Kazinczy Ferenc összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

[1] Tellyesítem parancsodat, tisztelt szeretett barátom, ’s íme mennek tudósításim azok felől a’ miket itt látok,^* hallok, tapasztalok. Mi Magyar-országiak megszoktuk nyugotnak venni útunkat valamikor honunkból kifordúlunk, ’s feledjük hogy kelet felé eggy rokon nép lakik, mellyet ismernünk sok tekintetekben illenék; és mivel e’ föld felől Utazóinktól sem hallhatjuk a’ mit érteni óhajtanánk, nem ismerjük Erdélyt. De ne várd hogy neked azt beszélljem, bányáji évenként mennyi aranyat adnak, ’s lakosa mennyi, mennyi az adója; ha ki ezeket akarja tudni, felleli könyveiben. Én azon örömeket szeretném megosztani veled a’ mellyekkel én élek itt, ’s múlattatni akarnálak, nem oktatni. Engem ide szív hoza, ’s szerencsésnek tartanám magamat, ha érzésim hozzád rezeghetnének által.

[2] Alig hagyám el Szalárdot, közel Váradhoz, hol Gróf Csáky Antalnál, nemes lelkű és szép hitvesének, a’ te rokonodnak, fortepianója ’s gouache festései körül eggy becses napot élék, ’s eggyszerre vadon táj fogott el. Vége itt azon temérdek síknak, melly Tokajtól a’ Máramarosi, Nagy-Bányai, Erdélyi hegyekig, ’s Belgrádig és Hatvanig, sohol meg nem szakadva terjed, eggykor a’ magyar föld’ tengere. Vége azon buja mezőségnek, mellyen útam Debreczentől és Ér-Semlyéntől a’ kevély Nagy-Váradig, a’ Diószegi, Jankai, Vajdai, pajtákkal és súgár olasz-nyarakkal elhintett, inkább szőlőhalmok mint szőlőhegyek alatt elméne. Vége azon szép kertnek, mert a’ kies táj érdemel kertnek neveztetni, mellyen Anarcs és Petneháza, Levelek és Mária-Poocs, Szakoly és Debreczen körül, a’ Magyarságnak ezen népes és gazdag anyavárosától Vámos-Pércsig és tovább, hol gazdag holdmezőken, hol egész órákig eltartó ligeteken keresztűl jövék, mellyeknek szent éje a’ nap’ égető melegében az Útast enyhítő menedékbe fogadja. Vége a’ Nyíreggyházi pusztáknak, Tokajtól Debreczenig, hol a’ szem égnél és szántott vagy legelő homokföldnél, a’ számtalan kissebb ’s nagyobb, sárcsákkal és csévékkel ’s líbuczokkal körülrepkedett tavaknál egyebet nem lát, és a’ melly homoktengert a’ Tokaji szép fok – dél és észak felől tekintve mint valamelly könnyed lebegésű aetheri test, keletről tekintve mint eggy összebomlott óriási pyramisz, nyugotról tekintve mint eggy magát elnyeldesett, formátalan Vulkán – ’s a’ Hegyaljának mérföldekre terjedő kék lánczolatja, ’s távolyabb az Ungvári és Máramarosi hegyek veszik körül. E’ nagyszépségű tájak helyett itt eggy szemet- szívet-összeszorító sivatag tűnt fel előttem; kivagdalt és ki nem irtott erdőség, kákás holdak, semlyékes kaszálók; világos jelei a’ testi lelki szegénységnek. Félnap jöttem, ’s^* két lovast és három oláh-szekeret találtam elő. Az oláh ugrék taliga-szekeréről, mihelyt bennünket megpillanta, ’s verte marháját, hogy az út szabadon maradjon a’ kocsinak. Azt a’ Bihar és Szabolcs Vármegye’ Magyarja is megteszi; mert az elsőbbség érzése természeti érzés, mint midőn az idősbb kor eránt mutatunk figyelmet. De midőn azt az Oláh ijedésből, a’ Magyar jó kedvéből teszi, a’ kettő közt van külömbség, és igen nagy.

[3] Magyar-országot a’ Szilágytól, Erdélynek pitvarától, Széplak Bihari és Ip Krasznai helységek közt a’ Berettyó vize választja el, melly itt eggy Tusza nevü erdőben fakad. [4] Ennek kiáradása és a’ Kraszna vizéé, e’ példátlan esőzésekben, és a’ kerűlés, mellyet ez miatt Zovány és a’ Bánffyak által lakott Nagyfalu közt kelle tennem, elkéslelének, hogy ámbár Szalárdról Krasznára eggy nap elérheték, Cserei Farkas Kamarás és Major Urat, ’s hitvesét Gróf Haller Christínát, a’ Thesaurárius Gabor’ leányát, ebédeknél találám, midőn más nap ide értem.

Házi-gazdám kevés hetek előtt inhidegből gyógyúla ki, most pedig szemeire szenvede, ’s ez miatt még ebédjétől kénytelen vala ágyba kelni. Orvosai kértek hagynám magát; nyugalomra van szüksége. Hogy időmet a’ szakadó esőben kényem szerint használhassam, hitvese áltvive nappalijába, felnyitá előttem férje’ fiókjait, ’s magamra hagya, elfogva gondjai által kedves betege körül.

[5] Égtem ismét látni, illetni a’ szelenczét, mellyben a’ nagy Friedrich hordá zsebjében orvos porát. A’ szelencze eggy kisded papagáj, ’s fenekén a’ Prussziai korona, a’ Király’ monogrammjával; benne a’ kalán is mellyel a’ port merítette. Azt az én barátom atyja Referendárius Cserei Farkas, eggy Magyar-Cancellariai Referendárius barátjától vevé ajándékban, ki viszont eggy huszár rokonától, ’s annak bizonyságaként, hogy teljesíté a’ mit tőle bátyja várt. Feledve van a’ dicső ifjú’ neve ki hazánknak e’ fényt nyeré, ’s nincs ki tudassa a’ szelencze hol és miként leve zsákmányunkká.

[6] Kiélvén magamat a’ szobák’ festéseinek és rezeinek nézeltekben mellyek közt a’ Balechou által mesteri kézzel metszett Vernet’ Zivatarát is találtam, de nem Csendét is, és a’ Ferdőket, – ’s Fittnek két kisded tábláját vaddal, madárral, a’ Metszett-Kövek’ Gyűjteményének állék. Nagy szépségű munkák!

Tovább a’ Wedgewood’ edénykéji múlattatának, és a’ Római hamvcsuprok, az Etrusque és Herculánumi maradványok, a’ Tengeri Herbárium, a’ Nemes-kövek’ Gyüjteménye, mellyet eggy tolvaj cseléd nagyon megfogyasztott, ’s a’ két India’ termései kemény tésztában, természeti nagyságaikban és színeikkel, miként az Európaiakat Sickel öntögeti. Keveset értek mind ezekhez, ’s nagy részben épen nem; de isméretim terjedének, ’s a’ Művészség’ darabjai gyönyörködteték szememet lelkemet.

[7] Bibliothecáját első ittlétemkor a’ tűrhetetlen hideg, most barátom’ szenvedései miatt nem tekinthetém meg; de Csereiné lele még is időt hogy oda is elvezethessen. Itt van valamit Kaprinay, a’ Referendárius’ Nevelője, bírt. Sokat vásárla maga a’ Referendárius is Bécsi lakozása alatt, ’s még tobbet Lőrincz fija Német és Franczia országban utazván, hol már vőlegény a’ Broglie háznak^* eggy leányával, a’ haza’ nagy kárára elholt.

[8] Csereinek eggyik kedves mulatsága a’ kertészkedés, ’s kertje ritkaságokban gazdag. Dr. Baumgarten az eddig nem ismért csemetéknek Magyarokról ada nevet, ’s eggyike^* SILENE CSEREIA czímet visel. [9] Valamikor az eső megszűnt ömleni, bejárám a’ kertet, és álmélkodám kincsein. [10] Klapróth és Wildenow, Berlínben,^* levelezének vele, ’s ez, és Regnaut, Párizsban, Gróf Canál és Prof. Dr. Nowodworszky, Prágában, ’s a’ Brasiliából visszatért Neu-Wiedi Maximilián Herczeg, a’ Krasznai kertet sok termésekkel szaporították, ’s a’ Xeranthemum bracteatum Krasznára^* Malmaisonból jött által. A’ külföld’ terméseit ma módiból is szaporítják mindenfelé, mert nagy részben arra sem tudomány sem gond nem kell, ’s a’ hiuság abban találja fel a’ mit elérni vágy hogy értést tétet fel, bár nincs; de ez legalább nem kártékony hiuság. Kraszna azzal dicsekedhetik hogy Erdély^* innen vevé legelébb és legnagyobb részben, a’ mit mindenfelé nevel, ’s bőven nevel.

[11] Perjéig, másfél órányira Krasznától, nem jövék bajjal; az út szántott, dombos, de nem meredek földön méne. [12] Itt készen vára az ökörforspont, mert alkalmatlan hegyet kelle másznom.

[13] A’ hely felejtett szegénység képét viseli. [14] Hosszan nyúlt el, noha nem nagy, ’s dombjairól, talán ugyan csak esős időben, zuhogva omlanak a’ patakok a’ nagyobba, melly a’ falun végig fut. [15] Fekünnék Helvetziában, Gessner nem pirult volna felvenni rezei közzé, ’s Perjét most ismerné egész Európa. Béfogák ökreinket a’ nélkül hogy mi az Oláhokhoz és az Oláhok mihozzánk szólljanak; [16] mi, mert látni vala képeiken hogy nyelvünket nem értik: ők rettegőségek miatt.

[17] A’ mint a’ hegy emelkedék, kiszállottam szekeremből, ’s eltelve gyönyörrel nézém mindenfelé az erdőség’ szép szakait, [18] mellyek megáztatva a’ sok esőtől, lombjaikkal még inkább kevélykedének; ’s vissza meg vissza tekinték a’ kedves fekvésű oláhfalura, ’s a’ nékem kedves helyre melly olly kincseket, olly lelkeket rejteget keblében. [19] Eggy Bánffi-Hunyadra igyeksző lovas utólére, ’s tolmács leve közöttem és az oláhok között. [20] Haszontalan vala minden mesterségem; ki nem tudnám kapni némaságokból, nevetésre ’s mosolyra nem tudám eleveníteni. – [21] Irtóztató látni hogy ember embertől fél, hogy ember a’ nyájaskodótól is retteg!

[22] Most a’ bércz’ tetején valék. – [23] Hah, melly rezzentő pillantat! előttem fekvék egész Erdély. – És bár eléggé érezhetőleg önthetném szóba a’ mit láttam!

De ha a’ tájfestés szóval, és nem ecsettel, mindég sikeretlen is, minthogy a’ beszéllő egymás után számlálgatja a’ részeket, ’s az egészt nem adhatja eggyszerre; vagy a’ hogy szóllani az Iskolák szeretnek, minthogy az afféle leírások az Idő’ és nem az Ür’ tárgyai: ha majd a’ mit itten beszéllek, megjelenend nyomtatásban, lesz az a’ haszna, hogy némellyeknek érzéseit, a’ kiknek talán magyarázóra volna^* szükségek, segélleni fogja, ha a’ könyv velek lesz. – Megfordúlék sarkamon, ’s valamerre tekinték, éjszakról keletig ’s onnan tovább dél és nyugot felé, dombot láték és völgyet, ’s úgy dombot és völgyet, minden lapály és megszaggató hézagok nélkül, mint midőn a’ Kertész spallérja’ tetőjét sinór után nyirdeli. A’ Karpát’ ága, melly Kézsmárk mellől Máramaroson és tovább osztán a’ Székely-földön lemegyen Fogaras mellé, a’ nagy távoly miatt elvesze szemeim elől, elveszének az Abrudbányi és Hátszegi rengetegek is. Egyedül a’ Blagyásza üté ki magát a’ merre Belgrádot képzelhetém, a’ dombok’ völgyek’ örök síkjából, ’s a’ hó még most is fejérle oldalán. Szótlan állék. Úgy tetszett mintha valamelly Istenség eggy magas partról nézellé vala sok ideig a’ habokban hánykódó tengert, s tündérbotjával eggyet ütvén épen most parancsolta volna hogy a’ víz azon alakjában változzék földdé, de már benőve erdővel, mellyben eggy percz előtt hánykódott. ’S előttem még nem vala teremtve az új föld’ embere, még nem állatjai, mert innen nem vala látnom^* semmi falut, semmi tornyot, semmi kalibát. A’ táj ember nélkül, nyáj és marha nélkül, madár nélkül volt; mint a’ szép halott!

[24] A’ mi rémítő ez érzésben van, még nagyobbodék az által hogy rejtve vala a’ nap, ’s az ég’ boltozatját felettem bús fellegek vonák be mindenfelé.

[25] Temérdek távolyra terjede horizonom, ’s képzelhetni mint veszett el a’ kék szín a’ veresen-sárgáló fejérig, hol azt a’ szem a’ menny’ színétől meg nem külömböztetheté. Ha a’ mit itten láték, tárgya lehetne az ecsetnek, óhajtanám festve látni. De e’ sötét bús egyenlő, minden változás nélkül, vásznan, annál inkább rézbe metszve nem tehetne kívánt hatást; mint a’ nyugalmas tenger nem, part és szikla ’s hajó és légi-perspectív nélkül, ’s a’ Claudokat és Verneteket, kik olly csudákat tudtak teremteni, kifárasztanák. [26] Itt magát kell látni az eggyszerű, puszta, nagy természetet, ’s nem víg napfényben, hanem e’ bús fellegzés alatt.

[27] Útam Nyíres olta hegynagyságú ’s meredek dombokon, ’s ollykor sippedékes vápákon, inkább mint völgyeken, méne; ’s annyi baj és inség közt azon örömem sem vala hogy szemeim szép tájt láthassanak. A’ dombok’ oldala itt parázs föld, alja kemény agyag; ’s így midőn a’ felső föld ősszel és tavasszal, magába szedi az eső- és hó-vizet, a’ domboldalak, a’ tetőn kezdve le lábaikig, ’s ollykor félórányi távolyra, megindúlnak, ’s grádicsos repedésekben lesippadnak a’ völgybe. A’ szem pusztúlásban látja Erdélynek igen gyakor részeiben a’ természetet, melly nálunk mindenütt a’ maga épségében és szépségében jelen meg, vagy a’ hol a’ sebes Hernád, Kassa alatt a’ szőlődombokat szaggatja is, bokrokkal rejti el pusztításait, Erdélyben el nem rejti, mert ennek dombjai kopaszok. Az Útast itt az éri, a’ mit eggy ellenségi sereg által feldúlt tartomány’ látása alatt^* érzene.

Nagy-Almás, özvegy Gróf Was Samuelné, szül. Gróf Bethlen Rosáliá’ lakójával,^* szűk völgyben fekszik. A’ hely’ igen nagy mívelésü asszonyát nem leltem; más jószágában múlatott; de én híres istálóját ’s fedett iskoláját is megtekintettem. – Itt Bucephal a’ fő dísz. A’ szög Zultán’ nagy termete ’s kevés tüze gyanút támaszta bennem, hogy Erdélynek nem magas, de tüzes kanczáji tunya német ménekhez házasítatnak. – Nem fogom a’ Grófné’ embereire a’ mit nem tudok; de ha gyanúm nem csalt volna meg, ezt világos tévedésnek fognám nevezni; legalább míg a’ jobb természet azt az idegent ismét lerázhatná.

[28] II. József tekintetbe vévén sok útjainak eggyike alatt a’ Herczeg’ Grasalkowics’ istálóját, ’s látván hogy az magyar paripák helyett cseh nehéz lovakat szaporít, meginté a’ Lovászmestert, hogy a’ seregnél Huszároknak is van szükségek lovakra, nem csak Vasasoknak. – Idvezséges intés, ’s eggynél több tekintetben.

A’ tájnak eggyfelől a’ régi kisded vár’^* eggy négyszögü bástyája ád díszt, másfelől eggy szép új emlék. Úgy mondják amaz eggykor a’ Templom’ Vitézeié vala; később Bebék Vajdáé, ’s vejéé Balassa Imréé, ’s erről a’ Csákyaké, kiktől a’ Grófné is ered. Az emléket a’ hely’ asszonya, elébb Kolozsvári Fő-Ispán Gróf Csáky János^* hitvese, de a’ kitől a’ Római Szék elválasztotta, közel a’ Kolozsvári úthoz, eggy szomszéd hegyecske oldalában második férjének emelt. Valóban szép, ’s azért is szép, mert nem hasonlít kertjeink’ ’s temetőink’ bábjátékaikhoz; nagy, mint a’ ki emelte, mint a’ kinek emeltetett, és mint a’ veszteség és fájdalom; eggy félbe^* tört, vastag diameterű, ’s hornyolt oszlop, ’s a’ tört oszlopon a’ hamvveder,^* áltölelve az állandóság’ symboljával, a’ kígyóval. Felírásait a’ piedestál’ két oldaltáblájin Gróf^* Haller Gábor, a’ Thesaurárius dolgozta, az elsőn és utolsón, énvelem téteté a’ Grófné.

[29] Bácsnál vidúlni kezde a’ vidék, ’s eggy szőlővel beűltetett dombon túl szélesebben látám megnyílni a’ vidéket, mint a’ mellyen eddig jövék. Azt várhatám, Kolozsvárt a’ völgy’ közepében fogom lelni. Azonban előfordúlván a’ szőlőhegyecske mellől, előttem fekvék a’ Traján’ hatodik gyarmatának Clusa nevet viselt Városa, melly a’ régi Diplomákban magyarúl is Klúzsnak mondatott, a’ hogy ma is hívja az oláh;^* az a’ város, mellyben a’ nemzetnek eggy nagy Királya ’s Erdélynek eggyik nem tunya Fejedelme, Hunyadi Mátyás és Bocskay István, születének. A’ szőlőhegy a’ Fellegvár’ dombja volt; ’s lába alatt fekszik a’ semmi szembe tűnő épűlettel nem ékes külváros a’ Kis-Szamos’ bal szélén, Kolozsvár pedig, körülvéve magos falakkal, a’ jobbon. Túl rajta, ’s olly közelben, hogy a’ város’ eggyik széle ennek lábát ellepte, ismét magos tetők kelnek.

[30] Kolozsvár nagyobb Kassánál; de hol lehet olly szép úczát látni mint a’ Kassáé’, ’s melly városnak nem ada díszt gothus ízlésű nagy temploma? – [31] Három legszebb úczáji T formán vonúlnak, tágasak, vidámak, nem hosszúak; oldalúczáji keskenyek, görbék, [32] ’s még nem bír sok házat melly figyelmet érdemelhetne. [33] Miolta a’ Gubernium Szebenből 1790.^* ide költözék, kiköveltetének nevezetesbb úczáji. A’ Középúcza előtt mellynek kapuja, a’ maga őrházával ’s nagytáblájú órájával, a’ Német-országiakra emlékeztet, tágas piacz van üresen hagyva hogy vásárjai künn tartassanak; ne mint előbb, a’ városban.

[34] A’ Nagy-templomot, a’ három úczának csaknem közepében, Zsigmond Királyunk építeté 1342.; János-Zsigmond fél-Királyunk pedig a’ maga felekezetének adá. Az építmény nagy sztílú, de nem czifra, ’s így annál szebb. Festés, faragás, mit a’ Mesterség’ barátjai^* látni óhajthatnának, sem itt nincs, sem a’ Piaristáknál, kiknek kettős tornya, rézzel födve, a’ városnak nagy díszére van. A’ Reformátusokénak külsője ijeszti a’ szemet. A’ Collégium Bibliothecája ennek rekeszében tartatik; szűk, sötét, mocskos; grádicsain nem volna nehéz kezet lábat törni. A’ Lutheránusokénak most rakják talpfalait, a’ Híd- és Magyar-úcza’^* szögletében. Az Unitáriusoké, az azzal eggyütt álló Collégiummal,^* új ízlésű, csínos. Harsogott orgonája a’ Zsoltár mellé, midőn eggy délután ott elmenék. [35] Belől a’ templomban e’ felírás áll: Az eggyetlen-eggy Isten’ tiszteletére; kivül: In honorem solius Dei. MDCCXCVI. – Templomnak felírás talán nem is kell; kiki tudja az épűlet micsoda, és kinek épűlt tiszteletére: de itt az építetők talán még örvendének a’ pleonasticus magyar szóllásnak; ’s ki akarhatná őket nem olcsó örömökben megháborítani? De hány templomunkon áll ugyan-az^* nekünk is más normájú keresztyéneknek. Sőt csak eggyet hive a’ polytheista Görög és a’ pantheista Philosophus is, az elsőbb sok Istent azért mondván,^* mert az Eggy’ munkáját meleg képzelete’ szép tévedésiben többek között osztotta fel; a’ másik^* Mindent mondván, ’s feledvén hogy a’ Minden is Eggy. – De tiszteld a’ tanításokat, ne feszegessd.

[36] A’ Gubernium az itt, a’ mi nálunk a’ Helytartói-Tanács, némelly külömbözésekkel. Illyen, hogy Erdélynek nincs legfőbb Törvényszéke mint nálunk a’ Septemvirátus, ’s a’ Királyi Tábláról az elítélt pörök ide hozatnak fenntebb megítélésűl, némelly neműek a’ Cancelláriára. Négy esztendővel később mint ott járék, 1820. a’ Gubernium két részre osztatott, ’s^* eggyike az Országlás’, másika a’ Törvénykezés’ tárgyait^* viszi. Ez miatt Consiliáriusainak száma megszaporítattott, ’s a’ Gubernátor mellé Vice-Praeses rendeltetett, Borbereki Fabián Daniel Excell., eggykor Referendárius az Erdélyi Cancellarián, tovább a’ Kir. Táblának Maros-Vásárhelytt Előlűlője. A’ Gubernium még ma is birtokában vagyon régi fényének, annak, mellyben a’ honi Fejedelmek alatt, mint Országló-Tanács állott, ’s Tanácsosainak titulusa ez: Illustrissimus Excelsi Gubernii Regii Consiliarius Actualis Intimus. – Ezeknek esztendei fizetések 2000 fr., a’ tizenkét elsőbb Titoknoké 1200, a’ két utolsóé 1000.; két Concipista 800, nyolcz pedig 600 ftot von.

Az Országló-Szék’ helyét I. Leopold Gyula-Fejérvárra rendelé. Fija, VI. Károly onnan álthozá Kolozsvárra. A’ Dieta 1743. Szebenben tartatván, oda költözék a’ Gubernium is, ’s midőn annak vége leve, ott felejteték, míg a’ háború alatt 1788. a’ Levéltár’ eggy részét tanácsosnak tekinték a’ szélekről beljebbre szállítani. Erdély is II. Józsefnek köszöni tehát szerencséjét hogy Kormányszéke ott van a’ hol lennie illik, mint Magyar-ország, hogy a’ Helytartói-Tanács, a’ mit az Ország régen kívánt, 1784. elhagyá Pozsonyt, és Budára költözék.

[37] Gubernátor Gróf Bánffy György, fija a’ pompaszeretéséről ismert Dienesnek és Barcsay Ágnesnek, eggyeránt kedvelteték Udvar és Haza által, hűsége és szerénysége miatt. Nem nyoma senkit, nem felejté hogy a’ magáéi közt él. Kedvesbb vala neki szeretve látni magát mint rettegve. Úgy beszéllék a’ kik tudhaták hogy ő ’s Cancellárius Teleki nem szereték egymást; ’s annál szebb hogy mindketten szeretvén a’ mit szeretniek kelle, magányos indulataikat nem vivék által a’ köz’ dolgaiba, ’s annak mind ketten hálát érdemlő Geniuszai voltak. Bánffy sok elakadt jónak fogá pártját, és sokat mente meg az őket fenyegető veszélytől. A’ Szent István csillaga és a’ Szent Leopoldé villogott fekete prémetlen mentéjén, ’s ezen kivül a’ polgári érdem arany keresztje, midőn nála valék, ’s hajatlanságát paróka fedé czopf és fodorítások nélkül; termete kisded, húsa nem sok, arcza eggykor kedves lehetett, hajai szögek. Szájából egyéb^* hangot magyarnál nem hallék, ’s elholt hitvese, leánya Herczeg Pálmnak, olly jól tanúlta meg nyelvünket, hogy azon folytában szollhatott, sőt írt is, ’s hiba nélkül. De e’ földön nem is hallani egyebet, ’s midőn ezen^* álmélkodva örvendék, barátim, bíztatának, hogy ezt fogom majd mondani mikor Magyar-országra ismét vissza térek is; ’s meglett a’ mit jövendőltek. Így szólla velem az a’ nem öreg férfi is,^* kit spanyol köpenyegben, papi veres sipkácskában, ’s fejér és piros színekkel kikent arcczal találtam szobájában, a’ hogy az egész föld’ kerekségén egyedül ő öltözködik, ezen még inkább kelle álmélkodnom mint öltözetén ’s kikent képén. Ezekhez^* inkább illett volna az idegen szó.

[38] ’S itt a’ társasági eggyüttlétekben is valami szívesbb, melegebb, jobb vagyon, mint nekünk némelly elkorcsosodott tájainkon. A’ tizenhárom Magyar és öt^* Székely Megyékből és Székekből álló kis Országban mindenike ismeri egymást, nagy részben rokonok, ’s a’ rokonok nem felejtik, mint mi, hogy rokonok. Atyám vagy apám, ’s anyám a’ nevezet mellyel gyermek szüléjihez szóll, ’s eggyüttlétekben szüntelenül cseng a’ Mélcsás Bátyám vagy Öcsém Uram, ’s a’ Mélcsás Néném vagy Húgom Asszony. Az igen is bátor Bátyám Uram ’s a’ hideg Uram Öcsém meg vannak nemesítve vagy elkerűltetnek.

[39] Gróf Teleki Józsefet, a’ Koronaőr és Királyfalvi Róth Joanna’ második fiját, ’s Gróf Teleki Lajos’ vejét, végre örömem vala meglátni. A’ Collégiumból jöve mellynek Inspector-Curátora, ’s kezénél fogva hozá vele nyájaskodó kiskorú fiját. [40] Vissza fogott volna tolni komolysága, ha épen ez a’ ború is nem emlékeztetett volna nagy lelkü atyjára; de jól tette a’ természet hogy nem önte mindnyájunkat eggy modellbe. Kilencz holnap mulva azután hogy vele megismerkedtem, elholt. Élete’ utolsó heteit az^* 1817diki példátlan éhségben a’ szűkölködők’ táplálása által tette ragyogóvá; nehány ezer forintot áldoza e’ czélnak, ’s példája társaságba fűze másokat, kik a’ Rumford’ levese által igyekszének érdemleni a’ polgári koronát, és a’ mi minden koronánál többet ér, az önmagok’ becsűlését.

Teleki birtokosa azon háznak, ’s én itt valék nála, mellyben Bocskay István Fejedelem született. Atyja ’s anyja fogva tartatának Zápolyánál, mert az Ausztriai ház’ hűségétől magokat elvonatni nem engedék, ’s Bocskay szüléjinek ezen fogva tartatások alatt született. Eggy régi kő deák^* versekben hirdeti annak a’ születési nap’ szerencsés péntekét, ’s minden egyéb nevezetes péntekeit annak, a’ ki itt az igen is hosszú versezetet végig olvasni nem rest. Teleki a’ követ, hogy eső ’s jég ne árthassanak, a’ kapu’ boltozatja alá téteté falba. – A’ Tudomány. Gyüjt. 18^* közlötte a’ felírást.

Közel ehhez álla, ’s Heltai szerint, szemben azon úczával melly az Óvárba vezet, így tehát a’ mostani Ispotály’ helyén, az a’ ház, mellyben Horogszegi Szilágyi Erzsébet Magyar-országi Gubernátor Hunyadi Jánosnak 1440. Martz. 27d. szűlé Mátyás fiját, hazánk eggy nagy tulajdonú ’s nagy gyengeségű Királyát, a’ világnak eggy kora felett lelkes embert.

Kevés lépésekkel áll innen e’ kettőn, ablakaival a’ Nagy-templom felé az, mellyben II. József 1772. szállásola; 1817. pedig Gubernátor Bánffynak palotáját éré azon szerencse, hogy most országló Fejedelmünk, felséges hitvesével Carolina Augusta Bajor Királyi Herczegasszonnyal, abban töltsön nehány napokat.

[41] Báró Naláczi Józsefet, eggykor Zaránd Várm. Fő-Ispánját, örömem vala meglátni. Eggyütt szolgála Báróczival a’ Gárdánál, ’s eggyike azoknak, kik Nyelvünk’ elővitelében dicséretes részt vevének. [42] De a’ ki a’ vadbajszu öreget most látá, vastag gyászában és ez miatt kecskeprémmel, miként hihette volna hogy Euphemiát fordítgatta? Előttem nem szikráztatá tüzeit, noha azt hallani óhajtottam, de némelly szava, mellyet minden emleget, nekem is megmarad emlékemben. Jó fej, jó lélek.

[43] Kormányszéki Tanácsos, akkor Titoknok, Nagy-Váradi Inczédi László Úr Kemény Simonát olvasá fel előttem, de mellyet még csak akkor dolgozott. Ez a’ Szent-Imrei téren, közel Gyula-Fejérvárhoz, Déciusi nagysággal vesze. Kemény (Istvánffi a’ magyar neveket deákos hangzásúakká^* áltváltoztatni szerető Komonyának mondja) annyira hasonlíta Gubernátor Hunyadihoz, hogy a’ kettőt nem vala nehéz összetéveszteni. Látván tehát Kemény hogy a’ török, nem is kételkedve győzedelmén, itt leginkább a’ Hunyadi elfogására törekedik, és hogy a’ mieink sokkal kevesebbek mint ellenjeink; kéré a’ Vezért engedje néki öltözetét, fegyverét, paripáját, hogy így érette veszhessen. Hunyadi meg vala bántva a’ feltét által, de amaz meggyőzé az által hogy ezt kívánja, parancsolja az ügy; ha Hunyadi veszne, minden veszne. Kemény tehát elesék, ’s akkor szerze nekünk dicső maga feláldozása által diadalt, mikor a’ veszélyt bizonyosnak nézheténk. Történt a’ csata 1440 és 1443 között, ’s Mezet Vezér fijastúl és húszezred magával elesett. Mi csak háromezret veszténk. A’ Gubernátor a’ gazdag zsákmányt a’ Gyula-Fejérvári, Szent-Imrei, Tövisi, Nagy-Bányai templomok’ építésére fordította.

[44] Inczédi látá Göttingát és Párizst, ’s jelen vala itt három társával^* azon nevezetes napi űlésben, melly az Első-Consult 1804. Május’ 18d. örökös Császárnak nevezé. Még új vendégek Párizsban csak az reggel tudák meg, melly kérdés fogna eldöntetni, midőn az összegyűlés’ órája már közel volt. Követünk már nem segélhete rajtok, ’s billétjét eladni senki nem akará. Ezen elakadásokban az a’ gondolat szállá meg őket, hogy mind négyen öltezzenek magyarba. Így közelítvén a’ házhoz, az úczára rendelt katonaság’ Tisztje Aux armes!-t kiálta csoportjának; ’s a’ négy idegen, kiket^* Követségünkhöz tartozóknak nézének szabadon ereszteték; szabadon a’ grádics’ alsó ’s majd a’ felső végén is; oda pedig, nekiek szörnyü megzavarodásaikra, még megkülömböztetett hely is mutattatott ki nekik.

[45] Kenderesi Mihály eggykor Hunyad Vármegyei Fő-Notárius, majd Fő-Bíró (a’ mi nálunk Első Vice-Ispán), végre Követ az 1790diki Dietán olly fényben ragyogott, hogy elébb Titoknoknak, majd Tanácsnoknak nevezteték a’ Kormányszéknél. <Lelkes, czéljaira elkészűlt, munkás férfi, ’s szerencsés előadású, ’s tántoríthatatlan érzésiben; abban szerencsétlen hogy egyenessége ollykor az élességig ment, és hogy meg nem menekedheték azon tévedéstől melly a’ jó lelkűeket szokta megszállani, hogy látni ott is akarnak a’ hol érzeniek kellene hogy akarni nem elég, ’s meg nem foghatják, miként lehetne a’ dolog nem a’ hogyan ők látják. Ez a’ tévedés a’ tiszteletes embert sok kedvetlenségekbe hozta másokkal; de a’ szertelen érdemei meggyőzé a ’ kedvetlenségeket, ’s Kenderesi köz tekintetben álla, ’s még azoknál is, kiknek ellene méltó panaszok volt. A’ jót segélé teljes erejével, ’s nem ritkán ereje felett is. [46] Ezért szerette őtet Kovachich, ’s Fessler a’ Volga’ széléről levelezett vele, ’s történeteink megírásában tőle kére hol világosításokat, hol segélyt. Benkő és Erdélynek egyéb Tudósai őtet barátjoknak, védőjöknek tekintették, mert az volt; de épen ez által magok erősíték meg veszélyes tévedésében hogy ő érti a’ jót, mert szereti; [47] hogy kormányozhatja a’ nem értett ügyet, mert szívesen óhajtja gyarapodását. Így történt hogy Bírájává tevé magát a’ Magyar^* Nyelv körül támadt kérdéseknek, mellyet nem tanúlt; hogy tiszteltetni akará ítéleteit a’ poetai dolgozások körül, holott neki poetai ihlés és ízlés nem juta; hogy ő mondotta ki, van e igaza Kantnak, a’ ki meg sem érheté mit taníta Kant. Illy önszemeikkel látóink vannak minden színben és minden nemben, de a’ tiszteletes és a’ maga pályájin elkészűlt Kenderesi méltó, hogy a’ semmi pályára el nem készűlteknek és még is harsogóknak példáúl tétessék. – Ellenben övé a’ dicsőség hogy tüzelé ott a’ lelkesbb ifjakat, Virágnak indulni el nyomain;>^* [48] övé a’ dicsőség, hogy négyszáz forint ígéret alatt tüzelé Vályi-Nagyot az Iliász’ fordítására, [49] ’s hogy Enyedre akará Theol. Professornak meghívatni, és ezt azon igen jó szándékkal, hogy az ifjakat ott nem csak Theologiára, hanem a’ verselgetésre is vezesse. – És melly gyönyörű vonás az az ő characterében, hogy tüzesen szeretvén ugyan felekezetét, ’s távoly lévén ugyan némellyeknek hamis játékaiktól, kik hogy igazságtalanoknak^* ’s hidegeknek ne tessenek mások eránt, a’ magokéi eránt hidegek és igazságtalanok; felekezete’ szeretetét a’ jó’ szeretetének mindég alá hajtotta, ’s a’ jóban soha nem nézte ruháját, mellyet ollykor nem is maga választ, hanem^* magát. Kenderesi eggyike azon keveseknek, kiket én meglátások után még inkább megszerettem mint míg^* csak leveleiből ismertem volt. – [50] Termete kicsiny, ’s^* nem száraz; hajai barnák, úgy szemei; orczájinak ifjabb korában lángolni kelle; víg kedvű, ’s a’ társaságokban beszédes, hogy sokszor más nem is szóllhata, de a’ minek a’ hallgatók még örülhetének; ’s nem pedánt, bár néha feszecske. [51] Képét Nagy Sámuel metszé, nem szerencsével, bár a’ rajzolat hív volt. Szül. régi házból 1758. Novemb. 17d.; megholt 1824. Apríl. 26d.

[52] Kolozsvárnak van mestere nyelvekben,^* muzsikában, tánczban,^* lovaglásban, szabdalkozásban, rajzolásban kettő, Prof. Neuhäuser a’ Normális Iskolában, a’ Ref. Collégiumban Prof. Nagy Sámuel; de festője nincs; holott az Erdélyi házak tele vannak új és régi portrékkal; Bergmannak ritkán^* van dolga, Avenárius pedig nyelv és muzsika mesterré leve.

Nagy Sámuel Enyeden szül. 1783. Febr. 7d. Nagy hajlandóságot tapasztolván benne a’ Collégium’ Előljáróji a’ festésre, Bécsbe küldék fel, ’s ott kilencz esztendeig tanúltaták vele az egész cyclust, melly polyhistort csinál, nem művészt. Végre lejött, ’s itthol kénytelen vala falat márványozni hogy élhessen. Most Calligraphiai leczkéket ad, ’s mappákat, portréket metsz.

Schmelzer szobrokat farag, ’s ügyesen fogna ha tőle ügyesek kívántatnának. Ellenben Szimon, olly gyűrűköveket ad, antikok és réztáblák után, mellyek a’ legtanultabb szemeket is kielégíthetik. Eggy épen nem nagy carniolon eggy nyargaló Lovagot láték nála, melly a’ gyűrű német születésű, orosz szolgálatú^* birtokosa’ nevében franczia nyelven hirdeti, hogy az –

tartja. A’ kövön csak a’ három elsőbb sor áll: A’ Dieu mon ame, Ma vie^* au roi, Mon coeur aux dames, l’ honneur à moi. – Ló, lovancz, ’s az igen apró, és még is igen jól olvasható, ’s igen szép alakú betűk javalást érdemlenek.

[53] Typographiája Kolozsvárnak kettő vala, 1816., de azokról még akkor nem lehete jót szóllani. Prof. Méhes Úr még e’ tekintetben is hálát érdemel hogy megbecsűlhetetlen Munka, a’ Deáki Filep Sámuel által fordított Anacharsisz Utazásai’ kedvéért szebb betűket hozatott. Az Erdélyben nyomtatott könyveknek közönséges vétkek a’ vétkes Orthographia, még ha deákot nyomtatnak is. Mert mi mentheti azt, a’ ki nem pirúl Chyrurgust, Prothonotáriust, Systhémát írni,^* ’s edgyet magyarban, ’s a’ suffixumot itt j, ott y által jegyzeni. A’ kinek az mind eggy, mutatja hol áll.

[54] Könyváros-boltja Kolozsvárnak nincs; de eggy Kammerdienerségből Galanteriehändlerségre avanszolt^* idegen, tudván hogy a’ könyv, tudnillik a’ szép nyomtatású, ’s^* szép kötésű, szint úgy luxus’ czikkelye mint a’ mit tőle az a’ fejérre és pirosra vakolt orczájú Úr a’ maga spanyol köpenyegében ’s Cardinálási kupakocskájában, vásárlani szokott, teve a’ bajról, ’s gyönyörködve látám hogy a’ sok shwalponyva,^* a’ sok fichű, ’s az eau de Cologne palaczkok közt mint állának nála baráti szomszédságban a’ nagy halom imádságos könyvek ’s a’ még nagyobb halom hol velínre, hol ivópapirosra nyomtatott német Románok. Eddig az ember már talán magyar munkákat is fogad be boltjába, ’s talán bajuszt nevele, mert az Urat mutat, ’s az a’ fő dolog mindég és mindenben, hogy azoknak látszassunk; úgy hiszi romlott korunk.

[55] Felek, olly közel Kolozsvárhoz, a’ sippadó hegy’ ormán fekszik, ’s elannyira szegény mintha a’ Blagyásza’ tövében állana. A falut oláhok lakják, ’s innen ered szegénysége. – Elborzadsz szavamon, ’s emlékeztetni fogsz hogy az oláh is ember. – Bizonyosan! De a’ melly nép nem ismer boldogságot pályinkáján kivül, a’ melly népnek a’ lélek’ szükségei felől semmi képzelete nincs, az századok múlva is csak ott fog állani, a’ hol most. ’S a’ Feleki oláh eladván a’ mit a’ héti-vásárra^* bevive, az első csapszéken hagyja ismét. Kivált ha elkeseríti a’ bőjt.

Míg túl Feleken eggy írást olvasgaték, mellyet Kolozsvártt vettem vala kölcsön, cselédim figyelmessé tevének, hogy útunk mellett szokatlan alakú kövek termenek, magoktól simúlva henger és gömbölyeg formákra. Ezekből szeldeltetnek e’^* tájon az oszlopok; innen a’ Nagy- Almási emlék is. Jobb és bal felé gazdag erdőségek vonúltak el, ’s gyönyörű^* szakokat csinálnak. A’ táj domb és völgy ’s völgy és domb mindenfelé, ’s el van borítva kaszálokkal ’s gazdag tengeri földeket. Nagy fogadók, nagy szekér-állások, mint nálunk; de Tordáig, melly Kolozsvárhoz két posta, nem találni útban semmi falut.

Torda kiesen fekszik eggy szőlődomb’ nyugoti lábainál, ’s templomai ’s egyéb épűletei sokat ígérnek távolyra. [56] Római birtok alatt ennek neve Salinae volt már akkor is gazdag sóbányájiról, mellyek a’ lapos tető’ ormán nyilnak.

Piacza nagy, mind az itt kétféle szakadó országút, mind a’ sóbányák, mind az Abrudbányai rengetegek tekintetiben, hova a’ sivatag hegy szekérutat sem enged.

[57] Predikátor Gyöngyösi János Urat, a’ Leoninistát, szerencsés valék meglátni. Az embert látván magam előtt, alig hihetém hogy mindnyájunktól útált verseit, de mellyekben a’ könnyü ömlést igazságtalanság nélkül nem lehet nem irígyleni, nem csudálni, ez terjesztette légyen el. A’ rossz útra még iskolájiban tévede, ’s hexametereit és pentametereit azért rímezé meg, úgy írá nekem később, mert ugrást tenni semmiben nem tanácsos; és mivel látá hogy koczanóji a’ hexametereknek még azok közt is szereznek barátokat, kik a’ hexametert magyarban kocczanók nélkül versnek sem ismernék. E’ gyanús állítását még szent példákkal is támogatá, meg nem sejtvén hogy a’ szent példák, a’ régi és új időkben, azt tanítják inkább hogy a’ szükséges ugrást ugorva kell tenni. – Valljuk meg, füleit akkor még gyönyörködteték^* a’ rímes distichonok; valljuk meg, még akkor tetszék magának, és nem ok nélkül, hogy a’ technica’ nehézségeit úgy győzé meg a’ hogy nem még azolta is, senki más; ’s kell e neki azért pirulni hogy ízlése, akkor még, hamis csillogáson kapott, ’s olly tapsokon, a’ millyeket a’ ki ügyét és magát becsűli, soha nem kap, sőt fut. De nem ollyan e az a’ mivel ő kevélykedhetik, hogy látván másoknál a’ jobbat, elég erővel bírt általtérni a’ jobbra, ’s rímeket többé distichonaihoz nem fűze; ’s ezt közelítvén nyolczvanadik évéhez!

Olly érzésekkel jövék el tőle, mintha soha sem írt volna leonínusokat. – Arcza igen tisztabőrű; orczáji lángolának; termete alacsony. Bergmann híven adá képét, melly Versei előtt áll. De a’ ki a’ rezet látja, sokfürtű parókájával, ’s abban a’ tudós feszben ’s alázatos pöfben, magának a’ szeretetre-méltó embernek jámbor és szerény lelkét meg nem álmodhatja. – [58] Szül. Krasznán 1741. Nov. 4d.; megholt Tordán 1818. Mártz. 14d.

[59] Gróf Gyulai Lajos, ki útamban vezetőm és vendéglőm leve, ’s Udvari Tanítója Döbrentei Gábor, most Budai Provinciális Commissárius Úr, elvivének az Unitáriusok Collégiumokba. Ha annak kisded, földbe süllyedt, képzelhetetlenül rossz épűletéről szabad volna következtetni, úgy e’ tudományos intézet felől igen sok jót mondani épen nem lehetne. – A’ XVI. század’ szurdékjai, mint a’ Debreczeni volt hajdan, hol most a’ Corinthusi oszlopokkal felczifrított új áll, és mint a’ Patakiban a’ keleti sor, eggykor Franciscánusok celláji.

[60] Temploma ezen felekezetnek új, de ízlés nélkül, sőt ízlés ellen, mint minden mesteri mív, mellyet sok ember igazgat. In omni autem bene constituta civitate curandum imprimis, ne plurimum valeant plurimi – ugymond Cicero, az Angelo Máji által^* feltaláltakban. – [61] Tornyaikon, valamint a’ két más rokon felekezetekéiken is, végig az egész Erdélyen, kakas, csillag vagy kereszt helyett nincs egyéb egy tekénél. Mintha egy rövid rúd’ végére eggy nagy almát szúrtak volna fel, vagy mint^* ha ott eggy buzgány volna perpendiculáris állásban.

[62] Rector Prof. Abrudbányai Szabó Sámuel Ur akkor jöve hozzánk, mert nem találtuk vala házánál, midőn fekünni akaránk. Melegszívű öreg, kinek arczán látni vala a’ mi lelkében lakott. Éltem az óra’ kedvezésivel, ’s előre bocsátván hogy nekem Kolozsvárt egyéb dolgom vala mint dogmák eránt szedni felvilágosításokat; kértem, nézne annak, a’ ki bár mit halland, borzadni ugyan nem fog, ’s beszéllné elő, felekezetemet az övétől és viszont melly tanítások választgatják. Teljesíté kérésemet készen, ’s zelótai lángolások ’s theologiai tudósságának fitogtatása nélkül. Szavai nekem nem látszának eggyezni azon Professióval, melly Erdélyben nem sok eszt. előtt magyar nyelven és negyedrétben nyomtattatott, ’s a’ Rector Prof. úgy adá rövid feleletét, hogy már tehát egyéb tárgyak felől lehete szóllanék. Mint a’ Luther és Calvín (inkább Zwingli) neve nem legkedvesebb nem tanítványainak, úgy nekik nem, sem a’ Sociniánusi, sem az Antitrinitáriusi, ’s ők Erdélyben már nem is neveztetnek, hanem beszédben és írásban Unitáriusoknak.

[63] Tudományokat Blandrata György, Zápolya János Királynénk Orvosa, hozta be Lengyel-országból. Ettől azt Dávid Ferencz Zápolya János-Zsigmondnak Református Udvari Predikátora kedvelte meg; ’s már most Unitárius, mit Ura is, Kolozsvártt, a’ Hídúcza’ szögében felálla eggy lapos kőre, ’s a’ felcsődűlt sokaságnak nagy tűzzel predikálá a’ keresztyén színbe öltöztetett Deismust. A’ sokaság, meghatva a’ Dávid Ferencz’ tüze ’s ritka ékességű beszéde által, körül fogá az új hit’ Apostolát, ’s vitte a’ Nagy-templomba, Heltai Gáspár Papjok által erre még néki bátorítva, ki maga is a’ Dávid’ tanításaira tért, ’s a’ Nagy-templom az Unitáriusoké leve.

[64] Szabó Úr sokat dolgoza magyar nyelven, ’s ifjabb esztendejiben lefordítá Marmontelnek Enkájit és a’ maga idejében pillogott Mezei Éjeket, de ezek írásban maradtak. Göttingát 1791. látta. Megkaczagtata annak előbeszéllése által hogy Reform. Prépost és Berlíni Udv. Pap Spalding elébe mint járúla reszketve, ’s az őtet mint^* bocsátá el csókjával. Tőlem sem méne az nélkül.

[65] Torda alatt a’ nem nagy, de sebes és pusztító Aranyos vizén eggy akkor zsindellyel, most cseréppel fedett híd van^* általvetve, melly érdemli a’ látást. Lábai a’ vízben nincsenek, ’s a’ Tordaiak kevélykednek vele hogy azt külföldöt nem látott Erdélyi ácsmester építette.

[66] Útam itt balra tére; jobbra az Enyedre viszen; ’s annyira elázott lapályon, hogy a’ kaszálót fűzekkel kelle beűltetni. Két kisded szegény^* falu a’ kövér földön, ’s a’ sokat emésztő Torda’ szomszédjában, tudatá velem első megpillantására hogy lakosai oláhok. Nem jó dolog az a’ sok innep, az a’ sok bőjt; Papjaik is szeretnék megkevesítetni.

Eggyikének végében sátorokba verekedett czigányhadat láték. Legényeik, leányaik, nagyobbjaik, aprójik szaladának mihelyt a’ két kocsit megpillanták, ’s forgatni kezdék kerekeiket, tánczolgatának, félmeztelen, ’s egészen némellyíke. Béfogám szemeimet, ’s semmit nem adtam nekik. Cselédim hihetőleg szégyenlék hogy semmit nem adtam, ’s urabbak voltak uroknál; adtak, de intve, hogy mesterségeiket űznék tovább. Az^* inas embertelen vala, akkor buzdítani őket forgásra, midőn előre látá, hogy elkapva karikázásaik által, pocsolyába fognak esni. – Talán enyhíthetné a’ dolgot, hogy czigány ezt Német- és Franczia-országban is teszi, és hogy ott is lelik ennek látásában múlatságokat. De hogy rút máshol is esik, nem ok hogy azért ne piruljunk, a’ mi rút nálunk is esik.

[67] Erdély gondoskodék hogy az emberiségnek e’ megvetést és szánakozást érdemlő faja a’ henyétől és kóbortól elvonassák, ’s helyt parancsola megtelepedésekre, ’s az Uraságok cselédeknek nevelik gyermekeiket ’s haszonnal. Ha gyönyörrel nézi a’ gőg hogy őt szerecsen szolgálja, miért szégyeljük hogy bennünket félszerecsen? ’s nem öröm e azt érzeni hogy a’ teremtésnek eggy elhagyott tagját megnemesítettünk?

Az Aranyos eggy temérdek halomnak^* itt egészen elmosá felét; látni meredek martján hogy az századok, ezredek előtt a’ jobbra maradt dombokig lankásan nyúlt vala ki. Mennyi ezrek kívántatának arra hogy az a’ félhalom elmosassék!

Most nyílni látám a’ völgyet, hol Traján végképen veré meg Decebált. Azt ma is Traján’ Rétjének nevezik, oláhul Ritu Trejannulu; ’s teljesedni a’ mivel Kolozsvártt bíztattatám, hogy itt, a’ Mezőségen! szelídebb tájakra jutok. De mi Magyar-országiak, mezőségnek mérföldekre kiterjedt erdőtlen^* és bokratlan sík földet nevezünk, ’s a’ görbe, dombból völgyből álló Erdély nem tudja mi a’ sík; a’ Mezőség itt bokratlan magos hegy.

[68] Álmélkodva látám itt hogy a’ fű ezeken a’ puszta hegyeken fel nincs legelve; ’s a’ Gyulai’ cselédjei mondák hogy az kaszáltatik. Akkor szekereken hordják fel a’ tetőkre a’ szánokat, ezekre felrakják a’ szénát, ’s eggyet taszítván a’ szánon, a’ széna lemegyen a’ völgybe, hol osztán kazlakba rakatik. Így láttam, keresztűl menvén a’ Gyöngyösi István’ verseiben is emlegetett Gerendnél, a’ vizen, Kecze körül illy tavalyi kazlakat még Júliusban is.

[69] Hosszas és alkalmatlan útunk után előttünk lapúla el Ludas, körülfogva kisded tengerétől, mert a’ sok eső, és ez a’ soha még nem látott vízfakadások elboríták a’ völgyet, ’s Gyulai a’ Gubernátor menyének Generális Gróf Bánffy Györgynének házánál behajtata.

[70] A’ tágas, alkalmatos alház, a’ maga sok oldalépűletivel, csűrével, sok és igen hosszú góréjival (Erdély e’ szót nem ismeri, katarkának mondja Erdély) mutatja a’ birtok’ nagyságát. [71] Pedig a’ helyt nem maga bírja. Erdély kevés helyt mutathat mellynek csak eggy ura van. A’ testvérek lyány és férfi, kivévén a’ Székelyeket, eggyeránt osztoznak, hűbbek a’ természethez mint a’ hol csak a’ fiu, még pedig a’ legidősbb fiu, nevezheti magát atyja gyermekének. Majorátus és Seniorátus Erdélyben eggy sincs. – De a’ gazdag ház és a’ szegény kalibák a’ faluban? Ez azonban nem a’ bánás’ következése. Robotáz a’ Boglártelki lakos is; és még is a’ gazda kinél háltam, nem vala szegény; csűre mellett négy igen szép ökörborju füvelgete, ’s a’ gazdasszonynak nagy halomban állának pokróczai, magának, lyányainak, menyeinek munkájok.

[72] A’ ház’ minden szobájinak falai rakva valának olajban festett portrékkal; Ludast Arczképek’ gyüjteményének nevezhetném. Rosszúl vannak ugyan festve, valóságos mázolások, de látni hogy az arczok találva voltak, ’s az illyek’ becse historiai tekintetekben nagyobb mint midőn az idealizáló Művész szinte a’ hazugságig szépít. Illyen a’ Gróf Kemény Farkasé, ki Rendek’ Előlűlője volt, ’s fija Lászlónak, a’ Gubernátornak, és a’ kinek viszont eggyetlen gyermeke Anna, a’ helynek gyermektelen asszonya. Illyen a’ fejedelem Kemény Jánosé, ’s az még irtóztató! De a’ nagyszámu rosszak közt eggy Cardinálist találtam itt, ellepve porral, mocsokkal, pókhálóval; a’ legcsillogóbb, a’ legpajkosabb ecsettel festve. A’ Grófné’ Tisztje meg^* nem tudá mondani,^* kinek feje; a’ sovány arcz, a’ lenszínű haj, és minden arczvonás német születésre mutatnak. Római mív’ másolatjának gondolom.

[73] A’ Maros’ árja harmad napig zára Bogátra bennünket. Hasonlít ez az özön^* ahhoz, mellyet 1813. Abaujban a’ Hernád, Sárosban a’ Tárcza tevének, hol amaz kazlakat emelt fel ’s ott tette le, hol partosabb hely költ a’ víz’ tűkre alatt, még pedig, a’ kazalra felfutamodott emberekkel, és eggy boglyát, mellyen eggy farkas talála menedéket; a’ Tárcza pedig a’ vastagfalu kastélyt és templomot August. 26dikának éjjelén úgy elhordá, hogy a’ lakosok, felvirradván, meg nem tudák mondani eggyike ’s másika hol állott. Hihetetlen dolgok azoknál a’ kik későn fogják soraimat olvasni, de mi megtörténni látánk.

Gyulai, ura most a’ házát illető résznek Bogáton, mert atyjának testvére, István,^* Májusban özvegy és magzat nélkül hala^* el, huszonnégy embert rendele hajtani és vonni hidasunkat. És minthogy útunk a’ Maros’ szélén víz alatt fekvő réten méne, bivalyokat fogata szekereinkbe. Menésünk a’ fekete elefántokon így Amadiszi menés vala.

Míg Bogáton múlatánk, ki ki járék a’ ház előtt elfolyó víz’ szélére, ’s leűlék az ernyős lóczán a’ kis kapu mellett (nálunk illy ernyős^* lóczák nincsenek) hogy Kutyfalvára tekinthessek, melly az előttem elterűlt tengerecske’ szélén Wouwermannak némelly darabjaira emlékeztetet. A’ hely téren fekszik, de megette dombok ’s távolyabb^* hegyek kelnek; a’ szerény lakház kiesen láttatja magát a’ hosszúan elnyúlt sűrűség’ végében, mellyből magasra szökellének fel az olasznyarak, ’s annál szebben mivel nem nagy számban ’s nem úntató monotoniában. Szendergő lelkem szerete áltszállongani,^* ’s kedves kis világot teremte ott magának. Midőn végre elhagyánk Bogátot, alig várám hogy közelébb jussunk a’ helyhez, ’s megismerkedjem fektével. De az áltatás’ játéka elenyésze, ’s a’ megkedvelt hely közönséges, dísztelen, mocsáros faluvá vála előttem. – Bár az erkölcsi világban ne kellene illy csalódasokra ismernünk! kiáltám. Az keservesebb!

Nem sokára azután Radnót tűne fel előttem, játékos épűleteivel, mellyeknek fő szakokon eggy villámhárítónak gondolt rúd nyúla fel. Közelébb érvén, láttam hogy azt a’ Bethlen-ház’ kígyója tekergi körül. Túl ez új kastélyon a’ régi áll, Bethlen Gábornak, a’ Fejedelemnek, építménye. Pusztán ez is; de míg ezen újak már öregek, ez az öreg még ifju, ’s az Útas örűl e’ jelenésnek: úgy nem fog soha öregedni építőjének neve. – Radnótnál veré meg Báthori István, a’ Fejedelem és később Lengyel Király, 1575.^* az ellene áskálódó Békési Gáspárt, az Unitárius-hitűt, ki miatt ő, olly türödelmes külömben, és nagylelkü, ennek hite’ sorsosait olly keményen sanyargatá.

[74] Ugrán ebédlénk, Gróf Haller Gábornak házánál; maga ma reggel indúla Szebenbe, beiktatni hívatalába a’ Szász Ispánt; [75] ’s estve vala midőn Maros-Vásárhelyre beérénk. Cancellárius Telekinek háza eggy szőlődomb oldalából tündöklőtt^* felénk, a’ város’^* déli szélében. Bibliothecája annak keleti szárnyát foglalá el, elválasztva szomszédjától egy keskeny kert által. [76] A’ rajzolat elmés, ’s érdemli hogy fessem:

[77] A’ bémenetel az alsó sor’ folyosójáról esik. Ajtája felett e’ szerény felírás: Musis patriis gratisque posteris D. D. Samuel S. R. I. Comes Teleki – Itt eggy előszoba, ’s ez mellett kelet felé Cabinet, a’ Bibliothéca’ Őrje szükségire. A’ Bibliothéca’ hajójába az előszobából esik a’ belépés.

A’ hajót alól és felül kar keríti el mind a’ négy oldal felé; ’s a’ felső karba balra mennek gradicson, az ajtó mellett. A’ hajó egészen üres; azt egyedül képek ékesítik. Az ablakok’ erányában, pilaszter és pilaszter közt vas rostély könyöklők hagyattak; ’s ezeken által a’ hajó elég világosságot kap. A’ könyvek a’ felső és alsó kar’ négy corridórjain állanak sárgaréz drótból font, záros ajtók megett, hogy a’ könyvek’ czímjét olvasni lehessen, de ne kelljen tolvajlástól tartani.

Áltellenben az ajtóval áll a’ nagy^* Alkotó’ képe, a’ Szent István’ Nagykereszteseinek^* innepi öltözetekben Tusch Jánostól. Illyen, egészen illyen vala a’ szálas, vékonytestű, barnahaju ’s szemü, fenn szemöldökü, vékony hajlott hosszu orrú Teleki, ’s a’ festés eggyesíti a’ szépséget a’ historiai hűséggel. Hív és szép képe függ a’ Bihar Vármegye’ kisebb szálájában is, Váradon, Hickel Józseftől, de a’ kép ott savanyu. Orosházi Czetter Sámuel, most Professora a’ maga mesterségének Petersburgban, ezen utóbb után metszé azt, melly a’ Cancellárius Bibliothecájának Catalogusa előtt áll; de a’ Czetter’ keze akkor még gyakorlatlanabb volt, mint a’ mivel megelégednünk lehetne.

Alatta ennek, a’ két első pilaszter előtt, áll szembe egymással a’ Cancellárius’ melyképe, és a’ Cancelláriusnéé, szül. Iktári Gróf Bethlen Susánáé, érczből mind ketteje, fekete-márvány féloszlopon. Rajtok a’ Művész’ neve: F. Thaller Tyrolensis. Vindob. 1805. – [78] A’ Cancellárius itt is el van találva: nem a’ Grófné is, mert ennek büsztje, eggy régi festés szerint,^* halála után készűlt.

[79] Jobb soron függenek fél testben ismét a’ Cancellárius, ifjú korában, sőt Academiai útja alatt; Gróf Festetics György, Gróf Széchényi Ferencz; Gubernátor Báró Bruckenthal Sámuel; – bal soron a’ Cancelláriusné, Hunyadi Mátyás, Bethlen Gábor, Eugén Sabaudiai Herczeg, Musagéták.

A’ Püspök Batthyáni Ignátzé, Bergamanntól, nem híven, ’s épen lelketlenűl, ’s a’ Koronaőr Teleki Józsefé, a’ felső karban tartatnak. A’ Koronaőrt Kreutzinger is festette 1790., ’s olly híven és olly szépen, hogy nem lehet érteni, miért nem tették azt ide. Kohl ezen itt dicsértet metszette ezen aláírással: Non est mortale, quod opto.

Az Előszoba’ falai tele vannak rakva képekkel. Ott függ nevezetesen Teleki Mihály, hosszu szakállal, ’s Apafi Mihály, rokona ’s boldogítója a’ fényes háznak. Ott a’ Nádor Wesselényi Ferencz, kinek szép lelke el van öntve szép arczán, csak nem beretvált fővel, de borzas üstökkel; bővujú zöld dolmányban. A’ melly képét Wiedmann rézben adá azt e’ szókkal jegyzette meg: ad vivum pinx. et sculps. Minthogy ez az itt függő hasonlít a’ Wiedemann’ rezéhez, nem kételkedhetünk, hogy ez Wesselényinek hív képe. A’ melly a’ Kassai Minerva’ eggyik Kötete előtt áll, épen nem Wesselényi.

Csak hamar azután hogy Erdélyből visszajövék, ide küldém én is a’ Baróti Szabó Dávidét, olajban festve Klímesch által, Kassán 1788., hogy a’ halhatatlan Székely honjában fogadja el a’ neki olly méltán tartozott tiszteletet.

[80] Bibliothecárius Szabó András Úr, kevéssel előbb Nevelője Wesselényi Miklósnak, nagy készséggel rakta előnkbe kincseit. [81] A’ hazai dolgok után a’ Classicusok’ legrégibb vagy királyi-pompájú nyomtatásaikat kértem^* hogy láttatná, ’s a’ Piranési Rómáját, a’ Museum Pio-Clementínumot, a’ Herculánumi Régiségeket, mellyek mindég érdemlik hogy lássuk, bár ismerjük. Itt áll Catull és Propertz, itt Tacitus a’ Mátyás’ Budai Bibliothecájából.

Servetusnak Restitutio Christianismi, 1533. czímű munkáját a’ Cancellárius II. Józsefnek ajándékozá az Udv. Bibliothéca’ számára, hol az meg nem volt; magának Vitéz János Cancellistája által íratta le, ki később Udvari-Ágenssé leve. Murr tudá hogy a’ könyv Telekinél megvan, ’s lopva mását vétette, ’s újra kiadta.

A’ Grófra szüléjiről semmi könyvek nem maradának. Maga fogott^* a’ gyüjtéshez 1759., midőn László testvérbátyjának fijával, a’ Cancelláriusnál esztendővel ifjabb Józseffel, a’ későbbi Koronaőrrel és Ugocsai Fő-Ispánnal, tanúlás végett Helvetziába, Parizsba, Hollandiába kiment. A’ könyvek’ száma a’ melly nap én itt valék harminczhatezer és kilenczvenhat Kötetet teve, ide nem számlálván a’ mit a’ Cancellárius magánál tarta Bécsben. Hitvese osztozni akara férje’ polgári érdemeiben, ’s a’ Magyar munkákat ő gyüjtötte, mint Szent-Péteri Katalin is Ráday Gedeon mellett. Az Ásványok^* a’ Cancellárius’ korán elholt Domonkos fijának gondjai által gyűltek.

A’^* kincs fidei-commissumként méne által eggyetlen fijára Ferenczre, eggy Vásárhelytt álló roppant ház’ jövedelmivel, hogy a’ könyvek, maradékinak terhe nélkül mindég szaporítassanak, ’s Őrjök fizettethessék.

Szabó Úr még a’ Reform. Collégiuméba vive által. Melly igen kicsinynek kelle most ennek tetszeni ama’ másik után.

[82] Midőn a’ Szabó Úr’ ebédje után még eggyszer kívánám látni a’ Cancellárius’ képét, még eggyszer illetni a’ bronz büsztöt, felkiálték: HONC OINOM PLURIMEI COSENTIONT DVONORVM OPTIMOM FVISSE VIROM, azon szavakkal mellyeket a’ Róma’ 493. esztendőbeli Consul’ sírkövére barátjai metszetének, [83] ’s ez vala hálám azon megbecsűlhetetlen kegyeiért,^* mellyeket a’ külső fénye ’s belső érdeme által egyenlően ragyogó nagy és jó ember 1785 olta erántam bizonyított. Maga Horátzból ezt vetteté Orosházi által metszett képe alá: secundis temporibus dubiisque rectus, és pecsétjére Seneca után: recte factorum merces est fecisse. Illyenek ismerték őt Therésia, József, Leopold, Ferencz fejedelmeink, illyennek Nadori-Helytartónk Albert Sax-Tescheni Herczeg és Lengyel Királyfi, Károly Fő-Herczegünk, Dahlberg Prímás, Hohenwarth Bécsi Érsek, Erdély és Bihar, ’s egész nemzetünk.

[84] Megholt Bécsben 1822. Aug. 7d., ’s tetemit levitték Sáromberkre,^* két órányira Vásárhelyhez.

[85] Arankát csak azután mentem látni midőn a’ Bibliotheca’^* megtekintésével készen voltam, nehogy oda kísérjen, ’s megzavarja örömimet. Eggyszersmind mivel tudtam, hogy mindaddig fog téríteni míg tőle el nem válok. Nagy balogság az emberek közt hogy az eggyüttlét örömeit azzal szaggatják meg a’ mi az embereket egymástól eltolja; pedig annyi a’ tárgy, a’ mi egymás felé vonhatá!

Előhozá a’ Magyar Nyelvet, ’s én a’ Magyar Történetekre csaltam által, ’s mikor ott is majd megölt mikrologiáskodásival ’s paradox állításaival, hirtelen a’ legújabb történeteket hoztam neki elő, ’s mikor Kántra vezette ki fegyvereit, az asszonyokat. Nem engedtem neki azt az örömöt hogy elkínozhasson. Tovább élt a’ sok nemes tetteket tett férfi, mint^* neki kellett volna, ’s az is baj.

[86] Zejk, Assessora a’ Kir. Táblának, ’s^* a’ nagy Vaynak veje, el akara vinni Gróf Kemény Sámuelhez, a’ Kir. Tábla Előlűlőjéhez, de nem múlathatánk; [87] Gróf Gyulainé, látván a’ sok esőzést és a’ nagy áradásokat, gondokban volt eggyetlen fija eránt, ’s előnkbe küldé Huszárját. [88] Igazán szóllván, még akkor nem tudám melly ιδοδεος ember Kemény, és melly hozzá egészen méltó az ő hitvese Gróf Bethlen^*. Ha tudtam volna azt, kevés ideig múlaték vala a’ Bibliothecában, mert minden látást-érdemlő dolgok közt leginkább érdemel azt az illy ember.

[89] Szent-Benedek alatt elmenénk, ’s olly szándékkal hogy Óbester Báró Szent-Kereszti Sámuelnél háljak meg, kit midőn Zemplényben quártelyozott, ismertem volt. Eggy kéktaláriusú Pap, bajusszal, de nem szakállal is, szembe jöve velünk, hermelín kabaláján, hasonló színű kabaláján eggyházfija is, ’s megálla a’ Gyulai’ szekere mellett, melly az enyémnek az ismeretlen földön vezetője vala. A’ kéktaláris nálunk sem szokatlan; hordják oláh és orosz Papjaink, de ők szakálat is, ha bajuszt. Nem értém tehát mit jelenthet az a’ bíztos beszéd, a’ mellyel ez az elsőbb kocsihoz szólla. De a’ Pap most sarkantyút ’s korbácsot ada kabalájának, ’s jöve sebesen felém. A’ Pap Kozma Gergely Úr vala, Unitárius Pap Szent-Gericzén, a’ Gályarabok’ fordítója, kit leveleiből ismertem, kit rég olta szerettem.

Még vele beszéllénk, midőn jöve eggy cseléd’s kére Uraságának nevében, kérnénk be, bár kik vagyunk;^* a’ vizek mind elhordák a’ hídakat, ’s késő este van.

Szállást adni idegennek a’ kitől az kitelik keresztyéni jóság,^* ’s szépérzésű embernek öröm; de a’ ki Gróf Toldalagi Zsigmondnak e’ megszóllítását hidegen vehette volna, érdemlé hogy megtanítsa a’ jövendőlt veszély. Befordúlánk.

Befordúla később valamivel a’ Szent-Gericzei Pap is. A’ hold teljes karimájában kele-ki, a’ számos társaság csoportokra oszolva járt fel ’s alá a’ kertben. A’ ház’ gyermekei és az enyém, a’ Claviermester’ és a’ Házi-Tanító Dózsa Ur’, most kijegyzett Prof. a’ Vásárhelyi Collégiumban, violínje ’s hárántsípja mellett táncznak eredének.

[90] Útam a’ Florindájáról, deák és magyar Verseiről, ’s nem eggynemű hamiskodásairól nagyon elhíresedett Gróf Lázár János’ eggykori lakja Gyalakuta mellett méne el, tovább keresztűl Szent-Györgyön. ’S itt azt tanúlám meg miként lehet megbélyegezni a’ szőlőt; mert azt talán nem kell.

A’ ház’ Tisztje kivagdaltatá a’ tőkéket, hogy ura’ neve első betűji vonásiban ültethessen újokat. A’ monogramm letündöklik a’ völgyben elmenő útashoz, ’s az tudja kit irígyeljen.

Az eggyik hegymagasságú domb’ tetőjén gyászkápolnát látni. – Tetszik a’ gondolat, ’s inkább mint a’ szőlőbélyegzésé; ott nem könnyen fognak háborgattatni a’ szent ereklyék, ’s a’ maradék kevélykedve tekint tisztelt ösére, ’s annak lelke, mint eggy tuteláris Génius, emlékezteti az unokát,

Aει αδωτευειυ –

[91] Ebédre a’ Lóczi fogadóban szállánk meg, ’s tornyos tornáczkájában űlénk eggyüvé. Gazdasszonyunk, eggy kisded karimájú kalapban, mint a’ Tyról’ és Schweitz’ asszonyai ’s leányai, sürge, forga,^* ’s kongott untalan. Ennek beszéde még éneklőbb vala mint a’ mind azon Erdélyieké kiket eddig hallék; [92] az annyira csapkodja füleimet, köz népnél Uraságoknál, hogy el nem tudom rejteni csudálkozásomat; utánok lehetne kótázni azt. [93] Illy éneklőleg folyt a’ beszéd a’ Báróczi’ ajakiról is^*

[94] Eggy bizonyos ember, ki Magyar-országról származa Erdélybe beszéllé mint csapta meg fülét ez a’ félének és félbeszéd, midőn megszóllítására, a’ szekeres így felelt: „Doczkát viszünk Meggyesre.” [95] Az első és utolsó E az utolsó szóban olly paloczosan vala ejtve, mint a’ mellyet a’ Tuladunai ajak a’ Ked szóban hallat, ’s a’ közbülső eggy harmaddal mélyebb hangu mint két szomszédtársai^*

[96] Ím közlöm a’ mit az Erdélyi Idioticonra gyüjtöttem.

Mart, meredek-oldalu^* magasság, mint a’ folyók’ elmosott szélei: part,^* dombos hely, minden meredekség nélkül.

Domb, domború^* magasság, mellyről szaladva lehet^* lejőnni; halom, szelíden^* emelkedő magasság.

Gar, gőg, Nagy garral ezt mondta; kevélyen, dölyffel.

Reg, est. Folyó^* szók a’ Székelyeknél. A’ reg úgy jegyzi a’ reggelt mint a’ nap és az éj^* a’ nappalt, éjjelt.

Esk, esküvés. Élő szó Erdélyben.

Arcz, nem arcza, in statu non constructo, ’s így nem arczája, hanem arcza; tehát^* facies ejus arcza, facies arcz. És hogy ebben Erdélynek és a’ fél Magyar-országnak van igaza, mutatják ezek: arczra borulni; arczára borúl annyi mint facie sua provolvi.^* A’ Túladunai arcza, in statu absol., cselekvé hogy az arcza és orcza elcseréltettek, ’s a’ kettő közt elhomályosodék a’ külömbség. Arcz facies: Orcza genea

Mós, atyám és anyám’ férfi testvére; oncle francziáúl;

Tancs, atyám és anyám’ asszony ’s leány testvére; tante.

Ját, drusza. István Istvánt, Anna Annát nálunk druszának hívja, a’ Székelyeknél játnak.

Úrné, Herrin azaz úri hatalmú asszony. Megvan már Párizpápainál, megvan az életben, péld. Küküllő Várm.

Pozsár, carpio, nálunk potyka. Erdélyben ponty is. A’ miénk a’ kis pontyból, pontykából leve.

Bocs, kölyök, de csak a’ medvéről mondják.

Séta, eggy éltes, csak magyarúl tudó Grófné’ szájából; prímitívuma a’ sétálásnak.

Csiha marha; szilaj.

Irálni, incantare.

Pászmás eső, csapatonként jövő. A’ fonók’ Lexiconából.

Megnyivvasztani; fojtogatva ölni.

Kimenűlt, kimarjult; kificzamlott.

Szívtojúlas, szívtolódás, midőn a’ vér szivre reked.

Czibikelni,^* csöszögni, lökődve menni.

Zábé, kapufélfa, Küküllő Várm.

Törvényfa; akasztófa.

Lágymatag; félmeleg;^* Veszprémben langy.

Lang,^* accentus nélkül; láng.

Vizegenyes; vizenyős.

Kisdég; kisded.

Szederjes szín, sötétkék.

Sötét, így Erdélyben; nem setét.

Ezek a’ csenténék, a’ többes, ez a’ csenténé az eggyes számban; cserépedény.

Csempe, kályha.

Borostyán, orgona, más nevével szelencze-fa. Botanicai neve Syringa – ’s Erdélyben a’ fejérvirágú is közönséges.

Dusza, szalmazsák.^*

Kerlán, esztendős bárány.

Belény, bika.

Barkó, pofaszőr.^*

Gozár, míveletlen arannyal titkon kereskedő.

Folnagy, falnagy; villicus, oláhúl folnózs. – Így neveztetnek a’ magyarnyelvű szász falukban a’ falusi bírák, szászúl Hann. – A’ folnagy talán ebből leve: falu’ nagyja.

Erősen meleg vagyon; erősen haragszik, erősen hiszem, azaz, nagyon. Így már Heltai is. De Homér is így:

Anyám édes – csak az ötödik esetben, és csak az eggyesben; édes anyám.

Elment lesz eddig; ugy lesz hogy elment eddig.

[97] Mi jó barátokúl, testvérekűl, Erdélyiekűl, egész országúl – azaz, mi mind barátok, mi mind testvérek, mi mind kik Erdélyiek vagyunk, mind az egész Országot tevők.

A’ volna kétszeri gyilkoló előfordúltat a’ Maros-Széki Székelyek hyperellipsisszel így kerűlik ki: Ha én itt nem^*

nem Az m sor alatti betoldás.

legyek, te elesél vala– azaz, ha az nem történt volna hogy én itt legyek, te elesél vala.

[98] Legény, be nagy dolog! – mondá a’ dudogó a’ másiknak. Felakadék a’ szón, mert közel hozzájok nem álla legény. – A’ legény e’ földön fohász szava, mint a’ Románok’ nyelvében az Egek!

[99] A’ nemes születésű, de nem fényes sorsu asszony e’ földön Ifjasszony, ha olly öreg is mint Hecuba. A’ mi ennél több, az Tejns Asszony, pleno titulo Tekintetes. – A’ Székely, ha feleségét keresik ’s ez nincs házánál, vagy az, ha férjét, így felel: A’ Nömös-ömbör, a’ Nömös-asszony, nincs itthon. Nevetséges, kétségen kivül; de vissza adják nekünk a’ kölcsönt: az az én Grófom, Grófném, a’ mein Herr, a’ meine Frau nem kevésbbé nevetségesek. Így a’ német; nem a’ franczia is, kitől azt, a’ neki - saját simaság után várhatánk. A’ magyar-ember pirúl oldalbordáját^* asszonyának vallani, ha nyög is alatta. – Verba valent usu, ’s a’ titulus titulus.

Eine Zeile leer.

Gaudent praenomine molles auriculae. – hadd rekesszem be dévajkodva a’ sovány levelet. – II. József, eggyik utazása alatt eggy csoport udvarlókat láta összegyűlni Erdély és a’ Tisza között. A’ bajszos, fűsűs seregben vala eggy bajusztalan, felpomádézott, felpúderezett, igen igen alázatos Uraság is, térdiglen érő mentében, bakkancsal. A’ Császár tudni akará neveiket, ’s ez magán kezdé a’ nomenclátiót. Hofrath_ _ _, mondá alázatos görbedezésekkel. – Und was machen Sie hier? kérdé a’ Császár, úgy hivén hogy Dicasterium mellett szolgál, ’s köz dologban küldetett. Ez, elveresedve mint a’ rák, alig lele szót kimondani, hogy neki állandó lakása a’ szép város. – Úgy? mondá, hosszan-elnyujtott hanggal a lelkes Fejedelem, ’s a’ Hofráthtól a’ fűsűsökhöz fordúlt el.

Elértem óhajtásim’ fő czéljához, tisztelt szeretett barátom, ’s e’ levelemet Andrásfalváról veszed, Küküllő Vármegyében, Gróf Gyulai Ferencznétől. Napjaim itt azokhoz hasonlítanak, mellyeken eggy Májusi November hoz az Augustus’ forrasztó^* hősége ’s a’ September’ perzselő derei után, hogy Psyche ismét feléled elkezdett altából, ’s bujálkodva röpkedi körül az őszi-tavasz’ ibolyájit. Hanyatló korom, mellyben pótolékot reménylettem találni életem’ csorbájáért^* nem érez egyéb kedvetlenséget mint hogy nékem is el kell mondanom:

de itt panaszomnak vége van. Ittam a’ Léthe vizét; felejtve vannak szenvedésim, de régi^* örömim felejtve nincsenek, sőt ezeket eggy tündéri csudatét által újra felvirítva szemlélem.

[100] Miért nem vagy itt, édes, édes barátném! és miért nem élheted eggyütt velem e’ szép örömeket! [101] Süsie egészen az a’ mi huszonöt év előtt vala; egyedül abban változott el, hogy az a’ gyengetestű leányka, kit akkor négy ujommal áltfoghaték, most eggy nem vékony, eggy liliombőrű, rózsaarczú ifjú matróna, szint olly tüzű fekete szemekkel mint eggykor, de a’ mellyeknek tüzét az a’ meggyőzhetetlen félénkség egészen megszelidíti. [102] Nem felejté ifju kora’ boldogságait, ’s egyedül azoknak emlékezetekben él, nem gondolva a’ mostani kedves vagy nem kedves történetekkel. A’ szerint emlékeztet eggy vagy más szóra, mintha eggy két héttel mondatott volna, ’s midőn elmelegedve múlattatom a’ társaságot, minden összeszövés, minden mosoly nélkül kérdi, ha még szeretem e az impossible nevet viselt színt. Minap elmerűlve űle vendégei közt, ’s már azt kezdém rettegni, hogy kedvetlenség érte; ’s íme minden szó nélkül balja hüvelykét és mutatóját le és fel ismét ’s ujra le vonja orrán, a’ szemgödrön kezdve, hogy felszököm a’ székről, ’s összecsókolom kezét karját. Csak ő, csak én értjük egymást, ’s örömünk annál becsesbb, mert nincs profanálva azok által, kik mind ezt látják ’s nem értik.

[103] Vissza térteknek látom boldog óráimat, melyben ő, ’s az Eggyetlen, ’s az ő szerencsétlen testvére, ’s két három nemes lelkű barát magunkat atyád’ és anyád gyermekinek, kedveltinek nézénk, és az a’ gondolat, hogy azok vagyunk, bennünket jobbakká, nemesebbekké teve: Hányszor mondám magamban:

’S ím vissza hozta nékem Süsieban. Kinek juta az a’ szerencse, hogy őket kétszer élhesse!

[104] Hagyja azt! mondá tegnap, ’s beszélljen nekem Sophieról, már kétszer hallám, de mondja harmadszor is. ’S akkor beszéllem neki mint érkezél haza szüleidtől, ’s hallván hogy boraimhoz mentem, gyalog jővél utánam, kísérve négy öt komondortól, kiket úgy szoktatál magadhoz, mint a’ Gőthe Lilije a’ maga állatjait. Beszéllem hogy midőn Bécsbe indúlék, ’s már fogák lovaimat, te mint küzdél fájdalmaddal, ’s könnyeid mint törének elő; hogy midőn haza érkezém ’s benéztem zsaluimon, ’s nevedet hallatám, te mint jövél sikoltva nem az ablakhoz, hanem előmbe. – [105] Mindég megjövendőltem, mondá, hogy boldog léssz, mert boldoggá fogod tenni hitvesedet; ’s midőn eggyik ebédünknél valaki felől vala szó, ki érdemlé hogy szerencsés legyen, de nem leve szerencsés, Annak, monda, olly férj kellett volna mint az én barátom.

[106] Lyányod elválhatatlan az én kedves Lottimtól, ’s a’ gyermek azon pillantat olta hogy ide érénk, övé, nem enyém. Ágya mellett hál kiczinyanyjának,^* (cz und nicht cs) mellette űl asztalnál, ’s én felejtgetem hogy atyja vagyok. – [107] Oh ne piríts, kérlek; csak az boldog, a’ ki részeg örömiben. –

[108] Ma még ágyban^* valék, midőn Zseni eggy medaillal jő, hogy nézzem ugyan, de azonnal vissza is küldjem. Felnyitám, ’s a’ gyermek visszaszökött sikoltásomtól, Lajos pedig, kivel eggy szobát lakom, felserkent szendergéséből. Visszaküldém, de el is hagyám az ágyat, hogy ált mehessek hozzá. – –

[109] Hogy el ne únjam magamat nála, mondá a’ Grófné mosolygó csípősséggel, elkülde a’ Grammaticus Dr. Gyarmathy Sámuel és az Udvarhelyi Plebania’ Administrátora, később Esperess, Zsombori József Urakért. Az elsőbb jött, a’ másikat Plebánusának Vízi Ferencznek, ki az Erdély’ Jezsuitáji közt utolsónak maradott, haldoklása tartóztatá. [110] Azolta ő maga is elholt,^* ’s így megfosztva látom magam’ azon örömtől hogy szeretetét megnyerhettem volna. Eggy Kötet Predikátzióji jelenének meg nyomtatásban, ’s azokat Reform. és Unitár. deákok széltében tanúlják és mondogatják, a’ mi dicséretekre válik mind a’ derék ifjaknak, mind lelkes tanítójiknak. Így terjed a’ jó eggy jó által, ki ragadja osztán magával a’ jókat; így terjed, bár halkkal, ’s érezteti hogy gyorsan is terjedhetne, ha a’ jók magát a’ jót akarnák, és ha azt igazán akarnák.

[111] Gyarmathy nem űzi többé a’ mit mind a’ külföldön, mind sok ideig itt tűzzel ’s fáradhatatlanúl űze: a’ Grammaticai kicsinységeket. Azok helyett most a’ Botanica foglalá el. Valamikor az esőzések engedék, el el lopá magát társaságunkból, ’s örömmel tére vissza midőn Herbáriuma eggy két dudvával gazdagodék. Dudva is kell, mint Grammatica. – Etymologiai Lexiconkáját akkor nyomtaták Bécsben. Annak kedvéért XXXV. Lexicont forgata végig. Nehéz munkát teve, de a’ mit előre lehete látni, itt a’ mezgélők is szedhetnek még kalászokat. Én eggy lapot sem olvastam végig e’ czélra; de ide teszem a’ mi történetből juta eszembe.

Pelly; couleur de bai.^*

Zsufafakó; couleur de soupe. Mint borzsufa, németűl Weinsuppe. A’ fakó elébb falbkó vala, azaz kisded falb.

Tézsla,^* Deichsel. Ki hinni azt, tisztán ejtvén az eggyik és másik szót? – A’ Sváb az sz hangú s betűt vastagon ejtette, ’s az ei hangját ej-nek nem áj-nak, ’s lett dejsl, tejsl ’s innen tézsla.

Hörcsök; tótul hrcsek.

Hebehurgya; francziáúl hürlüberlü.

Gyér (ritka); francziául^* guère, azaz ritkán.

Bitó fa; francziáúl bitton.

Bojtár; görögűl bóter.

Elme; olaszúl álma, – lélek.

Fekély; németül Fleckel.

Tengely, németül Stängel.

Furfang; olaszúl forfante.

Kapcz (meredek tető;^* tótul kopecz).

Kaczagán; francziáúl^* casaquin.

Léha, liha; tótul licha.^*

Pályaposztó, boy.

Pohos (hasas);^* a’ német Bauch után.

Tüstént; olaszúl tosto.

Csődör; Csöldör;^* németűl Zelter.

Czáfolni; eltévesztett^* értelemmel, bezweifeln.

Súgár (az ostor’ végén); tótul smigár.

[112] A’ szüntelen esők után vídámabb napok jövének elő, ’s látni akaránk, indulhatunk e a’ sarak^* miatt; mert a’ Grófné menni vágyott Zaránd és Hunyad Vármegyei jószágaiba, mi pedig Szeben felé. Áltmenénk tehát Fejéreggyházára, ’s mint a’ bárka’^* galambja estvére meghozám a’ zöldellő ágat.

Sárd mellett derűlni kezde a’ vidék, ’s szemeim előtt szép, de keskeny és rövid sík terjedezék, ’s zsákfenekében úgy láttatá a’ Segesvári dombot [Seges etc nicht Segges etc] mintha Kis-Bún, Fejéreggyháza és Segesvár eggyütt tennének eggy várost. Jobbra, balra, szépbérczű erdős hegyek vonódtanak el, ’s a’ Kis-Búni és Fejérvári kastélyok, ’s Kis-Búnon a’ felnyesett öreg fenyvek a’ kertben életet^* adnak a’ vidéknek és^* díszt; mert fenyőt Erdélyben^* sohol^* nem láttam. [113] Búnon nekem még élének Bethlen János és Miklós Cancelláriusok, ’s Miklósnak nevelője^* Apáczai-Csere János, az a’ magyar, ki honja’ nyelvén tanítani a’ felsőbb tudományokat elébb kezdé, ’s már 1653., mint a’ németeknél 1694. Thomásius, és így kilencz eszt. híján fél századdal elébb. Nagy leczke azoknak a’ kik ezzel kérkedünk, de nem akarjuk látni mit mutat az, hogy a’ németek azolta tovább mentek, mert merték a’ mit merni kell.

[114] Fejéreggyháza síkon fekszik a’ szűkűlni látszó^* rét’ szélén, mellyen keresztül csapong a’ kártékony Cicellus és Cucellus, magyar nevével Küküllő. Két őrnek rendelt gyermek megnyitá a’ falu’ vesszőből-font kapucskáját, ’s nyomban be is tevé a’ szekér után. Ez rendre mutat, mondám, mert ezt Erdélyben, mint nálunk is, nem láttam. Eggy kiszegzett veres tábla kéré az Útasokat, szünnének meg pipázni míg a’ helységen keresztűl-mennek; eggy kissebb, ismét veres tábla pedig jelenté annak a’ kinek baja találna lenni, hogy Ökrész Balázs Esküdt-ember e’ háznál lakik. – Balra a’ hegy’ oldalában gondosan-mívelt holdakat láték,^* és a’ Vadas hosszan elnyúlt kerítését. – A’ helység’ közepében a’ Reform. temploma mutogatá pusztulásnak indúlt fedelét ’s annak szomszédjában századokat élt tölgyek a’ magok’ gazdaglombú fejeiket, úgy hogy az itt elmenő a’ templomot kerti-romnak vehetné. A’ Gloriette, lapos fedelével, messzére fejérlék az alatta elfutó országút’ szélén; [115] a’ kőmívesek akkor végzék rajta munkájokat.^*

[116] A’ kastélyt elzárják az útazó’ szemei elől a’ boglyas tölgyek és a’ lakosok házai. De most behajlánk az említett templomka’ szöge mellett, ’s az feltűnt szemem^* előtt, gazdagsági sok épűletivel ’s a’ kert’ üvegházaival. A’ ház ostrom ellen vala építve századok előtt, ’s a’ szükséghez illőleg nem esztelen gőggel.

[117] Mingyárt a’ hogy a’ szobába lépénk, felejtvén, ha a’ mit teszek, illik e; ki! ki! mondám, a’ kertbe! mert megpillantám a’ tó’ tűkrén túl a’ Gloriettet, ’s az körül tíz tizenkét obeliszkekké nyirbált fenyőt, ’s a’ királyi hattyút teljes boldogságában úszkálva tavában. Ez az összekeverése az új és régi ízlésnek mind abban a’ mit láték, gyönyörködteté, nem bántá szememet; azt érezteté velem, hogy a’ ház’ urai régen is urak voltak.

Gróf Haller János nem vala honn, ’s zárva vala a’ szoba, honnan a’ kertbe rövidebb úton meheténk. Vezetőm tehát az udvaron vive végig. Most eggy kerek palotához lépdellénk biczegő fa grádicsokon,^* hol nem várék egyebet mint pókhálóval tele töltött lomtárt. De – melly meglepés! A’ Hallerek’ Pantheonában látám magamat.

A’ falak fekete-márvány arany erekkel, arany lábazatokkal ’s fejezetekkel, ’s az architráv’ könyöklőjiről csoportosan^* álló Hallerek pillantának le. Tömött sokaság! ez pánczélba öltözve ’s zászlóval; amaz spanyol mentében; itt eggyik lovagpallástban; ott két pap, hihetőleg a’ Loyola’ baretjével, ’s ezek közt eggy aranyfonalu mentében, púderes és fodorított hajjal. Némelly fő felett arabiai szám; a’ famíliai könyv’ lapjaira mutatva.^*

[118] Eltöltem tiszelettel a’ ház’ nemlátott ura eránt. Nem mondhatám hogy nagy gyönyörűségemet lelem benne, ha itt meg ott genaologiai törzsfákat látok a’ falokon, üres gőgből; de nem religiósus, hálás^* érzet építé e itt templommá ezt a’ századok olta hijába álló rotondát? És^* midőn e’ küszöbön lép be eggy ifju Haller, nem kell e szívében annak a’ gondolatnak támadni benne, hogy pirulni fog ha idővel érdemetlennek találtatnék azokhoz, kiket^* itt festve lát? – A’ Házi-Istenek úgy érdemlik tiszteletünket^* mint a’ Honi-Istenek, ’s baja van annak, még pedig nagy, noha szégyelli megvallását, a’ ki neveti az eszes Aristocratismust.

[119] A’ Haller-ház^* a’ XI. szazad^* olta ismeretes. Péter Nürnbergi Patrícius leve magyarrá 1551., Bíztosa az I. Ferdinánd’ sergeinek és Consiliárius. Tovább Consul leve a’ Szászok közt, ’s 1553. ajándékban vevé Fejéreggyház és Longodár helységeket és a’ Balázstelki birtokot. Isabella megerősíté méltóságaiban, birtokaiban. Megholt Szebenben 1570. Decemb. 12d.

[120] Áldott ház, teremj ismét Telemach^* fordítóját és Józsefet!^* kiáltám, kijővén a’ Hallerek’ Laráriumából, ’s a’ Máramarosi Fő-Ispánra emlékezvén, ki korunknak eggyik nagy dísze volt.

[121] Délután kevés pillantatokra betérék előbb Kis-, azután Nagy-Búnon, Sándornál amott, itt Gergelynél, a’ Lajos’ fijánál; látni akarám a’ helyt, hol azok a’ nagyok termettek, nevekedtek, éltek, és a’ melly a’ Teleki ház’ eggyik nevezetes ágának is ada eggy tiszteletes törzsanyát. Nagy-Bún még kevélykedik a’ Wesselényi Anna’ nevével, ’s kevélyen mutogatja annak Gloriettjét agg tölgyű hegye’ bérczén. A’ két ház tele volt gyermekekkel, ’s az ollyat látni kedves a’ jó embernek. Mások irtóznak tőle, ’s csak azt forgatják hogy nem lehetnek majd Urak. –

[122] Nem felejhetém a’ mit Fejéreggyházán láték, és azokat az aristocraticus érzéseket mellyek bennem a’ ház, a’ kert, az udvar, ’s leginkább a’ Rotonda’ látása alatt támadtak, ’s az Egri Püspöknek eggy szava juta eszembe, mellyet lehetetlen el nem mondanom, mert ide illik. Eggy fényes ebédjénél valamelly asszonyvendége álmélkodék hogy^* a’ Püspök a’ maga ezüstjeit újra nem önteti; a’ formák elavultak. – Én nem szégyenlem, ez vala a’ felelet, hogy atyáimnak is volt ezüstje. – A’ szónak úgy van jó oldala mint rossz.

[123] Segesvár (Schässburg és Sabesum) Szabad-Királyi-Városnál beléptem a’ Szászok által lakott földre; ’s eltelve azon gondolattal, hogy ez az uratlan nép a’ testi ’s lelki cultúrának azon pontján áll, mellyet elérni lehet.^* Tudtam, hogy cseréppel fedett házaik vagynak a’ falukon is, ’s az a’ gondolat hogy német nyelvü magyarok közzé lépek, nem ijeszte el inkább mint midőn oláh nyelvü magyarok közzé lépek, vagy midőn honom határin túl németek közzé; azok is emberek.

A’ külvárosnak nem oldalúczáján, nem, a’ nagy úczáján! szekerem úgy elakada a’ sárban, hogy ökröket kelle szerzenem, mellyek kiszabadítsák. Nem hittem volna a’ panaszt, ha mástól hallanám; igaz volta felől felelek. Illy sárfészket szenvedni meg a’ Szász Szabad- Királyi-Város’ nagy úczáján, ’s jel nélkül, melly az idegent megintse hogy azt kerűlni kell, – azt ugyan nem vártam a’ képzelt cultúrától. Melly lármát hallanánk, ha a’ Szász akadt volna el így a’ követlen Debreczenben, mint én itt a’ köves és fövenyes Segesváron!

Professor Binder Úr szíves vala elvezetni az iskolába, templomba. A’ kettő egymás mellett áll eggy meredek tetőn hova eggy egyenes lineában vont, fedett, és 193 lépcsőjű^* grádics viszen, mocskos, büdös, mint eggykor az Olasz-országiak!

Az iskola’ épűlete új és szép. Homlokfalát medenczék helyett a’ két sphaera ékesíti, ’s iskolához az illett. Bibliothécaját akarám látni, de a’ sok könyvet bíró Prof. azt mondá hogy az iskolának nincsenek könyvei.

A’ Szent-Miklós’ temploma azon eszt. épűlt,^* mellyben Luther született, 1483. Nagy, de abban nem volt mint látni; mocskos az is, ’s sekrestyéjének^* eggy kitömött gődény vala minden^* ékessége.

Az Oltártáblát Stock András Szebeni Szász^* festette 1788. A’ szenvedésihez készűlő Christus. Maga, minden Angyal nélkül, a’ mit más Festő, örvendve megtiszteltetésének, nem hagyott volna el.

[124] A’ templom körül, a’ tető’ oldalain fák, ’s azok alatt a’ megholtak’ sírjaik, nagy sokaságban. [125] Innen mutattatám ki magamnak, merre fekszik Nagy-Szőlős, két órányira Segesvártól, hol Kemény János, a’ németekkel,^* győzni akara a’ Kucsuk Basától segített Apafin, ’s eltapostatott. Még áll emléke, ’s az helyt, hol lováról lefordult ’s halva találtatott, de besippadva, ’s az írás a’ kövön elmállott.

[126] Héti-vásár vala, ’s hallani akarám a’ szász dialektet, látni a’ szászok’ arczát, öltözetét. [127] Szakált hordani a’ Szász, ha meghaladja a’ hatvan esztendőt, nem tartozik, de vannak a’ kik hordanak, ’s e’ sokaságban is volt eggy, de csak eggy. [128] Szép arczot férfin, asszonyon, öregen, ifjan, nem láttam, legalább nem ollyat, melly megragadhasson. – [129] Eggy éltes asszony prémes sipkában, prémetlen fekete pallástban, egymást érő perpendiculáris keskenyke redőkkel a’ Rembrand’ anyja’ szép képére emlékeztete; ’s ez az eggy öreg asszony volt ittlétemnek minden öröme.

[130] De most két valami méne el közel hozzám, fekete talárisban, fejér ércz kapcsokkal övéig, mellyre fekete pallástot vetének. Eggy Szásztól tudakolám mi az; Segesvári^* Luther. Togátusok. – A’ pallást úgy szabva mint hajdan a’ Debreczenieké; olly négyszegű posztószelet függe alá hátok’ közepéig. De a’ Debreczeni, még 1770 körül is, és még tovább, zöld.^* Haja a’ két deáknak oldalt és hátúl, nyírva, szinte a’ bőrig, ’s magasbb háromszögü derelyekalapot, mint a’ melly e’ koppasztott főket fedé, lehetetlen látni, lehetetlen képzelni! A’ Reformátzio’ századára emlékeztető pallást, mellyet a’ két Protestans Monachus balján vete^* által, hogy járásában gátlására ne légyen, ’s az ércz-kapcsos fekete tunica a’ lapos ővvel, a’ Napoleon’ háborújira emlékeztető nyírt fej és rettenetes kalap; a’ klastromi öltözet és a’ délczeg, nem monachális lépdelgés, olly ellenkezésben állának egymással, hogy a’ ki először látja, nem érti, mit lát. Szegény fiúk az újmódi kalappal és nyírt fejjel kénytelenek bosszút állani a’ gyűlőlt palláston és kapcsos reverendán. – Nem tudtam hogy Luther is uniformisban jártatja a’ maga rekrutájit valahol, mert náluk és a’ külföldön azt nem teszi. Bár itt se! mert minek az?

[131] Kevés órák múlva elterűle előttem azon szép sík, mellyen Szent-Erzsébet kevélyen fekszik kéttornyu templomával és cserépfedelű házaival. [132] Az Apafi Mihály’ kastélya az ezzel összeragadt Ebesfalván állt. Bornemisza Anna már érzé a’ szűlés’ fájdalmait, midőn megjöve a’ Csauz, ’s vitte Apafit Basája’ sátorába, hogy ott Fejedelemmé neveztessék. Apafi érzé hogy ő nem született mást igazgatni; de itt nem kérdék tőle, ha akar e. Még nem ére ki a’ határból midőn nyargalva hozák utána a’ hírt, hogy meglett a’ gyermek, még pedig fiu.

[133] Hagág ifjabb fija III. Leo Arméniai Királynak, fellázadott Oxin bátyja ellen, ’s segédére szóllítá ellene szomszédit, a’ Perzsákat, Törököket.

Ezek jöttek felsegéleni őtet, de az országot fel is oszták magok közt, ’s Hagágot megölték. A’ nép elszélede, ’s háromezer ember Moldvában telepedett meg ’s Lengyel-országban. Most Moldvát is el kelle hagyniok, mert a’ Török 1672. oda csapott. Apafi béfogadá. Tulajdon Bírákat engede nekik, de a’ helybeli Előljáróktól függőket. I. Leopold a’ helyt egészen nekik hagyá, ’s Szamos-Ujvár és Erzsébet-város előbb Mező-, tovább Szabad-Királyi-Városokká lettenek. [134] A’ nép gyarapodik, mert kereskedést űz, ’s érdemli hogy gyarapodjék, mert szereti a’ Nemzetet, ’s annak nyelvét, öltözetét, szokásait, ’s magát a’ Magyar-földön nem akarja többé Arménia’ lakosának tekintetni.

[135] Idejöttök előtt Eutycheszt követék; de Oxendius Verziersky társok, tizennégy esztendőt töltve Rómában, mostani hitekre tanította, mellynek ők olly buzgó tagjai, hogy még buzgóbb senki nem lehet. Papjaik a’ Misét őrmény nyelven olvassák, mint az eggyesített Oroszoké ’s Oláhoké.

[136] Meggyes (Media, szászúl Mediasch) gyönyörűen fekszik, körülfogva távolyról emelkedő dombokkal és hegyekkel. Nem nagy, nem pompás; de magas kerítése ’s régi alaku kapuja, ’s azoknak emléke a’ mik valaha itt történtek, ’s két három kilovagló Tiszt, két három jól-öltözött asszonyság kik szekerem mellett kocsizának ki, ’s szabadon lézengő katonák, ’s eggy két szép leány a’ boldog ifju karjain, ’s itt meg ott játszó gyermekcsoportok,^* kedves élet’ képeivel tölték el örülni szerető lelkemet, midőn az igen forró nap’ esti gőzében, crócus-színű ég alatt, a’ parányi városkához közelíténk.

De szép csalódásom eltűnt, midőn bemenve a’ kapun, a’ minden eddig látott Szabad-Királyi-Városoknak ezt a’ legkisdedebbikét megpillantám. De hogy tarthata itt eggy Ország Dietát? De hogy fordúlhata meg itt a’ kétségbe esett Rákóczy II. György, midőn ide fegyveres kézzel betört, ’s Rhédey Ferenczet haza kergeté? – Kérdeztem eggy német embertől, ha nem tudná e megmondani, hol az a’ torony, hova Szilassy János és Nadányi Gergely az Erdélyi Tarquín’ összekonczolóji futottak volt, és a’ honnan, ámbár őket védé a’ Fejedelem Bethlen és a’ Rendek, ’s a’ tettnek örvendének, lerepítettek? Itt vesze Gritti Lajos is, ’s ezt senki nem védé, senki nem száná. Reggel két keze, délben két lába, estve feje csapatott el. Méltán ugyan, de így csak Kannibálok büntetnek.

[137] A’ falusi szász kőházakban lakik ’s cseréppel fedettekben. Azok hosszokban udvaraikra fordítatnak, nem ki az úcza felé. Gébelyfalaikon versecskéket lehet látni, ’s Bibliai helyeket, a’ mit a’ német nyelvüek máshol is szerettek régebben, mert a’ szokás hanyatlik. Illy szép házakat Bécs és Pozsony körül falukban nem látni.

[138] Szász nem ismér földes-úri hatalmat, valamint a’ mi Jász, Kún, és Hajdú helyeink. Abból áll terhe hogy adót fizet ’s^* katonának viszik, és, hogy dézmáz Predikátorainak, kik közt temérdek gazdagságának találtatnak. A’ Szászok’ dézmájának a’ Papok veszik három negyedét. Van eggy köztök, úgy mondá nekem eggyvalaki, ki negyvenezret vona esztendőként. Nem lehet hinni; de 1811. előtt nem vala lehetelen, kivált ha a’ dézmán felül valamelly tőkepénz’ kamatját is voná.

Itten tehát a’ lelkek’ pásztorlása az az élet-neme^* mellyen legbizonyosabb, és legkönnyebb a’ haladás. Keserű szolgálat,^* de nem hálátlan. Ha a’ meggazdagodott Predikátor gondosan nevelé gyermekét, ezek mindenné lehetnek, domi nobiles. ’S ebben kár soha nincs, haszon van, ’s igen nagy, mert a’ hol minden előmehet, ott minden előre fog törekedni, ’s a’ sok közzül szerencsésebben eshetik a választás, csak tisztán essék, ne hogy a’ személy kapjon hívatalt, hanem a’ hívatal embert.

[139] Mi szép volna illy kőházakat láthatni mindenfelé a’ Magyar-földön! Mert dicséret és dicsőség az igazságnak, ezek csak még is szebbek mint a’ bogárteknőjű viskók a’ Jászságon. De ha kell e óhajtanunk hogy Erdélyt illyennek lássuk mindenhol, mert illy házakat szeretnénk mindenhol látni? Azt én nem gondolom. Nem rosszúl tették természet és történet hogy külömbözünk, ’s a’ melly Philosophus mindent eggyformává szeretne tenni, úgy nem tudja a’ mit tudnia kellene is, lehetne is, a’ hogy erejével nem vete számot. Mindenkor elég ha ott hasonlítunk a’ hol az szükséges, és ha eggyikünk a’ másika’ kára nélkül áll. Debreczen táján, a’ zsíros-hajú Magyaroknál, sok csínos, földből-vert vagy vályogból-rakott, náddal, gyékénnyel fedett házat látunk a’ vígan felszökellett ákácz’ vagy boglyas eper’ árnyékában, ’s felelek érte, ebben lelünk annyi csínosságot mint a’ kőfalak közt lakóknál, itt ’s a’ külföldön, sorsot sorshoz hasonlítva. ’S az el nem foglalt Útas amazokban^* lelket lát: azt itt látni nekem legalább szerencse nem adatott. Ott eggy magával nem gondoló, büszke, szabad, szilaj nép lakik, ’s eggy jószívű, nyájas, beszédes, felmelegedhető: itt egy magába-sugorodott, könnyen-élést és jól-élést szerető ’s csak azt óhajtó. Mi volna a’ mi népünk, ha a’ régi idők neki a’ kimívelődésre nyugalmat, az ujabbak ahhoz erőt adának vala!

[140] Bokros paripán űlni, melly mindenre meghortyan a’ mit még soha nem látott, felette alkalmatlan portéka, azt mondja Yorick, ’s idvezségesebb intést idegenre indúlónak adni nem igen lehet mint az volt, a’ mit neki ada az öreg Tiszt a’ Pro és Contra által. Annyi mindazáltal való marad örökkön és örökké; hogy bár kifogások minden regula alatt vannak, tulajdon arcza úgy van minden népnek mint minden személynek. Belgrad e vagy Szabács körül II. József egy kissebb, de tüzes verekedés után bejárá a’ küzdés’ helyét. Bizonyos távolyban eggy csoport gyalogságot láta tüzök mellett, összeverve bokájikat. Hozzájok nyargala. – Mit csináltok, legények? kérdé látván hogy sütik szalonájokat ’s vígan vannak. – Jó kedvünk van, ’s vígan vagyunk, felele eggyike, ’s nyujtá bádog kulacsát: „Tessék, József Uram!” – De hát szátokat mi lelé? hiszen feketék vagytok, mint az ördög.^* – Nem vala sójok, ’s puskaporral hinték be szalonájokat, kenyereket.

Vegyük a’ legényt, a’ ki csikorgó télben maga elébe fordítja fürtös gubáját, ’s eggy ingben, gatyában hajtja lovait, ’s mikor a’ jószívű Utas részvéve kérdi tőle, hideg e az idő. Hideg biz’, Uram, oda ki! ugymond, mintha oda benn volna a’ guba alatt, ’s eggyet fohászkodva, vagy eggyet mordúlva – neki az is fohászkodás – félre vágja süvegét, ’s hajt. Az illy nép csak még is más mint a’ melly minden baja mellett óbégat.

És osztán az a’ szíves beszédesség, az a’ meleg ömledezés, az a’ jámbor pajzánság, az a’ szeretetre-méltó vadság legényeinknél, mint öreginknek tiszteletes komolysága! ’S hol az a’ tiszteletes Magistrátus melly örömmel ne tekintse társának némelly Bihar Vármegyei falusi- bírót? – Nem, ez nem vak önszeretet! Nem ott állunk a’ hol lehetne és kellene, de teremtőnk ellen zúgolódni, arra ugyan nincs okunk.

’S e’ szent érzésim mellett mit mondjak a’ falusi szászok^* felől?^* mert a’ városiak felől itt nincsen szó. Azt, hogy valamint fajom felé vonszódom, midőn viskójihoz közelítek, úgy érzem magam’ visszatolva a’ falusi szászoktól, ha eszembe jut, millyeknek tapasztolám őket a’ cserépfedelű kőházakban. [141] Szelindeken a’ nápész fogadós, a’ maga Hans-Michel képével, könnyedkén bána velünk; kimondá hogy neki semmije nincs, ’s ment, dolgához láta. Szekereink’ táskáji nem voltak üresen, ’s az ő ebédje nélkül elleheténk; de a’ nap’ olvasztó hevében epedénk a’ tejért. Kiküldénk tehát cselédinket, ’s minthogy az elég ürügy vala megismerkedni a’ kőház’ lakójival, ’s látni architecturájokat, bútorjaikat, telkeik’ felosztását, magam is elindúlék a’ questára. Ahhoz eggy tehetős gazdánál fogtam; a’ virágos ablakrostély legalább azt tétetheté fel. – A’ Jászberényi, a’ Böszörményi lakos, a’ maga kék puszlijában, kék nadrágában, báránybőr süvegével, örült volna hogy idegent lát, és ha talán kérésemet nem teljesíthette volna, bizonyosan megtevé vala e’ kérdést: Hol lakása Nagy Jó Uramnak? Mi jóban hozta e’ földre? Nincs e otthon dolga hogy ennyi földre csak azért jő, hogy lássa mi itt mint élünk? ’S eggyik kérdés, eggyik felelet bíztos beszédet szőtt volna köztem és közte; az pénzbe nem kerűl. – A’ durczás szász laconicus feleletekre méltóztatott; ’s ámbár szóllásom, öltözetem, beretvált ajakim nem gyanítaták vele hogy nem eggy vérből származánk, elfordítá tőlem képét. Úgy hittem, összekoczódott kedves oldalbordájával, ki távoly tőle eggy szögbe vonta meg magát, ’s lesütötte szemeit. Épen így bánt velem a’ második, harmadik, negyedik. Túl Szebenen a’ mezőn megállíték eggy szászt, ’s tudni akarám, minek hívnak bizonyos helységet. Nem felelt. Ismét megszóllítottam eggyet. Nem felelt. Szekereink a’ Predikátor’ háza mellett menének el. Félre voná magát, a’ mint megpillanta. – A’ kiknek ezeket beszéllém, Erdélyben még, és már itthon, rajta épen nem álmélkodának. – Azok a’ gazdagon fizetett Predikátorok arra is taníthatnák szász hallgatójikat, hogy nyájasan bánni az idegennel, ’s velek legalább szóllani, mind keresztyéni tiszt, mind emberi, ’s öröm azonfelül.

[142] Az ángoly Townson Debreczenre, a’ franczia fordítás szerint, lugubris epithétet ragasztott, és épen nem ok nélkül: nem szeretnek nevetni. Még bennek a’ keleti komolyság, kedvetlenség. Nagyon hihető hogy Townson őket akkor látá,^* mikor templomból omlának ki. Vígatlanabb teremtést mint ők illyenkor, nem könnyen képzelek. Fellegességek azonban csak addig tart, míg a’ férfiak a’ keskenygallérú kék köpenyeget vagy füstös fekete gubát, asszonyaik a’ széles rókaprémű mentét, lyányaik zsoltárjokat ’s bokrétájokat leteszik. Áltestvén a’ nagy dolgon, ifja, örege,^* kész múlattatni az idegent, ’s megkínálja kenyerével, borával. És ha a’ német akként kezdi velek a’ szóllást mint én a’ Szelindeki szászokkal, az a’ komor ember, az a’ bársony főkötős asszonyka, az a’ piros pozsgás pártás pántlikás lyány még meg is ídes^* nímet uramozzák azonfelül.

[143] Nagy-Csűr mellett meglátánk a’ kiesen fekvő Szebent. Északról déjre hosszú lapály terűl el itt, ’s annak alig érezhető emelkedésén álla előttünk a’ város. Túl rajta a’ Kárpát’^* magas csúcsai meredeznek kétórányi távolyban. Még messzéről látni hogy Szeben századok olta hízik. Igazítva vala az út; jobbra balra gazdag gabonaholdak vonultak el.

[144] A’ külvároson, balra az út mellett, eggy temérdek hosszúságú alház^* előtt menénk el, mellyben árvák ’s katona gyermekek neveltetnek. A’ ház’ talpköve 1770. Marz. 25d. tétetett le. Túl ezen fut a’ szűkvizű Szeben, melly a’ városnak nevet ada, vagy nevet talán attól vett.

[145] Az estet járkálással tölténk’s megjelenénk a’ sétálóban melly a’ keleti kerítésen kivül vonúl el, keskenyen, de hosszan. Honi fák veszik árnyaik alá és némelly külföldiek, ’s két szökőkút^* ékesíti, mellynek egyedül azt vehetni hibáúl^* hogy vize nincs. Az utolsó fák közt elmés rajzolat után épűlt Vacsoráló várja a’ vendégeket, ’s túl rajta magas falaival emelkedett a’ Kaszárnya ’s nevelte a’ hely’ szépségét. – Azolta^* hogy azt láttam, a’ Kaszárnya összedőlt.

[146] Vacsoránk mellett, a’ Koronánál, Tiszteket ’s itt lakó, itt szolgáló Uraságokat találánk, ’s nagy számban. Barna arczú Muzikások gyönyörködteték őket a’ mi Lavotánk’ darabjaival, mellyek szívet ragadnak, és a’ hajdani idők’ keservesével, melly szívet nem kevésbbé ragad a’ hol talál, bár nem olly tanult. Nem lelénk helyt egymás mellett, ’s így én legalább, ki itt senkit nem ismerék, némán űltem. A’ mi napra jövendőlt világ vége forga beszédben. Eggyike a’ jelenvalóknak báná hogy a’ Proféta magát hazugságon kapatá meg; a’ halálon eggyszer úgy is által kell esni, ugymond; ma e, holnap e, az neki mind eggynek látszott. Térdet főt^* hajték magamban a’ Bölcs előtt; mert én e’ szédítő tetőig emelkedni soha sem tudtam, midőn társa egy szót ereszte ki száján, mellyre az egész társaság kaczajra fakadt. Eggy ifjabb azt jegyzé meg hogy jobb kedvvel soha sem halhatunk meg; eggyikünk nem siratá vala a’ másikát, ’s ennek főt is, szívet is hajték. Amaz kész vala vacsorájával, magára vevé a’ mit kelle, ’s elvégezvén egy olasz daltöredéket, nevén szóllítá gyapjas pudliját, ’s ment, – gyapjas pudlijával.

Mellettem eggy jóarczu idegen űle, kivel azon figyelemnél fogva, mellyel a’ nem ismertek eránt is kell mutatni, beszédbe juték. Eggy valaki megsugá neki nevemet, ’s ez most hirtelen felém fordúlt, megnevezé magát, ’s Pataki Prof. Kézy Mózes Úr felől teve kérdéseket, kivel eggyütt vala Göttingában, – Székely Miklós Úr, hasonlóan Physicát tanító Prof. az Unitáriusoknál, Kolozsvártt. Társaságában kedvesen és haszonnal múla el estvém, ’s más nap örömem vala ismét meglátni, még pedig ekkor már Szebeni Predikátor Keresztes István Úrral, ki most nevezteték Theologiát tanító Professornak Enyeden.

Prof. Kézy Mózes Urnak Ízraelítai neve eggy jegyzést tétet velem, melly kicsinység; de némelly kicsinység nem kicsinység, ’s figyelmét érdemli az Útazónak; ’s a’ ki kicsinységeken nem kap, veszteg maradhat honjában; a’ mi nagy, azt honn is hallhatja. – Erdély erősen szereti a’ Bibliai neveket. Itt az Ádámok, Mózesek, Abrahámok, Samuelek, Davidok, Danielek, Simonok, Rebekák és Ráchelek, Juditok és Eszterek, folyó nevek. Sőt a’ mi nálunk épen hallatlan, itt vannak Abelek is, és Timotheusok, ’s a’ Manassé a’ Székelyek közt közönséges név. Szereti e’ nép a’ Farkasokat is, és a’ Drusiánát, Polyxénát; ’s ezeknek diminutívumai Ábi, Druzsi, Póli; a’ Borbáláé Biri,^* az Annáé, Ánikó, a’ Máriáé Máriskó, a’ Kristináé Titi.

[147] Báró Naláczi István Úr meghallá ittlétünket, ’s a’ mint más nap a’ Bruckenthali Galeriába készűlénk, látogatásunkat megelőzé ’s velünk jöve, ’s mingyárt azután elhagyá Szebent. [148] Kedves vala tőle értenem ’s még szállásunkon, hogy a’ Gyüjteményt Choiseul Gouffier’ társaságában nézé-végig, ’s elmondá ítéletét: On pourroit former un joli petit cabinet de tout cela. Azt mondom én is, ’s azt mondottam volna ha nem hallottam volna is a’ Követ’ ítéletét.

[149] Báró Bruckenthal Sámuel, ki Therésia^* alatt már Gubernátorságig emelkedék, Erdélytől, sőt az egész Magyar Nemzettől, örök hálát érdemel e’ kincsekért, ’s annál szívesebbet, mert csak honja’ szeretetéből gyüjte, nem a’ nem a’ művészség’ értéséből is, ’s így az áldozat nem magának vala téve, hanem a’ köznek. De az ő ifjuságában köztünk, mint akkor még a’ Bécsiek közt, a’ Gráphisz’ Muzájának kevés tisztelője volt. Ítéletemet ki nem mívelt ízlése felől eggy gyermek Keresztelő Jánosa igazolja Tennierstől, mellyet minden képei közt leginkább^* csudálgatott.

[150] Vezetőm ide Seivert János Úr vala, unokája a’ Bruckenthal’ testvérének. Ha lakásomat a’ történet Szebenbe mutatta volna ki, gyakran látogatnám meg e’ palotát, ’s gyakrabban szeretetre méltó lakója mint kincsei miatt. Seivert Úr letette Titoknoki hívatalát a’ Guberniumnál, ’s nőtelen él itt, magának és a’ tudományoknak, kedvelve ’s becsűlve minden jóktól. A’ palota két^* udvarra osztatott, ’s ablakai az úczára három sorban állanak, ’s így a’ ház^* kétemeletű,^* az udvarra csak eggy.^* Azt a’ nagy Megholt harminczhatezer forint tőkepénzzel az Intézet’ fenntartására József öccsének hagyá.

[151] A’ Képgyűjtemény’ fő díszének a’ magyar Szent tartatik – Hieronymusz. Pannoniában születvén, Csáktornya körül, prolepsisszal úgy nevezhetjük Magyarnak, a’ hogy a’ Festők Cardinálissá csinálák ’s bíborba öltözteték. Az Anachoréta, a’ maga barlangjában, ascétai elmélkedésekbe merűlt. Megette kürtöt látni^* a’ felhőben; érti a’ hívást, ’s felé fordúlt. A’ történet legérdeklőbb perczben vagyon felkapva, ’s arcz, musculatúra, leplezés, el vannak telve erővel. Válla teste, lábai meztelenek, ágyékát skárlát fedi. A’ mű Guidoénak tartatik, ’s nem méltatlan a’ névre.

De ezen hat^* vagy hét lábnyi magasságú festés mellett egy kissebb függ, ’s ez kezek és leplezés nélkül, ’s az a’ maga meleg ecsetével annyira megragada, hogy ha a’ kettő közzül választanom kellene; ámbár tudom mennyivel^* több eggy igen jó képet egész testben bírni mint eggy hasonló jóságút^* karokkal, én – Sebestyén mellett maradnék.

[152] A’ Képgyűjtemény tizenöt szobát tölt el, ’s ezerkilenczvenkét darabból áll. Nagy részben az Alföldi iskola’ művei és másolatok. De a’ ki^* gyűjteni kezd, veszi a’ mit kap, ’s Olasz- iskola’ darabjait venni már akkor is nehezebb volt. ’S van becse a’ jó másolatoknak is, mint a’ szerencsésen dolgozott rézmetszeteknek. Rend kellene más, és gazdag rámák, vagy semmi rámák inkább; mindenek felett pedig az, hogy a’ rossz darabok hányassanak ki, a’ nem jók pedig tolassanak eggy külön szobába. Némelly darabokat Meytens másola, a’ mint hallám, ’s az ajánlhatá a’ darabot, mert Meytens tudhatta miben^* áll^* a’ Művész’^* különössége, ’s mit kell általvinni^* az ő munkája’ másolatába.

[153] Jeronym és Sebestyén mellett nekem legtöbb örömet itt régibb^* szerelmim adának, [154] ’s boldog pillantásokat éltem Io és Jupiter körül, mint első ifjuságomban a’ Bécsi Belvedérben, hol a’ Correggio’ originálja még akkor a’ Heinz’ csillogó másolatja mellett függe. Gondolat, rajzolat, festéklés, melly csudákat tevének azon, ’s mint ragadtatik meg annak látása alatt szem és szív. Correggio Virgílje a’ Festőknek; a’^* néző alig tudja mi bájolja, de érzi hogy bájolja van.

’S a’ szigoru Morál ezt itt^* eggy magasfalu keskeny^* szoba’ sötét szögébe dugatá fel, hogy a’ Néző helyt se foghasson szemlélésére.

A’ gond szolgál e a’ Morálnak, nem tudom; a’ Mesterségnek árt, ’s a’ Mesterség’ templomában ez első, ez minden. A’ castrált Classicusok jutának eszembe, és a’ kik magokat Nadrágfestőknek csufoltaták, mert némelly tagokra leplet mázoltatának.

[155] Rossz helyen áll, és a’ hátulsú szobákban az idősbb Rákóczy Ferencz portréja is, Kupeczkitől. A’ darab már az által is kívánhatá^* a’ díszesbb, a’ jobb fényű helyt, mert magyar születésű mester’ dolgozása. A’ hősnek nem született tituláris Fejedelem pánczélba öltözék, vállán kaczagán van elvetve, nem a’ kevesebbet mondó herczegi bíbor; jobbja megmarkolá a’ töröknyelű kardot, ’s azt már félig már kirántotta. Haja a’ két homlokszeg közt beretválva; akkor úgy hordák; lehúzott szemöldökei elfedik vad tekintetét, ajkai keble’ dühét harapdálják. A’ bölcs Festő így mondá el a’ töröknyelü karddal a’ mit a’ Történetíró beszéll.

A’ kép megjelene rézben is negyedrét formában Westermayer által, ’s Artariánál árúltatik. Hogy a’ fej a’ Rákóczy Ferenczé bizonyítja Kupeczkinek eggy másik darabja hánytott munkában.

[156] Eggy szobát új portrék töltenek el Erdélyi festőktől, ’s a’ gond tisztelést érdemel, mind biographiai tekintetekben, mind az Erdélyi Mesterség’ hisztoriajára. Ezektől irtózva szöknék vissza a’ szem, bár a’ Néző nem ama’ szobákból jönne. De valamint a’ Könyvgyüjtők előtt nincs rossz könyv, azaz szükségtelen; úgy ezeknek idővel nagy becsek lehetne, ha nem mind portrék volnának.

A’ Könyvgyüjtemény tizenhatezer Kötetből áll. Az Ásványok nyolcz almariomokban tartatnak, ’s ezek Erdélyi aranyban igen gazdagok. A’ pénzek’ száma tizennyolczezer.

A’ ki ennyit teve az Emberi nemzet’ nemesítésére ’s a’ Magyar nemzet ’s annak Szász népe’ dicsőségéért –

Szül. Bruckenthál 1721.; megholt 1803.

[157] Szebennek Oláh-temploma is van, ’s itt lakik Püspökjök. – A’ Reformátusokét, a’ házak’ sorában, csak szépízlésű czímje ismérteti templomnak:

[158] Minden lépés távolyabbra viszen honomtól, ’s már is melly nagy az út mellyet tevék! De még hátra van Vajda-Hunyad, hátra Fejérvár, hátra a’ Demsusi templom, ’s az Ulpia Trajána’ romjai. Látnom kell a’ helyeket, hol a’ Nemzet, hol az Emberiség’ Szentjei éltek, jártak, halhatlan tetteket tettek. Látnom kell, illetnem kell sírköveiket, ’s azt az érzést adni magamnak, hogy nagyobb lettem, mert illettem ereklyéjiket.^*

[159] Útam Szeben olta Dédácsig, Hunyad Várm., hol ismét Gróf Gyulainénál élem napjaimat, völgyen méne, mellynél Erdélyben sem szebbet nem láték, sem áldottabbat. [160] A’ portékák Pestről Dévára, Szászvárosra, ’s onnan vagy balra Fejérvárnak, vagy jobbra Szebennek, Brassónak, és osztán Bukarestbe, ez úton jönnek, mint Váradról Kolozsvárra; ’s így itt az útra gond vagyon. Fejérvárnak még csak magasfalú, alacsony süvegű tornyát látám meg. A’ Maros alatta csap alá, ’s a’ Bábolnai, Rápolti híres fejér borokat termő hegyek alatt fut ki Magyar-országra, elborítva sót-vivő szálakkal, mellyeket vissza emberek vonnak, nem lovak. [161] Szeredahely, [162] ’s Szász-Sebes és Szászváros útamban valának; a’ két utolsóbb Szabad-Királyi Város, de kicsiny, ’s a’ ki a’ Szász-Sebest most látja, nem hiheti hogy ez volt valaha az Erdélyi Fejedelmek’ múlattatója.

[163] Közel a’ Kenyér nevet viselő nem folyamhoz, hanem csak patakhoz, eggy postaház áll, ’s ez mellett még látszanak a’ kápolna’ kövei, úgy beszélli a’ monda, mellyet Báthori István Vajda ex voto építete. Itt vezetvén sergét Ali ellen, lova megbotlott, ’s ő azt rossz jósolatúl vevé magának vagy sergének. Meg nem történvén a’ mitől tarta, a’ hol lova megbotlott, felépíteté a’ kápolnát, ’s rendelést teve, hogy a’ nap’ visszafordúlójin az elhulltakért halotti- áldozatok mondassanak.

[164] A’ csata, a’ dicső, az a’ nagy, 1479. Octób. 13d. méne véghez. Ali-Bég a’ hegyek és a’ Maros közt fekvő tért űlte vala el, ’s Báthori Fejérvár felől jöve, Kinizsi Pál Branyicska felől. Ali, Bonfin szerint, harminczezret veszte: Báthori nyolczezret, azonfelül hogy a’ Maros kétezer Szászt és Oláhot elnyele. Mint méne véghez a’ hős áldomás, tudva van; még emlegetjük hogy Kinizsi fogai közzé fogá a’ leszelt kövér törököt, ’s tánczolt vele örömében. [165] Vad tett, de négyszáz esztendős, ’s az öröm a’ szenteket is elragadja.

A’ hely emlék nélkül áll, ’s nincs énekelve érdeme szerint. Alsó Vármegyének akkori Fő-Notáriusa, most Vice-Ispánja, Baczka-Madarasi Kis József Úr megígérteté magának^* Püspök Gróf Batthyáni Ignátz által, hogy a’ kápolna ismét felépűl és a’ két hősnek emlék fog állítatni; de Batthyánit elkapta a’ halál. Követője Mártonffy József is csak ígéré hogy az emléket felállítja, ’s csudálni lehet hogy ő, ki latínul szerencsével versezett, eggy Ódájával nem tisztelé meg a’ hon’ szabadítójit.

Lelkemben midőn itt elmenék, eggy ének támada, mellyet, bár szorosan ide nem tartozik, itten tészem le, mert itt támada. Azon időbe tevém által magamat, midőn Erdély a’ dühös ellen’ jármából magát kitépte.

[166] Dédács, kétórányira Dévától Szeben felé, gyönyörű napokra vára magában. A’ hideg Sztrigy (Sargetia) a’ dél felé fekvő havasokból siet a’ völgybe, ’s a’ kert alatt ömöl eggyüvé a’ sebes Marusiussal, az Erdély’ vizei’ fejedelmével. Deltájokat, hova a’ Sztrigyen könyü hidacska visz, a’ legszebb gyepszőnyeg, keleti szélesbb végét pedig eggy boglyas szílerdő foglalta el, végig szeldelve játékos útakkal. Túl a’ tintafeketeségű szilason eggy rendesen-költ kopasz hegy, az úgy nevezett Aranyi, ád új díszt a’ vidéknek; mint eggy rosszúl domborodott kenyér, ’s messzéről vonja magára azoknak szemeiket, kik Szeben felől jőnek, ’s a’ kies völgyet a’ két sor’ rengetegei közt, ’s a’ Dévai várat pedig a’ völgy’ végében eltelhetetlen gyönyörűséggel nézellik. [167] E’ két sor meredek kelésű rengetegeknek a’ Retyezát adja meg fő díszét, melly délre, Vajda-Hunyad megett, kél ki alantabb társai közzül, ’s horizoni vonásban elcsapott tetején ’s kékellő oldalain mutogatja a’ téli hó’ maradványait; mint a’ völgynek a’^* Dévai vár, eggy kerekded hegy’ tetején, hol Dávid Ferencz 1565.^* tömlöczre veretett, ’s holtáig űlt; Barcsai Ákos pedig Bánffy Erzsébetnek karjai közt rettege elveszteni a’ fejedelmi pallástot, míg a’ szép nőért Bethlen Miklós titkon epedeze (Hist. des révolut. de Hongrie T. VI.)

[168] A’ Grófné Zarándi embereivel, kik kétszázan gyűltek ide, ’s a’ csimpoj’ dongása mellett űzik az aratást, sok múlatságom van. Az reggel olta késő estig soha el nem némúl, mint midőn a’ sereg elveti sarlóját, és ha eggyiket elhagyja lehellete, a’ csimpojt más veszi által. Sőt zeng muzsikájok a’ munka elmultával is; mert az udvarban, hol az egész munka’ ideje alatt tápláltatnak, tánczolva töltik az éj’ eggyik felét. Nekik az aratás’ idejében van farsangok. Honjokban a’ zordon hegyek közt szegényűl tengenek: itt dolgoznak, de jól tartva.

A’ föld buján termi ’ vetést, ’s a’ rozs leghosszabb szálait hétlábnyinál hosszabbnak találtam. Ez esős esztendőben az nem a’ csudák számába illik, ’s olly hosszaságú szálakat nálunk is találni. ’S az oláh még itt is szegény, mert kevéshez szokván, restté leve, ’s a’ gyakor innep elakasztja munkájában. Házaik’ kapuji mellé hosszú rúdra szalmacsávát szúrnak, babonából; úgy a’ boszorkányok el nem vihetik teheneik’ tejét.

A’ mi hajdan a’ Zemplényi, Ungvári, Máramarosi oroszok közt is szokásban vala, itt is gyakoroltatik Topánfalván, – némellyek állítják, ’s erősen; mások tagadják, ’s még erősebben, és több hihetőséggel, mert ha gyakoroltatnék, senki nem tagadhatná, minden tudná – a’ leánnyal atyja ’s anyja ’s testvérei megjelenének a’ vásárban, ’s a’ leány sátort üte, kiraká mutatóban minden portékájit, ’s menyasszonyi drágaságaiban álla meg sátora előtt, ’s várá szerencséjét. A’ nősző végig járá a’ sorokat, ’s a’ mint neki sátor vagy lyány, vagy együtt mind ketteje, leginkább megtetszének, tenyerébe csapa a’ hajadonnak, nem kérdve ha viszont ő tetszik e; a’ szakálas víg Pópa összeesketé azon perczben, ’s férj menyecske^* más nap haza ballagának. – Borzadsz? Nem ok nélkül; itt meg van alacsonyítva az emberiség, ’s minek rútúl tenni a’ mit szépen lehet? De nézzük körül magunkat, nem épen ezt teszik e a’ főbb Kasztok is? A’ leány ezeknél, mint az oláhnál Topánfalván, csak dolog, nem személy. ’S kérdjed, Topánfalván több rossz házasság kötetik e vaktában, mint máshol arithmeticai calculusok szerint? A’ Topánfalvi oláhasszony, ha rosszúl üte ki házassága, tűri baját, ’s hív marad tiszteihez: amazok tesznek bajaikról, ’s elébb rosszak lesznek, azután szerencsétlenek.– Boldogságunkat, így vagy úgy, mindég az teszi, ha kedveljük a’ mit sors vagy választás miénkké teve. Laetus sorte tua vives sapienter et beate.

[169] Erdélyt Magyar-országtól sivatag hegyek választják el, hova még a’ csinált és jó karban tartott úton is, fáradva lehet feljutni. [170] De a’ ki Kosovánál széllyel tekint déli nyugot felé, mérföldekre elnyúlt síkot lát elterűlni szemei előtt, ’s emlékeztetés nélkül érti, hogy a’ hova lép, az Erdély többé nem lehet.

[171] Karacsnak Magyar-országi abrosza négy táblában Lipszky után, ’s Vármegyéink’^* Atlásza mellyet a’ Magyar-Hírmondó megbecsűlhetetlen Kiadóji metszetének, elterűl előttem valahol megszállok, ’s ezektől kérdem, merre vegyem utamat Szpatának, közel Lippához. De a’ szóval vett tudósítások hitelesebbek, mert a’ hosszabb út ollykor rövidebb út, ’s azt az abrosz nem mondja. [172] Beérvén tehát Facsetre, megállék a’ Quártélyház előtt, mellyben Krassónak eggyik Fő-Szolgabírája lakik, ’s az út eránt értekezém. Az Bulcsnak igazíta. Elébe terjesztém, hogy abroszom szerint úgy egész hármomszöget fognék tenni, hogy úgy eggy alkalmatlan hegyet kétszer volnék kénytelen megmászni. A’ Szolgabíró kipillanta ablakán, meglátá nehéz szekeremet, ’s most még inkább tanácslá az útat Bulcs felé. Arra kivagdalt útat fogok találni; szekerem erre minden nyomon elakadna a’ cserfák’ ágaiban.

[173] Bulcson ma kótyavetyélék a’ csapszékeket, ’s a’ kisded hely tömve vala idegenekkel. A’ fogadócska’ vendégszobáját elfoglalva találám, de lovaim^* maradt vala helyek. Embereimre bízván tehát szekeremet, leányommal kisétálék a’ mezőre, végig az inneplő helyen; azért leginkább hogy valakivel összeakadhatnék, ’s hírt vehessenek sógorasszonyom felől.

Azalatt eggy más idegen is érkezett ’s úgy nem találván szobát mint én, szónak erede velem, engedném^* társaságomban töltenie estvéjét. A’ nap még fenn vala ’s hévvel sütött.^* Áltellent megpillantánk eggy lóczát a’ sövény mellett eggy boglyas eper’ árnyékában, ’s űlést fogánk rajta.

Még nem űlénk itt hosszasan, midőn eggy úrforma valami, sötétkék^* frakkban, hamu szín pantalonban, végig-füstölve hosszuszárú pipájából^* az úczát, felénk jöve, ’s meghökkenve látszott megpillantásunkra. De néki-bátorodva, megálla előttünk, megbillenté módi-kalapkáját, ’s irígylést érdemlő természetességgel mellénk űle, a’ nélkül hogy e’ szabadságra engedelmünket kikérni szükségesnek vélte volna.

Ki légyen, nem mondotta, ’s mi nem igen vágyánk tudni; de bennünket feleletre szóllíta, mintha Bulson azt kívánni az ő jusa volt volna. Az elsőséget a’ felelésben én társamnak engedém; az pedig érzetlenné tévén az impertinentziát, a’ dohány’ és bor’ és pályinka’ kedves illatjaitól gyönyörűen párázó Uraságnak elmondá a’ mit tudni vágyott. – „Ördögöt? ’s az Úr volna a’ megholt Gy…?” Lyányom elijedve simúla hozzám, ’s a’ pipázó Uraságra mereszté gömbölyü szemeit. – Uram, felele az idegen, én nem csak meg nem holtam; de fogadom Uraságodnak, ’s ha szükség, becsűletemre, hitemre, meg halni felette nagyon nem is óhajtok. A’ pipázó Uraság azt vítatá hogy ő a’ megholt Gy…; hiszen most mondá az Úr, ugymond, hogy Gy…nek hívják, ’s ő tudja hogy Gy… megholt. – Igen is, Uram, én Gy… vagyok testestűl és lelkestűl, de az élő Gy…, nem a’ ki, azok szerint a’ miket érteni szerencsém van, földi pályáját megfutotta. – Mind ez fejébe nem fére az embernek, inkább hajlék azt hinni hogy a’ kivel szóll, megholt, mint hogy a’ nevet eggynél több viselheti.

Megtudván, társam honnan jő, hova igyekszik, melly dologban, mivel, és miért, engem vona kérdőre. Megnevezém neki magamat jó kedvvel. – Nem elég; azt is akará tudni, mi vagyok. Feleletem abban álla hogy semmi nem vagyok. – Titkot kerese tagadásomban; ember nem lehet semmi; de én makacsúl megmaradék első szavam mellett. – Fejemen a’ Zrínyi’ kucsmáját látá, lábaimon fűzött csizmát, ’s gyanu környékezé meg az ő lelkét hogy ifjabb esztendeimben Királyomat karommal és kardommal szolgáltam. – Bizonyossá^* tevém hogy gyanujánál semmi nem lehet igazságtalanabb széles e’ világon. – De az a’ kucsma, ’s ebből a’ színből? de ez a’ stieblette; ő illyet csak külföldön látott? Részeg emberrel én nem állok szóba, ’s ha tudtam volna hova menjek ez idegen helyen, mentem volna, mihelyt leült; ’s osztán valljuk meg az igazat, az ember nem is volt még egészen részeg. – Uram, mondám neki dévaj kedvvel, Uraságod bizonyosan olvasta Musáriont. – Feje billentése igent monda,^* zavarodása hogy nem. – Eggy értelemben lesz tehát a’ szép leánnyal:

Az igaz! az igaz! mondá. – Látja Uraságod,^* Musárionnal és Wielanddal én is eggy hiten és eggy valláson vagyok, ’s^* ok nélkül nem térek el örömest a’ mások által is járt útról; de rheumám e’ kucsmát kívánja a’ nem szeletlen nyári napokban. A’^* mi pedig csizmám’ illeti, jobbat ennél, Uraságod nem képzelhet, ’s nekem eltökélt szándékom hogy ezt hordani fogom mind halálig. Könnyű, mint a’ czipők, ’s ha megázik is, inasom nem rángatja le lábamról.

Hijába igyekszem kifejteni magamat kezeiből a’ Res Vestiariai magyarázatok által. Tudni akará, ’s indulatosan, mi vagyok tehát. Csak mondjam ki, ugy e Kamarai Tiszt, kilesni ezeknek imposturájikat. – Vagy talán Vármegyei Tiszt?

Dermedeze mérgében. Soha őtet ember így még el nem akasztotta. De ha semmi nem vagy is, valamidnek csak még is kell lenni. Talán ugyan Nemes-ember vagy? ởr gar a Grundherr?

Mostan tehát békét hagya a’ vallatásnak, ’s egyedül azt akará tudni, merre jöttem, merre megyek, hol lesz nyugtom; megkínála csekély szállásocskájával. Szekerem nagynak is, terhesnek is látszott, mert itt járatlan és görbe úton fogok menni. Forspontot akara parancsolni erőnek erejével. – Jóvoltát megköszöném, de nem láttam jónak élni vele. Inkább kifárasztom lovaimat, mint hogy magamat a’ nem ismért kocsisokkal felforgattassam. Hogy kalauzt parancsoljon, arra kértem is.

Szívességét azzal koronázá be, hogy rheumám ellen csudatevő szert tanácsola, mert ő eggyike volt az idvezséges Mesterség Felkentjeinek; ’s ment, ’s ez az ő szava, hogy a’ fogadóban eggy messzelykét hörpenthessen. –

Questionneuröm után elméne társam is. – Azon^* gondolkozám most, hogy az oláh nyelvü gazdát, kinek epre alatt űlénk, melly pantomími jelekkel kérleljem meg hogy éjszakára fogadjon fedele alá, midőn eggy sánta, felgyürközött, süvegetlen, rongyos csizmadiácska, égő képpel és izzadtan közelíte a’ csapszék felé, ’s hallván hogy lyányommal^* magyar nyelven beszéllek, letelepedék a’ dohány’, bor’ és pályinka szagától kellemesen illatozó Chirurgus’ helyére, ’s tudni akará hol lakom. Tokajt említém neki, a’ szerint kevélykedvén a’ névvel mint a’ franczia szokott, midőn a’ Föld’^* asszonyát a’ Dea Lutétiát, idegenek közt említi. – Volt benne; jó kenyérrel élt, jó borral, hússal, kecsegével. – Jóvoltomért hogy elmondám a’ mit tudni vágyott és nem vágyott, felugrék, futa, ’s szállást kére a’ Sokácztól. ’S a’ Sokácz kész vala befogadni; a’ sánta, felgyürközött, rongyos, süvegetlen, mezítlábas, égő képű, égő torkú csizmadiácska pedig ment, ’s szekeremet tolta is, vonta is; oldta, hordta párnazsákomat, ládáimat; ’s akaratomtól, tetszésemtől függe egészen, akkor estve ’s más nap reggel.

A’ Sokácz – így nevezik őket mások, így nevezik magok is magokat, a’ kiknek csak nyelvek oláh, de nem az vallások – boldogabb éltet él mint mi jobb tájak’ lakóji hihetnénk. Háza ki vala deszkázva; ablakkarikáji ólomban, felszeldelve hatszögekre; fala kivülről róvott fából és gyalulva mint a’ gályák’ oldalai. Ajtajáról sinegen papiros-galamb függe a’ padlásolatról asztala felett, hogy a’ mint az ajtó megnyilt vagy bezáródott, a’ galamb is, megpettyegetve aranyfüsttel és kék és veres színnel, feljebb szálljon vagy alább. Gazdag szegénységet mutata minden a’ háznál. Edényei közt még findzsa is állott, és tintatartó; vendégeinek ez is, az is. Feleségének zöld selyem bundája, fejér nyullal prémezve ’s fejér báránnyal bélelve,^* ’s szorosan a’ tafota bunda mellett anyjának elnyűtt veres-rókás sötétzöld posztó mentéje, mellyben félszázad^* előtt lépett vala elébe eskető^* Plebánusának. [174] Mint midőn a’ Wakefield’ Horátza mellett eggy Nürnbergi kiadású másikat látunk a’ szép kiadásokon kapó, de Minelliusra szorúlt ifju’ könyvei közt.

[175] ’S ez idén a’ gazdag szegényember is retteg az éhen halástól. A’ két utolsó nehéz esztendőben eladogatta minden marháját, ’s nem marada egyebe két ökrénél, két tehenénél.

Szpatára csinálatlan és járatlan úton, nehéz kapaszkodókon jövék. Ezt és a’ szomszéd Lapusnyikot a’ sógorom’ atyja, Consilliárius D’ Ellevaux Úr, a’ Budai Kamaránál, vevé meg, és a’ kinek franczia eredetű atyja itt katonáskodván eggy fő ház’ leányát elvevé, ’s magyar anyja által magyarnak neveltetett. – Vad táj, vadak lakosai; útja nyárban is rettenetes.

[176] Az oláh alatt a’ hol oláhot nem látnak, rabláshoz, gyilkolásokhoz szokott népet képzelnek; ’s ámbár magamat az igen ijedősek közzé számlálni nem merném, kénytelen vagyok még is vallást tenni, indúlásomkor megkörnyékezett a’ félelem, hogy útamban érhet baj. Most másként gondolkozom, ’s e’ járatlan, ismeretlen úton, magyar inasommal, tót kocsisommal, olly bátran megyek mint a’ Szkárosi hegyek közt, ha Kassára megyek. Jók és nem jók minden nép és minden nem ’s^* minden osztály közt vannak, ’s nagy szerencse, hogy német, szász, oláh végre is úgy ember mint a’ magyar; és – ha gondolatom’ szökellését nem vennéd igen is keresettnek, kimondanám hogy Epaminondászt és Pindárt Thébe szűlé, ’s hány gonoszt és undokot Athén!

Az oláh vad, mert teljes elhagyatásban nevekedik, ’s nem lát követést érdemlő példákat. Vallásos isméretei abban határozódnak hogy a’ kihirdetett napokat munkátlanságban kell eltölteni, hogy bőjtöt szegni irtózatos bűn; pedig ő kétszáz és harmincz nyolcz napot böjtöl esztendőt által. Ez maga is segéli romlottságát; mert éhen csapszéket keres, ’s koplalása’ kínjait palyinkával enyhítgeti. – Szegény, szegény nép! – És még is hány nem hiszi, hogy úgy van jól, ha eggy része az emberiségnek nem érti mit tanít az ész!

Félnap útazván Erdélynek^* eggyik táján három négy akasztófát is láték; de hadd vessem sietve hozzá, üresen, és sohol nem másként mint üresen. Azok’ felállítását bizonyosan igen nyomos okok fogák tanácslani; az nélkül ki juthatna olly gondolatra? de annyi mindég való hogy az igen szomorú látás. – Oktatás nélkül maradt, munkához nem szoktatott, és ezért gonosz ember nem lehet fenyíték nélkül, valamint a’ gyermekek, kik körül a’ vesszőt az Apostol is hasznos paedagogusi szernek hirdeti. De a’ melly háznál vesszőt látunk minden szögben, és még is rossz gyermekeket, ott bizonyosan nem úgy áll a’ dolog a’ mint állhatna. ’S a’ mindég szem előtt forgatott, a’ mindég suhogó vessző nem jobbá teszi a’ rossz gyermeket, hanem még rosszabbá.

[177] Látni akarám a’ hely’ Papját. Sógorom ebédre hívatá. De annak érzése hogy ő kicsiny, nem engedé neki hogy a’ hívást elfogadja. Látogatására tehát mi menénk. Áltövedzett hosszu ingében, posztó ruha nélkül, bocskorban, egyedül az által tetszheték egyébnek mint a’ minek néznünk kelle, hogy szakálacskát nevelt, ’s kalap fedé fejét, melly két füle mellett egyenlő távolyban volt felkötve. Szilvásában járkált munka nélkül. Bibliothecája^* két Ritualébol^* állott. Oláh nyelven kivül soha nem halla mást.

[178] Midőn Patakon Physcát tanított Prof. Sípos Pál Tordosi Predikátornak hívattatott meg, ’s Eggyházi Előljáróji megjelentek őtet beiktatni, megjelene a’ helybeli Oláh Pap is, mint Patrónusához, mert a’ hely ott a’ Reform. Papé, ’s meg akará csókolni Síposnak a’ kezét. – Sípos jobbját látván kéretni, úgy hitte hogy az csak baráti ’s tiszttársi illetés végett kívántatik, ’s önkényt nyujtá azt a’ Papnak; alig maradt ideje elrántani azt csókja elől. Az helyett az oláh Papot, a’ maga Előljáróji ’s Predikátortársai előtt, megcsókolta. A’ Pap majd lerogyott ijedtében a’ hely’ földes-ura’ csókjától.

Szegény, szegény nép!

[179] Szpatáról Lugosig^* félnap mennénk, elébb iszonyu domboknak – látni kell azokat, ’s úgy venni epithetumomat nagyításnak – tovább a’ Lunka nevű ligetes lapályon; hol kerekünk majd a’ sárban majd a’ magaskán levagdalt fiatalok’ törzsökei közt nehány ízben akadának el. A’ föld termékeny, még a’ dombokon is mellyek egymást érik; de minden nyomon látni, hogy a’ lakosok nem rég olta ébredeznek szorgalomra. Ennek eggyik czikkelye a’ pályinkafőzés. Szilvásaik tehát nagyok mint Zemplényben a’ legnagyobb szőlőkertek. ’S minthogy ezt minden ház főzi, az olajszagú mosléktól messzére büdöslenek az úczák.

Az oláh’ felesége olly igen munkás a’ hogy maga dologtalan, ’s itt nevezheti az asszony igazán urának a’ férjét. Az anyák teknőcskékben vagy kosárkákban viszik fejeiken csecsemőjiket. Eggy kezekben eggy szerszám, a’ másikban másik; mikor pedig azt, vagy valamelly edényt nem visznek, öveikhez van szúrva guzsalyok, ’s járva is fonják a’ gyapjat. – Ingeik szertelenűl bővek és tászlisok; kebleiken ’s karjaikon szélesen ki vannak czifrázva veres vagy kék pamuttal. Testeikre elől és hátúl eggy eggy szőnyeget kötnek, eggyiket szoknya, másikat kötény gyanánt. Az csíkkal, virággal tarka ’s térdig ér; onnan fogva bokájokig rojtok függenek alá, ’s rendes látni, a’ tömött eggyarasznyi rojtok minden lépéseikre mint rázódnak. Lyányok asszonyok ezen oprégeket magok fonják, magok szövik. [180] A’ hajadonok’ keble rakva üvegklárizsokkal. Míg még tartott az arany idő ’s a’ Belgrádi háború alatt 1788. sok pénz marada e’ tájon is, nem üvegklárizst horda a’ szép leány, hanem arany és ezüst pénzdarabokat, ’s három négy sorra fűzve.

[181] Minthogy az oláh nyelvben sok deák szó fordúl elő, ’s Erdélyben a’ Traján’ és mások’ idejében Rómaiak harczoltak ’s gyarmatoltak; az oláh magát Római maradéknak nézi, ’s annál nagyobb bízakodással, mert neve is Rumin. – Consiliárius Thököli Szabba^* eggy Értekezésében tagadja ezt: Erweis, dass die Walachen nicht römischer Abkunft sind, und dies nicht aus ihrer italienisch^*

italienisch<en>

slavischen Sprache folgt. Halle, 1823. 8. 31. – Az Oláh úgy nem Római maradék, ugymond, noha beszéde összekorcsosúlt a’ Rómaival, mint a’ franczia, spanyol és portugéz nem Római, noha nyelve ezeknek is összekorcsosult a’ Rómaiakéval. – Ezen Értekezés szerint a’ Kara Vlach (fekete Oláh, a’ Török ’s Croátiai ’s Sclavoniai) nem egyéb mint Daciai ’s Moesiai Szláv; a’ hogy a’ Czinczár Görög-országi Szláv; noha Nyelvét a’ Római járom alatt ez is, az is olasszal keverte össze – [182] A’ kérdést döntsék el a’ Historicusok. Hogy az oláh nyelvben sok latín szó van, ’s hogy a’ Római katona sok oláh leányt vett itt feleségűl – conjuge barbara turpis maritus – hogy^* ugyan az történt Galliában ’s a’ két Hispaniában, ’s ezek magokat még is Rómaiaknak tartatni nem akarják, nem szenved kérdést. Ezek és az Oláh közt csak azon külömbséget látjuk, hogy azok magokat Rómaiaknak nem nevezék el: igen az Oláh.

[183] Már van Grammaticájok ’s^* Lexiconok, Alaxi Jánostól, ’s 1829. Zsebkönyvet is kaptak Budán, ’s Moldvában Újságlevelek nyomtattatik.^* [184] Ki ne örvendjen annak látásán^* hogy az emberi nemnek eggy osztálya emelkedik a’ kimívelődés’ pályáján, ’s nyelve fejtegetni kezdi erejét. – Itt közlöm ezen népnek eggy dalát magyar orthographiával:

kleinere Schrift

Zwischen diese^* zwey Zeilen eben so viel leeren Platz zu lassen wie bey den übrigen Strophen

Csáj, amaz; o, eggy; gye, terminatio genitivi. Mindra, szép, genesis femin; a’ mascul. mindrü. Kovor, lepel, ernyő. Oty, szem; otyi, szemek. Buze, ajak, buzele, ajakok. Si, és; gyin, ból, ből. gráj, lehellet.

A greji, szóllani. – Kokon, úr; Kokóne, urné; kokonyicze, kisasszony. – Szpunye, mondd meg. Mie, nekem; ku, val, vel. – Kregyincze, a’ credo szótól. – Nusz, vagyok. Jó (io olaszúl) én. Csinye, a’ ki. – végye, (videt) lát. – Dór, kívány. – Kemáre, kamara, rejtek. – Lumà, (lumen) világosság.

[185] Kostély falunál kiszállánk szekereinkből megtekinteni a’ zsilipet melly a’ Bégát Becskerek felé ereszti. – Regis opus! – Azt Gróf Mercy voná 1763, ’s tizennyolcz mérföldnyire!

A’ nap olvasztó hőségű vala ’s le készűle szállani, midőn Kostélytól két sor fűz között Lugosra beérénk. A’ közember itt térdig érő fejér ingben jár, a’ leányok különös fonású tekercsekben hordják hajaikat. Azután csak hamar teljes fényében kele ki a’ hold. – Kilopám magam a’ Szolgabíró D’ Ellevaux László’ vendégei közzül, hogy Lugosnak^* fekvésével megismerkedhessem. – Eggy másik Várad, mellyhez az által is hasonlít, hogy Lugost a’ Temes a’ szerint szeli ketté mint a’ Körös amazt, de a’ hasonlítás csak kicsínyben talál helyt. Lugosnak nincs két gazdag Püspökje, igen gazdag Káptalana, Academiája, Vára, Uraságai.

[186] Feredő férfiakat, asszonyokat láték a’ Temesben; nem együtt, és lármásan, hanem mindent külön, nyugalomban. Visszatérék tehát vendéglőmhöz, ’s kilopám gyermekemet, ’s az ő kísérőjét és az én inasomat, ’s menénk követni a’ szép példát. Ezek a’ víz’ szélén őrzék ruháinkat, mert ott sok nép jára fel és alá. – A’ hold’ bájfényében melly világos vala, mint ősszel a’ napé, elnyúlánk a’ folyamban, közel a’ hídhoz. Annak épen felette tündöklött teljes tányérában a’ hold. ’S itt látni a’ hold’ játékát, az est’ meleg gőzét, az abból kinyúlongó tornyokat, a’ sötét’ és világ’ tündéri masszájit, olly gyönyörűség, mellyet egész nagyságában csak az érezhet, a’ ki phantasiája’ játékit a’ Wutkyak’ dolgozait csudálgatva emelé annál feljebb a’ mi a’ közembereknek jutott. [187] Itt látám én igazán mint tanúlta ’s miből tanulta Udv. Festő Fischer azt a’ bájoló gőzt, azt a’ sokszínű léget, sokszínű vizet, mellyet a’ Báró Mednyánszky’ munkáján^* is: Festői Utazások a’ Vág’ mentében, de az Orczy Lászlónak olajban^* dolgozott két táblán is csudálgattam.

[188] Eggy görög Kereskedő, mintegy ötven lépésnyire tőlem és leányomtól, csak lábait akará meghűsíteni; ’s karszéket tétete le a’ kövecsalju folyamban. Anatoli^* (keleti) nyugalomban ’s boldog indolentiában űle meg ott^* magának, ’s hosszuszárú pipából tömjénezgeté saját istenségét. Ganymedje eggyszernél többszer vivé kulacsát a’ füstölgő Jupiternek. – Melly gondolatok hánykodtak vallyon lelkében? az e csak, hogy dohánya, bora jó e, ’s nem vett e részt belőle cselédje? azt e csak, hogy hol lesz megint vásár, ’s ez ’s^* amaz contója nem marad e fizetetlen? Vagy a’ férji, atyai vágy^* is, remény is^* rettegés is, és a’ mi az embert, öröm és szenvedés által, kikapja a’ marhák’ sorából? Ezt óhajtám tudni.

[189] Más nap héti vásár tartaték, nagy itt, mint az országosok némelly kisebb helyeken. Kimenék megtekinteni azt, ’s ismét hír nélkül a’ háznál, hogy senki ne kísérjen, ’s azt tehessem a’ mi magamnak tetszik.

A’ piaczot hajdan arkádok vevék körül, mint a’ Lőcseit, hogy a’ sétálók eső és nap ellen védve^* légyenek. Még némelly háznak itt mint Lőcsén is, áll illyen folyosója. –

Oláhnak nemesbb portékára nincs szüksége, ’s így itt kevés szép holmit láthaték. Fel ’s alá őgyelegtem tehát a’ tolongó sokaságban, ’s néztem arczaikat, növéseiket, bánásokat, öltözködéseket, ’s beszédek’ nem értett hangzását hallgattam. Új neme vala az örömnek mindent ismeretlent látni, valamit láték, hallék, tapasztalék.

Mennyit hallám magasztaltatni az oláh asszonyok’ ’s leányok’ szépségét! Én sem itt, sem Dédácson, sem Andrásfalván nem láttam eggy növést, eggy arczot is, a’ mit magasztalni lehessen;^* egésséges testek, minden lélek nélkül; ’s az a’ bővújú ing elrejti^* a’ növést, holott a’ Festő, hogy^* veti leplét^* a’ testre, hogy az elrejtett szépségek a’ leplen áltsúgarozzanak. – A’ sáfrányosok közt kontyot láték eggy leánygyermek’ fején. Felső ruhája világos-kék tafota; oprége ennek is, és kettő, de véknyabb szövésű mint a’ miket eddig láték, ’s rojtjai keskeny ezüstpaszomántba szegve. Ez lévén az első és utolsó oláh Kisasszony vagy hát már Dáma, melly egész útam alatt szemembe ötlék, megkérém a’ tót nyelvű de oláhúl^* is beszéllő sáfrányost, lenne tolmácsom, ’s tudja meg, hány esztendős, mikor ment férjhez, ki leánya, ’s férje kicsoda, micsoda, hány esztendős a’ férje, ’s szereti e férjét. A’ menyecske csak most múla tizenharmadik esztendejét, ’s már nehány holnapja hogy kontya van; az atyja molnár; fiatal a’ férje is, ’s az ollyat könnyü megházasítani. – Látni akarám, ha lelkében is oláh dámácska e, ’s édes semmiket mondogaték neki^* a’ tót tolmács által; de az oláh dámácska arra csak eggy elmosolyodással sem felelt. – A’ sokaság körülfoga. Látni akarák mit akar az az őszfejű azzal a’ fiatal menyecskével, ’s már azt sem érték mint juta eszembe hogy megszóllítsam.

[190] Ablakaink előtt két courteand repűle el eggy szekérkével, ’s Kapitány Sejbent emlegették a’ vendégek. A’ Kapitány Lugoson vala quartélyban, ’s betegen feküdt. Más nap reggel mentem hozzá.

Kapitány Úr, mondám a’ hosszas hideglelés által elgyengített, ebénfeketeségű hajú ’s bajszú, ’s tiszta, de most elsárgúlt bőrű szép ifjúnak, a’ Csehy által szeretett idegen a’ Csehy’ legkedveltebb barátját magáénak is nézi, ’s nyúltam jobbja után. Sejben nevem’ hallására, felsikoltott, kiugrott ágyából, ’s megölelt. Mind ketten Csehyt csókolánk ezen ölelésünkben; ő vala hosszas beszéllgetésünk’ tárgya. [191] Életét más helyt adom.

[192] Még Sejbennél múlaték, midőn az Erdélyi Thesaurariátus’ Consiliáriusának Cserei Mihály Urnak József fija, Kadet a’ Császárnevet viselő Huszárok közt, kit^* én atyja’ házánál Szebenben leltem volt, belépe, ’s nekem azt a’ hízelkedő hírt hozta, hogy atyja rólam örömmel emlékezik. Azt egyedül a’ Consiliárius’ kegyességének tulajdoníthatom, mondám, ’s azon szerencsémnek hogy nekem sorsom leve mind azoktól szerettetni a’ kiket Csereieknek hívnak. Hálásan hirdetem ezt, visszaemlékezvén mint fogada midőn meglátott, mint fogada^* elébb hogy meglátott, Guberniumi Consiliarius Cserei Miklós, ’s az a’ kit már elébb festettem, Farkas, Krasznán.

[193] Útam Lugostól Dédácsig másfél nap tartott. – [194] Csererdőket leltem innen a’ Lugosi szőlődombokon. Szélesen ki valának vagdalva az út mellett, hogy a’ menők bátorságban haladhassanak. – [195] Hol az háromféle nyilt, igen csínos, sőt épen czifra útmutató jelentés magyar és oláh betűkben, az útnak ez ’s amaz ága hova viszen. [196] Az oláh szereti a’ nagyon czifrát.

[197] A’ feszűletek’ keresztjei^* Kosova’ táján majd fából vannak állítva, majd kőből, ’s a’ kő feszűletek eggy darabban. Ezek nem magasak, nem véknyak; megpattannának midőn felemelik. Amazokon eggyik karika másikát éri, csillagokra osztva fél diametereik által; végig az egész fán, ’s elől oldalt és hátúl. Más szent jelek ’s festett vagy papirosra nyomtatott ’s durván bekent képek paraplüie fedél alatt állanak. – [198] Ha kertjeinkben a’ Chínai házikókat ’s török Kioszkokat látjuk gyönyörködve, miért nem az oláh ízlésű czifrát is.

[199] E’ csererdők közt eggy éltes asszonyember könyöregve közelíte szekeremhez. Színe mutatá melly inség alatt nyög. Nem adtam neki fösvény kézzel. Elvevé a’ marok pénzt, és még is kére. Most papiros-pénzt is adtam neki, és még is kért. Szekeremre kívánkozik, gondolám; megnyittatám neki az ajtót, ’s a’ cseléd emelé a’ szekér felé, de felűlni nem akara. Knaut Klaviermesterünk’ mostani^* özvegye, akkor még fiatal leány, megérté beszédében a’ pite szót, ’s megtanúlván útunk alatt hogy az kenyeret jelent, elővoná a’ mit Lugosról hozánk, ’s nyujtotta neki. Az^* öreg mohon kapta azt, mohon harapott belé. – Melly^* borzasztó napok várják e’ tájt ezidén. Lakosainak most gomba és éretlen szilva minden eledelek.

[200] Illye, Bethlen Gábor Fejedelem’ ösi birtoka ’s születési helye balra maradt eggy szép lapályon. Épűletit nem lehete tisztán kivenni a’ távoly miatt. De ha azok kevélyek volnának is lenni, a’ helyt inkább nemesítené annak neve a’ ki itt született mint minden pompa mellyet bírhatna. [201] Erdély több és nagyobb érdemü fejedelemet nem láta thrónusán. Ajánlást teve II. Ferdinándak hogy a’ Törököt kiveri Europából azon feltét alatt, hogy Magyar-ország és a’ mit hozzá a’ Töröktől elnyerni fognak, maradjon a’ Magyar Koronáé: ő Erdélyt bírja kiterjesztve a’ Fekete-Tengerig Dák Király nevezet alatt. – [202] Bethlennek engeszthetetlen ellenje Eszterházy Miklós jobbnak látá Bethlennek e’ levelét a’ Nagyúrnak megküldeni, hogy az^* Bethlen ellen haragítassék (Kemény Autobiogr. Rumynál) ’s Bethlen a’ legbizonyosbb veszélyből csak az által fejtheté ki magát, hogy levelét kézírásával és pecsétjével,^* az ő vesztére hazudá koholtnak.

[203] Branyicskához közelítvén, jobbra az út mellett, eggy magas szikla oldalában, eggy deszkatáblát láttam meg, melly azt hirdeti hogy az útat itt Hunyad Vármegyének Rendei ’s Fő-Ispánjok Gróf Bethlen Lászlót vonaták. A’ ragyogni szerető Bethlen a’ munkásokat saját kenyerével tartotta. Ki irígyelje az illyentől hogy ragyog? Bár sokan ragyognának így! ’s bár így azokat is láthatnánk ragyogni a’ ki a’ Bethlen hiuságait kaczagják.

Midőn Komárom 1808. új árkokat, új bástyákat kapa, kitérék Pozsonyi útamból, hogy azokat én is láthassam.^* Eggy éltes úr komoly léptekkel lépdellgete Felköltjeink’ öltözetében, kardosan, tarsollyal, csákóval. Utána három fija lépdelle, ’s úgy öltözve ezek is, ’s az eggyik sántítva és mankóval. Ezeket proconsularis csoportja követé;^* Erdélyi ifjak, kik az öreg-úr’ kölcségén menének látni a’ Dietát és Bécset. A’ ki így öltözve vezeti így öltözött fijait; a’ ki ennyi derék de nem tehetős, tanúlni-óhajtó ifjat viszi olly helyekre hol láthatnak, hallhatnak, előttem ugyan tiszteletes, bár azon emlék’ lidérczi kísértete, hogy ő maradéka Gábornak, Gergelynek, Ferencznek, Jánosnak, Farkasnak, Miklósnak, kicsalta volna a’ korláton. A’ hiuság mindég gyengeség, néha nevetséges, néha útálatos is, mert esztelen és néha gonoszság kíséri; de midőn a’ hiuságot vagy ész intézi, vagy eszesek, derék dolog, ’s az ál szerénységnél jobb és szebb.

Bethlen eggyike vala az Erdély’ leglelkesebb Beszédtartójinak. Kevély lelke pirult volna rossznak nézetni.

Végső éveit betegen tölté, ’s lelkének gyakor^* eltávozásiban. Vesztegette nem csak jövedelmit, hanem örökét is. Gyermekeit tüzelék mások, hogy a’ jószágot vettessék zár alá nehogy kopaszon maradjanak. A’ szeretetre, csudálásra méltó philopátorok készebbek valának romlani, mint szerencsétlen atyjokat ez eggy örömében megháborítani. – Melly ragyogó tett, ’s eggy korban mellynek bálványa a’ pénz!

[204] Gróf Gyulainé maga akara lenni vezetőm Branyicskára, megtenni tiszteletemet Báró Jósika János Urnál,^* ’s meglátni azt az udvart melly^* valaha a’ Martinúzié volt, kinek még ma is áll Kápolnája, hol Miséjit mondogatta. Kétszer mentem el a’ hely mellett; midőn ki mentem Szpatára, és midőn onnan visszajöttem, de akkor nem múlathaték; ’s most a’ kápolnán kivűl a’ nevezetes Udvarház’ és Kápolna’ Urát is akarám látni.

[205] <Déván a’ Grófné Bája István Táblabíró Úrhoz vive be, ki gyönyörűen rajzol és fest, ’s ezen előttem igen nagybecsű ismeretségnek köszönhetem azt a’ szerencsémet, hogy a’ Dévai ’s a’ Vajda-Hunyadi várak’ képeimet bírhatom. Bája a’ festést Bécsben tanulta, ’s olly előmenetellel, hogy ha arra kényszerített volna a’ történet, véle kenyerét is kereshetné.>^*

[206] Maros-Németiben a’ mi Lajosunk vala gazdánk. A’ hely csak^* férfi ágon ismeri urainak a’ Gyulaiakat. Udvara és a’ Maros közt fut el az út; ’s túl ezen^* eggy igen keskeny kert. vonúlt el tömve^* megszokott^* játékokkal ’s Római faragványok’ töredékivel. A’ ház bírja Gróf Gyulai^* Józsefnek, a’ Lajos’ nagyatyjának Weikardt által egész testben nagy hűséggel festett képét, melly nem csak a’ Gyulai-háznak, hanem Erdélynek is eggyik kincse. Legszebb portréja e’ földnek a’ Cancellárius Telekién kivül, mellyet láttam.

[207] Branyicska a’ Maros’ jobb szélén áll szelíden elhúzódott halmon; az út a’ balon, eggy vadan költ hegy alatt, melly a’ folyamból látszik kikelni. Ennek lába el van seperve, ’s a’ régi Tiriscum’ (ma Veczeli-Vár) nagy bálványkövei ide hordatának, hogy az út maradjon a’ hegy alatt, ’s azt a’ Maros’ áskálásai ellen óvják. A’ ki a’ tájfestészethez ért, képzelheti melly szép képet adna ez a’ hegy és a’ vele áltellenben álló Branyicska: – A’ Néző’ baljára a’ vakmerően költ bokrokkal fákkal borzas hegy, ’s lába alatt az út a’ Veczeli vár’ négyszegü köveivel ’s^* a’ korlátfákkal; a’ kép’ közepében a’ Maros, a’ maga hídasával, melly a’ menőket az eggyik partról a’ másikig viszi; jobbjára pedig a’ Jósikák’ négy kastélya, mellyeknek számokban ez az itt említett áll elől. Az emeletes kisded háznak (a’ hely nagyobbat nem engede) kerítése van a’ víz felé; ’s ennek szegletében kél, magasbban mint a’ kerítés, a’ fekete falu kápolna. Csuda formájú zsindelyezete bántja a’ szemet, a’ szívet szent érzésekkel tölti el.

[208] A’ kép’ fenekében látszik a’ fenntebb említett kőszikla a’ Bethlen László’ táblájával, és az a’ szelíd lapály, mellyen Illye terűlt el. ’S mind ez a’ legvídámabb világításban: csak az erdős hegy balra setét árnyékban. – Ha ólom volt volna velünk, most adhatnám a’ hely’ képét.

[209] A’ ház’ Ura addig míg ott jártam, Hunyad Vármegyei Fő-Ispán, akkor kinevezett Kormányszéki Tanácsos, most Erdélynek Kormányzója, Gubernii Praeses nevezet alatt, fija vala Antalnak és Gróf Teleki Josephának, a’ Ferencz testvérének. [210] Antal, Kolozsvári Fő-Ispán, ifjabb esztendejiben Jezsuita, Szerzetétől arra vala rendelve, hogy Mártonffi József társával, ki később Erdélyi Püspök leve, Chínába küldessék; de eltöröltetvén Szerzetek, Jósika visszatére e’ világba. Maga a’ Praeses Cancellárius Gróf Teleki Samuel^* körül kezdé szolgálatjait, ’s 1796. Fejérvári Kánonok Cseresznyés András Úr’ társaságában szándékozék megjárni Olasz- és Franczia-országot; de az előre-tolakodó ifju Generális Buonaparte Napoléon elakasztá útjokat. Kénytelen vala vissza fordulni Túrínból.

[211] A’ Báró’ beszédjeiből a’ Martinúzi’ kápolnája alatt azt tanúltam hogy Johann von Müller, a’ Bécsi Udv. Bibliothecárius, ’s később Tudományok’^* Ministere Westphaliában, Magyar-országi Históriát is dolgozott, és azt láttatá mind Cancellárius Telekivel, mind Jósikával, de felfogadtatván előbb, hogy le nem íratják. Ha tisztelem is a’ két nagy férfiban hogy szavakkal nem játszodtak, de sajnálom hogy azt tették.^* Ki tudja, a’ Munka nem veszett e el a’ nemzetnek. Pedig eggy Müller’ munkája nem ollyan, a’ minek elvesztét keseregni nem kellene.

[212] A’ Grófné míg a’ Kápolna’ tájáról visszajövénk hozzá, aratóji közzül előparancsola a’ legszebb oláh legényeket és leányokat, ’s ezek ropták tánczaikat a’ gyertyánspaller között, terrae graves! A’ barbarusoknak e’ részben nem mosolygának a’ Kegyszüzek. Azt a’ férfiak kezdik, és egyedül. Karikában járdogálnak, vonogatván előbb tovább lábaikat, ’s eggyike a’ másika után, minden tűz, minden elragadtatás nélkül. Fáták,^* nyeveszták azalatt csoportra verekedve állanak, ’s várják szerencséjeket, tűz nélkül ezek is, mintha majd kendert nyűni hívatnának. ’S most eggyik ficsur, majd a’ másik, úgy osztán a’ többi, előránt eggyet a’ csoportból, tombol vele, ’s olly valamit mond mint a’ vers, ölbe fogja tánczosnéját, ’s megforgatja. Némelly tánczos nem elégli meg eggyel; két leányt ránt tánczra, jobbjába markolván a’ kettőt, duetto helyett triót jár. – A’ táncz mint a’ bőrduda’ dongása, ’s a’ dongás mint a’ tánczos és tánczosné.

A’ Bárónak meg kelle rajtam sejtenie hogy a’ táncz nekem kevés örömet ád, ’s előkiáltá Mákra Antal Urat, hogy gyengekorú idősbb leányával Pepievel tánczolna Hátszegit. – Tánczos és Tánczosné két kezeiken tarták egymást, szembe a’ kettő, ’s jobb lábok’ hegyével eggyszerre az is ez is hármat tippantának, majd bal lábok’ hegyével hármat, és még eggyszer hármat a’ jobbal, mint elébb. Kezeiket a’ táncz’ kezdete olta el nem eresztvén, hármat szöknek a’ leány’ jobbja, most balja, ’s ismét jobbja felé; ekkor újra kezdék a’ tippantást, ’s azt újra a’ szökdelések válták fel. Végre az ifju ölbe kapá a’ kis leányt, ’s megforgatta, mint a’ magyarban, ’s újra kezdék tippantásokat, hármas szökelléseket. Ebből áll a’ Hátszegi, a’ maga szent számjaival.

[213] A’ hajdani Tiriscum’ árkainak puszta helyénél kikelénk szekereinkből, hogy lábaink szent helyre lépjenek. Valóban szent; mert eggyike a’ legjobb embereknek, legjobb fejedelmeknek, az a’ nemes Hódoltató, valaha itten járt. Trajánt értem. – Miolta a’ vár’ nagy kövei Branyicskára, az apróbbak a’ postaút’ töltésére elhordatának, itt nem látni egyebet mint eggy igen hosszú gödröt; és még ez is annyira be van már hányva, hogy kevés eszt. mulva nem lesz a’ ki megmondhassa, hol állott valaha Tiriscum.

Solymoson betérénk Oberster Barcsai Abrahám’ özvegyénél, szül. Gróf Bethlen Susánánál. A’ háznak nincsenek gyermekei; Barcsai későn házasodott. – ’S e’ csendes falusi lakban lakhatott az a’ tüzes szép ifju? kérdém magamban;^* ’s a’ ki hajdan királyi palotákban járdalt, csudálva mind azoktól a’ kik ott láták; a’ ki ebédeknek, vacsoráknak éltet ada elméskedéseivel, e’ szelíd, e’ szótlan jó asszonyt vehette e el? De ifjúnak játék, öregnek nyugalom. – Még látám mint lövelgeté hegyes, néha épen keserü nyilait, mellyekkel annyi ellenségeket vont magára; de minthogy nyilait mindég rosszakra lőtte ki, annyi barátokat is a’ jók közt. Barcsai véthete ’s véte: de Barcsay vétkeiben is nemes volt.

[214] <Azon gyönyörü völgyen melly Szebentől Hunyad Vármegyén végig Magyar-ország felé terjed el, eggy kisdedebb szűkebb nyílik, közel Dédácshoz, dél felé. Az visz azon helyre, melly nemzetünk előtt örökre szent marad; mert a’ legtiszteletesbb Magyarnak birtoka, még pedig ösi birtoka, sőt szűlője is volt.>^*

Azon szép völgyen melly a’ Kenyér mezőn kezdve Hunyad Vármegyén végig Magyar-ország felé terjed, eggy kisded másik nyílik dél felé, ’s az visz azon helyre, melly nemzetünk előtt örökre szent marad; mert a’ legtiszteletesbb Magyarnak birtoka, még pedig ösi birtoka, sőt szűlője is volt – Vajda-Hunyadra. Szántva vannak a’ völgy körül lapos tetőji; maga a’ völgy^* füvet ád és kukoriczát. Sebes patak fut el rajta a’ Marost keresvén, ’s a’ patak’ szélén két falu áll: Barcsa, és Kis-Pestes. Hunyad megett dél felé szálas hegyek emelkednek, ’s^* ezek közt messzére kél fel a’ 7800 ölnyi Retyezát, gyalult tetejével. [215] A’ Tátra’ Krivánja csak 18 öllel magosbb, a’ Lomniczi tető 300 öllel. Eggyik nagy dísze a’ sok szépségekkel gazdag Dédácsi völgynek.

[216] A’ Grófné ide is maga vala vezetőm, [217] ’s már tízkor Hunyadon valánk. [218] Fellegvárat reméltem találni itten is, melly uralkodjék az alantabb táj felett mint a’ Dévai; ’s íme ez itt nem előbb tűnt szemembe, csudás szögü, csudás fedelü magas falaival, mint midőn már előttem vala a’ Mező-városka, minden dísz nélkül; hasonló eggy nagyobb rendü faluhoz, mellynek nyugoti szélét foglalta el a’ vár. Hatalmasabban kele fel most lelkem előtt a’ gondolat, hogy a’ hol vagyok, hogy a’ mit látok, ott Hunyadi János is volt, azt ő is látta, ’s magáénak látta. Az naggyá teve előttem minden tárgyat. A’ hogyan gyermekes képzeletünk közönségesen nagyobbnak festi a’ mit csudálgatunk, hogy meglátván végre,^* ’s a’ gígászi nagyság közönséges növéssé lohadván, ítéletünk a’ való’ mértékénél is alábbra süllyed, ’s a’ nagy halandó, kit érdemeinek csudáltában egeket-tartó Atlásznak képzeltünk volt, kisdeddé sorvad a’ millyek mi vagyunk, föld’ egyéb szüleményei: úgy vannak viszont esetek, hol a’ jelenés túlhaladja a’ nagyító képzeletek’ festéseit, ’s többet lelünk mint váránk; ’s engem itt ez ére. Elevenebben tűnt fel itt lelkem^* előtt azon szerencsétlenink’ emléke, az az ő hajdani erejek, nagyságok, midőn most Vajda-Hunyadra beérénk, ’s a’ nyeregben űlő asszonyok’ és leányok’ sokaságán, mert épen héti-vásár vala, keresztűl vergődénk.

[219] A’ vár’ udvara egyenetlen hosszas négyszög, a’ szerint épűlve a’ hogy azt kelni engedé a’ márvány-félsziget. [220] Ejszaki oldalát, honnan a’ híd van áltvetve a’ széles és mély várgödrön, Hunyadi János építeté, az Erdélyi Vajda ’s Magyar-országi Gubernátor; keleti oldalát fija Mátyás a’ Király, szinte a’ Kápolnáig, melly hihetőleg a’ Vajda’ építése, mert akkor vár Kápolna nélkül nem állhatott; a’ mi azon túl van, az innen déli nyugot felé kinyult bástyával, Bethlen Gábor, a’ Fejedelem. – Melly három név!

[221] Udvara [222] legpartosabb a’ Bethlen’ soránál, ’s az itt jóval szélesebb mint a’ Király’ sora. Ellenben a’ Bethlen’ sora csak szükségre vala építve: a’ két másik pompára is. Legszebb kinézés a’ Király’ sora erkélyéről van, melly az épűlet’ testéből kihasasodik.

[223] Midőn a’ Vajda építeni^* kezde itt, kétségen kivűl már állának némelly épűletek; mert honnan hát ez a’ sok szeg és szug, ez a’ csudás fedél? Hogy az épűlet nem eggyszerre téteték, ’s nem elkészűlt rajz után, hanem a’ mint szükség, érték; idő engedék, azt itt minden kiáltozza. Neki elégnek tetszheték bevégezni a’ maga fundamentomából épített sorát, jobbra^* a’ hídon bejövőnek.

[224] A’ Hunyadi János’ alkotmánya egyenes sorban költ a’ vár’ árka’ márványsziklája’ szélein. Onnan kél az a’ négyszögü vastag négy oszlop is, melly a’ négy erkélyt tartja, ’s ezek eggyszerre épűlének a’ magok falaikkal, és nem később. A’ négy erkély kilencz ajtón végig nyit eggy sétálót. Szédűlének fejeink midőn ennek ablakaiból a’ vár’ mélyébe lepillantanánk, [225] ’s a’ négy erkély’ vastag pilasztereit ’s a’ hidat-tartó magas és izmos oszlopot elnézénk. A’ híd’ oszlopának magassága 87 láb; ugyan-annyi a’ vár’ faláé, hol az legtetősbb; ’s így a’ vár’ foka 29 öllel volna feljebb mint [226] a’ Zalasd patakja, melly kétfelé válván a’ Bethlen’ sora felett, a’ híd alatt fut el,^* ’s itt malmot forgat.

[227] A’ palota földszínt áll a’ Vajda igen tágas lakó szobáji alatt. Ablaka az árok felé nincs. Boltozatját négylábnyi diameterü, háromölnyi magasságú, nyolczszögekre faragott veres márvány oszlopok tartják, a’ palotát hosszában osztván^* két hasonrészekre. Hol a’ boltozatok’ éles szeletei bezárják egymást, rózsákat látni, az Ország’, a’ Hunyadiak’, Szilágyiak’ czímereikkel. Az ajtóhoz legközelebb oszlopra e’ szók vannak faragva: hoc opus fecit fieri Magnif. Dnus Joann. de Hunyad, Regni Hung. Gubernator anno dni 1452.

[228] Csaknem áltellenben a’ híddal a’ templomocska. [229] A’ Hunyadiak’ Hollója a’ gyűrűvel, ’s a’ Szilágyiak’ Vadkecskéje itt is láttatja magát, és sok ízben. Az udvaron a’ grádics mellett veres-márványban látni^* a’ Hunyadi ház’ megújított, megbővített czímerét.

A’ Mátyás’ sora mellett eggy bástya kél, mellyet Buzogány-bástyának mond a’ magyar, az oláh Pisztriczának (tarkának), mert külszíne négyszögekre van felosztva, ’s be van mázolva fejér, veres, kék festékkel. Ennek tölcsértetőjéről az ég’ tüze 1815. Június’ 11d. lehasítá vitorláját, a’ kétfejü sast. [230] Az Uradalom’ akkori Kamarai Administrátora, Osdolai Bögözi Antal Úr, sokat költe saját erszényéből, hogy a’ mi romlani elkezdett, épségben maradhasson. [231] De még vígasztalóbb az, hogy mostani Uralkodónk harmad napot múlatván 1817. a’ Hunyadi várban, a’ szükséges igazításokra harmincz ezer forintot rendele.

Másik bástyája Nyebojsza (ne félj!) nevet visel. Ez a’ maga kéményalaku tetejével folyosó által van a’ Bethlen Gábor sorához csatolva.

A’ várat Borbátvízi Bája István Úr, Hunyad Várm. Táblabírája és Felkeltjeinek Kapitánya festette nagy hűséggel. Ezen látni a’ Hunyadi János által épített négyerkélyű sort; a’ Hunyadi Mátyás előre-hasasodó erkélyét; a’ Buzogánybástyát és a’ Nyebojszát; a’ Kápolna’ oltárvégét, és a’ helységben a’ Franciscánusok’ templomát.

Mi volt valaha Hunyad, és mi most! Palotája, hol az ő Nagyjai össze^* gyülekezének, most sót és vasat árúló rekeszték. – Nagy és tisztalelkü férfi, melly kevés örömeket érzél vala te munkás és örök tusakodások közt töltött éltedben, ha láthatád vala, bétekintvén a’ Végzések’ könyvébe, mi várja hunytod után hazádat^* és házadat!^*

Nem hagyhatám el a’ helyt azon emlékezés nélkül, hogy itt eggy ifjú szolgála a’ konyhákon, hogy itt eggy ifjú füjtögete kemenczéket, ki később Váradi Püspökké, Királyi Kincstartóvá, Ministerré, az özvegy Királyné’ Corregensévé,^* királyi barátja’ gyermekének Gyámjává, Esztergomi Érsekké, Magyar-országi Prímássá, Cardinálissá leve; kit Királyának ellensége ennek inkább irigyle mint sergeit; kit egész Európa tisztelt csudált – a’ nagy Martinúzi!

[232] A’ Grófné meg akará látogatni elholt férje’ testvérét özvegy Gróf Bethlen Ádámnét a’ Gyógyi hév vizekben; [233] én pedig Sípos Pál Tordosi Predikátor barátomhoz vágytam, hogy utolszor élhessem ki magamat a’ tudós és szeretetre minden tekintetben méltó emberrel. Összebeszéllénk tehát hogy én múlassak Tordoson és a’ szomszéd Bábolnán Báró Naláczi István Úrnál; [234] de Zseni maradjon Lottinál; Gyógyon adják nekem vissza.

[235] Sípos álthívá magához Báró Naláczit ’s némelly barátit Szászvárosról, [236] ’s ezek közt a’ Szászvárosi Collégiumnak két tanúlóját Ponori Thewrewk Józsefet és Lészai Dánielt, ezt most már Orvos Doctort, amazt Magyar- és Erdély-országi felesküdött Űgyészt, ’s a’ Magyar Pantheon’ Kiadóját. [237] Az igen sok olvasású ’s nagyon elmés Naláczi’ társasága eggyüttlétünket^* felélesztette. Tanúlás és kaczagások múlt el az.

[238] A’ következő napot Síposnak velem Bábolnán kelle tölteni; Naláczi meg nem engedé hogy elmaradjon. Sípos és én eggy szobában hálánk. Töltsd álmatlanúl kedvemért ezt az éjt, mondá Sípos; ki tudja, leszünk e valaha ismét eggyütt. Én érzettem mit nyerek a’ kérés teljesítése által, ’s valóban egész éjjel bé nem húnyánk szemeinket. [239] Naláczi reggel felé felébrede. Non amo eruditum. – smum! kiálta hozzánk, ’s ámbár mi mind ketten nagyon kaczagánk, ő kieresztvén száján a’ szót, azonnal hortyogni kezde.

[240] Síposnak két szerelme volt, sőt három inkább: a’ Metaphysica, a’ Mathezis, a’ Versek, latín^* nyelven. A’ Kant ideájiban élt egészen, ’s deák nyelven dolgozá ezen Philosophiának nevezetesebb Fejezeteit. A’ mint eggyikkel elkészűlt, postán küldé meg azt, ’s minthogy ő nem igen olvashatólag írt, én azokat lemásoltam, ’s visszaküldém neki, hogy tekintse végig még eggyszer, ’s adja sajtó alá. A’ Világi Censor el nem tuda rajta igazodni, ’s közlé Kenderesivel, ’s képzelhetni hogy a’ tiszteletes ember melly^* tűzzel fáradozék Sípost a’ veszedelmes tévedésiből megtéríteni, ’s melly következése leve a’ térítésnek. A’ Kézírat most áltadatott az Eggyházi Censornak. Ez jónak vallá ugyan a’ munkát, de azt állítá hogy a’ Theologusnak és Philosophusnak külömbözők a’ critériumai; a’ Sípos’ dolgozása az ő normájával nem eggyezik mert nem eggyezhetik, és így nem is az ő széke elébe tartozik.

[241] Eggy levelében nékem azt a’ Fejezetet küldé, melly a’ Metaphysicában előfordúló Szabadság felől szóll. – Ha ezt a’ badar beszédet ált lehetne e magyarba önteni? kérdém magamban. Jámbusokba szedém azt. Eggy Prologust elébe ’s Epilogust a’ végébe, mondám, melly dévajkodása által felélessze a’ sötét tárgyat. Toldy felvevé Poetai Kézí-Könyvébe. – Megküldém Síposnak, ’s elszomorítottam. Alig tudta megérteni hogy játékomba epe nem keveredett.

[242] ’S Sípos nincs többé; eggy veszedelmes inhideg kikapta barátjai közzül. Szül. Enyeden 1759. Octób. 16d.; mh. Szászvároson, 1816. Septemb. 15d. – Még serdűlő ifju szorgalma, lyányi jámborsága, csínos deák tolla által megnyeré Előljáróji’ figyelmét, ’s elébb Báró Naláczi Józsefnek József fiját, tovább Cancellárius Telekinek Ferenczét, ’s a’ Koronaőrnek Józsefét nevelé. A’ Szászvárosi Collégiumnak 1783. Rectora, 1798. Rector-Professora leve. Általjöve hozzánk Patakra 1805. Physicát és Mathezist tanítani, ’s itt deák versei ’s Predikálásai által nagy fényt vona nevére; de a’ gazdag jövedelmű Tordos 1810. visszanyerte Júliusban, Erdélynek. – [243] Nőtelen hala meg, mint a’ kiket olly igen tisztele – Newton és Kant.

[244] A’ Gyógyi ferdőben olly nagy vala a’ vendégek’ száma, hogy ha szállásomról a’ Grófné nem gondoskodék vala, az ég alatt kellett volna hálnom. De a’ baj és elakadás által a’ jó Istenek a’ föld’ szegény lakójinak sokszor csak reménytelen örömet akarnak nyujtani, ’s szívem itt azt az ő megkedvelt hitét ismét igazlottnak találá: – eggy férjfiu’ vendégévé tevének, kinél felejtém hogy a’ múlt éjjel Bábolnán szemeimet bé nem hunytam volt; míg két szomszédunknak eggy szava virradatkor mutatá, hogy a’ vékony fal lassúbb hangunkat is álteresztette. Gazdám itt Erdélynek eggyik legnevezetesbb tisztviselője vala a’ már említett Baczka-Madarasi Kis József Úr, most Alsó-Fejérnek Vice-Ispánja. [245] Semmit sem kérdheték én ettől Erdélynek Történeteire, ’s Statisticajára, hogy a’ választ a’ sötét szobában is készen ne találjam, ’s azok eggyezének olvasásból ’s hallásból tett jegyzésimmel. De ezt várnom lehetne attól, a’ kinek dicsérete eltölté Erdélyt, [246] és a’ ki az öröm’ és megpihenés’ helyeire is Práyt hozá ki magával, és Smithet, a’ Nemzeti Gazdagságról.

[247] Barátim bennem, és már Kolozsvártt, nagy várakozást támasztának,^* hogy itt eggy Helvétziai vizszakadáshoz hasonlót fogok látni. A’ szó nekem hihetlennek tetszett míg Gyógyot meg nem láttam, ’s még hihetlenebbnek, mikor megláttam;^* mert miként lehetne e’ dombon, e’ nem vad, nem sziklás helyen, Zuhanó? Most önkényt vallom hogy várakozásomat kevés esetekben látám inkább felülmúlva mint e’ hihetetlenségemben, ’s a’ természetnek e’ csudáját legbuzgóbban én hirdetem.

A’ ferdő e’ dombnak épen tetején van; ott a’ falu is. Ott bugyog elő a’ föld kebeléből a’ víz’ számtalan^* forrásokban, ’s patakká válván, két ágra szakad.

Útunk ide, le a’ ferdő’ sok épűletjei közzül, azon ága mellett méne el, melly eggy két rossz malmot forgat, és mivel árkában apróbb ’s nagyobb kövek állanak, zajgva ’s tajtékokat fercsegve fut tovább.

A’ másik ág eggy pár száz lépéssel tovább ömöl alá. A’ kettő közt veteményes és gyümölcsös kertek feküsznek. Látám a’ fák’ gallyai közt hogy a’ domboldal meredekké kezd válni, de hihetlenkedésem még el nem hagya. De végre a’ kukuriczaszárak ’s a’szilvafák közzül kiérénk, ’s a’ Kaszkád előtt állánk.

A’ falmeredekségű hegyoldal, nem várt, nem képzelhetett magasságban, be van nőve felülről bokrokkal; alól a’ mélységben^* vad surjány borítá el a’ víz’ futását. Első^* szabad esése, le a’ mogyorók’sötétiből eggy két ölnyi; de itt eggy csúcs kél elébe, ’s felkapja a’ patak’ omlását, melly most úgy szalad ezer apró mozdulásokban, millio meg millio szikrázások közt alá mint eggy ezüst eleven lepel. Az Armída’ kertjeinek nem lehete szebb forrása, és a’ ki ezt oda képzelné által, abban a’ bájos tündér életét láthatná elfutni. Ama’ legfelsőbb szökést könnyü képzelni eggy kifúrt hordónál, az eleven leplet, e’ csillámló számtalan rezgésekben, látni kell.

És osztán az a’ szédítő tető, onnan hol a’ víz esik, addig hol lábaink alatt elsuhan, ki vethet ahhoz!^* ki képzelheti eléggé nagynak!

A’ víz mészrészeket rak le ’s ezek sokára követ teremtenek hol az nem volt; de viszont az idő azt is cselekszi, hogy a’ hol kő volt, ne legyen. A’ melly torok lábaink előtt nyilt, hogy az én barátném kénytelen vala a’ gyümölccsel gazdagon elhintett szilvafák’ ágaiba fogózni, ott eggy illyen leszakadt iszonyu kődarab fekszik befutva sűrűen szederjinakkal ’s egyéb gazzal. A’ kő’ terhe ’s a’ szakadó víz lerepesztették toronynyi (nicht toronnyi) magasságáról.

[248] Virradtakor akartam vala itt lenni hogy a’ szép forrást a’ nap’ szikráztatásiban láthassam, mert midőn itt valék, a’ hanyatló nap a’ forrás’ falát árnyékban tartotta. De a’ ki Kis Józseffel csak éjjel lehet, annak midőn vele van nappallá válik éjszakája; és minthogy a’ természet el nem engedi a’ neki tartozott adót, éjjellé viszont nappala. Elszunyadásunk azután hogy két szomszédunk^* miatt elcsendesedénk, ez óhajtott, e’ remélt örömemtől megfoszta.

[249] Szekerem a’ kisded falu végén vára. Gróf^* Gyulainé, mind a’ négy gyermekével, ’s Kis, addig kísértek. Némán, elfojtott szívvel csókolám meg a’ legjobb anya, ’s a’ legjobb leány’ kezét, ’s még eggyszer a’ Grófnéét, ’s lelkemnek örök kedveltjei^* elmaradának.

Gróf Lázár Benedek, Benczenczen, úgy hivé, hogy erántam tartozik valamivel azon részvételért, mellyet eránta, midőn katonai sebeit a’ Váradi ferdőkben gyógyítgatá, az anyám, eggy szerencsétlen halálú katona’ anyja, bizonyított, ’s megígérteté velem hogy nála ebédelek. Nem akarám elvonni örömeitől,^* mellyekkel a’ Gyógyi ferdőkben élt; de végre is meg kelle magamat adnom, ’s fél órával azután hogy Gyógyot elhagyánk, Gróf Lázár is fogatott. – Azonban Gyulai bévive Gróf Kún Zsigmond Úrhoz Alsó-Gyógyon, ’s én a’ lételt ott annyira megszeretém, hogy midőn vendégleni akarónk utól ére, és sürgeté menésünket, még én kérém, ’s inkább mint a’ marasztgató házi-gazda, engedne veszteglenünk. Ott ebédlénk hát, ’s csak éjszakára menénk Benczenczenre.

[250] A’ reggeli mellett űlénk Benczenczen, elfojtott szívvel mindnyájan; érzénk az elválás’ közelítő pillantását; midőn Báró Bornemisza Pál Úr betére hozzánk, ’s beszéllé hogy elhagyott barátnéink kisírt szemekkel jövének elő hálójikból, ’s bennünket emlegetének. Vártam azt, tudtam hogy úgy lesz; és még is örűltem a’ hírnek, mintha az váratlan ért volna. – Előttem vala a’ Grófné, azzal a’ magába-zártnak látszó és még is hév lélekkel – angyal és gyermek eggyszersmind – előttem Lotti, az én örök barátném; előttem Fanny és Constance, ez most midőn ezt utolszor írom, Gyógy lakosa ’s Gróf Kún Lászlóné. – ’S Fanny felől, kit leveleim mindeddig nem is nevezének, eggy történetet, hogy ismerd az ő lelkét is. – – [251] De nem, tisztelt, szeretett barátom, dolgozásom nyomtatás alá megyen, ’s ollyan is olvashatja a’ kinek szíve nem tud melegűlni. Éltünk’ boldogságai elvesztik becseket ha olly tanúji is vannak, kik nem méltók hogy ismerjék. – –

[252] Bornemisza ment, ’s nekünk is fogának. Lázárnak megköszöném minden hálát felülmúló jóságát, ’s a’ szó nem vala hideg formula; de Gyulainak köszönni meg a’ mit érettem Kolozsvár olta teve, arra nem lelék szót. Midőn őtet ölelém meg, őtet, ki csupa szív – hányszor mondottam azt magának és másoknak! hányszor mondom mindég! még inkább érzém a’ mit mindég mondok! – Kitéptem magam karjaiból, ’s mentem. – –

[253] Íme elhagyva látám magamat. Harminczhárom napot tölték Gyulaival, ’s annyira egymáshoz szokánk hogy az elválás nem lehete mind kettőnknek nem gyötrelmes. – Kitekinték szekeremből a’ Kenyérmezőre, feltekinték a’ Csórai bércz felé, hol Barcsai kedvelt almafája alatt fekszik mint barátja Bessenyei György, Berettyó-Kovácsiban, Debreczen és Várad között; ’s azonnal ismét magamba vonúlék; szívemben nem lele helyt több érzés eggynél. – [254] A’ lyányom felejté a’ sírást, ’s fecsegni kezde Marcsájával, ’s siket valék e’ Lottimtól^* is szeretett gyermek’ csevegésire. Most énekelt, ’s még selyp ajakkal, eggy más nép helyett melly az énekben állt a’ „kicziny anyám” nevet szővte; mert úgy nevezé Lottiját.– –

[255] A’ hely hol menénk, emlékezetes történetinkben. Lesém Alvinczot, hogy kiszálljak a’ szekérből, ’s lássam a’ ház’ romjait, mellyben Martinúzi vesze. Lelkem elborulásában későn sejtém meg hogy a’ hely már elmaradt.

Maros-Rév – mert mi szükség a’^* magyar helyt Maros-Portusnak mondani? – [256] el^* van töltve Kamarai épűletekkel, sópáhókkal. Az itt szolgálók’ száma, ide nem értvén a’ cselédséget, de igen a’ Papot, Mestert, Orvost és Seborvost Tiszti-Kalendariomom szerint harminczkét fejre megyen. A’ só ide Maros-Ujvárról és Tordáról szállítatik, ’s vizen megyen Szegednek. [257] Erdély évenként eggy millió mázsát ad, így mondja Gróf Bethlen Elek, Ansichten von Siebenbürgen^* czímű írásában, ’s Maros-Ujvár olly gazdagon, hogy a’ melly apróbb darabokat a’ feszítők kénytelenek elvetni ’s a’ Marosba hánynak, annyira elsózzák a’ vizet, hogy két mérföldnyire Ujvárhoz minden hal kivesz belőle.

[258] Alba Carolina olly közel fekszik Maros-Révhez hogy az idegen ezt csak^* külvárosának vehetné. [259] A’ várdomb balra emelkedék, a’ város téren fekszik, keletre a’ vártól, ’s ehhez távolykán.

Itt a’ várban lakának az Erdély’ Fejedelmei; itt a’ Római Proconsul, itt, a’ mint ugyan én hiszem, Decebál, ’s a’ hely akkor Szármicz’ és Szármiszegethúsza, tovább Apulum, ’s a’ nem-Római időkben többé Gyula-Fejérvár (Alba Julia) nevet viselt. Erősségnek, a’ mai Stratégia’ törvényei szerint, nem alkalmas többé, mert közel hozzá nyugotra nagyobb hegyek emelkednek; igen arra, hogy fegyver, élelem, katonai bútorok itt tartassanak, mert Erdély ez eggy váránál többet most nem bír; II. József elrontatta. Itt van a’ Pénzverő is, ’s az Erdélyi verés’ jegye az E betű, mint a’ Körmöczié a’ B., a’ Nagy-Bányaié a’ G.

[260] A’ várdombot VI. Károly alatt Generális Steinville keríteté körül árkokkal és sánczokkal, ’s kapuját olly pompásan építeté hogy az a’ Bécsieket eggy részben megszégyenítheti. Ez felett a’ Császár’ lovagszobra emelkedik igen merész kelésben. [261] Alapköve 1715. Novemb. 4d. téteték le, ’s a’ hely ezentúl nem Gyula, hanem Károly Fejérvárának mondatott. – De mint tűnik el az idegen várakozása, midőn belépvén a’ vesztegetéssel épített kapun, pusztulásnak indult, elrongyolt házakat, páhokká fordított templomokat lát, ’s nem semmit a’ mi ama’ pompához illene! – A’ Püspöki lak, a’ Bibliotheca, az Erdélyi Fejedelmek hamvait örző templom, szegénységet mutatnak és teljes elhagyatást; ’s a’ tág piaczon szállongó katonáknál ’s rongyos katonagyermekeknél egyebet nem látni.

[262] Mentem a’ Szent-Mihály’ templomába, hogy láthassam kincseit, minekelőtte az, a’ már közelítő ebéd előtt bezáratik. – [263] Termés kőből épűlt; oldalairól nagy darabokban pattogzik a’ vakolás, ’s magas tornyát alacsony zsindelyezet fedi. Szegény, de nagy, de méltóságos. Ez fája szememnek; szívemnek még kedves is vala. Oda hajdani fényem! ezt kiáltozá rám.

Középajtaján léptem belé, melly előtt az Erősség’ eggyik kapujától a’ másikig mégyen az út, keletről nyugotnak, ’s ámbár gondom egyedül sírköveire volt ’s oda sieték; a’ nagyoltár, minden festés, faragás nélkül, arannyal egészen elborított nagy és szép oszlopokból állítva, annyira elfogák szememet hogy helyemből ki nem mozdúlhaték. A’ Véső’ munkája semmi összehasonlításban nem állhat a’ Festőével és Szobrászéval, ’s nem szeretném ha a’ vésések minden templomban elvennék a’ festések és szobrok’ helyeit; itt azonban meg valék lepve, ’s szemem elakará velem hitetni hogy az az egész oltár eggy öntéssel öntetett színaranyból.

[264] Most körülvivém tekintetemet a’ tágas templomon, ’s túl a’ székeken három^* sarcophagust láték meg, fejeikkel a’ déli falhoz értetve, minden polczozat nélkül. [265] Koporsó és koporsó közt csak annyi hézag, hogy a’ Néző közzéjek férhessen. Itt fekszik a’ három Hunyadi; a’ Vajda Gubernátor közben; jobbja mellett fija, László; balra a’ Miles Militum, testvéröccse a’ Vajda Gubernátornak, az^* is János, mint ő. De a’ három sírkő üres. Vad kezek szórák el a’ nemzet’ Szentjeinek hamvaikat.

[266] Felírást a’ Faragó egyedül az utolsón hagya; lapos felső táblája’ karimáján e’ szók’ állanak: miles vocatus frater gubernatoris sit iunctus coelicis choris anno dni mccccxxxiiii. de hunyad hic est tumulatus iohs miles minor de hunyad vocatus frater eius.

A’ hős pánczélosan fekszik a’ sírfedél’ tábláján, ’s lábai oroszlánt taposnak. Az oldalkövek közepén boglár (cartouche), ’s a’ bogláron czímer: jobbról eggy madár, hihetőleg sas, reppenő szárnnyakkal; balról a’ haza’ négy folyamjai. A’ lábkő’ boglárában a’ holló gyűrűstűl.

Táblájára van kiterítve a’ Gubernátor is. [267] Szakála kerek és rövid. [268] Fején félarasznyi magasságú süveg (nem prémes kalpag), ’s a’ süvegből széles toll, mint a’ spanyol sipakokon; a’ mi nyilván a’ Faragó játéka, hozzá szokott ollyat látni, faragni a’ külföldön, de magyar hajlongó lapos strucztollat nem viselt. [269] Jobbjában a’ kormány pálcza, baljáról szablya függ. Testén sarkig érő dolmány, ’s annak eggyik vége felakasztva övéhez, hogy térde kitessék, ’s papi talárisnak ne ismerje a’ szem. [270] Az eggyik oldalkövön lovascsata; a’ másikon törökfoglyak, hátrafűzött kezekkel. A’ lábkő’ felén paizs, ’s azon a’ Gorgon’ feje, rettegést terjesztve, és halált. Valamelly később kéz, ’s igen tanúlatlan, a’ fej’ vánkosába ezt véskélé: Johannes Hunyadi Corvin. in dem letzten Wort muss der o minuskel setzen alles übrige Versal.

Ha ez a’ Gubernátor’ köve e? – Az! ezt kiáltja a’ pallást, ezt a’ kormány pálcza, és a’ két oldalkő’ bas-reliefje; ’s ez és a’ Miles Militum’ köve eggy korra mutatnak. Később Fejdelemnek czifrábbat faragának vala, ’s el nem hagyták volna nevét. ’S feltehetni, hogy a’ ki a’ három követ előbbi helyéből ide téteté, amott eggyütt lelé a’ hármat és ott többeket is talált; ’s hogy a’ többek közzül ide e’ hármat azért hozatta, mert ez^* tartaték akkor is már a’ Jánosénak^* ’s Lászlóénak.

László is oroszlánt tapos a’ maga felső tábláján. A’ kő’ jobb oldalán Géniusz tartja a’ Hunyadi ház’ czímerét; a’ másik oldalán eggy más Géniusz eggy oroszlánfőt, melly kínosan nyújtá ki nyelvét; a’ lábkövön valamelly állat’ lába áltlőve láncsával. A’ szűkképzeletű Szobrász ide nem tuda egyebet gondolni mint az eggyik oldalon a’ vitézség’ spóliumát, ’s a’ lábhelyre lábakat. Hanemha talán az oroszlánfő oda játszanék, hogy a’ hohérpallos oroszlánerejű hősnek vette fejét, és hogy az előre hatalmasan hágdosó lábakat futásokban akasztá el^* a’ Halál. Ama faragcsáló itt is hagyá keze’ nyomát: Ladisl. Hunya. Corv. – A’ lábkő’ boglárán F. C. A K. ismét kéretlen kéz’ karmolása.

Porondkőből van mind a’ három sarkophág. A’ boglárokhoz fejér márvány van véve.

[271] Az orgonakar alatt az északnyugoti szegletben áll az Izabella’ sarcophagusa, lábbal a’ nagyoltár felé, ’s az Izabella’ lábánál a’ fijáé. Így az Izabelláénak csak jobb oldalkövét és fedelét, a’ János-Zsigmondénak lábkövét is lehet látni. A’ két sarcophagus nagy fejérségű márványból^* van faragva, ’s a’ Szobrász elhintette czifrájival.

A’ János-Zsigmond’ lábainál sok nagydarab fekete-márvány hever, úgy a’ tornáczban, a’ két torony alatt. Azok eggykor a’ Bethlen Gábor és I. Rákóczy György’ sírkövét díszesítették. Midőn a’ templom 1716. a’ Reformátusoktól elvéteték, Báró Mártonffy György Püspök a’ két Fejedelem’ emlékét elhányatta, ’s négy nagy oltárt szeldeltete márványaiból, de feldolgoztatni nem tudta.

Kevés évek előtt rá-akadának a’ Bethlen István Fejedelem koporsójára is, hol most a’ Hunyadiak’ során a’ márványoltár áll. E’ szerint nem szenved kérdést, hogy ennek, ’s testvér bátyjának Gábornak, oda voltak temetve tetemei, hol az említett oltárt^* látjuk. A’ Rákóczyé, csak a’ symmetria miatt is az ezzel áltellent állóval fogott helyt.

[272] Martinúzinak nincs emléke, ’s nem volt. A’ rettegők el sem merék temetni testét, ’s több hetekig hevert szobájában hol meggyilkolák. Ha ki a’ torony alatt lép a’ templomba ’s megáll az orgonát tartó oszlopok^* sorában az előtt, melly neki jobbra első volt, hamvai felett fogja látni magát; úgy magyarázá azt nekem ott Kanonok Cseresznyés. [273] Martinúzinak ma sincs jele, míg János-Zsigmond, ’s az a’ makacs hiu asszony kevélykednek márványaikban.

[274] Az Ország’ Levéltárja a’ templom’ délnyugoti szögében őriztetik.

A’ Püspöki lak, a’ mint gyanítom, eggy része a’ hajdani Fejedelmek’ lakjainak. Szűk, alkalmatlan, rongyos.

Vezető nélkül nem akadhaték a’ Csillagnézőre. Batthyáni Püspök fukar pazarló vala.

VI. Károly oda hagyván a’ spanyol-koronát, Trinitáriusokat hoza ki magával Cataloniából, ’s ezeknek itt templomot, klastromot ada. Unokája II. József eltörlé a’ Szerzetet, ’s a’ templom és klastrom katona-ispotály ’s hadi-páhó leve. II Leopold visszadá Papnevelő házúl. Batthyáni nekik meghagyá a’ klastromot, a’ templomból Bibliothécát csinált.

A’ templom’ hajója tehát felső és alsó sorra osztaték, ’s végéhez eggy szoba toldatott. A’ felső^* sort könyvek foglalák el, az alsót a’ Természeti Dolgok’ és a’ Régiségek’ Muzéuma. Templom’ és ragaszték’ hossza tizenhat öl, szélessége hat. [275] A’ két torony’ csutorás fedelét elhordák, ’s a’ mi a’ kettő közt áll, a’ Bibliothéca’ Őrjének adatott lakásúl. Az eggyik torony csigagrádics, a’ másik a’ Bibliothecárius’ éjjeli szobája. – [276] A’ homlokfalan ezen eggyszerü, de csonka felírás olvastatik:

[277] elmarada a’ Mvsisqve sororibvs. A’ Csillagnéző itt legkissebb tekintetű kincs.

[278] Batthyáni, fija Imrének, Pinkafelden, elébb Egri Nagy Prépost, ifjabb éveiben Jezsuita, ide nem hoza könyveket, ’s itt nem talált. Előbb Lőcsén veve meg eggy Bibliothécát, azután Bártfán eggy másodikat, eggy harmadikat Cardinális Migázzitól, Scholastica Theologia és Jus Canonicum tanítóji. Az jó a’ mit később Olasz és Német országokban Cardin. Garampi által vásároltata; legjobb pedig a’ mit Rómában, Nápolyban, Velenczében az oda kiküldött Daniel Imre Pap szedett, később Őrje e’ Könyvgyüjteménynek. Kincseket veve Konstantinápolyban is.

[279] A’ Könyvtár Erdélynek van hagyva [280] azon idvezséges tilalommal, hogy sem egészben sem darabjaiban el ne idegenítethessék, [281] ’s eggy harmincz nyolcezer kétszáz forinton vett fekvő jószággal. [282] A’ könyvek’ száma, midőn láttam, nem ment húszezer Kötetre.

[283] Az igazi kincset a’ kisebb szoba bírja; itt a’ Magyar Dolgok, itt az Incunábulák.

[284] A’ Dobai Székely Sámuel Gyüjteménye Pécsett áll, a’ Püspöki Bibliothecában; azonban az is figyelmet érdemel a’ mit ez a’ Könyvtár bír ezen Eperjesen lakott tudós Kapitánytól. [285] Mi itt minden egyéb azon XVI. fólio Kötethez, [286] melly az Erdély’^* Fejedelminek ’s más Uralkodóknak, Ministereknek, Generálisoknak, Tudósoknak tulajdon kezekkel írt vagy neveik aláírásával jegyes leveleiket foglalja magában. [287] Itt láték többeket Cardinális Pázmánytól, tulajdon sebes kezével írva ’s magyar nyelven. [288] Bírja a’ Bibliothéca’ tintatartóját, porzóját, tányérostúl.^*

[289] Az elsőbb Rákóczy György feljegyzé Vizsolyi kiadású Bibliája’ utolsó lapján, hogy ő az^* egész Biblia’ olvasását Patakon végzé el 1619. August. 4dikén 6 és 7 óra közt. – [290] Az Erdély’ Fejedelmei szörnyü Biblia’ végig-olvasóji voltak; Bethlen Gábor huszonhat ízben olvasá végig, ’s az a’ végig-olvasás, ’s a’ Rákóczy pontos feljegyzése mutatják, hogy azt nem azért cselekvék, hogy haszonnal tegyék, hanem csak hogy meglegyen, ’s elmondhassák hogy megvan. [291] Rákóczy még nagy hálákat ád az ő kegyelemes Istenének, hogy azt neki kegyelmesen megengedé. [292] Apafi lelki ismérete’ furdalásaitól akara megszabadulni, ’s a’ reggeli pensummal leróvá a’ tegnap estveli trinkoskodást, míg estve ismét tele itta magát hogy legyen mit leróvni.

[293] A’ Heltai Gáspár’ Bibliáját, Kolozsv. 1551. 4. nagyon elrongyolt állapotban lelém itt. Vezetőm láttata velem, hogy a’ Betűszedő a’ X. Parancsolat’ eggyiket kifelejté. Én viszont Vezetőmnek^* beszélém el, hogy eggy Hálai nyomtatású német Biblia, a’ mit a’ VI. Parancsolatban tiltania^* kellene,^* a’ Betűszedő’ vagy vigyázatlansága vagy éretlen dévajkodása miatt, parancsolja; a’ verbum elől ki van hagyva a’ tiltó particula.

[294] Bethlen Gábornénak, az elsőbbnek, eggyik levele férjéhez, saját kezével signálva, e’ szókon végződik: – „a’ Kegyelmed’ szolgáló-leánya:” – a’ mi következik a’ Fejedelmné maga kezével írta alá: – „az Felséghes Betthlen Gábrielné Károli Susánna. m. pr.”

[295] Az Incunábulák’ és Princeps Edítiók’ száma nagyobb mint reményleni merém; – (Incunabuláknak neveztetenek az 1499ig^* nyomtatott könyvek, ’s ezek eggybecsűek a’ régi kézírásokkal; Princeps^* Edítiók a’ Classicusoknak legelső kiadásai) – Legrégibb itt Apuléjus és Gellius, ’s Pliniusznak Természeti Historiája; ez Velenczében, a’ két elsőbb Rómában, mind a’ három 1469. – [296] Homérnak minden Munk., Florentziában 1488., két Kötet, fól., csonkaság, tintázások, szenny nélkül, mintha most jött volna ki sajtója alól.

[297] A’ csak nézni jövők magoknak eggy gyönyörü Kézíratot mutattatnak: a’ két elsőbb Evangelista’ Munkáját. Pergamenre van írva, unciális betűkkel, in fólio, hasított oszlopokkal; anno Christi DCCC. és így most 1829ben ezer és huszonkilencz esztendős. Festése a’ lapok’ korlátjain, ’s az aranytinta, nem lehetne szebb, nem lehetne elevenebb, ha tegnap készűlt volna is. A’ fukar Batthyáni ezért nyolczszáz aranyat fizete.

[298] Bír a’ Bibliotheca eggy magyar nyelven készűlt Psaltériumot, [299] mellyet osztán nekem vala szerencsém legelébb ismértetni meg a’ Nyelv’ barátival. (Tud. Gyüjt. 1817. IV. Köt. 35. lap.) – [300] Fordítója ekként jegyzé nevét: (wo im MS. ein Ǫ vorkommen wird, kehrne der Setzer sein Ó ŭm) „Bertalan pap, bereg varmegyei, halabori falubol nemzett, ez zoltart irta ziletes utan ezer ọtzaz nolc eztendọben.” nirgends accent. – [301] Zsoltárjai mellett az úgy nevezett Passio, a’ négy Evangelisták szerint. – [302] Gyönyörü magyarság, ’s mutatja mit nyerénk vala, elhagyván articulusainkat, ’s nem idegenkedvén attól a’ mi szép, bár idegen.

Ugyan-ezt harminczeggy évvel később, 1539., fordítá Frater Paulus de Pápa:

[303] Minekelőtte Fejérvárt^* elhagynám, még eggyszer betérék a’ templomba, megállék a’ Martinúzi’ hamvai felett. Megállék a’ Hunyadi János’ ’s a’ Hunyadi László’ sírkövénél,^* ’s feltettem rájok órámat, fel jegygyűrűmet, (a’ kettő eggyé van olvasztva) hogy azt maradékim megszentelve vehessék tőlem.

Dédácsnak gyönyörű félszigetébe tevém által magamat, édes barátom, hol kevés napok előtt még, olly boldog valék, ’s akarám, boldogságomnak maradjon fel valamelly^* emléke, hogy ha ügyem’ barátjai közzül valaki a’ szent helyre lép, nevezze^* itt^* nevemet; hogy a’ hely legyen enyém mikor én többé nem lészek is, ’s lángjaim e’ sorokban ömlének elő kebelemből; és, ha minden érzésem meg nem csal, olly igazán, olly melegséggel, hogy merem reményleni a’ mit óhajtok.^* Igen is elhitetém magammal, lészen idő, mellyben ügyemnek velem rokon lelkü barátja, elmenvén e’ tájon, keresni fogja itt nyomaimat; keresni a’ helyt hol Süsie, kedves almafája alatt a’ Sztrigy’ és a’ Maros’ összeömlésénél űle, ’s gyermekei és én összegyűlénk körűle és lábainál. ’S akkor itt mondja el Epigrammomat a’ hol őket láttam, ’s árnyékom örvendve gyönyörködve fogja hallani az Elysium’ nyugalmában is, hogy nevem a’ Süsié és Lottié mellett a’ szép gyepen ’s a’ Maros’ habjain ismét zeng.

[305] Te, édes barátom, jelen valál nekünk, mi előttünk látánk lebegni képedet. Süsie és te, két testvér’ gyermekei; eggyütt nevekedétek, barátok már, ’s játszó társak, gyermeki korotokban, tovább midőn a’ hideg eszmélet elriaszta, csak rokonok, de végre szerelmesek, valamíg a’ hű leány maga tilta el annak a’ mit óhajtott, akart, űzésétől, mert az akadályok elijesztették. Hymen elkapá a’^* szeretett ifjútól, elkapá a’ maga barátjától és az ezétől. Én huszonhat eszt. alatt négy nap láthatám, te^* sem sokkal hosszasabban. De míg ezek a’ könnyen gyúladt tüzecskék olly hamar elalszanak a’ melly hamar felgyúladtak, az ő hűsége erántad ’s a’ tiéd őeránta el nem alvék, ’s szép tavaszunk emlékezete a’ gazdag nyár’ és ősz’ napjaiban újúlt erővel akkor rohan osztán^* elő, midőn a’ tél beálla, ’s szemeinkre alvást húz. [306] Igy Süsie felőlünk, mint a’ jók az elhagyottakhoz, bár a’ Léthét már kóstolák. Altalhíva magához ’s én itt látám, te Kassán ismét, a’ megöregedett a’ szép nem ifjút. – Isten visszaszívá magába lehelletét, ’s a’ mi Süsink nincs többé. Eltompúl lelkem ha ezt meggondolom. De Susie él nekünk, ’s gyönyörködve látja hogy utána sóhajtunk, és hogy a’ kiket ő kedvelt, érette is szeretik egymást. Közel vagyunk mind ketten a’ szélhez; de akár én szóllítassam elébb, akár te, úgy hiszem, kötelékünk meg nem szakad, ’s barátságunk emlékezete gyermekeinkre és a’ Süsiéjira is, általmégyen.

[307] Gróf Gyulainé megígéré Gróf Bethlen Imre ’s Imréné Excelljoknak, hogy el nem kerűlöm Gáldtőt, [308] ’s Fejérvárról a’ Szent-Imrei téren,^* mellyet a’ Kemény Simon’ ön feláldozása örök fénnyel tölte el, ide jövék. [309] Üresen lelém a’ házat; de Gáldtő el nem úntatja vendégét ha ura ’s asszonya távoly vannak is.

[310] A’ hely a’ kártékony Küköllő’ szélén fekszik, nem szűk lapályon. Gyönyörű hegyek veszik körül, mellyeknek kékellő sorában a’ szirtes Kecskekő’ csúcsai tündöklenek ki magasságok és kopaszságok által. A’ kastélyt vadonnőtt topolyliget veszi körűl eggy felől másfelől eggy gondban tartott kert, mellyhez most eggy szomszéd nagy rét fogaték. Mihelyt ide értem, bejárám a’ kertet, hogy feltaláljam a’ Gyulainé’ kedves űlőjét. Az valóban igen szép, ’s imhol adom képét:

[311] A’ kerten keresztűl futó patak’ medre feltöltetett, hogy esése legyen. Elébe eggy másfél ölnyi hosszaságú fal vonatott ugyan annyi magasságra,^* ’s négy lábnyira a’ fal’ elébe két oszlop állítatott.

A’ két oszlop most eggyike a’ másikával és a’ fallal gerendák által köttetett össze, ’s a’ patak’ vize bádog teknőn^* a’ két oszlop közt eresztetik esésre. A’ fal és a’ két oszlop közt állván meg, ’s keresztül tekintvén a’ vízkárpiton, minden tárgy csudás alakban jelen meg; a’ ki pedig kivülről tekint a’ kárpitra, ezer szikrázásokban látja azt lebegni, a’ hogy azzal szél ’s nap játszik. – [312] Gessner így ada Erythiáját, Idylljeinek pompás négyrétű kiadásában, de a’ patakot természeti teknőről szöktetvén alá.

[313] A’ Fő-Ispán engede kérésemnek, ’s tartózkodás nélkül ismértete meg familiájának elágazásával, ’s nevezetesebb régi és újabb tagjaival, értvén hogy az idegen ezt tőle azért kéri, mert mástól illy hihetőséggel^* nem várhatja. Sok, nagy, és igaz fényű ház, [314] ’s Miklós a’ Cancellárius melly nagy! ’s már ifju korában is melly nagy! de ki nem borzad későbbi^* gyengeségeitől! Szabadon ereszteték végre, és még is Bécsben marada meg, ’s ott akara meghalni inkább mint hálátlan^* földijei közt, sőt meghagyta hogy oda hamvai se vitessenek le. – Ellenségeink^* nem keseríthetnek el soha, hogy elhidegedhessünk az eránt, a’ mi szeretünket olly sok és szent okoknál fogva kívánhatja. Eggy Emlékkönyvbe ezt írá: – „Per multas afflictiones oportet nos ingredi in regnum Dei. Actor. XIV. 22. In se quotidie experiens scripsit magnis mundi honoribus indutus et exutus, vano titulo Comes Nicolaus de Bethlen, anno Salv. nati 1711., scribentis septuagesimo, captivitatis dei octavo, Viennae 21. Septemb.” – Azonfelűl hogy eggy nagy emberhez illetlen^* nyavalygani a’ világ’ nagy méltóságainak eltűntén, használ e az a’ nyavalygás; és ha igazán hitte hogy azok az afflictiók oda vezetnek, talán megörülhetett volna is nekik. – [315] Jánost előttem annál tiszteletesebbé teszi eggy Apafihoz írt^* szelíd lelkű és emberiség’ érzésére hajtogató levele. – [316] A’ háznak most nevekedik eggy új fénye a’ Fő-Ispán’ Imre fijában, ki Pataknak 1826, 27. dísze volt, még pedig nagy.

[317] A’ Magyar-országi Olvasó örvendve fogja látni itt a’ Guberniumnak eggy Vármegyéhez küldött Rendelését, hogy lássa a’ mi módunk és az Erdélyi miben hasonlítanak és külömböznek.

Kivül: „4549. Inclytae Universitati Inclyti Cottus de Küküllő consignandum”. Ex offo. Dicső-Szent-Márton.”

Belől: „4549. 1828. – Sacrae Caes. Reg. et Apost. Majestatis, Magni Principis Transilvaniae et Siculorum Comitis, Dni Dni nostri Clementissimi nomine. – Inclyta Universitas! Salutem et gratiae Caes. Regiae incrementum! Idei Július’ 21d. napjáról ide tett azon jelentésekre, melly szerint Serbán Péter’ részére Virág András ellen 5000 Rfor. tiszta adosság’ felvétele végett Vármegyei erőt ajánlottak rendeltetni, a’ záratékok leküldése mellett visszaíratik ezennel Kegyelmeteknek, hogy a’ Királyi Gubernium az ajánlott Vármegyei erőt mai napon megadatni határozta, ’s azt annál fogva Kegyelmetek az ellent-álló adós Virág Adám ellen eggy előre való tizenötöd napi megintés után kivitethetik. In reliquo altefata sua Maj. Ssma bgne propensa manet. E Regio Magni Principatus Transilvaniae Gubernio. Claudiopoli, die 5. Septemb. 1828. – B. Joannes Jósika mpr. – C. Ladisl. Lázár Cancellarius. mpr. B. Franc. Kemény, Secretárius mpr.”

[318] Gróf Bethlen azzal tetézé kegyeit erántam hogy ittlétemet előre tudatá az Enyedi Collégium’ Professoraival, hogy maga is bekísére hozzájok ’s gondja volt hogy mindent láthassak a’ mit meglátni óhajtok.

[319] Enyednek fekte sokat hasonlítana a’ mi Ujhelyünkéhez, ha sokkal tetősebbek volnának hegyei, ’s tére keletfelé tágasabb, annak tudnillik a’ ki itt Gáldtő, amott Patak felől jön belé. Collégium és Professorok’ lakásai egész hosszú úczát foglalnak el a’ Város’ éjszaki szélében a’ szőlőkertek’ lábaikig. A’ Deákok’ lakásai, az Auditóriumok, a’ Bibliothéca – irtoztató! [320] De el lesz törölve a’ szenny; az új Collégium’ alapköve 1827. van letéve, ’s a’ Múzák kétszáz esztendős, földbe sippadt szurdékjaikból díszes lakba mennek által!

[321] Az Iskola ide Fejérvárról jöve által. Ott az Unitáriusoké volt, hihetőleg számokra János-Zsigmond által építve; 1580. elfoglalák a’ Reformátusok, Bethlen Gábor újra teremté, ’s megajándékozta Décse, Miriszló, Felenyed, Murzsina, Orbó, Henningfalva egész helységekkel, ’s elnevezé Fejérvári^* Bethlenianum Collegiumnak, mint a’ Német-országi Fejedelmek a’ magok’ Iskolájikat a’ magok neveikről. Tanító-székeikbe nevezetes férfiakat híva be. Illyen vala Opítz, a’ németeknek akkor első^* Költőjök, ’s Alsted, és Biesterfeld. De a’ Rákóczy II. Györgyöt űző tatár és török sereg elégette Bibliothecáját és minden épűleteit, ’s az ifjúság és tanítóji elszéledtenek. Cancellárius Bethlen János őket 1663. Kolozsvárról a’ maga Apafija által visszahívatá. [322] Az Iskola’ újabb és igazi státora Pápai-Páriz Ferencz vala, a’ Lexicographus.

[323] Rendes Professora Enyednek hét vagyon, ’s tanúlójinak száma nem haladja meg az ezeret. Tógás ifjú a’ felsőbb tudományokban a’ nem-tógásokkal eggyütt mintegy kétszáz. – [324] Enyednek e’ szerint sokkal kevesebb az ifjusága mint akár Debreczennek, akár Pataknak.

[325] Bibliothecája a’ Collégiumnak 1816. nyolczezer Kötetből álla.^* [326] Az igen elöregedett Philos.^* Prof. Benkő Ferencz ezer Kötet könyveit ezer forint^* tőkepénzzel hagyá az Iskolának hogy annak kamatján a’ legújabb philosophiai munkák’ szereztessenek meg. – Ki nem hallja az illyet örömmel? Mert valljuk meg, a’ Philos. Professor nem mindég philosophus.

Bod Péternek itt három Munkája tartatik nagy becsben,^* ’s kézíratban mind hárma: 1. Historia Litteraria Hungariae III. Köt.; 2. Antiqq. Hungar.; 3) Magyar Ecclésiák’ Történetei.

Én leginkább azt óhajtám látni a’ mit Benkő József hagya. Illyen az a’ fólio Kötet, mellyben az első Teleki Mihály’ levelei ’s a’ hozzá-írtak bekötve állanak. Transilvaniajának minden nyomtatványai elfogytak. [327] Az Erdély’ Specialis Geographiáját Consil. Kenderesinél láttam, kézíratban. [328] Benkő sok igen jót, sok igen hasznost írt, de mindent gyilkos hosszúságában.

[329] Benkő négy esztendős deák hagyá el Enyedet, ’s olly helyre méne Papnak, hol nem volt alkalma tudományait szaporítani. Innen a’ gyanu, hogy Hermányi Dienes rokonának tollaival játszá páváskodását. A’ szín neki minden dolgozásiban eggy, ’s ő társaságokban is tudósnak mutatta magát, ’s ez a’ gyanút megszégyenítheti.

Éltének utolsó napjaiban csapás éré, melly rá bajt is vont, de fényt is. Rettenetes szegénységgel küszködve, eggy házasulni akaró párt a’ parancsolt formalitások nélkül összeeskette. Perrel támadtatott meg. Minden felelete az volt, hogy ő honjától nem büntetést érdemle, hanem hogy az őtet halálig táplálja^* Prytaneumában. Bíráji pénzfizetésre kárhoztaták, de azt magok fizeték meg érette.

[330] Báróczi Enyednek minden Könyveit;^* Római és franczia Classicusok és Theosophiai lomok; [331] az Enyedi Kórháznak tízezer forint tőkepénzt. [332] Itt függ Fuchs által már 1786. előtt festett képe is, de az neki nem hív képe.

[333] Báró Bánffi Farkas Erdélyi Kincstartó ’s a’ Szent István Rende’ Commendátora ’s Gróf Bethlen Gergely Kormányszéki Tanácsos Fő-Curátorok nagybecsű ajándékok által érdemlék a’ Collégium’ háláját: ez eggy gazdag Ásvány-Gyüjteményt ada, az elsőbb eggy irhára még 1462. írt Magyar Chronicont, saját Biographiáját, és Hollandiában irkált iskolai csomójit.

[334] Vasárnap vala, ’s még nem harangozának be, midőn Tornára^* értem. Látni akarám az isteni tiszteletet az Unitáriusoknál.

Azt hihetém vala itt hogy a’ magaméi közt vagyok; a’ két felekezetnek templomi ékeik, énekeik, melodiájuk eggyek. Úgy tetszik Invocatiójokat az ő férfijak is mint a’ mieink, állva ’s kalapjaikba nézve: lyányaik és asszonyaik űlve ’s a’ szék’ fejének görbűlve.

Predikátor Barabás Sámuel Ur engem maga mellé ültete, mert helyette egy Kolozsvári Unitárius deák papolt; fekete rövid dolmányban, ’s sinórból vert ővvel, Erdélyi fekete báránnyal prémzett sarkat verő magyar mentében, mellyet pallást gyanánt lebegtete vállain. Mi predikátzióinkat imádságon kezdjük; ők elébb elmondják miről fogják tartani tanításaikat. A’ Supplicans ekkor imádkozék osztán, ’s felolvasá a’ textust. Tanítása collégiomusan fel vala czifrázva az Egyiptombeli, Görög, Zsidó, Persa, Asszyrius Királyok’, Bölcsek, Hadi-Vezérek neveikkel. Nagyon megbánám hogy éltemnek két becses óráját így vesztém el minden haszon, minden öröm nélkül.

De valaha végre az én kínjaim is megszűntek, ’s a’ Deák most buzdítást teve hallgatójihoz, hogy valamelly Lutheránus felekezetet segélnék a’ templom’ építés’ terheiben. Erdélyben minden Lutheránus Szász; ott szászon kivül nincs Lutheránus, nem foghatám meg tehát, hogy a’ gazdagpapu helyek segédre szorulhassanak; de azon nem akadtam fel; ki tudhatna minden környülállást? Azon akadtam fel inkább, a’ mire példát nálunk nem tudok, hogy Unitáriusok serkentettek segélleni a’ templomot építő Lutheránusokat. Barabás Úr dicsekedve magyarázá meg, hogy Erdélyben, ha valamelly helység ’s falu lakosai templomot akarnak építeni, vagy igazítani, szükségöket béjelentik a’ Kormányszéknél, ’s az megengedi a’ gyűjtést minden religióbelieknek mindenik religióbeli templomban, végig az egész Erdélyen. – Soha én életemnek két óráját jobban el nem vesztegethetém, mint midőn füleim’ elkínzásokon illy szép tudást vásárlék meg itt.

[335] Consil. Kenderesinek szoros számot kelle adnom mind arról a’ mit láttám, hallottam, tapasztaltam, ’s megszerettem vagy meg nem szerethettem. Megigazítá a’ mi jegyzésimben hibás volt, ’s kibővítette a’ mi csonka. – [336] Vendégévé vive Gróf Toldalagi Lászlónénak kihez híva volt. [337] Az ebédet ott tudomány, ’s komoly és dévaj kedv élesztgeték; mert Kenderesi nevetni is tud.

[338] ’S azok az elmésségek, mellyeket kedvem volna lélek perczengésinek nevezni; azok az apró bohó történetek, mellyek papirosra vetve ’s nyomtatásban alacsonyoknak tetszhetnének, de élő szóval az öröm’ helyén mondva, éltünk’ igen szép pillantásit teszik. Próbát tészek, tisztelt barátom, nem hogy téged tudnálak e elbeszéllések által múlattatni; ki facetiákban is minden másokat felülmúlsz; hanem hogy azt érhetém e el velek Olvasóimnál a’ mit Kenderesi nálam, midőn ebéd felett mindnyájunkat megnevettete.

Eggy szíve, lelke, tudományai által tekintetet érdemlő, de különösségeket kedvelő valaki bővebben költe mint szokás, ’s Excellentziás rokona jónak vélé meginteni az abnormis bölcset, hogy élne mint mások. A’ levél nagyocskán fogta éreztetni a’ tanácsló’ felsőbbségét; a’ szeretetre méltó bűnös tehát, áltesvén a’ levél’ megolvasásán, gyertyája felibe is tartotta azt, ’s vígan nézé mint ég hamuvá. Akkor az inkább feddeni mint tanácslani akarónak ezt írá: „Megismerem hogy a’ tanács igen bölcs, ’s hogy egyenesen az én hibám hogy nincsen sikere. Ha ifjabb esztendeimben vehettem volna azt, volt volna sikere nálam is. De épen jut eszembe hogy Excellentziádnak még közelebbi rokonai vannak mint én, hogy olly gondolatlanok mint én, ’s hogy ifjabbak mint én. Illy bölcsességű tanács nálok nagy hatást fog tenni; ha az nekik dózisonként fog beadatni. Mire nézve a’ levelet hamuvá égetve visszaküldöm. Én öregebb vagyok mint hogy egyéb tudhassak lenni, mint eddig voltam.”

A’ költés sequestert vona birtokára. Azonban némelly hitelezőji újabb adósságai eránt tevének panaszt, ’s^* abból kívánák kifizettetni magokat a’ mi élelmére vala hagyva. A’ bevádlott eggyességre lépe hitelezőjivel, ’s áltadván nekik bizonyos számú czigányait, őket teljesen kielégítette; de akkor jelentést is teve a’ kielégítés felől, ’s előadta hogy ő a’ maga hitelezőjit czigányaival elégítette ki; azért czigányjaival 1. mert míg az adósság móbilis jószágból kitelik, immobilist illetni nem szabad; már pedig móbilisabb dolog mint a’ czigány, széles e’ világon nincs; 2. Minthogy a’ hitelezők’ sötétszínű arcza és az általeresztett czigányoké azt bizonyítják hogy a’ kettő atyafiságban áll egymással; ő ezeknek földes úri hatalmokba eresztvén által czigányait,^* oda czélzott hogy czigányainak sorsán könnyíthessen, ’s úgy hiszi, hogy ez az emberiség’ sugalltából eredett igyekezet^* el is ér a’ czélhoz, mert vér nem válik vízzé. Két három franczia játék okait kénytelen vagyok felejteni.

[339] És még eggy bohó történetet, de más neműt. – Udvarhely Székben a Fő-Ispán (a’ Székelyek közt Fő-Királybíró) meghala, ’s a’ Székelyek azt magok választván, összegyűltek, ’s abban állapodának meg hogy nekik nem kell más Fő-Ispán mint Báró Kordáné, eggy lelkes, nagy birtokú ’s éltes asszonyság. Voltak, a’ kik kérék, gondolnák meg mit csinálnak; a’ Gubernium abban soha sem fog megeggyezni; az asszony úgy nem lehet Fő-Ispán, mint pap lem lehet. – De bizony jobban tudjuk mi azt, mondák a’ természetnek ezen boldog jámbor gyermekei; ha Király lehet asszony, lehet Fő-Királybíró is!

[340] Az embert néha az öröm, néha a’ baj veszi űzőbe, nem mintha kedvezést vagy bosszút érdemlett volna, hanem hogy megmutassa hogy a’ szerencse makacs kéje szerint űzi a’ halandók között uraságát. Így űze engem ma a’ baj, szinte az elcsüggedésig.

[341] Kolozsvárról megindúlván reggel, éjszakára Esküllőre értem. A’ hogy a’ Tordai úton nem találtam egész nap falut,^* úgy ma sem az Esküllőin. Láttam falukat, de az út rajtok nem méne keresztűl.

’S eső, reggeltől estig; lomha, hideg, szomoru. Nem a’ mi víg csapatokban jött és ment, nem szép szikrázásu, nem muzsikai dörgésű. Az illyen rettenti a’ lelket, de éleszti is, és múlattatja: az a’ lassú csak elbusítja, leveri.

[342] Inasom megbetegedék. Kolozsváron akarám hagyni jó gondok alatt, mert láttam hogy bajom lesz vele az úton. Azt hazudta hogy jobban van, hogy eggy két nap alatt semmi baja nem lesz. Hittem neki, ’s meg vagyok csalva. Saját erejével fel nem tud űlni^* a’ szekérre, le nem tud szállni a’ szekérről.

A’ beteg inas miatt lassan lehete haladnom, ’s már béestveledék, midőn még távolyra^* látánk Esküllőt. Olly setét leve az esős időben, hogy sem eget sem földet nem láthatánk. A’ kocsis lovainak vezérlésére bízá magát.

[343] Ugatást hallának füleink, apróbb ebek’ ugatásit, ’s az elhitete bennünket hogy beérénk a’ faluba. De emberszó nem hallatszék, semmi ablakon nem vala látni világot, semmi udvaron nem tüzet, a’ mit a’ hűves esőben nem lehetne nem várni.

[344] Jó ideig ballagánk így, midőn szemeink eggy kisded nimbust látának meg, eggy laptányi nagyságban.^* Minthogy a’ mysticus kisded jelen kivül semmi egyéb tárgyat nem láték, alig tudám érteni hogy az valamelly szoba’ világa lesz eggy ablakkarikán. Állj meg, kiáltám a’ kocsisnak, menj be, ’s kérj szállást; de mondd meg, hogy ha nem adnának is, én tovább nem megyek; erővel szállok rájok.

Scseszcze vam Bozse dáj!^* mond a’ tót ember, rá nyitván az ajtót az oláh-asszonyra. Az, mit hihete^* egyebet, mint hogy itt a’ gonosz lélek kezd valami nem jót?^* ’s kapta a’ tűzpadon^* a’ fazakat, ’s eggyszerre beönté tüzét.^* ’S minthogy a’ tót kocsis azon mértékben ijede el a’ víz és tűz’ sustorgásától, mint az oláh asszony a’ tot ember’ figurájától ’s a’^* tót beszéd’ hangzásától; az oláh asszony legjobbnak látá, némán guggolni le a’ setétben, a’ tót vitéz pedig minél elébb ott hagyni a’ mezőt, hol nevére örök fény és^* dicsőséget ragaszthata^* volna. Lélektelen habuczkált tehát lovához, ’s most kezdé osztán a’ mit a’ legigazságosbb neheztelés ada szájába: Zsebi ju siczki peruni … siczki gyabli … mondá. Gyönyörűség volt hallani mint folyt a’ félig tót félig magyar formula a’ bátor legény’ száján.

Sokáig ballagván a’ híg sárú úczán, meglátánk hogy eggy udvarban sok ember a’ kis^* tüzecske^* mellett fűtözik. Kocsisunk leszálla itt is, ’s ment, hoza eggy oláhot.

Az oláh a’ mi nyelvünket, ’s mi az oláhét nem érténk; de úgy gondolkodék, hogy bár nyelvét egymásnak nem értjük, ha^* közel jő hozzánk, ’s mi az ő képét, ő a’ miénket, meg látjuk, érteni fogjuk a’ conversátiót. Fellépe^* tehát a’^* hágomra, ’s fejét a’ szekér felkapcsolt első fedele alá béüté, ’s elkezdé pergetni nyelvét. ’S íme az oláh a’ mi magyar szavainkból megértette hogy nekünk szállás kellene, mi pedig az övéből hogy azzal most nem szolgálhat. Pedig ebből álla az egész dolog. Pénzt nyomtam tenyerébe,^* de nem vette el; úgy fogta hinni hogy ha elveszi a’ pénzt, jussom lesz megkívánni^* a’ mit adni nem akar, ’s így a’ Mohai nevet fonogatta beszéde közzé, minden búcsúvétel nélkül a’ hágóról leszállott.

Kocsisunk most kezdé igazán a’ maga Strela- ho-jit. Nem vala látni semmi tárgy, ’s lovaink habuczkáltak a’ híg sárban.

De most felkiálta, hogy neki úgy tetszik, mintha jobbra eggy galambbúczos kapu állana. Nézénk, de nem látánk. De igen még is. A’ setét éjt még sűrűbbé tette a’ föld gőze az egész napi eső után. A’ nélkül hogy tudnám kié a’ ház, behajtaték. – A’ vak Szerencse Mohai Úrhoz vive bé; maga betegen fekvék.
Átalva közelíték ágyához.^* Csendesen végig hallgatá mentegetőzésemet, ’s azt mondá, hogy becsűletes ember becsűletes emberhez bizakodással szokott közelíteni; tudja hogy engem Wesselényi Miklós szeretett, az öcsémet pedig Wesselényi István az Oberster, Drágon; ’s felkölt ágyából, ’s rakásra ölette tulkait, madarait. Midőn más nap tovább menénk, alamizsnával ereszte útra. Úgy szokás Erdélyben.

[345] Most eggy kies völgyen, mellyet játékos csapongásokban fut végig az Almás’ vize, [346] Erdélynek eggyik leglelkesebb férfijához, Tisztviselőjéhez, Szollnokjához, Nagy-Ajtai Cserei Miklós Úrhoz juték, Tihóra. [347] Elébb Assessor vala a’ Királyi-Táblán, azután dicsérettel végezvén be némelly Bíztosságot, mint péld. a’ pestis’ elakasztását Brassó táján, a’ Háromszéknek nevezett fényes Megyében Fő-Ispáni hatalommal viselé Gróf Nemesnek képét. Végre a’ Kormányszék’ Tanácsosa leve, de titulásával ’s fizetésével nyugalomra eresztetett. [348] Iskolájit úgy végzé a’ mint illett, ’s a’ Római Classicusok’ szerelme vigasztalója üres órájinak. Tacitust ő is fordítá, mint előbb már Ócsai Balog Péter, Zólyomi Fő-Ispán.

[349] Csereit szeretetére bizakodására mind végig méltónak találá Wesselényi Miklós, de a’ mindenek szeretetét megnyerni nehéz, megtartani lehetetlen, elveszteni ollykor nem rút. Én sok dolog^* eránt^* eggy vélekedéssel vagyok Csereivel, és ha én lehetek illyenben mellék czélok nélkül, akarám tudni, miért kell mellékczélokkal Csereit^* vádolni. Nagy tekintetben álla Cserei Cancellárius Teleki és Septemvir Vay József előtt is.

[350] Tihó a’ mint neve ’s vára’ romjai mutatják, hajdan birtoka Tihó vezérünknek, kit a’ magyar hang hallására ’s leírására alkalmatlan régibb Írók Tuhutumnak neveztek el, mintha lehetne Tuhutum valaki! két órányira fekszik Zsibóhoz, ’s a’ völgy e’ kettő közt nevezetes a’ nemzet’ történeteiben. – [351] A’ Nagy-Szamos, Dézs felől jőve, megkerűli a’ Turbucza hegyet, ’s ezt jobbra hagyja, Karika nevü helységet balra. Rákóczy körülsánczolá magát a’ dombon, hogy kénytelen ne légyen a’ közelítő németekkel megvívni, míg Bercsényi a’ várt lengyel segédet előhozhatja. A’ völgyet megtövé népével, de felejté hogy a’ szoros nyiláson meglepethetik. Azokat eggy oláh pap a’ nyitva hagyott résen vezeté Rákóczyra. Ez látta hogy itt 1705. Novemb. 11d. leginkább az ő elfogásán törekesznek, az erdőnek csapott, áltusztatá a’ Szamost, ’s a’ Turbucza hegyén, Kővár Vidékén, és Máramaros Vármegyén Lengyel-országba vette magát.

[352] A’ Zsibó’ istálója úgy dísze Erdélynek mint a’ Vásárhelyi és Fejérvári^* Bibliothéca, ’s a’ Szebeni Galeria, ’s méltó hogy arról szólljak.

Ménest itt Wesselényi Pál állíta, nagyatyja a’ most élő második Miklós’ nagyatyjának, 1660 körül, Erdélyi válogatott anyalovakból. Pálnak fija István, Rendek Előlűlője, látá a’ szerencsés kezdetet, ’s ménesét török és tatár kanczák által nemesítette.

Istvánnak két fijai Ferencz és István megosztozának a’ lovakban is. István Nápolyi méneket hoza be, hogy a’ török apró faj magasbb termetűvé váljon. Látta hogy a’ két faj nem illik eggyüvé, ’s mind azt a’ mi megkorcsosúlt, kihányta.

Most megveve Generális Brentánótól eggy huszonnyolcz esztendős Galant nevü mént, kétszáz aranyon, és tizennégy darab harmadfű csikón. A’ Galant atyját a’ VI. Károly Barcellonai koronázásakor hozák keresztül a’ Pyrenéeken. Ezentúl minden Zsibón lett lovak’ törzsatya, atyai vagy anyai ágon, ez a’ Galant, más nevével Brentánó, leve.

Istvánnak özvegye Báró Daniel Polyxéna a’ ménest óvá minden nemtelen lovaktól, megkülömbözteté a’ fajokat, Jegyző-Könyveit nagy gonddal vitette, az ifju lovakat kölcségesen^* neveltette, tanítatta, ügyes lovászmestereket fogada szolgálatjába, nevezetesen Gründelt, ki mestere lőn az idősbb Miklósnak.

Ez, Kapitány a’ Bethlen Ádám’ huszárjai közt, eggy Monárch, és eggy Brillánt nevü spanyol eredetű mént hoza ki 1775. a’ Lengyel Király’ istálójából, és eggy Törököt.

Anyja halála után 1776. megvevé Cicerót a’ Gróf Haller János’ Gorbói istálójából, melly I. Ferencz Császár spanyol ménű és spanyol kanczáji közzül erede; Hiam ángoly lójátékostól 1783. eggy négyesztendős Alexander szürke mént; Herczeg Kaunitz Domonkostól pedig 1790 eggy Andalúzo nevűt, mellyet a’ Herczegnek Minister atyja maga hozott vala ki Spanyol-országból. Végre 1792. Gróf Mikótól eggy Müzir nevű szürke originális arabszot.

Zsibó nem^* tartá meg a’ Monarch és Brillant maradékit; nem felelének meg várakozásának, spanyol fajtát hármat nevele, a’ Galant a’ Cicero és Andalúzo faját, eggy ángolyt, Alexandertől, [353] és eggy arábszot,^* Müzírtól.

[354] Miklósnak fija, Miklós, 1822. Februáriusban útazott Angliába, eggyütt Gróf Széchenyi Istvánnal, ’s onnan hozta ki magával Cátót. Anyja, Referendárius Csereynek Heléna leánya, a’ ménes’ gondjait^* áltadá ezen eggyetlen gyermekének, ’s ez 1827. letévén a’ spanyol és arabsz fajtáról, minden méneit és czéljaira nem szolgáló^* kanczájit és csikajit eladatá, ’s egyedül az angoly fajta által tartja fenn háza’ ösi dicsőségét.

[355] A’ Brentáno’ nemében fényt vona Zsibóra a’ II. és a’ III. Galant, Superbo, Daru, Amico, Kakas, Kedves, Bucephál, Jupiter, a’ Daru’ Bucephál fija, Hannibál, Pajzán, és Philosoph. – [356] Bucephál 1816. huszonnyolcz esztendős vala. Színe sárgás-fakó, serénye ’s farka 1805. igen tömött és egészen fejér; haja hosszan nyúlt alá perpendicularis vonásokban. Feje busa, háta horpadt. És még is eggyike az istáló’ fő díszeinek, ’s urának eggyik nagy öröme. – Philosoph tizenhat markos, szürke; remekje a ’ tanult lovaknak, ’s ez adta neki a’ nevet. Urának eggyik kedvencze, méltósággal teljes lépdelésiért. – Jupiter barnapelly; fő éke a’ ritka görbülésű hattyunyak. – Pajzán, szürke kancza; olly úszó trappos, mozdúlatai olly pattanósok, olly fáradhatatlan, hogy álmélkodással nézték a’ legelső lóismerők is. – [357] Amico urának már a’ Regementnél is kedvese. Harminczhat évet élt. – Kedves Zsibónak legtanultabb nevelése. Miklós a’ maga nyolcz esztendős Miklósát 1805. ezen kezdé iskolázni.

Cicero’ nemében legnevezetesbb volt a’ lángszínű I. Caesár, Zsibónak, sőt egész Erdélynek, örök dísze, a’ külföldnek irígysége. Kiholt 1804., maga helyett hagyván a’ hasonló színű II. Caesárt, a’ Csínost, a’ courbettoló ifjabb Cicerót, ’s Armidórt, az ifjabb^* Caesár’ anyai testvérét, a’ szép Madár kanczát, [358] és Scípiót.

[359] Andalúzó’ nemében ragyogtak az ifjabb Andalúzó, a’ Tüzes, a’ Spagnioló, Superbo, Ráro, és Spagniola. [360] Az utolsó nem tetszett szépnek, de mindég igen szép fiakat szűle. Gróf Károlyi József hétszáz^* aranyat ígére érte, de Wesselényi azt a’ barátságnak sem adá. Annyit nem ér, de én a’ lovak’ nevelésével öseim’ árnyékának tartozom.

[361] Alexandernek leghíresebb gyermekei: Fox, Pitt, Admirál, Eclips, ifjabb Alexander, ’s Fanny és Jenny.

[362] Müzirnek minden férfi maradékai közzül, 1816. egyedül a’ szép Almanzor éle. Neptún ennél szebbet soha nem teremte, ’s a’ Kochláni ménes, melly^* lovai’ genealogiáját szinte Salamon Királyig felviszi, ezt kevélykedve nevezhetné fijának. [363] Ha valamelly megtámadott Fejedelem meggyőzte volna igazságtalan bántóját, jól tenné ha triumphuszában Almanzorra űlne, ’s maga előtt vitetné lánczaiban a’ gonoszt.

[364] Wesselényi engem eggy gyönyörü ki courteanddal ereszte el Zsibóról; a’ rőth Brüsszel, Eclipsz és eggy török kis kancza fijával.

[365] Gróf Kornis Mihály és testvér öccsének nevelője Buczy, áltjövének Szent-Benedekről hogy neveljék utolsó napjaim’ örömét, mellyeket Erdélyben fogok^* tölteni.

[366] Ezek, ’s Wesselényi és Bölönyi-Farkas Sándor, elkísérének Hadadig. [367] Itt engem, ’s a’ hol már nem várám, az örömnek azon neme ére, melly után Andrásfalva és Gáldtő olta mindég sóhajtozám: – Caudéla, híres Hangmester Báró Wesselényi Farkas’ szolgálatjában, ’s Menard, ügyes Énekész, múlattatának, az első mivel az uj nem fárad ki olly hamar mint a’ tüdő, reggel olta éjfélig, ’s nem csak a’ legújabbak’ dolgozásival, hanem azt is adván a’ mit Gluck, a’ mit a’ két Bach, ’s Pergolése, és mások, ihletve teremtének.

[368] Melly irígylést érdemlő szerencse juta nekem hogy Erdélyt láthatám, ’s így segélve láthatám! Ezt kiáltám visszatekintve Nagy-Károly mellett az elhagyott halmok felé, ’s áldást könyörgék az annyi jó fiak’ az annyi jó leányok’ szűlőjére.

Jó föld, tiszták és nemtiszták vannak, valahol emberek vannak; nálad mint nálunk, ’s nálunk mint nálad. De te nem romlál meg úgy mint mi, ’s színed jobb. E’ vallással tértem onnan haza, ’s úgy hiszem, később Magyar-országi vendégei valónak lelik szavamat, ha értik jelentését.