Laura! kellemességidne[…]
És mosolygó Szépségidne[…]
Fűszerszámos balzsa[…]
Érzésimet meg szédíté,
Meg bájolá, részegíté,
’s Eggy perre borso[…]*
<indított[…]> borso[…] Az áth. szó fölé írva. Köztök nagy perlés lázzado[…]*
Jav. ebből: támado[…]
Mellyet az abból támadott
Szent Ditsőség okoza
Hogy mellyik az, ki tégedet
Meg érezvén fel ébredett,
’s Nékik ennyi jót hoz[…]
Mindenik nagy hevességgel
Perlett, hogy e’ ditsőséggel
Birjon a’ többek felett
Illy formán szóltak eggymásnak*
A n olvhtl. betűből jav.
Míg e’ heves tzivódásnak
Lelkem által vége le[…]
[…]AGLÁS.
[…]gatok
[…]
[…]rgyon szúnyókálva:
[…]tözött
[…]ött
[…] el jött sétálva.
[…]tus mellett
[…]m lehellett
[…]bróziás illattal.
[…] meg érzettem:
[…]lettem.
[…]es tsiklándozattal.
LÁTÁS.
[…]ly álomból
[…]dalgásomból
[…]emde én pattanék ki?
[…] nyilaimat,
[…]llantásimat
E’ kis berek’ Vidéki.
Míg tüzes szemem sokára
Rá akadt a’ szép Laurára
’s Fél oldaltt reá tsapott.
Ah, mikor a’ több szem között
Látásunk öszve ütközött,
’s Eggymástól lángot kapott!
Ah, mikor új pillantása,
’s Elevenebb katsíntása
Kétszer az enyimre lőtt!
Bezzeg, el oszlott álmatok;
Bezzeg, mind fel pattantatok,
Nem túnyán, mint az előtt.
Zefir játszván szép hajain
Elefánt tetem vállain
Melly szép színeket adtak!
Rózsát mosolygó ajaka,
Hószín mellye márvány nyaka,
Ah, miként el ragadtak!
HALLÁS.
Hát mikor mélly sóhajtása,
’s Bádgyadt hangon tett szolása
Ébredt fülembe hatott?
Édes ájúlás lepett el,
Melly eggy mennyei élettel
Ketsegtetett, biztatott.
Mikor mellé ereszkedtünk,
’s Végre, – hogy sok kérést tettünk, –
Ezt mondotta: Szeretek:
Ah, e’ szóra vérünk égett,
És minden elevenséget
Tiis le vetkeztetek.
Mikor mézes beszédére
Örök hűséget ígére,
’s Illy’ bíztató hangon szólt:
Szeretek! téged’ kedvellek,
Tsak néked élek, ’s lehellek;
Míg be nem fed a’ sírbólt!
Akkor, – óh, mert e’ szavának
Olly édességi valának,
Hogy élet ömlött belénk! –
Eggy legédesebb mennyei
Öröm’ gyönyörködései*
gyönyörkédesei em.
Repestek vígan felénk.
Mikor Kedvesének mondott;
El vett minden bút és gondot
Ez az édes Nevezet,
’s Hízelkedő beszédének
Mézzén le tsorgó szívének
Mindnyájunk temjénezett.
TAPINTÁS.
Közte e’ temjénezésnek,
’s E’ mennyei ihletésnek
Kezeim’ fel emelém;
És jótételét hálálván,
Ez imádni méltó bálván’
Szent testét meg ölelém. –
Óh, halhatatlan Istenek!
Mit érzettem? – ah, millyenek
Vóltak gyenge tagjai!
Mellyek hogy reám hajoltak,
Nálok gyengébbek nem vóltak
A’ Rózsa’ harmatjai.
Mellyét Érósznak melege
Olvasztván, gyengén pihege
Két kerek dombja alatt.
Kezemet tévén szívére,
Sűrűn vert, és minden vére
Hozzám örömmel szaladt.
Mint a’ hó a’ Nap’ tüzétől:
Úgy az ő hév szerelmétől
Mind el olvadva valánk;
Életünk belé kőltözött,
’s Ölelő karjai között
E’ Világnak meghalánk!
IZLÉS.
Mit ér a’ szép gyümőlts maga,
Bár sima, ’s jó színe, szaga;
Ha nints íze, melly tessen?
Ti tsak Laura’ szépségére
Bámúltatok, méz ízére
Nem ügyelvén szemessen.
Nints a’ nektár ollyan édes,
Mellyet ki tőlt Ganimédes
Jupiter’ tsészéjébe’;
Óh nem bír az annyi jókkal,
Ha tsak ezt eggy illyen tsókkal
Nem egyvelíti Hébe.
*
<Óh, méznél édesbb ajakok!> Illyen ízzel nem kínálja
*
<Melly ambróziát folytatok> Gazdag lakosit Pankhája *
<Rózsaszín kelyhetekből!> ’s Más termékeny Tartomány:Még illy étele ’s itala
Eggy nagy Királynak sem vala.
Óh mennyei adomány!
Óh, méznél édesbb ajakok!
Melly ambróziát folytatok
Rózsaszín kelyhetekből!
Melly mézes tsókok valának,
Mellyeket kőltsön szopának
Hév ajakim ezekből!
Tsömört ád az édes, ha sok:
De ezek nem únalmasok,
Ez nem ollyan Édesség.
Óh, Laura! szám’ appetitját
Ne tsald meg; ne tarts Diétát;
Óh nints’*
<az> ebbe*Olvhtlan szóból jav. sok ’s*
sok ’s A sor fölött beszúrva. elég!LELKEM.
Mit tzivódtok? óh, szűnjetek,
Híveim! mit versengetek? –
Tsak Laurát imádjátok.
Lebegjetek Gyönyörűség’
Szárnyain, ’s az Örök Hűség’
Pontjára mozgassátok.
| Rózi!*
<Laura> Rózi Az áth. szó fölé írva. kellemességidne[…]És mosolygó Szépségidne[…]
Fűszerszámos balzsa[…]
Érzésimet meg szédíté,
Meg bájolá, részegíté,
’s Eggy perre borso[…]
Köztök nagy perlés lázzado[…]
Mellyet az abból támadott
Szent Ditsőség okoza
Hogy mellyik az, ki tégedet
Meg érezvén fel ébredett,
’s Nékik ennyi jót hoz[…]
Mindenik nagy hevességgel
Perlett, hogy e’ ditsőséggel
Birjon a’ többek felett
Illy formán szóltak eggymásnak
Míg e’ heves tzivódásnak
Lelkem által vége le[…]
[…]AGLÁS.
[…] gatok
[…]
[…]rgyon szúnyókálva:
[…]tözött
[…]ött
[…]el jött sétálva.
[…]tus mellett
[…]m lehellett
[…]mbróziás illattal.
[…] meg érzettem:
[…]lettem
[…]es tsiklándozattal.
LÁTÁS.
[…]gálomból
[…]dalgásomból
[…]emde én pattanék ki?
[…]nyilaimat,
[…]llantásimat
E’ kis berek’ Vidéki.
Míg tüzes szemem sokára
Rá akadt Rozáliára*
<a’ szép Laurára> mellé: Rozáliára [jav. ebből: ?Rozi]
’s Fél oldaltt reá tsapott.
Ah, mikor a’ több szem között
Látásunk öszve ütközött,
’s Eggymástól lángot kapott!
Ah, mikor új pillantása,
’s Elevenebb katsíntása
Kétszer az enyimre lőtt!
Bezzeg, el oszlott álmatok;
Bezzeg, mind fel pattantatok,
Nem túnyán, mint az előtt.
Zefir játszván szép hajain
Elefánt tetem vállain
Melly szép színek látszottak?*
színek<et adtak> látszottak?
Rózsát mosolygó ajaka,
Hószín mellye márvány nyaka,
Ah, miként el ragadtak!
HALLÁS.
Hát mikor mélly sóhajtása,
’s Bádgyadt hangon tett szolása
Ébredt fülembe hatott?
Édes ájúlás lepett el,
Melly eggy mennyei élettel
Ketsegtetett, biztatott.
Mikor mellé ereszkedtünk,
’s Végre, – hogy sok kérést tettünk, –
Ezt mondotta: Szeretek:
Ah, e’ szóra vérünk égett,
És minden elevenséget
Tiis le vetkeztetek.
Mikor mézes beszédére
Örök hűséget ígére,
’s Illy’ bíztató hangon szólt:
Szeretek! téged’ kedvellek,
Tsak néked élek, ’s lehellek;
Míg be nem fed a’ sírbólt!
Akkor, – óh, mert e’ szavának
Olly édességi valának,
Hogy élet ömlött belénk! –
Eggy legédesebb mennyei
Öröm’ gyönyörködései
Repestek vígan felénk.
Mikor Kedvesének mondott;
El vett minden bút és gondot
Ez az édes Nevezet,
’s Hízelkedő beszédének
Mézzén le tsorgó szívének
Mindnyájunk temjénezett.
TAPINTÁS.
Közte e’ temjénezésnek,
’s E’ mennyei ihletésnek
Kezeim’ fel emelém;
És jótételét hálálván,
Ez imádni méltó bálván’
Szent testét meg ölelém. –
Óh, halhatatlan Istenek!
Mit érzettem? – ah, millyenek
Vóltak gyenge tagjai!
Mellyek hogy reám hajoltak,
Nálok gyengébbek nem vóltak
A’ Rózsa’ harmatjai.
Mellyét Érósznak melege
Olvasztván, gyengén pihege
Két kerek dombja alatt.
Kezemet tévén szívére,
Sűrűn vert, és minden vére
Hozzám örömmel szaladt.
Mint a’ hó a’ Nap’ tüzétől:
Úgy az ő hév szerelmétől
Mind el olvadva valánk;
Életünk belé kőltözött,
’s Ölelő karjai között
E’ Világnak meghalánk!
IZLÉS.
Mit ér a’ szép gyümőlts maga,
Bár sima, ’s jó színe, szaga;
Ha nints íze, melly tessen?
Ti tsak Laura’ szépségére
Bámúltatok, méz ízére
Nem ügyelvén szemessen.
Nints a’ nektár ollyan édes,
Mellyet ki tőlt Ganimédes
Jupiter’ tsészéjébe’;
Óh nem bír az annyi jókkal,
Ha tsak ezt eggy illyen tsókkal
Nem egyvelíti Hébe.
Illyen ízzel nem kínálja
Gazdag lakosit Pankhája
’s Más termékeny Tartomány:
Még illy étele ’s itala
Eggy nagy Királynak sem vala.
Óh mennyei adomány!
Óh, méznél édesbb ajakok!
Melly ambróziát folytatok
Rózsaszín kelyhetekből!
Melly mézes tsókok valának,
Mellyeket kőltsön szopának
Hév ajakim ezekből!
Tsömört ád az édes, ha sok:
De ezek nem únalmasok,
Ez nem ollyan Édesség.
Óh, Laura! szám’ appetitját
Ne tsald meg; ne tarts Diétát;
Óh nints’ ebbe sok ’s elég!
LELKEM.
Mit tzivódtok? óh, szűnjetek,
Híveim! mit versengetek? –
Tsak Laurát imádjátok.
Lebegjetek Gyönyörűség’
Szárnyain, ’s az Örök Hűség’
Pontjára mozgassátok.
|