Biographiám.*[A „Biographiám” cím előtt más tintával és más kézzel (?): „I.”]
1759–1779. etc.
*[A címlap verzójára bejegyzett feljegyzéseket l. a kéziratleírásnál.]
–––––
I. KÖNYV.
1759–1779.
–––––
[1] Elijedék midőn Szemere megszólíta, kére, kényszeríte, hogy a’ miket dolgaink és magam felől olly sokak előtt elmondani mindég késznek talált, mondjam el mindennek; azok érdemlik a’ tudást, ’s némelly tévedt hírek csak így némúlhatnak el. Érzém hogy én hisztoriai személynek nem születtem, ’s el nem tudám hinni hogy korunk az Autobiographiákat már
*korunk az <Autographiákat> már [A törlés fölé beszúrva: „<bio>”; az „Autobiographiákat” lap szélére írt javítás.]
tűrhesse. De tizennégy esztendő olta olly sok ízben újítatván meg az ostrom, végre megadám magamat, ’s szerénységem’ sugallatit áldozatúl hoztam annak a’ társamnak, kinek gondolkozását, érzését, ízlését tisztelni olly nagy okaim vannak. A’ mit dolgozásomból a’ Tudom. Gyüjtem. 1828. felvett, nem remélt kedvezéssel látám elfogadva, ’s az néki-bátorított folytatni jegyzéseimet. De midőn én teszem a’ mit némelly Olvasóink várni fognak, én viszont azt kérem kedvezésképen tőlök, hogy előadásimat tekintsék ne mindennek, hanem csak szorosb barátim’ kis körének, ollykor csak maradékimnak mondva, ’s tűrjék midőn olly tárgyakra ereszkedem, mellyek inkább múlathatják a’ beszélőt mint hallgatójit. Így újra éljük eltűnt öröminket, ’s hálás szívnek kedves emlegetni a’ miket szeret.
*emlegetni a’ <kiket> szeret. [Törlés alá írt javítás.]
–––––
1.
sz
[2] Én 1759. Octób. 27d. Ér-Semlyénben születtem Debreczen és Károly ’s Kálló és Nagy-Várad között, Biharban. Atyám József, fija Danielnek és Szirmay Theresiának, a’ Pazdicson lakott András’ és Királyfalvi Roth Julána’ leányának, szüléjinek elhalások után innen vette tizenhárom holnap előtt, maga akkor huszonhat esztendős ifju, tizennyolcz esztendős anyámat.
Fészkünk Alsó-Regmeczen, Abaujban, csak két órányira a’ Zemplény’ Ujhelye felett, utánam is szaporodván, elszakasztatám anyámnak emlőjétől és Semlyénbe küldetém le, hol fülem nyolczadik évemig magyar hangnál egyebet nem halla.
Nagyatyám Bossányi Ferencz, fija a’ Nyitrából Biharba áltszállott Ferencznek, az Erdélyi Fejedelem’ eggyik Udvarnokának, és Péchy Sófiának, ifjabb esztendejiben Fő-Notáriusa, később Fő-Bírája vala Biharnak, ’s két Dietáinkon, 1751. és 1764. Követe, még pedig jó. Önkényt monda le szolgálatjáról, de lemondása csak a’ neven változtata, nem a’ dolgon. Baranyi Gábornak Vice-Ispánysága alatt ezzel eggyütt a’ kormányon űle ő is. Tanácsa nélkül semmi nevezetes nem történt, és mivel a’ ki nevet visel, nem mindég bánhat eléggé szabadon, Baranyi sok dolgát Bossányi által viteté ki. ’S ez olly tekintetben álla a’ felsőbb és alsóbb Rendeknél, hogy azok vaktában is akarák a’ mit velek ő akartata. Bihar még most is emlegeti, hogy midőn eggykor a’ Fő-Ispány sem tanácskozást nem akara tartani a’ más nap tartandó Tisztválasztás előtt, sem hogy a’ Vice-Ispányi méltóságra candidálni kiket fog, előre nem tudatá; Baranyi, még akkor nem Vice-Ispány, megtanítá a’ sokaságot, hogy valamíg Bossányi Uram szólani nem fog, magát semmi hang ne hallassa, de azután minden torok azt kiáltsa, a’ kit Bossányi Uram kiálta ki, ’s azt, még ha rossz nevet kiáltott volna is; a’ sokaság teljesíté a’ mire Baranyi megtanította, ’s nem a’ Fő-Ispány’ alkalmatos de útált Praefectusát választá meg, hanem a’ két egészen alkalmatlanok’ eggyikét. De akkor még a’ sokaság tisztelte a’ maga Nagyjait, mert ezek soha sem csalták meg bízodalmát, ’s magokat házi életekben nevetségesekké, utáltakká nem tették. – Tagja volt azon Bíztosságnak, melly Máramaros és Erdély közt, előbb Báró Barkóczy Károly, tovább Gróf Sztáray János-Filep alatt, eligazítá a’ határt; Előlűlője eggy másiknak a’ Hajduvárosok’ dolgában, Debreczen mellett. Erkölcsei szeplőtlenek, gondolkozása magas, érzése hű és szent; egyedül abban gyenge, hogy felindúlásiban villámlott és mennydörgött, mint az e’ részben is messze földre híres, és formulájit a’ Máramarosi kurtafarkú tarka disznó phrásisaival megczifrázni szerető Baranyi, mind ketten a’ kor’ szokásából inkább, mint szív’ vadságából. Mert a’ mit Bossányi felől péld. eggy bitang hír emleget, azt nem ő tevé, hanem ifjabb testvére János, eggykor Kapitány a’ magyarokból állított Prussziai huszár-ezrednél.
Náddal fedett, vályogból rakott házában patriarchai felsőséggel éle, bírája, békéltetője, tanácslója az ügyefogyottaknak, perlekedőknek, osztozkodóknak, kik idegen Vármegyékből is hozzá folyamodának, bízva elhiresztelt egyenességéhez, tudományához. Bért, ajándékot még a’ gazdagoktól sem veve, sőt tartá őket cselédjeikkel, lovaikkal, valamíg a’ pör előtte lefolyt; az ebédadás neki nem vala terhére, ’s az ügyös-bajost még ajándékadással is terhelni, azt a’ szenvedett igazságtalanság’ poltolásának nézte volna. Szolgabíró a’ szövevényes esetekben, a’ helységek’ előljáróji a’ könnyebbekben, hozzá küldék a’ vétkeseket, ’s ő, ha sanyarúbb büntetést kívána a’ dolog, vagy bővebb vizsgálatot, ezeket a’ Megye’ tömlöczébe küldé, a’ kissebb vétkeket bottal bünteté, mennydörgések közt mindég, de mindég szelíden. [3] Bossányi Censora volt tájának.
[4] Vagyonával keveset gondola. Ménese, gulyája, nyájai neki örömet adának, nem hasznot. Pásztorai a’ szerint számolának a’ mint magoknak tetszett; hívtelenségeiknek villámlások, mennydörgések voltak büntetéseik, ’s a’ legrosszabb esetben a’ szolgálat’ elvesztése. Szóró-kertje gazdagon vala megrakva asztagokkal, kazlakkal, pinczéje tele borral, vermei élettel, ’s ezeket a’ szükség’ idején inkább nyitá meg a’ szorultaknak hitelben ’s kamat nélkül, mint a’ nyerekedőknek fizetésért. Alig hihető dolgok, ’s nem csudálnám ha beszédem hiuságot gyanítatna inkább ’s gyermeki hűséget; de még vagynak a’ kik ismerék, a’ kik hírét az akkor és az őkörűlte éltektől hallották, ’s még hihetlenebbeket lehet említenem.
Meghalván Nyitrában Báró Bossányi, ’s ennek birtoka nagyatyámra nézvén, felméne oda áltvenni örökségét; és mivel az messze fekvék Bihartól, alkuba ereszkedék Nyitrai rokonival. Ezek, ismervén nehéz kedvét, ’s tudván hogy csak ingerleniek kell, ’s ott fogja őket hagyni, kevesebbet ígértek mint ő várhata; ’s meglett a’ mit akartak; ott hagyá őket a’ jószággal eggyütt, és soha annak jövedelmit nem vonta. – Özvegyen maradt anyámat eggy fösvény hitelezője szorítá, ’s a’ nagyatyám ezen eggyetlen gyermekének ajándékozá kétezer forintra menő nappénzeit, mellyek a’ Máramaros Vármegye’ Levéltárában annyi eszt. olta hevertek, mert azokat a’ nagyatyám felvenni átallotta. A’ Helytartó-Tanács nem veheté valónak az előadást, de annak találtatott, ’s a’ pénz kifizettetett. Eggyik példája hogy van gondolatlan*gondolatlan<úl>
nemes-lelkűség, és hogy a’ nehéz kedv, ez a’ nagy ostora az életnek, magát még kegyetlenebben bünteti az illy szerencsétlent mint másokat.
[5] Bossányinak születése is portentósus volt. Anyja, közelítvén a’ szűléshez, magát testvérével Mihállyal Pest Vármegyében fekvő jószágába Tápio-Györgyére kísérteté, mert az Erdélyi Fejedelem már kiereszté Munkácsról tüzet-gyulasztó írását, ’s Bihar zavarodni kezde. Péchy Mihály valamelly tóban kacsákat sejte meg, ’s az asszony a’ puskaszóra megszűlé gyermekét a’ szekérben. Midőn végre felveté szemeit, ’s a’ lábaihoz vetett kacsát meglátá, elhitette magát hogy kacsát szűle. – Iskolájit Debreczenben végezte. Kezemben forgott valaha Tanítójinak bizonyítása hogy minden társai közt és minden tárgyban ő vala a’ legelső. Onnan Pozsonyba méne fel németűl tanúlni, és midőn tapasztalá hogy a’ magyarúl beszélők közt az idegen nyelv rá nehezen ragad, Bécsbe költözött által. Rokona Personális Száraz György, eggyet értve protestáns vallású anyjával, végre reá bírák, hogy vallását változtassa meg, melly a’ Szent-István’ templomában meg is történt. Arról velem eggyszernél többször nem szóla. – Megholt gutaütése’ következéseiben Ér-Semlyént 1786. Június’ 13d. élet. 82d. eszt.
Baranyi Gábornak hozzá-írogatott leveleiből eggy kisded csomócskát én mentettem meg az elveszéstől; azok szép képei az ő lelkeiknek és az idő’ szellemének. – Baranyi ritkán volt baj nélkül; az a’ fene de nemesen-fene lélek úgy csinála Megyéjében mint a’ Dietán. Eggykor kénytelen vala magát menteni. Imhol nehany sora feleletének: „Accusatores meos revereri didici; virilem tamen aetatem assecutus, magisterio eorum subesse nec possum, nec volo. Suffragiorum libertatem non impedio; confiteor tamen me muta daemonia ejiciendi potestate non pollere.” – Ifjabb esztendejiben vitézkedett is, ’s deák nyelven írt Naplonya tele van elmésségekkel. Csapatja, nem tudom hol, mert a’ Naplonyt soha nem láttam, és ha az sok unokáji közt nem veszett e el, nem tudom, valamelly váracska alá vágtatván, ’s látván hogy azt ők meg nem vehetik, eggyik társa, a’ híréért, a’ várra sütötte pisztolyát, ’s azzal tovább ment.
*tovább mentem. [Tollhiba.]
„Factum ita, ugymond, ut et castellum illaesum manserit, et nos incolumes discesserimus.”
[6] Bossányi szálas termetű, vékony testű, sasorrú, kékszemű, szöghajú, még igen öreg napjaiban is meg nem kopaszodott, szép ember volt, mindég igen egyenes derekkal:
[7] Baranyi kisded termetű, épen nem kövér, de igen húsos, igen kopasz, ősz bajuszú, ’s arcza igen piros ’s elhintve bibircsókkal. Égszínű mente, dolmány és nadrág vala rajta, midőn talán tizenkét esztendős koromban eggy Gyűlésen láttam, ezüst széles sínórral, de sujtások nélkül, veres ővvel, ’s lábán csikorgott a’ karmazsinnak nevezett (marroquin) csizma.
[8] Még látom mint rángatta, tűzbe jővén, vállain lebegő nyuszttal prémzett mentéjét, mint csavaríta eggyet bajuszán, ’s harsogó szózattal mint kezdé feleletét e’ causticus szókon: „Az hogy
*feleletét e’ szókon: <eggy megtámadójához> „Az hogy [A „causticus” sor fölé írt beszúrás.]
bizodalmas nagy jó Uram talán nem is jól kapta meg a’ kérdést”… Bossányi télben nyárban mentében járt; ’s azt lájbli nélkül öltötte fel; a’ lájblit németesnek tartották az ő idejében; ’s mentéjét a’ legfelsőbb gombon kezdve a’ legalsóig mindég begombolta.
[9] Mentéje, dolmánya, nadrága mindég azon-eggy színből, vagy búzavirág-, vagy vas-,
*búzavirág, vagy vas, [A kötőjelek sor fölé írt beszúrások.]
vagy dohány-színű, ’s mindég nyuszttal; csizmája soha nem más mint fekete, mindég sarkantyús és aranysinóros, ’s térde’ kalácsáig érő. Fején télben, nyárban, ’s a’ szobán kivül és benn a’ szobában, prémes süveg, azaz kis kalpag.
[10] Nyakravalója fekete-fátyol; a’ selymet asszonyosnak nézte volna az a’ kor; ’s annak két végét nem elől kötötte meg cselédje, hanem hátúl a’ nyakán. Ifjabb esztendejiben czaflit horda; később elvágatta azt.
*elvágatta azt. <– A’ […] isméretére azt kell itt megjegyzenem,>
2.
[11] Hitvese Kóji Comáromy Juliána, leánya György Békés Vármegyei Vice-Ispánynak és Rhédey Julianának, Ótományból, Biharban; tiszteletes mint nő, mint anya, mint ház’ asszonya, mint atyafi és szomszéd. Leánya férjének, nem szolgálója, de nem is úrtársa. Balja mellett űle szekerében, ’s idegen helyt lépvén fel vele, férjének utána ment, nem előtte. Olvasni tudott, írni is valaha, de nem már öreg korában; udvara, konyhája, tömött kamarája volt a’ világ, mellyben sürgött forgott. A’ templomot eggy héten tizennégyszer látta. Korunk elveszté a’ szép példányt, míg majd, némelly változtatással, ismét elővétetik bajaink, megtanítva, hogy az a’ múlt, mellyet már nem szeretünk, sokban jobb volt mint ez a’ mostani. –
[12] Eggy nagy tekintetű ház’ fija, igen közel rokona a’ nagyatyámnak, ’s patvaristája eggyszersmind, jónak látá hogy feleséget vegyen, mert szüléji elholtak, ’s megkedvelé a’ nagyanyám’ testvérét. Béjelenté tehát édes bátyja urának, nem ura bátyjának, hogy ő Anna húga asszonyt, nem kisasszonyt, elvenné, ’s kérte ezt, ne sajnálja, nem méltóztassék, szándékát a’ Nagyasszonynak, nem Tekint. Asszonynak, béjelenteni. – A’ gyűrűváltás véghez-ment, de a’ nagyatyám 1751. Követnek választaték. – Öcsém Uram, mondá ez a’ vőlegénynek, Kend jól tenné, ha velem jönne; mert Dietát nem mindég lát az ember mikor akar. – Az ifju elhalasztá a’ lakadalmat. Vége leve a’ Dietának, ’s az ifju ajándékot hoza jegyesének: – eggy pár kordovány czipelőt. – Az esketésre lóháton jelene meg, ’s a’ felkontyolt menyecskét más nap a’ Nagyasszony’ kocsiján és hatlován vitte haza. A’ menyecske ott maga főzte meg az eggy tálból álló vacsorát, a’ – lencsét.
3.
[13] Eggy történetet
*<A’ lencse itt eggy kicsapásra kísért, ’s nem állhatok ellent a’ kísértetnek.> Eggy történetet
itt a’ lencséről, maradékimnak.
Rákóczy Ferencz, az elsőbb, eggy nap áltméne Patakról Újhelybe, ’s a’ maga házánál szálla meg a’ Hecskén, de ebédre a’ nagyatyám’ nagyatyjához, Péterhez, sétála le. Makay Kata ölébe szorítá a’ fazekat a’ grádicson, ’s törte a’ lencsét, midőn a’ Fejdelem belépett a’ pitvarba. Minthogy a’ bonczolás és osztogatás akkor a’ házi-asszony’ vagy a’ ház’ leányai’ tisztje volt, ’s Dessewffyné és Tussayné akkor talán már férjnél voltak, az ebédnél ő emelé ki az orját a’ tálból, de olly szerencsétlenűl, hogy az visszazuhana a’ tálba, ’s a’ Fejedelem’ skárlát
*Fejedelem’ <..> skárlát
dolmánya egészen bé vala feccsentve a’ lencsével. – A’ Fejdelem
*Fej<e>delem
más nap eggy vég violaszín bársonyt külde ajándékba az asszonynak, hogy a’ zavart felejthesse.
4.
[14] Bossányinak igen csínos kézírása volt, ’s rendei olly egyenesen folytak, mintha lineázott papiroson írtak volna. Bort soha nem ivott, de öregedvén,
*öreged[..], [Átírás.]
reszketni kezdének kezei, ’s nem írta, hanem diktálgatta leveleit.
[15] Bár kit ültete papirosaihoz, soha nem múlasztá el kimutatni, hol álljon a’ megszólítás, hol az első sor, hol a’ levél’ dátuma, ’s a’ „kész
*a’ kész [A nyitó idézőjel pótolva.]
kötelességű atyafi szolgája.”
[16] A’ diktálások mindennap folytak, ’s én, ki a’ nagyatyám jó és nem jó sajátságit derekasan eltanúltam, mikor levele érkezék Pozsonyból, felültetém magamat az asztalra, ’s a’ szerint kínzám el az anyám’ testvér-öccsét, a’ helység’ Notáriusát, vagy a’ vendéget, mint csudált példányom a’ maga Nyékiét vagy Ladányiját. Akkor ugyan már írtam, ’s ólom nélkül is, de az nekem lassú dolognak látszott. Osztán én nem csak írni vágytam, hanem diktálni is azonfelül. A’ szép Klári elúná alkalmatlanságaimat, ’s tanácslá, gyakorlanám magam’, ’s nem szorúlok más’ segédére. Ezentúl ólom és tinta vala minden örömem, ’s rajzolgatám a’ mi bőrös karszékeinkre vala nyomtatva, ’s a’ gyönyörű kétfejű sast, mellyet az asztalos a’ templom’ mennyezetére mázola. Mert a’ háznál nem vala egyéb kép mint öt vagy hat halotti czímer.
Indúlásim tetszhettek az atyámnak, de nem csaptak össze óhajtásival, mert neki az volt minden kívánsága
*minden <oh> kívánsága
hogy engem valaha Generálisnak láthasson. Még bírom eggy 1764. Decemb. 3d. Semlyénből írt levelemet, mellyben nevem alatt áll ez a’ titulus; de a’ tinta’ külömböző színe gyanút támaszt, hogy azt sírások közt vetém nevem alá, és később. Még bírom eggy olajban-festett képemet, mellyen a’ három esztendős gyermek az akkori Károly Fő-Herczeg’ sárga gallérú fejér kabátjában, sötétkék lajblival és topánkás nadrággal, ’s parókás és kaskétos fejjel, mutogatja, melly pályára neveltetett. ’S atyám e’ csuda burkolásban szerete járatni is.
5.
[17] Semlyénben vala iskola-mester, ’s én ennek oktatásaira valék bízva. De azalatt míg nagyatyám a’ Dietán vala, tanúlásomat elakasztá eggy gonosz himlő eggy varrá csinálta testemet, ’s elvakúlással rettegtete. Kigyógyúlván végre, ’s minden kár nélkül, Makódy nevü Predikátorunkhoz hordatám el magamat, ’s végig dúlám a’ vén ember’ könyveit, szerencsésnek tartván magamat, ha képre találhaték bennek, vagy ha Bázeli kiadásúra akadtam. Szemem nagyon megszerette a’ Haase által metszett betűket ezekben, ’s azt a’ szépfejérségű papirost. Ezer gyermek közt talán én vagyok az az eggy, kinek az szemébe tűnt, de midőn ezen szerelmeskedésemre emlékezem, erősebben hiszem hogy lelkeinkben szenvedelmink embryókként fekszenek. Ezt bennem az idő nem fogyasztotta, hanem nevelte.
6.
[18] Atyám 1767. visszakívána Regmeczre, hogy esztendőt töltvén ott eggy Kézsmárkról hozott tót deák’ gondjai alatt, ’s belé kapván így a’ német nyelvbe, tanúlásunk’ folytatására a’ Szepesi németek közzé vitethessem. – A’ múlt eszt. nehány hetekig a’ nálamnál tizenöt holnappal ifjabb Dienessel a’ Debreczeni Collégiumban is tanúltam; mert az anyám’ testvére, az említett Klári mindég betegebbé válván a’ városba vitetett, hogy Orvost és patikát közel találhasson. Meghala az igen szép leány 1766. Július’ 21d., ’s ott temettetett, igen fényesen.
7.
Atyai nagyanyám’ testvére Szirmay Sándor, a’ Pazdicsi, látván melly gonddal neveltetünk, mellénk adá András fiját, ’s mi hárman eggy szobában élénk Regmeczen, Kézsmárkon, és osztán Patakon, négy esztendeig.
Boldogtalanabb tanítót mint ez a’ tót deák vala, az illyenek’ temérdek sokaságában is nehéz volt volna találni, ’s atyám osztozék terheiben, mit ez, a’ szokás szerint, felette nehezen veve.
[19] Könyvünk a’ nyelv tanúlására a’ Luther Bibliája volt, eggy sok rossz rajzolatú kiadásban. Nékem kedvesb vala a’ kép mint a’ könyv, de vágytam tudni, mit jelentenek a’ képek, ’s így mindenike mellé megolvasám a’ textust. Nem értvén a’ mit olvastam a’ mint óhajtám, kivittem az atyám’ magyar Bibliáját, ’s a’ kettőt addig hasonlítám össze, míg a’ németet magában is olvashatám. Legkedvesebb részek nékem a’ Profetziák voltak, és a’ János’ Jelenései, ’s akkor nem tudtam, miért azok legkedvesebbek; később láttam hogy annak úgy kelle lenni.
[20] Atyám religiósus ember volt; meleg tisztelettel viseltetett mind az eránt a’ mi szent, azaz, a’ mi jó, szép, és nagy; ’s a’ vallásosságot és a’ poezist ez a’ pont eggyesíti. [21] Keblemben tehát eggyik érzés gerjesztgeté a’ másikat. [22] De e’ kettőhöz a’ Theologia is tolá magát, melly az eggyiket és másikat eloltja nem segéli. A’ boldogtalan időben nem jöhete hozzánk idegen vallású vendég, sem mi nem szállhatánk meg idegen vallású háznál, hogy theologiai birkozgatások ne jöttek volna elő. Rettenetes Theologus levék, ’s kész voltam volna martyrságot szenvedni dogmáimért.
[23] De a’ theologiai delíciáknál még inkább szerettem azt, a’ mit beszélni ’s asztalnál két óráig is elűlni szerető atyám Thuánusból és a’ Das galante Sachsen’ nem obscoenus szakaszaiból mondogata, ’s a’ mi nevezetesb atyjával és anyjával ’s ezeknek rokonaikkal történt. Míg Dienes
*történt<, ’s a’ Széchényi Pál Kalocsai Érsek’ szavát, midőn fullajtárja eggy németet láta meg az erdőben> Míg Dienes
és Szirmay tányéraikra hajolva elszunnyadtak, a’ Vir Doctissimus pedig pipájához ásítgata, én az afféléket elolthatatlan szomjjal hallgattam.
[24] Még most is toll lévén múlatságom, míg két társam laptázgatott, a’ hallott történetekkel tele írtam eggy két ívet, de őrizkedve, hogy rosszkedvű Praeceptorom, kinek a’ három közt én voltam legrosszabb tanítványa, meg ne sejtse. Hijába rejtegetém azt mátráczaim alatt; rá-akadt, ’s vitte atyámhoz, ’s felpanaszlotta, hogy az efféle haszontalanságok miatt nem megyen a’ dic, duc, fac, fer. Atyám elragadtatott örömmel látta firkáimat, ’s meghagyá a’ deáknak hogy papirosaimat tegye vissza, ’s nekem ne szóljon. De szaladva ment anyámhoz, ’s feldicsekedék előtte, hogy fijok Generális ugyan nem lesz, de Könyvcsináló lesz. Anyám gyenge vala elárúlni előttem a’ titkot, ’s a’ könyvcsinálásnak vége lőn.
8.
Felviteténk Kézsmárkra. Atyám jobbnak látta tűrni Praeceptorunk’ fogyatkozásait, mint bennünket idegenre bízni, ki talán még ügyetlenebb lenne mint ez a’ Professoraitól annyira ajánlott. Ez nem lévén többé szem előtt, itt ronta el osztán bennünket. Nem tanított, nem tanúlt.
A’ Confoederatzio’ bajai elől elillantott lengyelek eggy része ide is vonta meg magát; a’ fő rész Eperjesen telepedett meg, ’s a’ vad Herczeg Radzivil Károly ott nyeldeste a’ bort ’s Calvariát építete. Minden nap, minden órában volt mit látnunk rajtok, czifra cselédjeiken, gyönyörű lovaikon; csak eggy kettő vala Párizsi szabású öltözetben, a’ többi beretvált fővel, ’s nemzetek’ talárisában. A’ Császár’ nevét viselő Huszár-ezred itt fekvék, itt tartá gyakorlásait, ’s eggy nap, nem tudom melly keresés miatt, zárva tartá a’ kőfallal elkerített várost. – A’ külvárostól eggyfelől Nyéréig, másfelől Leibitzig gyönyörű rétek vonulnak el, ’s a’ Tátra Lomnitznál nyujtja ki óriási csúcsait, ellepve nyárban is hóval, ’s új meg új színben mindég, mindég új meg új világításban. – Mennyi alkalom elácsorgani időnket! A’ nélkül hogy tudtam volna hogy az ollyat Festő és Poeta csudálgatják, órákig andalogtam a’ varázs látványon. ’S soha nem voltam szorgalmatosb templomjáró, mert ott képek valának, és muzsika.
9.
Házi-gazdám Cornidesz Úr – azon házban, mellynek keleti fala mellett eggy keskeny sikátor nyílik a’ nagyúczáról a’ Cathol. templomhoz – látá hogy szeretnék szerethetni valamit, ’s eggy ízetlen Románnal ajándékoza meg, mellyet az atyák örömest láttak gyermekeik’ kezekben, hihetőleg a’ szenteskedő
*szenteskedő<s>
Tugendschule czímért. Ezentúl minden örömem ez a’
Rény’ iskolája volt; ezt olvastam éjjel nappal. ’S melly szerencsém hogy ezt olvastam! ebből tanúlék meg németűl; ebből kaptam kedvet az olvasásra, ’s haki ezt kapott, mindent kapott. Sok helyein meg nem értettem, de szüntelen olvasván, végre Lexicon nélkül is megértettem.
[25] Ha más emberre volt volna bízva tanításunk, ’s ha
*tanításunk, ha [Sor fölé írt beszúrás.]
az iskolai Tanítók nem tarták vala méltóságaikhoz illetlennek, megtekinteni ollykor, mit teszünk, pedig azt ígérték volt, ’s ha Gellertnek Meséjit és a’ Rabener’ Satyrájit adták volna kezünkbe, mivé nem emelkedheténk! – De ez a’ panasz közönséges, valahol gyermekek neveltetnek.
10.
[26] Most, 1769. Septemb. 11dikén, Patakra viteténk. A’ Kézsmárki deák velünk jöve, hogy a’ mit a’ Szepességen tanúlánk, itt el ne felejtsük.
Patakon mind eddig németűl tudó gyermek nem volt, nem németűl tudó Togátus Decsy Sámuelig, ki azután mintegy esztendő mulva jött oda Pozsonyból, és a’ ki tovább a’ Magyar Kurír’ leveleit írta. Az ifjuság bennünket és Decsyt ezért tokosoknak csúfolgatott. Maga Vay József is, kit én Grammatista, tanúlása’ utolsó évében ott értem, ’s a’ két szép testvér Lónyay László és Menyhért, a’ tokosok’ nyelvét Patakon még nem tudták, és soha nem úgy hogy azon írhattak vagy folyvást szólhattak volna.
Vagy hogy mi tudánk a’ mit ott nem még senki más, vagy atyám’ példátlan gondjaiért, olly figyelemben látánk magunkat, mellyért nem lehete nem pirúlnunk. A’ Grammaticát épen nem tudtuk; pedig azt kell vala mindenek felett. A’ Kézsmárki deák és az iskolai tanító, Olasz Péter, úgy hitték, legalább úgy mondották, hogy az onnan ered, mert Patakon a’ Grammatica más könyvből tanítatik mint Kézsmárkon.
11.
[27] Atyám örűlt hogy hírbe jövénk, mert az, ugymond, előtörekedésre fog kényszeríteni, ’s készebb vala elmulasztatni velünk az iskolát, de mindenhova vitt, hogy lássunk és hogy láttassunk. Gyűlés tartaték Újhelyben, ’s ott valánk; akasztának, ’s megnézeté; torturáztak, jelen volt, ’s lesegette melly érzéseket támaszt bennünk jó és rossz, a’ mit látunk, ’s a’ jobb gondolkozás’ magvait hinté el keblünkben; ’s példája ’s szelíd igazításai által hata ránk inkább, de kényeztetések nélkül, mint hideg felsőséggel.
12.
Eggyszerre terjede el a’ hír hogy II. József 1770. Május 20d. Patakon fog ebédelni. Más atya megeléglette volna hogy gyermeke szekerében pillantsa meg a’ nagy útazót, vagy nem gondolt volna vele, látja e, nem e: a’ miénk bejött, ’s a’ jobb nézők közzé vezetett.
[28] Eggyik Professora az iskolának ott tarta nekünk eggy rövid oktatást, hogy kevés pillantatok múlva a’ világ’ első emberét fogjuk meglátni; mert a’ keresztyének elsőbbek minden
*elsőbbek <mint> minden
egyéb nemzeteknél; ez pedig minden keresztyén fejdelmeknél. – Eléggé gonosz voltam még eggy okot találni hypothesise’ bebizonyítására: „Európa előbb áll a’ sorban.”
[29] Megérkezének a’ szekerek, ’s a’ fogadó előtt megállottak. A’ ház még ma is áll, ’s még ma is fogadó; áltellenben a’ várbeli templommal, ’s szögletház
*szögletház<a>
a’ kissebbik nagyúczának. A’ Császár beméne a’ néki rendelt szobába, de azonnal ki is jött; porszín felső ruhájában, hónja alatt tartván félsphaera formájú, széles ellenzőjű, viaszas zöld vászonnal bevont úti-kaszketjét, meghajtá magát, szó nélkül, ’s deák nyelven kérdé, melly helyeken fogna lovat váltani Munkácsig, ’s eggyik pihenője mennyire van a’ másiktól. A’ feleleteket olmával jegyzette fel zsebkönyvébe, ismét meghajtá magát, elzárkozott, hogy az utána küldött levelekre válaszoltasson, ’s a’ neki mindennap halommal beadott kérelmeket megolvassa.
Az összegyült Uraságoknak ’s Asszonyságoknak meg vala engedve hogy ebédje alatt jelen lehessenek. Az asztal hét személyre vala terítve, ’s az utolsó helyt, baljára annak, a’ ki a’ pitvarból lépe be,
*pitvarból<, áltellent a’ Bodrog felé nyíló> lépe be,
a’ Császár foglalta el; mellette sógora Albert Lengyel Királyfi és Sachsen-Tescheni Herczeg űlt, ez mellett a’ Császárnak igen kedves Generál Lacy (kimondva Laszczi), legfelül Generál Nostitz, és még három kísérője, ezek is uniformisban.
[30] A’ hat némán űle, csak a’ Császár szólt, ’s deákúl, mert Vice-Ispányunk Szirmay Tamás-Antal is németűl nem tuda.
[31] Ez megengedé, hogy mi gyermekek eggy eggy tányért benyujthassunk a’ Császárnak. Álmélva láttam háta megett állván hogy a’ világ’ első Uralkodója könyökén foldozva volt a’ veres gallérú zöld kabát, sárga gombokkal; – lajblija és térdig érő nadrága czitromsárga; térdein fejér kamás, gyolcsból, hogy a’ suvikszos stibli azt piszkolja be, ne a’ sárga nadrágot. Még inkább álmélva, midőn ő, ki soha bort nem ivott, vette a’ butelliát, ’s a’ bor’ színét nézelvén, e’ kérdést tette:
Iste vinus Tokajinus?
[32] Ebéd után enyelegve szóla a’ legszebb asszonykákhoz. De a’ nem igen kis számban eggy sem találtatott, a’ ki nyelvét értse.
13.
Másfél évet töltvén az akkori szokás szerint a’ Syntacticában, most a’ Poeticába menék által, ’s itt az a’ szerencse ért hogy tanítóm Szathmári Paksi Sámuel, fija a’ Theol. Prof. Mihálynak, szereté a’ mit tanított. Igy azt nem lehete nékem is meg nem szeretnem.
Vége vala a’ Rényiskola’ olvasgatásainak, ’s nem foghatám meg mint esik, hogy én ki meg nem tudám amott szeretni Népost, sőt azt nem is értettem, az iskolában tanított Ovíd’ Keserveiben ugyan nem találék örömet, de a’ Metamorphosisnak, Virgílnek és Horátznak némelly helyeit megtanúltam, noha az nem volt parancsolva.
Deákom, midőn elébe állék felmondani leczkéimet, előre megzavara ijesztéseivel, ’s így neki három sort sem tudtam soha elmondani. De a’ Bodrog’ szélei, ’s a’ berek
*szélei, ’s <a’ Bodrog> a’ berek
a’ Bodrog mellett zengének midőn ott elmondám Alexist, Corydont, és a’ Daphne’ általváltozását.
Eltöltvén esztendőt a’ Poeticában, most már a’ Rhetoricába kelle áltvitetnem. De én kérém anyámat – atyám ekkor foga Nyitrába járni nagyatyámmal – hagyna veszteg a’ Poeticában. Ez, elijedve, hogy talán büntetésből kell veszteglenem, béjöve Patakra, tanácsot kérni a’ Professoroknál.
Szent-Györgyi tudni akará, mi indít e’ szokatlanságra. Nem tudtam egyéb okát adni mint a’ mi igaz volt, hogy annyira megszerettem a’ Poetákat, hogy innen eltávozni nincs erőm. Nem csak javalá szándékomat, de még örült is neki. Társai hajthatatlanok valának, és senki nem inkább mint a’ Historicus, ’s gyanúm van, hogy csak azért, mert amaz javalta. „Te belé szerettél azokba a’ te Poetáidba, mondá igen csínos deáksággal, ’s keresett selypítgetéseivel; de ott majd Cicero a’ Fórumra, az Atyák közzé viszen el; hallani fogod mint harsog a’ Catilínák,
*Catilínák [A vessző pótolva.]
a’ Verresek, az Antóniusok ellen, mint rendíti meg Caesárt, hogy kezéből kiesik a’ tekercs. Menned kell.”
Átkoztam magamban a’ harsogót, ’s selypítő magasztalóját azonfelül, ’s zokogva töltém el első órámat a’ Rhetoricában.
14.
Generális Beleznay Miklós igen kedves választ hoza felekezetünknek az udvartól, ’s mi az új hőst úgy tekinténk, mint
*’s mi<nt> az új hőst úgy tekinténk; mint [A törlés miatt a pontosvessző emendálva.]
régibbjeinknek szerencsés társokat.
A’ gyúladás senkinek lelkét nem szállá meg inkább mint az atyámét; nem vehete erőt azon sugallatán, hogy a’ Generálist két fija által Miklós’ napján megköszöntesse, ’s a’ Collégium’ nevében.
Látta hogy a’ dolog ellenkezésre fog találni szokatlansága miatt; hogy a’ hideg okosság a’ felmelegűlés’ tanácslását javallani nem fogja; hogy Professoraink a’ Fő-Curátor’ híre és engedelme nélkül erre reá állani nem fognak, ’s fortéllyal élt. Mintegy öt nappal előbb mint Bugyiba kelle érnünk, bejöve Patakra; eggyüvé gyüjteté az iskola négy Professorait, elikbe adá szándékát, ’s hozzá vetvén hogy vagy reggel már indúlnunk kell, vagy az út elmarad, Komjáthy Abrahámot, a’ Collégium’ Contrascribáját, vezérünknek kikérte. – Lángolának a’ Professorok is, ’s Komjáthy előhívatott.
Más nap 1773. Decemb.
*
[...] [Átírás.]
elsőjén, útban valánk.
Miklós’ napjának előestvéjén érénk Bugyiba, Pest Várm. – Komjáthy felpanaszlá a’ Plebánusnak, hogy ő két tanítványaival Pestre szándékozik; hogy itt soha sem járt kocsisunk és fullajtárunk a’ hóban és sötétben eltévesztették az útat; ’s kérte azt, fogadna be házához éjszakára. – Az szívesen teljesíté kérését.
Komjáthy más nap kilenczkor szóla a’ Generálisnéval; elmondá hogy ő a’ Collégium’ Követe, ’s parancsát kérte ki, mikor jelenjen meg. – A’ Generálisné tizenkét órát rendelé.
Komjáthy lebegő, prémes, fekete, nem taláris mentében, dolmányban, papi bársony lapos ővvel, előlméne, Követi méltósága’ teljes érzetében; mi Kis–Követek utána, lebegő zöld mentében, nyuszttal, zöld dolmányban, pipacsszín nadrágban, piczi kardocskával. A’ Fő–Követ hatalommal mondá el beszédét; ő tudott az ollyanhoz midőn magányos személy volt is; én félve, mert köszöntőmet Komjáthy csak Bugyiban készítette meg. De melly csudálkozás fogta el hallgatóinkat, midőn Dienes, anyánknak reá maradott igen szép arczával ’s muzsikai zengésű hangjával, ’s azzal a’ merészséggel, melly őtet az életnek semmi perczében el nem hagyta, kiereszté száján az első sort: Ignoscant augusta mihi loca, dique locorum…
A’ Hercules Musageta pipázva hallgatá magasztalásait, ’s köszöntésünket minden felelet nélkül hagyá. Komjáthyt a’ jó fejeket szerető Gróf Niczky Kristóf, később Országbírája, szorítá külön; minket a’ gyermektelen, és így gyermekeket-szerető Generálisné halmoza el kegyeivel.
A’ vendégek’ száma igen nagy volt. A’ bakkancsba ’s frakk-hosszaságú mentékbe öltözött Uraságok közt strimfliben és papucsban tipegett fel és alá a’ hajdani Gróf Czobor-ház utolsó sarjadéka.
[33] Bugyiban eggy hétig tartóztata a’ Generálisné. Onnan Pestre menénk, Gödölőre, Aszódra, ’s Regmecz karácsony előtt kevés nappal láta meg. – [34] Én csak azt sajnáltam hogy Péczelt nem láthatám, ’s annál inkább, mert Bugyiban láttam Rádayt.
15.
[35] Kimondhatatlan a’ haszon mellyet ránk ez az eggyholnapi útazás hozott. Lelkeink szikrákat kapának előre törekedni ’s érdemleni a’ nagyok’ figyelmét; ’s a’ mit talán iskolai tanúlásunkban elmúlasztottunk, Komjáthy lelkes beszélései által bőven kipoltolá. Könyv nélkül tudta Owenusnak sok Epigrammájit, ’s azt a’ szekérben eltanúltata velünk.
[36] Atyám valamelly Erdélyben nyomtatott könyvet láta meg, mellyet nem tudom melly ház’ gyermekei fordítottak, ’s szüléjik sajtó alá eresztettek. Kedvet kapott ugyan-azt tenni. Kezembe adá Gellertnek eggy Értekezését, a’ Religiótól, ’s parancsolta, hogy fordítanám. Maga fogja megtekinteni dolgozásomat, ’s midőn majd egyebet is fordítok, ’s azok eggy kötetnyire nevekednek, sajtó alá ereszti.
Elriadtam azon képzeletre, hogy nevem nyomtatva lesz, de nem mertem ellenkezni. A’ fordítást azonban eggyik napról a’ másikra halasztottam.
16.
Eggy szép Mártziusi nap 1774. atyánk ’s anyánk látni jövének bennünket. Ebéd után visszatértek Regmeczre. Magyarázhatatlan aggodalom rohana rám elválásokkor. Felállék szekerek’ hágójára, ’s messze kísértem el Újhely felé.
Harmad nap múlva levelét vettem anyámnak, hogy a’ Hadi-Orvost küldjem ki, mert atyám rosszúl van, ’s Ujhelyből a’ Megye’ Orvosa falura vitetett. – Felriasztott a’ hír, ’s magam is kimentem Offenbacchal. Atyám rothasztó hidegben feküdt. Az Orvosnak vissza kelle menni, de én nem menék vele.
[37] Martzius’ 19dikén megköszöntém neve’ napjára, ’s nem elkészűlt beszédben, nem a’ szokott formulákkal. Melegen adta rám áldását.
[38] Más nap midőn ebédhez űlénk, ’s azt hivénk hogy elszunnyadott, elhala, életének 42d. eszt. Született Vinnán 1732. Febr. 9d. – Anyám hét élő gyermekkel marada, a’ nyolczadikat, Miklóst, Aug. 15. szűlte meg.
Anyánk eggyik ájúltából a’ másikba rogyott. Ránk jött az estve, ’s én és jelen volt testvéreim eggy rakáson, sírva, zokogva, vetkezetlen alvánk el.
[39] Most megérkezék nagyanyám Biharból, ’s kevés napok múlva azután nagyatyám is.
Mártz. 27d. a’ Felső-Regmeczi templom’ éjszaki fala mellé temettetett, kivül a’ templomon.
Végre visszaviteténk Patakra. [40] Házunk’ rokonai ’s barátjai közt csak eggy sem találtaték, kinek gondja volt volna az árvákra. Kiki szána bennünket, kiki érzé mit veszténk. És ha még is Komjáthy maradt volna meg Patakon! De ő elvégzé a’ pályát, ’s Seniorságot is viselvén, ekkor indúla a’ külföldre. Megjárá Német-országot, Helvetziát, Franczia-Országot, Angliát, Hollandiát, ’s hét eszt. múlva tére meg. Hollandiában ő tartaték legméltóbbnak, az akkori Respublica’ eggyik Követének – neve, ha emlékezetem meg nem csal Vinschotten volt – eggyetlen fiját nevelni.
17.
[41] Haki a’ Classicusokba szerete, miként találhatná az örömét olly leczkézésekben mint a’ Patakiak akkor voltak? A’ Professor’ kezei alá minden félesztendőben új seregecske jött; a’ Professornak tehát az egész tudományt minden félesztendőben végig kell vala tanítani; de az, – ki hiheti ezt! – a’ Theologián
*Theologiát [Átírás.]
öt egész esztendő alatt méne végig; volt e tanításának, ’s lehetett e haszna, arra neki gondja nem volt; neki elég volt, hogy a’ Pataki Collégiumban az egész systema, bár öt eszt. alatt, eltanítatott. – A’ Histor. és Természeti Törvény Professora sokat szenvede szemeire, ’s így
*szemeire, <’s Supplense nem volt,> ’s így
ő félesztendeig sem lépe ki szobájából, ’s az ifjak Historiát és Természeti Törvényt, nem lévén Supplense, nem tanúltak. – A’ Philos. Prof. sok holnapokig tartó nyavalyában fekvék; tudós ember a’ cathedrában, ’s csak a’ cathedrán kivül eszes. – A’ negyediket példátlan nyersesége miatt senki sem tűrte, ’s így vagy nem ment tanításaira, vagy csak azért, hogy bosszanthassa. –
[42] Így lévén mind ezek, Patak ekkor csak annak használt, a’ ki olvasni szeretett, a’ mit atyja’ házánál is tehetett volna, ’s ott erkölcseinek romlások nélkül. Mert Patak e’ részben is, ekkor, mételyes hely volt.
[43] Az a’ barátom, kivel én a’ Bodrog’ szélein és a’ berekben Virgílt declamálgatám, Szathmári Mózes, most Bibliothecáriussá neveztetett. De őtet elposhasztották az úgy nevezett fenntebb Tudományok. Belé csömörlött eggykori szerelmeibe, ’s Miltont istenkáromlónak kiáltozá, hogy az ördögökre kilőtt villám elakada futásában; ’s nem vala előtte nevetségesb dolog, mint abban lelni örömet hogy hang és hang összecsapnak, ’s azt hinni, hogy ellenkezéseik és összeolvadásaik a’ lélek’ habzásit festhetik. Békét hagyék a’ poshadt Theologusnak, ’s barátságunk, ízléseink hasonlatlansága mellett is, ingatlan álla fenn. Elzárkozám vele a’ Bibliothecába, ’s alkalmasint ismervén már a’ Róma’ Költőjit, azokat keresém fel, a’ kik deákúl az újabb időkben verselgettek. ’S kihordám a’ Penther’ Architectúrai köteteit, ’s szüntelen rajzolgaték, ollykor még gyertya’ világánál is, míg szemeim csaknem megvakúlának.
18.
Valamelly Togátus Ujhely és Patak közt a’ jég alá esett ’s megfúlt. Koporsójára készűltek a’ versek, festések. A’ sáfránnyal, czinóberrel, lakkal csillogó mázolások közt az enyém, fekete tusban mozsdalva, szerénysége által kedvelteté meg magát, ’s Gyürky István, később elébb Tornai, majd Torontáli Fő-Ispány, bémutatá azt Professorának. Szilágyi Márton látni akará rajzaimat. Dicsére holmit, hibáimat kimutatá, de nem nyújta vezérlő kezeket. Patakon úgy hitték akkor, hogy Professornak nem illik tanítványaihoz, a’ leczkéken kivül, leereszkedni.
19.
[44] Valaki valahonnan béhozá Patakra a’ Mészáros Ignátz’ Kartigámját, ’s soha még könyv nagyobb tapssal nem fogadtatott. A’ Kézsmárki deák’ társai ehhez gyűltek, ’s elragadtatással olvasák azt, míg én rajzolgaték. Én sem azt az ízetlen dagályt sem a’ Mészáros’ magyarságát nem tudtam megszeretni, ’s ezek a’ csudálgatók szánák tompaságomat.
Azonban ez a’ Kartigám még is igen nagy hatást teve reám; ez támasztá fel lelkemben azt a’ gondolatot, hogy lessem, mennyiben alkalmas már a’ magyar nyelv azt adni a’ mit más nyelvek adhatnak, ’s kértem Szathmárit, ismertessen
*kértem <a’ Bibliothecáriust, hogy> ismertessen [Törlés fölé írt javítás.]
meg a’ Könyvtár’ magyar Költőjivel. Az Gyöngyösit adá kezembe.
Az a’ sok fecsegés, azok a’ haszontalan sok czifrák, az a’ tudós lom, mellyet Gyöngyösi a’ maga Ovídiusából, nem gondolván vele, kell e, nem e, halmozva horda fel, elgyilkolt; de az olly stróphák mint a’ mellyen Palinodiáját kezdi, vétkeit nem csak elfeledteték velem, hanem beszédét nagyon meg is szeretteték. Ollyan, mondám, mint eggy rosszúl rajzolt, de némelly részeiben szépen is festéklett kép. ’S minél tovább olvasám, annál inkább győződtem meg az felől, hogy magyarúl is egyedül az írhat szépen a’ kinek írásán a’ Classicusok’ szépségei általsúgárlanak. Mert avvagy nem az teszi e széppé a’ Palinódia’ említett négy sorában a’ beszédet, hogy az eltér a’ közönséges szólástól ’s Római mesterséggel szövi fel a’ szókat? Mi tészi tehát, hogy a’ melly strophákban Gyöngyösi ennek
*Gyöngyösi <ezt nem teszi,> ennek
nem láttatja nyomait, azok, a’ nyelvet tekintvén, nem a’ dolgot, az Olvasót meg nem ragadhatják? De hogy magyar íróvá tégyem magamat valaha, az a’ gondolat engem meg nem szállott. Nem hihetém hogy azt szerencsével merni lehessen.
20.
[45] Prof. Szilágyi láttatá Gyürkivel könyveit, ’s kezébe akadván a’ Göttingi Musen-Almanach’ eggyik kötete, beszélé neki, melly lármát csinála Német-országban Kaestnernek eggy Epigrammája, melly ezen kötetben áll.
Auch du, mein Sohn? sprach Julius –
Rom meine Mutter! – dachte Brutus,
Und stiess dich tiefer Dolch der Freyheit.
[46] Gyürky úgy hitte, hogy a’ ki mester nélkül rajzolgat ’s görögül olvas, ha tompább is mint hogy Kartigámot szépnek érezhetné, a’ három sort is le fogja fordíthatni, ’s hozzám jöve Zsebkönyvével. Kértem, hagyja nálam azt, hogy egyéb darabjait is láthassam.
[47] Mi vala könnyebb? Az utolsó sornak nem kelle rímet keresni, a’ két elsőé pedig, ha tiszta rím nem volt is, készen álla, ’s más nap általadám Gyürkinek fordításomat:
Fiam, te is? mond Július –
Anyám de Róma! – szóla Brútus,
’S mélyebben döfe meg, Szabadság’ szent vasa.
[48] Gyürky prózába öntötte az Epigrammát, ’s olly Togátusokkal is dolgoztatta versekben, a’ kik igen szerencsés verselőknek tartattak. Azok a’ három sort ugyan-annyi négysorú stróphákba öntötték által, nyilván hogy megbizonyítsák, hogy nálok ömlik a’ vers; mert akkor a’ vers úgy volt
*vers <akkor> volt [Javítás a törlés felett.]
szép, ha sok volt és ha könnyen ömlött. De Szilágyi az elsőséget az én dolgozásomnak adá. Csak azt kíváná hogy a’
szóla helyett álljon ez:
felel; a’ mit viszont én nem akartam elfogadni. Még nem tudtam hogy a’ német a’ maga sorait scandálja, hogy a’ németnek van spondéusa,
*németnek van <hosszu és rövid vocális[…]> spondéusa,
jámbusa, de fülem érzette hogy az első és második sor’ rímjei nem illenek egymáshoz; még nem tudtam hogy rímes sorait a’ magyar is scandálhatja: és még is fordításomban az első és harmadik sor jámbusokban szökdel. A’ második sort elébb így ejtettem:
Úgy de anyám Róma! ezt felelte Brútus –
de fülem érzette, okát nem tudva is, hogy a’ sor rosszúl megyen.
21.
[49] A’ Zsebkönyv’ czímlapja előtt eggy réztábla vala. Lemásolám azt, ólom nélkül, szabad könnyü kézzel, ’s még ma is bírom a’ másolatot. Rossz, minden tekintetben rossz; de a’ melly kezdő illyet ád, mutatja mivé válhatott volna kedvező környületek közt.
A’ könyvben találám Gessnernek két Idylljét. – Ki az a’ Gessner? Írt e több Idyllt? írt e egyebet, és mit? Ezt kérdém mindentől, ’s nem volt senki a’ ki megmondhassa, nem senki, a’ ki azt sugja, hogy ez eránt tétessek kérdést Weingand könyvárosnál Pesten, ’s hozassam meg a’ könyvet, ha ollyan van. Mert még akkor Pataknak nem voltak Könyváros-Catalogusai,
*Könyváros<’>-Catalogusai,
nem Tudományos-Újságlevelei, ’s könyveket csak a’ Collégiumban tartott kótyákon vevénk, ’s azok Hollandiából és Helvetziából hordott hasztalan lomok voltak, szomorú bizonyságai a’ később jobb időkben, hogy az az isteni szikra, mikor eggyszer neki indúl a’ tévedésnek, melly mélységre süllyedhet.
22.
[50] Eggy franczia fiatal Tiszt, Cap-Martin de Chaupy, düeljei miatt Párizsból, Nápolyból, Rómából, Velenczéből tovább tovább szökdösgetve, Bécsbe vetődék, ’s megszólítá ott az Academiákra indult Komjáthyt, ha nem ajánlhatná e valahova, hol mint Nyelvmester élhessen. Az örök hálámat érdemlő ember elbeszélé neki, merre vegye útját Patak felé, ’s a’ franczia Tiszt bényitá az ajtómat, ’s kezembe adá a’ Komjáthy’ levelét. Inasom azt mingyárt más nap kivivé az anyámhoz, ’s estvére kezemben vala a’ válasz, hogy a’ francziát tartsuk meg ’s vegyük leczkéjit. – A’ víg Dienes nem látta szükségét hogy francziáúl tudjon; én három holnap alatt olvasék.
Mons. Cap-Martin de Chaupy vígasztalhatatlan vala hogy a’ barbarus földön nem találkozik ember a’ ki szurkálodni tudjon, a’ ki leczkét akarjon venni a’ dicső mesterségben, ’s hogy kedvet csináljon rá a’ tanúlókban, mutatta honesta cicatrixait arczán, melyén, karjain, ’s végig hasított czombján. A’ Togátusok elúnák felszólításait
*elúnák <dicsekedő> felszólításait
’s elfogadák a’ hívást, de botra, ’s vad csapásokat ejtettek annak hátán és karjain, a’ ki dicsekedett hogy minden csapásaikat vagy döféseiket félre fogja ütni. A’ szúrásokkal, vágásokkal elborított ’s végig-hasított czombú ember most már kék foltokkal is elborítva vette szurkálóját és ment, neheztelés nélkül, sőt Kazaitól is meleg kézszorítással. – Eperjesen Herczeg Rzevulsky befogadta házához, Lector titulussal. De a’ borongáshoz szokott ember három holnap múlva Rzevulskyt is oda hagyá, míg Erdélyben eggy nem szerencsés düelje borongásinak örök véget vetett.
23.
[51] Érzénk hogy Pataki lakásunk haszontalan, ’s tanácsot tartánk, mit kellene
*ke[…]ne [Átírás.]
kezdenünk, ’s eggy Primárius (így neveztetnek a’ tizenkét legelsők a’ Togátusok közt) kész vala nekünk privatissimákat adni
mindenből. Összeállánk tehát hallgatni leczkéjit, ’s kénytelen vagyok vallást tenni most is, hogy a’ mindentudónak volt mit köszönnünk. A’ mit
*köszönnünk. <De csa> A’ mit
soha nem tanult is, megolvasá, ’s kész vala vele. De csak hamar mi is érzettük, ő is érzé hogy a’ mindentudóság igen gonosz portéka, ’s elakadván a’ Metaphysicában és Algebrában, jobbnak látá bennünket kirekesztőleg a’ Theologiában leczkézni, melly a’ mint mondá, minden tudományok közt legszükségesebb, legfelsőbb. Én abba hamar belé csömörlöttem; Pálóczi Horváth György, később Vice-Ispány Ungvárban, és Szemere Albert excellálának benne, a’ borzadásig.
Visszatérék tehát szerelmimhez, ’s kihordám a’ Bibliothecából a’ Poetákat, ’s rajzolgattam, festegettem. Török István, később Verőczei, tovább Losonczi Predikátor, kére, rimánykodék, hagynám abba haszontalanságimat; és minthogy a’ kéréseknek, intéseknek nem látá semmi sikerét, ígéretek által igyekezett arra
*igyekezett <b> arra
bírni hogy kövessem két jobb társaim példáját. Eggyik ígérete az volt hogy ha a’ szüreti szűnnapok alatt Witschiust e, vagy Vitringát – nem emlékezem többé mellyikét a’ kettőnek – megolvasom, két munkával ismertet meg, mellyet soha sem teszek ki kezemből. Küszködtem, ’s véres veréjtékesen, de lehetetlen volt. Úgy tetszik a’ nyavalyás grapsát
*nyavalyás <.> grapsát
Tanítóm is csak nevéről ismerte, mert midőn látni akará, engedtem e kérésinek, ’s én elővevém a’ könyvet, ’s itt ott olvasám neki a’ megjegyzett sorokat, ’s kérdém, rá veheti e a’ lelke hogy illy portékákkal gyilkoljon, minden neheztelés, minden szó nélkül előmbe tevé a’ Morhóf’ Polyhistorát és a’ Csókok’ gyönyörű Énekészét, Janus Secundus Hagiensist. – Ut vidi, ut perii! ezentúl e’ kettőt olvasám örökké, ’s Secundust öreg napjaimban is. – De ha Török azt akará, hogy Theologussá legyek, miért nem adá tehát kezembe a’ Calvin Institutiójit, és Werenfelset, ’s Turretín Alphonsot? E’ hármat gyönyörrel olvasám vala; a’ két utolsót a’ dologért: Calvint szép deák beszédéért, és hogy legalább ismerjem.
24.
Hogy magyar születésűnek ismerni kell nemzete’ történeteit, az az én mindentudómnak, a’ legszükségesebb és legfelsőbb tudomány’ örök tanúltatása mellett, eszébe nem jutott; magamnak jutott, de az nem, hogy a’ ki valamit lelkesen akar tanulni, annak
*a’ ki valamit tanulni, lelkesen akar<,> annak [A szórend sor fölé írt számozással javítva.]
a’ tudományt legelébb csak végig-futni kell, nem a’ maga egész kiterjedésében végig-járni. Meglátván tehát a’ Bibliothecában hogy a’ Pray’ Magyar-országi Historiája előtt áll a’ Deguignesből dolgozott Hunnok’ Historiája, elkezdém csinálni a’ kivonásokat belőle. Nem értem ugyan, hogy annak tudása a’ mit olvasok, czélomra mit használhat; de úgy hittem hogy a’ látni vágyott tartományhoz homokpuszták vezetnek.
Midőn ezen sippadozó lépésekkel keresztűl vergődém, íme érkezik anyám levele, Májusban 1775., hogy a’ melly fordítást atyám parancsolt vala, igazítassam meg Prof. Őry Urral, tisztázzam le, ’s küldjem kezéhez, hogy Kassán nyomtathassák, ’s az Examenkor, Július’ közepe’ táján, kioszthassam.
Elrettentem a’ gondolatra, mert érzettem hogy semmit sem tudok, ’s láttam hogy az engem nevetségessé fog tenni; de azon meleg tisztelettel, melly szívemet valamikor jó atyámról emlékezém, mindég gyulasztotta, engedtem az anyám’ parancsának. A’ Professor fejét csóválva kérdé tőlem, miként juthat fejembe illy szemtelen vakmerőség. Szerencsémre velem vala az anyám’ levele, ’s előmutattam
*előmutatta [Tollhiba.]
azt. A’ Professor elfojtá gúnyait, ’s papirosomba nem is pillantván, azon igen szelíd intéssel ereszte el, hogy illy komoly tárgy nem illik esztendeimhez; fordítsam Gellertnek Meséjit inkább mint Értekezésit, de Meséjit mind, de a’ Gellert’ verseinek szchémájiban. – Anyámnak megírtam, Prof. Őry mit felele, örvendve hogy így a’ nyomtatás elmarad. – De az anyám, hihetőleg a’ Consil. Puky Ferencz Úr tanácsából, ki ekkor épen náluk vala, parancsolá, hogy dolgozzam a’ mit akarok, a’ dolgot tartsam a’ legnagyobb titokban, ’s küldjem minél előbb, hogy a’ typographus examenünkig bizonyosan elkészűlhessen.
A’ szegény halandót olly gondolatok érhetik, hogy később maga sem foghatja meg, mint tudott úgy megtévedni. Így engemet most az, hogy ha a’ Hunnok’ történetit érteni akarom, előbb a’ földdel kell megismerkednem; tehát a’ Hunnok’ Ázsiai történeteihez a’ mai Magyar-ország’ Európai fekvésével. Erre nem találtam jelesb munkát mint a’ legalsóbb iskolai osztályok’ gyermekeinek írt
*osztályok’ <kezé> gyermekeik írt [Törlés és átírás.]
Kis-Tűkört. Ez a’ kis könyv vala épen kezemben midőn az anyám’ második levelét vevém. Eggyszerre támadt bennem az a’ gondolat, hogy eggy újabb Kis-Tűkört csináljak. Az még Júniusban kész vala. Anyám értem külde, hogy magam vigyem Kassára, ’s végezzek a’ typographussal, mindenek felett arra kötelezvén, hogy a’ könyv az exámenre készen legyen.
[52] A’ typographus látta hogy abban sok orthographiai ’s talán Grammaticai, Stylisticai ’s Geographiai hiba is lesz, ’s azt tanácslá, hogy tekintessem meg kézíratomat a’ Luth. Kassai Iskolájok’
*Iskoláj[.]k’ [Átírás.]
Rectorával Klein Efraim Úrral, ki magát némelly magyar munkácskáji czímjén anagrammai játékkal Fémer Kíliannak nevezé, ’s örömmel fogadám tanácsát. Az dolgozásomat némelly helyeken felczifrázta németes magyarságával, de vétkeimet igazítás nélkül hagyta. A’ munka megjelent e’ czím alatt:
Magyar-ország’ Geographica, azaz, földi állapotjának lerajzolása. Kassán 1775. 8. 71 lapra.
[53] Álla az exámen. Osztályunk fellépe az Auditóriumban, ’s kevés pillantatokkal előbb mint elereszteténk, az anyám’ két cselédje az összekötött nyalábokat feltevé az asztalra, ’s elfordúlt. Senki nem tudá mik azok; én pedig, megpillantván a’ két inast, szerettem volna hogy nyeljen el a’ föld. Oszlának társaim, ’s én elő nem jövék. Anyám előszólítata. Mentem tehát, megoldám a’ nyalábok’ sinorjait, ’s osztogatni kezdém ajándékimat. – Az a’ Professor, a’ ki nem engedé hogy a’ Poeticában maradjak, ezt kérdé tőlem metsző hangon: Quas tu ibi merces proponis? – [54] Nem feleltem neki; siettem általesni a’ kínos munkán, ’s elbujtam társaim közzé.
Úgy hivém, keresztül estem minden bajon, midőn Debreczeni Superint. Szilágyi Sámuel Úr, csendet parancsola, ’s nevemen szólított. Sápadtan mint a’ holt, előállék. – A’ munka ugyan hibás, ugymond, a’ mint eggy két belé vetett pillantás után látja; de melly dicséretes törekedés e’ gyenge esztendőkben! Ne szűnjek meg. A’ szorgalmas gyakorlás, vezérelve a’ férfias tanúlástól, sokra fog vihetni. Példákat horda fel hogy mások is így kezdék, ’s addig gyakorlák magokat, míg eljutottak a’ pontra. – Kevés Író lesz a’ világon a’ ki keservesebben lakola első kirepűléséért, ’s erősen felfogadám, hogy nevem nyomtatva soha nem lesz.
25.
Azonban házunk’ barátjai ostromlák anyámat, dolgoztasson velem valamit a’ mi a’ szerencsétlen első próbát felejtethesse, ’s magam is látám hogy azzal magamnak, hogy azzal atyám’ kedves árnyékának tartozom. – Anyám mingyárt az exámen után parancsolá, hogy a’ jövőre ismét készen légyen valami.
Eggy iskolai társam’ könyvei közt megpillantám a’ Bessenyei György Americánusait, ’s német nyelven. Lefordítám azt. Bémutatám anyámnak; az pedig parancsolá hogy megtekintésére kérjem meg ne már Őry, hanem Szilágyi Prof. Urat, a’ Superint. fiját. Szilágyi nagy készséggel teljesíté kérésemet, megigazította, többekre tüzelt, előmbe terjesztette, melly szép illy nemű igyekezetek által magunkat tökéletesíteni, másoknak példát adni, famam extendere factis; ’s azt tanácslá, hogy igen vékony lévén a’ munka, írassak barátimmal magasztaló verseket elébe, mint az Academicusok szoktak, midőn vékony Értekezéseiket meg kell vastagítaniok. Megjelene ez is e’ czím alatt: Az Amerikai Podocz és Kazimír Keresztyén Vallásra való megtérése. Kassán, 1776.
Anyám belé úna a’ játékba, ’s én a’ könyvcsinálástól
*könycsinálástól [Tollhiba.]
így megszabadúltam.
26.
[55] Zemplény Vármegyei Vice-Ispány Szirmay Tamás-Antal és az atyám’ testvére András Bécsbe tevének eggy útat 1777. Mártziusban. Nagybátyám maga szólítá meg anyámat, engedné hogy
*anyámat, <hogy> engedné <meg> hogy
vele mehessek. Néki az én kísérésemre nem vala szüksége; az én javamért akarta azt.
Alig várám hogy Pestre érhessünk ’s megvehessem Gessnert, ha ő többet is írt volna mint a’ mit a’ Göttingi Zsebkönyvben találtam. Weingandnál a’ munka nem vala meg, ’s több könyváros
*
Könyváros [Átírás.]
akkor még Pesten nem volt. Midőn az a’ csomót végig forgatá, szemembe tűnt két gyönyörű nyomtatású munka, holland-papirosra, ’s Geysernek sok rezeivel, Oeser után: Musarion, Wielandtól, és a’ Grátziák. Nem ismerém a’ két munkát, nem a’ Wieland’ nevét, nem az Oeserét és Geyserét; de nem hittem hogy rossz munkát nyomtathattak volna illy csínnal, ’s megvettem azt. Bécsig mindég azt olvasám. A’ szókat értettem, de nem a’ dolgot. Az engem el nem rettente. Úntalan olvasám.
27.
[56] Szirmay Tamás-Antal és Kazinczy András, két testvérek’ gyermekei, azok voltak Zemplényben, a’ mi Biharban Baranyi és Bossányi vala, de a’ szín rajtok külömböző; azok soha nem nevettek, sem senki nem körűltök: ezek mindég. Ez
*mindég. <Es> Ez
a’ kettő ivott; korokban az szokás vala; kártyázott; Kazinczy elvesztegette atyai örökét, kéz ízben szálla fenékre, ’s ismét helyre állítá magát: amaz inkább vigyázott birtokára, de szint úgy pazarlott némelly czikkelyekben. Ha baj volt, Kazinczy kapta ki belőle kifogyhatatlan
*belőle <hol pénzzel, hol> kifogyhatatlan
elmésségeivel. El nem beszélhetvén mik történtek ezen útunkban, és hogy K. miket
*és K. miket [A „hogy” sor fölé írt beszúrás.]
teve a’ Megye’ dolgaiban míg a’ kormányon Szirmay űlt, ifjabb esztendejinek eggy tettét fogom elmondani, helyén kivül ugyan, de a’ mi kedves, mindég helyén van; legalább mindég talál mentséget.
*mindég mentséget talál<.> [A szórend átszámozással javítva.]
Zámbory Gábor Zemplény Vármegyei Fő-Notárius ebédre vala meghíva a’ Sokúton fekvő Kapitány Gróf – által, hogy bizonyos dolgaik eránt végezhessenek. Ez ment,
*végezhessenek. <Ez meghagyá két patvaris> Ez ment,
’s két patvaristájit, K– Andrást és S– Pált,
*<…> Pált, [Javítás a törlés fölött.]
megtanította, mint viseljék ott magokat, hogy kardjokat le nem oldva álljanak talpon a’ szoba’ ajtaja mellett…
A’ Gróf ’s a’ Fő-Notárius űzék dolgaikat, ’s a’ cselédek végre hozzá fogának a’ terítéshez. S– látván, hogy csak három tányér tétetik fel, a’ Grófnénak, a’ Grófnak, és a’ Fő-Notáriusnak, elijedve kérdé K–tól, hol fognának ők enni. – Én az Urakkal, mondá K– ennek: hol te, azt te lásd. – Zavarodva látá a’ három tányért Zámbori is, ’s kivivén a’ két ifjat a’ szobából, meghagyta nekik, hogy minekutána itt csak háromra terítenek, vegyen tányért mindeggyike hónja alá, ’s álljon meg az ő háta megett; ők sem maradnak éhen, ’s nekik külön fognak teríteni. – K– megbántva érzé magát, de hallgatott.
Felhozák az ételt, a’ Grófné kijöve. Elmondják
*Grófné <kihívatott,> elmondják [Javítás a törlés fölött; átírás.]
az asztali könyörgést, ’s a’ három leűl. S– tányért fog, ’s megáll Principálisa háta megett; K– pedig tányért, kést, villát, kenyeret vesz, ’s leűl Principálisa mellé. A’ levest a’ Gróf osztá ki, a’ Grófnénak, a’ vendégnek ’s magának; az impertinens fiúnak nem. A’ Gróf ezt a’ Zámbory’ tekintetéért nem kergette el asztalától, Zámbory pedig azért nem, mert átalla lármát
*átallá lármát [A „lármát” szó második ékezete törölve, vélhetően tévedésből az „átallá” második ékezete helyett.]
tenni a’ Grófné körül. – De most letevék a’ levest, ’s a’ második tálat tevék fel, ’s az ifjú maga szede levest
*szede <ki> levest
tányérára. A’ második tálból neki nem jutott, de igen a’ harmadikból ’s ötödikből. Előre látván hogy a’ hatodikból sem fog vehetni, az ötödik után felkölt, elmondá asztalutáni könyörgését, ’s megköszöné az ebédet, ’s már el akará szedni tányérát, midőn a’ Gróf ezt dörgé rá: „Ki-cso-da?” – Ez bátran megnevezé magát. – „Űljön le.” – „Eleget ettem grátziajából.” – „Parancsolja Fő-Notárius Úr, hogy űljön le.” – Ekkor sült neki is adatott, ’s a’ Gróf elhalmozá tányérát csemegéjivel. Öcsém Uram taníta meg, ugymond, mint bánjak jószületésű ifjúval. – Társát a’ frajczímer tartotta jól.
Nem én hibám hogy később esztendei tetteit el nem mondhatom. Eggyike
*Nem én hibám ha később esztendei tetteit nem mondhatom <el.> Eggyike [A „hogy” átírás, az „el” sor fölé írt beszúrás.]
ezeknek az volna, hogy az 1790diki Dietán mostani Fejdelmünk is, tettét javalva, nevezte el ***’ Apostolának.
*nevezte<->el <Apostol> ***’ Apostolának.
28.
[57] Patakon és Patakon kivül nem lehete látni egyéb festést és rézmetszeteket mint
*látni rézmetszeteket <hanemha> mint [Az „egyéb festést és” sor fölé írt beszúrás.]
rosszúl dolgozott portrékat és a’ miket az Olasz-országi parasztok hordozgattak széllyel, ’s ezek nem azt nézék a’ mi az ízlést nemesítheti, hanem a’ mit ők
*a’ mi[...] ők [Átírás.]
olcsón vehettek ’s drágán adhattak. De én a’ mi ezek közt legjobb vala, összevásárlottam, ’s szenvedelmem isméretes volt.
[58] Nagybátyám maga is heves barátja mind annak a’ mi szép, örűlt szenvedelmemnek, ’s hihetőleg ezért akará, hogy Bécset lássam.
Közel Bécshez melegen beszélé, melly remekmíveket fogok látni a’ Belvederben: eggy Zsidót, ki fejét az ablakon kiüti; eggy öreget, kinek szemöldökében, szakálában minden szálat megolvashatni; eggy kakast, mintha elevenen állana előttem; eggy csomó virágot, minden harmatcseppjeivel; eggy templom’ belsőjét, mintha benn állanék a’ templomban. – Alig vártam hogy e’ csudákat láthassam.
Végre felléptünk a’ Belvedérben minden magyarázó nélkül; nagybátyám úgy hitte hogy ő lehet magyarázó. A’ természet nála nem fösvényen pótolá ki, ’s minden nemben a’ mit tanúlás nem adott, de tanúlás a’ legjobb
*tanúlás a’ <jobb> legjobb
fejnek is kell. Vezeté tehát társait, ’s a’ márvány-szálából balra tért által az Alföldi-iskola felé. Tudta hol függ a’ Hoogstraten’ Zsidója,
*
zsidója, [Átírás.]
’s csak az előtt álla meg. De rám mingyárt az első szoba’ faláról eggy dagadt szemhéjű fej tekinte alá, ’s ettől lehetetlen vala elmozdúlnom. Bátyám elijede nem látván a’ Zsidó előtt, értem jöve, ’s feddett hogy gondokba ejtettem. – Most a’ Denner’ öregéhez vivének, ’s már számlálgaták annak szakálszálait,
*szaká[..]zálait, [Átírás.]
már csudálgaták a’ harmatcseppeket a’ Van-Huysum’ virágain, ’s én ismét nem valék a’ csoportban. Úgy hitték gyermeki nyugtalanságból a’ Rubens’ Ignátzát és Ferenczét mentem nézni. De én másod- és harmadszor is a’ dagadt szemhéjű előtt állék, ’s alig hallám elragadtatásomban hogy nevemet kiáltozzák. Bátyám pirula értem hogy tompábbnak lele mint várta. – De midőn hiuságom elszédít, hogy kevélykedve emlékezem mint érzem többnek a’ Van-Dyck’ festését minekelőtte még tudtam hogy volt valaha valaki a’ kit e’ név jegyze, a’ nagybátyám által csudálgatott Hoogstratennél, Van-Huysumnál, Dennernél, Hondekoeternél,
*Dennernél, <és> Hondekoeternél,
Steinwycknál: kevélységem ellohad arra is emlékezvén, hogy a’ dagadt szemhéju fej nékem akkor még becsesbb vala mint a’ Correggio’ szép Iója és mind az, a’ mit az Olasz-iskola’ szobájiban láték.
[59] Azonban nem született rossz órában, a’ ki elsőben állván életében remekművek előtte, úgy ragadtatik meg eggy Van-Dycki fej által, hogy azt sok napokon végig szemei alatt látja lebegni, mint a’ szerelmes ifju a’ megpillantott és eggyszerre el is tűnt leányt.
[60] Szépkúton végig-járánk a’ szobákat, ’s onnan leginkább a’ szerencsétlen halálú Franczia Királyné’ képét szerettem volna elhozni. Maria-Antonia gyönyörü asszony volt. Én azonfelül a’ kert’ szobrait is megtekintettem, míg
*szobrait is, míg [Beszúrás a sor felett.]
mások az állatokhoz mentek. Ezek
*mentek. <Az elefántot még láthattam; társaim ott valának midőn köztök megérkezém.> Ezek
az elefánt’ szobájában valának, midőn hozzájok érkezém. A’ nagy állat felém nyujtá ki iszonyú orrát, keresztül a’ gerenda-ketreczen, ’s oda öle, ha felvigyázója sikoltással félre nem ránt.
29.
Maria-Theresiát az Udvari-Kápolna’ Oratóriumában láttam, épen midőn felemelkedék térdeiről, keresztet vete melyére, megfordúlt, és ment. Arczára többé nem emlékezem, mert azt alig pillanthatám meg. Testes és szálas asszony; a’ természet is trónusra szűlte. Öltözete az nap hamuszín. Özvegysége olta csak feketét visele, és ezt.
A’ fekete-hétben lévén ott, az Udvari-Színben csak éneklést adtak.
*éneklést <láttam.> adtak.
30.
[61] Bessenyei György már nem vala a’ Testőrök közt. Néki Therésia előtt eggy Udvari-Dáma (Grátzné) szerze kedvességet, ’s Bessenyei ekkor írá Amerikánusait, ’s azért németül, hogy a’ Császárné is olvashassa. Kedvessé tette magát Generális Beleznay előtt is, ’s ez Bessenyei által vitte a’ Protestansok’ ügyét. [62] De Debreczen meg nem foghatá, mint tehetne az Ágensi szerencsés szolgálatot, a’ ki deákúl nem csak írni nem tud, de az írtat nem is érti; ’s a’ dolog annyira ment, hogy Beleznay a’ maga Ágense eránt egészen elhidegedett. [63] Bessenyei végre elhagyá vallását. A’ Császárné Szépkúton múlata midőn Bessenyei a’ professiót a’ Salzburgi Érsek’ kezébe Boromeus Szent Károlynál letette, ’s a’ hírt Szépkútra nyargalva vitte ki eggy Udvari-cseléd. A’ Császárné pensiót rendele neki, ’s Scriptorrá nevezte az Udv. Bibliothecában.
[64] Kerestem őtet, de nem leltem. Cselédje megnyitá szobáját, ’s asztalán
*’s <én> asztalán
írtam meg neki levelemet, pasztelben festett portréja előtt, melly asztala felett függe.
[65] Eggy ölnyi magasságú, húsos, barnahajú, szép arczu férfi. Magát először a’ Pataki exámenben láttam, talán a’ következő esztendőben. Egészen más elementumú ember mint a’ kiket ott látott. Komoly némasága érezteté, hogy ő, franczia Materialisták’ tanítványa, ezeket a’ hivőket szánja. Nem mutatá hogy őtet neveti, talán nem annyira azért mert az nem illik, mint azért mert a’ szánás inkább fáj.
[66] A’ Báróczi és Barcsay
*B[...]say [Átírás.]
neveiket akkor még nem ismerém.
*ismer<t>ém.
31.
[67] Nem sok idő múlva azután hogy Patakra visszatértem tudtomra adá a’ Bibliothecárius, hogy kezéhez eladás végett eggy magyar
*végett <két> magyar [A javítás a törlés fölött.]
könyv küldetett; nyelve érthetetlen, az elébe írt vers gonosz, de tele van gyönyörű rezekkel: – Báróczinak Elkölcsi Meséji, Marmontel után. Én azt lelém szépnek a’ mit a’ Bibliothecárius rútnak, ’s azt rútnak
*’s <én> azt rútnak
a’ mit ő szépnek. Még ma is bírom a’ példányt,
*bírom <azt> a’ példányt,
még rajta van ifju esztendeim’
*esztendeim<nek>
örömeinek kedves emléke; még ismerem a’ helyeket, hol édes szólása’ csudálgatásiban fel fel sikoltozám; velem volt a’ könyv Budán, a’ Morva-földön, Tyrolisban, és a’ Bereg’ ormán. – Visszavágytam Bécsbe hogy őt láthassam. Ezentúl ő vala örök olvasásom, de csak Marmontelben, ’s már akkor feltevém, hogy az ő koszorúja után fogok törekedni, minden erőmmel a’ mim lesz.
32.
Alig csendesedék el örömem a’ Báróczi’ Marmontelén, midőn a’ Bibliothecárius hírt ada, hogy ismét valamelly nyomtatványok küldetének kezéhez: – Baróti Szabó Dávidnak Versei Kassán, 1777. – [68] ’s scandált sorokban, és hála légyen érte az irgalom’ Istenének, kocczanók nélkül, ’s – egész kötetben!
Hogy hexametert és pentametert lehet írni magyarúl, az előttem nem vala újság; ki nem tette azt a’ megjegyzést, hogy még a’ cselédség is ejt néha adonicust; ’s könyv
*adonicust; <”Nyisd meg az ajtót” stb.,> ’s könyv
nélkül tudtam némelly hexametereit a’ Péczeli palotának, ’s hányszor bosszanták fülemet társaim a’ Tordai Gyöngyösinek e’ csudálgatva declamált soraival: „Házasodol, látom; mi bajod, Gombási, barátom? Téged is a’ szeretet lám kalodába vetett.” – Láttam én hogy Baróti nem az az ember, a’ kinek sok teremtő lélek és a’
ponere totum tudása nagy mértékben jutott; láttam hogy ízlése kevés van; de azt is láttam, hogy gyönyörü helyei vannak, ’s megnyilt jövendőlő lelkem előtt, hogy a’ mit ez a’ kezdő maga nem ada, szerencsésebb követőji adni bizonyosan fogják, hogy a’ nemzet előtt olly pálya terűlt el, mellyen
*terűlt el, <a’> mellyen
érdemlett kevélységgel fogunk minden más nemzetek sorában megjelenni; ’s ez a’ gondolat boldoggá tett.
[69] Írtam Barótinak, ’s én is distichonokban. Úgy hittem, hazafisága érdemli hogy mindenfelől végye hálás tiszteletünket; megkönnyedve érzém magam’, midőn megvittem neki a’ mivel neki én tartoztam. ’S melly boldoggá tett engem válasza!
[70] Azt felvevé Verseinek második kiadásában; de a’ mit én írtam hozzá, az nálam meg nem marada, ’s azt nem tettem jól. Rossz vagy legalább nem jó darabjainkat nem kell igazítás nélkül másodszor kiadni, de kézíratban meg kell tartani; az mutatja emelkedésünket, ’s kifejtőzésünk’ pontjait. Légyen szabad ezt intésképen mondani el ifjabb társainknak. Szemere a’ maga iskolai esztendejiben írt Verseit, Szalay László a’ maga Bimbójit, kevés számú példányokban, Szemere csak tizenkettőben, kiadák; ’s bár több követőjik volnának. Később esztendeinkben elvetett
*esztendeinkben <az> elvetett
darabjainkból is csinálunk ollykor jót, ’s nem mind rossz a’ mit néha annak nézünk.
33.
[71] Literatúránk egén a’ szerint tűnének fel eggyenként némelly világító tüzecskék, mint az éjfélek’
*mint a < borongós> éjfélek’
fellegei közt a’ csillagok; de fények nem vala tartós; fel és eltűntek, ’s a’ vídúlt
*a’ <fel>vídúlt
szem nem tudá, igazán látta e a’ csillagot, vagy nyugtalan
*vagy <csak> nyugtalan
vágy csalogatta. –
[72] Most Teleki jelene meg, fija
*meg; fija [Átírás.]
Lászlónak és Ráday Eszternek, kétsorú, rímes, scandálatlan stróphákban írt Elegiajával keseregve atyjának és világtalan testvérének, Gróf Toroczkay Zsigmondnénak, halálát.
A’ Gróf, mingyárt azután hogy ez a’ versezete Kolozsvárt 1779. megjelent, kijöve Erdélyből, ’s két napot pihene meg Álmosdi jószágában. Én épen anyai nagyatyámnál múlaték, Semlyénben, melly
*múlaték, melly [A „Semlyénben,” laptetejére írt, korrektúrajellel beszúrt javítás.]
oda csak kétórányira fekszik, ’s óhajtám látni a’ sok tudományai ’s lelke’ ritka nagysága miatt közönségesen tisztelt férfit. Megajándékoza Elegiajának két példányával, ’s ez alkalmat nyújta hogy velem Nyelvünk, Verselésünk és Verselőink felől szóljon, ’s eléggé hosszan. Nem vala barátja Bessenyeinek ’s annak a’ mit ez és társai űzének, ’s valljuk meg, mind azt javalani nem is lehete; nem kedvelé a’ Tordai Gyöngyösi’ ömlő, de ízetlen leonínusait; nem a’ Baróti’ nyelvét és mesterségét; a’ Gróf’ nehéz, sanyaru ízlése és sajátságai tudva vagynak: de eléggé igazságos vala megvallani, hogy az utolsóbb’ nyomdokain több szerencsével indúlván el mint eddig, idővel olly míveket adhatunk, a’ millyeket a’ régibb úton nem adhatánk; ’s jövendőlését íme teljesedve látjuk.
[73] Elegiája fényesen kitűnt minden egyéb e’ nemü dolgozásaink’ sorából, ’s csudálva olvasá mind a’ tanult mind a’ tanulatlan. Örök dísze nyelvünk’ akkori epochajának, ’s a’ maradék tisztelettel fog minden
*tisztelettel fog <rá> minden
időben reá visszatekinteni. A’ ki eleget teve a’ maga korának, az minden következőknek élt. Már haladánk a’ szép úton, midőn a’ haladni nem akarók és haladni nem tudók Telekihez hívogatának vissza; ’s vádolának bennünket hogy rontjuk a’ nyelvet, rontjuk az ízlést. Igazságtalanok
*ízlést, igazságtalanok [Átírás.]
kérdésen kivül: de mi is igazságtalanok, ha az érdemet ’s hűséget azokban a’ kikhez többé nem
*többé <ha> nem
hasonlítunk, megismerni vagy nem akarjuk, vagy nem tudjuk. A’ költemény nem hibátlan alkotású, ’s Teleki ott sok holmit beszél a’ Politicából, a’ Psychologiából, a’ minek nem volt
*a’ minek <ott> nem volt
helye, ’s orthodoxiája inkább érezteti magát mint a’ mire szükség volt; de beszéde igen dicséretes távolyban áll a’ régiséget szeretők’ szennyeitől.
Eggy másik Teleki, Ádám, Dobokai Fő-Ispány, és II. József
*Dobokay Fő-Ispány, II. József [Átírás és sor fölé írt beszúrás.]
alatt Királyi Commissárius, már 1773. Czídet adá, Corneille után, ’s kétsoru scandálatlan stróphákban. De Magyar-országon annak kevés nyomtatványát látánk, ’s nem lévén Ujságleveleink még akkor, nem is tudhatánk hogy a’ könyv megjelent. – Ádámnak nyelve hasonlít a’ Józseféhez, de valamivel merészebb. Ez csak fordíta, de jót: József tulajdonát adta, ’s az idő’ szellemében jól. Mind kettejeket tisztelet illeti.
34.
[74] A’ Bibliothecárius Szathmáry’ barátságának azt is köszönhetem, hogy sok órákat töltvén vele elzárkozva a’ Bibliothecában, gazdagodtam a’ könyvek’ isméretében, melly szükségesebb neme a’ tanúlásnak mint némellyek gondolják. Neveltem ezen isméreteimet minden útazásim alatt, ’s ha Regmeczről Semlyénbe lementünk, megszállván a’ pihenés’ helyein, meglátogatám a’ Papokat, némelly könyveiket megvevém, ’s beszéltetém hol tanúltak, a’ külföldön hol jártak, ’s a’ nevezetesb
*’s nevezetesb [Beszúrás a sor felett.]
történeteket, kivált pedig a’ születési ’s halálozási napok’ dátumait, feljegyeztem. Temérdek illy nemü jegyzéseim voltak, de eggy részek elveszett. Ha valamelly könyvökben nevezetes ember’ nevét láttam annak tiszta
*láttam <a’ könyv’> tiszta [A javítás a törlés fölött.]
papirosára írva, ’s a’ könyvet megvenni kedvem nem volt, vagy nekik nem eladni, azt a’ tiszta papirosat kértem ki tőlök, a’ mit ők nekem igen örömest adtak, én pedig Autographiai Gyüjteményem’ gyarapítására olly örömmel hoztam el, mint a’ Botanicus, midőn Herbáriumát eggy fű’
*Herbáriuma’ <fűv> eggy fű’ [Átírás és törlés.]
levelével gazdagíthatja.
[75] A’ Komáromi Predikátor Mindszenti Úr’ atyjánál, Acsádon, a’ Debreczeni Fő-Bíró Domokos Márton Úr’ képét láttam, egész testben; azt valamelly Togátus festette volt, papirosra, de színekkel. Szinte lábikráig, nem
*lábikráig, <de> nem
sarkig ért felöltött, dohányszínű mentéje, selyem munkával; a’ nyusztprém igen széles; öve veres, csizmája fekete; fején prémes süveg; jobbjában nádpálcza, baljában a’ kard’ markolatja; utána
*süveg; utána [A „jobbjában nádpálcza, baljában a’ kard’ markolatja;” lap szélére függőlegesen írt, korrektúrajellel beszúrt javítás.]
a’ poroszló (hajdu) kék dolmányban, kardosan. –
35.
[76] A’ Jezsuiták’ eltörlése után 1773., Therésia megigazítatá a’ tanítás’ szerét, ’s ez a’ munka Ürményi Józsefre vala bízva, a’ későbbi Ország-Bírájára. Királyi Igazgatók neveztetének ki, ’s a’ Kassaiban Péchy Gábor, atyja a’ második Gábornak, ki, szinte úgy mint atyja, előbb iskolák’ Kir. Fő-Igazgatója később pedig Septemvir leve. Az idősb Gábor megjelene Patakon 1779. Apríl. 27d., megtekinteni a’ Cathol. iskolácskát, kísérve a’ Kassai Academia’ Prodirectora, később Rozsnyai Kanonok Kenyeres József által. Látni akarák a’ Collégiumot, ’s Professoraink az egész iskolát felgyüjték az Auditóriumba. – Kenyeres azt kérdé ha én jelen vagyok e, ’s kiszólíta székemből. „Baróti köszönt, ugymond. Gyönyörködve mutogatja leveledet, ’s kér, kényszerít, ne engedd magad a’ pályától a’ fáradság által elijesztetni. Útja töretlen, darabos, de annál édesb lesz czélhoz érni. A’ mit a’ magyar tehet e’ részben, nem teheti semmi más nemzet, mert mik azok a’ német hexameterek! – Ekkor az ifjúságnak fordult, ’s engem teve nekik példáúl, már azt is magasztalván, hogy gyuladásba hozva a’ szép példa által, Barótinak írtam.
36.
[77] Gróf Döry Ferencz Kir. Pohárnok’ halálával Zemplénynek Fő-Ispányává 1779. Al-Cancellár
*Fő-Ispányává Al-Cancellár [Az évszám sor fölé és sor mellé is írt javítás.]
Gróf Pálffy Károly nevezteték ki, kit félszázadi szolgálatjai után Herczegi titulussal ereszte nyugalomra most uralkodó Fejedelmünk. Iktatójává Gróf Eszterházy Károly Egri Püspököt választotta, Fő-Cancellárjának testvérét. – Professoraink a’ két nagy vendég’ tiszteletére verseket íratának, ’s Szent-Györgyi felizene hozzám és Dieneshez, hogy mi el ne maradjunk. Az öcsémnek nem vala dolga a’ verselgetés, de őt el nem akasztá a’ parancs. Előszedé újabb deák Poetáimat,’s valamellyikében eggy köszöntőt lele, mellyet kevés változtatással könnyű vala a’ Patak’ két vendégére alkalmaztatni. Szent-Györgyi meg nem foghatá miként juthata ahhoz Dienes, de nem nyomozta a’ titkot. A’ Püspöknek és a’ Fő-Ispánynak benyujtandó két példányt velem íraták le, mert a’ Collégiumnak akkor még nem vala typographiája, ’s nem legszebb betűfestőnek, hanem legcsínosabb írónak az ifjuság közt én tartatám.
A’ két vendég Július’ 6d. megérkezett, ’s a’ Collégiumbeli ifjúság kifoszlott elikbe az út’ két szélén, szinte Petrahóig. A’ még akkor csak négy Professor elfogadá őket, ’s a’ legidősb, Szentesi, igazán római beszédű megszólításában a’ Püspöknek modestiáját magasztalá. – Meg kell vallani, rendesen választotta ki a’ Püspök’ tulajdonai közzül a’ mit magasztalni benne méltán lehete! – Az igen lelkes Püspök érté a’ mit kelle, ’s felelt: – Virtus, quam Dominatio Vestra memorat, filia est alterius virtutis per Salvatorem nostrum his verbis inculcatae. – – – Szentesinek lángot vete a’ homloka, midőn magát így megkapva látá.
[78] Én valék első a’ tógát nem viselők’ számában, ’s a’ Professorok velem nyujtaták be a’ Versek’ két példányát a’ Szekérből ki nem szállt vendégeknek, ’s a’ Professorok mellett állván, hallottam a’ Püspök’ szavát. – Most folytaták menéseket, ’s igen nagy számra szaporodott kísérőjikkel a’ Pálócziak’, Prényiek’, Dobók’, Lorántffiak’, Rákóczyak’ várában megszállottak.
A’ Püspököt kísérő Kanonok megtekinté verseinket, ’s látni óhajtá Dienest. Elhalmozá magasztalásival, ’s bíztatá hogy ha meg nem szűnend, örök fényt húz majd magára ’s az egész nemzetre. Dienes pirúlás nélkül fogadta el a’ nem érdemlett magasztalást. Víg lelke távoly vala azon alacsonyságtól hogy magát lopott fényben csudáltassa; neki elég volt hogy fáradság nélkül eshetett által baján, és még engem nevete hogy minden igyekezeteimmel fénybe nem tudám hozni magamat, ő pedig semmit nem téve még meg is dicsértetett. Jó kedvvel ette meg ebédjét, felűlt eggy üres paripára, ’s Ujhelyig nyargala a’ Bandérium’ lovagjai közt.
A’ beiktatás más nap olly fényben méne véghez, millyennel nem minden koronázás, ’s Ujhely ahhoz hasonló fényt azolta sem látott. Az asszonyi nem igyekezett felülmulni a’ másikat azon elsőségben, melly őket itt nem illeti. Ezek számában Gróf Klobusiczky Ferenczné, szül. Gróf Viczay, és Báró Szepessy Samuelné, szül. Vatai-Batta, minden társaikat elhomályosíták; az rózsája, ez lilioma a’ színekben igen gazdag virágtérnek.
Az én szemeimet a’ férfiak közt Abauji Fő-Ispány Generál Báró Orczy Lőrincz ragadozá magára, mert már akkor ismerém lelkét. Az olvasztó hőségben paróka nélkül jára fel és alá a’ Gyűlési palota’ déli fala mellett, bugyogó bővségben varrott fejér mentéjében, pipacsszín dolmánnyal és nadrággal,
*és <d> nadrággal,
’s elvágott végű bajusszal.
[79] Nehány képét bírjuk, de sohol nem jól. A’ Dónáté hideg, ő pedig merő kedvesség volt, ’s húsos vala, kövérke, de nem olly undok hasú. Termetét középszernek is alig lehetne mondani. Epistoláját a’ Bugaczi csárdához (az Kecskeméttől háromorányira fekszik, délfelé) képe előtt kellene mindég olvasni, ’s úgy tekinteni fel tisztelet’ érzései közt a’ fényt útáló gazdag Bölcsre. De Dónát a’ képben a’ hőst, az athlétát akará adni; nem ismérte e’ sorait:
Némelly éltét adja,
Jószágát elhagyja,
Csak két réf pántlikáért.
[80] Itt látám Gróf Sztáray Mihályt is, ki, tánczra készűlvén, annak őelőtte kedves emlékére, hogy Maria-Antoniát, XVI. Lajosnak jegyesét, mint ifju Udvarnok, Párizsba kíséré, pipacsszín frakkba öltözött, világos-kék atlasz lajblival és nadrágkával, aranyzás és tűzések nélkül, ’s könnyü csizmával, nem czipővel. Üstöke megzsírozva, megporozva, kontyba vala hajtva; haja, igen közel a’ fejéhez, megkötve, hármasan befonva, alá, fel, és ismét alá hajtva, ’s fekete pántlikával bodrosan áltkötve. Módjában és nyelvében egészen franczia, egészen magyar mind nyelvében, mind érzéseiben. Minden szép asszony őt áhítá múlattatójának; de ő itt arra vala kárhoztatva, hogy eggy fekete, kiszáradt, nem ifju asszonyra vesztegesse gondjait; úgy kívánák a’ tekintetek. Estve ő, és Váradi Kanonok Gróf Forgács Pál, elhíresedett mesterek a’ violínen, hallaták magokat.
A’ múlt kor’ férfiait, külsőjökben, öltözeteikben, módjaikban, ’s annak szokásit, annak apró történeteit ismerni, nem kis öröm. ’S az ollyannak haszna is van.
37.
[81] Közelíte examenünk, az utolsó. – Epe nélkül mindentudónak nevezett, sőt hálámat érdemlő tanítóm’ leczkézései alatt iskolai tanúlásaim
*tanúlásom [Átírás.]
rendesebb menést vevének, ’s a’ legszükségesebb tudománynak öt esztendei űzése nem volt egészen veszett időm; tudám a’ mit feledni kell. Ez mellett Bárczay Dániel, Pálóczi Horváth György, Szemere Albert, én és Dienes öcsém ötvenhat állítást defendálánk a’ Természet’ és Nemzetek’ Törvényéből, Patakon eddig még nem látott példával, mellyet, tanítónkkal együtt, olly kevéssé tudánk, mint nem eggyszer már más Defendensek. – Török István bennünket azon bizonyítással ada által anyámnak, hogy ha a’ cathedrai Theologiát is tanúlánk vala, kívánhatnánk a’ papi felszenteltetést.
Peroratióval vevénk búcsút, a’ szokás szerint, Júl. 15d., a’ Patronátus’ jelenlétében. Prof. Szentesi felele. Elmondá mit kiálta Catulusnak a’ Tanács, ’s ránk alkalmaztatván a’ szót, ’s ezt kérdvén: „Ha majd e’ Nagyjaink kidőlnek, Iskolánk és Vallásunk kikben leli fel támaszait?” beszédét e’ két szón végzé: In vobis.
–––––
II. KÖNYV.
1779–1783.
–––––
Ekkor még Patakon és Debreczenben nem tanítának Hazai-Törvényt, nem még Magyar Történeteket külön a’ Világ’ Történeteitől. Az iskolájit elhagyott ifju nem tuda egyebet mint Theologiát, mintha azzal, a’ mit alsóbb iskolájiban tanúlhatott volna, ha jó Catechismust, és nem a’ Heidelbergit adták volna kezébe, magát bé nem érhetné. Melly törvényeinken áll Vallásunk, ’s mi az a’ Bécsi, Nickelspurgi, Linczi, Szathmári Béke, azt én Patakon még nem tudtam. – Szüléji patvariára adák, ’s ott a’ praxis és eggy ízetlen vastag Huszti csinálák olly Prókatorrá, a’ millyen a’ közönséges fejből philosophia nélkül válhat.
Septemb. 9d. 1779. áltadatám Tarnói Milecz Sámuel Urnak, a’ Tornai Urodalom’ Fiscálisának, ki Kassán tarta lakást, ’s vittem Husztimat, és minthogy a’ honn töltött másfél holnap elég idő volt annak megsejtésére, hogy ez nekem olly becses örömöket fog adni, mint Witschius ada, vittem Secundusomat, Anacreonomat, Biont és Moszchuszt, rezeimet, tusomat, ecsetimet is.
Principálisom szép tanúlású, nemes ízlésű férfi volt, de szégyelle lenni Principálisom, ’s hamikor hozzám szóla, elpirúlt szinte füleiig. Nem csuda, ha ezen balog szégyellőség mellett házassági jelentést tenni rettege, ’s így magát arra látá kárhoztatva, hogy ridegen közelítsen az ötvenhez. Konyhájáról eggy megholt Prokátor’ éltes igen kicsiny és igen kövér, imádkozni ’s énekelni igen szerető nyers özvegye gondoskodék, ’s ez és cselédjei az alsó szobában laktak,
*lakott, [Átírás.]
maga ő az úczára, én az udvarra, a’ felsőkben. Az éltes Prókatorné később jónak látá eggy szép szobaleányt fogadni szolgálatjába, ’s ennek M– néki-bátorodék megtenni a’ házassági jelentést, ’s olly szerencsével, hogy jobbját el is nyeré. Magányos élte’ unalmait atyjának, ki Pozsonyi Predikátor vala, rá-maradott theologiai könyveivel vidítgatta, ’s azokban a’ múlatságos ideákban élt egészen. Ebédjeinknél vacsoráinknál ő és az énekelni szerető kisded kövér asszony mindég a’ Tugendet és Religiont hangoztaták.
Ámbár akkor még a’ patvarista nem urfi volt, mint most, hanem félcseléd inkább, Principálisom tőlem semmi szolgálatot nem kívánt. Tudtam tisztemet, ’s terítém az asztalt a’ vén asszony’ szobájában, pakkoltam és kötöztem párnazsákját, ’s úgy hiszem még most is, hogy az fiatal-embernek nincs kárára, sem megalacsonyítására nincs. Egyedül azt nem engedé soha, hogy csizmáját levonjam, a’ mit Confráter Urai a’ magok patvaristájiktól megkívántak. – A’ régiek többet kívántak mint kell, a’ mostaniak kevesebbet.
[82] Ha útazánk, némán űlénk egymás mellett a’ kocsiban; ő külömben is szégyelle beszélni. Sokat forgatám mint szólaltassam meg, de minden igyekezetem sikeretlen maradván, azzal vígasztalám magamat, hogy az idő hoz alkalmat reá, ’s reményem meg nem csalt. –
[83] Eggy vasárnap dél után a’ legtisztább ég alatt Buzitára indúlánk. De csak hamar tornyozódni kezdének a’ fellegek, szakada a’ zápor, a’ mennykövek ropogtak, hullottak. M– reszkete minden tagjaiban, ’s én, nem mervén szavaimmal bátorítani, magam viseletemmel tettem azt. Kocsisunk, valamikor eggyet roppant, ezt mondá a’ Zsoltárból: „A’ szarvas is idétlent szűl.” Az elsőbb sort: „Az Úr’ szava ha megdördűl” hozzá értette. – Principálisom nehéz fohászkodásokat szalaszta ki száján. Kiszöktem mellőle mihelyt az út görbűlt, tartottam szekerét, ’s nem gondoltam vele hogy csupa sár és lucskos vagyok. M– felkezde éledni; szégyellé hogy ő retteg, míg patvaristája a’ félelmes de szép scénában még gyönyörködését találja. Most előttünk szálla le eggy villám, ’s a’ tűzzel eggyszerre csattant az ég, ’s M– hirtelen kapá ki fejét a’ szekérből, ’s ijedtében kiszalasztá száján a’ szokott szót. Egyedül a’ néki tartozott tisztelet tartoztata hogy nagyot ne kaczagjak. A’ mennykő agyon sujta eggy szegény sorsú embert, közel a’ Szesztai templomhoz. Midőn oda érénk eggy csoportban állának a’ falusiak. Két gyalogló egymás mellett ballaga haza felé az ösvényen, ’s a’ ki elől ment, látván hogy társa felelet nélkül hagyá szavát, vissza pillanta rá, ’s élet nélkül látá azt elterűlve a’ földön. A’ tűz leperzselé a’ négy hetek olta nem beretvált szakálát az eggyik pofáján, homlokát elvérezte, patkós eggyik bakkancsát lábáról leszakasztotta, ’s messzére elvitte. Kiugrottam, látni mi történt. Principálisom neki-bátorodott, ’s utánam jött, ’s kérdéseket teve a’ megholt társának.
[84] Midőn ismét szekérbe űlénk, szózatosabb leve mint valánk, vagy mivel látta hogy a’ bajt jobb jó kedvvel tűrni, vagy mivel a’ megtisztúlt
*mivel a’ <tisztuló> megtisztúlt
légben könnyebben lélegzhete. – Luther, mondám, épen így járt, ’s baráttá leve ijedtében. – Arra nem szólt, nem tudván, a’ mint gyanítom, a’ szót ártatlan emlékezés hozta e elmémbe, vagy talán benne czélzás van.
[85] Ez nap olta nyiltabbnak tapasztalám, ’s mutatta hogy eggy kisség becsűl; olly jó vélekedést támaszta benne erántam a’ mennykő’ scénája. Eggy újabb történet azt még magasbra emelé.
Tornán szállásunk a’ kastélyban vala; Principálisomé a’ kapu felett, az enyém a’ Rondellában. Hogy légyen kivel szólania, mert a’ Tiszttartóval
*Tisztartóval [Tollhiba.]
és Cancellistával sem igen szóla, meghívá a’ Plebánust minden ebédhez, minden vacsorához.
A’ fiatal Plebánus Hajnalkövy János nem régen jöve meg Rómából, hol tanúlását végezte. Principálisomnak igen kedves textusa volt a’ dogma, ’s szerette éreztetni hogy az való, a’ mit ő lát annak, nem a’ mit az, a’ kivel szól. [86] A’ szeretetre-méltó ember örömest egyébről beszélt volna, de nem szólani, midőn más feleletet vár, azt vastagságnak nézte, ’s így csaknem minden ebédnél vacsoránál folyt a’ theologiai vita. Eggy illy összeakadásban a’ Plebánus megkapá Principálisomat, pedig nem vala igaza. Tudta a’ dolgot, de akkor épen megtéveszté emlékezete. Magam is rettenetes Theologus még akkor, engedelmet kértem Principálisomól, engedné hogy helyette én feleljek. – „Tessék,” mondá, neheztelés hangja nélkül ugyan, de nem álmélkodás nélkül. Én tehát kifejtém a’ nem tiszta kérdést, ’s szórtam a’ lócusokat, megnevezvén mindenike mellett az Irót, a’ Részt, a’ verset, hogy öröm volt hallani. Eggy két pillantatig mély csendesség leve. A’ Plebánus megvallá hogy megtévedt volt, ’s kérte Fiscális Urat, hogy mikor dolgai engedni fogják, őtet meglátogathassam.
Más nap lementem hozzá. Tudni akará, hol vettem ezt a’ nekem haszontalan erudítiót; ’s hallván, hogy én a’ legszükségesebb ’s legelső tudományt öt esztendeig
*tudományt esztendeig [Az „öt” sor fölé írt beszúrás.]
tanúltam – ’s addig tanúltam, míg végre el is hittem, hogy az valóban legszükségesebb és legelső tudomány, – azt kérdé, hogy ez helyett nem jobb volna e Mathesist, Physicát, Philosophiát, Históriát, ’s kívált a’ Nemzetét tanulni, mellyekben kérdéseire tőlem néma feleleteket kapott. Eggy gondolat támada bennem, mellyért most pirúlok. – Tekintsük hát végig ezeket a’ te tanúlásaidat, mondá, ’s azon czikkelyen kezdé, mellyet Calvín, és Calvín előtt eggy más valaki a’ maga Philosophiájából a’ Theologiába vive által.
*által<,>.
Kevés pillantatok múlva megkapva
*múlva <meglatom> megkapva
látám magamat. Felriadva, vettem kalapomat, szaladtam rondellámba, magamra zárám az ajtót, térdre buktam, ’s segédért könyörögtem, hogy a’ kegyelem tőlem el ne vétessék.
A’ szíves tiszteletet érdemlő Papnak meg kelle sejteni hánykódásimat, ’s egyéb dolgokról beszéle velem. Társalkodásának valóban sokat köszönhetek.
[87] Eggyik tanácsa az volt, hogy szoktassam magamat a’ nyugalmas űlésre mikor tanúlok, vagy elmélkedem; a’ mit most én adok ifjú Olvasóimnak. Talán ők sem értik a’ külömbség’ okát, de hasznát bizonyosan fogják tapasztalni. –
[88] Eggy kisded kézíratot ada kezembe, mellyet, még Rómában, franczia nyelven dolgozott,
Sur*dolgozott,<:> Sur
les livres defendus czím alatt. – Olly sok haszontalanságot másoltam le életemben: melly megtévedés vala, hogy ezt nem!
Savoyard Vicáriusommal űzött beszélgetéseim kiverének magamból. Az Egyiptusi sötétben szemeim előtt eggy rettenetes villámsúgár lobbana fel. Elborzadék magamba pillantván, ’s közel valék az elcsüggedésig, a’ teljes megbódúlásig.
[89] ’S ezért kelle e e’ dolgokat tanúlnunk hogy e’ kínokat szenvedjük? kérdém magamban, ’s más végszél felé vonattatám. Szívem visszavont, ’s inkább szívem mint a’ lidérczek’ rettegése, mellyek igen sokszor álmaimból is felvertek.
[90] Eggy
*E[.]gy [Átírás.]
Apológia’ dolgozásához fogék a’ Grotiusé’ nemében, semmit nem olvasván elmélkedésimhez, hogy a’ mit írandok, belső meggyőződés sugallata legyen. ’S addig dolgozám az Apologiát míg épen ez a’ dolgozás a’ legirtóztatóbb örvény’ szélére vezete, mellyet képzelhetni.
Titkolva bajomat minden előtt, ’s vezetőt és tanácslót senkiben nem találván, [91] eggy két esztendő mulva eggy Angyal jelene meg hogy kiszabadítson. Eggy nyári vacátióban Prof. Szent-Györgyi látogatására jőve anyámnak, ’s közel eggy hetet nálunk tölte. Kisétálánk, és csak ő és én, ’s én két kérdést gördíték a’ tiszteletes öreg’ elébe, nem mintha azok engem háborgatnának, hanem csak mintha eszembe nem jutna a’ tanúlt felelet. Érte, ’s elhallgata. Végre megszólalt. „Ne rettegj semmit; az történt veled, a’ minek meg kelle történni; de vigyázz, hogy tiszteletlennek ne találd magadat az eránt, a’ mi tiszteletedet kívánhatja. Kérdésidre nem felelek; leld fel a’ mit keressz, ’s fel fogod, ha tiszta elmével keresed. – –
Kassának nem vala könyváros’ boltja; de eggy könyvkötőnél találtatának néha ócska darabok,
*néha darabok, [Sor fölé írt javítás.]
’s megpillantám ezek közt Gessnert, ’s a’ Gleim’ és Jacobi’ Leveleiket.
Az Idylleket elkezdém fordítani, és az Első Hajóst. Sőt most eredeti Idylleket is írtam.
Gyakorlatlan lévén mind a’ német nyelvben, mind a’ magyarúl írásban, dolgozásomat mással vala szükségem megtekintetni. Tudtam hogy a’ német Predikator magyarúl is beszél ’s látta Göttingát. Felkeresém, ’s vittem könyveimet, papirosaimat.
Szobája falain a’ német Tudósok’ képei függöttek, Bause által metszve. Azokat itt láttam először. Engedelmet kértem tőle, hogy sorba nézhessem. Szerette, hogy azok szemembe tűntek. – Gessner mellett Haller Albert. – Die zwey Schweitzer, mondá. – Lessing, és Hagedorn, nem a’ Költő, hanem a’ Művészség’ avatottja. – Ach, der gefährliche Feind der Religion! mondá, midőn Lessing előtt állék – Zollikofer és Gellert.
Előmutatám a’ miért jövék. –
Revera?*jövék. –<,> Revera?
also mit Schriftstellerey beschäftigt? Das ist schön! recht schön! – Gessner és Wieland. –
Also*Alsó [Az ékezet lehúzva.]
einen Reformirten und einen Evangelischen?
Melly idők! melly gonosz idők!
[92] Baróti Szabó Dávid olly tartalékkal fogada, hogy nem tudhatám, tiszteletből bánik e így azzal a’ ki idővel talán elhíresedhetik, vagy poetai méltóságához nem látja méltónak, hogy ő, a’ nagy, hozzám, a’ kicsinyhez, leereszkedjék. Soha olly hideg, olly peczkes, fás embert. Szálas, vékony testű, egyenes derekú; hosszas arczú, hosszas orrú, szederjes és apro varakkal elhintett orczáju. Szája gúnyos; fogai ritkák és sárgák; öltözete, szobája csínatlan. De melly tiszteletes belsőjében! melly hív a’ hazához, minden kifogás nélkül! Nem tudott egyéb nyelvet mint magyart és deákot, ’s örült neki, kevélykedett vele hogy nem tudott. Gessneren nem láta semmi szépet. Az vala szép, a’ mi
*vala <jó,> a’ mi [Javítás a törlés alatt.]
rímetlen versben volt írva, ha rút volt
*ha <rossz> volt [Javítás a törlés felett.]
is.
[93] Ráth Mátyás, később Győri Luther. Predikátor, visszatére Academiai útjából, ’s megtelepedék Pozsonyban, ’s 1780. Január. első napján Újságleveleket kezde adni magyar nyelven. Hálátlan volna a’ legkésőbb maradék is, ha feledhetné mit nyerénk ez áltak, és hogy a’ nemzetnek Ráth az igazi Prometheusza. Mik valának az ő idejéig összejöveteleink a’ falukon, mint arról űzött discussiók, hogy a’ szálkás agár e jobb vagy ez a’ sima, hogy már elvégeztük e az ugarlást, ’s hanyadikunk tudá hogy van eggy tenger, mellyet Atlanticusnak hívnak. Azonban panaszkodánk hogy Ráth nem tud magyarúl, hogy rontja a’ nyelvet, ’s meg nem tudánk fogni, mint juthata az Ráthnak eszébe, hogy a’ nem magyar születésű (Ráth Győrben született ’s nevekedett) magyar Újságokat kezdjen; ’s rá akaránk írni, hogy azt hagyja ollyannak, kit a’ Magyar Aténás szült és nevelt.
*ollyannak, <a’> ki a’ Magyar Aténás<ban> szüle<tett és neveke> és nevelt. [A javítás részben átírás, részben beszúrás.]
– E’ panaszt leghangosabban Domokos Lajos Úr hallatá, tiszteletes Követe Biharnak az 1790diki Dietán, ’s Debreczennek eggykor Fő-Bírája, ’s a’ panasz nem volt egészen igazságtalan, de a’ Ráth’ botlásai kevesebbek is kissebbek is voltak mint hogy azokon fel kellett volna akadni. – Azonban Domokos eggy kisded írást:
Álom II. Józsefről lefordíta, meg nem nevezvén magát. Ráth nem tudta kié a’ fordítás, de németismusokat találván benne, azt eggyik levelében szelíden megcsípkedé, ’s a’ mi az igen rendes dologban legrendesebb, igen méltán. – Sánta szeret nevetni a’ félszeműn.
[94] De a’ tiszta magyarság’ birtokában magát kirekesztőleg érző városnak az az igen nagy szomorúsága lőn, hogy kebléből látá kikelni, és már sokkal előbb, Superint. Szilágyit, ki tartalék nélkül hirdeté, hogy ha nyelvünk emelkedni akar, szükség hogy előbb romoljon; mint sokkal később Csokonayt, ki mind példájával mind bátor, sőt elkeseredett küzdésivel harczola az Írói Szabadságért;
[95] és Csokonayval eggyütt Fő-Hadnagy Fazekas Mihályt, a’ Ludas Matyi’ Énekészét, ki mind az Ortho-, mind a’ Neo-logusok közzé tartozék, syncretismusával úgy biczegvén ide oda, hogy magára az eggyik és a’ másik féltől nem neheztelést vona, hanem szeretetet; ’s szánást itt, hogy magát az újítók által elszédíteté: szánást
*elszédíteté<,> szánást [Beszúrás a sor felett.]
ott, hogy a’ régiség szennyeiből egészen kifejleni nem tudott.
[96] Szuperint. Szilágyi jelen vala Váradon, midőn Gróf Károlyi Antal 1779. Gróf Brunszvik
*Brunszik [Tollhiba.]
Antalt, atyját Józsefnek, az Országbírájának, Bihari Fő-Ispánnyá iktatá, ’s meglátogatá Consil. Buday Lászlót, kinél én szállva valék. A’ hol Szilágyi vala nem igen szóla más; mert ő örömest szóla, ’s mások örömest hallák a’ nagy tudományú szerény és víg beszélőt. Eggy idegen Megyebeli csoportocska jött, ’s eggyike ezeknek, verselgető maga is, még pedig a’ sokak’ csudáltja, kedve-telve kaczagá eggy Piaristácska’ verseit, mellyek holnap fognak ugyan kiosztatni, de a’ mellyeket ő eggy háznál történetből kapa meg, ’s kaczagását haragra változtatá azok ellen, a’ kik nemzetünk’ sajátját, a’ nyelvet, istentelenűl rontják. Szilágyi látni akará a’ gúnyolt munkát, ’s fenn szóval olvasá:
Nemde talán az örömszekeren diadalma Camillust
Vitteti, és a’ boldog időkre
Felvirradt boldog Rómának népe csodálja
A’ rab nemzeteket? vagy hevűlnek
Régtől félbe szakadt szép pályafutásai újra
Felzendűlt nagy Olympia partnak? – – –
Sőt ezek gyönyörű versek, mondá a’ Superintendens, ’s mind a’ gondolat’, mind a’ verselés’, mind a’ nyelv’ tekintetiben, ha talán a’ harmadik distichon igazító kezeket kívánna is. – Amazok úgy hivék hogy a’ víg Superintendensből sarcasticus javalás szól; de látván hogy beszéde komoly beszéd, nem tudák, a’ tudós ember jára e rosszúl, vagy ők.
A’ védett Piaristácska – e’ nevet adá neki a’ poetaster Criticaster, – Révai Miklós volt, akkor Professor a’ Váradi Academia’ eggyik osztályában. – Mentem látni. Nem fogada el, siető dolgai miatt, mert Gróf Károlyi, Igazgatója a’ Váradi Kerűlet’ cathol. Iskolájinak, a’ felgyűlt Rendek előtt exament akara adatni. De hallván hogy Barótit ismerem, indúlatosan kére, látogatnám meg szabadabb órájában, buzdíta hogy fussam a’ szép pályát, ’s megajándékoza Elegiájinak kisded kötetével, mellyet tavaly (1778.) Landerernél negyedrétben nyomtattata. Középszer magasságú, vékony, nyálkás-húsú ifju, lobogó szög hajjal, kék szemmel. Minden mozdúlatiban tűz, bátor, félni nem tudó. Exámene alatt Előljárója ellen is kipattana, ’s hangosan, de nem tiszteletlenséggel.
A’ Révai’ Ódáját Erdődy Lajos Úr gúnyolá, elmés és sok tekintetekben tiszteletes ember, de gonosz
*tiszteletes, de gonosz [Beszúrás a sor felett.]
ízlésű. Imhol azon versei, mellyeket a’ Theresia’ gyászünnepén Szabolcsnak Kállóban
*Szabolcsnak <Rendei> Kállóban
összegyült Rendei a’ koporsóra függesztettek. Erdődy úgy hitte hogy azok a’ szép versek.
Római Császárné, sok ország’ Királya,
Kegyesség’ tűköre, igazság’ fáklyája,
Árvák’ édes anyja, éhezők’ dajkája,
Megholt, kin kesereg Magyarok’ hazája.
’S ki ne sírna, midőn illy nagy élet megholt,
Melly élet sok élők’ éltének élte volt;
Sokat nevelt, táplált, tartott, ha eggyszer szolt;
Kinél bolt gazdag volt, jaj, magát zárja bolt.
–––
Elhagyám Mileczemet, Dienes a’ maga Major Zsigmondját Bodrog-Keresztúrban, Tokaj mellett, ’s 1781. Január. 11d. Eperjesen valánk, hogy a’ Vármegyei praxis után most már a’ Districtuális Tábla körül gyüjtsünk tapasztalásokat. [97] Akkor ott Toperczer Zsigmond tartaték első Prókátornak, ’s mi is hozzá valánk ajánlva. [98] Lakásunk, asztalunk nem nála volt. Principálisunkhoz csak akkor járánk midőn irni kelle. De neki több patvaristája volt mint dolga, ’s mi így időnkkel azt teheténk a’ mi tetszett.
[99] Dienes és Bárczay István Tánczmestert keresének: én Festőt. Krámer, fija annak, a’ ki 1763. körül szüléimet festette volt, és a’ Károly Fő-Herczeg’ kis Hadnagykáját, meglátá tusban mosdalt fejeimet Le Brun után, ’s azt mondá hogy annak a’ ki ennyit tud, ő leczkéket nem adhat. Minthogy csak akkor dolgozott, ha munkája akadt, és sem képei sem rezei nem voltak, nem vehetém semmi hasznát, ’s még azt sem láthatám körűle, hogy az olajfestékkel mint bánjak. Kézműves volt, ’s az is ügyetlen.
[100] Eperjesen lelém magamat először életemben azon boldog állapotban, hogy senkitől nem függék, ’s a’ legbájosabb, legtündéribb tájon a’ mit képzelhetni.
[101] A’ város eggy szelíden emelkedő halmocska’ nyugotnak fekvő oldalán épűlt, eggyemeletes házaival, mellyeken nem csak pompa nem látszik, de csín sem. Alatta szegény házikók állanak, ’s a’ kies keskeny réten keresztül fut
*’s <eggy> kies keskeny rét <mellyen> keresztül fut [Javítás a törlés felett, ill. szó után.]
a’ Tárcza. Túl a’ réten a’ Kalvária’ dombja kél, merész emelkedésben, ’s el van hintve bizar alaku, veresre-mázolt kápolnácskákkal ’s két tágasb templommal, sűrű bokrokkal, megvénűlt hárs, vincz,
*vincz<e>,
dió és gesztenye-fákkal. Ez megett sűrű erdők emelkednek, ’s az apróbb völgyeket és kevésbé vad hegyoldalokat
*hegyoldakokat [Átírás.]
szegény lakócskák ’s sokszögü kertecskék ’s nem négyszeg szántóföldek lepték el, mint a’ Tyról’ és Schweitz’ hegyoldalain. Néhol fenyők is nyúlnak ki az alacsony csalitból. – A’ nagytemplom mellett áll a’ Lutheránusoké, és ez mellett a’ Svéd Király’ segedelme által épűlt Collégium, ennek éjszakra néző ablakai előtt pedig kevés ölnyire a’ szent szobor, az helyt állítva fel, hol Caraffa 1687. annyi vért gyilkosan ontata. – A’ ki Kassáról jő, már a’ Kassai tetőkről két testvérnek-látszó hegyet lát, a’ Strást és Pocskajt (ijesztő, és várj-csak), közel egymáshoz, és a’ mellyek keletre-dőlő
*egymáshoz, és keletre-dőlő [Az „a’ mellyek” lapszélére írt javítás.]
alakjokban egymáshoz igen jól hasonlítanak; őket a’ gondatlan’ szeme is testvér-hegyeknek ismeri. Ezektől Kapivára, eggy meredek hegyecske’ csúcsán, balra a’ hosszan-elnyúlt Sárosi nagy vár’ hegye, szomorúan mutogatva tiszteletes romjait. A’ boldog szegénységnek ebben a’ pittoreszk honjában a’ szívet öröm’ és fájdalom’ érzései eggyütt foglalják el, ’s az ifju szívet eggy harmadik.
[102] Az itt lakó Uraságok nem vetélkednek egymással fényűzésben, ’s így életek kényén ’s nyugalomban foly. Víg szegénység képét viseli minden, ’s Eperjest kevés ember hagyta el fájdalom nélkül, ’s sokan oda hagyák a’ fényesebb Kassát, hogy itt boldogok lehessenek.
[103] Különös az itt hogy a’ társalkodás quadrilinguis, mint némelly Lexicon. Az Igazság’ emberei, ’s ezekkel tele van a’ kis város, ’s a’ Papság, a’ Tanítók és tanúlók, ’s valakik a’ városnál szolgálnak, szinte a’ Vásárbíróig és a’ város’ kapujában
*város<->kapujában [Javítás a törlés felett.]
álló cziklérig, eggy szóval minden a’ ki írni is tud, deákúl beszél, gonoszúl, de pergő nyelvvel; a’ falun lakó Uraságok magyarúl; a’ Lutheránus-polgárság’ fenntebb osztálya németűl, tótúl pedig gazdagok és szegények mindnyájan. Én a’ deák társaságokat keresém, hogy ajakim a’ Pataki irtóztató pronunciatiótól elszokhassanak: a’ németben Nyelvmesterem a’ Szerelem leve. Annál nincsen jobb Nyelvmester.
[104] Eggy tiszteletre igen méltó leány megismertete az akkori idő’ legkedveltebb Románjával, Siegwarttal. Eggyütt olvasám azt nála, a’ kertekben, ’s a’ Calvária’ bokrai közt. Miller abban sokat emlegeti a’ Messziást.
*emlegeti <Klopstockot, és> a’ Messziást.
Sorban járám mind azokat a’ kiknek könyveik voltak, ’s tudakoztam
*voltak, tudakoztam [Beszúrás a sor felett.]
ha a’ könyvet bírják e. Azok
*bírják e, azok [Átírás.]
nem érték mit akarok én theologus könyvvel. Csak a’ Predikátor ismeré a’ Klopstock’ nevét; beszélte hogy őtet látta, pipacsszín frakkban, ’s ambrától illatozva, míg viszont a’ ki az Agathon’ atyját először
*viszont az Agathon’ atyját <a’ ki> először [A javítás a sor felett.]
látja, Predikátornak gondolhatná. – De a’ Messziást! a’ Messziást! – Az a’ Predikátor’ könyvei közt nem vala meg. – De ki hát az a’ Wieland, és mit írt a’ Grátziákon, Musárionon, Szinopei-Diogeneszen kivül? – Nevelője a’ Weimari Herczegnek, ’s első Író a’ németek közt; temérdek az, a’ mit írt. – De
*írt. De [A gondolatjel sor feletti beszúrás.]
a’ Predikátor a’ temérdekből semmit nem bírt.
[105] Mind azon időm, mellyet
*időm<et, a’> mellyet [A vessző törlés alá írt beszúrás.]
Náni nélkül éltem Eperjesen, Siegwarté vala; magyarra fordítottam azt. Anyám nem azért külde Eperjesre hogy Siegwartot fordítsam, azt igen is, jó volt volna mondanom magamnak; de az sem vala rossz. Igen jól megtanúltam németűl, ’s a’ leány’ és a’ Siegwart’ szerelme Védangyala leve ifjuságomnak, akkorra és örökre. Bár társaim is azt tevék vala! Ehhez járúlt, hogy leányom’ karjain az Eperjesi legelső házaknál töltém ollykor estvéimet, ’s Patakról jött ifjúnak arra nagy szüksége vala. Ifjúnak nincs jobb iskolája a’ Morálra nézve is mint a’ leányoké ’s a’ tiszteletre-méltó asszonyoké.
–––––
[106] Eperjest 1782. Júl. 2d. hagyánk el. László öcsém katonai szolgálatot veve, ’s anyánk ötet Gyömrőre vivé, Pest Várm., Generál Gróf Wartenslében Wilhelmhez, a’ Gróf Teleki Klára’ férjéhez,
*férjé[.]ez, [Átírás.]
ki testvére vala Józsefnek, a’ Koronaőrnek; minket pedig, engem és Dienest, Pestre. Jurátusoknak az nap esketteténk fel, Septemb. 21d., mellyen Protestáns ifjak legelsőben. Prókátorságra feleskünni akkor még nem vala olly közönségesen szokás mint most; ’s mi elégnek tartánk megismerkedni a’ dolgok’ folyamatjával.
Első dolgom Pesten az vala, hogy Messziást láthassam. Szerencsémre Weingandnál meg vala a’ negyedrétben
*meg vala <az> a’ negyedrétben
holland-papirosra 1781. nyomtatott
*holland-papirosra nyomtatott [Az évszám sor fölé írt beszúrás.]
kiadás, mellynek minden kimutatott typothétai botlása eggy arany jutalmat nyere. Azzal eggyütt vevém meg valami jó a’ Költők’ csomójában állott. Ezentúl a’ Messziás’ olvasása, ’s a’ Stolbergeké, ’s a’ Bürgeré vala minden örömem. Sokszor csak akkor hagyám el szobámat, mikor a’ Szín várt.
[107] Ráday soha nem múlasztá el a’ Színt, ’s zárt székben űlt, nem menyével és fijával a’ lózsiban. Én megette bérleltem ki az űlést. Legördűlvén a’ kárpit, hozzám fordúlt, ’s magyarázatokat tarta, a’ Színész hol játszék
*játsz[…] [Átírás.]
jól vagy rosszúl, ’s miért jól vagy rosszúl, ’s a’ Dramaturgok’ törvényit fejtegette, ’s a’ hármas
*törvényit<,> ’s a’ hármas [A „fejtegette,” sor fölé írt beszúrás.]
eggységet.
[108] Megengedte hogy töltsem nála a’ reggeleket, ’s ollyankor eggyütt olvasa velem. Láttatta velem dolgozásait, megismertete a’ scandált
*dolgozásait, <felvezete> a’ scandált [Javítás a törlés felett.]
rímes verselés’ törvényeivel, ’s kért, buzdított, gyakoroljam abban magamat.
[109] Testvérének Ráday Eszternek fija Gróf Teleki József magához parancsola, ’s megszólíta, hogy társalkodnám László és István fijaival, kiket eggy Strauss nevű külföldi német tanított. A’ háznál éle akkor Cornidesz is, Bibliothecárius nevezet
*nevezet<t>
alatt, később Professor az Universitásban, ki engem a’ Magyar Történetekbe avatgatott.
[110] A’ kiszegzett
*avatgatott. <Előre> a’ kiszegzett [A névelő nagybetűvé átírva.]
czél felé ezeknek társasága nem vive, de nem csak az czél, a’ mit keresünk, hanem mind az, a’ mi érdemli hogy kerestessék. De ha a’ nagy tudományú és szent érzésű Gróftól mindég meggazdagodva jöttem is el isméretekben, ’s érzettem
*jöttem is el<,> ’s érzettem [Az „isméretekben,” sor fölé írt javítás.]
hogy órámat körűlte eltölthetni nekem szerencse és megtiszteltetés; kénytelen vagyok vallást tenni, hogy hozzá reszketve léptem: ijeszte orthodoxiája, ’s nem mindég kerűlhetém el, hogy vele ellenkezésbe ne jőjek.
[111] Hazánknak most Pesti, előbb Nagy-Szombati Fő-Iskolája 1777 olta Budán a’ királyi-lakhelybe vala szállítva, ’s az Exjesuita Katona István, Kalocsai Kanonok, ott tanítá a’ Hazai Történeteket. Összebeszélék Schwartnerrel, ki később Diplomaticát taníta az Universitásban, ’s akkor Báró Prónay Lajosnak Mentora volt, ’s eggyütt menék vele
*menék <K> vele
Katonához. A’ beszédben kifogyhatatlan fiatal ember és a’ hallgatni szerető Historiographus itt töltött órámat felejthetetlenné tevék, ’s a’ mit e’ kettő beszéle, én Cornidesznek vittem meg, hogy a’ kettő vélekedése mellett a’ harmadikáét érthessem.
[112] Katona szerényen viselte magát, a’ másik úgy, mintha pajtásával szólott volna, ’s nem lehetetlen hogy amannak hallgatása oda czélzott, hogy a’ fiatal ember térjen magához. De Schwartner mindent tudhatott, csak azt nem, hogy lehet szabadon ellenkezni, de az ellenkezés’ szabadságát nyájasságok által szelidíteni.
[113] Cornidesz középszer termetű vala, húsos, verhenyeg és fodor hajjal; arczvonásai összecsikartak, de lelkében nyugalom és hűség lakott. [114] Katona szálas termetű, kevés húsú, sasorrú, szép férfi. Schwartner közép növésű, izmos, barna hajú, barna széles szemöldökü, beretvált szakála feketéllett, mintha ajakai tintával voltak volna bekenve; feketék szemei; beszéde merész és harsány; meleg szeretője a’ jónak, az igaznak, de magának néha meg inkább. Sok tettét tudom a’ mit irígylek neki, de tudom ollyat is, a’ mellyet nem irígylek, és semmi jutalomért nem tennék. – [115] ’S itt eggy kis tette, de szép, ’s a’ szép mindég érdemli hogy tudva legyen.
Az 1790diki Dieta alatt az akkor még állott Fejér-Farkasnál Schwartner űle be a’ felső székbe, ’s látá hogy a’ terítő vadúl tol ki eggy koldúló öreg asszonyt. Schwartner tűzbe jött. Micsoda? kérdé dörgő szavával, ’s te ezeknek a’ gyalázatos hárfapengetőknek megengeded hogy itt pénzt szedjenek, ’s eggy gyámoltalan öregnek tiltani fogod? – Barátom, mondá nekem, hordd körül neki tányérodat. – [116] Az öreg asszony két marok ezüst pénzzel méne ki közzűlünk; ’s azt egyenesen Schwartnernek köszönheté.
[117] Prónay Mihály és én 1782. Septemb. 4d. kijövénk az Universitás’ Bibliothecajából, ’s a’ mint az Udvari-Kápolna’ szögénél az úczára fordúlánk, eggy figúra tűnék szemünk elébe, mellyet előlről hátúlról, oldalt elréműlve néze minden a’ ki előltalálá vagy mellette elment. Az ismeretlen nem látszék tudni hogy rajta álmélkodnak. Magába süllyedve folytatá csöszögésit; minden tízedik lépése után megállott, kivona zsebjéből valamelly nyomtatványt, megolvasa eggy két sort, a’ papirost ismét zsebjébe dugá, ’s ment. De alig teve ismét három négy lépést, ismét megállott, ismét elővoná papirosát. – Égénk tudni, mit jelenthet a’ szokatlan tünemény.
Arra nem kelle sok idő, hogy az állongót mi, ifjak és mind ketten kevés húsúak, utól-érjük; ’s álmélkodásunk akkor juta osztán a’ legfenntebb tetőre, midőn az embernek öltözetét is láthatánk.
Nadrága sötétkék, a’ legdurvább posztóból, úgy szabva mint falusi kontárok tudnak. Nyakán zsebkendője, ismét kék, durva vászonból, fejér csíkokkal és petykekkel. Csizmája málybőr és vásári. De kabátja baraczkvirágba csapó violaszín selyemből, eggy sor gombbal, a’ hogy a’ külföld’ Kanonokjainál; fején kerek paróka, sok fürtökkel, foltosan belisztelve, ’s a’ háromszögü szőrkalap hónja alatt. A’ paróka messze elállott kiszáradt kis koponyájától; jele hogy azt, mint kabátját is, zsípvásárban vette. Arcza szederjes, pattanásokkal, mellyekről itt ott hulladozék a’ var. Ezeknek némellyíke még csak kezde veresedni.
Illy esetekben legtanácsosabb a’ dolognak neki rugtatni. Minthogy mind az a’ mit látánk, oda mutata, hogy itt valamelly tudós zarándokot látunk, én szólítám meg, ’s nyájas bízakodással, benne kit fogunk tisztelhetni.
Nem vala kiforgatva nyugalmából. Én Kalmár György vagyok, ugymond; ’s az Universitás’ nyomtatójából jövök e’ csekélységgel. – Mi azon nem csekély csekélység erént nem tevénk kérdést, ’s jónak látánk úgy tenni, mintha nem hallottuk volna.
A’ Philosophusi Nyelv’ és Irás’ feltalálója e? kérdém; a’ Syriai útazó e? az e, ki a’ Prodromust írta?
Csudálkozék hogy fiatal emberkék az ő dolgozásait ismerik, kivált az első helyen említettet.
Nem érdemlem jó vélekedésedet, Uram; mondám neki; a’ munkát csak láttam; minthogy nem értettem, meg nem olvasám. De két képeidet, nyolczadrétben ’s hánytott munkában bírom.
Épen utolsó postával vevém vala Helvetziából eggy oda kiútazott barátom’ levelét, ’s az velem vala itt. Abban Kalmár felől is vala szó, de több keserűvel mint édessel. Néki-bátorodám, láttatni azt vele, de a’ szükséges elkészítések után.
„Hogy a’ mi Kalmárunk nem az a’ nyavalyás ember, kinek őt sületlen írásai bizonyítják, azt én itt eggy Journálból látom; de magamnak kénytelen vagyok többet hinni mint a’ Journáloknak, mert kiki magának lát. Professoraink, kik őtet csak ezen Folyó-írásból ismerik, nagynak gondolják, ’s szinte neheztelnek hogy köztünk eggy sincs, a’ ki el tudná mondani, hogy ő hol lakik, kicsoda és micsoda; és még inkább hogy felőle nem tudnak mondani egyebet, mint a’ min
*mit [Átírás.]
nevetni kell.”
Kalmár teljes nyugalomban adá vissza a’ levelet, és sem a’ keserűt nem vevé nehezteléssel, sem örömmel az édest. Kevély szép nyugalma őtet tiszteletessé tette előttünk. Kérénk légyen vendégünk a’ fogadóban, hogy vele kivált keleti útjai felől szólhassunk; de már el vala foglalva. Keresénk szállásán is, de elhagyta vala Budát. –
[118] Superint. Szilágyi, még Professor korában, eggy útat teve Bécsbe, ’s kísérőűl eggy Togátust adata magának. Az Kalmár volt. – Az egész úton meg nem nyitá száját. – „De mondjon hát valamit,” – mondá neki a’ víg ember. Kalmár nem tiszteletlenül, hanem mivel nem akara megháborítatni gondolatjaiban, azt felelte, hogy ő semmit nem tud mondani. – Mondja hát: „puska.” – Puska! mondá Kalmár, ’s vissza roggyant ábrándozásaiba.
A’ helyett tehát hogy ő múlassa Professorát az úton, Szilágyi múlatta
*úton, <ő> múlatta [Javítás a törlés felett.]
őtet, ’s elmondá neki magyar nyelven írt hexametereit, ’s Horátznak a’ Horátz’ szchémájiban fordított Ódájit. Kalmár hihetőleg ezen útja alatt jutott a’ gondolatra, hogy hexametereket írjon. Azokat Prodromusában adta ki Pozsonyban 1770. –
Scipsi poema hoc 1761. novem horarum itinere a Jasio in Dacia (Jassy, Moldvában), ugymond lap 204. – Elhagyhatá Debreczent 1750 körül, ’s így Bécsbe Szilágyival 1740 és 1750 közt járhata. Ezek szerint Szilágyi első vala Ráday után azok közt, kik magyarúl rímetlen scandált soru verseket írtak.
[119] Az öreg Landerer beszéle előttem, hogy Kalmár, míg Prodromusát nyomtattatá, eggy kerti nyaralóban töltötte a’ telet, fázva, koplalva, ’s nyakiglan űlve a’ szalma közt, ’s úgy dolgozgatá verseit, reszketve minden tetemiben a’ hideg miatt. Ázsiai útjában eczetet, olajat, sót horda magával ’s így készen lelé ebédjét, vacsoráját, valahol a’ mezőn megszállott.
[120] Két képei közzül a’ parókás inkább hasonlíthata hozzá mint a’ hálósüveges; de a’ rajzoló csapodárkodott neki, vagy én már öregebb ’s hanyatló korában láttam.
[121] II. József Pest alatt számos ezredeket gyüjte össze esztendőnként Septemberben,
*gyűjte össze Septemberben, [Az „esztendőnként” sor fölé írt javítás.]
gyakorlás végett. Valamikor szerét ejthetém, mindég igyekeztem azt a’ Fejedelmet látni, a’ ki Parizstól a’ Fekete-tengerig ’s Nápolytól Petersburgig járt, maga előtt látta nagylelkü anyját
*atyját [Átírás.]
és tiszteletes atyját, II. Friedrichet, és Florentziában öccsét és örökösét Leopoldot, ’s eggy Predikátorunknak Túladunán, ki előtte Hunyadi Mátyást magasztalá, ezt mondotta:
Eximam regem Matthiam ex ore Hungarorum. Nyugtalan munkásság volt egész élete, ’s nem csuda hogy korán hala el. Mikor én láttam, háta már meggörbedve, előre hajolva volt. Sanyaru magához és másokhoz. Eggy nap eggyik Generálisa később jöve ki a’ gyakorlásra mint kelle ’s azt minden jelenvoltak
*jelenvoltak<’>
előtt keményen megdorgálta.
A’ sarukat akkor úgy hordák hogy szárok elébb le majd ismét fel vala gyűrve, vagy
*fel vala <tűrve,> vagy [Javítás a lap szélén.]
azért hogy a’ vízben félczombokig felvonják, vagy hogy sokszor legyen mit fejeltethetni. A’ Császárét olly sokszor fejelték meg már, hogy az említett le és felgyűrésnek egészen ki kelle simúlni, ’s a’ saruszáron minden viaszolás és sámfázás mellett is kilátszott a’ gyűrés’ két lineája. Nagyoknak is vannak gyengeségeik, legalább sajátságaik; Friedrich brillant gombot és gombhurkot horda kalapján, de összerongyollott és foltot alig tartó ingekben járt, ’s mikor megholt, idegen ingét adták rá.
–––––
[122] László öcsémet Generál Gróf Wartenslében, eggy német gyalog ezred Tulajdonosa, ’s a’ Gradiskai és Brodi Horvát Regementek’ Brigádosa, a’ maga házánál Gyömrőn, ’s katonai szállásán Vinkofczán, Eszék mellett, cadetoskodtatá, ’s kilenczedik holnapjában a’ Gradiskai Regementnek Zászlótartójává neveztette ki, 1783.
*1773. [Tollhiba.]
Májusban; – Dienest Biharnak Fő-Ispánya Ürményi József, később Országbírája, 1783. Június’ 4d. Vice-Notáriussá tette, bár fizetés nélkül. Anyám bennem is örömét akará látni, ’s parancsolá, hogy Augustusban 1783. menjek Pestre, ’s nyerjem
*Pestre, ’s <magam> nyerjem
meg Fő-Ispányomtól Generális Báró Orczy Lőrincztől, hogy Abaujban nevezzen ki Vice-Notáriusnak.
[123] Hijába várám Orczyt Pesten. Úgy hitték emberei a’ háznál hogy jő; de nem jöve.
Míg így Pesten múlaték, időmet haszonnal töltém régibb barátim’ társaságában, nevezetesen a’ Berzeviczy Gergelyében, kit nagy talentomai és szép tanúlásai miatt nagyon szerettem, de a’ kinek gondolkozásától ’s érzésétől sok pontok felett szinte irtóztam.
[124] Ő még szerette volna ha bizonyos nyereségért németekké váltunk volna, ’s nem látta mi haszon van abban hogy a’ gondolatot magyar szókkal tesszük ki; mind eggy, akár magyar legyen a’ szó, akár német vagy tót, csak jó legyen.
[125] Neki a’ Cosmopolitismus vala minden: a’ Nationalismus még természettel ellenkező alkat is. Ő minden nemzetet eggy nemzetté olvasztott volna, a’ hogy utolsó esztendejiben minden vallást eggy vallássá. – V. Károly és Apafi Mihály tizenkét órájikat sem tudták soha eggyaránt járatni, mondám neki; ’s te minden fejet eggyezőleg e
*eggyezőleg <j> e
gondolkoztatni? – Megneheztele ’s elhallgata.
Eggy reggel eggy rokonomnál valék, ki a’ Fejér-Farkasnál szálla meg. Hév vala a’ nap az összeolvadásig. Eggy valaki, ki hasonlóúl itt szálla meg, meggyszín szőrből szőtt ujjatlan dolmányban ’s topánkás nadrágban, mente nélkül a’ meleg miatt, általjött, beretvált bajusszal, barna hajjal, sárgás arcczal, súgár termettel. Belé foná magát a’ beszélgetésbe, ’s Montesquieut emlegette, ’s elmondá a’ mit neki a’ Minister Herczeg Kaunitz monda, ’s a’ mit ő felele a’ Herczegnek. Alig vártam hogy távozzék, ’s a’ szoba’ urától megtudjam, ki az. – Ócsai Balogh Péter, akkor Nógrádi talán Szolgabíró, tovább Assessor a’ Királyi Táblánál, Septemvir, Referendárius, Torontáli, ’s később Zólyomi Fő-Ispány; édes és folyó beszédű a’ Megyékben és a’ Dietákon; az a’ Lutheránusok közt a’ mi az én felekezetemnek Gróf Teleki József, a’ Koronaőr.
[126] Korán reggel érék Tarna-Örsre, Hevesben, közel a’ Jász-földhöz és Árokszálláshoz.
*Árok<->szálláshoz
Orczy még öltözetlen volt. Zsenge ifjuságában elholt István fijának Piarista-Nevelője vezete a’ maga szobájába, míg fel fogok hívatni.
Orczy értem külde. – Mente nélkül, de a’ Szent-István Commandeuri pantlikájával űle szobájában, mert a’ reggel igen hév volt. [127] Kimondá hogy kérésemet teljesíteni most nem fogja; nagy okai vannak rá; de nem sokára Tisztválasztó széket tart, ’s akkor fizetéssel tesz azzá.
[128] Elővevé Verseit kéziratban, és a’ miket Barcsay íra hozzá és más barátihoz; elővevé a’ francziákat, kiket minden egyéb nemzetek’ poetáji felett kedvelt. – [129] Kértem, adná ki; de tiltá szerénysége. Elébe terjesztém hogy külömben elveszhetnek. – ’S mi kár lesz benne, kérdé, ha kalácsot sütnek is rajtok? – Mint bírhatá erre Révai, alig képzelhetem, de örvendek hogy megnyerte, ámbár értem hogy nem a’ magok korokban jelentek meg. Verselgetének József és László fijai is, ’s Lőrincz unokája, franczia józanságban.
[130] Midőn belé únt az olvasásba, a’ hajdan’ dolgait és jó embereit emlegette, Prímás Barkóczyt, ’s a’ Barkóczytól és tőle kedvelt Richwaldszky György Kanonokot, kit a’ Vexátio elakaszta emelkedésében.
Ebédnél és vacsoránál némán űlt, ’s annak oka világosabb vala mint
*mint<kor>
hogy kérdenem kellett volna. Szó nélkül inte, midőn a’ vacsorától felkelénk, ’s éjfél után ereszte ki magától.
[131] Borsodból vádak menének II. Józsefhez, ’s a’ vizsgálat végett Orczy küldeték Miskolczra. Tisztelkedni körűle eggy csoport katonaság rendelteték, mit illy esetekben még nem látánk, mint sok egyebet nem, és mindennap. – Anyám úgy hitte, hogy újabb kérésem nem fog megtagadtatni, ’s lekülde Miskolczra; de Orczy tántoríthatatlan volt. Itt is elővevé verseit, ’s elzárkozék velem. – Helvetziának ohajtott volna lenni lakosa. Nem ismere szebb életet mint e’ maroknyi népé, melly fény nélkül boldog.
Vay József jelen vala ebédjénél, nagy már akkor is, mert őtet naggyá nem a’ hívatal tette. Mohács fordúlt elő, ’s valamelly környület eránt kérdés támadt. Vay hallgata, és csak akkor szóla, midőn elakadtak mások, de akkor úgy, mintha a’ történetet tegnap olvasta volna. – Nem olly dolog honnan a’ Vay’ nagyságát mérni kell; mert mit tudunk tehát hazánk’ történetiből, ha a’ II. Lajos’ epocháját nem tudjuk? De Vay nem csak ezt tudta. ’S miként történheték tehát hogy ezt itten csak ő? ’s hogy ennyi jó fej közt, mint a’ kik itt eggyütt voltak, csak ő?
[132] Zámbory Antal, Zemplénynek második Vice-Notáriusa, önkényt monda le hívataláról, ’s a’ Megye engem ajánltata helyébe, sőt hogy a’ munka addig is folyjon, a’ Júliusban tartott Gyűlésben a’ kiürűlt székbe bé is ültete. Játékok keveredtek a’ dologba, ’s nem az történt a’ mit a’ Gyűlés akara. – Azonban míg itt dolgom függőben volt, Orczy Kassán 1784. Octób. 13d. Tisztválasztó-széket tarta, ’s engem Vice-Notáriussá neveze ki, fizetés nélkül; 25dikén pedig ugyan-azon holnapnak, midőn másodszülött fiját Lászlót a’ Fő-Ispányi székbe, maga abból kilépvén, beiktatá, az új
*az <Új> új
Fő-Ispány Táblabíróvá.
Látván hogy belépésem Zemplényben összeütődésbe hozott másokkal, és ott kedvetlenségek
*ott <bajom lehet> kedvetlenségek
érhetnek, ott is honorárius Vice-Notáriusnak neveztetvén ki, felesküdtem ugyan, de onnan magamat csendesen és búcsúvétel nélkül el is vontam.
De a’ virilis tógát rám Gróf Batthyányi Ferencz Sárosi Fő-Ispány adá, midőn August. 9d. az Eperjesen tartott Tisztválasztó-széken a’ Táblabírók közzé iktatott.
Vice-Ispányaim Abaujban Consil. Kelcz Antal és Zombory Zsigmond Urak voltak; Fő-Notáriusom
*voltak; <a’> Fő-Notáriusom
Kóji Comáromy György, a’ két Vice-Notárius Kende János és Tiszta Ferencz.
[133] De a’ dolgok nem sokáig állának a’ magok régi alakjokban; József új rendet parancsola. Az Ország’ minden Megyéji tíz Kerűletekre osztattak; a’ régi Fő-Ispányok csak üres titulusaikat tarták meg, a’ Megyék’ igazgatása a’ Circulusok’ Királyi
*Circulusok’ <ugynevezett> Királyi
Commissáriusaira bízatott, kik eggyszersmind Kerűletek’ eggyik Megyéje’ Fő-Ispányává ’s Titkos Belső Tanácsossá
*Tanácso[…] [Átírás.]
is neveztettek, hatezer forint fizetéssel.
[134] Melléjek eggy Secretárius, eggy Protocollista ’s Cancellisták adattak,
*adatott, [Javítás a törlés felett.]
kiket, valamint minden Vármegyei Tiszteket is, ők neveztek ki, szabad kéjek szerint. A’ deák nyelv’ helyébe a’ német nyelv hozatott be; a’ Gyűlések eltöröltettek, ’s azokat két személy tette ezentúl, a’ Vice-Ispány és a’ Notárius, a’ Törvényszékek’ helyébe Judicium Subalternum lépe állandó Praesessel és Assessorokkal.
[135] A’ Pozsonyi Kerűletet tevé Pozsony, Nyitra, Trencsén és Bars,
*Nyitra és Bars, [A „Trencsén,” sor fölé írt beszúrás.]
–
a’ Zólyomit Árva, Liptó, Turócz, Zólyom, Hont, Gömör, –
a’ Kassait Szepes, Sáros, Zemplény, Abauj és az ezzel akkor eggyesített Torna, –
a’ Munkácsit Ungvár, Bereg, Máramaros, Ugocsa, Szathmár, –
a’ Győrit Soprony, Mozsony, Vas, Győr, Komárom, Esztergom, Veszprém, –
a’ Pestit Nógrád, Heves, Borsod, Pest, a’ Jász és Kis-Kún Kerűlettel, –
a’ Zágrábit Szala, Varasd, Körös, Zágráb, –
a’ Pécsit Somogy, Tolna, Baranya, Verőcze, Szerem, Posega, –
a’ Váradit Bihar, Szabolcs, Békés, Csongrád, Csanád, Arad, a’ Nagy-Kún kerűlettel, –
a’ Temesit Bács, Torontál, Temes, és Krassó.
Királyi Commissáriusoknak neveztetének
a’ Pozsonyi Kerületben Referendárius Bihari Fő-Ispány Ürményi József, később Personális, Galiciai Gubernátor, Országbírája, Minister, Nagykeresztese
*Minister, <NagyK> Nagykeresztese
a’ Szent-István’ Rendének;
a’ Zólyomiban Helytartói Tanácsos Báró Prónay László, később Csanádi
*Csanády [Átírás.]
Fő-Ispány;
a’ Kassaiban Referendárius Szent-Iványi Ferencz, később Tárnokmester, Országbírája, Szent István’ Nagy-Keresztese;
a’ Munkácsiban a’ Kir. Ügyek’ Igazgatója Szlávy Pál, de ez az nap, mellyen hívatalára felesküdött hirtelen halállal meghalván, helyébe Báró Révay Simon neveztetett ki, ennek búcsúvétele után pedig Báró Rosenfeld (Székely) András
a’ Győriben Referendárius Gróf Győri Ferencz;
a’ Pestiben Fiúmei Gubernátor Gróf Mailáth József az első; majd Al-Cancellár, Galiciai Gubernátor, Minister,
*Minister<.>,
Szent-István’ Nagykeresztese, ’s ennek kimozdúltával Almásy Pál.
*Almásy Pál [A pont pótolva; a bekezdés után egy sornyi üres hely van hagyva.]
a’ Zagrábiban Gróf Balassa Ferencz, később Illyriai Cancellár;
a’ Pécsiben Gróf Széchényi Ferencz, később Aranygyapjas Vitéz
*Vitéz<.>
a’ Nápolyi Szent-Januárius’ lovagja; ennek lemondása után Báró Splényi József, később Koronaőr.
a’ Váradiban Gróf Teleki Sámuel, később Erdélyi Cancellár, Bihari Fő-Ispány, és Szent-István’ Nagykeresztese; ’s utána Gróf Haller József eggyszersmind Máramarosi Fő-Ispány, később Kir. Lovászmester.
a’ Temesiben Dezéri Bakó János.
[136] A’ Megyék’ Vice-Ispányait is a’ Kir. Commissáriusok teremtették, ’s a’ hívatal örökös volt, ’s össze vala kapcsolva a’ Consiliáriusi titulussal. Némellyíke ezeknek, nem rettegvén többé a’ Tisztválasztó-székektől, fájósan érezteté felsőségét
*érezteté<k> felsősége<ket> [Javítás a törlés felett.]
nem csak a’ Megye’ Rendeivel, kik most semmik valának, hanem a’ Tiszti-Karral is. A’ miénk is, gyenge férj, ezt tevé. Vice-Ispány társa, a’ Fő-Notárius, eggy két Fő-Bírája a’ Megyének ismerék önbecseket,
*
énbecseket,] [Átírás.]
’s minthogy a’ bántások nem fogytak, hanem naponként szaporodtak,
*hanem szaporodtak, [A „naponként” sor fölé írt beszúrás.]
eltökélék, hogy Basájok’ gőgjét, így nevezték az Első-Al-Ispányt, tűrni nem fogják. Forrtak, fenekedtek. A’ bosszankodók’ eggyike tüzesb volt mint hogy elfojthatta volna neheztelését, ’s az általa mind szeretett mind gyűlőlt Vice-Ispány’ vacsorájánál gondolatlan szó pattana ki szájából. Amaz elrettene, ’s mingyárt reggel ment kérelme Eperjesre a’ Kir. Commissáriushoz, ki mint Sárosi Fő-Ispány eggy ideig ott vevé lakását, hogy jőne által, és a’ lángba-csapáshoz közelítő tüzet első szikrájában fojtsa el.
Az még akkor éjjel megjelent. Vice-Ispányunk reggel egyedül
*reggel <men> egyedül
méne hozzá, ’s a’ megbántottak ezt új bántásnak vevék. Összefutván tehát a’ kik Kassán valának, mentek, hogy amazt ott érjék, ’s megjelenések éreztesse, hogy magokra gondjok van.
A’ Kir. Commissárius nyájasan fogada bennünket, ’s teljes nyugalomban, ’s eléggé hosszasan szólván Vice-Ispányunkkal, eggy előkelő Urral, ki Kelcz után ment vala hozzá, és velünk, kéré ezeket hagynák magát, nekünk pedig inte hogy maradjunk.
Uraim, mondá, hozzánk fordúlva; az Uraknak bajok van Vice-Ispányokkal; azért jöttem hogy eligazítsam azt, ’s elégtételt adjak, ha kívántatni fog. Szóljanak az Urak.
Ezek némán maradának, némán a’ tüzes is.
A’ Kir. Commissárius megújítá nem parancsolatját, hanem baráti hangon tett kérését, ígéretét, de hijába.
Engem bántott ez a’ szolgai lelkü félénkség, ez a’ hálátlan nem bízás, ’s látván hogy azok nem mernek, de óhajtják hogy valaki merjen, megszólaltam. Pectus disertum facit.
Érzem én, mondám, hogy a’ hol az öregek és felsőbbek hallgatnak, nem engem legifjabbat ’s legalsóbbat illet a’ szólás; de azt is tudom, hogy sem a’ Consiliáriusnak, sem azoknak a’ kik közt itt állok, nem teszek kedvetlent, ha szólok. Tisztelettel megyek tehát elébe az Excd meghívásának, és egyedül azért hogy társaimat a’ vádtétel’ kedvetlenségétől megmentsem. Ekkor előadám a’ panaszokat, a’ kicsinységeket sem hallgathatván el, mellyek épen azért fájnak nagyobban mint várni lehetne, mert kicsinységek, ’s magokat hideg bántásoknak ’s keresett bántásoknak bizonyítják; azt példáúl, hogy Vice-Ispányunk az alatta szolgáló Tiszti-Kar’
*Tiszti-kar’ [Átírás.]
tagjait hívatalos-leveleiben Kegyelmednek titulázgatja, melly nem volt bántás száz eszt. előtt, de most az.
A’ Kir. Commissárius szó nélkül álla eggy ideig, ’s rám
*ideig, <.> ’s rám
mereszté tekintetét. Bizonyossá teve bennünket, hogy az előadott panaszoknak mindenike meg fog szűnni, de kére eggyszersmind hogy a’ multakat mi is felejtsük. Nékem köszöné bizodalmomat, ’s olly melegen, hogy az eggyszersmind kímélő pirítása volt a’ szólani nem merőknek.
A’ mai ifjaknak nem sarkantyú kell, hanem fék; ők nem értik, miért kellene tisztelettel lenni az öregebbek, nagyobbak eránt. Tartozom tehát magamnak és az igazságnak annak említésével, hogy én a’ szép tettet tartalékkal tettem és szerényen, ’s nem azért hogy a’ szép tett által ragyogjak, hanem egyedül azért, mert elmarada ha én nem szólok. Az a’ nagy bátorság igen nem jó érdeme a’ mi ifjainknak.
Társaim nem köszönék szóval a’ mit
*köszönék <meg> a’ mit [Javítás a törlés felett.]
tettem, de cselekedettel mutatták hogy szívekben köszönék,
*köszönék; [Átírás.]
’s még inkább szerettek ez olta; Vice-Ispányomnál pedig igen sokat nyertem a’ tett által. A’ hála és a’ tisztelet olly szent érzései a’ szívnek, hogy nem lehet megfogni mint olthatja el őket az olly rút és olly elmétlen indúlat mint a’ kevélység.
[137] Már 1785. Május’ 18d. kiadatott a’ parancs, ’s Kassán Június’ 11d. elhirdettetett, hogy Novemb. első napja olta dolgaink német nyelven fognak folyni, ’s Fő és az első Vice-Notárius németűl nem tudtak;
*Fő és <két> első<bb> Vice-Notárius<aink> németűl <épen> nem tudtak; [Az „az” törlés fölé írt javítás.]
a’ második igen keveset, írni épen nem; ’s így a’ mi jött és ment, fordítást kívána. E’ szerint én vittem mind a’ három’ terhét, ’s panasz és dicsekvések nélkül. De a’ ki nem kergeti a’ pagátot ’s nem űl éjfélig az Urak’ korcsmájában – mert nem az e a’ Kávéház? – az sokra reá ér.
[138] Én a’ Notáriusi munkán kivül verselgettem, fordítgattam, ’s az estvéket eggy gyönyörű leány’ társaságában töltöttem, és néha a’ barátnéjáéban, ki ennek és nékem örökké tiszteletes Védangyalunk leve.
*ki <néki> ennek és nékem Védangya<lom> leve. [Az „örökké tiszteletes” sor alá írt javítás.]
Ez vona el engem azon őrvény’ széléről, mellyben mások elsüllyedtek.
[139] A’ Tudományi Kar’ Ministerévé most Báró Van-Swieten Gottfried nevezteték ki, fija Gérárdnak, ’s vagy nagyobb mint az atyja, vagy szinte olly nagy. I. Ferencz, Angliába küldve VI. Károly által, felkeresé Hollandiában ezt a’ Gerárdot, ’s kérte, hogy ha majd Maria-Theresia thrónusra lép és őtet Udvari-Orvosának meg fogja hívni, fogadja el a’ meghívást, ’s Van-Swieten elhagyá honját, ’s Bécsbe jött, hogy itt az ész’ fáklyáját meggyújtsa, ’s a’ gőz’ setétét felderítse. [140] Báró Andrásy Antal Rozsnyai Püspök nem szerette Gottfriedot; de Gerárdot, kinek mint Novítius Jezsuita eggy Beszédét hallá, mellyet ez mint a’ Bécsi Universitás’ Rectora de morte consummata et non consummata tartott, nem győzte előttem magasztalni.
[141] Az ifjabb Van-Swieten azon pontból indúla ki, hogy a’ hon’ polgárainak egyenlően kell neveltetniek, ’s hogy a’ Protestánsok kedvet kaphassanak gyermekeiket a’ Catholicusok’ Iskolájikban jártatni, feltette magában, hogy azokban Protestans
*
protestans [Átírás.]
Professoroknak is adassék hely; úgy hitte, hogy példa adatván így nekik, ők is vesznek Catholicus Tanítókat a’ magok’ Iskolájikba.
[142] ’S az eddig szolgált Kir. Fő-Directorok helyett
*helyeket [Emendálva.]
újakat neveztete ki, olly gonddal, hogy a’ melly Kerűletben a’ Fő-Director Catholicus, ott a’ Nemzeti Iskolák’ Inspectora Protestáns légyen, és megfordítva.
A’ Kassai Kerűlet’ Fő-Directora Péchy Gábor, az ifjabb, fija a’ Septemvir Gábornak, Septemvirré, Inspectora pedig Ladomérszky István a’ Kőszegi Districtuális Táblához Assessorrá neveztetett, ’s Péchynek helyébe Gróf Török Lajos lépvén, ez felméne Bécsbe, köszönetét tenni a’ Császárnál, ’s parancsát venni a’ Ministernek. Felméne Ladomérszky is, és még elébb mint Gróf Török. A’ Minister a’ tőle búcsút venni jött Ladomérszkitól azt kívánta, hogy maga helyébe tanácsoljon eggy Catholicust
*Cathol. [A javítás sor alá írt beszúrás.]
és eggy Protestánst, ’s Ladomérszky engemet ajánlott, ki Ladomérszkival tíz szót sem igen szólottam. Ugyan-azt tevé Török. Gróf Úr talán Ladomérszkival szólott? kérdé a’ Minister, ’s ez felele, hogy
*szólott<,> <mondá> kérdé a’ Minister, ’s ez <azt> felelé, hogy [A kérdőjel törlés fölé írt javítás; az ékezet törölve.]
Ladomérszkit sok holnapok olta nem látta, és hogy én lépjek ezen hívatalba, arról soha nem gondolkozott. Ez jó vélekedést támaszta felőlem Swietennél. A’ Gróf tudatá velem mi történt, ’s meghagyta
*’s <…> meghagyta
hogy esedezésemet küldjem fel a’ Ministernek.
[143] A’ Váradi Kerűlet’ Kir. Commissariusa Gróf Teleki Sámuel Vay Józsefet Szabolcsi első Vice-Ispánnyá nevezte ki,
*neve[.]te ki, [Átírás.]
’s ez közelítvén az idő, mellyben a’ Vármegyéknek németűl kelle levelezni, Fő-Notáriussá maga mellé engemet kívánt. Tudta Gróf Töröktől hogy mellé vágyok, de előmbe terjeszté, hogy ha a’ Tudományi Karhoz megyek által, magam előtt vágom be az emelkedés’ útjait: ha Notárius leszek, nyitva találom az útat mind az Országlási mind a’ Törvénykezési pályán. Kelcz is tudta szándékomat, ’s kért, maradjak meg mellette. Előmbe terjeszté, hogy ha mozdúlok, neki buknia kell, mert németűl nem tud, ’s senkije sincs a’ kihez bízhatnék kivűlem. Comáromy a’ Judicium-Subalternum’ Praesese leve, Kende Protocollista lett az Eperjesi Táblánál, Tiszta olly gyengén tud németül, hogy mostani helyén meg nem maradhat: légyek bizonyos hogy még ezidén Abaujnak Fő-Notáriusává fogok kineveztetni.
[144] Nem csilloghatott volna nekem olly szerencse, mellyet én örömest ne áldozzak fel annak, hogy Vay mellé juthatok, hogy az ő szeretetét még inkább megnyerhetem, hogy neki fogom vehetni oktatásait; ’s a’ hála’ érzései, mellyeket én felejteni soha nem tudtam, vonsza, teljesítenem a’ mit Kelcz kívána. De itt Török alatt szolgálhatni, kit úgy szerettem mint atyámat, – még
*atyámat, még [A gondolatjel sor fölé írt beszúrás.]
lángola orczámon első csókja, mellyet tőle (1784. Január. 16d.) vettem, – de Pászthory alatt szolgálhatni, Van-Swieten alatt, ’s a’ Tudományok pályáján! ’s az a’ szép, az a’ nagy gondolat, hogy itt eszköz lehetek eggy szebb kor’ előhozásában! És osztán olly kiterjedésű Megyében, melly Szepes, Sáros, Zemplény, Ungvár, Bereg, Gömör,
*Bereg Gömör, [A vessző pótolva.]
Torna, Abauj, Borsod, Heves Vármegyékből ’s a’ Jász és Kis-Kún földből áll, ’s így Magyar-országnak negyedét teszi; hogy még az Apáczák’ nevendékeire is hathatok! Fizetésem elejénte hatszáz, később ezerötszáz forint volt (József alatt a’ papirospénz eggy értékben állott az ezüsttel); ’s Fő-Szolgabírói characterben álló négy Altiszt’ segédjével,
[145] ’s olly hívatalban, melly Consiliárius titulust viselhete, – mind ezek, eggyüve véve, olly kecsegtetők voltak előttem, hogy ha Gróf Török Lajos marad Előljáróm, én ezt holtomig gyönyörűséggel viselém vala. Mindég kedvemet keresém, soha nem a’ külfényt. Barátim tudják miket érhettem volna el, ha azon kapék a’ min mások.
[146] Kinevezésem tovább húzodék mint gondolám, ’s Gróf Töröknek tanácsából 1786.
*tanácsából <felmenek> 1786.
Augustusban felmenék Bécsbe.
Referendárius Pászthory első fellépésemkor tudatá velem, hogy esedezésemet a’ Császár harmad nappal felérkezésem előtt a’ Laxenburgi táborban aláírta.
[147] Így a’ Császárral szólanom nem
*szólanom <…> nem
kelle, mit annál inkább sajnálok, mert azzal, a’ ki felől történeteink hallgatni soha nem fognak, és a’ ki magát és minden örömeit ideájinak mindég kész vala feláldozni, és még ott is, a’ hol eltévesztette a’ jót, szerette a’ jót és a’ jót akarta, sem azelőtt soha nem szólottam, sem azután nem soha.
[148] Swietennél negyvenhárman jelenénk meg. Stabális Tisztek, Papi és Világi Tudósok, Tanítók és tanúló ifjak, sőt még tizenkét esztendős gyermekek is; mert a’ szertelen nagyságú ’s alattvalójitól szeretett és csudált ember mindennek szabad fellépést engede magához,
*magának, [Átírás.]
ha tudományos dologban jött, ha nem iskolai dologban jött is, a’ jobb reményű ifjokat pedig a’ Bécsi Gymnasiumban szemmel tartotta, ’s látni akarta, mint haladnak; gyönyörűség vala látni ezeket a’ fiúkat, mint jártak fel hozzá mint atyjokhoz. Az Írók bémutaták neki dolgozásaikat, minekelőtte sajtó alá ereszték; és ha valamelly jobb fej Bécsből útazni ment, béjelenteté magát nála, ’s megkérdé, ha őt nem tisztelné e meg valamelly parancsával. Swieten az Austriai Bírodalom’ jobb fejeiből, Tudósaiból eggy nagy famíliát akara csinálni, mellynek ő maga volt imádva szeretett atyja.
Eggyütt valának az előszobában, magyar én magam ennyi uniformisba ’s talárisba öltözött férfiak és strimflis gyermekek közt, ’s úgy hittem, eggyike leszek az elsőknek, a’ kik bébocsátatunk. Azonban a’ katonák és Papok után a’ gyermekek eresztetének be, utolsónak és hagyatám, és eggy ismeretlen, de lelkes Pap. Hihetőleg ez megsejté hogy nékem a’ bánás
*nékem a’ <bánás> bánás
fáj, ’s nyájasan közelítve felém örvende szerencsénknek hogy utolsóknak
*utolsónak [Átírás.]
hagyatánk, mert, ugymond, az jele, hogy a’ Minister velünk akar legtovább szólani. Most a’ Pap is béereszteték, ’s én egyedül
*én <…> egyedül
maradék. Hamar kijöve ez az ismeretlen barátom is, mert barátom volt.
Swieten kisded de erős izmú vala, nem pisze orral, hanem vékonnyal és röviddel. Konttyal álla előttem, és hajtáskával, apró virágú vékony csíkú, meggyszín selyem kabátban és nadrágocskában, fejér strimflivel, ’s kabátja gallér nélkül, mint a’ régibb németeké. Hidegsége ’s ez az eddig csak a’ játékszíneken látott öltözet kevésbe mult hogy meg nem zavart. Meg nem mozdúlva hallgatá végig köszönetemet. Sokat állék, monda; járjunk. ’S az igen tágas szoba’ eggyik szögéből az áltellenben álló szögéig, diagonális irányzatban lépdelénk fel és alá, hogy a’ menés eggy két lépéssel hosszabb légyen.
Előmbe adá, mi légyen a’ czél abban hogy az Iskolák Közös-Iskolákká tétessenek, ’s a’ hon’ polgárai eggyütt végyenek nevelést, szabadon hagyatván, sőt világosan parancsoltatván, hogy a’ vallás’ tudományát minden tanúló
*minden <T> tanúló
a’ maga felekezete’ Tanítójától vegye.
[149] Igen hamar tapasztalván, hogy az ő keble’ érzései érzései az én keblemnek is, ’s így e’ tárgy felett nincs szükségem magyarázatjaira, visszássággal említé Debreczeni Professor, még pedig Philosophiát tanító Professor Hatvani Istvánt, ki azt vítatá, hogy az ő felekezetebeliek a’ Bábai-oktatást sem vehetik idegen vallásbeli tanítóktól, azon oktatásra nézve, melly ott a’ keresztelés eránt asszony
*keresztelés<re nézve> asszony [Javítás a törlés felett.]
személyeknek adatik. – Csak hamar megsejtém, hogy akarva forgatja a’ tárgyakat, és hogy ez által lesegeté nem csak mint gondolkozom, hanem azt is azonfelül, hogy mit tanúltam. – Eggy óránál tovább tartóztata, ’s nem valék nála rossz órában. Az ollyan a’ szerencsétől is függ.
[150] Midőn 1788. ismét Bécsben valék, ’s eggy nagy tekintetű Úr megláta, sajnálá hogy két héttel nem jöttem hamarább, ’s tanúja nem leheték, Swieten melly csudát láttata Béccsel. – Az Exámenek kezdődvén, eltiltá a’ Professorokat a’ kikérdezéstől, ’s maga kérdezgeté az ifjúságot, a’ legalsóbb iskolákon kezdve a’ legfelsőbbekig, ’s így megbizonyítá, hogy a’ tudományok kormányán az űl, a’ ki tudja a’ mit a’ Tanítóknak tudni ’s a’ tanúlóknak tanúlni kell. – Én a’ hihetlennek nézett szót elmondám Cancellárius Telekinek, ’s ez viszont azt kérdé tőlem, ha újság e előttem, hogy első Paedagogarchának egész Europában Swieten tartatik?
[151] Melly gyönyörűség ott szolgálni, a’ hol az igazgató tudja
*igazgató<,> tudja
is, akarja is, a’ mit kell! Melly szerencsés a’ ki ezt a’ nagy embert láthatta! a’ ki neki tetszhetett!
*teszhetett! [Emendálva.]
– –
[152] Pallásthy Márton, neveltje a’ Piarista Koppinak, ki tiszteletünket ’s hálánkat érdemlené, ha soha egyebet a’ hazának nem adott volna
*nem <tett> volna [Javítás a lap szélén.]
is, mint két tanítványát, ezt a’ Pallásthyt és Gróf Dessewffy Józsefet, – letette Secretáriusi szolgálatját a’ Cancellariánál, ’s Bécsben élt a’ tudományoknak és örömnek.
[153] Tudós Utazásokat tévén hol Német-, hol Olasz-országba, fel vala
*fel<hat> vala
hatalmozva Swietentől, hogy ott a’ jobb fejeket hívja meg Professoroknak Bécsbe; annak ismerte Pallásthyt, a’ ki méltó vala bizodalmára. Ez megnyeré Jénában Eichhornt, és Hissmannt, az Erdélyi születésűt, Göttingában. De Hissmann elindúlhatása előtt meghala; a’ másikat pedig eggy szent érzés tartóztatá vissza.
Eichhorn titokban akará tartani szándékát, míg Pallásthy Swietennek válaszát veendi, de a’ dolog kiszelelődött, ’s fülébe méne a’ Weimári Fejdelemnek. Az áltizene Jénába, ’s a’ Professori egész Kart ebédjéhez hívatá meg. – Prof. Eichhorn Úr, mondá itt a’ Herczeg, hallom, az Úr bennünket el akar hagyni? – Az megszégyenűlve megelőztetésén, azt felelé, hogy ha Swietennek válasza megérkezett volna, nem késett volna elbocsátatása eránt esedezni. – A’ Herczeg tudni akará a’ feltéteket. Az én erszényem
*
Erszényem [Átírás.]
nem mérkezhetik össze a’ Császáréval, mondá a’ nemes-lelkű ember, de a’ Consiliáriusi titulust én is megadom az Úrnak, ’s fizetését ennyivel megjavíthatom. Tudja az Úr hogy valamint az én gyermekeim ha én meghalok, gyermekei a’ Professoroknak, úgy viszont a’ Professorok’ gyermekei is, ha meghalnának, gyermekeim volnának nekem. Kérem az Urat, maradjon miénk. – Eichhorn sírásra fakadva ígérte hogy semmi csillogó remények el nem fogják vonhatni, a’ Herczeg pedig kirugta maga alól a’ széket, ’s megölelé a’ Professort.
[154] Swietent igen sokan szerették, és igen nagyon, de minden nem szerette. Hogy a’ Monarchiában ő vala a’ legtanúltabb görög, ’s hogy ő eggyike a’ legtanúltabb hangművészeknek, az közönségesen tudva van. Kimondá a’ Tanítóknak, hogy alatta csak az fog előmenni, a’ ki megtanúlt görögűl, ’s így minden a’ görög nyelv’ tanúlására feküdt, ’s már ez mutatja lelkét. [155] Nem űle holtig az iskolák’ kormányán, de országaink és az emberiség örökké fogják emlegetni nevét, ’s mély tisztelet’ és hála’ érzeteivel. Ki lesz őhozzá hasonló?
[156] Pászthory felől szólanom, a’ mint akarnék, nem lehet és nem kell. Ki nem ismeri a’ nagy lelkü és tiszta lelkü férfit? Ragyog a’ haza’ Védlelkei sorában, ’s szeplőtlen fényben ragyog.
[157] Atyja Septemvir volt, maga Expeditor Protonotárius Ürményi mellett. Sem eggyikkel nem jöhetvén ki, sem másikkal, Eszterházára ment,
*me[..], [Átírás.]
Fő-Ispányához, a’ Herczeghez, megkérni hogy fogadja hívatalaiba; ő mindenre el van készűlve.
Hadi-Marsal Gróf Nádasdy
*Nádasdi [Átírás.]
vendége vala a’ Herczegnek, ’s Pászthori a’ fogadóba szállott, hol a’ Marsal is. Béjelenteté magát, ’s franczia könnyüséggel terjeszté elő baját. – Ifju ember, mondá az öreg Úr, mint ajánljak én illyet másnak. – – – Nem mondá a’ Marsal, én az illy fiatal-embert magamnak tartom. – Pászthory a’ Marsalt Horvát-országba kísérte.
Nádasdy többet lele a’ fiatal-emberben mint várt. – Öltse fel a’ fejér kabátot, mondá neki a’ Marsal; a’ katonai pályán ragadozni fogom felfelé; ott kezeim nincsenek kötve. Pászthory elébe terjeszté a’ Marsalnak, hogy ő katonának nem született. – Jó fej mindennek született; mondá a’ Marsal.
A’ Báni Táblán kiüresűlt a’ Notáriusi hívatal, ’s Pászthory leveté a’ fejér kabátot. Csakhamar Concipistának vitetett a’ Cancellariához. Látta hogy rosszúl végzé iskolájit, ’s privatissimákat veve a’ Professoroktól az Abéczén kezdve. Nem sokára ő tartaték a’ Cancellaria’ fő díszének, ’s ki vala kiáltva hogy lelkesebb, munkásabb ifju ott nem nevekedik, ’s Secretáriussá leve.
[158] Consil. Bakics Horvát-országból felméne Bécsbe, ’s hallá mint magasztaltatik Pászthory. – Uram, mondá neki, örömmel hallom magasztaltatni az Urat; engedje eggy éltesb embernek, hogy tanácsolhassa: – Pénz nélkül az érdem sem boldogúl; házasodjék az Úr, és gazdagon.
Megelőze Consiliárius Úr, mondá Pászthory, mert én valóban azt a’ szándékot forralám, hogy a’ Kisasszony’ jobbjáért esedezzem.
B. elneveté magát. Valóban midőn az Úrnak e’ tanácsot adám, eszembe nem juta hogy lyányom van; de hogy lássa, mennyire becsűlöm az érdemet, felhatalmazom az Urat, jelentse neki szándékát; ha ő akar, én ellenzeni nem fogom.
Pászthory óhajtott választ veve, ’s a’ gazdag Úr’ eggyetlen gyermeke felesége lett. – (Brassói Miller Jacobus Ferdinandus szájából, ki P–nak iskolai társa volt.)
[159] Felvezettetém magamat Udv. Tanácsos Born Ignátznál. Vezetőm eggy tisztelt ember, kezet csókola neki, hűségből, nem szolgai alacsonyságból. Udvari gyászában űle Bibliothecájában II. Friedrich Prussziai Király után ’s eggy asztalkája mellett.
*asztalkája <miatt> mellett.
Nem kele fel székéről, gyengélkedő lábai miatt. Vékony testű, de nem kisded ember; arczának színe a’ sárgabarnába csapott. Képe Fügertől, Kininger által
*Kininger <után> által
hánytva, igen is poetai mív; a’ Hormayr Austriai Plutarchjában ifjabb és kövérebb mint lenni kellene; Ádám vezetéknevü Rézmetsző leghívebben adá Mad. Bayrnek, a’ Szobrász’ hitvesének, pasztelje után. De az Ádám’ rezén a’ fő hideg, a’ Hormayrén pedig csak a’ causticus embert látni, nem a’ legnemesb lelkü halandót is eggyszersmind.
„’S tudod te,
*<76.> „’S tudod te,
kérdé tőlem, hogy én is magyar vagyok?” – Hazudni soha nem szabad, de az sem kötelesség hogy az igazat mindég kimondjuk; a’ két szél közt tehát csapodárkodva csusztaték által. „Ha azt nem tudnám, azt nem tudnám, a’ mivel nemzetem olly méltán kevélykedik.” – Értette feleletemből hogy nem tudtam a’ mit örömmel hallék, ’s elmondá, hogy ő Erdélyi fi, Károly-Fejérvárról. Tudakozá, mit keresek Bécsben, kikkel ismerkedtem meg, ’s vezetőmet megkérte, hogy ezt meg’ azt láttassa velem, és hogy a’ szomszéd szobában láttassa velem a’ falon függő képeket, a’ Klagenfurti Marianna és az Albert Sax-Tescheni Herczeg és Lengyel Királyfi portréjit és ezeknek ajándékait; ’s a’ trumeau-asztalon a’ maga büsztjét Ceracchitól, itt gipszben, mert a’ márvány nem itt; ’s ezzel áltellenben a’ Born’ három kedveltjéét, a’ hálátlan Ruprechtét, és a’ híven-maradt Blumauerét és Ratschkyét.
Ifjú éveiben Born is Jézuita
*Jéz<s>uita
volt, mint Blumauer és Ratschky. – Kevés napok mulva Selymeczre indúla le, melly szerencsével foly az amalgamálás, mellyet ő hoza be. Az őtet magyar Indigenává tette 1790., ’s híressé a’ világ’ két hemisphaeriumán; ’s Selymeczre Ángoly- és Spanyol-országból, sőt Americából is jövének látogatók, tanúlók, hallgatók.
[160] Pallásthy eggy ebédre híva meg a’ Leopoldvárosi híd’ szomszédjába, három mással, kik közzül csak eggyiket ismertem. A’ Terítő jelenté, hogy a’ hirtelen megbetegedett Pallásthy nem fogna megjelenni. – Menni akarék; mert Bécsben jobban is tudám használni időmet a’ hosszas ebédléseknél. – Hogyan,
*Hogyán, [Az ékezet lehúzva.]
kérdé az ismert vendég, onnan távozhatnál e, a’ hol Pilati eszik? – Melly Pilati? kérdém; de talán csak nem a’
di*a’ <ki> di
una Riforma in Italia’ és a’ Voyages en différents pays de l’Europe? – Sőt épen az! csak arra kért, hogy az ebédnél komoly tárgyat ne hozzak elő. Asztalnál örömről szeret szólani.
[161] Az ebéd dévajkodások, csaknem pajkosságok alatt múla el. A’ két olasz billárdozni kezde; Piláti és én helyeinken maradánk. Inték a’ Terítőnek, ’s az felhozá a’ jegesből Tokajimat, anyám’ termesztését, ’s megtöltém a’ Piláti’ poharát. Megtöltém a’ Piláti’ poharát, és ámbár magam bornemisza, az enyémet is, ’s Éljen a’ föld melly illy bort terem, és olly sok szép leányokat! mondám. – Piláti félre rántá az abroszt, ’s látni akará, csizma van e lábamon vagy papucs, ’s papucsot látván, kérdést teve, magyar vagyok e; ’s Bécsi magyar e, vagy Magyar-országi magyar? mert a’ kettő közt, ugymond, külömbség van. – „’S viselsz hívatalt?” – „Vice-Notáriusa voltam eggy Megyénknek, most áltmegyek a’ Swieten’ pályájára.” – Meg nem foghatá hogy esztendei fizetésem csak százötven forint volt légyen; hiszen eggy inasé is több. De tehát accidentiáim voltak sokak. – Esztendő alatt eggy hámorostól huszonnégy lópatkót vettem ajándékúl, mondám, ’s örömmel vettem el, hogy keresetem’ zsengéjét nagyatyámnak küldhessem. – Feleleteim ingerlék. „Úgy egyéb jó fog érni, mellynek czímet sem adhatok.” – Oh igen; mondám. Ötszáz forint szállásbért fizetek, ’s két fiatal-embert tartok Cancellistai szolgálatra, fizetés nélkül ugyan, de szállással, ebéddel, vacsorával, mosással, fűtéssel, gyertyával. – Könnyü képzelni mik következének.
Kére, beszéljek neki a’ magyar lélek felől, mellyet ő hall emlegettetni, de nem tapasztal a’ Bécsi magyarokon. – Úgy itt ér az estve, mondám, ’s beszélém neki a’ mit Ráday, Baranyi Gábor ’s a’ Szabolcsi Niczky József felől tudék; a’ két utolsó felől nem szinte sima dolgokat, de láttam hogy Pilátinak épen az ollyanok tetszének. – Öt hete, mondám, hogy Bécsben vagyok, ’s már kínoz a’ honvágy, és ha az úczán szegénysorsú magyart pillantok meg, lehetetlen szóba nem erednem vele, hogy hazám’ hangjait halljam. Eggy nap, mondám, strimfliben, koszperddel, és hajtáskával menék a’ Karinthiai úczán, ’s eggy őszbajszú embert láték meg, rongyos kék köpenyegében, megkocczantani eggy zsemlyesütő ablakát. Tudni akarám, melly Vármegyében lakik. Rám mereszté szemeit; füle magyart hall, de németet lát szeme. „Veszprém Vármegyében, édes Német
*
német [Átírás.]
Uram”, felele. Elsikoltám magamat; ’s tudni akarám, mi baj kergeté ide, ’s eggy energicus áldással végzé beszédét.
Pallásthytól tudom, hogy Piláti neki szóról szóra elmondá, a’ miket tőlem hallott.
[162] Blumauernél vasárnap kilenczkor gyűlének össze olvasó barátjai. Ajtaja nyitva álla minden idegennek. Itt adának számot egymásnak e’ héti
*egymásnak <az> e’ héti
olvasásaikról. A’ Chemicus péld. figyelmessé tevé a’ Metaphysicust, Historicust, a’ mit ezeknek czéljaikra használhatónak talált, és megfordítva.
[163] Jelen valának Blumauer, Ratschky, Alxinger, Gottlieb Leon, a’ Dominicanus Poschinger, Udvari Pap, és sokan mások, de a’ kiket kevésbé ismerém mint ezeket; ők asztaloknál, mi meg nem híttak a’ székeken. Gyönyörű eggyesűlet! mert ha csak eggy kettő közli barátjával a’ mi ennek czéljait segélheti, ’s levélben és élő szóval, az több bajjal jár, ’s koránt sem illy hasznú.
[164] Blumauer kiaszott hosszú ember vala, sasorral, barna hajjal, pislongó rövidlátású szemekkel. Kerese valamit a’ durva bánásban, ’s asszonyszemélyek eránt is vastag tuda lenni. – Ratschky fiatal még, és már is elhízott, ’s igen barna hajjal, ’s igen tömöttel; bánásiban nyájas, szinte az édességig. Látni vala benne az igen jó embert, melly verseiből is szól, mint Blumauerben az igen elmést, lelkest, tudóst, de pontjaiból kilököttet. Akkor szépnek tartatott nevetkőzni azon a’ mi másnak szent, ’s mint ne akart volna Blumauer ezek közt ragyogni? vagy mivel belé csömörlött a’ mit belé vertek, vagy hogy csillogtathassa elmésségét. Fiatalok mind ketten a’ Jezuiták’ eloltásokkor, visszatérének a’ világba, ’s Ratschkyt szűk állapotja a’ Bécsi Mészáros-társaság’ szolgálatjába lépteté, csekély fizetés mellett. Azok benyujták kérelmeket a’ Császárnénak, ’s ez azt a’ Politicai tudomány’ Professorához Udv. Tanácsos Sonnenfelshez küldé, véleményzet végett. Ez tudakozá tőlök, ki tette légyen fel kérelmeket, ’s azok elijedve, mert úgy hitték, hogy abban bántás van, mentegetni kezdék Notáriusokat, hogy az fiatal és tapasztolatlan ember. Sonnenfels szólani akara vele, ’s Ratschky megjelent. A’ kérelem lélekre mutat, ugymond; mit tanultál? melly nyelveket tudsz? ’s tudsz e görögül? ’s akarsz e tanulni? te fiatal vagy; sokra mehetsz, ha igyekezel. – Ratschky felele, hogy ő szegény szűlék’ gyermeke. – Pénz
*gyermeke. Pénz [A gondolatjel sor fölé írt beszúrás.]
lesz, de tanulnod kell. – Az nékem
*– <.> Az nékem
öröm.
’S a’ Mészárosok’ embere úgy hala meg mint Referendárius a’ Cseh Cancellariánál. Sonnenfels nélkül hihetőleg haláliglan azt irkálta volna könyvébe, hogy Bécsbe hány ökör hajtatott.
Midőn később szép beszédit olvasá fel társai közt, ’s azok a’ beszéd’ végével tapsolgatásokkal tisztelék őtet, ezt szokta vala nekik pajkos örömmel mondani: „Talán nem rossz ökör-notáriustól.”
[165] József szereté Blumauert és Ratschkyt ’s nekik ollykor maga ada thémákat a’ feldolgozásra. Ratschky a’ Lombardiai hegyekben felfordult, ’s eltörte eggyik karját. Megjővén Bécsbe, számot ada a’ Császárnak tapasztolásai felől. Más nap a’ Császár neki száz aranyat külde, patikai költsége’ visszatérítéséűl. – Kérem, mondja Ő Felségének, mondá Ratschky, hogy ennyiért a’ másik karomat is eltöretem. – Atticismusa nem Ökör-Notáriusra mutat.
Alxingerrel eggy ebédnél juték közelebbi ismeretségbe. [166] Piláti azzal nevetteté meg társait, a’ mit ő monda Hemsterhuysnek, kivel a’ lelkek felől beszéle, és a’ ki ezt mondá neki: Ki tudja, olly lények, mellyeket mi emberek nem ismerhetünk, midőn itt beszélünk, nem tartanak e tengeri csatát fejeink körül; ’s a’ szóra Piláti hirtelen elkapá fejét Hemsterhuys elől, mintha félne hogy álgyulövés érheti. – Az álgyulövéstől én sem féltem a’ magamét; de a’ Hemsterhuys’ szaván nem csak nevetni lehet.
[167] Ebéd után Alxinger tudni akará melly haza’ szülöttje vagyok, mert nyelvem, ugymond, nem németet gyanítat vele. ’S mit ismerek Literaturájokban. Hallván hogy bírom Verseit, tudni akará, nem hogy leginkább melly darabja tetszik, hanem hogy mellyík legkevesebbé. – Talán a’ Secundusból fordított Csókok, mondám. – Azt nem fogtam volna várni, felele; mert én azt hitetém el magammal, hogy ott több szerencsével dolgozám mint sok más helyeken. – Megeshetik hogy én magyar, a’ dolognak nem vagyok illő bírája; de sokat könyv nélkül tudván Secundusnak ezen nagy szépségű dalaiból, nem lesz csuda, ha a’ latín kies beszéd a’ német szép nyelv’ durva hangjaiba áltöltöztetve, elveszté előttem minden szépségét, ’s nyelved’ hibáját fordításodra viszem által. – Meg nem foghatá mint gáncsoltathatik a’ német szó. Te talán magad is dolgozol versekben; ha igen, kérlek, mondj fel előttem, hogy nyelved’ hangzása felől ítélhessek. – Mivel épen a’ Secundus’ csókjai felől beszélünk, mondám, az eggyiknek fordítását fogom veled hallatni, – a’ darab első sora latínban ez: Qualem purpureo diffundit mane ruborem… Eggyik pentameterem ez vala:
Rám a’ legforróbb csókokat hintegeted.
Elrettene az utolsó szóra; csupa E betűből állanak syllabáji. Igen is, mondám; keleti nyelvünknek ez minden bűne. De melly nyelvben nincs monotonia? Nincs e
*Nincs <a’> e
a’ görögben? a’ latínban? Én Klopstocknál ezt találtam
entgegengesetztesten Felsen.
– Kére, látogatnám meg, ’s más nap nála valék.
Cselédje fodrozá haját, ’s ő valamelly latín versezetet olvasa, mellyet, nem emlékezem többé ki, igen pompásan nyomtattata az Orosz Császárné’ tiszteletére. Az Asszonyuralkodó abban Autocratrixnak vala nevezve, ’s Alxinger a’ versekben is talála gyanús szólásokat. Itéletemet kíváná tőlem, ’s az pontban eggyezett az övével. Isméretes e előtted a’ Fabri Thesaurus Eruditionis Scholasticae? kérdé, ’s kihozatá azt dolgozó szobájából. – Iskolai esztendeim olta, mondám; és mikor latínúl olvasok vagy írok, a’ könyv úgy nem hág le asztalomról, mint a’ Wielandéról nem az
*
[.]z [Átírás.]
Adelung’ Lexicona.
Tűkre alatt eggy profílképecske függött Posch Lénárdtól viaszban domborítva, ’s szabadságot vevék tudakozni, ki feje az? – „Nem fogod ismerni: – Haschka.” – Alxinger gazdag vala, ’s gyermektelen. Megbántva felesége által, letette Ágensi hívatalát, ’s tanúlásban ’s dolgozásban tölté idejét, ’s tudós utazásokat teve Német-országnak Írójihoz.
[168] Mint a’ Magnetiseurök illentés nélkül hatnak betegeikre, úgy hatnak azok ránk valamelly
*azok valamelly [A „ránk” sor fölé írt beszúrás.]
mysticus hatással, a’ kiket pályánkon látunk ragyogni. A’ Doolin von Maynz’ és a’ Bliomberis’ írójára így fogott az Óberoné.
[169] Alxingernek az a’ Lorenz Leopold Haschka nagy Ódaköltőt látszék ígérni,
[170] ’s az Bécsben annál örvendetesb jelenés vala, mert Denisen kivül ott eggy sem volt, a’ ki a’ komolyban,
*komoly, [A toldalék sor fölé írt javítás.]
a’ magasban igyekezett volna fényt vonni magára ’s nemzetére, mindenik a’ franczia lengeségben próbálgatá erejét; de a’ franczia könnyűség és a’ német sully két ellenkező elementumok, ’s az a’ Blumaueri elméskedés púdelnärrisch Witz-zé vált.
[171] Hogy a’ Klopstockot ígérő ifjú egészen nagy czéljainak élhessen, Alxinger neki tízezer forintot ajándékoza. – Soha pénz szerencsétlenebbűl kihányva nem volt, ’s Alxingert még az a’ szomorúság is érte, hogy beneficiátusa társává leve az őáltala kegyetlenűl lekorbácsolt, ’s nálunk is rosszúl híres Hofmannak.
42.
[172] Eggy szálas, igen piros arczú,
*piros <…> arczú,
húsatlan, de csontos Tiszt, őszhajú, mint a’ millyen kabátjának színe, paszományos lájblival – a’ Stabálisok akkor ollyat hordottak – eggy Festőhöz lépe be: – Trenk, a’ II. Friedrich’ foglya. Örűltem hogy a’ rettenetes sorsú embert láthatám, de örömem nem vala tartós. Tudni akará, olvastam e valamit munkáji közzül, ’s le valék forrázva kérdése által; elnézem én, ha magam és mások, minekutána kiki a’ maga szemeivel lát, valaminek látjuk a’ mit csináltunk; de mikor azt hitetjük el magunkkal, hogy mivel a’ mit tintával írtunk, olaj
*írtunk, <papíroson,> olaj
és korom vitte papirosra, bennünket más bámúlni tartozik, az még is csak igen rendes képzelet. – Azt felelém hogy Macedo Bajnokját eggy éjszaka, ’s több esztendők előtt. –
[173] Tudatta velem hogy ő sokat írt; ’s én
*írt; <de> én [Javítás a törlés felett.]
úgy viselém magamat, mint a’ ki nem leli örömét olvasásban.
[174] Sokat láttam azután is köz asztaloknál, de én nem vonszódhatám soha a’ fesz’ embere felé. Kedve telve papolgatta előttem vad materialismusát, mint kevesek’ bölcseségét, ’s azt megmosolygani sem tartám méltónak. – Soha sem nyughata; keresé a’ veszedelmeket; de lovanczkodásainak véget vete a’ guillotíne.
*vete a’ <gill> guillotíne.
43.
[175] A’ szögeken ki vala ragasztva, hogy Hamlet fog adatni. Alig vártam az órát. Soha sem láttam azt Színen. Kassán játszák, ’s kénytelen valék bévezetni valakit, de minekelőtte a’ kárpit felrántatott, betegnek tettetém magam ’s mentem, hogy a’ rossz játszás el ne rontsa azt a’ béhatást, mellyet rám nagy Színész teend. – Meg vala jutalmazva áldozatom, ha az volt: itt Hamletet Lange játszá. –
Eggy Zsidó, de a’ ki selyem szőnyegű szobákban lakott, és a’ kit Voltairt olvasva találtam eggy nap, azt kérdé tőlem, ha voltam e a’ Színben, ’s mint voltam megelégedve a’ Színészekkel; mert ő is onnan jött. – A’ darab, mondám, nem sokat ér, a’ Színészek szint olly keveset; nékünk Kassán ollyanaink vannak a’ kik ezt adták volna így, ’s talán jobban. – Elijedve kapa karomhoz.
*kapa <hozz> karomhoz.
– Az Istenért! ne mondd ezt másnak; ki fognál nevettetni, Brockmannt láttad! – Elnyele szégyeltemben a’ föld. – Nem tudok hozzá, mondám magamban. De érzésimet nem tagadhatám meg.
Most Clavígo vala kiragasztva. Láttam hogy a’ Beaumarchais’ szerepét Brockmann, a’ nagy Brockmann, az új Garrick és Le-Caín! fogja játszani. Megjelentem a’ házban, ’s vártam a’ csudát. Brockmann fellépe, ’s ismét a’ mint Kassán is tudnak. Megmaradtam előbbi érzésim mellett, de feltevém magamban hogy nem szolok. Nem sok szerénységet mutat azt hinni hogy csak a’ mi szemünk lát, ’s mások mind vakok, ’s nem sok tapasztalást azt, hogy mindenhez tudunk.
De most érkezik a’ levél Aranjuezből, ’s Marie ismét meg van csalva, ’s Brockmann-Beaumarchais lángol és reng, ’s véle minden a’ ki látja. Magasan felfodrozott kontyába ravaszúl igen sok púdert rakatott, ’s úgy csapa tenyerével homlokához, hogy az nagyott csattant, ujjaival pedig úgy érte meg a’ kontyot, hogy havazni látánk a’ púdertől a’ színt. ’S e’ fortélyai mellett hang, arcz, mozdúlás, ’s azok a’ vad lihegések, azok a’ vad karrángatások, egészen festék dühét, mellytől keble lángola. De Brockmann nem csak dühe’ scénájiban vala Brockmann; az vala
*nem csak <ezek a’> dühe’ scénájiban vala Brockmann; <az vala> az vala
a’ szelídebbekben is, és a’ miket mezzotinteknek szeretnék nevezni, és a’ mellyeket festenem nem olly könnyü mint a’ lángolásokat. Ekkor látám én hogy nem nekem vala igazom, hanem csudálójinak. Minapi szerepe, ’s talán maga a’ darab is, nem látszott neki érdemesnek, hogy erejét mutassa; ’s az játszik jól a’ ki a’ szerint játszik, a’ hogy a’ hely kívánja, nem a’ ki mindég feszeng, mindég peczkeskedik.
*nem a’ ki feszeng, <és> mindég [Beszúrás a lap szélén.]
44.
[176] Mint juthatnék én a’ tudós
*én <Bécsben majd> a’ tudós
szerecsen Angelo Solimann’ ismeretségébe, ha Bécsbe megyek fel? ezt kérdém eggykor valakitől, a’ ki Angelót ismeré. – Küldj neki eggy pár butellia Tokajit, felele ez, de minél édesebbet, ne erősebbet, ’s kénytelen lesz jönni látogatásodra.
Kapusom jő, jelenteni hogy valami idegen Úr az első emeletben várja a’ hírt, ha honn fog e találni. – Lemenék hozzá, hogy megmentsem a’ fáradságtól. Úgy hittem valamelly földim akar meglepni.
Angelo turbánnal, csíkos nyári taláris tunicában, ’s világos színű kaftánban álla előttem, felém fordítá ki tekenős-béka színű tenyerét, nekem jött, megcsókola, ’s köszöné az igen kedves ajándékot. A’ kordovány arcz, a’ fejérlő fogak és szemek, fita orra, ’s széles kifordúlt ajkai nem voltak új dolgok előttem; de az a’ tekenős-béka tarkaságú tenyér elborzaszta.
[177] Megkövetém bátorságomért, ’s kértem tulajdonítsa azt meggyőzhetetlen vágyomnak, hogy őt, kit a’ történetek eggy Afrikai Király’ gyermekéből eggy Bécsi lakossá változtatának el, és a’ ki új honjában lelke,
*lelke<.>,
szíve, tudományai által minden jók’ becsűlését megnyerte, láthassam. Visszadám látogatását és sok ízben, ’s többszöri Bécsben léteim alatt; ’s még bírom eggyik levelét, nekem ugyan igen kedves emlékezetűl.
[178] Eggykor (1791.) azon pillantatban koczogtatám meg ajtaját, midőn kezében vala beretvája, hogy állát megkoppassza. Nem vala fején a’ turbán ’s fél arcza szappanozva volt. Apró göndör haja félig feketén, félig őszen, mint a’ szürke-bárány bőre; ’s az a’ kordovány-feketeségű homlok és orcza
*orcza<,>
’s az a’ beszappanozott fejér áll; az a’ véres
*az <az> a’ véres
szem és az a’ szelíd hang mellyel ő szólott, ’s az a’ szelíd lélek melly a’ véres szemből kitekinte, rendes keverékben állának egymás mellett. Szolimantól első pillantással megdöbbenék mindég, de a’ másik pillantás annál inkább vonsza felé.
*[A kéziratban e bekezdés után háromnegyed oldalnyi üres hely van kihagyva.]
–––––
45.
[179] A’ Királyi Rendelés végre megérkezék, ’s a’ Fő-Director Gróf Török Lajos engem 1786. Novemb. 11dikén bévezete hívatalomba. [180] Vice-Ispányom hijába tartóztatott, a’ Kir. Commissárius hijába neveze ki Fő-Notáriusnak Abaujban; nem vonhattam vissza lépésemet, ’s nem akartam visszavonni.
[181] Igazságtalan és hálátlan volnék, ha meg nem vallanám, hogy szerencsémet a’ Török’ atyai szeretetének köszönhetem, ha meg nem ismerném hogy a’ Ladomérszky jó vélekedése is segélette
*is <…> segélette
azt; de valóban literatúra törekedésimnek is volt benne valamelly része, és a’ mint erősen hiszem, nem kevés.
Rolly József, akkor Felső-Regmeczen, lehozá Bécsből
*
[.]écsből [Átírás.]
a’ Testőr Czirjék Mihályt, cseh születésű mátkájával, hogy ha a’ leány ezen minden Istenektől megátkozott, sivatag földhöz, hol az Uraságok bajuszt hordanak, és czaflitlan hajat, hozzá tudna szokni, a’ boldog pár itt megtelepedhessék. Látván Rolly hogy Czirjék olvasgat és irkál, beszéllé neki hogy az ő szomszédjában is van eggy fiatal ember, a’ ki könyveket tart, és szeret olvasni és irkálni. Czirjék megérkezék, ’s Rolly 1784. Febr. 29d. anyámat és engemet ebédre kérete meg.
A’ mint belépénk, a’ szép Hadnagy és a’ szép leány eggy asztalka mellett űltek. A’ leány felolvasa a’ Colardeau’ Heloizéből két sort, a’ Hadnagy pedig némán futa végig fordításán, ’s igazítgata rajta. Szebb leányt mint ez az új Heloíz nem könnyen lehete látni,
*<ta>lálni, [Törlés és átírás.]
szebb ifjat mint ez az új Abelárd még nehezebben: de talán szebb Kézíratot sem hamar. A’ fordítás aranyzott szélű papirosra vala írva, behintve arany és kék porral, ’s a’ kék és rózsaszín pántlika, a’ szerelem’ és állandóság’ emblémje, mellyel a’ csomó ált vala fűzve, hosszu bodrokkal nyúlt alá, mint a’ Diplomákról a’ bulla.
Vissza adák látogatásunkat, ’s Czirjék óhajtá látni mit dolgozom. – Nékem az minden óhajtásom, mondám, hogy rajtam valaha ki lehessen ismerni a’ Báróczi’ tanítványát; ’s mutattam neki stúdiumaimat, azaz, németből, olaszból, francziából, latínból, görögből fordítgatott darabjaimat, ’s a’ Siegwart fordítása’ nagy csomóját, mellyet akkor még tűzbe nem vetettem volt. – Czirjék Regmeczen hagyá a’ szép leányt, ’s elbeszélé Báróczinak, mi csudákat láta ő Tokaj mellett, Báróczi Pászthorynak, Pászthory Szécsényinek, ’s ennek azt is hogy Gessnert fordítom, a’ mit osztán a’ Helvetzián keresztűl Franczia- és Angoly-országba útazó Szécsényi Zürichben Gessnernek. ’S midőn kérelmem a’ Swieten’ előlűlése alatt hetenként tartatni szokott űlésekben előlfordúla, Pászthory hajlott segélleni kívánságomat, minekelőtte őtet megláttam.
45.
[182] Próbálgattam mindent, prózában, versben, ’s lestem mit bír el már nyelvünk, mit bírok el már magam; ismertem kevés erőmet, láttam hogy nyelvünk még készűletlen, és hogy ízlésünket, az Írókét ’s az Olvasókét, csak a’ jó példák
*pélák [Tollhiba.]
fogják megnemesíthetni, ’s eltökélém, hogy inkább adok gonddal készűlt fordítást mint szerencsétlen originálokat.
[183] De Baróti nem szűnt ostromlani, ’s buzdítgata hogy verselgessek, bár mit, csak vers legyen, ’s Plíniusz’ szavaira emlékeztete, hogy igyekeznünk kell ugyan minél jobban írni, mindazáltal írjunk a’ mint lehet. Eggy nap eggy kevés ívekből álló munkát külde hozzám, örűlve hogy azok hexameterekből állottak. Más nap azt neki e’ sorokkal küldém vissza.
1786. Octób. 16d.
Mint bánthattalak én meg úgy, barátom,
Hogy te engemet ezzel a’ csömörlést
Indító csevegéssel öldökölj(él)?
Testét lepje meg a’ gonosz pokolvar,
A’ csorgó fakadékok, a’ büdös rüh,
És a’ csontokat-hasgató podagra,
Mint a’ gombolyag, húzza össze ujját,
Ezzel tégedet a’ ki gazdagított,
Illy istentelen átkozott darabbal!
Ah nem láttad e, hogy szegény barátod
Elvesz mérgibe’, majd ha olvasandja?
Várd, várd, nem viszed ezt el! Összegyüjtöm
A’ sok Kónyit, a’ nem magyar Zechentert,
’S nyomtat Landerer a’ mit holnaponként.
’S majd ha összeszedem, barátom, őket,
Érdemlett jutalom fog érni érte.
Várd bízvást; azalatt oszolj előlem,
Akármerre vezet szemed’ világa,
Rút fajzat, pökedelme nemzetemnek!
Baróti magán kivül vala örömében hogy intéseinek sikerét láthatta; azt hitte ő, hogy ez nekem kedvet fog csinálni a’ pálya’ megfutására, ’s ezután többet is adok illyet.
[184] Kért, hagyjam el azokat az én németeimet, francziáimat, ’s azokat díbdábságoknak nevezte. –
[185] Hendecassyllabusaimat megküldé Kanonok Molnár Jánosnak, Szepesre. Ez, a’ hogy mindég kész vala önteni verseit, ezt írá Barótinak. – Ugy hitte, hogy szüléim
*szüléjm [Átírás.]
Kazinczon laktak, melly három mértföldnyire van Miskolczhoz.
Miskolcztáji Kazincz, kit négyszer láttalak úgy, mint
A’ vak az új holdat, fájt hogy nem tudtalak eggyben
Által is ösmerni; mit vétett vallyon, Apolló,
Kedvesed? o Músák, kiket annyi virággal imádtam
Ellenetek mi gonoszt tettem? mivel háborodott fel
Mérgetek, hogy nékem meg nem sugtátok az útban,
Mit láték, ’s melly kincse vagyon elrejtve
*elrentve [Tollhiba.]
Kazincznak.
Nemde Catullusnak vérét, szive’ lelke’ virágát
Ott ültettétek, ’s az idők’ kerekére vigyázván,
Ott hajtottátok termetre, gyökérre, virágra?
Illatozó szaga, fáj, mondom, fáj! ím csak imétlen
Tűnt hozzám. ’S azt is Dávidnak
*is<,> Dávidnak
kelle köszönnöm,
Dávidnak! koszorút koszorúért köss neki, Phoebe!
Oh köszönöm; de remeg lelkem, mikor azt is azonban
Eszmélem, netalán ez az új Véronai Költő
Megjárván Rábát, ’s Poprád’ tájára kerűlvén,
Ottan is Suffénusnak társára találjon.
Hexametereink már voltak; rosszak, de eléggé nagy számban, ’s pentametereink; a’ mit minden könnyebbnek néz mint illik. Én semmit nem óhajték inkább mint hogy lyrai darabjaink légyenek,
[186] arra tartván számot, hogy a’ nehéz szchéma bennünket arra viszen, hogy az alkotásban is szorosabban bánjunk magunkkal, ’s így nemesb ízlésű darabokat termesszünk. ’S ezeket hol a’ régi hol az új Classicusok’ ízlésekben próbálgattam.
[187] Mit nem törém magamat, hogy Metastasiónak eggy-két darabját, azokat a’ rövideket, álthozhassam; igen nagy okkal azt hivém, hogy eggy két quadrímből szőtt dal, ha jó, többet ér, mint eggy négy öt ívből álló nem jó épós hexameterekben. De hasztalan volt minden törekedésem; minden soron elakadék; sem rímeim nem voltak eléggé nemesek, sem soraimat scandálni nem tudtam. A’ jambus’ helyeire trochéus tolta magát, ’s a’ kemény vagy hosszu syllaba’ helyére rövid. Nem értém mint esik, hogy midőn hexametereink jobbak mint a’ németeké, scandált rímes sorokban nem adhatunk dalokat, és hogy én, ki németben el nem tévesztem a’ szchémát, eltévesztem magyarban, ’s fülem érzi hogy a’ sor hibás, de megigazítani
*de igazítani [Az igekötő sor fölé írt beszúrás.]
nem tudom.
[188] Eperjesen, ’s már négy eszt. előtt, midőn még Ráday meg nem ismértete annak prosodiajával, annak asztalán a’ kit keresék de nem találék, eggy német verset hagytam:
Ninon sieht dieses Blatt, und lächelt froh es an,
Vielleicht – o welche Götterlust! –
Vielleicht drückt sie’s an ihre Brust.
Götter, lasst mir den süssen Wahn,
Das höchste Glück auf eurer Erde,
Und macht, dass ich das Blatt jetzt werde.
[189] De a’ ki nem játszott muzsikai szeren a’ legtanultabb ujjak is hibás hangokat szólaltatnak; miként ne, midőn az ujj gyakorlatlan azonfelűl!
46.
Szepesből halmokkal jövének be a’ panaszok, ’s 1787. Januáriusban indúlék igazítani a’ hasonlásokat. Szepesen (így neveztetik a’ hely, áltellenben a’ Zápolyák’ várával ’s közel már az óriási Karpatushoz, fenyő-erdőkkel fogva körül), hol a’ Püspök ’s Kaptalanja lakik – az a’ hely, hol Pyrker a’ Szent Hajdan’ Gyöngyeit, és a’ Szent Hajdan Gyöngyei előtt álla Istenektől ihletett dalt, a’ Hárfához írta) – Szepesen, mondom, vendége levék Kanonok Molnárnak. Szálas, csontos férfi, nyájas, beszédes, ömledező, de a’ ki életében talán eggyszer sem nevete. Szégyelte azt.
Molnár meg nem foghatá, miért nehezítjük el mi a’ verselést, melly külömben sem könnyü munka. Homér összekevere minden dialekteket; nála ezer a’ folt, csak hogy a’ vers kiteljék; ő hosszúnak vette a’ rövidet, ’s rövidnek a’ hosszút.
[190] Eggy sorban álla könyvei közt valamit egész életében nyomtattatott, ’s gyönyörködve nézé hogy a’ sor olly igen hosszú, és hogy a’ mit adott vala, mind igen jó vala. – [191] Én annyi munkával olly keveset adtam, ’s nagyobb részére azt mondhatom, hogy bánom hogy adtam.
[192] Ezópnak valamelly Erdélyi fordításából kiszelé az Előbeszédet, mert ott az tanítatott, a’ mint mondá, hogy hazudni szabad. – De, úgy hinném, csak Poetának.
Lekísére szekeremhez, ’s újra meg újra szívemre
*újra <szeker> szívemre
köté, védjem a’ panasztevőket. Mindent ígértem, valamit az igazság nem tilt, enged, parancsol. –
Ita, ita; justitia praeclara virtus; ancilla tamen religionis. – De a’ justitia is relígio.
47.
Báró Brigido Mihály akkor Lőcsei Plebánus volt; elcserélte Kanonoki helyét a’ Plebaniával. Nagy nevelésű ember, tanúlt pap, szerencsés predikáló, igen kedves társalkodó. Mindent szerete, ’s így mindentől szerettetett.
II. József Szepesi Püspökké nevezte, majd Laybachban Herczegi Érsekké. De onnan visszakívánkozott, ’s ismét Püspök leve Szepesben. Képe rézre metszve szerencsésen van eltalálva.
48.
Lőcsének eggy másik nevezetes férfija is volt: Vice-Ispány Consil. Grádeczi Stansitth-Horváth Imre,
*Consil. <Horvát> Grádeczi <San> Stansitth-Horváth Imre,
utolsó férfi maradéka azon háznak mellyből Márk is erede, ki eggyütt vesze Zrínyivel, Szigetben. Nagy még nagy gyengéjiben is. Haragjában engesztelhetetlen, de
*engesztelhetetlen, <ha> de
csak ha útálnia kelle a’ kit gyűlőlt; de pirulni-tudó midőn érzé hogy megtévedett, vagy midőn a’ kit tüzében megbántott, érzeté vele, hogy erő benne is van. Ollyankor tettel hozá helyre a’ mit átalla szóval, ’s úgy leve szelíd a’ hogy vad vala. Fő-Notáriusának, kit minden másokkal maga is Spectabilisnak szokott vala nevezni a’ titulusokkal olly vesztegetve még nem bánó időben, Lőcséről Lőcsére eggy három lapnyi levelet íra in folio, ’s hogy megmutassa hogy ennek sokalja a’ Spectabilist, valahol a’ szó előfordúlt, és hány ízben nem fordúlt elő, kivakargatta azt, ’s Perillustrist írt helyébe; a’ szegény megbántott ezt maga láttatá velem, ’s úgy hiszem, hogy a’ ki az effélét el tudja tűrni, érdemli hogy tűressék vele. –
[193] De Stansics-Horváth mindég tizenkét ifjat tarta maga mellett patvarián, ollykor többeket is, ’s táplálta a’ szegény sorsú ifjakat, ’s a’ ki illyet tesz, az perillustrisozhatja a’ kit akar; azt neki minden elnézi. Józsefnek halálával, ő, ki a’ quinqueniumban Első Al-Ispány vala örömmel viselé a’ második Vice-Ispányságot, mert érzette hogy szükség van rá, és hogy ő ád fényt a’ hívatalnak, nem a’ hívatal neki. –
[194] Jelen valék eggy Gyűlésen midőn kérte a’ Rendeket, hogy valakit, kinek a’ zöld asztalnál nincs helye, küldjék el onnan, és midőn némellyek kérék, hagyná abba, letérdepele:
Vult ergo Incl. Universitas ut illum adorem? –
[195] Olly dolog, mellyet nem mernék mondani, ha szemmel-látó tanúja nem voltam volna. – De valóban a’ vadság sem rossz a’ maga helyén.
[196] Testvére Borbála, Berzeviczy Sándorné, anyja Gergelynek, Kakas-Lomniczon, szint olly nagy a’ maga nemében mint Imre a’ férfiak közt, ’s szint úgy tiszteletes mint a’ fija a’ maga nemeiben, de ezeknek gyengeségeik nélkül. – Lelkem tisztelettel hódol a’ három szeretett árnyéknak.
49.
[197] Kézsmárkot, hol tízedik esztendőmet éltem, megint meglátni, ’s annyi esztendők után látni meg, a’ Tátra’ lábainál, mellyen az éjjel-esett eső reggelig kemény jéggé fagya, hogy azt most jéghegynek nézhetém, és a’ melly a’ fel és le szálló
*leszálló [Függőleges vonallal elválasztva.]
nap’ tüzétől rózsaszínbe öltözve nyúla ki kopasz, fekete ’s repedéses szirtjeivel az éjlepte hegyecskék’ és dombok’ sorából, – ott, hol nyelv, öltözet, lakás, élelem, mezei munka ’s maga a’ természet is előttem újak valának, vagy csak képekből ismertek, – hol a’ szép és vad természetet a’ maga téli vad szépségében láthatám – eggy egész holnapot tölteni útban, ’s olly helyeken hol csak kenyeret sem találhaték; – ’s pártjára kelvén azoknak a’ kiket most bosszú, legalább a’ szenvedett bántások emlékezete nyomott; – példát
*nyomott; példát [A gondolatjel sor fölé írt beszúrás.]
adva tántoríthatatlanságomnak; – felejtve midőn bíró valék, melly felekezethez tartozom; – irtózva azon gaz játéktól, melly fél védeni igazságaikban a’ magáéit, ne hogy az igazságos védelem részre-hajlásnak mondathassék, – kedvelve azoktól, kik rettegének tőlem míg nem láttak; – ’s elhintve szavaim által, példám által a’ jó’ magvait – melly gyönyörü, melly irígylendő sors juta nékem, ’s huszonhét esztendős koromban! – Februáriusban tértem vissza Kassára, ’s Jelentésemet benyújtám tisztelt Előljárómnak.
Az megolvasá azt, jött szobámba, ’s megcsókola hogy reményinek megfeleltem.
50.
Jelentésemnek eggyik czikkelye fényt vona rám.
Sötét estve értem Hobgard Szepes Vármegyei városkába, mellyet eggy szerencsétlen tűz, az első házan kezdve az utolsóig, elégetett, ’s Szolgabíró Badányi, ki velem munkála, a’ Plebánushoz hajtata be. Eggy öreg Káplán jöve előnkbe, eggykor Lutheránus és Prussziai Hadnagy, mert a’ Plebánus elútazott. Midőn más nap tekintetbe vevém az iskolát, nagyobb előmenetelt találván itt mint sok helyeken, a’ derék Tanítót a’ Tanács’ jelenlétében elhalmozám magasztalásimmal. De a’ Tanító és a’ Tanács minden érdemet a’ távoly levő
*távolylevő [Függőleges vonallal elválasztva.]
Plebánusnak tulajdonítának, ’s beszélék, hogy ez a’ tiszteletes pap csaknem minden leczkén megjelen, hogy a’ tanítást kiveszi a’ Tanító’ szájából; hogy a’ gyermekeket könyvekkel tartja; és mivel a’ lakosokat a’ tűz csaknem minden vagyonoktól megfosztá, ’s így fijaik, leányaik iskolába nem játhatának, a’ megjelentek közt mindennap délelőtt és délután kenyérszeleteket osztogat.
Melegen tett jelentésem jó órában ment a’ Swieten’ és Pászthory’ kezeikbe; nem felejtém említeni hogy én a’ Plebánust soha nem láttam, hogy vele semmi érintésben nem állok, ’s a’ Helytartó-Tanács 1787. August. 9d. kiadá a’ rendelést, hogy a’ Vice-Ispány Ludwig János Hobgárdi Plebánusnak fényes gyülekezetben függessze melyére az arany emlékpénzt.
Eggy másik 1789. Május’ 14d. költ rendelés Györki István Pataki Plebánust Swieten előtt előbb szóval, később írva is tett esedezésemre, Apátnak hirdettete.
51.
Hívatali foglalatosságaim most Miskolczra, Egerbe, Jász-Berénybe, Hatvanba szólítának. Illy közel Pesthez, éltem az alkalommal, ’s bérepűltem oda.
Septemviratus és Királyi-Tábla még ekkor Budán tarták űléseiket. Ennek Assessora Ócsai Balogh Péter úgy akará hogy jelenjek meg az Országbírájánál;
[198] megtaníta, hogy
*jelenjek meg <más nap, délután <ötkör> ötkor,> az Országbírájánál<.> <délután ötkör, a’ Krisztínavárosi kertjében;> megtanítá, hogy [A törlésen belül a „délután” jav. ebből: „dél után”; a „megtanítá”-ban az ékezet lehúzva.]
vele németül kell szólanom, és hogy ha
wie heisst man reppenne ki száján, azt vegyem annak jeléűl, hogy elmerűlve gondolatjaiba, nem fogta fel a’ mit hallott.
*a’ mit <tőle> hallott.
Más nap tehát (1787. Aug. 1.) lemenék Múlatójába, a’ Krisztínavárosban. [199] A’ kerti-ház’ ajtaja előtt űle, prémetlen térdig-érő mentében, dolmánnyal, kalap nélkül, mert a’ hanyatlani-kezdő nap az udvar felé vetette árnyékát, ’s pipázott. Előtte eggy strimflis és parokás Úr. – Haja felverve fodorítója által; arcza verhenyeg; tekintete komor, hangja dörmögő; dolmánya ’s a’ Commandeuri pántlika elpiszkolva étekkel, tobákkal. Feje jobb válla felé hajolva. Rézre metszett képe szerencsés kéztől jött.
[200] Gróf Niczky Kristóf midőn magamat ’s hívatalomat megnevezém, elszalasztá a’ hangot, ’s átallá még eggyszer elmondatni ki vagyok, átallá mondani wie heisst man-jait. – Kommen Sie von Pesth? kérdé rövid hallgatás után. Elmondám neki hogy Kassáról jövök, hogy Jász-Berényben eggyesítettem a’ Protestáns iskolát a’ Catholicusokéval. – [201] So sind sie K…?
[202] Tudni akará, mennyi iskolám van egyetemben, ’s mennyije minden felekezetnek, ’s miért nincs a’ magaménak csak eggy is. – A’ Reformátusok, mondám, Megyémnek alsó részeiben laknak, ’s ott a’ helységek nagyok, ’s így iskolájok minden helyt vala, a’ hol templomok vala; őket nem érinté az a’ kir. rendelés melly a’ templomot és iskolát nem bíró helyeket, hogy az nekik csak azon feltétel alatt engedtetik, ha
*engedtetik, <meg,> ha
elfogadják a’ tanítás’ új rendét. A’ ki előttem viselé a’ hívatalt, iskoláji’ számát leginkább Szepesben igyekezék szaporítani, mert a’ Lutheránusok ott állítának eggyszerre igen számos iskolákat, ’s a’ Catholicusok’ iskolájival teheté a’ mit akara; én csak kilencz holnap olta szolgálok. Minekutána ez útamban szerencsés valék rá-bírni a’ Miskolczi Reformátusokat, hogy igen rég olta bírt iskolájok a’ Catholicusokéval eggyesűljön, ’s az igyekezetet a’ Superintendens maga is elősegélette; reménylenem kell, hogy dolgaim szerencsés menést vesznek, mert én magam is ezen felekezet’ tagja vagyok, ’s annál fogva bízodalmok hozzám nagyobb lehet. – Niczky bővebb híreket kívána a’ Superintendens felől, ’s kivált azt hallá örömmel, hogy az öreg, de az új idők lelkében él. Meghagyta, vigyem meg neki hálás köszöntését a’ szép példaadásért; magamnak pedig fejtegette melly szép ponton állok, ’s melly jóltevő idea az, hogy a’ hon’ polgárai eggy iskolában neveltetvén, egymáshoz szoktassanak, vallásbeli külömbözések séretlenűl maradván. – Most zsidó iskoláimról teve kérdéseket, és ha meg lehetek e elégedve azoknak Tanítójikkal. Akarnám, ez vala feleletem, hogy sok keresztyén iskoláimban hasonlókat találhatnék; eggyike, mondám, ismerte Mendelssohnt, ’s többnek született mint csak gyermekek’ tanítójának.
[203] Mintegy félóráig szóla velem. Akkor bal tenyerére támaszkodva felemelkedék, ’s eggy mondással ereszte el, honnan láthatám, hogy megjelenésem nála nem vala kedvetlen. – A’ strimflis Úr Helytartói-Tanácsos, eggykor Prof. Lakics vala.
[204] Niczky gyűlőlt és szeretett ember vala a’ maga korában. Nagynak minden hitte, jónak csak a’ kik közelebbről ismerék. – Rájnistól, az igen jó fejűtől tudom, hogy midőn Niczky Fő-Directora volt a’ Tudományoknak
*Tudományok[…] [Átírás.]
a’ Győri Kerületben, hol Rájnis tanított, Niczky bé vala árúlva Therésia előtt, ’s a’ Császárné’ gondjait Rájnis csendesíté el. – Nagy
*el. Nagy [A gondolatjel sor felé írt beszúrás.]
baj az emberre, de nagy szerencse az ügyre, ha a’ kormányon űlő messzére megelőzi korát és körét; nagy baj, ha a’ vezetett nem érti a’ vezetőt; az pedig, ha a’ vezetőnek nem lehet magyarázni, miért vezeti így, és nem amúgy, legnagyobb baj, ’s mind az emberre mind az ügyre.
[205] A’ kétes esetekben az ember’ érdemének bizonyos barometruma az, ha a’ gyanúba-vettet szeretik a’ jók; ’s Niczky ezzel dicsekedheték.
[206] – Kamarai Tanácsos D’Ellevaux-nak bizonyos alkalommal ezt mondotta:
Der wahre Staatsmann muss bey gewissen Fällen die gauze Last der Beschuldigungen über sich nehmen; sonst verwirrt sich alles. – Eggy valaki nagyon ohajtá tudni, mit csinál az öreg, ’s ez azt megsejtette. Hozzá izent, hogy korán reggel légyen nála. Az megjelent, ’s még ágyban lelé Niczkyt. – Csak tessék várni; mingyárt; mondá ez. – Megitták a’ reggelit,
*Megitták <az ebé> a’ reggelit,
megették az ebédet, meg a’ vacsorát is, ’s Niczky még is tartóztatá. –
Ich lebe so, wie heisst man, Tag zu Tag; gute Nacht, mondá neki, ’s éjfél
*neki, ’s <eleresztette> éjfél
felé eresztette el.
52.
[207] De midőn örűlve emlegetem jó órámat, melly Niczkyhez vezérle, pirúlva kellene emlékeznem eggy másikról, melly felette rosszúl üthetett volna ki, ha Védangyalom nem segélet volna bajomban.
Eggy nap – ekkor e, vagy más eszt., nem egész bizonyossággal tudom, mert itt jegyzésimben hézagok vagynak – nem lelvén szállásán Kovachichot (áltellenben azon gyalog úczával melly a’ Fortúna’ déli falai mellett a’ Duna felé vonódik;
*vonódik<)>;
a’ ház’ ablakai nyugotra nyilnak; annak éjszaki kétablaku szobájában Kovachich lakott, 1793.
*lakott, <nehány> 1793.
az eggyablakújában H––czy, az első emeleten), tiszti-dolgozojában keresém fel, a’ Kamaránál. – Nincs időm, monda; igen siető dolgot adtak; de mingyárt üti a’ tizenkettőt; ’s addig kész leszek. Jer Terstyánszkihoz. – Belépvén velem ehhez, német nyelven kéré, szenvedné meg hogy nála maradhassak, míg majd értem jő. – Terstyánszkin szürke kabát vala, fekete selyem nadrágocskával fejér strimflivel: én sötétkék frakkban valék, veres gallérral és hajtékkal, ’s fejér lajblival és nadrágocskával, ’s strimflivel, ’s mind Terstyánszki mind és papucsban; ’s öltözetem nem szúrhata szemet, mert ekkor sokan így járánk. – Sejtém én hogy az általam öltözetéről Buchhalter forma valaminek nézett ember sullyocskát akar adni magának, de a’ Buchhalter formák úgy szoktak; ’s jónak látám úgy tenni mintha meg nem sejtettem volna. – A’ Swieten’ systemjének jó vagy nem jó volta felől kezdé velem a’ beszédet. – Éreztetni akarja, mondám magamban, hogy ért a’ dologhoz; ’s látván hogy a’ dologhoz jól tud, örömmel felelék vala kérdéseire, ellenvetéseire, ha megkínált volna űléssel; mert a’ hév nap és a’ sok járás nagyon eltikkasztott. Már kérni akarám Herr von Terstyánszkyt, engedje hogy űlhessek, de a’ Buchhalternek nem akarék semmit köszönni; ’s minthogy derekamat alig bírtam, hátamat megvetém a’ falhoz. Még úgy is alkalmatlan lévén az állás, búcsút vevék Herr von Terstyánszkitól, nem tisztelettel, hanem csak tekintettel. Az nekem bántó kegyelemmel nyújta kezet. Kéteskedém, elfogadjam e. Elfogadám még is, de könnyedkén, ’s éreztetém vele, hogy az nincs a’ rendben. Mentem, ’s a’ Kovachich’ szállása előtt leűltem.
Még sokan vannak a’ kik Kovachichot ismerék, ’s emlékeznek mint hajlonga ez derekával, két kezével, midőn valamelly bohó történet kaczagásra fakasztotta. Jött ő is, ’s mihelyt engem megpillanta, elkezde nevetni, hajlongani, ’s hányá kezeit, mintha minden el volna veszve. – Tudod mit kaczagok? – Hogy tudhatnám? – ’S kinél hagyálak én téged? – Terstyánszkinak mondottad. – De ki tehát az a’ Terstyánszky? – Én Buchhalterteknek nézem. – Vevé észre hogy olly valaminek; no ti megjárátok egymással! Gondold el: a’ mint neki megnevezélek, ’s ő téged ebben a’ veres gallérú haczukában megpillanta, felkiálta magában: Mi lesz a’ nevelésből, ha iskoláink’ kormányára illy úczakoptatók állítatnak! ’s néked álla hogy megexaminál ’s halálra csipked. Hiszen ez a’ Terstyánszky épen az az Udv. Consiliárius, a’ ki a’ tanúlás’
*tanúlás’<.>
reformálásán eggyütt dolgozék Ürményivel. Kérlek az Istenért, mit öltözöl így! – De hát a’ te Illustrissimusod miért így? kérdém, de megszeppenve. – Megvan; hagyjuk abba! Mind a’ mellett rám parancsola, köszöntselek, ’s tégyelek bizonyossá, hogy örvend látásodnak.
53.
[208] Mint itt járék rosszúl haczukámmal, úgy eggy más helyt koszperdemmel. Kicsinységek, de beszélem, mert festik a’ kort.
[209] Eggy Bécsben szolgáló magyar, iskolai ismerősöm, ’s most Kir. Tanácsnok, de csak titulussal, rá beszéle, öltözzem strimflibe, még ha nagy helyre megyek is. Ellenkezém, de azt mondá, hogy neki, Bécs’ lakosának, azt jobban kell tudni. Hittem a’ gonosz Tanácsadónak, ’s úgy jelenék meg a’ Referendárius Pászthory’ ebédjénél, papucsban, nagy csattal, koszperddel, hajtáskával.
Belépvén az ebédlőbe, megrezzenék midőn a’ falról Gróf Szécsényi Ferencz, Skerlecz Miklós, Szily, Somsics Lázár nézének le rám,
*nézének rám, [A „le” sor fölé írt beszúrás.]
Obester Draskovics János pedig, mostoha fija a’ Hadi-Marsal Nádasdinak, kinek szemeit a’ Festő földre süllyesztette, pirúlni látszék érettem. A’ cseléd előttem ajtót nyita, ’s Pászthory elnémúlva fogadott. – Könnyü képzelni, melly kínok közt űltem az ebédnél, ’s melly nyugtalanúl vártam, hogy mehessek.
[210] Eggy későbbi Bécsi útam alatt (Novemb. 1789.) megjelenék Gróf Zichy Károlynál, az Országbírónál, magyarba öltözve. – Eggy Obester, eggy Pap, és én váránk, míg szobájából kijő, ’s mégyen széket venni a’ Helytartó Tanácsnál. Eggyik cselédje kyriejét
*
Kyriejét [Átírás, és lapszélére írt javítás is.]
(moldon hamuszín köpönyegét) tartá készen két kezében; ez mellett az ajtó’ másik felénél a’ másik cselédje kalapkáját, koszperdkéjét. Nyílék az ajtó, ’s az ifjú Országbírája kilépe, fodrozott fővel, hajtáskával, nadrágocskában, strimfliben, papucsban, ’s az eggyik cseléd kezébe adá kalapját és kardikóját, a’ másik válára ereszté a’ köpönyeget. –
Wer sind Sie? – Obrist bey… Was machen Sie hier? – Ich reise zur Armee nach Belgrad. – Wünsche glückliche Reise. – Illy könnyedkén vala elvégezve a’ Pap is. – Engem öt órára parancsola magához.
[211] Gróf Eszterházy Miklós, Követünk az Orosz Udvarnál, az 1764diki Dietán magyar ruhát vona valaha magára. Testvér öccse az akkor Váczi, tovább Egri Püspök felkiálta: „Hála Istennek, hogy Kemedet valaha a’ maga bőrében láthatom.”