Nagy ember! kit nekünk kedvező Istenek
Gyámolúl ’s ragyogó fényűl engedtenek;
Zrínyieknek társa gazdag örökökben,
De társa még inkább magas erkölcsökben;
Te, kit a’ jók jónak ’s nemesnek ismernek,
László’ atyja, ’s ipa eggy Hohenzollernek!
Melly ész, melly józanság vive arra téged,
Hogy jótételekben leld gyönyörüséged?
’S midőn pillongásért epedeznek mások,
Téged nem szédítnek semmi csillámlások;
Büszke, de nem kevély, a’ csörgést megveted,
’S nyugalmas nagyságban foly-el szép életed.
Mint sok hős polgára a’ régibb Rómának,
Természetnek híve, híve hazájának,
Honn űlsz, szántasz és vetsz, kazlakat állítasz,
Ugart törsz, árkot nyítsz, mocsárt ’s tót szárítasz,
Magad oltod almád’ ’s sajtólod szőlődet,
Ménes, gulya, nyájak lepik-el meződet;
’S azért örülsz a’ nagy birtok’ nagy hasznának,
Hogy a’ sokból sokat nyujthass a’ hazának.
Földmívest neveltek legelébb gondjaid
És ifju katonát: most már oltáraid
Gyujtják tömjéneket a’ lant’ és az ének’
’S a’ Virág’ és a’ Kis’ nyelve’ Istenének.
Olympiánk nyilt-meg; ím fut a’ délczeg nép,
Három pártás Költőnk, ’s velek eggy ifjú Szép,
Székedhez jutottak, ’s elveszik béredet. –
Tapsol a’ sokaság, ’s harsogja nevedet.
Javaltatni kedves: de bérre szolga vágy;
A’ Szabad megteszi a’ mit szent tiszte hágy,
’S bár nincs, ’s soha nem lesz tanúja tettének,
Áldozatokat nyújt szeretett ügyének.
Neked, dicső férjfi, maga a’ tett a’ bér:
Érted te, az üres lárma ’s a’ hír mit ér,
’S bírván megnyugtató javaltát keblednek,
Bátor
*Bát<ran>or Ráírással jav.
léptekkel lépsz útján érdemednek.
Tamás, a’ Nádasdi háznak fényes ága,
Védistenink közzé ez érzéssel hága;
Igy Pázmány, így Bakacs, Nagyjai Rómának,
Igy Bethlen, fejdelme a’ rokon hazának,
Kik dicsőségekből néznek voltt honjokra,
’S áldást eresztenek arra ’s új társokra. –
Menj, nagy férjfi, ’s példád tanítson bennünket,
Magunknál még inkább szeretni ügyünket.