Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

Minthogy az én szerető Szívem azt hiteti el én vélem, hogy Te örűlsz az én boldogságomnak, ezért jelentem én azt néked elsőben is, hogy én a’ megelégedésig boldog vagyok. – Boldog vagyok igen is, boldogabb mind azoknál, valakik érezték valaha e’ boldogságot. Ne tsudáld ezt, mert minden szerentsémet [fel találh]atom^* ez eggybe, hogy Te én rólam emlékezel meg. . . [A’ Te köszöntésed ollyan vólt] nékem,^* mint a’ leg édesebb méz, sőt – meg botsáss, hogy [azt tsak a’ mézhez ha]sonlítom,^* ollyan volt az, mint a’ Te leg édesebb [tsókod, mikor szerelmes szav]aidban^* tett alkunkat hév ajakiddal meg petsételed.

[’S Te én] rólam^* emlékezel? ’s te köszöntöttél engemet? [Oh! kedves köszöntés,] melly^* minden jókat magába foglal. Oh vajha én olly [bóldog lehetnék,]^* hogy te el hihetnéd azt, hogy én az által boldog vagyok! . . . [Akkor tu]dnám^* igazán nevetni azokat a’ fekete vérű komorokat, a’ [kik a’ haland]ók^* boldogságát semminek tartván olly megutálva oltsárol[ják.]^* –

Kedves volt nékem a te köszöntésed, még a más szájából is, [és az én szeretetem] nem^* hagyta szemembe tűnni azt a’ fogyatkozást, a’ melly[et a’ Te köszöntésed]nek^* kellett a’ más ajakán szenvedni, olly erősen képzel[tette vélem]^* a’ te szép Személyedet, hogy a’ te hív biztosodon is, sőt még a’ [néma fa]lakon^* is az én képzelt Rózimat akarta velem tsokoltatni. – Esmérd [meg itt,]^* mennyit tehet eggy hűséges szívben a leg hathatósabb Szerelem!

Esmérd meg ebből mennyire meg tetézted volna boldogságomat ha [Lev]eledre^* méltoztattad volna külömben is boldoggá tett martalékodat. Kevésnek tarthatod ha még tsak azt mondom hogy örömkönnyeket hullattam vólna arra, hogy minden betűiben kedves Rozimat tsokoltam volna, hogy száz annyival többre betsűltem volna szíves köszöntésnél – úgy vagyon és ha Szivembe bé láthatnál ha – – – De botsáss meg szeretett Rozim, talán kétséges is akarok lenni a’ felől, hogy te Szívemet jól esmered. Botsáss meg! az én bizonyos Szerelmem kételkedni is szeret. –

Ellenségem az a’ szükség és valóba meg érdemli gyülölségem[et,]^* a’ melly az én meg elégedésemet eggy két sor írással kevesebbé tette. Eggy két sor ártatlan tsók bőven ki fogja ezt potolni. – Ohajtom is azt a’ kedves szempillantást, unalommal számlálván addig az orákat, a’ mellyben rövid időn olvashassam a’ te Szép Szemeidben az én Fatumomat, a’ mellyben éreztethessem veled, melly forró akkor az én sohajtásom, mikor azt a’ szeretet lobbantja fel, és a’ mikor az én lelkem eggy kostolható tsókká válván duplás tsattanással fogja ezt a’ te ajakidnak esküdni, hogy egyedűl tsak te érted él –

[. . .] és igazán – Oh mint kezdem érezni annak a’ [. . .] a’ mellyet az a gondolat szokott Szivünkben teremt[. . .]

[. . .] szivem eddig tsak vastag indúlatoktól lepettetett meg [. . .] volt rakva valódi gondolatokkal, és az én képzelődés[. . .]ömén tudott andalogni. De mikor a’ te szép Szemeid el á[. . .] gyengeségemet, mikor eggy puha ölelés meg esmér[. . .] kellemetes érzés semmit sem érezni, akkor kezdette dajkál[. . .]ról az életnek édes tejét szopni az én még tsetsemő Szerel[. . .] Piros rósák között ringatták őtet az angyali örömök, homlo[. . .]k ki derűlt Egéről tüzes ragyogva szikráztak böltsőjére [. . .] életemnek két tsillagi, ájulásba esett volna a’ gyúlasztó hőség [. . .] de apró sohajtásid lágy szellőtskéi legyezték fel. Igy neveked[. . .] meg az én Szerelmem ’s így kőltözött ajakidról Szívembe, és azt holmi birtokival tele töltötte, elmémbe ujj gondolatokat szállított, képzelődésemnek gyönyörüségesebb szcénákat nyitott elejébe –

Ezek között az édes és kedves Változások között lelkem magát el tévesztette, és egyébről a’ te arany neveden kívül nem tud emlékezni. Az én lelkem nem egyéb hanem eggy halhatatlan sohajtás, az én testem tsupán tsak eggy látható Szeretet, és az egész Melitesz mind öszve eggy mind végig sohajtó szeretetnek bálványja, melly a’ te mennyei nevednek van fel szentelve.

Forró Sohajtások! Lelkemnek el szakasztatott részetskéi! ha az én egyedűl valóm engem nem szeret repűljetek fel az Égbe és ott várjatok engemet, mert én haldoklok. – De ha eggybe találkoztok azokkal a’ testvér sohajtásokkal, mellyek az én nevem említésével bolyongottak ki az ő szájának rosássából, térjetek vissza, mert úgy élni ki[. . .]k. Térjetek vissza, ’s fujjatok kedvezőleg szerelmem hánykodó hajójára, me[. . .]k vitorlája a’ Remény, kormányja az állandó hűség, révpartja az én szerelmesem szátskája, a’ hova a’ leg fűszerszámosabb tsókkal óhajt bé szállani –