HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Verstisztázati füzet
A’ vídám természetű Poéta.
Sírhalmok! Gyász Temető Kertek!
Mellyek örökös Setétség’
’s Szívet borzasztó Tsendesség’
Mostoha keblében hevertek.
Ti bús Melánchóliának
Setétes Vőlgyei!
Hol szomorú Múzsájának
Áldozott Hervey.

Itt az Érzésnek minden neme
Még az Élőbenis meg hal;
*
A többi versszak tördelésétől eltérően ez a sor nincs bekezdéssel kezdve.
Füle tsak tsendességet hall,
A’ semmitől irtózik szeme.
A’ Tziprus a’ Hóld’ fényénél
Árnyékát mutatja,
Eggy sírból ki tántorgott Szél
Bádgyadtan mozgatja.

Szőrnyű Környék!*
<ke>
mellyhez a’ Lélek
Fántáziáin repűlve
Irtózással megy, ’s réműlve
Fél hóltan hátrál vissza vélek.
Szőrnyű Környék! kérkedj bátor
Bús lantú Youngoddal:
Isten hozzád, Gyászos Sátor!
Komor Anglusoddal.

Mások irtóztató Énekkel
Bőgessék bús Obojjokat,
És Siralmas Nótájokat
Jajgassák keserves Versekkel;
Kerítse szűrke Hesperis
Gőzölgő fejeket:
Én nem óhajtom eggyszeris
Követni Ezeket.


A' fel...

[A’ Tanúnak hívott liget]
[A vers hiányzó részéről l. a társszövegforrást.]


[…]
Az én Lelkem’ sóhajtásitól
Reszket a’ fáknak levele,
Mellyeket itt mélly panaszitól
Lassú zúgással emele. – ..

Nézd, – a’ fűvek’ özön*
<lútskos> özön Az áth. szó fölé írva.
harmatja,
Nézd, még mostan sem száradt fel;
Bár a’ forró Nap szárogatja
Mind úntalan hév tüzével.

Ezek az én olvadt szívemnek
Vízzé vált párázatjai,
Ezek e’ két ki száradt szemnek
Könnytseppé váltt harmatjai.

A’ többit a’ Virágtőltsérek
Fel szívták a’ múlt Napokban:
Hogy a’ Virágok illy kövérek,
Ah,*
A vessző utólagos betoldás.
Nékem az be’ sokba’*
Az s olvhtl. betűből jav.
van! –*
A gondolatjel utólag betoldva.


A’ távolról kínzó.
Most vagyok Veled szemben
Először miólta élek:
Mégis*
Jav. ebből: Még is
belől szívemben
Mindég kínzál Kegyes Lélek.
Én Északra laktam, te Délre:
Még is tüzed velem lakott,
’s*
Utólag a sor elé írva.
Mindég perzselte Északot;
Ah, én nem mehettem olly félre.
Most a’ tűz mellett vagyok,
’s Nints olly szenvedésem!
Mert égésim olly Nagyok,
Hogy meg*
Az e utólag megkisebbítve.
halt*
Jav. ebből: ?haltt
érzésem.


A’ felg…*
A vers címéből a kéziraton ennyi olvasható.
*
A vers eleje az 53ab lapon olvasható. Autográf tisztázat, töredékes. Mivel a lap jobb felét letépték, az első nyolc szakaszból csak szövegdarabokat ismerünk. Néhány versszak végszavai hiányoznak, illetve – a hátoldalon – csak néhány végszó maradt ránk.
Még tsak […]
Míg […]
Vígadtam […]
Semm[…]

Ha Nyárba […]
Lankasz[…]
Itt a’ híves E[…]
El óltott[…]

Ha el tikkadt […]
Szomjúztak […]
Elevenedtek erei […]
E’ híves tserg[…]

De most, Laura […]
Nem olly hévseg[…]
Nintsen semmi, ah […]
Melly óltsa e’ me[…]

*
A következő lapon a további versszakokból csupán az utolsó három sor vége látszik.
[…]em:
[…]on
[…]egszem!

[…]
Másszor tikkadt és el alélt
Testem új életre jött,
Ha e’ híves forrással élt,
Melly itt zúg ez Hegy előtt:

De most, noha tsípésivel
Majd ki szedi fogamat,
Mégis híves vizeivel
*
<Nem ez>
Ez sem óltja szomjamat;

Mert minden tseppjét, tüzemnek
Heve meg emésztette,
Mihelytt lángaló szívemnek
Le folyt vala mellette.

Mit tsináljak? – e’ gyúladás
Terjed; – a’ szél gerjeszti.
Hasz’talan minden fáradás!
A’ vizet meg emészti.

Míg még gyengébb gyermek valék:
Melly könnyű vólt pihennem!
Illy kínt még nem tapasztalék;
Nem rég’ólta van bennem.

Nem régólta tsatáz velem,
Ah, Laura, Kedves alak!
Ah, tsak azólta viselem,
Hogy eggyszer meg láttalak.

Tudom, Laura! e’ kín tőled
Kerűlt; de nem esmerem.
Ah, árthatsz é? azt felőled,
Laura! hinni nem merem.

Hisz’ élettel ketsegtette
Pillantásod szívemet?
Úgy van: tsak azért sértett e’,
Hogy gyógyítson Engemet!


A’ Szépek’ Szépe.
Ti, élet édesét lehellő Leányok!
A’ Szépség’ tüzénél olvasztott bálványok!
Kiket imád sok szív, áhítva reszketvén,
’s Fel lobbant óltárán temjénét égetvén.*
A pont vesszőből jav.
Óldjátok le rólam hitvány kötésteket,
Félre! nem imádlak*
imádlák em.
többé benneteket:
Mert minden szépséget, mellyel hódítátok,
Már az én Szépembe’ eggy summába’ látok.

Jer, Szépem! mutasd meg azt kevély Nemednek,
A’ miből ők eggyel alig ditsekednek:
Hadd mondják, a’ kiknek van finomabb ízek:
Te vagy a’ Remek-kép! azok tsak a’ Skízek!
Léda’ Gyermekinek hűljön meg a’ vérek;
Szégyenljék a’ Görög Országi Vezérek,
Hogy ők Helénáért vesződtek Trójánál,
Holott lehet, ’s van szebb Személy Helénánál!

Állj ki, Irígy! találj motskot tagjaiba’;
Nézd, Leg kényesbb Ízlés! van é benne hiba?
Ha valamelly részét hibásnak lelitek:
Hibáztok! a’ szépet rútnak képzelitek.
Ha kérditek tőlem: mi Szép? – Azt felelem:
Én a’ szépet ’s rútat olly formán képzelem,
Hogy Szép mind az, a’ mi ő benne láttatik,
A’ mi benne meg nints, az rútnak mondatik.

Nints hát semmi hiba, mind igy ítélgetnek,
Nints e’ Remekében a’ bőlts Természetnek!
De én e’ Remekbe én eggy hibát látok,
Mellyre, ti, el fogott szemek, pislogátok.
Hogy ámbár a’ pazér Természet’ bő keze
Minden szépségeket ez eggyre hímeze:
Mégis e’ remekben ez a’ nagy tsonkúlás:
Hogy ő veleis köz a’ végső el múlás! –

Isten! hát tsak azért mivelsz illy remeket?
Azért árasztasz rá minden Szépségeket?
Hogy eggy Légyen-szódat fel dúló Múljonnal
Minden Szépségeket el törölj azonnal. –
Hová teszed akkor illy Ditső Mívedet,
A’ millyet még semmi főld’ pora nem fedett?
Hadd tudjam! sírjára Rózsákat plántálok,
’s Ezt írom rá: Szépek! –: de Ez szebb vólt nálok! –

Jer, Szépem! tsak Néked*
<mutasd meg> tsak Néked Az áth. szó fölé írva.
lehellek, míg élek:
Míg eszemet tudom, tsak te rád eszmélek.
Ha meg halsz, ’s még akkor el nem húnyt életem:
Meg mered’tt tested szívembe temetem.*
temetem Tollhiba.
Ha élet tenéked még hosszabb adatott:
Szóljál sírom felett tsak eggy fél szózatot;
Akkoris szikrái a’ hév szeretetnek
Fagyos tetemeim között langot vetnek! –


A’ Poétákba’ lakó Istenség.
Poéták! felőletek
Azt tartják; hogy bennetek
Lakik Istenség,
Mellynek égi malasztja
Tüzetek’ fel gyúlasztja,
Melly bennetek ég

Poéták! én rólatok
Semmit sem állíthatok,
Ti dolgotok*
<érzéstek> dolgotok Az áth. szó fölé írva.
az.
De hogy kezd eggy Isteni
Erőt Lelkem érzeni,
Már az szent igaz.

Poétak! tsak eggyszersem
Látnátok az én Versem’;
Ha ez nem vonna.
Meg mondjam ez Istennek
Ditső Nevét? – ah, Ennek
Neve – Beldonna.


A’ Fársáng’ Bútsúzó Szavai.
Űzik már a’ Farsangot!
Bor, Muzsika, Tántz, Múlatság,
Kedves törődés, fáradság,
Kik hajdan itt múlattatok,
A’ közhelyről oszoljatok!
Kongatják a’ Harangot!
Űzik már a’ Farsangot!

Fussatok hát, Víg Napok!
Tíz hete már*
A sor fölött beszúrva.
hogy vígsággal
Játszódtatok e’ Világgal.
De itt lepnek a’ Papok:
Fussatok hát Víg Napok!

Pszt! minden Tántzpaloták!
Ürűljön boros asztalom,
Némúljon meg a’ tzimbalom,
Szűnjetek meg, hahoták!
Pszt! minden Tántzpaloták!

Könyvhöz, Dáma, ’s Gavallér!
Elég vólt a’ sok Ördögnek,
Kik belőletek köhögnek.
Itt van! itt a’ szent pallér!
Könyvhöz, Dáma, ’s Gavallér!

Itt a’ Bőjt! koplaljatok!
Itt van; ’s ízetlen olajja
A’ tsókokat majd le nyalja. –
Szent ételt is szopjatok!
Itt a’ Bőjt! koplaljatok!

Vége már a’ nőszésnek!
Kiknek nem jutott házaspár:
Úton-útfélen elég jár.
Tsont azoknak, kik késnek;
Vége már a’ nőszésnek!

Enni kell a’ Bőjtbeis!
Azért, ha ki szép párt lele –
Nem zsíros az – élhet vele.
Kukríkol a’ tsírkeis!
Enni kell a’ bőjtbeis!

Jaj, siessünk, Híveim!
Mit érzek? – mi szent szag? – ver da? – –
Jaj! jön, –*
jön, – A sor fölött beszúrva
jön a’ Hamvas Szerda!
Bé hamvazza szemeim’:
Jaj, siessünk, Híveim!

Vig Lelkek!*
<már>
nem láttok már!
Bár nem láttok: de tőletek
El nem válok, és véletek
Leszek: ’s ez igy legyen bár;
*
<Bar>
Vig Lelkek! nem láttok már

*
A következő sor előbb bekezdés nélkül szerepel, ezért lehúzva, majd újra leírva bekezdéssel.
Most veszek már Maskarát!
Köz-helyen nem szabad lennem:
Azért áll-ortzát kell vennem;
Hogy ne lásson Pap, ’s Barát,
Most veszek már Maskarát.

’s Fársángolok Véletek
Rejtőzvén szent Maskarában
A’ Vallás állortzájában
Negyven napig nevetek
’s Fársángolok Véletek.

Most nyúgodjunk: a’ Diő!
Pislog a’ Dáma ’s Gavallér;
Beteg, ’s oda a’ sok tallér. – –
Majd meg*
m eg Ért. sz. em.
jön tán egéssége,
Hervadó kedve, ’s szépsége;
A’ Kőltség-is tán ki jő:
Most nyúgodjunk: a’ Diő!!!


A’ Viola.
Illatoztasd Kebledet,
Édes Violám!
Mellybe’ hév szerelmedet
Gyakran kóstolám. –
Míg tsókjaid’ harmatja
Mézét reám tsorgatja:
Lelkem addig lételét meg nem únhatja!


Az elragadtatott [érzékenységek]
Laura! kellemességidne[…]
És mosolygó Szépségidne[…]
Fűszerszámos balzsa[…]
Érzésimet meg szédíté,
Meg bájolá, részegíté,
’s Eggy perre borso[…]*
<indított[…]> borso[…] Az áth. szó fölé írva.

Köztök nagy perlés lázzado[…]*
Jav. ebből: támado[…]
Mellyet az abból támadott
Szent Ditsőség okoza
Hogy mellyik az, ki tégedet
Meg érezvén fel ébredett,
’s Nékik ennyi jót hoz[…]

Mindenik nagy hevességgel
Perlett, hogy e’ ditsőséggel
Birjon a’ többek felett
Illy formán szóltak eggymásnak*
A n olvhtl. betűből jav.
Míg e’ heves tzivódásnak
Lelkem által vége le[…]

[…]AGLÁS.
[…]gatok
[…]
[…]rgyon szúnyókálva:
[…]tözött
[…]ött
[…] el jött sétálva.

[…]tus mellett
[…]m lehellett
[…]bróziás illattal.
[…] meg érzettem:
[…]lettem.
[…]es tsiklándozattal.

LÁTÁS.
[…]ly álomból
[…]dalgásomból
[…]emde én pattanék ki?
[…] nyilaimat,
[…]llantásimat
E’ kis berek’ Vidéki.

Míg tüzes szemem sokára
Rá akadt a’ szép Laurára
’s Fél oldaltt reá tsapott.
Ah, mikor a’ több szem között
Látásunk öszve ütközött,
’s Eggymástól lángot kapott!

Ah, mikor új pillantása,
’s Elevenebb katsíntása
Kétszer az enyimre lőtt!
Bezzeg, el oszlott álmatok;
Bezzeg, mind fel pattantatok,
Nem túnyán, mint az előtt.

Zefir játszván szép hajain
Elefánt tetem vállain
Melly szép színeket adtak!
Rózsát mosolygó ajaka,
Hószín mellye márvány nyaka,
Ah, miként el ragadtak!

HALLÁS.
Hát mikor mélly sóhajtása,
’s Bádgyadt hangon tett szolása
Ébredt fülembe hatott?
Édes ájúlás lepett el,
Melly eggy mennyei élettel
Ketsegtetett, biztatott.

Mikor mellé ereszkedtünk,
’s Végre, – hogy sok kérést tettünk, –
Ezt mondotta: Szeretek:
Ah, e’ szóra vérünk égett,
És minden elevenséget
Tiis le vetkeztetek.

Mikor mézes beszédére
Örök hűséget ígére,
’s Illy’ bíztató hangon szólt:
Szeretek! téged’ kedvellek,
Tsak néked élek, ’s lehellek;
Míg be nem fed a’ sírbólt!

Akkor, – óh, mert e’ szavának
Olly édességi valának,
Hogy élet ömlött belénk! –
Eggy legédesebb mennyei
Öröm’ gyönyörködései*
gyönyörkédesei em.
Repestek vígan felénk.

Mikor Kedvesének mondott;
El vett minden bút és gondot
Ez az édes Nevezet,
’s Hízelkedő beszédének
Mézzén le tsorgó szívének
Mindnyájunk temjénezett.

TAPINTÁS.
Közte e’ temjénezésnek,
’s E’ mennyei ihletésnek
Kezeim’ fel emelém;
És jótételét hálálván,
Ez imádni méltó bálván’
Szent testét meg ölelém. –

Óh, halhatatlan Istenek!
Mit érzettem? – ah, millyenek
Vóltak gyenge tagjai!
Mellyek hogy reám hajoltak,
Nálok gyengébbek nem vóltak
A’ Rózsa’ harmatjai.

Mellyét Érósznak melege
Olvasztván, gyengén pihege
Két kerek dombja alatt.
Kezemet tévén szívére,
Sűrűn vert, és minden vére
Hozzám örömmel szaladt.

Mint a’ hó a’ Nap’ tüzétől:
Úgy az ő hév szerelmétől
Mind el olvadva valánk;
Életünk belé kőltözött,
’s Ölelő karjai között
E’ Világnak meghalánk!

IZLÉS.
Mit ér a’ szép gyümőlts maga,
Bár sima, ’s jó színe, szaga;
Ha nints íze, melly tessen?
Ti tsak Laura’ szépségére
Bámúltatok, méz ízére
Nem ügyelvén szemessen.

Nints a’ nektár ollyan édes,
Mellyet ki tőlt Ganimédes
Jupiter’ tsészéjébe’;
Óh nem bír az annyi jókkal,
Ha tsak ezt eggy illyen tsókkal
Nem egyvelíti Hébe.

*
<Óh, méznél édesbb ajakok!>
Illyen ízzel nem kínálja
*
<Melly ambróziát folytatok>
Gazdag lakosit Pankhája
*
<Rózsaszín kelyhetekből!>
’s Más termékeny Tartomány:
Még illy étele ’s itala
Eggy nagy Királynak sem vala.
Óh mennyei adomány!

Óh, méznél édesbb ajakok!
Melly ambróziát folytatok
Rózsaszín kelyhetekből!
Melly mézes tsókok valának,
Mellyeket kőltsön szopának
Hév ajakim ezekből!

Tsömört ád az édes, ha sok:
De ezek nem únalmasok,
Ez nem ollyan Édesség.
Óh, Laura! szám’ appetitját
Ne tsald meg; ne tarts Diétát;
Óh nints’*
<az>
ebbe*
Olvhtlan szóból jav.
sok ’s*
sok ’s A sor fölött beszúrva.
elég!

LELKEM.
Mit tzivódtok? óh, szűnjetek,
Híveim! mit versengetek? –
Tsak Laurát imádjátok.
Lebegjetek Gyönyörűség’
Szárnyain, ’s az Örök Hűség’
Pontjára mozgassátok.


[A’ Méz’ méze]
[A vers hiányzó részéről l. a társszövegforrást.]

[…]
Be jöve azonba’
Laura sátoromba;
’s Mondám, mi bánt rég’ólta.
Tsudálta: – el mettzett
Eggy kitsinyt, ’s úgy tettzett,
Hogy*
H<.>ogy
elébb meg tsókolta.*
tsókolta Tollhiba

Ezt edd meg: ez tán jó! –
Meg eszem. – – Egek! ó!
Még olly édest nem ettem!
Adj! óh, adj! több mézet,
Mellyet szád ígézett!
Óh adj! – így esdeklettem.

Adott még többet is:
’s Meg nem mézeltetis
Adott a’ Kis tsíntalan;
De én meg esmértem, –
’s Édességet kértem
Szátskájáról úntalan’. – –

Kis Méhek! kerteken,
Mezőkön, berkeken
Mit futtok sok veszéllyel?
A’ szép patakokra,
A’ szép virágokra
Repdesvén szerte széllyel?

Mennyi sok munkával,
És idő’ jártával
Gyűjthettek eggy kis mézet? –
Szálljatok Laurára!
Az ő szép szájára
Vénus sokat tetézett.

Jöjjetek! ’s így nem lész
Ollyan sok ’s édes méz
Sohol, mint a’ tietek.
Jöjjetek! ’s így nem lész
Ollyan boldog méhész
Sohol, mint a’ tietek.


A’ szerelmes szemek.
Ah, ne vesd rám két villám szemedet
Olly hasgató tekíntéssel:
Kérdezd meg tsak, ő fog majd Tégedet
Vádolni a’ sebhetéssel.

Nem érzed é, miként zsibong a’ vak
Ámor’ rajja szemed körűl?
Ki mérget mézel, ki bilintset rak,
Fáklyát gyújt, nyilat köszörűl.

Én látom azt! – Szátskád rózsájában
Látok még eggy nagy táborral:
Lelkemet gyomrozzák, ’s ő hijában
Küszködik annyi Ámorral.

Kettő pillantásodnak*
A -nak utólag beszúrva.
szárnyain
Repüle szívem várába:
Már most dombol le omlott hantjain;
Hallod? mint dobog a’ lába! –


A’ patyolat.
Le vetkezett Kedvesem,
Már feredni készűl:
Jer, Múzsám! majd meg lesem
Millyen ruha nélkűl.

De látod é? nem mutatja
Ő*
Jav. ebből: E’
e’*
Utólag beszúrva.
bokroknak kíntsemet,
Örzi vékony Patyolatja
Gyönyörűségemet.

Mint a’ Napnak tekínteti
Mikor a’ setét felhőkből ki vetkezik,
Ki derűl, ’s magát szebben kedvelteti,
Ha tsak vékony ködök fedezik:

Úgy az ő szépségei,
Mellyeket a’ ruha fedett,
Komor fedelei
Közűl ki fényesedett.

És most tsak eggy világos
Ködből súgározik,
Mellyből súgára méltóságos
Fénnyel játszadozik. –

Oszolj széllyel, kis selyem köd, tisztúlj fel,
Ne fogd el Napomat, kis Fellegetske!
Bár tégedet drága pénzért tanúltt kézzel
Szövöttis az Ásiai leg szebb Menyetske.


Az Éj és a’ Tsillagok.
Régi víg Kedvem’ szép*
A sor fölött beszúrva.
Horizonja
Szűrkűlt borzasztó setétségre,
Eggy komor Éj mord gyásszát rá vonja,
’s Régi Napom nem derűl Égre.

Kedvesem’ szép szemei vesztemet
Vígasztalni fogják magok:
Óh hát*
A h f-ből jav.
fényesítsétek Éjemet
Ti, eggy pár Halandó Tsillagok!


Az emésztő tűz.
Az égető Kutyátska
A’ zőld mezőt aszalta,
’s Alatta Flóra’ hímes
Virági haldokoltak;
Fonnyadtak a’ Ligetnek
Zőldségi meg konyúlva:
A’ főld’ egész határi
Alélva bádgyadának.

Én bennemis van eggy tűz,
Mondják, hogy az Cupídó;
Én nem tudom, ki légyen,
Nem esmerem nevéről;
Elég, hogy ég melyemben,
’s Olvasztja nagy tüzével:
Szemlátomást betegszem,
És már alig lehellek.

Tegnap le szálla tsendes
Tseppekkel eggy esőtske,
Meg áztatá az Erdőt,
És a’ Mezőt vizével:
’s Im a’ beteg Virágok
Mindjárt fel éledének,
’s A hervadó Levélkék
Új életet kapának. –

Óh, vajha én reám is,
Az én alélt fejemre
Eggy illyen éltető víz’
Hűs tseppje harmatozna!!!


[A’ Feredés]
[A vers eleje hiányzik, l. a társszövegforrást.]

[…]
Ti pedig, szemeim, ti ide vígyázzátok,
Mit akar ott a’ ti ígéző Nimfátok?
Ni, ni, ruháit le vetette,
’s A’ rozsa’ tövére tette. –
Maga indúl: – most már, most nézzetek!
A’ Nézés’ Istene légyen véletek!

Ahol megy! – – ah melly Isteni képnek kell lenni,
Melly hátúlról is ennyi Grátziákkal kezd jelenni? –
Ah, bár láthatnátok, melly szép
A’ halhatatlan Kép? –
Ah fordúlj erre szép Istenné – – –
Egek! – mi tsuda? – ah, szemeim!*
<sz>
mit lát[t]ok?*
tok Ért. sz. em.
Mint reszkettek? –
Mint meredtek? –
Mint fel lobbanátok? –
Már ki pattannátok,
’s Tán golyóbiskátok’
A’ nézés tövéből ki venné? –

Ah, mit látok? – irgalmas Egek! –
Az én Kintsem! – – alig pihegek! –
Vissza fordúlt az én Galambom, – vissza nézett! –
’s Szememet, Szívemet, Lelkemet, mindent meg igézett.
Az én Kedvesem fut amott! –
Ah, mint dobog szívem belől! –
Ah, mint olvadok minden felől! –
Isten! – Egek! – Jaj el fogyok! –
Ne hagyjatok! – mindjárt le rogyok! –
Az én Kedvesem fut amott! –
Ah, őtet – őtet láttam ott! –

Ahol megy! – ah! mit látok? – – mezítelen! –
Irígylem e’ Vidékeknek ezt:
Hogy látják, a’ mi engem öl ’s éleszt, –
’s Szerelem társimmá lesznek illy hirtelen. –

De tsalódom! – ti láttok testén
Valamelly leplet, – – de, melly ritka
Az a’ fedél, melly alatt van szívem’ kies titka,
’s Melly lebeg mez’telen Évám’ Édenén! –

E’ tsalódás játszódtat é titeket,
Vagy tsak ugyan látjátok ezeket?
Miként pirosolnak,
Mikor meghajolnak
Fényes szárai,
Márvány tzombjai,
A’ mellyeket fő hajtva,
És utánna sóhajtva
Tsókolnak magok
A’ szép Virágok.
Vajha én most, vajha Virág lennék!
Én is illyen Komplimentet tennék. –
Nézd, a’ vékony patyolat’
Vígály felhője alatt
A’ szerelmes Zefirek mint enyelegnek:
Ah, ezt mint irígylem e’ játtzi seregnek!
Némellyik szép lábára tekergőzik,
Eggyik kies mellye alá rejtözik,
Másik márvány óldalára könyököl:
Ah, a’ szerelemféltés, ah, majd meg öl!
Vajha én most, vajha Zefir lennék!
Én is a’ leg szebbik helyre mennék. –

De, látjátok! már a’ Patakba lépett,
Melly kettőssé teszi ezt a’ gyönyörű képet.
A’ hízelkedő habok hozzá tódúlnak,
’s Farkok’ tsóválva lábához simúlnak.
Vetélkednek, az első mellyik légyen,
Melly néki udvarlást tsókolással tégyen?
Már szárait,
Már térdeit,
Már tzombjait,*
A tzom jav. ebből: <>
Tzombtöveit
Nyelik el a’ fajtalan habok. –
Ah, távozzatok, otsmány*
ostmány Ért. sz. em.
habok! –
Ha fellyebb viszitek vizeteket:
Menten öszve tördellek benneteket. –
Ah! már meg öltetek! –
Szerelem társsá lettetek. –
Ah, már alig látom szép melyét! –
Ah! mint nyalogatják nyúgodalmam helyét! –
Vajha én most, vajha eggy hab lennék:
Én is szerelmes testén pihennék! –


A’ rövid Nap, ’s hosszú Éj
A’ Nap megint le szálla,
El végezé futását,
Sátort az Éj tsinála
Fonván setét lakását:

Így húnyik Életünk el,
Melly most ragyog körűlünk;
És végre mindenünkkel
Gyász Éjtszakába dűlünk.

Az Éj’ komor homályja
Ismét ki tud derűlni,
Mihelytt az Ég’ Királyja
Keletre fog kerűlni:

De óh, ha a’ mi fényünk
Már eggyszer Éjjelen jár;
Nintsen tovább reményünk
Fel virradás felől már!

Míg hát az Ég ki nyitja
Örömre Hajnalunkat,
’s Az Éj be nem borítja
Örökre víg Napunkat:

Éljünk, Baratim! e’ szép
Kies Világ’ ölébe’;
Mert majd az Éjjel itt lép,
’s Borít setét ködébe!


A’ Vatsora. Fabullhoz.
Catullusnak XIIIdik Verse
Nálam jó vatsorád lejénd, Fabullom,
Eggy két Napra, ha meg segít az Isten.
Nagy gazdag Vatsorát ha hozsz magaddal,
És fog jönni veled fejér Leányka,
Jó bor, tréfa, egész sereg katzajjal.
Ezt, mondom, ha hozol, Fabull Barátom!
Lessz itt jó vatsorád; mivel Katullod’
Erszényét merevűl be szőtte a’ pók! –

Ellenben veszel itt tsupán szerelmet,
És édesbb ’s gyönyörűbb ha még van ennél:
Mert Lyánkám’ kenetét adom tenéked,
Ezt adták Neki Vénusok ’s Cupídók;
Mellyet hogyha szagolsz, az Égre így nyögsz:
Hogy téged merevűl teremtsen órrnak!


Eggy Magyar Úrhoz ’s Tudóshoz
kűldött levélnek Töredéke.
In sua me puerum traxerunt otia Musae,
Otia iuditio*
Utólag, más tintával jav. ebből: iudicio
semper amata meo.
Utque Caballinà*
Utólag, más tintával jav. ebből: Caballino
primum scaturigine Phoebus
Bellerophonteis ora rigavit aquis:
Exin’ sola mihi placuere Cacumina Pindi
Solaque Castaliis saxa canora modis.
Et licet haud faciles nactus sim in carmine Musas,
Nec possim armigera Pallade digna loqui:*
Ugyanazzal a tintával a : ;-ből jav.
Me tamen in sacras Valles et amoena vireta
Parnassique potens per iuga raptat amor.
Hic mihi fons vitreo pallentes flumine curas
Abluat, hic raucà gaudia voce canat.
Non me*
<ego> me Ugyanazzal a tintával az áth. szó fölé írva.
vittato velavit rite Tiarà*
Az ékezet utólag, más tintával pótolva.
Inter Presbyteros sacra Cathedra pios.
Non ego Consultis regales*
A második e utólag, más tintával olvhtl. betűből jav.
Juris honores
Invideam, aut magnas ambitiosus opes.
Non mihi Paeonias optarim industrius artes,
Impleat ut loculos febris acuta meos.
Non Eratostheniis quaesitum ductibus*
<ex artibus> ductibus Utólag, más tintával az áth. szavak fölé írva.
aurum
(Si modo mi*
Utólag, más tintával jav. ebből:
faveat Phoebus) habére velim.
At modo temporibus nostris laudatur, et alget,
Cuius Apollineum carmen ab ore sonat!
Non lacrymas inter sedet et suspiria Caesar:
Dedignare sacros, Aula.*
Utólag, más tintával !-ből jav.
fovere Viros.
Ennius hoc nostrum fato revocetur in aevum,
Et videat nullum Vatibus esse decus:
Malit abire iterum Pavonem in Pythagoraeum,
Quam modo Maeonius, (qui fuit) esse senex.
Carmina laudantur*
A második a n-ből betűből jav.
passim; qui carmina fecit,
Emendicatis victitat ipse bonis. –
Quando igitur largo quae dignaretur Honore,
Quaeque pararet opes nos mihi nulla placet*
A lap széle sérült, az utolsó betűnek csak a széle látszik.
Sola sed Aonio Tempe resonantia rivo, –
Sed bona quae possunt cogere nulla, – iuvant:
Pauperiem charis, video, me quaerere Musis,
In Permessiacis naufragus exsul aquis!


Édes Rabság.
Ti, Páphuson nyitott katzér
Tekíntetű Leányok!
Ti minket édes izletű
Nyilakkal öldököltök. –
Mikor levert erőnk felett
Fel*
Fel <F>
áll Királyi széketek:
Reánk bodor katzajjal
Nehéz bilintset üttök.

Ti mézzel édesítitek,
Ha maszlagot kevertek;
Ha meg kötöztök is, selyem
Kötésetek ’s virágszál. –
Kegyes Dione’ Szűzei!
Ez a’ ti martalékotok
Gyönyörködik ’s örömmel
Pihen bilintsetekben!


A’ háborús zivatar.
Metastasiónak VIIdik Kántátája.
Oh, ne háborodj meg, óh Nitze! előttem
Ne reszkess, ne borzadj! – én nem azért jöttem,
Hogy újra szerelmes szókkal terheljelek,
Néked*
Olvhtl. szóból jav.
az nem tettzik: ne félj! nem sértelek.
Nézd, mint borítja el eggy felhő az Eget!
Látd, ez eggy váratlan szélvészszel fenyeget!
Ha akolra készűlsz verni nyájatskádat:
Egyedűl én jöttem segélni munkádat. –
Óh! tehát ne rettegj! – nézz fel! – nézz tsak erre!
Lásd, miként setétűl bé az Ég eggyszerre. –
Nézd ezt a’ mormolva zúgó forgószelet,
Mint veri fel a’ port, ’s az elszórt levelet! –
A’ megborzadt berkek’ rettentő morgása,
A’ madarak’ szerteszéllyel kóválygása,
E’ vígályos tseppek, mellyek ránk hullanak:
A’ veszélynek, Nitze! postái vóltanak.
Hát nem mondtam é meg, óh Nítze! ezt régen? –
Imé! – már villámlik – már dörög az Égen!
Mit tsinálsz? – fogadj szót! – jer! – már hová mehetsz? –
Nints idő! – nyájaddal már semmit sem tehetsz.
E’ kősziklák alá jer, öblösek ezek,
*
<Nyúgodd> Pihend
Pihend ki magadat! – Én te Veled leszek!
De te reszketsz, óh, én Kedves Kintsem!
De te dobogsz, szívem! még is:
Ne félj! ím itt vagyok én is, –
’s Szerelmet nem beszéllek.
Míg villámlik, míg a’ menykő hull:
Veled leszek, szerelmes Nítze!
’s Ha az Ég újra fel tisztúl:
Hál’adatlan Nítze! én el megyek. –
Űlj le! legyél tsendes és bátor lélekkel!
Itt e’ kő: ne gondolj semmi szélveszekkel.
Ennek öblét semmi*
A második m l-ből jav.
villám meg nem hatja,
Soha semmi menykő által nem szaggatja.*
A gat olvhtl. betűkből jav.
Ezt eggy sűrű laurus erdő árnyékozza,
Melly az Ég’ haragját körűl határozza.
Űlj, én szép bálványom! űlj le, és pihenj meg! –
Bátorítlak! – – mégis szíved szorúl, ’s remeg;
És ha tőled futni akarok: kezemet
Kezed közé fonva tartóztatsz engemet. –
A’ le rohanó Ég vívik a’ szelekkel:
Ne essél kétségbe, ne félj, – nem megyek el.
Illy*
Jav. ebből: E’
víg Napját szívem mindég óhajtozta:*
A z t-ből jav.
De ezt ijjedésed – ’s nem szerelmed hozta. – –
Ah! ne tsalogasd, ne, óh Nítze! szívemet; –
Ki tudja? tám*
Jav. ebből: a’
mindég szerettél engemet?
A’ te keménységed meg vetni nem akart,
’s Ezen ijedésed tám szerelmet takart? – –
Szóljál – no, mit mondasz? – no, hát? hát, nem igaz,
A’ mit én mondottam? – – te nem felelsz! – mi az? –
Le sütöd szemérmes ortzádat mellettem –
Pirúlsz – mosolyodol. – Értettem, értettem! –
Ne szólj, én reményem! – e’ pirúlásodból
És nevetésedből szíved eléggé szól. –
És ím a’ szélveszek közt
Találtam tsendességre:
Ah, többé Napfény az égre
Ne készűljön derűlni! –
Ez nekem minden Napok
Között legtisztább napom:
Élni így óhajtok,
Így óhajtok halni! –


[Az ősz Laudonra]
[A vers eleje hiányzik, l. a társszövegforrást.]

[...]
El vezetvén újabb ellenség’ hadára,
Méltóztatja újabb ’s duplás Koronára.
Most is Belgrád alatt új koszorút fonnak
Vitéz homlokára az Öreg Laudonnak.
Meg iffjúlt általa Kettős Sasunk; bár óh!
Meg iffiodhatna maga is E’ Báró!


A Legatus.
A’ Legátusnak poharába tőltsön,
A’ ki jó kedvet akar adni kőltsön:
Eggybe jó Pap lesz, hegyi bort ha kóstól,
Minden Apostol!


Kovátsi út.
Hallá kend, Bátsi! van e még jó messze Kovátsi?
f. Szent Pál sánta lova még mehet arra tova.
Erre Bihar: menjen, de elébb lova jól ki pihenjen,
Merre Diófahatár láttatik; arra Csatár.
Az Hegyek’ aljában a’ sárt gázolja magában,
Erre kövesse szagát, várja Kovátsi magát.


Belgrádra.
Szerentsétlen Belgrád! óh meddig tántorogsz,
Eggy kézről másikra valyon meddig forogsz?
Állj meg örökösen, ’s pihenj utóljára
E’ két félszomszédnak állandó*
A szó eleje jav. ebből: ?őrt
nyugtára!
Véren épűlt Város! vérrel meddig hízol?*
A kérdőjel vesszőből jav.
Magosan felépűlt Váradba míg bízol?
A’ Duna és Száva tégedet szolgálnak,
Szervia’ és Hazánk’ hegyei strázsálnak.
Te vóltál, és te vagy kúltsa Országunknak;
Tartsd tehát magadat a’ mi Városunknak.
Ne légy tolvajkúltsa a’ vad Pogányságnak,
Melly mindég rablója vólt Magyarországnak.
Változó Hóldodnak, a’ melly most lemégyen,
Kívánom utólsó fertályja e’ légyen!


A’ megivott Amor.
Virágszedéskor Ámort
A’ rózsa köztt találtam,
És szárnyait kezembe
Fogván boromba mártám,
’s Menten megittam őtet. –

Már most tsikolja szárnya
Minden tagom’ belőlről!


A’ Versszépítő.
Ha most nem édes Énekem,
Ha nintsis abba’ hév ’s tűz:
Ne félj. – Legyen borom Nekem,
Meg eggy szerelmetes Szűz:
Kerűlni fog tüzem ’s hevem,
Poéta lész az én Nevem;
’s Babért fejemre fonnak,
Miként Anakreonnak!


Az én Életem [?]