Az éjjel, a’ midőn már
El-szunnyadtam vala
Be-zártt ajtómat Ámor
Lármásan zörgeté.
Ki vagy? mi kell?
*<–> mi kell?
kiálték,
Illy későn mit keressz? –
„Fogadj-be Gazda, kérlek,
„Eggy kisded gyermeket!
Már régen a’ setétben
Tévelygek fel-’s alá,
’S ha meg nem szánsz, az őszi
Esőben meg-fagyok.” –
Igy szóla. Én azonnal
Meg-gyújtám métsemet,
’S a’ Jajgatót fel-éledtt
Tüzemhez űltetém.
’S fagyos kezét kezem közt
Melengetém, ’s haja’
El-ázott fürtje közzűl
Tsafartam a’ vizet.
Magamhoz tértem, úgymond, –
De nézzük, húromat
Nem tágította é meg
A’ zápor tegzemen?
’S azonnal eggy gonosz nyíl
Járt’által mellyjemet! –
„Jól hord, (úgymond,) de szíved
Gazdátskám, fájni fog!”