Prof. Szabó Rhetoricát taníta Kassán, ’s Miklós Öcsém keze alá járt. Ez eggyszer jő, ’s hozza szőnyi Plebánus Nagy Jánosnak valamelly akkor megjelent könyvecskéjét, rímetlen versekben. Rosszacskák voltak a’ versek. Más nap kezébe adám az Öcsémnek a’ könyvet, ’s kértem, adná akkor Barótinak, midőn ez leczkéje alatt megpihen, ’s lesse-ki mit csinál ez, ha megolvassa a’ mit belé tevék. Baróti kaczagva nevetett. Imhol az oda tett vers.
Mint bánthattalak én
*bánthattalak <ugy> én
meg úgy, barátom,
Hogy te engemet ezzel a’ csömörlést
Indító csevegéssel öldököljÉL.
Testét lepje-meg a’ gonosz pokolvar,
A’ csorgó fakadékok, a’ büdös rüh,
És a’ csontokat-hasgató podagra,
Mint a’ gombolyag, húzza-össze ujját,
Ezzel tégedet a’ ki gazdagított,
Illy istentelen átkozott darabbal.
Ah, nem láttad e hogy szegény Kazinczyd
Elvesz mérgibe, majd ha olvasandja?
Várj, várj, nem viszed ezt el; össze gyűjtöm
A’ sok Kónyit, a’ nem magyar Zechentert,
’S nyomtat Landerer a’ mit holnaponként,
’S majd ha össze szedem, barátom, őket,
Érdemlett jutalom fog érni értte.
Várd bízvást! azalatt oszolj előlem,
Akármerre vezet szemed’ világa,
Rút fajzat, pökedelme nemzetemnek.