1. Feketeszemű szép hölgyecske, Röpülhetnék csak mint eggy fecske, Még ma szállnék, szemed’ láttára, Ablakod rostélyozatjára.
2. ’S addig dúdolnám ott énekem’, Míglen megszánván esdekletem, Rejtekecskédbe befogadnál, ’S öledben nyugvó helyet adnál.
3. Nem kellene nekem bugocska, Hogy engemet benne tarts fogva, Mert bátor elűznél mellőled, Én el nem repűlnek tetőled.
4. Délben asztalodra röppennék, Étkes vídám vendéged lennék, Megcsípegetném falatodat, Serlegedből innám borodat.
5. Ha mikor leűlnél rokkádra, Felszállanék annak gombjára, ’S olly búsan nyögném énekemet, Hogy könnyet hullatna szép szemed.
6. Estve ugyan ha álom nyomna, Elröjtezném ágykárpitodba; De még hajnal előtt jó reggel Felköltnélek víg csörgésemmel.
7. Oh ki volna boldogabb mint én, Titkos kecseid’ szemlélhetvén! És ha klárizs szád’ csokolhatnám, Béla is irígyen nézne rám.
8. Jaj, de mint az árva gilicze, Ugy bujdosom én mostan nyögve, Mert sebes szárnyaim nincsenek, Kik szép Margitomhoz vigyenek.
9. András alatt vérző buzgánnyal Vívok mindennap a’ pogánnyal Annak drágalátos véréért, Erttem ’s értted a’ ki onta vért.
10. És mikor karom a’ csalmákat Úgy aprítja mint a’ torzsákat, Ezt kiáltom fel Jézusomhoz: Vígy Urunk eggykor Margitomhoz.
11. ’S ím tisztúlni látom az eget, ’S rám a’ nap szép súgárt ereget, Jelengetvén hogy nem sokára Vissza viszen Isten Tornára. –
A’ dalnak elébe és utána vetett hexameterek előttem még ma is kedvesek, de azoknak el kell maradni, mert Horváth Ádámnak emlékezete előttem kedves ugyan, de iszonyodom verseitől.
[…]