Nagy ember, kit nekünk kedvező Istenek
Gyámolúl ’s ragyogó fényűl engedtenek;
Zrínyieknek társa gazdag örökökben,
De még inkább társa magas erkölcsökben;
Te, kit a’ jók jónak ’s nemesnek ismernek,
László’ atyja, ’s ipa eggy Hohenzollernek!
Melly ész, melly józanság vive arra téged,
Hogy jó ’s szép töttekben leld gyönyörűséged’,
’S midőn pillongásért epedeznek mások,
Téged nem szédítnek semmi csillámlások?
Büszke, de nem hiu, a’ csörgést megveted,
’S nyugalmas nagyságban foly el szép életed.
Mint sok hős polgára a’ régi Rómának,
Természetnek híve, híve hazájának,
Honn űlsz, szántasz és vetsz, kazlakat állítasz,
Ugart törsz, árkot nyitsz, mocsárt ’s tót szárítasz,
Nemesíted almád’, sajtólod szőlődet,
Ménes, gulyák, nyájak lepik el meződet;
’S azért örülsz a’ nagy birtok’ nagy hasznának,
Hogy a’ sokból sokat adhass a’ hazának.
Földmívest neveltek legelébb gondjaid,
És ifju katonát: most már oltáraid
Gyujtják tömjéneket a’ lant’ és az ének’
’S a’ Virág’ és a’ Kis’ nyelve’
*nyelve’ Az n N-ből jav.
Istenének.
Olympiánk nyilt meg; ím fut a’ délczeg nép;
’S három pártás Költőnk, ’s vélek eggy ifju Szép,
Székedhez jutottak, ’s elveszik béredet;
Tapsol a’ sokaság, ’s harsogja nevedet.
*nevedet.* A lap aljáról teljesen hiányzik a lábjegyzet, így elhagytuk az erre utaló csillagot is.
Javaltatni kedves: de bérre szolga vágy;
Szabad
*<A’> Szabad
megteszi a’ mit szent tiszte hágy,
’S bár nincs, ’s soha nem lesz, tanúja tettének,
Áldozatokat nyujt szeretett ügyének.
Néked, dicső férjfi, maga a’ tett a’ bér;
Érted te az üres lárma ’s a’ hír mit ér,
’S bírván megnyugtató intését keblednek,
Bátor léptekkel jársz útján érdemednek.
Tamás, a’ Nádasdi-háznak fényes ága,
Védistenink közzé ez érzéssel hága.
Így Pázmány, így Bakács, Nagyjai Rómának,
Így Bethlen, Fejdelme a’ rokon hazának,
Kik dicsőségökből néznek volt honjokra,
’S áldást kiáltanak arra ’s új társokra.
Menj, nagy férfi,
*fér<j>fi,
’s példád tanítson bennünket,
Magunknál még inkább szeretni ügyünket.