Az éjjel, a’ midőn már
Elszunnyadék vala,
Bezárt ajtómat Ámor
Lármásan zörgeté.
Ki vagy? mi kell? kiálték;
Illy későn mit keressz?
„Fogadj-be, Gazda, kérlek,
Eggy kisded gyermeket!
Rég olta a’ setétben
Tévelygek fel ’s alá,
’S ha meg nem szánsz, az őszi
Esőben megfagyok.”
Így szólla. Én azonnal
Meggyújtám mécsemet,
’S a’ jajgatót feléledt
Tüzemhez űltetém.
’S fagyos kezét kezem köztt
Melengetém, ’s haja’
Elázott fürtje közzűl
Csafartam a’ vizet.
Magamhoz tértem; ugymond.
De, nézzük, húromat
Nem tágította é meg
A’ zápor ívemen.
’S legottan eggy gonosz nyíl
Verte-által mellyemet.
Jól hord! mond ő. De szíved,
Gazdácska, fájni fog!