kalaúzt parancsoljon, arra kértem is, ’s megtette.

Quaestionneuröm után társam is elment. – Most azon gondolkozám, hogy oláh nyelvű gazdámat, kinek sövénye mellett űlék, melly pantoním jelekkel kérleljem meg, hogy éjjelre fogadjon fedele alá; midőn eggy sánta felgyürközött, süvegetlen, rongyos csizmadiácska, égő képpel és izzadtan közelíte a’ csapszék felé, ’s hallván hogy a’ lyányommal magyarúl szólok, letelepedék a’ dohány’,^* bor’, és pályinka-szagaitól kellemesen illatozó ember’ helyére, ’s magyarúl tudakolá, hol lakom. Tokajt említém, kevélykedvén a’ névvel, mint a’ franczia, midőn a’ Dea Lutétiát idegenek közt hallatja. – Volt benne; jó kenyérrel élt, jó borral, jó hússal ’s kecsegével. Jóvoltomért, hogy elmondám a’ mit tudni vágyott és nem vágyott, felugrék, futa, ’s szállást kére a’ sokácztól. ’S a’ sokácz kész vala befogadni; a’ sánta, felgyürközött, rongyos, süvegetlen, mezítlábas, égő arczu, égő torku csizmadiácska pedig ment, ’s szekeremet tolta, vonta; oldozta,^* hordotta párnazsákomat, ládáimat, ’s akartomtól tetszésemtől^* függe egészen, akkor estve ’s más nap reggel.

A’ sokácz – így nevezik őket mások, így magok magokat, kiknek csak nyelvek oláh, de nem az vallások – boldogabb éltet él, mint mi jobb tájak’ lakóji hihetnénk; ha tudnilik az boldog, a’ kinek van mit ennie,^* ’s kevés gond nyomja. Szobájának alja deszkás volt; ablakkarikáji ólomban hatszögekre szeldelve; fala kivülről rótt fából és gyalúlva, mint a’ gályák’ oldalai, és csak belől kitapasztva, kimeszelve. Ajtajáról sinegen papiros-galamb függött asztala felett, hogy a’ mint az ajtó nyilt vagy záródott, a’ galamb is feljebb vagy alább szálljon, megpettyegetve aranyfüsttel, ’s kék és veres színnel. Edényei közt még findzsa is állt, és tintatartó, vendégeinek, nem magának. Feleségének zöld selyem^* bundája, fejér nyúllal prémezve ’s fejér báránnyal^* bélelve, és szorosan a’ tafota bunda mellett anyjának elnyűtt veres-rokás, sötétzöld posztó mentéje, mellyben félszázad előtt lépett vala Plebanusának elébe, – [170] mint midőn a’ Wakefield’ Horátza mellett eggy Nürnbergi kiadású másikat látunk^* a’ szép kiadáson kapó, de Minelliusra szorúlt ifjú könyvei közt.

[171] ’S ez idén a’ gazdag szegényember is retteg hogy éhin fog meghalni. A’ két utolsó nehéz esztendőben eladogata minden marháját, ’s nem marada egyebe két ökrénél, két tehenénél.

Szpatára csinálatlan és járatlan úton ’s nehéz kapaszkodókon jövék. Ezt és a’ szomszéd Lapusnyikot a’ sógorom’ atyja D’ Ellevaux Úr, a’ Budai Kamara Tanácsosa, vevé meg. Vad táj, vadak lakosai; útja nyárban is rettenetes.

[172] Az oláh alatt közönségesen rabláshoz, gyilkolásokhoz szokott népet képzelnek,^* ’s ámbár^* magamat az igen ijedősek közzé számlálni nem merném, kénytelen vagyok vallást tenni, indúlásomkor megkörnyékezett a’ félelem, hogy érhet baj. Most másként gondolkozom, ’s e’ járatlan ismeretlen^* úton, magyar cselédimmel, olly bátran megyek, mint a’ Szkárosi hegyek közt Kassára. Jók és nem jók minden nép és minden nem, minden osztály között vannak, ’s nagy szerencse, hogy német, szász, oláh végre is úgy ember, mint a’ magyar; és – ha a’ szó keresettnek nem vétetnék, kimondanám, hogy Epaminondászt és Pindárt Théba szűlé, ’s hány gonoszt, hány undokot Athén. Londonban, Párizsban, Rómában kevesebb gonoszságot követnek el mint nálunk, de irtózatosabbakat.

Az oláh vad, mert teljes elhagyatásban nevekedik, ’s nem lát követésre méltó példákat. Vallásos isméretei abban határozódnak, hogy a’ kihirdetett napokat munkátlanságban kell eltölteni, hogy böjtöt szegni nagy bűn; pedig ő kétszáz harmincznyolcz napot böjtöl esztendőt által. ’S ez maga is segéli romlottságát, mert éhen csapszékeket keres, ’s koplalása’ kínjait pályinkával enyhítgeti. – Szegény, szegény nép!

Fél nap útazván Erdélynek eggyik részében, három vagy négy akasztófát láték, de még is üresen. Azoknak felállítását nyomos okok fogták tanácslani; az nélkül^* ki juthatna olly gondolatra? annyi mindazáltal tagadhatatlan, hogy a’ látás felette szomorú. Oktatás nélkül maradt, munkához nem szoktatott, és azért gonosz ember nem lehet fenyíték nélkül, mint a’ gyermekek, kik közzül a’ vesszőt a’ nagy Apostol is hasznos pedagogiai szernek hirdeti. De a’ melly háznál vesszőt látunk minden szögben, és még is rossz gyermekeket, ott bizonyosan nem jól megy a’ dolog. A’ mindég suhogtatott vessző a’ rossz gyermeket még rosszabbá teszi.

[173] Látni akarám a’ hely papját. Sógorom ebédre hívatá. De annak érzése^* hogy ő kicsiny, nem engedé elfogadni a’ meghívást. Látogatására tehát mi menénk. Áltövedzett hosszú ingében, posztó ruha nélkül, bocskorban, egyedül az által tetszheték egyébnek mint a’ minek néznem kelle, hogy szakálacskát nevelt, ’s kalap födözte fejét, melly két füle mellett egyenlő távolyban vala felkötve. Szilvásában járt minden munka nélkül. Bibliothecája két Ritualéból állott. Oláh nyelven kivül soha nem halla mást.

[174] Midőn Sípos Pál Tordosi Predikátorrá leve, ’s Eggyházi Előljáróji megjelentek beiktatására, előjöve a’ helybeli oláh Pap is, mint Patrónusához, mert a’ hely ott a’ Reform. Papé, ’s jobbját a’ Sípos’ keze után nyújtotta ki. Ez úgy hitte, hogy a’ Pap azt tiszttársi illetés végett kívánja, ’s alig maradt ideje elrántani csókja elől. Az helyett a’ szeretre-méltó ember, némelly vendégeinek nagy botránkozására, megcsókolá a’ Papot. Az csaknem lerogyott ijedtében. – Szegény, szegény nép!

[175] Útam Szpatáról Lugosra fél nap tartott. A’ föld termékeny, még az egymást érő igen nagy dombokon is; de minden nyomon látni, hogy a’ lakosok nem rég olta ébredeznek szorgalomra. Ennek eggyik ága a’ pályinkafőzés. Szilvásaik tehát nagyok,^* mint a’ Hegyaljai szőlőkertek; ’s minthogy azt minden háznál főzik, ’s az úczára töltik olajszagú moslékaikat, az egész falu büdöslik.

Az oláh’ felesége olly igen munkás a’ hogyan maga dologtalan, ’s a’ nő itt nevezi férjét kettős jelentésben urának. Az anyák teknőcskékben vagy kosarakban viszik fejeiken csecsemőjiket, ’s ollyankor eggyik kezekben valamelly gazdasági szerszám, a’ másikban másik; ’s mikor azt vagy edényt nem visznek, öveikhez van szúrva guzsalyok, ’s járva is fonják a’ gyapjat. Ingeik szertelenűl bővek és tászlisok; kebleiken ’s karjaikon szélesen ki vannak czifrázva veres és kék pamuttal. Testeikre elől hátúl eggy eggy szőnyeget kötnek, eggyikét szoknya, másikát kötény gyanánt. Az csíkokkal és virágokkal tarka ’s térdig ér; onnan fogva bokáig rojtok függenek alá,^* ’s rendes látni, a’ tömött eggyarasznyi rojtok minden lépéseikre mint rázkódnak. Lyányok, asszonyok ezen oprégyeket magok szövik. [176] A’ hajadonok’ keble rakva üveg klárizsokkal. Míg még tarta az arany idő, ’s a’ Belgrádi háború^* alatt 1788. e’ tájon is sok pénz forgott, a’ szép fáta nem üveg klárizst hordott, hanem arany és ezüst pénzeket, ’s ollykor három ’s négy sorra fűzve.

[177] Minthogy az oláh beszédben^* sok deák szó fordúl elő, ’s Erdélyben eggykor Rómaiak harczoltak és gyarmatoltak, az oláh magát Római maradéknak^* szeretné tekintetni, ’s annál több bizakodással, mert neve is Rumjun. Consil. Thököli Szabba eggy Ertekezésében: Erweis, dass die Walachen nicht römischer Abkunft sind, und dies nicht aus ihrer italienisch-slavischen Sprache folgt. Halle, 1823. tagadja ezt. Az oláh a’ szerint nem Római maradék, ugymond, noha beszéde összekorcsosult a’ Rómaival, mint a’ spanyol, portugall és franczia nem az, noha nyelve ezeknek is összekorcsosúlt az azokéval. – Az Értekezés szerint a’ Kara Vlach (fekete olah – a’ Török-, Horvát-, és Tót-földön lakó) nem egyéb mint Dáciai és Moesiai szláv, mint a’ Czinczár Görög-országi, noha nyelvét ez és az összekeverte az olasszal. – [178] A’ kérdést döntse el a’ Historicus. – Hogy az oláh nyelvben sok latín szó vagyon, ’s hogy a’ Római katona oláh leányt is vett ’s mellette itt maradt. – turpis maritus conjuge barbara – hogy ugyan az történt Galliában, a’ két Hispániában, Britanniában, és hogy e’ népek magokat még is Római maradéknak tartatni nem akarják, nem szenved kérdést. De ezek magokat nem nevezék el Rómaiaknak: igen az oláh.

[179] Már van Grammaticájok és Lexiconok, Alaxi Jánostól, ’s 1829. Zsebkönyvet nyomtattak Budán, ’s Moldvában Újságlevelek adatnak. – [180] Ki ne örvendjen hogy az emberi nemnek eggyik osztálya emelkedik a’ míveltség’ pályáján, ’s nyelve fejtegeit erejét?

Imhol eggy dalok, magyar orthographiával, ’s fordításával:

’S lexiconi jelentése a’ dal’ szavainak: Csáj, amaz. – O, eggy. – Gye, nota genitivi casus. – Mindra,^* szép in femin; in mascul: mindrü. – Kovor, lepel, ernyő. – Oty, szem; a’ többesb. otyi.^* – Buze, ajak; – buzele,^* ajkak. – Vojnyik, vitéz; vojna, totúl, harcz. – Si, és Gyin, ból. – Gráj, lehelet; a gréji, szólani. – Kokon, úr,kokóne,^* úrné; kokonyicze, ennek diminitívuma. – Szpunye, mondd meg. – Mie, nekem. – Ku, val (cum). – Kregyincze, a’ deák credó-tól. – Fáte, leány. – Nyevaszte, menyecske. – Nusz, vagyok. – Jó, én; mint az io az olasznál. – Csinye, a’ ki. – Végye, lát (videt). – dór, kívány. – Kemáre,^* kamara, rejtek. – Luma, világosság (lumen).

[181] Kostély falunál kiszállánk szekereinkből, megtekinteni a’ zsilípet, melly a’ Béga vizét Becskerek felé ereszti. – Regis opus! Azt Gróf Mercy voná 1763, ’s tizennyolcz mértföldnyire.

A’ nap olvasztó hőségű vala, ’s le készűle szállani, midőn Kostélytól két sor fűz között Lugosra beérénk. A’ közember itt lábikráig érő fejér vászoningben jár, a’ lyányok hajaikat különös fonású tekercsekben hordják, mit én még eddig sohol nem láttam. Azután csak hamar teljes fényében kele ki a’ hold. – Kilopám magam a’ Szolgabíró D’ Ellevaux László’ vendégei közzül, hogy Lugosnak úczájit végig járhassam. Eggy második Várad, mellyhez az által is hasonlít hogy Lugost a’ szép Temes a’ szerint szeli ketté, mint amazt a’ Körös; de Lugos szegény, ’s igen szegény Várad mellett. Ennek nincs két gazdag Püspökje, gazdag Káptalana, Academiája, Vára, ’s lakják Uraságok ezt is, ’s tehetősek, de nem annyin mint Váradot.

[182] Ferdő férfiakat ’s asszonyokat láték a’ Temesben; nem eggyütt, hanem mindnyájokat eggyenként, és nyugalomban. Visszatértem vendéglőmhöz, ’s magamhoz vévén két cselédemet, hogy míg a’ vízben leszek, ruhámat őrizzék, mert a’ víz’ szélén sok nép jára fel és alá. A’ hold’ bájos fényében, melly világos vala mint ősszel a’ napé, elnyúltam a’ folyamban, közel a’ hídhoz. Annak épen felette tündöklött teljes karimájában a’ hold ’s itt látni a’ hold’ játékát, az est’ meleg gőzét,^* az abból kinyúlongó tornyokat, ’s a’ világ’ és a’ sötét’ tündéri masszáját, olly öröm, mellyet egész nagyságában egyedül az érezhet, a’ ki a’ mit a’ természetben lát, festés’ míve^* gyanánt tudja tekinteni.

[183] Más nap héti vásár tartaték, nagy, mint sok helyeken az országosok. Kimenék megnézni azt, ’s ismét hír nélkül, hogy senki ne jőjön velem, ’s tehessem a’ mit akarok.

A’ piaczot hajdan arkádok vevék körül, mint a’ Lőcseit, hogy a’ sétálók eső és nap ellen védve légyenek. Még némelly háznak áll az illyen folyosója, de már kis számban.

Oláhnak nemesb portékára nincs szüksége, ’s így itt kevés szép holmit láthaték. Fel és alá őgyelegtem tehát a’ tolongó sokaságban, ’s lesegettem arczáikat, öltözködéseiket, bánásaikat, ’s beszédjeik’ nem értett hangzását. Új neme vala az örömnek ott állanom, a’ hol mind az a’ mit láttam, hallottam, szemem és fülem előtt isméretlen vala.

Mit nem hallám mindég magasztaltatni az oláh asszonyok’ ’s leányok’ szépségét! De én sem itt, sem Dédácson, sem Szpatán, sem egész Erdélyi útamban nem láttam arczot, nem láttam növést, melly szememet megragadhatá. Egésséges húsos test, és nem egyéb, ’s az a’ bővujjú ing, durva vászonból, elrejté a’ talán szép tagokat is, holott a’ lepelnek, a’ Festőknél, az elfedett részeket magán áltsugároztatni kell. – Eggy tót sáfrányos sátora előtt már kontyot láték eggy leánygyermek’ fején. Ujjatlan felső ruhája világos-kék tafota, oprégye ennek is, de véknyabb szövedék mint a’ miket eddig láték, ’s hosszu rojtjai keskeny ezüst paszomántba szögve. Ez lévén az első és utolsó oláh Kisasszony, vagy kontyáról ítélvén, Dáma tehát, melly egész útam alatt szemembe ötle, megkértem a’ Nyitriai eredetű sáfrányost, ki oláhúl folyva beszélt, lenne tolmácsom, ’s tudja meg magától a’ serdűlő lyánytól, hány esztendős, miolta hord kontyot, férje ifju e, szép e, ha szereti e azt, ’s ki’ leánya. A’ menyecskécske tizennégy esztendős; csak kevés hetek olta hord kontyot; fiatal a’ férje is, ’s atyja molnár. Látni akarám, ha dáma e lelkében is, ’s édes semmiket mondogaték neki a’ tót tolmács által; de az oláh Dámácska ollyakat soha nem halla, sem el nem pirúlt, sem mosollyal nem felele rá. – Azonban a’ sokaság körülfogva; csudálkozának a’ szokatlan jelenségen, ’s nem érték, mit akar az az őszűlő fej a’ gyermekasszonnyal. Valami kicsinységet vettem neki ajándékúl a’ tót embernél, ’s az én Dámám úgy nyúlt érte köszönet és minden érzés nélkül, mintha saját pénzén vásárlá vala. – Szegény, szegény nép! – Melly külömbség ezen rendes arczú, nem rossz növésű, fiatal asszonyleány,^* és eggy nem szép arczú, nem szép növésű, nem fiatal, de lelkes franczia asszony közt!

[184] Özvegy Piacsekné asszonyság nagy ebédet ada, hogy alkalmam légyen a’ Lugosi Uraságokkal összeismerkednem, Szolgabíró D’ Ellevaux pedig estve tánczot. Az ebédnél a’ ház’ asszonya ’s a’ Lugosi Oláh Esperest voltak szomszédim, a’ vacsoránál özvegy Báró Bruckenthal Mihályné Excell. leánya Statum Praesidens Gróf Teleki Lajosnak, ’s a’ Megye’ második Al-Ipánya Szy Úr. Nem szükség mondanom, hogy itt úgy látám magamat, mintha Kassán vagy Újhelyben volnék; míveltek’ társasága, igen kevés külömbözéssel, mindenhol azon-eggy. – A’ Báróné felől a’ franczia fogoly Tisztek azt jegyzék meg, hogy a’ magyarok magyarnak, az oláhok oláhnak, a’ németek németnek, a’ francziák francziának ismerhetnék, olly tökéletesen beszéli mindeniknek nyelvét: én pedig, hogy a’ magyar, a’ német, és a’ franczia nem csak nyelvéről a’ magáénak. Nagy miveltségű, lelkes Asszonyság.

[185] Gróf Bercsényi, utolsó csemetéje, a’ Rákoczyval Franczia-országba kiköltözött háznak, épen azt beszélé a’ Piacsek Asszonyságnál összegyült vendégeknek, midőn D’ Ellevauxnéval felléptem, hogy meglátogatván Párizsban hagyott anyját, miket láta a’ Louvre-ben, és hogy David őtet anyja’ számára egész testben festette.

[186] Kértem az Isteneket, hogy hallgatóji meg ne szaggassák kérdéseikkel beszéde’ folyamatját; de kérésem csonka volt: azt is kell vala kérnem, hogy ne aludjanak a’ beszéden, ’s ne ásítozzanak a’ hol én csupa fül valék. De miként találhatták volna ezen hírekben örömeiket az ő hallgatóji, midőn sem a’ Művészség’ munkájihoz nem értettek, sem azt nem^* tudták, hogy mi a’ Louvre, mi az a’ Palais Royal, a’ Tuilerie, ’s mi az a’ St. Honoré úczája, ’s ki az a’ David. B. tehát azt a’ drága étuist mutatá inkább nekik, a’ mit a’ ház’ aszonyának ajándékúl hoza, és a’ kocsit, ’s^* az ásítók ezt nem győzék csudálni. Én később kaptam ki részemet.

[187] Lugoson a’ Császár’ nevét viselő Huszárság fekvék, és ezek közt Kapitány Zsejben Úr is, de a’ ki az ebédnél meg nem jelenhete hideglelései miatt. Mihelyt ebéd után lehete, mentem hozzá, a’ város’ végén fekvő nagy kazármába. – Kapitány Úr, mondám a’ hosszas betegeskedései által egészen elgyengűlt, igen tiszta de most elsárgult bőrű, ébenfeketeségű^* hajú ’s bajszú szép ifjúnak, a’ Csehy által szeretett idegen a’ Csehy’ legkedveltebb barátját magáénak is nézi, ’s nyúltam jobbja után – Zsejben kiszökött ágyából, ’s forrón visszonozá ölelésemet; Csehyt ölelénk meg egymásban. Egy orosz álgyú 1812. Septbr. 29d. kiszakaszta szívét és bal vállát. – Mit veszte nemzetünk a’ lelkes és jó ifjúban és Csohányban! – [188] De életét más helyt fogom adni.

[189] Útam innen Dédácsig másfél nap tartott. [190] A’ Lugosi szőlődombokon innen sűrű csererdőket lelék. Azok szélesen ki valának vagdalva az út mellett jobbra és balra, hogy a’ menők bátorságban haladhassannak. [191] Hol az háromfelé nyilt, igen csínos, sőt épen czifra útmutató jelenté, magyar és oláh betűkkel, az útnak ez és amaz ága hova viszen. [192] Oláh mindenben czifrát szeret.

[193] A’ feszűletek’ keresztjei Kosova táján majd fából vannak állítva, majd kőből, ’s a’ kő keresztek eggy darabban vannak szelve. Nem magasak, nem véknyak, ha véknyak volnának, megpattannának midőn felemelik. A’ fakereszteken eggyik karika, csillagokra osztva féldiametereik által, a’ másikat éri, végig az egész gerendán, elől és oldalt és hátul, ’s veres és fejér színekkel vannak bekenve, hogy ezek a’ temérdek sokaságú csillagok még tarkábbak légyenek. Más szent jelek paraplűj-fedél alatt állanak, festett vagy fametszésben papirosra-nyomtatott, ’s durván bemázolt képekkel, a’ millyeket a’ csapszékek’ falain látni.

[194] E’ csererdők közt eggy éltes asszonyember könyörögve közelíte szekeremhez. Arcza mutatá melly inség alatt nyög. Adtam neki valamit, ’s nem fösvényen, de ő még is kére, ’s igen indúlatosan. Most papiros-pénzt^* adtam neki; elvette azt, és még is könyörge. Úgy hittem, szekeremre kívánkozik; megnyittatám neki ajtaját, ’s meghagytam, hogy az inas emelje fel; de nem akara felűlni. Beszédében végre megérténk a’ pite szót, a’ mi kenyeret jelent. Meghagyám, mutatnának azt neki; ’s a’ szerencsétlen mohon kapott utána,^* ’s vitte szájához. Valamit Lúgoson vétettem, kenyeret, túrót, szalonát néki adattam. Sírt örömében, térdire bukott, ’s úgy köszönte alamizsnámat. – Melly borzasztó napok várják e’ tájt ez idén! Lakosainak most gomba minden eledelek ’s az még betegebbekké teszi őket.

[195] Illye, Bethlen Gábornak ösi birtoka ’s szűlő-helye balra marada eggy szép lapályon. Épűleteit nem lehete tisztán kivennem a’ távoly miatt. De ha azok kevélyek volnának is, helyt inkább nemesítené annak neve a’ ki itt született, mint minden fénye, mellyet talán bír. [196] Az Erdély’ kormányán lelkesb ember nem űlt. Örökre kár hogy ajánlása el nem fogadtatott ’s a’ Dák’ Királyságot fel nem állíthatá. A’ Magyar-föld’ most a’ Fekete-tengerig terjedne.

[197] Branyicskához közelítvén, jobbra az út mellett, eggy meredek magas szikla’ oldalában, deszkatáblát láttam meg, melly azt hirdeti, hogy az útat itt, Hunyad Vármegyének Rendei és Fő-Ispányok Gróf Bethlen László vonaták. A’ ragyogni-szerető Bethlen saját kenyerével táplálá az útat csinálókat. – Ki irígyelje, ki akadjon fel, hogy az illyenek ragyognak. Bár sokan volnának, a’ kik így akarjanak ragyogni!

Midőn Komárom 1808. új árkokat ’s bástyákat kapa, kitérek Pozsonyi útamból, hogy az építéseket én is láthassam. Eggy éltes testes Úr komoly lépésekben lépdele Felköltjeink’^* öltözetében, kardosan, tarsollyal, csákóval.^* Utána három fija; így öltözködve ezek is, ’s eggyike sántán, mankóval. Ezeket proconsuláris csoportja követé; Erdélyi ifjak, kik az öreg Úr’ költségén és eggyütt vele menének látni a’ magyar Dietát és Bécset. A’ ki így öltözve vezeti így öltözött fijait; a’ ki ennyi tanulni-szerető ifjat viszen olly helyre, hol van mit látni ’s hallani; előttem ugyan tiszteletes, bár azon emlék’ lidérczi kísértete, hogy ő maradéka Gábornak, Gergelynek, Ferencznek, Jánosnak, Farkasnak, Miklósnak, kicsalta volna a’ korláton. A’ hiuság mindég gyengeség, ’s néha nevetséges, ollykor szinte útálatos; de midőn a’ hiuságot vagy ész intézi, vagy eszesek, akkor a’ hiuság áldott, áldott dolog, ’s azon mértékben tiszteletes, mellyben az ál szerénység ’s a’ más ragyogása által megbántott hiuság soha nem az.

Bethlen eggyike volt az Erdély’ leglelkesb Szolnokjainak. Kevély lelke pirúlt volna rossznak ismértetni.

Végső éveit betegen tölté, ’s lelkének gyakor eltávozásaiban. Vesztegette nem csak jövedelmeit, hanem örökét is. Gyermekeit tüzelék mások, hogy a’ jószágot hagyják zár alá vétetni. A’ szeretetre, a’ csudálásra méltó philopátorok készebbek valának romlani mint szerencsétlen atyjokat ez eggy örömében megháborítani. – Melly ragyogó tett, ’s azon korban, mellynek bálványa a’ pénz!

[198] Vágytam látni Branyicskát, melly valaha Cardinál Martinúzié volt, hol még áll kápolnája, ’s megtenni tiszletemet Báró Jósika^* János Úrnál, ki a’ Cardinál által lakott házat bírja; ’s Gróf Gyulainé akara vezetőm lenni. – [199] Maros-Némethiben a’ mi Lajosunk vala gazdánk, mert^* a’ hely a’ Gyulaiakat ismeri férfiágon urainak. Udvara^* és a’ Maros között fut el az út, ’s túl ezen igen keskeny kert vonúlt el, tömve Római faragványok’ töredékivel, ’s a’ Maroson túl vad hegy kél, mellyen az út Zaránd Vármegyébe vezet.

A’ ház bírja Gróf Gyulai Józsefnek,^* a’ Lajos’ nagyatyjának, Weickardt által 1790. Bécsben festett képét, itt egész testben, Andrásfalván karok nélkül, ’s ez nem csak a’ Gyulai-háznak, hanem^* az egész Erdélynek is, kincse. A’ Cancellárius Telekién kivül én jobban dolgozott portrét e’ földön nem láttam. Ismertem a’ Grófot, ’s kezes lehetek, hogy a’ kép el van találva. [200] Itt függ a’ mi Grófnéénk is, híven, de nem szépen, ’s bájai nélkül. Az efféléket nem tartom szükségtelennek a’ később időkkel tudatni. ’S bár intésem mindent arra indíthatna, hogy magát festesse! Ne rettegjük azt a’ hiuság’ vádját, sőt higyjük, hogy bár mi fényetlenek vagyunk,^* kidőltünk után azoknak a’ kik bennünket szerettek, nem hagyhatunk kedvesebb birtokot, mint képeinket.

[201] Wagner^* pasztelfestő Erdélyt is eltölté portréjival, mint Magyar-országot, [202] ’s ő igen szerencsésen dolgozott, legalább annyiban, hogy az arczot eltalálta. A’ Maros-Némethiben függő képek közt legérdeklőbb a’ Horvát-országi Bán és Udvari Fő Hadi-Tanács’ Előlűlője Gróf Gyulai Ignátz’ nőjének, Báró Edelsheim Bádeni-születésű Asszonyságnak^* képe, mellyet a’ nem tanúlt másoló’ sem foszthata meg az elsőbb festés’ szépségétől. Asszonyi méltóság és nyugalom ömlött el rajta.

[203] Branyicska a’ Maros’ jobb szélén áll, szelíden elnyúlt halmon; az országút a’ balon fut el eggy vadan költ hegy alatt, melly a’ folyamból látszik kiemelkedni.^* Lába el van seperve, ’s a’ régi Tiriscum’ négyszögekre faragott bálványkövei^* ide hordatának, hogy az útat, a’ hegy alatt, a’ Maros’ áskálásai ellen óvják. Ha ki nem egészen járatlan a’ tájfestésben, könnyen képzeli, melly képet adna itt a’ meredek hegy^* és ezzel áltellenben Branyicska^* annak, a’ ki itt Dédács felől jőve mégyen Magyar-ország felé, és fényes^* délben. Balra a’ vakmerőben költ ’s fákkal és bokrokkal borzas hegy, fekete árnyékban, ’s lába^* alatt az igen nagy darab négyszögü kövek által őrzött út, a’ maga korlát-gerendájival. A’ kép’ közepében a’ Maros futna el eggy hídassal, melly a’ menőket a’ hegy alól Branyicskára viszi. Jobbra a’ Jósikák’ négy kastélyaik, mellyek’ számában az itt említett áll legelől. A’ nem nagy, de emeletes háznak, (nagyobbat a’ hely^* nem engede) kő kerítése van a’ víz felé, ’s a’ kerítésnek dél-nyugoti^* szögében kél, a’ meszelt kerítés felett, a’ régiség’ szennyében meghagyott kápolna. Ez a’ szenny ’s csuda alaku fedele bántja a’ szemet: a’ szívet szent érzésekkel tölti el.

[204] A’ fenékben látszik a’ fentebb említett perpendiculáris szikla Bethlen Lászlónak emléktáblájával, és a’ szelíd lapály, mellyen Illye terűle el, ’s mind ez a’ legvídámabb világításban, míg a’ meredek hegy feketén.

[205] A’ ház ura, míg én Krassóba járék, elbúcsúzott Hunyadi Fő-Ispányságától, ’s mint kinevezett Tanácsnok a’ Kormányszéknél, bémenni készűlt Kolozsvárra. Bánffy Györgynek elholta után Gubernii Praesesnek nevezte ki a’ Felség, nem Gubernátornak, mert illyet Erdély választ. [206] Fija Antalnak és Gróf Teleki Josephínának. – Antal, Kolozsvári Fő-Ispány, ifjú éveiben Jezsuita volt, ’s a’ Szerzet arra készíté, hogy Mártonffy^* József barátjával, Chínába küldessek. De eltöröltetvén a’ szerzet, Jósika visszatére a’ világba, Mártonffy pedig megmarada a’ papi pályán, ’s végre Erdélyi Püspök lett. – A’ Gubernii Praeses Excell. polgári szolgálatjaihoz rokona Cancellárius Teleki körül készűlt, ’s 1796. Fejérvári Kanonok Cseresznyés András Úr’ társaságában szándékozék megjárni Olasz- és Franczia-országot, de útját az előre-tolakodó franczia sereg az ifju Generalis Buonaparte Napoléon alatt elakasztotta. Turínban kénytelen vala visszafordúlni.

[207] Hitvese, leánya Gróf Csáky Jánosnak Bethlen Rosaliától, aratóji közzül előparancsolá a’ legszebb oláhlegényeket és leányokat, hogy előttem ropják tánczaikat^* a’ kert’ gyertyánspallérai közt. Valóban ropták, terrae graves! – A’ barbarusoknak e’ részben nem mosolygának a’ Kegy szüzek. Azt a’ férfiak kezdik, és csak magokban. Karikában járdogálnak vonogatván előbb tovább nehéz lábaikat, eggyike másika után, minden tűz, minden elragadtatás nélkül, a’ mi lelke a’ táncznak. Fáták, nyeveszték, azalatt csoportra verekedve állanak, ’s várják szerencséjeket. ’S most eggyik ficsúr, majd a’ másik, úgy aztán a’ többi, előránt eggyet a’ csoportból, tombol vele, ’s mondogat valamit a’ mi gyanút támaszthat a’ fülben, hogy talán vers akarna lenni; ölbe fogta tánczosneját, ’s megforgatja. Némelly tánczosnak nem elég eggy leány, kettőt ránt elő, jobbjába markolván ezeknek baljaikat ’s duetto helyett triót jár. – A’ táncz mint a’ bőrduda dongása, ’s a’ dongás mint tánczos és tánczosné.

A’ ház urának meg kelle sejtenie, hogy vendégének ez a’ lelketlen lomha táncz nem sok örömet ád, ’s előkiáltá Mákra Antal Vice-Notáriusát, hogy gyengekoru idősb^* leányával tánczolna Hátszegit. – Tánczos és tánczosné két kezeiken tartják egymást, szembe egymással, ’s jobb lábok’ hegyével^* eggyszerre mind ketten, hármat tippantanak. Most bal lábok’ hegyével^* tippantják el ismét a’ hármat, és még eggyszer ismét a’ hármat a’ jobbal. Kezeiket a’ táncz’ kezdete olta ki nem eresztvén, hármat szöknek a’ leány’ jobbja, most balja, ’s ismét jobbja felé. Ekkor ismét megteszik a’ tippantásokat, mellyeket most újra a’ szökdelések váltják fel. Végre a’ legény ölbe kapja a’ kis leányt, ’s megforgatja, mint a’ magyarban, ’s újra kezdik a’ hármas tippantásokat, hármas szökdeléseket. – Ebből áll a’ Hátszegi, szent számjaival. –

[208] A’ hajdani Tiriscum (ma Veczeli vár) árkainak helyénél kikelénk szekereinkből. Miolta a’ vár’ bálvány négyszög-kövei Branyicskára, az apró darabok a’ postaút’ töltésére elhordattak, itt eggy igen hosszú egyenes gödörnél egyebet nem látni; ’s ez is annyira van már behányva hogy kevés eszt. mulva semmi nyoma nem marad.

Solymoson Óbester Barcsai Abrahámnak özvegyénél, Gróf Bethlen Susánánál tértem be. A’ háznak nincsenek gyermekei. – ’S e’ csendes falusi lakban lakhaték e az a’ tüzes, az az eggykor szép ifju? kérdém magamban. ’S a’ ki hajdan királyi palotákban járdalt, csudálva deli növése, kedves arcza, elmésségei miatt, a’ ki a’ vacsoráknak életet ada, e’ szelíd’ szótalan asszonyság’ társaságában lelheté e boldogságát? De ifjúnak játék, öregnek nyugalom. – Még látám mint lövelgeté hegyes, ollykor keserű nyilait, mikkel annyi ellenségeket csinált magának, de minthogy azokat mindég csak rosszakra lövé, annyi szíves barátot is a’ jók között. Barcsai vétkeiben is nemes volt.

[209] Temérdek számú^* szokatlanságainak az volt eggyike, midőn előtalálván eggy csoport franczia hadi-foglyokat, kik közt eggyik ing nélkül ment, leveté a’ magáét, ’s ennek adá. Más visszafordúlt volna útjából, ’s hazulról küldött volna utána fél tuczetet – De^* szép lelkek szeretnek megsiketülni a’ hideg ész’ tanácsára, ’s úgy tetszenek magoknak különösségeikben,^* mint áldozatjaikban.

[210] Azon szép völgyen, melly a’ Kenyérmezőn kezdve, Hunyad Vármegyén végig, Magyar-ország felé terjed, eggy kisded másik nyílik dél felé, ’s az visz azon helyre, melly nemzetünk előtt örökre szent marad; mert a’ legtiszteletesb magyar’ birtoka, még pedig ösi birtoka is volt – Vajda-Hunyadra. Szántva vannak a’ völgy körül lapos tetőji; maga a’ völgy fűvet ad és kukoriczát. Sebes patak fut el rajta, ’s a’ patak’ szélén két falu áll: Barcsa és Kis-Pestes. Hunyad megett dél felé szálas hegyek emelkednek nagy sokaságban; ’s ezek közt messzére kél fel a’ 7800 ölnyi Retyezát, gyalult tetőjivel. [211] A’ Tátra’ Krivánja csak 18, a’^* Lomniczi 300 öllel magasb. Eggyik nagy szépsége a’ Dédácsi völgynek.

[212] A’ Grófné ’s gyermekei vezetének ide is. [213] Fellegvárat reméltem találni, melly uralkodni fog az alantabb táj felett, ’s megcsalva látám képzelésem? ez^* itt nem előbb tűne szemembe csudás szögű, csudás fedelű magas falaival, mint midőn már előttem vala a’ Mező-városka, minden dísz nélkül, hasonló eggy nagyobb rendű falhoz, mellynek a’ vár’ nyugoti szélét foglalta el. Hatalmasabban kele fel most lelkem előtt az a’ gondolat, hogy a’ hol vagyok, hogy a’ mit látok, ott Hunyadi János is volt, azt ő is látta, hogy lábam azon^* grádicsokon fog majd lépdelni hol Hunyadi János is lépdele. Ez naggyá teve előttem minden tárgyat. A’ hogyan gyermekes képzeletünk közönségesen nagyobbnak festi a’ miért szívünk lángol, de a’ mit szemünk nem látott, hogy meglátván végre, ’s a’ képzelt gígási nagyság közönséges mértékké lohadván, ítéletünk a’ valónál is alább süllyed; ’s az a’ nagy félisten, kit érdemeinek csudáltában egeket-tartó Atlásznak nézénk, kisdeddé sorvad szemeink előtt, a’ millyek mi vagyunk, földnek egyéb szüleményei: úgy vagynak viszont esetek, hol a’ jelenés túlhaladja a’ nagyító képzelés’ festéseit, ’s többet lelünk mint váránk, ’s itt engem ez ére. Elevenebben tűnt fel lelkem előtt a’ szerencsétlenek’ emléke, az ő hajdani erejek, nagyságok, midőn most a’ puszta, éktelen helységbe beérénk, ’s a’ nyeregben-űlő oláhnék’ sokaságán, mert épen héti vásár vala, keresztül vergődénk.

[214] A’ vár’ udvara egyenetlen hosszas négyszög, a’ szerint épűlve, a’ hogy azt kelni engedé a’ márvány félsziget. [215] Ejszaki oldalát, honnan a’ híd van áltvetve a’ széles és mély gödrön, Hunyadi János építeté, az Erdélyi Vajda és Magyar-országi Gubernátor, keleti oldalát fija Mátyás, a’ Király, szinte a’ kápolnáig, melly hihetőleg a’ Vajda’ építése, mert akkor nem lehete vár kápolna nélkül; a’ mi azon túl van, az innen déli-nyugot felé kinyúlt bástyával, Bethlen Gábor, a’ Fejedelem. – Melly három név!

[216] Udvara [217] legemeletesb a’ Bethlen’ soránál, ’s az itt szélesb mint áltellent vele a’ Királyé. De a’ Bethlen’ sora csak szükségre épűlt, a’ másik kettő pompára is. Legszebb kilátás a’ Király’ sora erkélyéről van, melly az épűlet’ testéből kihasasodik.

[218] A’ Hunyadi János alkotmánya egyenes sorban kél a’ vár’ árkának márványsziklája’ szélein. Onnan emelkedik az a’ négyszögü vastag négy oszlop is melly ugyan-annyi erkélyt tart, ’s ezek eggyszerre épűlének a’ magok falaikkal, és nem később. A’ négy erkély kilencz ajtón nyit eggy keskeny sétálót, mert az eggyik erkély a’ másikához boltozattal van összeragasztva. Szédűle főm midőn innen a’ vár’ árka’ mélyébe lepillanték, [219] ’s az erkélyek vastag pilasztereit ’s a’ hídat tartó, termés-kőből rakott, magas és izmos oszlopot elnézém. A’ híd’ oszlopának magassága 87 láb, ugyan-annyi a’ vár’ faláé, hol az legtetősebb; ’s így a’ vár’ foka 29 öllel volna fenntebb mint [220] a’ Zalasd pataka, melly kétfelé válván a’ Bethlen’ sora felett, a’ híd alatt fut el, ’s ott malmot forgat.

[221] A’ palota, földszínt, a’ Vajda’ tágas lakó-szobáji alatt áll. Ablaka az árok felé nincs. Boltozatját négylábnyi diameterű, háromölnyi magasságú, nyolczszögekre faragott veres márvány oszlopok tartják, a’ palotát hosszában két egyenlő részekre osztván. A’ hol a’ boltozatok’ éles szögletei bezárják egymást, rózsákat látni, az Ország’, a’ Hunyadiak’, Szilágyiak’ czímereikkel. Az ajtóhoz legközelebb oszlopra e’ szókat faragták: hoc opus fecit fieri Magnif. dominus Joannes de Hunyad, Regni Hungariae Gubernator anno dni 1452. Zu diese lateinische, aber mit deutschen Lettern geschriebene Zeilen nehme der Setzer deutsche Lettern, aber neugegossen

[222] Csaknem áltellent a’ híddal áll a’ templomocska. [223] A’ Hunyadiak’ hollója a’ gyűrűvel, ’s a’ Szilágyiak’ vadkecskéje itt is sokat láttatja magát. Az udvaron a’ grádics mellett veres márványban látni a’ Hunyadi-ház’ megújított, megbővített czímerét:^* felül a’ koronában a’ két sasszárnyat, alól a’ négy egyenlő részre szelt paizs első és utolsó mezejében^* a’ koronát-tartó oroszlánt, a’ második és harmadik mezőben a’ hollót a’ gyűrűvel.

A’ Mátyás’ sora mellett eggy bástya kél mellyet a’ magyar Buzogány-bástyának, az oláh Pisztriczának, azaz tarkának, mond, mert külsője apró négyszögekre van felosztva, ’s azok ismét háromszögekre, bemázolva fejér, kék és veres festékkel. Ennek tölcsértetőjéről az ég’ tüze 1815. Június’ 11d. lehasítá vitorláját, a’ kétfejű sast, azolta pedig a’ tölcsértetőt is megemésztette az idő. [224] Az Urodalom’ akkori Kamarai Administrátora Osdolai Bögözi Antal Úr sokat költe saját erszényéből, hogy a’ mi romlani elkezdett, épségben maradhasson. [225] De még vígasztalóbb, hogy mostani Uralkodónk 1817. harmad’ napot múlatván itt, ennek szükséges igazításaira harmincz ezer fntot rendele.

Másik bástyája Nyebojsza (nefélj) nevet visel. Ez a’ maga kéményalaku tetőjével folyosó által van a’ Bethlen Gábor’ sorához csatolva.

A’ várat Borbátvízi Bája István Úr, Hunyad Várm. Táblabírája, festette, nagy hűséggel. Ezen látni a’ Hunyadi János által épített négyerkélyű sort és a’ hídat; a’ Mátyás’ sora’ előre hasasodó erkélyét, a’ Buzogány-bástyát és Nyebojszát; a’ kápolna’ oltárvégét, és a’ helységben a’ Franciscánusok’ templomát.

Mi volt valaha Hunyad, és mi most! Palotája, hol a’ Gubernátor-Vajda’ Nagyjai összegyülekeztek, most sót és vasat árúló rekeszték. – Nagy és tiszta lelkü férfi, melly kevés örömeket érzél vala te munkás és örök tusakodások közt töltött életedben, ha láthatád vala, bétekintvén a’ végzések’ könyvébe, mi várja húnytod után hazádat^* és házadat!^*

Nem hagyhatám el a’ helyt azon emlékezés nélkül hogy itt eggy ifjú szolgála a’ konyhákon, hogy itt eggy ifjú füjtögete kemenczéket, ki később Váradi Püspökké, Királyi Kincstartóvá, Ministerré, az özvegy Királyné’ Corregensévé, királyi-barátja’ gyermekének gyámjává, Esztergomi Érsekké, Magyar-ország Prímásává, Cardinálissá leve; kit Királyának ellensége ennek inkább irígyle mint sergeit; kit egész Európa csudált – a’ nagy Martinúzi.

kleine Schrift

[226] Heltai Gáspár Hunyadi Jánost (Chronic. CXI. Rész) a’ Zsigmond Császár’ és Morzsinai Erzsébet gyermekének hirdeté, azok szerint, ugymond, a’ miket maga ő hallott a’ nagy Hunyadi alatt szolgált vitézektől. De Zsigmond 1437. hala meg, Heltai pedig 1575. írta ’s nyomtatta Chronicájit, ’s a’ két év között szász és harmincz nyolcz esztendőnyi hézagocska van. Heltai meg nem gondolá mit mond, állatásának hitelességet igyekezett szerzeni.

A’ Havas-elvői Vajda (elvő hajdan tulsót jelente) megholt, ’s Dán és Mircse fijai visszálkodának. Dánt a’ Török védé, Mircsét Zsigmond, mert Transalpína koronánktól függe, ’s Zsigmond 1392. megjelent a’ seregnél. Eljutván a’ Sztrigyhez, előhozata eggy nemes leányt, ’s annak karjaiban feledé az özvegység’ unalmát. Visszatérvén a’ táborból, ismét előhozatá a’ leányt, ’s teherben találván, eggy gyűrűt ada neki és eggy czédulát, hogy gyermekét e’ jegyekkel hozná fel Budára. [227] Heltai elmondja az egész dialogust, mellyet gondolnám, nem hallott a’ nagy Hunyadi’ vitézeitől. Tetszett neki a’ regécske, ’s feledé hogy hisztoriát ír, nem drámát.

[228] Eggy Havas-alföldi Bojér,^* neve Buti, Hunyad Vármegyébe voná magát a’ háború bajai elől, melly honjában lángola. Megszerette a’ nemleány leányt, elvette azt, ’s vége lévén a’ háborúnak, haza ment vele, ’s a’ gyermek ott megszületék, ’s ő azt Jankulának keresztelteté.

[229] De Buti hamar meghala, ’s Butiné a’ csecsemővel szüléjihez költözék. Ott kéré Gáspár’ testvérét, hogy őt kísérné el a’ Királyhoz Budára. Útjok nem lesz haszontalan. Gáspár megígéré, ’s Morzsinai Erzsébet szappanozzá ruhájit a’ hosszú útra.

És vala eggy holló, és az meglátá a’ bölcsőben fekvő gyermek’ kezében a’ csillámló kárbunkulust, és elkapta azt a’ gyermektől, és felszállott vele eggy fára. De Gáspár legény vala ám! vette tegzét, nyilát, lelőtte a’ hollót, ’s a’ gyűrűt visszá adta húgának. Zsigmond hallá mi történt a’ gyűrűvel, ’s a’ hollót a’ gyűrűvel czímerűl adá Jankulának, ’s neki ajándékozá Hunyadot és a’ Hunyad körül fekvő falukat. – [230] Így Heltai.

[231] Benkő József sok ideig perle azokkal, kik a’ mesét hinni nem pirúltak. De leveré a’ világosság, ’s ezentúl ő vitatá mérgesen, a’ mit eddig mérgesen tagadott. (Transilv. l: 559.) Ellentállhatatlan okai ím ezek:

1. Mert az egész Erdély így beszéli: – És így valónak kell e lennie?

2. A’ Cilleyi Ulrich Hunyadit oláhnak szidta, ’s ebfajtájúnak. – És így Hunyadi gyermeke vala Zsigmondnak?

3. Mert Jankula még bölcsőjében kapta Hunyad felől a’ Kir. Adománylevelet. – De ha kapta e? – Igaz, azt Benkő állítani nem meri, sőt jámborúl vallást tesz, hogy azt emberi szem sem ereditijében, sem másolatában nem látta, ’s annak a’ Historiophilusoknál semmi nyoma nincs: erős hittel azt hiszi azonban, hogy azt valaha, valaki, valahol, fel fogja még találni. – Úgy hinné az ember, hogy Benkő dévajkodik.

4. Mert Zsigmondnak erkölcsei felől az affélét feltehetni. – És így a’ mi megtörténhetett, megtörtént?

5. Mert midőn Mátyás’ halála után némellyek azért nem szavalának a’ derék Hanzlikóra, mivel ő papi áldást nem nyert ágyból vette származását, a’ jók azt felelék a’ kajánoknak, hogy a’ Gubernátor Hunyadi is így terme. – [232] ’S Benkő fel nem érheté e, hogy a’ jók ezt per inconcessum felelék, és még örűltek hogy ezt felelheték, bár nem hitték. – Benkőt itt egészen elhagyá a’ jó lélek.

Azonban még is való, hogy a’ rege beszéltetett, ’s az igazság’ barátjának tiszte kérdeni, hogy az eredetét hol vehette.

[233] Nékem úgy látszik, hogy nem a’ történet szűlte a’ czímert, hanem a’ czímer szűlte a’ történetet.

[234] A’ még ifju Hunyadi János Zsigmond alatt leve Lovaggá ’s Szentelt-vitézzé; Zsigmond alatt játszék pánczéljátékokat, ’s pajzsán, a’ szokás szerint, famíliájának czímere, a’ gyűrűt tartó holló, vala festve. ’S a’ magyar Troubadour versekben mondá el a’ mit akart, ’s poetai ihletésében tudott, a’ holló és a’ gyűrű ’s a’ Zsigmond’ fijasága felől. ’S a’ regét a’ jó Troubadournak senki nem hitte, mert hihetetlen volt, de minden beszéllte, mert rendes volt.

[235] Hunyadi öt legényt vive táborba midőn szolgálni elkezdett. Ötöt vitt volna e csak, vagy ötvent inkább, ’s talán ötszázat, ha már bölcsőjében övé volt volna Hunyad és környéke?

[236] Ötödik László Király Hunyadinak öseiről reá-maradt hollós és gyűrűs czímerét, eggy koronát-tartó oroszlánnal bővítette meg, és két emelkedő sasszárnnyakkal a’ pánczélfőn, ’s Diplomájában (Pozsony, 1453. Február. elsőjén) ezeket mondja: “Hactenus siquidem ex gratia praedecessorum nostrorum divorum Hungariae regum praefatus Comes Johannes pro armis, seu nobilitabis insigniis progenitoribus suis et domni benefico munere collatis, corvum in campo flavo seu coelestino alas paululum elevantem, suo colore naturali depictum, ac formam arnuli aurei in ore gestantem habuit.”.. Katona, Hist. Critic. XIII: 866. – [237] Tudva van, hogy nálunk czímereket Zsigmond^* osztogata nagy számban, de hogy Zsigmond előtt is voltak már czímereink; ’s a’ mit a’ Diploma itt a’ Hunyadi János’ eleji ’s familiája felől mond, érdemel hitelt.

[238] Kercselicsnél (Notit. Praelimin. de Regnis Dalm. Croat. Slav. l. 270.) a’ Zagrábi és Varasdi Nemesek panaszt tettek Hunyadi János Gubernátor ellen 1447. a’ Magyar Rendek előtt: „Noveritis quod Magnif. Johannes Székely de Hunyad Gubernator regni Hung…”, és alább per eundem Székely potentialiter occupatas…” De a’ Hunyadi-Székely ház Zsigmond előtt már virágzott, ’s a’ Budai Káptalannak eggy 1331. költ levele említ eggy Hunyadi Mihályt, Hunyadi-Székely Jánosnak fiját. Ez szerint a’ Gubernátor Hunyadi-Székely Jánost ezen ház’ tagjának, a’ Hunyadi-Székely János’ kisunokájának, a’ Hunyadi-Székely Mihály’ unokájának, ’s a’ Hunyadi-Székely és Oláh és Buti Vojk’ fijának szabad, sőt kell, tekintenünk.

Albertnek eggy 1439. költ Adománylevelében a’ Gubernátor Hunyadi János és testvére, Hunyadi János ez is, a’ Miles Militum, így említetnek: Joannes, et alter Joannes, uterque filii Oláh de Hunyad. – Eggy más Adománylevélben, az elsőbb Ulászlóéban, 1440. a’ két testvér felől így van szó: utrique Joanni, filiis quondam Vojk de Hunyad. – [239] Bonfín ezt a’ Hunyadi Oláh Vojkot Butinak is mondja (Decad. III: 9.) – És ha ez az olasz eredetű Tudós a’ maga hősét, szabadosnak vélt hazugsággal, melly Genealogiák’ gyártásában még inkább nem szokatlan mint egyéb tárgyak körül, a’ Római ház’^* maradékának hirdeti is, fel lehet e tenni, hogy ő, eggy időben élvén hősével, ennek nagyatyját is hazug neven merte légyen nevezni? Eggy Magyar-országi Gubernátornak, Erdélyi Vajdának, eredete, az első ízben, ’s ekkor midőn ez a’ Gubernátor-Vajda még élt, nem lehete nem ismeretes. Melly lármát nem csináltak volna ebből az ő sok irigyei, kik azért neheztelének reá, mert születésben alantabb állott náloknál, és még is érdemei által őket túlhaladta.

Bonfín még azt beszéli, hogy Mátyás alig tűre valamit nehezebben mint midőn a’ bitang hír őtet új embernek nevezgeté; mint midőn ellenjei tagadni szerették volna, hogy eredetét régi házból vette. Ha nem Mátyásnak, hanem ezeknek volt volna igazok, a’ neheztelése csak ingerlé vala a’ bitang hír’ beszélőjit.

A’ hely nem engedi ezeket itt bővebben adnom elő, ’s Olvasóimat eggy kisded munkára útasítom, mellyet Ponori Thewrewk József Úr, Pozsonyban 1825. e’ czím alatt ereszte ki: „Három Értekezés Hunyadi Székely János Magyar-országi Kormányzó, Erdélyi és Havas-alföldi Vajda, Tót-országi, Temes és Szörényi Bán, Beszterczei örökös Gróf, Nándorfejérvári Kapitány törvényes ágyból lett születésének bébizonyítására.” 8ad rétben 80 lapra. Az első Értekezés Arankáé,^* a’ második enyém, a’ harmadik a’ Kiadóé.

[240] A’ Grófné megígérte elholt férje’ testvérének, özvegy Gróf Bethlen Ádámnénak, hogy a’ Gyógyi hév vizekben meg fogja látogatni, ’s úgy akará, hogy én is ott legyek. [241] Engedtem kívánságának, de hogy elébb Tordost és Bábolnát lássam. [242] Lotti zálogban megtartá lyányomat.

[243] Sípos álthívá Báró^* Naláczi Istvánt Tordosra, [244] Naláczi pedig Sípost és engem Bábolnára vitt által, ’s így két napom tanúlás és kaczagások alatt múlt el; mert a’ ki Naláczi körül van, eggyütt teszi a’ kettőt. [245] Sípos úgy akará, hogy az utolsó éjt töltsem álmatlanúl vele, ki tudja, mikor látjuk egymást, ’S az éjt Bábolnán ágyban tölténk ugyan, de bé nem húnyánk szemeinket.

[246] Síposnak három szerelme volt: a’ Metaphysica, a’ Mathesis, a’ Classicusok. Kant vala bálványa, ’s ennek tanításit a’ Róma’ nyelvén dolgozta fel, ’s postán küldözé meg nekem, fejezetenként. Engem gyönyörködtete a’ dolog, ’s még inkább a’ tudós nyelv, mert azok a’ speculátiók nekem nem szerelmeim. Kértem, adja ki nyomtatásban, ’s minthogy ő nem írá olvashatólag, ’s tartottam hogy a’ másoló rossz orthographiával fogja leírni, magam másolám le a’ nyomtató’ számára. Sípos áltadá a’ Censornak, ’s az úgy hitte, hogy a’ munka^* nem az ő mezejére tartozik, hanem a’ Theologusokéra. Kenderesi látni akará, megborzada tőle, ’s Sípos és a’ Consiliárius közt elkezdődtek az ellenkezések, de a’ mellyeket a’ Sípos’ szelíd lelke nem engede keserűségekig menni Kenderesi látá hogy a’ Metaphysica nem az ő dolga, ’s a’ kézírat a’ Vallás’ férfijai’ ítéletek alá ment. Ezek rá azt jegyzék meg, hogy a’ munka igen jó, de nem eggyezik a’ normával, ’s így ők, Protestans Theologusok, nem engedhetik megjelenését; igen, ha világiak volnának. – [247] Sípost inkább bántá a’ kérés’ megtagadása, mint ha esztendei jövedelmét tűz vagy jég elemésztette volna; pedig ő gazdag jövedelmű Pap volt.

[248] Vévén azon fejezetet, mellyben a’ metaphysicai Szabadság forga szóban, azt kérdém, ha a’ sovány dolgot ’s azt a’ badar beszédet lehetne e adni magyarban és érthetőleg; ’s eggy Epistolában dolgoztam fel. Hogy a’ sötét komoly tárgy elevenséget kapjon, eggy Prologust és eggy Epilogust vetettem mellé; ’s megküldém a’ szeretett embernek. Tudta melly örömmel vettem dolgozásait, és még is egészen le vala verve ártatlan játékom által. Azt szenvedé a’ mit a’ szerelmes ifju midőn lyánykájából, bár barátjai ’s bár csak ingerkedésből, tréfát űznek.

[249] Sípost idegláza kapá ki barátjainak karjai közzül. Szül. Enyeden 1759. Octób. 16d.; megholt Szászvároson 1816. Septemb. 15d. Még gyenge gyermek érezteté, mivé leend idővel, ’s szorgalma, leányi jámborsága, a’ Classicusok’ szeretete megnyerék Előljárójinak figyelmeket; ’s elébb Báró Naláczi Józsefnek József fiját, továb a’ Koronaőr’ Teleki’^* Józsefét, végre a’ Cancellárius’ Ferenczét nevelte. A’ Szászvárosi^* Collégiumnak 1783. Rectora, 1798. Rector-Professora leve. Onnan 1805. Patakra jöve Mathesist és Physicát tanítani, de 1810. Júliusban hívatalától elbúcsúzott, ’s az Erdélyi Reform. Predikátorságok’ leggazdagabbikát, a’ Tordosit, vette által. [250] Midőn Patakra jött, szerénységet, de a’ melly távoly vala minden pedantságából, gyengesége’ megvallásként vettük; nem hiheténk hogy Erdélyből, hogy a’ kisded Szászvárosról, jó jöhessen. De Előljáróji most vele mondatának eggy Halotti-beszédet, ’s mosolygói elnémúltak. Sípos az új Philosophiából beszéle, ’s a’ kaczaj ismét hallatá magát. De Sípos eggy epigrammát írt a’ Napoleon’ menyegzőjére: Austriacae stabant acies… ’s a’ kaczaj tiszteletté, csudálássá vált. Sípos soha sem felelt a’ bántásra, ’s játszék kaczagójival. – [251] Úgy hala meg mint Newton és Kant – nőt, sőt szerelmet nem ismervén.

[252] Autographiai Gyüjteményem néki köszönheti Berlíni Astronomus Bodénak két, ’s Göttingai Prof. Kästnernek eggy levelét.

[253] Gyógyon olly nagy vala a’ ferdők száma, hogy ha szállásom felől Gróf Gyulainé még megérkezésem előtt nem gondoskodék vala, szekeremben fogtam volna hálni. De a’ baj és elakadás által a’ jó Istenek a’ föld’ szegény lakójinak sok ízben csak nem remélt örömeket akarnak adni, ’s szívem ezt az ő örök hitét itt is igazlottnak találá: – eggy férjfiu’ vendégévé tevének, kinél társaságában felejtém hogy a’ mult éjszaka Bábolnán szemeimet bé nem hunytam volt, míg két szomszédinknak eggy szava virradatkor mutatá, hogy a’ vékony fal lassúbb hangjainkat is álteresztette. Gazdám itt Erdélynek eggyik legnevezetesb Tisztviselője vala, Baczka-Madarasi Kis József Úr. [254] Semmit nem kérdheték én ettől Erdélynek Történetire,^* Statisticájára, hogy válaszát a’ gyertyátlan szobában is készen ne találjam, ’s azok eggyezének olvasásból, hallásból tett jegyzésimmel. De ezt várnom lehete attól, a’ kinek dicsérete eltölté Erdélyt, és [255] a’ ki az öröm’ és pihenés’ helyére is Prayt hozá ki magával, és Smithet, a’ Nemzeti Gazdagságról.

[256] Midőn Vay József először szóla II. Józseffel, a’ Császár ezt mondá felőle kísérőjinek:^* Bejártam országaimat, de illy fejet^* még nem találtam. Szökéseket tettem beszédemben, ’s sohol nem tudtam elakasztani; mindent tud, ’s mélyen lát. – Ez juta eszembe, midőn Kissel valék.

[257] De Kisnek több csudálója volt mint barátja; azért e mert a’ más’ ragyogása égeti a’ ragyogni akarókat; vagy mivel a’ Cátói lelkek nem akarnak mindentől szerettetni; ’s talán azért, mert gyengéjik, hibájik, vétkeik a’ jóknak és nagyoknak is vannak. Kis szegény vala ’s gazdaggá, igen gazdaggá tette magát. – Nőtelen maradt, ’s gyönyörű rendelést teve hagyományai felől. A’ Pataki Collégium’ számára háromezer forinton veve meg eggy szőlőt.

Megholt 1830. Jún. 6d. szekerének szerencséltlen felfordúlása következésében^* Alsó-Fejérnek^* Vice-Ispánya. Szül. 1772. Octób. 31d.

[258] A’ Grófné, és minden a’ kivel szólék, nagy várást támasztának bennem, hogy itt Helvétziai vízszakadást fogok látni. Meglátván ezt a’ magos, de szelíd dombot letettem minden várásomról, mert mint lehetne e’ nem vad, e’ sziklátlan helyen zuhanó? Most elszégyűnelve vallom hihetetlenségem’ vétkét, ’s nincs ember, a’ ki a’ természetnek e’ csudáját buzgóbban hirdesse.

A’ ferdő e’ dombnak épen tetején van; ott a’ falu is. Ott bugyog fel a’ föld kebeléből a’ víz’ számtalan forrásokban, ’s patakká válván, két ágra szakad.

Útunk ide, le a’ ferdő’ sok épűletjei közzül, azon ága mellett méne el, melly eggy két rossz malmot forgat, és mivel árkában apróbb ’s nagyobb kődarabok állanak, zajogva ’s tajtékokat fercsegve fut tovább.

A’ másik ág eggy pár száz lépéssel tovább ömöl alá. A’ kettő közt veteményes és gyümölcsös kertek feküsznek. Látám a’ gallyak közt, hogy a’ domboldal meredekké kezd válni, de hihetetlenségem még el nem hagyott. Mentem, mert kívánták hogy menjek, ’s bizonyos voltam benne, hogy nem fogom dicsérhetni a’ mit látandok. De végre kiérénk a’ kukuriczaszárak és szilvafák közzül, ’s a’ cascáde előtt állánk.

A’ falmeredekségű hegyoldal, nem várt, nem képzelhetett magasságban, felül el van borítva bokrokkal, alól a’ a’ mélységben,^* vad surjány borítja el a’ víz’ futását. Első szabad esése, le a’ mogyorós’sötétéből, mintegy két ölnyi; de ott osztán eggy dúcz kél elébe, ’s felkapja^* az omló patakot, melly innen úgy szalad ezer apró rezgésekben, millió meg millió szikrázatok közt, alá, mint eggy eleven ezüst lepel. Az Armída’ kertjeinek nem lehete szebb kútfője, ’s^* ha azt hisszük, hogy ez ott fut, a’ Tündér’ életét látjuk elfutni benne.^* Ama’ felsőbb szökést könnyü képzelni eggy kifúrt hordónál; de ezt az eleven leplet, melly a’ dúczon kezde egész a’ mélységig függ, és a’ melly nyugalomban látszik lenni, de eggyszersmind mozgani is szűntelen, e’ számtalan brillant szikráztatási közt, ezt képzelni nem lehet, ezt látni kell.

És aztán az a’ szédítő tető, onnan hol a’ víz a’ mogyoróbokrok közzül kicsap, addig, hol lábaink alatt a’ surjány’ szövedékiben elsuhan, ki vethet ahhoz! ki képzelheti eléggé nagynak!

A’ víz mészrészeket rak le, ’s ezek sokára követ termenek a’ hol az nem volt; de az idő viszont azt is cselekszi hogy a’ hol kő vala, ne légyen. A’ melly torok lábaink előtt nyílt, hogy az én barátném kénytelen vala a’ gyümölccsel gazdagon elhintett szilvafák ágaiba fogózni, ott eggy leszakadt iszonyú szirtdarab fekszik, befutva sűrűsen szederinakkal ’s egyéb gazzal. A’ kő’ terhe ’s a’ szakadó víz lerepesztték toronynyi (nicht toronnyi) magasságáról.

[259] Kászonyi Báró Bornemisza Leopold, Erdélynek eggyik leggazdagabb birtokosa, ’s eggyik birtokosa Gyógynak is, vendéglé a’ ferdő szállójit, ’s ezek közt engemet. De örömimet elkeseríté az a’ gondolat, hogy kevés órák mulva beáll a’ keserves elválás. –

[260] Szekerem a’ kisded falu’ végén vára. A’ Grófné ’s négy gyermekei ’s Kis József Úr elkísértek. – Némán, elfojtott szívvel csókolám meg a’ legjobb asszony ’s a’ legjobb leány’ kezét, ’s még eggyszer a’ Grófnéét, ’s lelkemnek örök kedveltjei elmaradtak.

Gróf Lázár Benedek, Benczenczen, úgy hitte, hogy erántam tartozik valamivel azon részvételért, mellyet eránta, midőn katona-sebeit a’ Váradi ferdőkben gyógyítgatá, anyám, eggy szerencsétlen halálú katona’ anyja, bizonyított, ’s megígérteté velem, hogy nála ebédlek. Nem akarám elvonni örömeitől, mellyekkel a’ Gyógyi ferdőkben élt; de végre is meg kelle adnom magamat, ’s fél órával azután hogy Gyógyot elhagyánk, fogata Gróf Lázár is. – Gyulai Alsó-Gyógyon Gróf Kún Zsigmond Urhoz vive be, ’s én az ottlétet annyira megszeretém, hogy midőn Lázár utólére és sürgeté menésünket, még én kérém, engedné hogy ott maradhassunk. Soha sem igen érzettem magamban hajlóságot a’ visionáriusságra, de hogy a’ szív érez némelly sugallatokat, a’ mik érthetetlenek az észnek, azt mindég hittem, ’s ez a’ szívsugallat itt ugyan meg nem csala. Kúnt nem lehete eggyszerre meg nem szeretni. – Lázár engede kérésemnek. Csak éjszakára menénk Benczenczre.

[261] A’ reggeli mellett űlénk, elfojtott szívvel, mert érzénk a’ vég elválás’ megjelent pillantatát, midőn Báró Bornemisza Pál betére Lázárhoz, ’s beszélé hogy elhagyott barátnéink kisírt szemekkel jövének elő hálójikból, ’s a’ ferdőben még mindég rólunk foly a’ beszéd. Vártam azt; tudtam hogy úgy lesz, és még is örűltem a’ hírnek, mintha váratlan jött volna. Előttem vala a’ Grófné, azzal a’ magába-zárt, érzéketlennek tetsző ’s annál hőbb lélekkel; angyal és gyermek eggyszersmind; előttem Lotti, Fanny és Constance, – – [262] De nem! nem! Még eggyszer mondom: éltünk’ boldogságai sokat vesztenek becsekből, ha olly tanúji is vannak, kik nem érdemlik hogy ismerjék.

[263] Bornemisza ment. De most jelenté a’ cseléd hogy készen állanak szekereink. – Lázárnak megköszöném minden hálát felülmúló jóságait, ’s a’ szó nem vala hideg mondás, de Gyulainak köszönni meg a’ mit értem teve, arra nem lelék szót. Midőn őt ölelém meg, őt, ki csupa szív – hányszor mondottam azt magának! hányszor mindennek! – még inkább érzem a’ mit mondottam. – Kitéptem karjaiból magamat, ’s mentem.

[264] ’S íme elhagyva valék! magamban valék! – Harminczhárom napot töltöttem eggyütt Gyulaival, ’s annyira egymáshoz szokánk, hogy az elválás nem lehete mind kettőnknek nem gyötrelmes. – Kitekinték szekeremből a’ Kenyérmezőre, feltekinték a’ Csórai bércz felé, hol Barcsai kedvelt almafája alatt fekszik, mint ifjusági barátja Bessenyei György is Berettyó-Kovácsiban Debreczen és Várad között, ’s azonnal ismét magamba vonúlék. Szívemben nem lele helyt több érzés eggynél. – –

[265] Alvinczon meg akarék állni, hogy lássam a’ ház’ romjait, mellyben Martinúzi veszett; de, elsüllyedve bánatomban, nem vettem észre hol^* járok. Midőn feleszméltem, a’ hely megettem volt.

Maros-Rév – mert mi szükség a’ magyar helyt Maros-Portus-nak mondani? [266] el van töltve Kamarai épűletekkel és sópáhókkal. Az itt szolgálók’ száma, ide nem értvén a’ cselédséget, de igen a’ Papot, Tanítót, Orvost és Sebgyógyászt, a’ Tiszti-Kalendárium szerint harminczkét főre megyen. – A’ só ide Maros-Ujvárról és Tordáról szállítatik, ’s vizen megyen Szegednek. [267] Erdély évenként eggy millió mázsát^* ád – így mondja Gróf Bethlen Elek Ansichten von Siebenbürgen czímű írásában, ’s Maros-Újvár olly gazdag sóban, hogy a’ mi apróbb darabokat a’ feszítők kénytelenek elvetni ’s a’ Marosba hánynak, annyira elsózzák a’ vizet, hogy Maros-Ujvárhoz két mérföldnyire a’ Marosban semmi hal nem találtatik.

[268] Fejérvár és ez a’ Maros-Rév olly közel vannak egymáshoz, hogy az idegen ezt a’ Fejérvár’ külvárosának vehetné. [269] A’ várdomb, innen tekintve, balra kél. A’ város a’ domb alatt terűlt el, keletre a’ vártól, ’s a’ várhoz épen nem kis távolyban.

Itt lakának, a’ várban, az Erdély’ Fejedelmei, itt a’ Római Proconsul; itt, a’ mint ugyan én hiszem, Decebál, ’s a’ hely akkor Szármicz Szarmiszegethúsza, tovább Apulum, ’s a’ már nem Római időben Gyula-Fejérvár (Alba-Julia) nevet visele. Erősségnek a’ mai Strategia’ törvényei szerint nem alkalmas többé, mert közel hozzá nyugotra nagyobb hegyek emelkednek; igen arra, hogy fegyver, élelem, katonai bútorok tartassanak benne. Mert Erdélynek ma ezen eggy váránál többje nincs; II. József elbontatá őket. Itt a’ Pénzverő is, ’s az Erdélyi verés’ jegye az E betű, mint a’ Körmöczié a’ B, a’ Nagy-Bányaié a’ G.

[270] A’ várdombot VI. Károly alatt Generál Steinville keríteté körül árkokkal és sánczokkal, ’s olly pompás kaput^* ada neki, melly az akkori Bécsieket megszégyeníthette. A’ Károly’ lovagszobra emelkedik felette igen merész kelésben. Alapköve 1715. Novemb. 4dikén tétetett le, ’s a’ hely ezentúl nem Gyula-, hanem Károly-Fejérvárnak mondatott. – [271] De mint tűnik el az idegen’ várakozása, midőn belépvén a’ királyi vesztegetéssel épített kapun, pusztulásnak indúlt, elrongyolt házakat, páhokká fordított templomokat lát, ’s nem semmit, a’ mi ama’ pompához illik. A’ Püspöki lak, a’ Bibliothéca, az a’ templom^* melly valaha az Erdélyi Fejedelmek’ hamvait őrzötte, szegénységet mutatnak és teljes elhagyatást, ’s a’ tág piaczon szállongó katonáknál ’s rongyos katonagyermekeknél egyebet nem látni.

[272] Mihelyt ide beértem, mentem a’ Szent-Mihály’ templomába, látni kincseit, míg az, a’ már közelítő ebéd előtt, bezáratik. – [273] Terméskőből épűlt; oldalairól nagy darabokban pattogzik a’ vakolás, ’s magas tornyát alacsony zsindelyzet fedi. Szegény, de nagy, de méltóságos. Ez fája szememnek; szívemnek kedves is vala. Oda hajtani fényem! ezt kiáltozá rám, ’s értettem, mélyen értettem, kiáltását.

Középajtaján léptem belé, melly előtt az erősség’ eggyik kapujától a’ másikig megyen az út, keletről nyugotnak. Ámbár gondom egyedül sírköveire volt, ’s oda sieték; a’ nagy oltár, minden festés^* és szobrászi munka nélkül, annyira elfogá szemeimet, hogy helyemből ki nem tudtam^* mozdúlni.^* Az nem egyéb mint egy sor architecturai oszlop, egészen befutva arannyal, ’s azt elhiteté^* szememmel, hogy színaranyból van öntve, ’s eggy öntésben. – Nagy gondolat, de talán csak azért hata rám illy erőben, mert illy oltári itt láttam elsőben, de ez inkább illenék az én felekezetem’ templomába, melly nagy kárára a’^* Művészségnek, sőt az emberiségnek is, a’ festéseket és szobrokat templomaiból kitiltotta.

[274] De most körülvivém tekintetemet a’ tágas templomon, hogy megláthassam a’ miért jövék. Nehezen akadtam a’ három sarcophagusra, túl a’ székeken; mert azok minden polczozat nélkül állanak, fejjel a’ templom’ déli falához értetve. [275] Koporsó és koporsó közt csak annyi hézag, hogy a’ néző^* közzéjek férhessen. Itt fekszik a’ három Hunyadi. A’ Gubernátor-Vajda közben; jobbja mellett fija, László, balja mellett testvér öccse, a’ Miles Militum. – De a’ három sírkő üres. Vad kezek szórák el a’ nemzet’ Szentjeinek hamvaikat.

[276] Felírást egyedül a’ Nagy-katona’^* kövén látni. Annak lapos felső táblája’^* karimáján e szók’ állanak: miles vocatus frater gubernatoris sit iunctus coelicis choris anno dni mccccxxxiiii. de hunyad hic est tumulatus Iohannes miles minor de hunyad vocatus frater eius.

damit der Setzer nicht etwas fehlerhaft setze, so stehe die Inschrift hier auch mit lateinischen Lettern. miles vocatus frater gubernatoris sit iunctus coelicis choris anno dni mccccxxxiiii. de hunyad hic est tumulatus Iohannes miles minor de hunyad vocatus frater eius.

Ez a’ Miles Militum pánczélosan fekszik a’ sírfedél’ lapos tábláján, ’s lábai oroszlánt taposnak. Az oldalkövek’ közepében boglár, ’s mindenik bogláron czímer: jobbról madár, reppenő szárnnyakkal, balról a’ haza’ négy folyamjai; a’ lábkő’ boglárában a’ holló, gyűrűstűl.

Táblájára van kiterítve a’ Gubernátor is. [277] Szakála kerek és rövid. [278] <(Fijának Mátyásnak is kerek igen rövid. Így a’ Teleki Sámuel’ és Jankowich Miklós’ Gyüjteményeikben,^* a’ Telekié a’ Strassburgi Prof. Schöflin’ birtokában álló festés után, melly mása lehete annak, a’ mellyet a’ Bécsi-Német-újhely Magistrátusának maga Mátyás ajándékoza; Jankowich^* ezt is bírja; de bír eggy másikat is, mellyen latin sorok bizonyítják hogy az arcz Mátyásé.)>^*

[279] Fején félarasznyi magasságú süveg, nem prémes kalpag; ’s a’ süvegből széles hajlangó toll, mint a’ spanyol sipakokon, a’ mi nyilván a’ faragó játéka. [280] Jobbjában kormánybot; baljáról szablya függ. Testén sarkig érő dolmány, ’s annak eggyik szárnya felakasztva övéhez, hogy térde kitessék, ’s a’ szem papi talárisnak ne ismerje a’ dolmányt. [281] Az eggyik oldalköven lovascsata, a’ másikon törökfoglyok, hátrafűzött kezekkel. A’ lábkő’ felén boglár, ’s azon a’ Gorgon’ feje, rettegést terjesztve, és halált. Valamelly később kéz, ’s eggy igen tanúlatlan, a’ fej’ vánkosába ezt véskélé: Johannes Hunyadi Corvin in dem letzten Wort muß das o minuskel seyn. Ez ha a’ Gubernátor’ sírköve e? – Az; ezt kiáltja a’ fejedelmi pallást, a’ kormánybot, és a’ két az oldalkő’ reliefje. ’S ez és a’ Miles Militum’ köve eggy korra mutatnak. Későbbi fejdelemnek czifrábbat faragtak volna, ’s el nem maradt volna a’ név. Aztán fel szabad, fel kell tenni, hogy a’ ki a’ három követ előbbi helyéből ide téteté, amott eggyütt lelé a’ hármat és ott többeket is talált, ’s e’ hármat a’ többi közzül azért hozatá, mert ezek már akkor is a’ két János és a’ László’ köveinek ismértetének.

László is oroszlánt tapos a’ maga tábláján. A’ kő’ jobb oldalán Géniusz tartja a’ Hunyadi-ház’ czímerét; a’ tulsón eggy másik eggy oroszlánfőt, melly nyelvét kínosan nyujtotta ki a’ lábköven^* valamelly állat’ lába, áltlőve láncsával. A’ szűk képzeletű szobrász ide nem tuda jobbat találni, mint eggyik oldalra a’ vitézség’ spóliumát, a’ lábhelyre lábakat; hanemha talán az elcsapott oroszlánfő a’ kínosan kinyujtott nyelvvel, azt jelentené, hogy az oroszlán-erejű hős kínos halállal vesztette el fejét, a’ láncsával általlőtt láb pedig, hogy a’ hatalmasan előre-hágdosó lábakat a’ halál elakasztotta. – A’ kéretlen faragcsáló itt is hagyá keze’ nyomát: Ladisl. Hunyadi Corv – Porondkőből nem mind a’ három sarcophagus; boglárokhoz fejér álmárvány van véve.

[282] Az orgonakar alatt van az Izabelláé, az északnyugoti szögben, ’s az Izabella lábánál a’ fijáé. Így a’ Királynéénak csak fedelét és jobb oldalkövét, de a’ János-Zsigmondénak azonfelül lábkövét is láthatni. Mind a’ kettő nagy fejérségű márványból van faragva, ’s a’ szobrász elhintette czifrájival.

A’ János-Zsigmond’ lábainál sok nagy darab fekete márvány hever; úgy a’ tornáczban, a’ torony^* alatt. Azok eggykor a’ Bethlen Gábor’ és Rákóczy elsőbb György’ sírköveiket díszesítették. Midőn a’ templom 1716. a’ Reformatusoktól elvétetett, Báró Mártonffy György Püspök a’ két Fejedelem’ emlékeit elbontatta, ’s négy oltárt szelete márványokból, és még sem tudta mind feldolgoztatni.

Kevés évek előtt rá-akadának a’ Fejedelem^* Bethlen István’ koporsójára is, azon helyt, hol most, a’ Hunyadiak’ során, az elsőbb márványoltár áll. E’ szerint nem szenved kérdést, hogy ennek ’s testvér bátyjának Gábornak, oda voltak temetve tetemei, hol az említett oltárt látjuk. A’ Rákóczyé, csak a’ symmetria miatt is, az ezzel áltellent-állóval foghatott helyt.

[283] Martinúzinak nincs emléke, és nem is volt. A’ rettegők eltemetni sem nem merék testét. Haki a’ torony alatt lép a’ templomba, ’s megáll az orgona’ karját tartó oszlopok’ sorában az előtt, melly itt jobbra első, hamvai felett fogja magát lelni.

[284] Az Ország’ Levéltára a’ templom’ déli-nyugati szögében őriztetik. – A’ Püspöki lak, úgy merem gyanítani, eggy része a’ hajdani Fejedelmek’ lakjának. Szűk, alkalmatlan, rongyos.

A’ Csillagnézőre vezető nélkül rá nem akadhaték. – Batthyáni fukar pazarló volt.

VI. Károly, oda hagyván Cataloniát, Trinitáriusokat hoza ki magával, ’s ezeknek itt templomot és klastromot ada. II. József eltörlé a’ szerzetet, ’s a’ templom és klastrom katonaispotállyá ’s hadi-páhóvá^* levének. II Leopold visszadá Papnevelőűl. Batthyáni ezeknek meghagyá a’ klastromot, a’ templomból Bibliothecát csinált.

A’ templom’ hajója tehát felső és alsó sorra osztatott, ’s végéhez eggy szoba toldaték. A’ felsőbb sort könyvek foglalák el, az alsót a’ Természeti-dolgok’ és a’ Régiségek’ Muzéuma. Templom’ és ragaszték’ hossza tizenhat öl, szélessége hat. [285] A’ két torony’ csutorás fedelét elhordák, ’s mi a’ kettő közt áll, a’ Bibliotheca’ Őrjének adatott nappali szállásúl. Az eggyik torony csigagrádiccsá leve, a’ másik az Őr’ hálószobájává. [286] A’ Csillagnéző az Őr’ nappalija felett van, ezen eggyszerű, de csonka felírással: Vraniae Pos. Comes ignativs Batthyáni episc. transilvan. Mdccxciii. – [287] Elmarada a’ Mvsisqve sororibvs. A Csillagnéző itt legkissebb tekintetű kincs.

[288] Batthyáni, fija Imrének, Pinkafelden, előbb Egri Nagyprépost, ifjabb^* éveiben Jezsuita, ide nem hoza könyveket, ’s itt nem talált. Előbb Lőcsén veve meg eggy Bibliothécát, tovább Bártfán eggy másodikat; eggy harmadikat Cardinális Migazzitól, scholastica Theologia’ és Jus Canonicum’ hatalmas tanítójit. Jó könyveket az az osztály ád, a’ mellyet később Olasz- és Német-országban Cardinál Garampi által vásároltata; ’s még jobb az, a’ mit Rómában, Nápolyban, Velenczében, az oda^* küldött Dániel Imre pap szedett, később Őrje e’ Gyüjteménynek. Konstantinápolyból is veve kincseket.

[289] A’ Könyvtár Erdélynek van hagyva [290] azon idves tilalommal,^* hogy sem egészben sem eggyenként el ne idegeníthessék, [291] ’s eggy harmincznyolcz ezer kétszáz forinton vett fekvő jószággal az intézet’ fenntartására. [292] A’ könyvek’ száma, midőn én láttam, húsz ezer Kötetet teve.

[293] Az igazi kincset a’ kissebb szoba őrzi. Itt vannak a’ Magyar-dolgok, itt az Incunabulák.

[294] A’ Dobai (Székely) Sámuel^* Gyüjteményét a’ Pécsi Püspöki-Bibliothéca bírja ugyan; azonban az is figyelmet érdemel a’ mit ezen Eperjest nyugalomban lakott Kapitánytól ez a’ Könyvtár bír. [295] Mi itt minden egyéb azon XVI. fólio-kötethez, [296] melly az Uralkodóknak, Fejedelmeknek, Generálisoknak, Tudósoknak tulajdon kezekkel írt vagy neveik’ aláírásával jegyes leveleiket foglalja magában! – [297] Itt láték többeket Cardinál Pázmánytól, tulajdon sebes kezével írva, ’s magyar nyelven, [298] ’s volt ollyan közöttök, mellyen mosolyogtam is, de forró tisztelettel, ’s felejtém, hogy felekezetemet nyomta, még pedig kegyetlenségekkel is. [299] Itt áll tinta-’s por-tartója is tányérostúl.

[300] Az elsőbb Rákóczy György feljegyzé Vizsolyi kiadású Bibliája’ utolsó lapján, hogy ő az egész Biblia’ olvasását Patakon végzé el 1619. August. 4d. hat és hét óra közt. [301] Jegyzése mellett még hálákat ád az ő kegyelemes Istenének, hogy azt neki kegyelmesen megengedé. – [302] Bethlen Gábor is szorgalmasan eljárt a’ dologban, ’s^* a’ szent könyvet, még ott is a’ hol nem érthette a’ mit olvasott, huszonhat ízben olvasta végig. De akkor, mint némellyeknél még ma is, elég vala megolvasni, akár értették ’s értik, akár nem. – [303] Apafi a’ reggeli pensummal róvá le estveli elázását, míg estve magát ismét leitta hogy reggel legyen mit leróvni.

[304] Heltai Gáspárnak Bibliáját, Kolozsvár 1551. 4. Erősen elnyűve találtam. Vezetőm mint ritka különösséget láttatá velem, hogy a’ betűszedő a’ Tíz-parancsolat’ eggyikét kifelejtette. Erre én beszélém el, hogy eggy Hálai kiadású Biblia, a’ mit a’ VI.diknak tiltania kellene, a’ betűszedőnek vagy vigyázatlansága, vagy elmétlen pajkossága miatt, parancsolja; – a’ verbum elől kihagyá a’ nicht particulát.

[305] Bethlen Gábornénak, az elsőbbnek, eggyik levele férjéhez saját kezével signálva, e’ szókon végződik: – „a’ Kegyelmed’ szolgáló leánya” – a’ mi következik, azt a’ Fejedelmné saját kezével vetette alá: – „az^* Felséghes Betthlen Gabrielné Károli Susánna. m.pr.”

[306] Az Incunábulák’ és Princseps Editiók’ száma nagyobb mint reményleni mertem – (Incunábuláknak neveztetenek az 1499ig nyomtatott könyvek, ’s ezek eggybecsűek a’ régi kézíratokkal; a’ Princeps edítiók a’ Classicusoknak legelső kiadásai.)^* – Legrégibb itt Apuléjus és Gellius, ’s Plinius Hist. Natur.; ez Velenczében, a’ két elsőbb Rómában, ’s mind a’ hárma 1469. [307] Homérnak minden Munkáji, Florentziában 1488., két Kötet, in fol.,’s a’ min örvendeni kell, olly ember’ birtokából, ki a’ könyvet soha meg nem nyitotta; mert így azt szenny, gúzsolatok ’s firkák nélkül bírjuk.

[308] Némelly vendégét a’ Bibliothecárius eggy drága kézirat’ előmutatásával múlatja: a’ két elsőbb Evangelista’ munkájával. Az pergamenre van írva, unciális betűkkel, in folio, hasított oszlopokban; anno Christi DCCC. – Festése^* az oszlopok’ korlátjain ’s az aranytinta nem lehetne elevenebb ha tegnap készűlt volna is. Batthyáni ezért nyolczszáz aranyat adott.

[309] Bír a’ Könyvtár eggy magyar Psaltériomot is, [310] mellyet siettem tudatni nyelvünk’ barátjaival. (Tudom. Gyüjt. 1817. IV. Köt. 35. lap.) – [311] Fordítója ekként jegyzé nevét: [wo im MS. das hier ein ọ vorkommen wird, kehre der Setzer sein Ó um] „Bertalan pap, bereg varmegyei, halabori falubol nemzett, ez zoltart irta ziletes^* utan ezer ọtzaz nolc eztendọben.” [nirgends Accent.] – [312] Zsoltárjai mellett az úgy nevezett Passio, a’ négy Evangélista szerint. – [313] Rossz magyarság, de gyönyörü, ’s mutatja mit nyerénk, ha elhagyánk articulusainkat, és ha mi is érezénk, mint Halabori Bertalan, mi adhat Nyelvünknek nemességet.

Eine Zeile leer. Der Titel hier mit^* etwas grösserm Lettern.^*

Ugyan-ezt harmincz évvel később, 1539., fordítá Frater Paulus de Pápa:

Vessük össze a’ kettőt a’ Károli Gáspár’ fordításával, ’s eggyiket a’ másikával, ’s érezzük a’ mit kell.

[314] Még eggyszer mentem el a’ Gubernátor-Vajda és a’ fija’ sírkövéhez, ’s rá tettem ösi zsebórámat és gyűrűmet, hogy gyermekeimre megszentelve mehessenek^* által.

kleinere Schrift.

Dédácsnak gyönyörű félszigetébe tevém által magamat, édes barátom, hol kevés napok előtt még olly boldog valék, ’s akarám, boldogságomnak maradjon fel valamelly emléke, hogy ha ügyem’ barátjai közzül valaki a’ szent helyre lép, nevezze itt nevemet, hogy a’ hely, ez a’ kedves gyep a’ Sztrigy és a’ Maros között, legyen enyém mikor én többé nem leszek is, hogy azt barátim nevezzék az én gyepemnek; – ’s lángjaim e’ sorokban ömlének elő keblemből; és, ha^* minden érzésem^* meg nem csal, olly igazán, olly melegséggel, hogy merem reményleni a’ mit óhajtok. Igen is, barátom, elhitetém magammal, lészen idő, mellyben ügyemnek velem rokon barátja, elmenvén e’ tájon, keresni fogja nyomaimat; keresni a’ helyt, hol Ő, kedves almafája alatt a’ Sztrigy’ és a’ Maros’ összeömlésénél, szalmakalapjában, fejér öltözetében űle, ’s gyermekei és én összegyűlénk körűle és lábainál. ’S akkor az mondja el epigrammomat a’ hol Őket láttam, ’s árnyékom Elysium’ nyugalmában is gyönyörködve fogja hallani hogy nevem e’ szép gyepen ’s a’ Maros’ habjain ismét zeng.

[316] Te, édes barátom, ifjuságom’ kedves társa, kedves társa öregségemnek is, melly gyakorta lebegél előttünk! Ő és te, két testvérek’ gyermekei, eggyütt nevekedétek, játszó-társak már gyermekéveitekben; tovább csak rokonok, de ismét szerelmesek, míg a’ hű leány eltilta annak űzésétől a’ mit óhajtott,^* akart, de remélni mások miatt nem mere. Hymen őt elkapá a’ szeretett ifjútól, ’s e’ messze földre tőlünk. De míg a’ könnyen-gyúladt tüzek olly hamar elalszanak másoknál a’ melly hamar lángot kaptak, az Ő hűsége teerántad és a’ tiéd Őeránta el nem alvék, ’s szép tavaszunk’ emlékezete a’ gazdag nyár’ és ősz’ napjaiban újúlt erővel rohan ránk, ’s addig kísér, míg a’ tél bé következik, ’s szemeinket álomra szenderíti. [317] Oh hogy te, boldog férj, atya és nagyatya, még megláthasd Őtet, a’ hogy Őtet nékem engedtetett meglátnom…^*

’S megengedtetett! Feljőve Kassára 1820. Octóberben. – De 1826. Június 23dikán Isten visszaszívá leheletét, ’s Süsie megholt. – Theréz, kit Ő minden mások felett szerete, repűlt meglátni ifjusága’ barátnéját, ’s még életben lelé, de némán. Jobbjába^* fogá jobbját, ’s mind addig ki nem eresztette, míg minden érzései az élettel el nem hagyák. – Teste Kolozsvárról az Andrásfalvi tetőre vitetett által, férje’ tetemei mellé. – Légyen az ő lelke örök védje maradékinak, a’ hogy neve örök dísze marad.

[318] Fejérvárról Gáldtőnek kerűltem ki útamból, hogy láthassam Gróf Bethlen Imre, akkor Küküllői, később Alsó-Fejér Vármegyei Fő-Ispányt, Szent-István Keresztesét, Titkos Belső Tanácsost, az Enyedi Collégium’ Fő-Curátorát, ’s szépségéről ’s nagy kimiveltetéséről híres hitvesét, Gróf Bethlen Rosáliát. [319] Üresen lelém a’ házat; de Gáldtő el nem úntatja vendégeit urának ’s asszonyának távolylétében is.

[320] A’ hely a’ rontó Küköllő’ partján fekszik nem szűk lapályon. Gyönyörű hegyek veszik körül, mellyeknek kékelő sorában a’ szirtes Kecskekő’ csúcsai tündöklenek ki magasságok és kopaszságok által. A’ kastélyt vadon-nőtt topolyliget veszi körűl eggyfelől másfelől a’ gondban tartott kert, mellyhez most eggy szomszéd nagy rét fogaték. – A’ kert eggykor négyszögü táblákra vala osztva, ’s annak még most is látni némelly jeleit. De a’ kastélytől távolyb szakok felejtetik a’ nem mindenütt hibátlan^* változtatásokat. – Oh az a’ Dédácsi delta! az a’ Dédácsi szilas! A’ mesterségnek ott semmi egyéb nyoma nincs, mint tekergő útjai.

[321] Eggyik nagy szépsége a’ helynek a’ zuhanója, ha a’ nevet ennek is adhatom, minekutána a’ Gyógyit neveztem így. – A’ kerten eggy kisded patak fut keresztűl. Eggy helyt elkapartatott előtte a’ hajlani kezdő föld, ’s eggy eggyölnyi hosszaságú ’s magasságú fal rakatott elébe, ’s a’ fal elébe két oszlop, mellyet a’ fallal architráv kapcsol eggyüvé, hogy így itt eggy cabinetecske álla fel, mellynek három oldalai nyitva maradtak. A’ patak most báldog medren vonatott a’ cabinet felibe, hogy közt szakadjon alá. Haki a’ cabinetbe lép, ’s kinéz a’ szakadó vizen, melly itt eggy eleven kárpit gyanánt omlik le medréből,^* csudaalakban lát minden tárgyat; a’ ki pedig kivülről tekint keresztűl a’ vizen bé a’ cabinetbe, a’ lebegő vízkárpitot^* ezer szikrázatokban fogja látni a’ szerint a’ mint azzal szél és nap játszanak. A’ kertész a’ hely’ szépségét azzal neveli hogy virágcsuprait a’ két oszlop’ sorában rakogatja le. – [322] Gessner így adja Erythiáját Idylljeinek négyrétű pompás kiadásában.

[323] Harmad napra megérkezék a’ Gróf és a’ Grófné Dicső- Szent-Mártonból, hol Küköllő Gyűléseit tartja. – [324] A’ Gróf teljesíté kérésemet, ’s azalatt míg a’ ház’ idősb leánya füleimet töltötte el a’ szomszéd szobában fortepianója’ gyönyörű zengésével, láttatá velem a’ Kormányszéknél a’ Vármegyékhez ereszteni szokott Rendeléseit, [325] a’ Megye’ Jegyző-Könyvét, és megismértete a’ közdolgok’^* folytatása’ formájival.^* – Itt teszem le eggy újabbnak^* mását minden kihagyás nélkül.

Kivül: – “4549. Inclytae Universitati Incl. Cottus de Küküllő consignandum. Ex Offo Dicső-Szent-Márton.”

Belül: – “4549: 1828. – Sacrae Caes. Reg. et Apost. Mattis, Magni Principis Transilvaniae et Siculor. Comitis, Dni Dni nostri clementissimi nomine. – Inclyta Universitas! Salutem et gratiae Caes. Reg. incrementum. – Idei Július’ 21d. napjáról ide tett azon jelentésekre, melly szerint Serbán^* Péter’ részére Virág András ellen 5000 Rfor. tiszta adósság’ felvétele végett Vármegyei erőt ajánlottak rendeltetni, a’ záratékok’ leküldése mellett visszaíratik ezennel Kglmeteknek, hogy a’ Királyi Gubernium az ajánlott Vármegyei erőt mai napon megadatni határozta, ’s azt annál fogva Kgltek az ellentálló adós Virág Ádám ellen eggy előre való tizenötöd-napi megintés után kivitethetik. In reliquo altefata Sua Mattas Ssma beniqne propensa manet. E Regio Magni Principatus Transilv. Gubernio. Claudiopoli, die 5ta Septembr. 1828. – Baro Joannes Jósika, m. pr. – Comes Ladislaus Lázár, Cancellarius, m. pr. – Baro Franc. Kemény, Secretarius m. pr.^*

[326] Most a’ Bethlen-ház eránt óhajtottam venni híreket, ’s előmutatám jegyzéseimet a’ Benkő’ Transilvaniájából, és a’ miket Dr. Gyarmathy Úr ada tollamba. – Mind az a’ mit Benkő beszél, mind a’ mit Dr. Gy. Úr közle velem, igazításokat kíván, ’s úgy tetszik, hogy itt olly hézagok vannak a’ família’ Historiájában, mellyeket^* még ki kell pótlani.

[327] Én kivált Miklós felől óhajtottam venni^* bővebb és igazabb híreket. Melly nagy férfi, ’s már ifju korában is melly nagy, ’s Párizsban, és Zrínyinél! És még is utolsó éveiben melly kicsiny! Nem vádolhatom a’ kinek okait ’s könyülállásait nem ismerem, ’s irtózom azt látván hogy a’ jóktól lehetetlent is kívánnak, ’s azok leginkább, kik a’ lehetőt sem teszik; de azt hiszem eggyszersmind, hogy az igazán jót semmi bántások nem keseríthetik el honja eránt, ’s Bethlent szánom midőn megtiltá, hogy tetemei se vitessenek le Erdélybe. – Eggy emlékkönyvbe ezt írá: „Per multas afflictiones oportet nos ingredi in regnum Dei. Actor. XIV: 22. In se quotidie experiens scripsit magnis mundi honoribus indutus et exutus, vano titulo Comes Nicolaus de Bethlen. Anno Salv. Nati 1711., scribentis septuagesimo, captivitatis dei octavo, Viennae 21. Septembr.” – Végre kiszabadúlt, ’s inkább akara Bécsben maradni mint Erdélyt látni. – Mint férhet becsűletes szívhez illy érzés?

[328] Bethlen Jánost nyugalmasb lelkűnek festi eggy Apafihoz írt levele, mellyet Gyüjteményem Gróf Kornis Mihály Úr’ ajándékából bír. Melly hív lélek, és melly mérséklettel bír gyáva^* Fejedelme^* eránt. Imhol mása:

[329] Kivül: Az Méltóságos Erdély Fejedelemnek nekem kegyelmes Uramnak adassék. – Belől: Kegjelmes uram. Az Nsgd meltosagos levelet az töb levelekkel elgyüt ma kilencz óra tajba alazatosan vettem. Az Szekelyhidi sok irasokat megh olvastam, ahoz valo jedzest Nagjsagodk jnclusive elis kültem az Vajdane eo Nsga felől valo Ngd jrasatis latom. Két extremum van egyszersmind fen az dologban. Kls^* uram egyfelől az kereszténységh, mellynek serelme nelkül aligh lehet aszszonyállatot illjen óránként várandós allapattjaba be nem fogadni, másfelől az hatalmas nemzetnek félelme, ha kezében kezdi kérni. Valamit ad az Ur In, itt kevesed magaual ’s igen titkon én helt adatnek nekj, sok czeledgyeit boczatana el, jovait eö dolga volna hova tenni. Az én tetczesem, Kgls Uram, ez; mindazáltal alljon az Msgs kegls dispositiójan, consulalljon Ngd más böczűletes hívejt is rolla, ’s ha ez fog teczeni, titkon éjjel Zerneszröl Pojana Marul felé, onnét Fogarasba mehetne az Vajdáné, ottjs az varba fel fele lehetne harom negy házan, ’s állaná német az külső aitot, senki oda ne járna, Georgj Deák Uram tudna erről dispositiot tenni. Nem tudgya senki mit ér; megjs kel halni embernek; de az mint felljeb^* jrám, Ngd consulallja töb böczülletes hivejt is; nem árt. Ajanlom ezekk utanna Ngdot Innek gondviselese ala. Ex Kis-Bún 21. Novembr. 1664. Nagysagodk legh kisseb híve Bethlen János. m. pr. – Saját sebes kezével az egész levél.

[330] Gróf Bethlen azzal tetézé erántam megbecsűlhetetlen jóságait, hogy itt létemet előre tudatá az Enyedi Collégium’ Professoraival, ’s oda maga vive bé, ’s gondja^* volt, hogy a’ mi méltó vala a’ látásra, láthassam.

[331] Enyednek fekvése sokat hasonlítana a’ mi Ujhelyünkéhez, ha hegyei sokkal tetősebbek volnának, ’s tére keletfelé tágasabb; annak tudnillik, a’ ki itt Gáldtő és Tövis, amott Patak felől jő. Collégium^* és a’ Professorok’ lakásai egész hosszú úczát foglalnak el, a’ város’ éjszaki szélében, a’ szőlőkertek’ lábaikig. A’ Togátusok’ lakásai, az Auditóriumok, a’ Bibliothéca, irtóztató. [332] De el lesz törölve a’ szenny; az új Collégium’ alapköve 1827. van letéve, ’s az Enyedi Múzsák^* kétszáz esztendős, földbe sippadt szurdékjaikból díszes lakba költöznek.

[333] Az iskola ide Fejérvárról jött. Ottan az Unitáriusoké volt, hihetőleg számokra János-Zsigmond által építve. Birtokába 1580. a’ Reformátusok következtek. Bethlen Gábor újra teremtette, ’s megajándékozta Décse, Miriszló, Felenyed, Murzsina, Orbó, Henningfalva egész helységekkel, ’s elnevezé Fejérvári Bethlenianum Collegiumnak, mint a’ Német-országi Fejedelmek a’ magok’ iskolájikat a’ magok neveikről. Tanító-székeikbe nevezetes férfiakat híva be; illyenek valának Opitz, a’ németeknek akkor első Költőjök, ’s Alstéd, és Biesterfeld. De az iskolát gazdag Bibliothecájával ’s a’ várossal, felégeték a’ Rákóczy II. Györgyöt űző tatárok, ’s Tanítók és tanúlók’ elszéledtenek. – Cancellárius Bethlen János őket 1663. Kolozsvárról, a’ maga Apafija által visszahívatá, [334] ’s az iskola’ igazi újabb státora Pariz-Pápai Ferencz, a’ Lexicographus.

[335] Rendes Professora Enyednek hét vagyon, ’s tanúlójinak száma az ezret meg nem haladja. Tógás és tógátlan ifju a’ legfelsőbb osztályokban, mintegy kétszáz; [336] kevesebb mint Debreczennek, mint Pataknak.

[337] Könyveinek száma, midőn ott valék, nyolczezer. [338] A’ nagyon elöregedett Prof. Benkő Ferencz ezer forint tőkepénzt hagya az iskolának, hogy annak kamatjai az új meg új philosophiai munkák’ megvételére fordítassék. Tudta ez az öreg Philosophus hogy az új nem mindég jobb mint a’ régi; de azt is tudta, hogy az idővel haladni kell, ’s úgy ismérni a’ jó vagy rossz újat mint a’ jó vagy rossz régit.

A’ Biblioteca Bod Péternek három munkáját tartja nagy becsben;^* ’s nyomtatlanúl mind hármát: 1. Historia Literaria Hung. III. Köt.; 2. Antiquitates Hungaricae; 3. A’ Magyar Ecclésiák’ Történetei; valamint mind azt, a’ mit Benkő Józseftől írott vagy nyomtatott könyvekben veve. Illyen az a’ fólio-Kötet, mellyben az első Teleki Mihály’ levelei és az ehhez írottak állanak. [339] Erdélynek Speciális Geographiáját Consil. Kenderesi engedé végig forgatnom. [340] Azt némelly közre akarák ereszteni, de a’ szándék elakadott.

Kevés idő előtt Transilvájának újabb kiadása eránt bocsátá közre hirdetést a’ Kolozsvári Typographia; de, a’ mint látszik, elmarada, ’s azt nem lehet sajnálni minden tekintetben. Jobb volna ha Erdélynek valamelly Tudósa, még pedig a’ Tisztviselők’ rendéből, azt egészen újra dolgozná, megigazítva, kibővítve, ’s a’ történeteket a’ mai időkig levonva. [341] Benkő a’ sok hasznos és való mellett, sok haszontalant, bugyogót, hamisat, csonkát is adott.

[342] A’ Báróczi’ hagyománya latín és franczia Classicusokból áll, és theosophiára tartozó nyomtatott és írott munkákból. [343] A’ Kórháznak tízezer fntot; [344] a’ Collégiumnak, könyvein kivül, [345] Fuchs által már 1786. előtt festett, képét.^* De az neki nem hív képe, mint mind azok, mellyeket rézbe metszve bírunk. [346] Eggy van igen hív, de annak nyomtatványival csak legszorosb barátinak kedveskedett.

[347] A’ Bibliothéca Báró Bánffy Farkas Erdélyi Kincstartó ’s Szent-István’ Középkeresztese, ’s Gróf Bethlen Gergely Kormányszéki Tanácsnok Fő-Curátoraitól is nagybecsű ajándékokat veve: az elsőbbtől az 1462. pergamenre írt Magyar Chronicont, mellyből Thuróczi szóról szóra vevé által az elsőbb Fejezeteket, ’s magának Bánffynak tulajdon kezével írt Autobiographiáját, ’s Hollandiában írkált iskolai fűzeteit: Bethlentől eggy gazdag Ásvány-gyüjteményt.^*

[348] Vasárnap vala, ’s templomba harangozának az Unitáriusoknál, midőn Tordára beértem. – Látni fogom, mondám; ’s mentem Prof. Abrudbányai Szabó Sámuel Úrhoz, kérni, hogy vinne magával. Nem vala házánál. Most Predikator Barabás Úrhoz mentem. Azért jövök, mondám, hogy templomba vezettessem magamat, ’s hallgatója lehessek az Úrnak. Bejárám Erdélyt, ’s vágytam hallani eggyikét vagy másikát azoknak a’ nálunk nagyon dícsért és nagyon nem dícsért predikátzióknak, ’s sohol nem hallottam azt. – Itt nem lesz, felele, mert ma nem én tartom a’ tanítást, hanem Kolozsvári Deákunk, ki az aratási segedelem’ bészedésére van kiküldve. – Legalább hát az Urak’ cultusát fogom megtekinteni, engedje hogy az Úrral mehessek, hogy az Úr mellett foghassak űlést. – Predikátor Úr elébb mint bé harangoztak, eggy rakás Theologusaival akara megajándékozni, hihetőleg mivel hallá, Rector-Professor Úrtól, hogy dogmájik eránt kértem vala felvilágosításokat; de szekerem annyira meg vala tömve hogy ajándékit el nem fogadhatám.

Bemenvén a’ templomba, Predikátor Ur befordúla székébe, ’s állva ’s kalapját szeme elébe tartva, elmondá Invocatióját, a’ hogy mi szoktuk, Kalvín’ fijai, és a’ hogy ezt tavaly a’ Prusszíai Királyt is tenni láttam a’ Cleynmann’ predikatziója alatt, Bécsben. Körültekintvén itt, a’ magam felekezetem közt gondolhattam volna magamat; templomi szereik, énekes-könyvök, melodiájok épen az a’ mi nekünk. De az ő asszonyaik, belépvén székeikbe, elébb leűlnek, ’s azután görbűlnek meg elmondani Invocatziójikat, míg a’ mieink azt talpon állva teszik.

A’ Supplicans a’ mi székünkben űlt, annak végében, hogy tolakodások nélkül léphessen cathedrajában. Öltözete fekete rövid dolmány, sinórból vert ővvel, sarkat-verő franczia-kék színű, Erdélyi fekete-báránnyal prémzett magyar mentében, mellyet vállain pallást gyanánt lebegtete; az Unitárius Deákoknak ez a’ tógájok. Elmondá miről teend tanítást, ’s azután imádkozott, azután olvasta fel leczkéjét. A’ predikátzio collegyiomosan^* vala felczifrázva az Egyiptombeli, Görög, Zsidó, Perzsa, Asszyriai Királyok’, Bölcsek’, Hadi-Vezérek’ neveikkel, ’s olly tanításban, mellynek tárgya a’ mezei munkásság akara lenni. Nagyon megbánám, hogy életemnek két becses óráját minden haszon és minden öröm nélkül vesztém el.

Kegyetlenűl elúnván magamat, physionomiai ’s vestiariai lesegetéseknek eredék, ’s mustrát tartottam a’ férfiak’ és asszonyok’ rendein, arczaikon, öltözeteiken, bánásaikon. Eggy leányarczon ’s növésen kivül nem láttam többet, a’ mint a’ szem megnyughatott volna; a’ többi, férfiaknál, asszonyoknál, ifjaknál, öregeknél, mindennapi, mesteremberi; lélek és gondolat nélkül. Templomban voltak, mert szokás ott lenni, de nem hallgaták a’ mit hallottak, hullongatták fejeiket, szunnyadoztak a’ nélkül hogy az álom bántotta volna, mert nem tudtak tenni jobbat; ha azt látám vala, hogy eggyike szól a’ másikához ámbár azt isteni-tisztelet’ helyén tenni nem illik, inkább meg tudtam volna bocsátani mint ezt a’ rettenetes elfásúlást. De végre valahára a’ Supplicans Áment mondott. – De^* most, most! Nem; az Optimistáknak igazok van! Bizony ez a’ rossz világ igen jó világ!

Az Ámen után a’ mi Supplicánsunk buzdítást tarta hallgatójihoz, hogy bizonyos szász (szász Erdélyben annyi mint Lutheránus; mert Erdélyben nincs más Lutheranus mint szász) felekezetet segélnének^* keresztyéni szeretettel temploma’ építése’ terheiben. – Hallván a’ gyönyörű intést, eggy kísértetet érzettem magamban, mellyet kimondani sem merek; mert úgy hittem, hogy effélét csak Unitáriusok tesznek; de kétségem támada, hogy talán nem jól értém a’ hirdetést. – Oh Uram, mi Erdélyiek, felele nekem mingyárt ott Barabás Úr, mi másképen vagyunk mint ti Magyar-országiak; itt, ha valamely felekezet templomot akar építeni vagy igazítani, béjelenti szükségét a’ Kormányszéknél, ’s az, szükségesnek találván a’ segédet, akármelly felekezethez tartozzék az esedező hely, Erdélynek^* minden templomaiban kihirdettetik ’s mi kölcsönösen segéljük egymást. – Melly édes pótolék az elveszett két óráért!

[349] Consil. Kenderesinek számot kelle adnom azokról a’ miket útam alatt láttam, hallottam, tapasztoltam, megkedveltem, vagy meg nem kedveltem, javaltam vagy nem javalhattam. – Megfedde hogy a’ Demsusi templomot meg nem tekintém, ’s nem vala^* megelégedve mentségemmel,^* hogy az nem Római építés, hanem Római faragványokból rakott alkotmány; sőt meggyőze az felől, hogy valóban^* Római építés, de hogy rajta az újabb időkben változtattak. Még inkább fedde azért, hogy Ulpia-Trajánát, a’ mai Várhelyt, meg nem tekintettem, hol nyilván igazoknak találtam volna, a’ mit Hóhenhausen a’ helyről beszél.

[350] A’ Consil. ebédre Gróf Toldalagi Lászlónéhoz vala meghíva, ’s engemet is oda vive. Ez a’ gazdag éltes asszonyság örömest lát vendégeket, noha közzéjek ki nem jő; [351] ’s gyönyörű, hogy bizonyos számú ifjaknak szabad megjelenést enged asztalánál, ’s így ezeknek nem csak enni ád, a’ mi erszényeiken könnyít, hanem alkalmat is tanúlni, kisimúlni, és a’ nagyokkal magokat megismértetni.

’S az ebédnél komoly és dévaj kedv váltogaták egymást; mert Kenderesi és az egyéb tekintetesb vendégek (az ifjak némán űltek, ’s azt nem tették rosszúl) nevetni is tudtak.

[352] ’S azok az apró elmésségek, mellyeket kedvem volna lélek’ perczengésinek nevezni; azok az apró bohó történetek, mellyek papirosra vetve és nyomtatásban alacsonyoknak tetszhetnének, de élő szóval, barátok közt, az öröm’ helyén mondva, életünk’ igen szép pillantásit teszik. – Próbát teszek, tisztelt barátom, ki a’ társaságokban facetiáid^* által úgy bájolsz el mindeneket, a’ hogy Megyéink’ és az Ország’ Gyűlésein ragadozál mindent csudálásodra, ha elmondásom azon hatást tehetné e Olvasóimnál, mellyet e’ dolgok rám a’ Kenderesi társaságában tevének.

Eggy szíve, lelke, tudományai által tekintetet érdemlő, de különösségeket kedvelgető^* valaki bővebben költe mint szokás, ’s az abnormis bölcset eggy Excellentziás rokona jónak látá meginteni, hogy élne mint mások. A’ levél nagyocskán találá éreztetni a’ tanácsló’ felsőbbségét; a’ szeretetre-méltó bűnös tehát, áltesvén teljes nyugalomban a’ levél’ megolvasásán, gyertyája’ felibe tartotta azt, ’s vígan nézé, mint ég hamuvá. Ekkor vevé a tollat, ’s az inkább feddeni mint tanácslani - akarónak ezt írá: „Megismerem hogy a’ tanács igen bölcs, ’s egyenesen az én hibám, hogy nincsen sikere. Ha ifjabb éveimben vehettem vala azt, nálam is volt volna. De épen jut eszembe, hogy Excellentziádnak még közelebbi rokonai vannak mint én, hogy épen olly gondolatlanok, mint én, hogy ifjabbak mint én. A’ bölcs tanács nem fogja eltéveszthetni hatóságát ha ezeknek dózisokra osztott porokban fog béadatni. Mire nézve az engem tanácsló kegyes levelet hamuvá égetve visszaküldöm. Öregebb vagyok, mint hogy egyéb tudjak lenni, mint eddig voltam!”

A’ költés sequestert vona^* birtokára. Azonban némelly hitelezőji újabb adósságai eránt tevének panaszt, ’s abból kívánák kifizettetni magokat, a’ mi neki élelmére vala hagyva. – A’ bevádlott eggyességre lépe hitelezőjivel, ’s áltadván nekik bizonyos számú czigányait, teljesen kielégítette. ’S ekkor jelentést is teve a’ kielégítés felől, ’s igazlá bánását. Czigányokkal elégítettem ki hitelezőimet, ugymond, 1. Mert míg az adósság mobilis jószágból kitelik, immobilis fundust illetni nem szabad; már pedig mobilisabb portéka széles e’ világon, a’ czigánnynál nincs. 2. Minthogy hitelezőimnek sötét arcza világos bizonysága az ő atyafiságoknak a’ czigányokkal; ezeknek hatalmokba eresztvén által czigányimat, a’ Humanitas’ sugallatit is követém. Atyafi új urak alatt ezeknek bizonyosan jobb dolgok lesz mint alattam volt, mert vér vízzé nem változik. – Két három franczia-játékú okait kénytelen vagyok felejteni.

[353] És még egy történetet másról, és másneműt. – Udvarhely Székben a Fő-Ispány (a’ Székelyeknél Fő-Királybíroknak ’s Fő-Tiszteknek mondatnak) meghala. A’ Székelyek e’ hívatalokra magok választanak. Összegyülekezének tehát, és erről meg’ amarról tévén szót, végre is abban állapodának meg, hogy nekik más Fő-Tiszt nem kell, mint a’ lelkes, nagy birtokú, éltes Báró Kordáné. – Minthogy a’ dolog komolyan vitetett, sokan kérék őket, gondolnák meg mit csinálnak; a’ Gubernium az ő választásokra soha sem áll; asszony úgy nem lehet Fő-Ispánnyá mint Pappá. – Jobban tudjuk mi azt, mondák ezek a’ természet’ jámbor gyermekei; ha asszony lehet Király, még pedig jobb mint sok férfi-király lehet Udvarhelyszéki Fő-Tiszt is. –

[354] Szeretném látni azt a’ Logices Professort, a’ ki syllogismusokat hibáson-fontnak merné állítani.

[355] A’ szegény halandót néha öröm, néha baj veszi űzőbe; nem mintha érdemlette volna a’ kedvezést vagy a’ bosszút, hanem mivel a’ szerencse szabadon szilajkodik, ’s az a’ láthatatlan kéz bennünket örömeknél fogva vezet inségekbe, ’s örömekbe bajok között. Nem bölcs az, és nagy ellensége magának, a’ ki erről meggyőződve nincs; a’ ki magát erről el nem hitette. Az erőt ád tűrnünk a’ mit kell, ’s örömet keresni bajaink közt; ’s ha nagyot nem kapunk, kicsinyt. A’ kicsiny öröm is enyhíti a’ terhet, ’s ollykor inkább mint a’ nagy. –

[356] Mint Kolozsvárról Tordáig nem találtam vala semmi falut, úgy itt nem, egész nap menve, Esküllőig. Mentem el nehány falu mellett, de az út eggyikén sem méne keresztül.

’S reggel olta estig esett az eső; lomhán, szomorúan, hidegen; nem víg csapatokban, menve, jőve; nem villámlásokkal, dörgésekkel. Az illyen rettenti a’ lelket, de éleszti is, és múlattatja: az a’ lassú csak bússá teszi, leveri.

[357] Inasom Enyeden megbetegedett. Kolozsvárt harmad napot tölték gyógyítatásáért, ’s jó gondviselés alatt akarám hagyni, de jobban lenni hazudta magát, ’s még kért, hogy induljak. De útban lévén nem titkolhatá, hogy nincs ereje felűlni és leszállani. – Egész nap nem találék embert, kit segédemre fogadhassak, ’s valahol görbűlt az út, magamnak kelle a’ szekérből kiszállanom.

Betegem miatt lassúan lehete haladnom, ’s íme béestveledék, ’s olly sötét leve, hogy sem eget, sem földet nem lehete látni. Sem magam, sem kocsisom nem ismerénk a’ helyt ’s így magunkat lovaim’ vezérlésére bízánk.

[358] Füleink ollykor hallának ugatást, ’s az bíztata hogy jó helyt járunk. A’ mezei komondorok után végre apró ebek is hallaták magokat, ’s ez gyanút támaszta, hogy falut érénk. De nem hallatszék semmi emberi szó; nem látszék semmi világ, ’s ez vígasztaló hitünket eloltá.

[359] Igen sokáig czipegének lovaink, a’ mindég eggyeránt omló esőben, midőn tót-nyelvű kocsisom felkiálta hogy valami ollyat lát mint eggy tüzes lapta. Kifakadtam^* az esztelen emberen,^* ki végre boszorkánytréfákat fog látni; de a’ mit neki nem hittem, kénytelen valék tulajdon szememnek hinni; a’ mysticus gömbölyűség valóban sárgálott előttem a’ szörnyü sötétben. Kevély philosophiám tántorgani kezde a’ kocsisomé felé.

De tovább menvén eggyszerre világosodék fel előttem a’ nagy titok. A’ mit magam is boszorkány jelenésnek hittem eggy oláh házikó’ üvegkarikája^* volt. Lakója ezt az eggy kis karikát tapasztá háza’ falába.

Megkönnyült lélekkel, leszállítám nyergéből a’ kocsist, hogy menjen be ’s kérjen szállást; mert én tovább nem megyek.

A’ tót ember, sok sohajtgatásai után, ment, ’s addig tapogata a’ sötétben, míg végre rá-talált^* az ajtóra. –

„Scseszcze^* vám Bozse dáj!” mondá, ’s a’ tüze’ pislogása mellett űlő oláhné elréműlve a’ soha nem halott nyelv’ hangjától vette a’ fazekát, ’s a’ tüzet eggyszerre eloltotta, ’s némán vonta meg magát eggy szögbe. A’ tót vitéz azon mértékben réműle meg eggyszerre sötétében látván magát, mellyben az oláhné az ő kies beszédétől, ’s alig várá hogy a’ küszöbön kikotorhasson, ’s jött, szórta zsebi ho siczki peru-jait, felűlt nyergébe, ’s eggyet csördíte mérgében^* ostorával.

Láttam hogy a’ legény magán kivül van ijedtében, ’s türtem bajomat a’ mint lehete. – Sokáig ballagdogálván, billegdegelvén a’ hígsárú úczán, íme most eggy udvaron tüzet látánk ’s fűtöző emberalakokat a’ tűz körül. Szépen kértem a’ feléledni kezdő kocsist, légyen olly jó, menjen a’ fűtözőkhöz; azok ott nem boszorkányok; ’s hozzon hozzám valakit.

A’ tót-ember az oláh-embert ’s az oláh a’ tótot nem értette, de azért jól hallám hogy köztök hatalommal folyt a’ conversátio; az én vitézem a’ maga tót beszédét még magyar phrásisokkal is czifrázgatta. Végre az oláh fellépe szekerem’ hágójára, béütötte fejét szekerem’ felkapcsolt első fedele alá, ’s megértvén így tőlem, hogy szállást keresek, én pedig tőle hogy azt nem adhat; pénzt nyomtam tenyerébe; mert ő magyarúl eggy szót sem tuda, mint én nem eggy szót is oláhúl. Erőnek erejével visszatolta azt; úgy hitte, hogy ha elveszi, jusom leend megkívánni a’ mit adni nem akar. Sok ideig elkínozván füleimet idomtalan beszédével, utolsó szavai közzé a’ Mohai nevet fonta be, ’s minden búcsúvétel nélkül a’ hágóról leszállott ’s eltűnt. – Az én mérges kis kocsiom újra neki kezdé a’ maga sztrelájit és siczki gyáblijait, ’s hajta a’ szakadó esőben az Egyiptus’ minden setétségeit ezer mértékben felűlmúló homályában.

Valljuk meg, az én víg kedvem e’ nyomorúságok’ nyomorúságai közt nem egyéb volt, mint a’ midőn a’ franczia énekel ha éhen van – ha^* tudnillik való a’ német jegyzés. De íme most a’ kocsis felkiálta, hogy jobbra valami ollyat lát a’ setétben mint eggy galambbúczos^* kapu. – Hajts be! Kiáltám neki. – A’ jó szerencse Mohai Úrhoz vive be. De Mohai Úr betegen fekvék.

Átalgással közelíték ágyához; elpanaszlám hogy inasom’ betegsége ’s az eső elkésleltetett; hogy Drágra szándékoztam éjszakára, Báró Wesselényi István Obester Úrhoz; … Csendesen hallgatá végig peroratziómat, ’s akkor leczkét ada, hogy becsűletes ember becsűletes emberhez bízakodással, és nem mentegetőzésekkel, szokott közelíteni; ’s ámbár rosszúl vala, felkölt, ölette tulkait madarait, ’s olly melegen láta magánál, hogy bajomnak nem lehete nagyon nem örvendenem. A’ nélkül eggy becsűlésemet nagy mértékben érdemlő ember’ ismeretségével nem dicsekedhetném.

Más nap alamizsnával ereszte útra. – Erdélyben úgy szokás.

[360] Drágon nem lelém Báró Wesselényi István Obester Urat, László testvér öcsémnek katonai-barátját.

[361] Eggy igen kies völgyen, mellyet játékos csapongásokban fut végig az Almás vize, hogy rajta több ízben kelle keresztűl-mennem, [362] éjszakára Erdélynek eggyik leglelkesebb férfijához, tisztviselőjéhez, szolnokjához, Nagy-Ajtai Cserei Miklós Úrhoz juték, Tihóra. [363] Életemnek ez vala eggyik igen szép órája, mellyben a’ rég olta szeretett és csudált férfiút láthatám, hallhatám. Többet én senki beszédeiből nem tanúltam^* mint a’ Generális Vay Miklóséból: nem senki’ leveleiből többet mint a’ Cserei Miklóséiból; ítéletei felvilágosodtak, gondolkodása tiszta és férfias, érzése hív és szent. [364] ’S Csereit Wesselényi Miklós mind haláláig méltónak^* ismeré szeretére és bizodalmára, méltónak mások is, ’s eggy időben közönségesen. De a’ mindenek’ szeretét megnyerni ollykor igen is könnyü, sokáig állandóan bírni nehéz, megtartani csaknem lehetetlen, elveszteni némelly esetekben nem rút. Cserei nagy tekintetben állott Cancellárius Teleki és Septemvir Vay előtt, ’s a’ ki e’ kettőnek tetszhetett, annak^* nem juta rossz osztályrész.

[365] Cserei sok ideig Assessora volt, a’ Kir. Táblának Maros-Vásárhelyt. Azután a’ Háromszéknek nevezett Székely-földi megyében Fő-Ispányi hatalommal viselé a’ Gróf Nemes Ádám’ képét, ’s nagy dicsérettel végze be némelly nem kedvetlen, de nehéz-tárgyú Bíztosságot. Onnan a’ Guberniumhoz tétetett által Tanácsosnak, míg végre czímjét ’s fizetését megtartván, nyugalomba tért. [366] Üres órájinak, most és hívatalaiban, a’ Classicusok voltak szerelmei, ’s Tacitus ő is fordítá, mint nálunk Ócsai Balogh Péter Zólyomi Fő-Ispány.

[367] Cserei áltkísére Zsibóra,^* melly hozzá két órányira fekszik. A’ völgy Zsibó és Tihó közt nevezetes honunk’ történeteiben. [368] A’ Nagy-Szamos, Dézs felől jőve, megkerűli a’ Turbucza hegyet, ’s ezt annak a’ ki Tihó felől jő jobbjára, Karika helységet baljára hagyja. Rákóczy a’ dombon sánczolá körül magát, hogy a’ közelítő ellenséggel, míg Bercsényi a’ várt lengyel-serget előhoza, megütközni kénytelen ne légyen. Hadaival megtömé a’ völgyet, meg nem gondolván, hogy a’ szoros vápákon meglepethetik, ’s eggy oláh pap az ellenséget a’ nyitva hagyott résnek vezeté. A’ győzők itt leginkább a’ Fejedelem’ elfogására törekedtek. Ez áltuszá lován a’ Szamost, ’s a’ Turbuczai-hegynek vévén útját, Kővár vidékén és Máramaroson keresztül méne Lengyel-országba. – Így adja a’ hír.

[369] A’ Zsibói istáló úgy dísze Erdélynek mint a’ Vásárhelyi és Fejérvári Könyvtár és a’ Szebeni Képgyüjtemény, ’s érdemli hogy emlékezetét fenn tartsam, kivált minekutána kevés esztendők olta nagy változást látott.

Ménest itt Pál állíta, nagyatyja a’ most élő második Miklós’ nagyatyjának, 1660 körül, Erdélyi válogatott anyalovakból.

Pálnak fija István, Rendek’ Előlűlője, látá a’ szerencsés kezdetet, ’s ménesét török és tatár kanczák által nemesítette.

Istvánnak két fijai, Ferencz és István, megosztozának a’ lovakban. István Nápolyi lovakat hoza be, hogy a’ török apró faj szálasabbá váljon. De látta hogy a’ két faj^* eggyüvé nem illik, ’s valami megkorcsosúlt, kihányta. – Most megveve Generális Brentánótól eggy 28 esztendős Galant nevű mént, kétszáz aranyon, és tizennégy^* darab harmadfű csikón. Ennek atyját a’ VI. Károly Barcellonai koronázásakor 1711. hozák által a’ Pyrenéeken. Ezentúl minden Zsibón-ellett lovak’ törzsatya, atyai vagy anyai ágon, ez a’ Galant, más nevével Brentáno, leve.

Istvánnak özvegye, Vargyasi Báró Daniel Polyxena, a’ ménest gondosan óvta minden nemtelen lovaktól, megkülömböztette a’ fajokat, Jegyző-könyveit híven vitette, ’s az ifju lovakat költségesen neveltette, tanítatta. Ügyes Lovászmestereket fogada szolgálatjába, nevezetesen Gründelt, ki mestere lett az első Miklósnak.

Ez, Kapitány a’ Bethlen Ádám’ húszárai közt, 1775. eggy Monarch, eggy Brillant, és eggy török eredetű mént hoza a’ Lengyel Király’^* istalójából.

Anyja’ halála után, 1776. megvevé Cicerót a’ Haller János Gorbói istálójából, melly I. Ferencz Császárnak^* spanyol ménű és spanyol kanczájú méneséből erede; tovább 1783. eggy négyesztendős Alexander szürke ángoly mént; 1790. Herczeg Kaunitz Domokostól eggy Andalúzo nevűt, mellyet a’ Herczeg’ atyja, a’ Minister, hoza ki Madridból; végre 1792. megveve Gróf Mikótól egy Müzír nevű szürke originális arábot.

Zsibó nem tartá meg a’ Monarch’ és Brillant’ maradékit; de annál nagyobb gonddal nevelé a’ Galant’, a’ Cicero’, az Andalúzo’ faját, és eggy Ángoly fajt Alexandertől, [370] ’s eggy arábot Müzírtől.

[371] Miklósnak Miklós fija 1822. Februáriusban útazott Angliába, eggyütt Gróf Széchenyi Istvánnal, ’s onnan hozta ki magával Cátót és Dittót, ’s Hippodamia kanczát, a’ híres Phantóm’ leányát. Atyjáról reá-maradott spanyol fajtájú kiadott, mert az idő nem ollyakat kíván többé; ’s ezentúl^* az Angliából kihozott mének, ’s Hippodamiája, South-Downja, a’ Rubens’ leánya, ’s a’ két testvér Alborak és Ibla fognak apalovakat nevelni; és nyolcz^* félvérű. Ezeknek kanczaczikóji fajra neveltetnek, méncsikóji eladatnak. [372] Áll tovább istálója Cátónak Zsibói anyáktól nemzett^* öt leányaiból, végre 29. darab fiatalabb kanczákból, mellyek már a’ Cátó’ és Ditto’ gyermekei az Alexander’ ángoly és Almansor’ aráb^* faján. – Az ángoly tele- és fél-vérűekhez járúl 12 darab Csikban vett székely kancza.

[373] Gróf Kornis Mihály és Buczy Emíl áltjövének Zsibóra, Szent-Benedekről, Dézs mellett, hogy Erdélyben töltendő utolsó napjaim’ örömét neveljék. [374] E’ szerencsémet a’ Gróf’ tiszteletes anyjának a’ Kincstartó Gróf Teleki Károly’ leányának, köszönhetem.

[375] A’ kertben űlénk a’ gyönyörű csorgó mellett, hol a’ víz két sor olasz-nyárfák közt eggy szép medencze’ lábkövéből foly elő, [376] ’s a’ megholt Wesselényi felől folya beszédünk, ’s én elmondám a’ mit önmagától hallottam volt. [377] Buczy nem hagya nyugtot míg megígérém hogy a’ mit felőle tudok; papirosra teszem. [378] Teljesítem ígéretemet.

[379] Született Zsibón 1750. Decemb. 11d.; megholt ugyan-ott, 1809. Octób. 25d. Még nem vala hét esztendős, midőn atyját elvesztette. Anyja Báró Daniel Polyxena, eggy deákul olvasó, beszélő, író, ’s lelke’ nemességéről ’s nehéz természetéről ismeretes asszonyság, általvette nevelését.

Házi-Tanítója Cornides Daniel volt, később Professor a’ Pesti Universitásban; ’s minden veszedelmeinek ez a’ tiszteletet érdemlő Tudós vala eggyik nagy oka. A’ ki tanulni szeret, nem mindég szeret tanítani. A’ fényes ház’ eggyetlen fija magára hagyva, nem tanúlt, hanem parancsolgatott, ’s lelke azok körül kik^* kéjeinek hízelkedtek, mint azok körül a’ kik azt ingerlették elmérgesedett.

[380] Tizenhét eszt. korában katonai szolgálatba lépe az akkor Bethlen, tovább Barkó, majd Stipsics,^* ’s a’ Bécsi Congressus olta (1815.) Friedrich-Wilhelm (Prussziai Király) nevet viselő huszárok közt. Galiciának elfoglalásakor 1772. már Kapitány volt; derék katona ’s közönségesen szeretett Tiszt. Embereit a’ zaklatásig gyakorlotta; ollykor holdvilágnál fuvatá meg nekik a’ trombitát; ellenben hópénzeiket pótlotta, a’ Zsibói posztófabrikából nekik új öltözeteket csináltata, ’s maga is tanítgatta legszilajb paripájikat.

[381] A’ ház’ eggyetlen fija nem maradhata nőtelen. Referendárius Csereinek nagy szépségű, ’s ritka kimiveltetésű Heléna leánya leve hitvese 1777. Ezt kivitte a’ Siléziai táborba.

Óbestere, kivel W. külömben sem álla a’ legbarátságosb lábon, eggy estve, már ágyban fekvén, emlékezteté Wesselényit, a’^* kiadott parancsra, hogy a’ Tisztek’ hitveseiknek el kell távozni a’ táborból; W. ellenben az Óbestert, hogy katonai parancsok nem ágyban fekve szoktak adatni. Mind ketten tűzbe jövének, és ha mások nem futának elő a’ hangos összeszólalkozásra, meg vala téve a’ nem jó. W. elúná az aggatózásokat, ’s szolgálatjától búcsút veve, sajnálva, siratva mindentől, csak ez eggytől nem.

Most ménese’ nemesítése volt minden gondja. Szomszéd barátjától megvevé a’ már említett Cicerót. A’ lovon kiüté magát, ’s már nyolczad napra a’ collera, ’s nem lehete tagadni hogy a’ ló’ baja Gorbón tudva volt, ’s titkolva volt. W. irtózott a’ nem tiszta tettektől ’s szerette a’ nemes bosszút; megeléglé tehát hogy a’ bajt áltizenheté. De nem sokára nem lelék a’ külföldről sok költséggel hozatott Lovászmestert, ’s kivilágosodék hogy az Gorbón lépe szolgálatba. Majd megint eggy lovász tűnt el, ’s azt is Gorbó fogadta be. W. visszakívánta embereit, ’s tagadták hogy ott vannak, hogy ott voltak. W. a’ más’ cselédjét, annál inkább barátja’ cselédjét bé nem fogadta volna, ha cseléd nélkül maradt volna is, ’s pirúlt volna tagadni a’ mit teve; ’s feltette magában hogy eggy keserű tréfával veszen elégtételt. Felparancsolván eggy egész sereg embert Zsibóról és szomszéd jószágiból, ’s maga mellé vévén husszonnégy udvari hajdújit, paripára űlt, ’s 1781. Octób. 16d. hadát Gorbóra vezette. A’ Lovászmestert és lovászt fogva akará vinni Zsibóra, ’s a’ pompásan felszerszámozott vezetéken a’ tetteit-tagadót, hogy ezt megvendégli, ’s ebéd után békével haza ereszti. De az, közelíteni látván a’ hadat, a’ két szökött cseléddel, elillanta, ’s W. üresen lelé a’ házat. Így tehát csak a’ ház’ Cancellistáját ültette fel a’ triumphális paripára, áltvitte Zsibóra, megvendégelte ’s bántás nélkül haza küldötte.

A’ megfutamlott vádat teve a’ Kormányszéknél polgári^* nyugalma’ megtámadtatásáért, ’s Gróf Kemény Farkas kiküldetett, hogy vádlót és vádlottat békéltessen össze. A’ vádló kikerűlé a’ Békéltetőt,^* sőt megújítá panaszát, ’s pere lefolyt a’ Kir. Tábla előtt. Wesselényi kétesztendei házi-fogságra vala ítélve. A’ Kormányszék azt esztendeire szállította le. De a’ házi-fogság Tyrolisivá változtatott, még pedig határozatlan ideire.

Wesselényi, gondolatlanúl, az erdőkbe vonta magát, ’s^* onnan tőn ígéretet, hogy magát áltadja a’ Kormányszéknek, ’s Szeben felé megindúlt.

Midőn ezen útja alatt Dátoson, Radnót mellett, meghála, a’ Savoyi dragonyosok’ eggy százada körülfogá hajnal előtt a’ házat, ’s Wesselényi vasan vitetett, nem Szebenbe, a’ Kormányszékhez, hanem Vásárhelyre, a’ Kir. Tábla’ helyére. Nehány hetekig ott tartóztatva, 1785. Marz. 13d. Tyrolis felé elindítatott.

[382] Szabadsága 1789. Decemb. 15d. adatott meg. A’ két holnap mulva azután elholt Fejedelem visszáadatá Kamarási kolcsát, ’s eggy szabad-sereg’ felállításával kínálta meg. W. nyugalomra vágyott.

Tiszteletre méltó hitvese Bécsig ment elébe. – W. kiszállván Zsibón szekeréből, egyenesen istálójába ment. Amico lova nyerítve fogadá urát. „Rám ismere, mint az eb a’ haza-tért Ulysszre!” kiálta, kihozatá a’ kedves lovat, ’s öröme vala látni, hogy a’ ló, mellyen öt esztendő olta nem vala nyereg, minden iskolájit hiba nélkül csinálta. – „Ah! ugymonda, leszállván a’ lóról, te engem megbékéltetsz sorsommal.”

Mingyárt az első napokban áltizene^* Hallerhez, hogy ha neheztelés nélkül fogadhatja, látogatására jő. Megújult eggykori barátságok, ’s fel nem háborodva tartott mind addig míg Haller elhala.

Érdemlettem büntetést,^* mondá W. eggykor számos vendégei előtt, az én jelenlétemben, mert bírámnak lenni ügyemben nem vala szabad. – De hát az nem e, a’ ki illy vétekre okot ada? – Való, hogy büntetlen az sem maradt: vádlá lelke, ’s eggyütt szenvedé amannak szenvedésit, ’s pirúlva ment elébe. De az nem elég büntetés.

[383] W. az 1794diki Dietán Követe vala azon Megyének, mellyben Zsibó fekszik, még pedig fényes, ragyogó Követe; [384] ’s az által is fényes és ragyogó, hogy Erdély őtet nézé első Szolnokának. [385] Beszédit a’ gyorsírók papirosra vivék által.

[386] Házi nyugalmának tudományos dolgozások is adának örömet. Illyen Atila, ’s Hippiász, és Hipparchusz, és Regulusz; az utolsó Collin, a’ két elsőbb Fessler után dolgozva; ’s eredeti Tragediája: Wesselényi Ferencz, a’ Nádor. Versekben fordítá Hallernek két Ódáját: a’ Becsűlet – és az Ész, Vakság, és Hitetlenség felől.

[387] Utolsó éveiben Fő-Ispányi Helytartó leve Közép-Szolnokban; [388] ’s az Erdélyi Dietán Ország’ Generálisának volt másokkal eggyütt ajálva.

[389] Nem kis számú gyermekei közzül egyedül Miklós fija maradván életben, ezt készíté nagy czéljaira, ’s leggyengébb esztendejiben már. [390] Felköltek parancsoltatván 1809. megyéje’ sergének maga leve vezére; tizenhárom évű fiját pedig Kapitányává és Segédtisztjévé nevezte. Martz. 23d. megjelenvén József Fő-Herczeg Nádorunk Károlyban, atyjának sergét a’ tizenhárom évű Kapitányka gyakorlá, ’s közönséges csudálást nyerve.

[391] Képe, Wagnernek pasztelje után, a’ Neidl’ rezén, híven el van találva. Erős alkotású, zömök, barna hajú és szemű deli férfi. Szava, tekintete, mozdúlása mutaták mind a’ nagy embert, mind a’ nagy urat. – Lelke el van találva e’ sorban – úgy hiszik a’ kik ismerék:

kleinere Schrift

[392] Wesselényi, ’s Bölönyi-Farkas Sándor paripákon, Kornis és Buczy szekeren kísérének által Hadadig. [393] Itt engem az örömnek az a’ neme ért, melly után Andrásfalva és Gáldtő olta mindég sohajtottam: Caudéla, híres hangasz Báró Wesselényi Farkasnál, ’s Ménard ügyes énekész, múlattatának, ’s az első reggel olta éjfélig, ’s nem csak a’ módi darabokkal, hanem azokkal is, a’ mit Gluck, a’ két Bach, Pergolese adtak.

[394] Melly irígylést érdemlő szerencse juta nékem, hogy Erdélyt végre láthatám, és hogy így láthatám! Ezt kiáltottam, visszatekintve Károly mellett az elhagyott halmok felé, ’s áldást könyörgék az annyi jó fiak’, az annyi jó leányok’ szülőjére.

Jó föld, tiszták és nem tiszták vannak, valahol emberek vannak; nálad mint nálunk, nálunk mint nálad. De te nem romlál meg olly igen mint mi, ’s a’ te színed jobb mint a’ miénk. – E’ vallással tértem haza, ’s úgy hiszem hogy a’ ki Erdélyt látni fogja, valónak fogja ismerni szavamat, ha megérti.