Rósikám!
*
Rósikám! A cím mellé írva. [Az emendációk Puky István másolata alapján történtek.]
Minthogy az én szerető Szívem azt hiteti el én vélem, hogy Te örűlsz az én boldogságomnak, ezért jelentem én azt néked elsőben is, hogy én a’ megelégedésig boldog vagyok. – Boldog vagyok igen is, boldogabb mind azoknál, valakik érezték valaha e’ boldogságot. Ne tsudáld ezt, mert minden szerentsémet [fel találh]atom
* fel találhatom em.
ez eggybe, hogy Te én rólam emlékezel meg. . . [A’ Te köszöntésed ollyan vólt] nékem,
*
A’ Te Köszöntésed ollyan vólt nékem em.
mint a’ leg édesebb méz, sőt – meg botsáss, hogy [azt tsak a’ mézhez ha]sonlítom,
*
azt tsak a’ mézhez hasonlítom em.
ollyan volt az, mint a’ Te leg édesebb [tsókod, mikor szerelmes szav]aidban
*
tsókod, mikor szerelmes szavaidban em.
tett alkunkat hév ajakiddal meg petsételed.
[’S Te én] rólam
*
’S Te én rólam em.
emlékezel? ’s te köszöntöttél engemet? [Oh! kedves köszöntés,] melly
*
Oh! kedves köszöntés, melly em.
minden jókat magába foglal. Oh vajha én olly [bóldog lehetnék,]
*
bóldog lehetnék, hogy em.
hogy te el hihetnéd azt, hogy én az által boldog vagyok! . . . [Akkor tu]dnám
*
vagy oh!... Akkor tudnám em.
igazán nevetni azokat a’ fekete vérű komorokat, a’ [kik a’ haland]ók
*
a’ kik a’ halandók em.
boldogságát semminek tartván olly megutálva oltsárol[ják.]
*
oltsárolják. em.
–
Kedves volt nékem a te köszöntésed, még a más szájából is, [és az én szeretetem] nem
*
és az én szeretetem nem em.
hagyta szemembe tűnni azt a’ fogyatkozást, a’ melly[et a’ Te köszöntésed]nek
*
a’ mellyet a’ Te em.
kellett a’ más ajakán szenvedni, olly erősen képzel[tette vélem]
*
képzeltette vélem em.
a’ te szép Személyedet, hogy a’ te hív biztosodon is, sőt még a’ [néma fa]lakon
*
a’ néma falakon em.
is az én képzelt Rózimat akarta velem tsokoltatni. – Esmérd [meg itt,]
*
Esmérd meg itt em.
mennyit tehet eggy hűséges szívben a leg hathatósabb Szerelem!
Esmérd meg ebből mennyire meg tetézted volna boldogságomat ha [Lev]eledre
*
Leveledre em.
méltoztattad volna külömben is boldoggá tett martalékodat. Kevésnek tarthatod ha még tsak azt mondom hogy örömkönnyeket hullattam vólna arra, hogy minden betűiben kedves Rozimat tsokoltam volna, hogy száz annyival többre betsűltem volna szíves köszöntésnél – úgy vagyon és ha Szivembe bé láthatnál ha – – – De botsáss meg szeretett Rozim, talán kétséges is akarok lenni a’ felől, hogy te Szívemet jól esmered. Botsáss meg! az én bizonyos Szerelmem kételkedni is szeret. –
Ellenségem az a’ szükség és valóba meg érdemli gyülölségem[et,]
*
gyülölségemet em.
a’ melly az én meg elégedésemet eggy két sor írással kevesebbé tette. Eggy két sor ártatlan tsók bőven ki fogja ezt potolni. – Ohajtom is azt a’ kedves szempillantást, unalommal számlálván addig az orákat, a’ mellyben rövid időn olvashassam a’ te Szép Szemeidben az én Fatumomat, a’ mellyben éreztethessem veled, melly forró akkor az én sohajtásom, mikor azt a’ szeretet lobbantja fel, és a’ mikor az én lelkem eggy kostolható tsókká válván duplás tsattanással fogja ezt a’ te ajakidnak esküdni, hogy egyedűl tsak te érted él –