Sztrigy ’s Maros Istenei, kiket a’ gyep’ szőnyege szóllít
Táncra, és ti kiket az agg szilas éje födöz,
És te kies völgy itt sziklás vadonidnak ölében,
Mellyre a’ Dévai vár orma busongva tekint.
Vendégtek megyen, ő titeket most lát meg utolszor,
Oh de ti hagyjátok zengeni néha nevét.
És mikor Ő (a’ Grófné) ide jön ’s a’ víz’ szélére hanyatlik,
És mikor a’ szeretett Lotti kiáltja Zsenit,
Zúgjátok neki: távozik az (K. F.) ’s messzére! de lelke
Hozzád, élte’ kegyes angyala vissza siet.