Mint bánthattalak én meg úgy, barátom,
Hogy te engemet ezzel a’ csömörlést
Indító csevegéssel öldökölj(él)?
Testét lepje-meg a’ gonosz pokolvar,
A’ csorgó fakadékok, a’ büdös rüh,
És a’ csontokat hasgató podagra
Mint a’ gombolyag húzza-össze úját,
Ezzel tégedet a’ ki gazdagíta,
Illy istentelen átkozott darabbal!
Ah, nem láttad e, hogy szegény barátod
Elvesz mérgibe’, majd ha olvasandja?
Várj, várj, nem viszed ezt el; összegyüjtöm
A’ sok Kónyit, a’ nem magyar Zechentert,
’S nyomtat Landerer a’ mit holnaponként.
’S majd ha összeszedem, barátom, őket,
Érdemlett jutalom fog érni érte.
Várd bizvást; az alatt oszolj előlem,
Akármerre vezet szemed’ világa,
Rút fajzat, pökedelme nemzetemnek!