Mint bánthattalak én meg úgy, Barátom!
Hogy te engemet ezzel a’ tsömörlést
Indító tsevegéssel öldököljél?
Testét lepje-meg a’ gonosz pokol-var;
A’ tsorgó fakadékok; a’ büdös rüh;
Es a’ tsontokat hasgató podágra,
Mint a’ gombolyag huzza öszve újját
Ezzel tégedet a’ ki gazdagított,
Illy istentelen átkozott darabbal!
Áh nem láttad é hogy szegény Kazinczyd
El-vész mérgibe’, majd ha olvasándja?
Várj, várj, nem viszed ezt el. Öszve gyűjtöm
A’ sok Kónyit, a’ nem magyar Zechentert,
’S nyomtat Landerer a’ mit hónaponként
’S majd, ha öszve szedem, Barátom! őket,
Érdemlett jutalom fog érni érte.
Várd bízvást: az-alatt oszollj előllem,
Akár merre vezet szemed’ világa,
Otsmány vers, pökedelme Nemzetemnek.