1819 A |
1819 Ba |
1819 Bb |
1819/1819 után - |
1819 Bc |
1819 Bd |
1819 Be |
1823 után Bg |
1819 Be |
1819 Bf |
1822/1823 Bg |
?1823–1824 Bh |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Nagy Ember! kit nekünk kedvező Istenek
Gyámolúl ’s ragyogó fényűl engedtenek,
Zrínyieknek társa gazdag örökökben,
De társa még inkább magas erkölcsökben,
Te, kit a’ Jók jónak ’s nemesnek ismernek,
László’ atyja, ’s ipa eggy Hohenzollernek!
Melly ész, melly józanság vive arra téged,
Hogy jótételekben leld gyönyörüséged’?
’S midőn pillongásért epedeznek mások,
Neked nem kellenek semmi csillámlások.
Büszke, de nem kevély, a’ csörgést megveted,
’S nyugalmas nagyságban foly-el szép életed.
Mint sok hős polgára a’ régibb Rómának,
Természetnek híve, híve hazájának,
Honn űlsz, szántasz és vetsz, kazlakat állítasz,
Ugart törsz, árkot nyitsz, pőczét ’s tót szárítasz,
Magad oltod almád’, sajtólod szőlődet,
Ménes, gulya, nyájak lepik-el meződet;
’S azért örülsz a’ nagy birtok’ nagy hasznának,
Hogy a’ sokból sokat nyujthass a’ hazának.
Földmívest neveltek legelébb gondjaid
És ifju katonát: most már oltáraid
Gyujtják tömjéneket a’ lant’ és az ének’
’S a’ Virág’ és a’ Kis’ nyelve’ Istenének.
Olympiánk nyilt-meg; im fut a’ délczeg nép,
’S három pártás Költőnk ’s velek eggy ifju Szép,
Székedhez jutottak, ’s elveszik béredet. –
Tapsol a’ sokaság, ’s harsogja*
<had> harsogja nevedet.Javaltatni kedves: de bérre szolga vágy,
A’ Szabad megteszi a’ mit szent tiszte hágy;
’S bár nincs, és bár nem lesz tanúja tettének,
Áldozatokat hoz szeretett ügyének.
Neked, dicső férjfi, maga a’ tett a’ bér:
Érted te, az üres lárma ’s a’ hír mit ér;
’S bírván megnyugtató javaltát keblednek,
Bátor léptekkel lépsz útján érdemednek.
Tamás, a’ Nádasdi háznak fényes ága,
Védistenink közzé ez érzéssel hága;
<Igy Pázmány, öltözve Róma’ bíborában
Igy Dóczi, így Bakacs, Pázmánynak nyomában
Igy Bethlen, Erdélynek lelkes fejedelme
Ki jótéteivel lett a’ nép’ szerelme.
Menj, nagy férjfi! példád tanítson bennünket,
Magunknál hogy inkább szeressük*
Utóbb felcserélve a szavak sorrendje erre: Hogy inkább szeressük magunknál. A sorkezdő nagy kezdőbetűk nincsenek ennek megfelelően javítva. ügyünket.>*A sorok egyenként áthúzva, mellettük megkezdett javítások, majd az egész áthúzgálva ferde vonalakkal, s a végső változat a dátum és aláírás alatt, a lap üres bal alsó negyedébe írva. A javítgatások tehát a vers első változatának letisztázása után kezdődtek. Igy Bakacs, így Pázmány, Nagyjai Rómának;
’S*
<Igy> ’S Bethlen fejedelme a’ rokon hazának,Kik dicsőségekből néznek volt honjokra,
’S áldást eresztenek arra ’s új társokra. –
Menj nagy ferjfi, ’s példád tanítson bennünket,
Hogy inkább szeressük magunknál ügyünket.
| így Bakacs, Nagyjai Rómának;
’s Bethlen, fejedelme a’ rokon
hazának,
Kik dicsőségekből néznek új
társokra,*
néznek új társokra, Ráírással javítva ebből: nézik új társokat.
’S áldást<…><…>eresztenek*
Olvashatatlan betűkből ráírással javítva.
| Nagy ember! kit nekünk kedvező Istenek
Gyámolúl ’s ragyogó fényűl engedtenek;
Zrínyieknek társa gazdag örökökben,
De társa még inkább magas erkölcsökben;
Te, kit a’ Jók jónak ’s nemesnek ismernek,
László’ atyja, ’s ipa eggy Hohenzollernek!
Melly ész, melly józanság vive arra téged,
Hogy jótételekben leld*
<nyerd> leld gyönyörüséged’?’S midőn pillongani epedeznek mások,
Neked nem kellenek semmi csillámlások;
Büszke, de nem kevély, a’ csörgést (Rauschen) megveted,
’S nyugalmas nagyságban foly-el szép életed.
Mint sok hős polgára a’ régi Romának,
Természetnek híve, híve hazájának,
Honn ülsz, szántasz és vetsz, kazlakat állítasz,
Ugart törsz, árkot nyitsz, mocsárt ’s tót szárítasz,
Magad oltod almád’, sajtólod szőlődet,
Ménes, gulya, nyájak lepik-el meződet;
’S azért örülsz a’ nagy birtok’ nagy hasznának,
Hogy a’ sokból sokat adhass a’ hazának.
Földmívest neveltek legelébb gondjaid
És ifju katonát: most már oltáraid
Gyujtják tömjéneket a’ lant’ és az ének’
’S a’ Virág’ és a’ Kis’ nyelve’ Istenének.
An deinen Altären brennt jetzt schon der
Weise auch für den Gott der Leyer und des Gesan[gs]
und der Sprache, die Virág und Kis sprechen
Olympiánk nyilt-meg; ím fut a’ délczeg nép,
’S három pártás Költőnk, ’s velek eggy ifju Szép
Székedhez jutottak, ’s elveszik béredet.
Tapsol a’ sokaság, ’s harsogja nevedet.
siehe schon läuft das stolze Herr der Dichter,
und 3 Gekränzte, und mit ihnen eine junge
Schöne stehe vor deinem Richterstuhl, und
empfangen aus deinen Händen den Lohn.
Javaltatni kedves: de bérre szolga vágy;
A’ szabad megteszi a’ mit szent tiszte hágy;
’S bár nincsen ’s bár nem lesz tanúja tettének,
Aldozatokat hoz szeretett ügyének.
Neked, dicső férjfi, maga a’ tett a’ bér:
Érted te, az üres lárma ’s a’ hír mit ér;
’S bírván megnyugtató javalltát keblednek,
Bátor léptekkel lépsz útján érdemednek.
Tamás, a’ Nádasdi háznak fényes*
<…> fényes ágaVédistenink közzé ez érzéssel hága
Igy Bakacs, így Pázmány, Nagyjai Rómának,
’S Bethlen (Gabr.) fejedelme a’ rokon hazának,
Kik dicsőségekből (aus ihrer gloria) néznek voltt honjokra (gewesene Heimath)
’S áldást eresztenek arra (auf das verlassene Vaterland) ’s új társokra (Festetics.) –
Menj, nagy férjfi! ’s példád tanítson bennünket
Magunknál még inkább szeretni ügyünket.*
Az utolsó négy sor az új lapon már nem hasábosan szerepel, az utolsó kettő folytatólagos.
| Nagy ember, kit nekünk kedvező Istenek ’stbb.
| Nagy ember! kit nekünk kedvező Istenek
Gyámolúl ’s ragyogó fényűl engedtenek;
Zrínyieknek társa gazdag örökökben,
De társa*
<mé>társa Ráírással jav. még inkább magas erkölcsökben;Te, kit a’ Jók jónak ’s nemesnek ismernek,
László’ atyja, ’s ipa eggy Hohenzollernek!
Melly ész, melly józanság vive arra téged
Hogy jótételekben leld*
<k> leld gyönyörüséged’?’S midőn pillongásért epedeznek mások,
Neked nem kellenek semmi csillámlások.
Büszke, de nem kevély, a’ csörgést megveted, das Rauschen*
a’ csörgést fölé írva, a lap tetején.
’S nyugalmas nagyságban foly-el szép életed.
Mint sok hős polgára a’ régibb Rómának,
Természetnek híve,*
<fij> híve, híve hazájának,Honn űlsz, szántasz és vetsz, kazlakat állítasz;
Ugart*
A sor előtt kalligrafikusan megismételve a szó, a pontos olvashatóság végett. törsz, árkot nyitsz, mocsárt ’s tót szárítasz,Magad oltod almád’, sajtólod szőlődet;
Ménes, gulya, nyájak lepik-el meződet;
’S azért örülsz a’ nagy birtok’ nagy hasznának,
Hogy a’ sokból sokat nyujthass a’ hazának.
Földmívest neveltek legelébb gondjaid
És ifju katonát: most már oltáraid
Gyujtják tömjéneket a’ lant’ és az ének’
’S a’ Virág’ és a’ Kis’ nyelve’ Istenének.
Olympiánk nyilt-meg; ím fut a’ délczeg nép,
’S három pártás Költőnk, ’s velek eggy ifju Szép,
Székedhez jutottak, ’s elveszik béredet. –
Tapsol a’ sokaság, ’s harsogja nevedet.
Javaltatni kedves: de bérre szolga vágy,
A’ szabad megteszi a’ mit szent tiszte hágy;
’S bár nincsen ’s bár nem lesz tanúja tettének,
Áldozatokat hoz szeretett ügyének.
Neked, dicső férjfi, maga a’ tett a’ bér:
Érted te, az üres lárma ’s a’ hír mit ér;
’S bírván megnyugtató javalltát keblednek,
Bátor léptekkel lépsz útján érdemednek.
Tamás, a’ Nádasdi háznak dicső ága,
Védistenink közzé ez érzéssel hága;
Igy Bakacs, így Pázmány, Nagyjai Rómának,
’S Bethlen, fejedelme a’ rokon hazának,
Kik dicsőségekből néznek voltt honjokra,
’S áldást eresztenek arra ’s új társokra.
Menj, nagy férjfi! ’s példád tanítson bennünket,
Hogy inkább szeressük magunknál ügyünket.*
Ez az utolsó sor eredetileg lemaradt a vers végéről, s csak utólag van az előző sor végére, s az azalatt üresen maradt helyre toldva.
| Nagy ember! kit nekünk kedvező Istenek
Gyámolúl ’s ragyogó fényűl engedtenek;
Zrínyieknek társa gazdag örökökben,
De társa még inkább magas erkölcsökben;
Te, kit a’ jók jónak ’s nemesnek ismernek,
László’ atyja, ’s ipa eggy Hohenzollernek!
Melly ész, melly józanság vive arra téged,
Hogy jótételekben leld gyönyörüséged?
’S midőn pillongásért epedeznek mások,
Téged nem szédítnek semmi csillámlások;
Büszke, de nem kevély, a’ csörgést megveted,
’S nyugalmas nagyságban foly-el szép életed.
Mint sok hős polgára a’ régibb Rómának,
Természetnek híve, híve hazájának,
Honn űlsz, szántasz és vetsz, kazlakat állítasz,
Ugart törsz, árkot nyítsz, mocsárt ’s tót szárítasz,
Magad oltod almád’ ’s sajtólod szőlődet,
Ménes, gulya, nyájak lepik-el meződet;
’S azért örülsz a’ nagy birtok’ nagy hasznának,
Hogy a’ sokból sokat nyujthass a’ hazának.
Földmívest neveltek legelébb gondjaid
És ifju katonát: most már oltáraid
Gyujtják tömjéneket a’ lant’ és az ének’
’S a’ Virág’ és a’ Kis’ nyelve’ Istenének.
Olympiánk nyilt-meg; ím fut a’ délczeg nép,
Három pártás Költőnk, ’s velek eggy ifjú Szép,
Székedhez jutottak, ’s elveszik béredet. –
Tapsol a’ sokaság, ’s harsogja nevedet.
Javaltatni kedves: de bérre szolga vágy;
A’ Szabad megteszi a’ mit szent tiszte hágy,
’S bár nincs, ’s soha nem lesz tanúja tettének,
Áldozatokat nyújt szeretett ügyének.
Neked, dicső férjfi, maga a’ tett a’ bér:
Érted te, az üres lárma ’s a’ hír mit ér,
’S bírván megnyugtató javaltát keblednek,
Bátor*
Bát<ran>or Ráírással jav. léptekkel lépsz útján érdemednek.Tamás, a’ Nádasdi háznak fényes ága,
Védistenink közzé ez érzéssel hága;
Igy Pázmány, így Bakacs, Nagyjai Rómának,
Igy Bethlen, fejdelme a’ rokon hazának,
Kik dicsőségekből néznek voltt honjokra,
’S áldást eresztenek arra ’s új társokra. –
Menj, nagy férjfi, ’s példád tanítson bennünket,
Magunknál még inkább szeretni ügyünket.
| [nyomtatott szöveg:]
Nagy Ember, kit nekünk kedvező Istenek
Gyámolúl ’s ragyogó fényűl engedtenek;
Zrínyieknek társa gazdag örökökben,
De társa még inkább magas erkölcsökben;
Te, kit a’ Jók jónak ’s nemesnek ismernek,
László’ atyja, ’s ipa eggy Hohenzollernek!
Melly ész, melly józanság vive arra téged,
Hogy jótételekben leld gyönyörüséged?
’S midőn pillongásért epedeznek mások,
Téged nem szédítnek semmi csillámlások.
Büszke, de nem kevély, a’ csörgést megveted,
’S nyugalmas nagyságban foly-el szép életed.
Mint sok hős polgára a’ régibb Rómának,
Természetnek híve, híve hazájának,
Honn űlsz, szántasz és vetsz, kazlakat állítasz,
Ugart törsz, árkot nyitsz, mocsárt ’s tót szárítasz,
Nemesíted almád; ’s sajtólod szőlődet,
Ménes, gulyák, nyájak fedik-el meződet,
’S azért örülsz a’ nagy birtok’ nagy hasznának,
Hogy a’ sokból sokat adhass a’ hazának.
Földmívest neveltek legelébb gondjaid
És ifju katonát: most már oltáraid
Gyujtják tömjéneket a’ lant’ és az ének’
’S a’ Virág’ és a’ Kis’ nyelve’ Istenének.
Olympiánk nyilt-meg; im fut a’ délczeg nép,
’S három pártás Költőnk; ’s velek eggy ifju Szép,
Székedhez jutottak, ’s elveszik béredet. –
Tapsol a’ sokaság, ’s harsogja nevedet.
Javaltatni kedves: de bérre szolga vágy;
A’ Szabad megteszi a’ mit szent tiszte hágy;
’S bár nincs, ’s soha nem lesz tanúja tettének,
Áldozatokat hoz szeretett ügyének.
Neked, dicső férjfi, maga a’ tett a’ bér;
Érted te, az üres lárma ’s a’ hír mit ér,
’S bírván megnyugtató javalltát keblednek,
Bátor léptekkel lépsz útján érdemednek.
Tamás, a’ Nádasdi háznak fényes ága,
Védistenink közzé ez érzéssel hága;
Igy Bakacs, így Pázmány, Nagyjai Rómának,
Igy Bethlen, Fej’delme a’ rokon hazának;
Kik dicsőségekből néznek volt honjokra,
’S áldást eresztenek arra ’s új társokra. – 1
Mit tevének két Cardinálisaink a’ Nemzet’ előmeneteléért a’ tudományokban, közönségesebben tudatik mint az, hogy Nádasdi Tamás Palatinus Sárvárt eggy akkornevezetes Iskolát ’s typographiát állított, és hogy az Enyedi (akkor Fejérvári) CollégiumBethlen Gábornak köszöni lételét. Sárvártt*
A szó kis kezdőbetűje helyett az előző javítás mellé írva korrektúrajellel: T. Typographiát*A lap aljára kézzel írott megjegyzés.
Menj, nagy férjfi! ’s példád tanítson bennünket,
Magunknál még inkább szeretni ügyünket.
| [kézírásos rájegyzések:]
jó<tételekben> ’s szép tettekben*
Az áth. rész helyett a sor végén kézírással pótolva. kevély, hiú,*
A szövegben aláhúzott szó helyett a sor végére írva az új szó.
almád<;>’*
Az aposztrof korrektúrajellel a sor elé betoldva.
1817. Február. 12dikén,
Költőnk<;>,*
A vessző korrektúrajellel a sor elé betoldva. Horváth Ádám Kisfaludi,
Berzsenyi,
Takács Judith.*
Kézzel írt magyarázó jegyzet a lap jobb szélén a vonatkozó sorok mellett.
fér<j>fi*
A törlés korrektúrajellel a sor előtt jelezve.
fér<j>fi*
A törlés korrektúrajellel a sor előtt jelezve.
| Nagy ember, kit nekünk kedvező Istenek
Gyámolúl ’s ragyogó fényűl engedtenek;
Zrinyieknek társa gazdag örökökben,
De társa még inkább magas erkölcsökben;
Te, kit a’ Jók jónak ’s nemesnek ismernek,
László’ atyja, ’s ipa eggy Hohenzollernek!
Melly ész, melly józanság vive arra téged,
Hogy jótételekben leld gyönyörűséged?
’S midőn pillongásért epedeznek mások,
Téged nem szédítnek semmi csillámlások.
Büszke, de nem kevély, a’ csörgést megveted;
’S nyugalmas nagyságban foly-el szép életed.
Mint sok hős polgára a’ régi Rómának,
Természetnek híve, híve hazájának,
Honn űlsz, szántasz és vetsz, kazlakat állítasz,
Ugart törsz, árkot nyitsz, mocsárt ’s tót szárítasz,
Nemesíted almád ’s sajtolod szőlődet,
Ménes, gulyák, nyájak fedik-el meződet,
’S azért örülsz a’ nagy birtok’ nagy hasznának,
Hogy a’ sokból sokat adhass a’ hazának.
Föld-mívest neveltek legelébb gondjaid,
És ifju katonat: most már oltaraid
Gyújtják tömjéneket a’ lant’ és az ének’
’S a’ Virág’ és a’ Kis’ nyelve’ Istenének.
Olympiánk nyílt-meg; ím fut a’ délczeg nép,
’S három pártás Költőnk ’s velek eggy ifjú Szép,
Székedhez jutottak, ’s elveszik béredet. –
Tapsol a’ sokaság, ’s harsogja nevedet.
Javaltatni kedves: de bérre szolga vágy;
A’ Szabad megteszi, a’ mit szent tiszte hágy,
’S bár nincs, ’s soha nem lesz tanúja tettének,
Aldozatokat hoz szeretett ügyének.
Neked, dicső férjfi, maga a’ tett a’ bér;
Érted te, az üres lárma ’s a’ hír mit ér,
’S bírván megnyugtató javalltát keblednek,
Bátor léptekkel lépsz útján érdemednek.
Tamás, a’ Nádasdi háznak fényes ága,
Védistenink közzé ez érzéssel hága,
Így Bakacs, így Pázmány, Nagyjai Rómának,
Így Bethlen, Fej’delme a’ rokon hazának,
Kik dicsőségekből néznek volt honjokra,
’S áldást eresztenek arra ’s új társokra. –
Menj, nagy ferjfi! ’s példád tanítson bennünket,
Magunknál még inkább szeretni ügyünket.
| Nagy ember, kit nekünk kedvező Istenek
Gyámolúl ’s ragyogó fényűl engedtenek;
Zrínyieknek társa gazdag örökökben,
De társa még inkább magas erkőlcsökben;
Te, kit a’ Jók jónak ’s nemesnek ismernek,
László’ atyja ’s ipa eggy Hohenzollernek!
Melly ész, melly józanság vive arra téged,
Hogy jó tételekben leld gyönyörűséged’?
’S midőn pillongásért epedeznek mások,
Téged nem szédítnek semmi csillámlások;
Büszke, de nem kevély, a’ csörgést megveted,
’S nyugalmas nagyságban foly-el szép életed.
Mint sok hős polgára a’ régi Rómának,
Természetnek híve, híve hazájának,
Honn űlsz, szántasz és vetsz, kazlakat állítasz,
Ugart törsz, árkot nyitsz, mocsárt ’s tót szárítasz,
Magad oltod almád ’s sajtólod szőlődet,
Ménes, gulyák, nyájak fedik-el meződet;
’S azért örülsz a’ nagy birtok’ nagy hasznának,
Hogy a’ sokból sokat adhass a’ hazának.
Földmivest neveltek legelébb gondjaid
És ifjú katonát: most már óltáraid
Gyujtják tömjéneket a’ lant’ és az ének’
’S a’ Virág’ és a’ Kis’ nyelve’ Istenének.
Olympiánk nyilt-meg; ím fut a’ délczeg nép,
’S három pártás Költőnk, ’s velek eggy ifjú Szép,
Székedhez jutottak, ’s elveszik béredet. –
Tapsol a’ sokaság, ’s harsogja nevedet.
Javaltatni kedves: de bérre s z o l g a vágy;
A’ S z a b a d megteszi a’ mit szent tiszte hágy,
’S bár nincs ’s soha nem lesz tanúja tettének,
Áldozatokat hoz szeretett ügyének.
Neked, dicső férjfi, maga a’ tett a’ bér;
Érted te, az üres lárma ’s a’ hír mit ér,
’S bírván megnyugtató javalltát keblednek,
Bátor léptekkel lépsz útján érdemednek.
Tamás, a’ Nádasdi háznak fényes ága,
Védistenink közzé ez érzéssel hága;
Így Pázmány, így Bakacs, Nagyjai Rómának,
Így Bethlen, fejdelme a’ rokon hazának,
Kik dicsőségekből néznek volt honjokra,
’S áldást eresztenek arra ’s új társokra. –
Menj, nagy férjfi! ’s példád tanítson bennünket,
Magunknál még inkább szeretni ügyünket.
| Nagy ember, kit nekünk kedvező Istenek
Gyámolúl ’s ragyogó fényűl engedtenek,
Zrínyieknek társa gazdag örökökben,
De társa még inkább magas erkölcsökben,
Te, kit a’ Jók jónak ’s nemesnek ismernek,
László’ atyja, ’s ipa eggy Hohenzollernek!
Melly ész, melly józanság vive arra téged
Hogy jó ’s szép tettekben leld gyönyörűséged?
’S midőn pillongásért epedeznek mások,
Téged nem szédítnek semmi csillámlások.
Büszke, de nem kevély, a’ csörgést megveted,
’S nyugalmas*
nyulgalmas Sajtóhiba, em. nagyságban foly-el szép életed.Mint sok hős polgára a’ régi Rómának,
Természetnek híve, híve hazájának,
Honn űlsz, szántasz és vetsz, kazlakat állítasz,
Ugart törsz, árkot nyitsz, mocsárt ’s tót szárítasz,
Nemesíted almád’ ’s sajtólod szőlődet,
Ménes, gulyák, nyájak lepik-el meződet,
’S azért örülsz a’ nagy birtok’ nagy hasznának,
Hogy a’ sokból sokat adhass a’ hazának.
Földmívest neveltek legelébb gondjaid,
És ifju katonát: most már oltáraid
Gyujtják tömjéneket a’ lant’ és az ének’
’S a’ Virág’ és a’ Kis’ nyelve’ Istenének.
Olympiánk nyilt-meg; ím fut a’ délczeg nép;
’S három pártás Költőnk ’s velek eggy ifju Szép,
Székedhez jutottak, ’s elveszik béredet. –
Tapsol a’ sokaság, ’s harsogja nevedet.
Javaltatni kedves: de bérre szolga vágy;
A’ Szabad megteszi a’ mit szent tiszte hágy,
’S bár nincs, ’s soha nem lesz tanúja tettének,
Áldozatokat hoz szeretett ügyének.
Neked, dicső férjfi, maga a’ tett a’ bér;
Érted te, az üres lárma ’s a’ hír mit ér,
’S bírván megnyugtató javalltát keblednek,
Bátor léptekkel lépsz útján érdemednek.
Tamás a’ Nádasdi háznak fényes ága,
Védistenink közzé ez érzéssel hága;
Így Bakacs, így Pázmány, Nagyjai Rómának,
Így Bethlen, Fej’delme a’ rokon hazának,
Kik dicsőségekből néznek volt honjokra,
’S áldást eresztenek arra ’s új társokra. –
Menj, nagy férjfi! ’s példád tanítson bennünket,
Magunknál még inkább szeretni ügyünket.
| Nagy ember, kit nekünk kedvező Istenek
Gyámolúl ’s ragyogó fényűl engedtenek;
Zrínyieknek társa gazdag örökökben,
De még inkább társa magas erkölcsökben;
Te, kit a’ jók jónak ’s nemesnek ismernek,
László’ atyja, ’s ipa eggy Hohenzollernek!
Melly ész, melly józanság vive arra téged,
Hogy jó ’s szép töttekben leld gyönyörűséged’,
’S midőn pillongásért epedeznek mások,
Téged nem szédítnek semmi csillámlások?
Büszke, de nem hiu, a’ csörgést megveted,
’S nyugalmas nagyságban foly el szép életed.
Mint sok hős polgára a’ régi Rómának,
Természetnek híve, híve hazájának,
Honn űlsz, szántasz és vetsz, kazlakat állítasz,
Ugart törsz, árkot nyitsz, mocsárt ’s tót szárítasz,
Nemesíted almád’, sajtólod szőlődet,
Ménes, gulyák, nyájak lepik el meződet;
’S azért örülsz a’ nagy birtok’ nagy hasznának,
Hogy a’ sokból sokat adhass a’ hazának.
Földmívest neveltek legelébb gondjaid,
És ifju katonát: most már oltáraid
Gyujtják tömjéneket a’ lant’ és az ének’
’S a’ Virág’ és a’ Kis’ nyelve’*
nyelve’ Az n N-ből jav. Istenének.Olympiánk nyilt meg; ím fut a’ délczeg nép;
’S három pártás Költőnk, ’s vélek eggy ifju Szép,
Székedhez jutottak, ’s elveszik béredet;
Tapsol a’ sokaság, ’s harsogja nevedet.*
nevedet.* A lap aljáról teljesen hiányzik a lábjegyzet, így elhagytuk az erre utaló csillagot is.
Javaltatni kedves: de bérre szolga vágy;
Szabad*
<A’> Szabad megteszi a’ mit szent tiszte hágy,’S bár nincs, ’s soha nem lesz, tanúja tettének,
Áldozatokat nyujt szeretett ügyének.
Néked, dicső férjfi, maga a’ tett a’ bér;
Érted te az üres lárma ’s a’ hír mit ér,
’S bírván megnyugtató intését keblednek,
Bátor léptekkel jársz útján érdemednek.
Tamás, a’ Nádasdi-háznak fényes ága,
Védistenink közzé ez érzéssel hága.
Így Pázmány, így Bakács, Nagyjai Rómának,
Így Bethlen, Fejdelme a’ rokon hazának,
Kik dicsőségökből néznek volt honjokra,
’S áldást kiáltanak arra ’s új társokra.
Menj, nagy férfi,*
fér<j>fi, ’s példád tanítson bennünket,Magunknál még inkább szeretni ügyünket.
|