HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Kazinczy Ferenc összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
’SONETTÓ’ MÚZSÁJA.1
[A kéziratban a magyar vers mellett:] Die Muse der Sonette.
So wie der liebende (Jüngling) mit seiner schönen Geliebten die reizvolle Schritte des Menüets tanzt, und die sich andrängenden Reihen des Saales durch seine tændelnde [!] wieder und wieder Kehre bezaubert:
So tanze ich, die schönen Locken meines Hauptes mit Orangenzweigen meiner Heimat Ausonien bekränzt, die Tänze meiner mir eigenen Leyer (Lied), da ich ihre zwey Vierlinge und zwey Dreylinge verflechte.
Jetzt kränzt meine Stirne ein Kranz von Reben. Dort, wo Tokaj seinem Gott den Nektar reicht, erhebt sich auf frohen Schwingen das noch nie gehörte Lied. Diese schöne Gegend ist nun mein neuer lieblicher Aufenthalt. Ein neuer Tibull hat mich in ihr verherrlicht, und ich besinge*
ich <mache> |besinge| [Betoldás a törlés fölött.]
ihn und seine Gattin nun dankbar wieder.
Mint a’ szerelmes járja szép párjával
Menüetje’ keccsel-teljes lépteit,
’S ígézi a’ Szála torlott rendeit
Enyelgő vissza ’s vissza fordúltával:

Honnom’ Ausonia’ narancsgallyával
Körűlövedzve főm’ szép fürtjeit,
Úgy járom én a’ dal’ lejtéseit,
Két négyét öszvefűzve*
öszvefűzve <sz>
két hármával.

Szőlő keríti mostan homlokom’.
Ott, hol Tokaj nyújt nektárt Istenének,
Víg szárnyakon kél a’ nem-hallott ének.

E’ szép vidék lön kedvellt birtokom.
Eggy új Tibull itt megdicsőjtett engem,
’S én őtet és hölgyét örökre zengem.