Sztrigy’ ’s Maros’ Istenei, kiket a’ gyep’ szőnyege szóllít
Tánczra, és tí, kiket az agg szilas’ éje föd-el,
És te, kies völgy itt, sziklás vadonidnak ölében,
Mellyre a’ Dévai vár’ orma busongva mosolyg,
nevet.
*<mosolyg,> nevet Tollal áth. és mellé írva.
Vendégtek megyen; ő titeket most lát-meg utolszor:
Oh, de ti hagyjátok zengeni néha nevét!
És mikor Ő ide lép, ’s a’ víz’ szélére hanyatlik,
És mikor a’ szeretett Lotti kiáltja Zsenit,
1Eugénia’ diminutívuma.
Zúgjátok neki: Távozik az, ’s messzére! de lelke
Hozzád, élte’ kegyes Angyala, vissza sohajt.