Nagy ember! kit nekünk kedvező Istenek
Gyámolúl ’s ragyogó fényűl engedtenek;
Zrínyieknek társa gazdag örökökben,
De társa
*<mé>társa Ráírással jav.
még inkább magas erkölcsökben;
Te, kit a’ Jók jónak ’s nemesnek ismernek,
László’ atyja, ’s ipa eggy Hohenzollernek!
Melly ész, melly józanság vive arra téged
Hogy jótételekben leld
*<k> leld
gyönyörüséged’?
’S midőn pillongásért epedeznek mások,
Neked nem kellenek semmi csillámlások.
Büszke, de nem kevély, a’ csörgést megveted,
das Rauschen*
a’ csörgést fölé írva, a lap tetején.
’S nyugalmas nagyságban foly-el szép életed.
Mint sok hős polgára a’ régibb Rómának,
Természetnek híve,
*<fij> híve,
híve hazájának,
Honn űlsz, szántasz és vetsz, kazlakat állítasz;
Ugart
*A sor előtt kalligrafikusan megismételve a szó, a pontos olvashatóság végett.
törsz, árkot nyitsz, mocsárt ’s tót szárítasz,
Magad oltod almád’, sajtólod szőlődet;
Ménes, gulya, nyájak lepik-el meződet;
’S azért örülsz a’ nagy birtok’ nagy hasznának,
Hogy a’ sokból sokat nyujthass a’ hazának.
Földmívest neveltek legelébb gondjaid
És ifju katonát: most már oltáraid
Gyujtják tömjéneket a’ lant’ és az ének’
’S a’ Virág’ és a’ Kis’ nyelve’ Istenének.
Olympiánk nyilt-meg; ím fut a’ délczeg nép,
’S három pártás Költőnk, ’s velek eggy ifju Szép,
Székedhez jutottak, ’s elveszik béredet. –
Tapsol a’ sokaság, ’s harsogja nevedet.
Javaltatni kedves: de bérre szolga vágy,
A’ szabad megteszi a’ mit szent tiszte hágy;
’S bár nincsen ’s bár nem lesz tanúja tettének,
Áldozatokat hoz szeretett ügyének.
Neked, dicső férjfi, maga a’ tett a’ bér:
Érted te, az üres lárma ’s a’ hír mit ér;
’S bírván megnyugtató javalltát keblednek,
Bátor léptekkel lépsz útján érdemednek.
Tamás, a’ Nádasdi háznak dicső ága,
Védistenink közzé ez érzéssel hága;
Igy Bakacs, így Pázmány, Nagyjai Rómának,
’S Bethlen, fejedelme a’ rokon hazának,
Kik dicsőségekből néznek voltt honjokra,
’S áldást eresztenek arra ’s új társokra.
Menj, nagy férjfi! ’s példád tanítson bennünket,
Hogy inkább szeressük magunknál ügyünket.
*Ez az utolsó sor eredetileg lemaradt a vers végéről, s csak utólag van az előző sor végére, s az azalatt üresen maradt helyre toldva.