Mint bánthattalak én meg úgy, barátom,
Hogy te engemet ezzel a’ csömörlést
Indító csevegéssel öldököljél.
Testét lepje-meg a’ gonosz pokolvar,
A’ csorgó fakadékok, a’ büdös rüh,
És a’ csontokat-hasgató podágra
Mint a’ gombolyag, húzza-öszve ujját,
Ezzel tégedet a’ ki gazdagított,
Illy istentelen átkozott darabbal!
Ah, nem láttad e hogy szegény Kazinczyd
Elvesz mérgibe’, majd ha olvasandja?
Várj, várj! nem viszed ezt el; öszvegyűjtöm
A’ sok Kónyit, a’ nem-magyar Zechentert,
’S nyomtat Landerer a’ mit holnaponként.
’S majd ha öszve szedem, barátom, őket
Érdemlett jutalom fog érni értte.
Várd bízvást! – Azalatt oszolj előlem,
Akár merre vezet szemed’ világa,
Rút fajzat, pökedelme nemzetemnek.