Az éjjel, a’ midőn már
Elszunnyadék vala,
Bezárt ajtómon Ámor
Sokáig zörgete.
Ki vagy? mi kell? kiálték,
Illy későn mit keressz?
Fogadj be, gazda, mondá,
Eggy kisded gyermeket.
E’ nagy setétbe’ régen
Tévelygek fel s alá,
S ha meg nem szánsz, az őszi
Esőben megfagyok.
Igy Ámor; én azonnal
Meggyújtám mécsemet,
’S a’ jajgatót feléledt
Tüzemhez űltetém.
S fagyos kezét kezemben
Melengetém, ’s haja’
Elázott fürtje közzül
Facsartam a’ vizet.
Magamhoz tértem, ugymond;
De nezzük, húromat
Nem tágította e meg
A’ zápor ívemen.
S legottan eggy gonosz nyil
Verte-által keblemet.
*<mellyemet.> keblemet.
Jól hord, kiált; de szíved,
Gazdácska, fájni fog.