Rozikám!
[. . .] és igazán – Oh mint kezdem érezni annak a’ [. . .] a’ mellyet az a gondolat szokott Szivünkben teremt[. . .]
[. . .] szivem eddig tsak vastag indúlatoktól lepettetett meg [. . .] volt rakva valódi gondolatokkal, és az én képzelődés[. . .]ömén tudott andalogni. De mikor a’ te szép Szemeid el á[. . .] gyengeségemet, mikor eggy puha ölelés meg esmér[. . .] kellemetes érzés semmit sem érezni, akkor kezdette dajkál[. . .]ról az életnek édes tejét szopni az én még tsetsemő Szerel[. . .] Piros rósák között ringatták őtet az angyali örömök, homlo[. . .]k ki derűlt Egéről tüzes ragyogva szikráztak böltsőjére [. . .] életemnek két tsillagi, ájulásba esett volna a’ gyúlasztó hőség [. . .] de apró sohajtásid lágy szellőtskéi legyezték fel. Igy neveked[. . .] meg az én Szerelmem ’s így kőltözött ajakidról Szívembe, és azt holmi birtokival tele töltötte, elmémbe ujj gondolatokat szállított, képzelődésemnek gyönyörüségesebb szcénákat nyitott elejébe –
Ezek között az édes és kedves Változások között lelkem magát el tévesztette, és egyébről a’ te arany neveden kívül nem tud emlékezni. Az én lelkem nem egyéb hanem eggy halhatatlan sohajtás, az én testem tsupán tsak eggy látható Szeretet, és az egész Melitesz mind öszve eggy mind végig sohajtó szeretetnek bálványja, melly a’ te mennyei nevednek van fel szentelve.
Forró Sohajtások! Lelkemnek el szakasztatott részetskéi! ha az én egyedűl valóm engem nem szeret repűljetek fel az Égbe és ott várjatok engemet, mert én haldoklok. – De ha eggybe találkoztok azokkal a’ testvér sohajtásokkal, mellyek az én nevem említésével bolyongottak ki az ő szájának rosássából, térjetek vissza, mert úgy élni ki[. . .]k. Térjetek vissza, ’s fujjatok kedvezőleg szerelmem hánykodó hajójára, me[. . .]k vitorlája a’ Remény, kormányja az állandó hűség, révpartja az én szerelmesem szátskája, a’ hova a’ leg fűszerszámosabb tsókkal óhajt bé szállani –
Melitesz