Nagy ember, kit nekünk kedvező Istenek
Gyámolúl ’s ragyogó fényűl engedtenek;
Zrinyieknek társa gazdag örökökben,
De társa még inkább magas erkölcsökben;
Te, kit a’ Jók jónak ’s nemesnek ismernek,
László’ atyja, ’s ipa eggy Hohenzollernek!
Melly ész, melly józanság vive arra téged,
Hogy jótételekben leld gyönyörűséged?
’S midőn pillongásért epedeznek mások,
Téged nem szédítnek semmi csillámlások.
Büszke, de nem kevély, a’ csörgést megveted;
’S nyugalmas nagyságban foly-el szép életed.
Mint sok hős polgára a’ régi Rómának,
Természetnek híve, híve hazájának,
Honn űlsz, szántasz és vetsz, kazlakat állítasz,
Ugart törsz, árkot nyitsz, mocsárt ’s tót szárítasz,
Nemesíted almád ’s sajtolod szőlődet,
Ménes, gulyák, nyájak fedik-el meződet,
’S azért örülsz a’ nagy birtok’ nagy hasznának,
Hogy a’ sokból sokat adhass a’ hazának.
Föld-mívest neveltek legelébb gondjaid,
És ifju katonat: most már oltaraid
Gyújtják tömjéneket a’ lant’ és az ének’
’S a’ Virág’ és a’ Kis’ nyelve’ Istenének.
Olympiánk nyílt-meg; ím fut a’ délczeg nép,
’S három pártás Költőnk ’s velek eggy ifjú Szép,
Székedhez jutottak, ’s elveszik béredet. –
Tapsol a’ sokaság, ’s harsogja nevedet.
Javaltatni kedves: de bérre szolga vágy;
A’ Szabad megteszi, a’ mit szent tiszte hágy,
’S bár nincs, ’s soha nem lesz tanúja tettének,
Aldozatokat hoz szeretett ügyének.
Neked, dicső férjfi, maga a’ tett a’ bér;
Érted te, az üres lárma ’s a’ hír mit ér,
’S bírván megnyugtató javalltát keblednek,
Bátor léptekkel lépsz útján érdemednek.
Tamás, a’ Nádasdi háznak fényes ága,
Védistenink közzé ez érzéssel hága,
Így Bakacs, így Pázmány, Nagyjai Rómának,
Így Bethlen, Fej’delme a’ rokon hazának,
Kik dicsőségekből néznek volt honjokra,
’S áldást eresztenek arra ’s új társokra. –
Menj, nagy ferjfi! ’s példád tanítson bennünket,
Magunknál még inkább szeretni ügyünket.