Oh, ne háborodj meg, óh Nitze! előttem
Ne reszkess, ne borzadj! – én nem azért jöttem,
Hogy újra szerelmes szókkal terheljelek,
Néked
*Olvhtl. szóból jav.
az nem tettzik: ne félj! nem sértelek.
Nézd, mint borítja el eggy felhő az Eget!
Látd, ez eggy váratlan szélvészszel fenyeget!
Ha akolra készűlsz verni nyájatskádat:
Egyedűl én jöttem segélni munkádat. –
Óh! tehát ne rettegj! – nézz fel! – nézz tsak erre!
Lásd, miként setétűl bé az Ég eggyszerre. –
Nézd ezt a’ mormolva zúgó forgószelet,
Mint veri fel a’ port, ’s az elszórt levelet! –
A’ megborzadt berkek’ rettentő morgása,
A’ madarak’ szerteszéllyel kóválygása,
E’ vígályos tseppek, mellyek ránk hullanak:
A’ veszélynek, Nitze! postái vóltanak.
Hát nem mondtam é meg, óh Nítze! ezt régen? –
Imé! – már villámlik – már dörög az Égen!
Mit tsinálsz? – fogadj szót! – jer! – már hová mehetsz? –
Nints idő! – nyájaddal már semmit sem tehetsz.
E’ kősziklák alá jer, öblösek ezek,
*<Nyúgodd> Pihend
Pihend ki magadat! – Én te Veled leszek!
De te reszketsz, óh, én Kedves Kintsem!
De te dobogsz, szívem! még is:
Ne félj! ím itt vagyok én is, –
’s Szerelmet nem beszéllek.
Míg villámlik, míg a’ menykő hull:
Veled leszek, szerelmes Nítze!
’s Ha az Ég újra fel tisztúl:
Hál’adatlan Nítze! én el megyek. –
Űlj le! legyél tsendes és bátor lélekkel!
Itt e’ kő: ne gondolj semmi szélveszekkel.
Ennek öblét semmi
*A második m l-ből jav.
villám meg nem hatja,
Soha semmi menykő által nem szaggatja.
*A gat olvhtl. betűkből jav.
Ezt eggy sűrű laurus erdő árnyékozza,
Melly az Ég’ haragját körűl határozza.
Űlj, én szép bálványom! űlj le, és pihenj meg! –
Bátorítlak! – – mégis szíved szorúl, ’s remeg;
És ha tőled futni akarok: kezemet
Kezed közé fonva tartóztatsz engemet. –
A’ le rohanó Ég vívik a’ szelekkel:
Ne essél kétségbe, ne félj, – nem megyek el.
Illy
*Jav. ebből: E’
víg Napját szívem mindég óhajtozta:
*A z t-ből jav.
De ezt ijjedésed – ’s nem szerelmed hozta. – –
Ah! ne tsalogasd, ne, óh Nítze! szívemet; –
Ki tudja? tám
*Jav. ebből: a’
mindég szerettél engemet?
A’ te keménységed meg vetni nem akart,
’s Ezen ijedésed tám szerelmet takart? – –
Szóljál – no, mit mondasz? – no, hát? hát, nem igaz,
A’ mit én mondottam? – – te nem felelsz! – mi az? –
Le sütöd szemérmes ortzádat mellettem –
Pirúlsz – mosolyodol. – Értettem, értettem! –
Ne szólj, én reményem! – e’ pirúlásodból
És nevetésedből szíved eléggé szól. –
És ím a’ szélveszek közt
Találtam tsendességre:
Ah, többé Napfény az égre
Ne készűljön derűlni! –
Ez nekem minden Napok
Között legtisztább napom:
Élni így óhajtok,
Így óhajtok halni! –