Mint bánthattalak én meg úgy, Barátom,
Hogy te engemet ezzel a tsömörlést
Inditó tsevegéssel öldököljél? –
Testét lepje-meg a gonosz pokol-var,
A tsorgó fakadékok, a’ büdös rűh;
És a tsontokat hasgató podágra
Mint a gombolyag, húzza-öszve újját,
Ezzel tégedet a ki gazdagitott,
Illy Istentelen átkozott darabbal!
Ah! nem láttad-é, hogy szegény Kazinczyd
El-vesz mérgibe, majd ha olvasándja? –
Várj, várj, nem viszed ezt el. Öszve gyűjtöm
A’ sok Kónyit, a’ nem magyar Zechentert,
S nyomtat Landerer a mit honaponként,
S majd ha öszve-szedem Barátom őket,
Erdemlett jutalom fog érni érte.
Várd bizvást: az alatt oszolj előllem,
Akár merre vezet szemed világa,
Otsmány vers, pökedelme Nemzetemnek!