Nagy ember, kit nekünk kedvező Istenek
Gyámolúl ’s ragyogó fényűl engedtenek,
Zrínyieknek társa gazdag örökökben,
De társa még inkább magas erkölcsökben,
Te, kit a’ Jók jónak ’s nemesnek ismernek,
László’ atyja, ’s ipa eggy Hohenzollernek!
Melly ész, melly józanság vive arra téged
Hogy jó ’s szép tettekben leld gyönyörűséged?
’S midőn pillongásért epedeznek mások,
Téged nem szédítnek semmi csillámlások.
Büszke, de nem kevély, a’ csörgést megveted,
’S nyugalmas
*nyulgalmas Sajtóhiba, em.
nagyságban foly-el szép életed.
Mint sok hős polgára a’ régi Rómának,
Természetnek híve, híve hazájának,
Honn űlsz, szántasz és vetsz, kazlakat állítasz,
Ugart törsz, árkot nyitsz, mocsárt ’s tót szárítasz,
Nemesíted almád’ ’s sajtólod szőlődet,
Ménes, gulyák, nyájak lepik-el meződet,
’S azért örülsz a’ nagy birtok’ nagy hasznának,
Hogy a’ sokból sokat adhass a’ hazának.
Földmívest neveltek legelébb gondjaid,
És ifju katonát: most már oltáraid
Gyujtják tömjéneket a’ lant’ és az ének’
’S a’ Virág’ és a’ Kis’ nyelve’ Istenének.
Olympiánk nyilt-meg; ím fut a’ délczeg nép;
’S három pártás Költőnk ’s velek eggy ifju Szép,
Székedhez jutottak, ’s elveszik béredet. –
Tapsol a’ sokaság, ’s harsogja nevedet.
Javaltatni kedves: de bérre szolga vágy;
A’ Szabad megteszi a’ mit szent tiszte hágy,
’S bár nincs, ’s soha nem lesz tanúja tettének,
Áldozatokat hoz szeretett ügyének.
Neked, dicső férjfi, maga a’ tett a’ bér;
Érted te, az üres lárma ’s a’ hír mit ér,
’S bírván megnyugtató javalltát keblednek,
Bátor léptekkel lépsz útján érdemednek.
Tamás a’ Nádasdi háznak fényes ága,
Védistenink közzé ez érzéssel hága;
Így Bakacs, így Pázmány, Nagyjai Rómának,
Így Bethlen, Fej’delme a’ rokon hazának,
Kik dicsőségekből néznek volt honjokra,
’S áldást eresztenek arra ’s új társokra. –
Menj, nagy férjfi! ’s példád tanítson bennünket,
Magunknál még inkább szeretni ügyünket.