1789 A |
1789 Ba |
1790 Bb |
1790 Bb |
1790/1791 Bc |
1791 Bb |
?1821–
1824 C |
1827 Da |
1830–1831 Db |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Fekete szemű szép Menyetske!
Repűlhetnék tsak mint a’ fetske,
Még ma szállnék, szemed láttára,
Ablakod’ rostélyozatjára,
’S addig*
’S <mind> addig dúdolnám énekemet,Míg, meg-szánván esdeklésemet,
Kis kamarádba*
<Engem> Kis kamarádba bé-fogadnál,’S öledben nyugvó-helyet adnál.
| Horváth Ádám Urhoz, Füredre.
Kassán 24. 7br. 1789. O Te kinek harsány hadi kűrtje Tihanynak1
Tihanynál van a’ leg-hangosabb Eccho. enyelgőSzűzeit2
Eccho értetődik. eddig nem-hallott hangokra tanítá,Hogy valamerre kevély hullámait hányja zajogva
A’ Balaton, Mátyást, Mátyást! riadozzon az erdő;3
ut Hyla Hyla littus omne sonaret.
Horváthom jer, akár Platoddal az elme nem esmertt
Léte felől ebrentt álmokba merűlve, bolyongassz;
(Én oda nem késérlek) – akár el-hevűlve Csapódid’
Karján, a’ rejtett Szépség ösvényinek indúlsz:
Jer kérlek, ’s Eratóm mit adott ajakomra figyelmezz!
Kedvell ő téged, noha gyenge virágit hajadból
Calliope, (laurust nyújtván hellyébe) ki-szedte.
Halld azt most tőllem, ’s majd tőlled hallja Juliskád.
András4
Jerusálemi András Király. esmered őt, mert gyászdombjára siralmasKönnyeid hullattad magad is; – temetőit Urának
Lenni Pogány kézben már nem nézhette továbbá.
Fel-kél, pántzélt köt, ’s koronáját férjfi sisakkal
Váltja-fel, és viadalra neveltt szent Bajnokit a’ szép
Nílusnak messzére terűltt mezejére vezérli.
Mint lobogott a’ vér színű szent jellel havazló
Pallástjok!*
[E szónál lábjegyzetet jelző * áll, de lábjegyzet nincs a forrásban.] – Cherubim mindeggyike; nézzed akár szentÖltözetét, akar ártatlan erkőltsit; ha szintén
Eggy újjabb Néró*
[E szónál ugyancsak lábjegyzetet jelző ** áll, de a lábjegyzet ezúttal sincs meg.] gyilkos lángjára vetette is.Nőtelenek vóltak; – Bajnokhoz az ille’ – Keresztes
Bálint vólt egyedűl, kit Tornai Margit az óltár
Zsámolyain Hymennek örök hűségire vonsza.
Ez most a’ zuhogó Jordán’ fövenyére le dűlvén
Mint a’ magzatitól meg-fosztott Fülmile jajgat
A’ siket erdőknek ekként zengette panasszát:
Fekete szemű szép Hölgyecske
Repűlhetnék tsak mint a’ fecske,
Még ma szállnék szemed láttára
Ablakod rostélyozatjára.
’S addig dúdolnám énekemet
Míg meg szánnád*
szánná[.] [Átírás.] esdeklésemet’S kis kamarádba bé fogadnál
’S őledben nyugvó hellyet adnál.
Nem kellene nekem kalitka
Hogy engemet benne tarts fogva,
Mert ha el űznél is mellőled
Még sem repűlnék el én tőlled.
Délben asztalodra reppennék
Étkes vídám vendéged lennék,
Meg-tsípegetném falatodat
’S poharadból innám borodat.
Fonni ha űlnél kar szekedbe*
űlnél <a’ kotzikba> kar szekedbe Fel szállnék*
száll<a>nék rokkád vesszejére’S olly búsan nyögném énekemet
Hogy*
[.]ogy [Átírás.] könnyet hullatna szép szemed. Estve ugyan, ha álom nyomna,
El-bújnék sűrű kárpitodba,
De még hajnal előtt jó reggel
Fel-kőltnélek víg tsergésemmel.
Ugrándozva járnék akkoron
Fel ’s alá puha paplanodon;
’S félre rántogatnám*
rángatnám [A „to” szótag utólag beszúrva.] kendődet,Hogy láthassam bokor emlődet. az az eggy pár.
O ki vólna bóldogabb mint én
Szép vőlgyetskéjében feredvén!*
feredvén<,>! ’S ha bimbótskáit tsókolhatnám
Béla is irigyen nézne rám. Bela IV. – IIdik Andrásnak fia, Corregense.
Jaj! de mint az árva gerlitze
Ugy bujdosok én mostan nyögve
Mert nékem szárnyaim nintsenek
Hogy szép Margitomhoz vigyenek
András alatt vérző buzgánnyal
Vívok mindennap a’ Pogánnyal
Annak drágalátos véréért,
A’ ki érettem is onta vért.
’S a’ mikor karom a’ tsalmákat
Ugy aprítja mint a’ torzsákat,
Igy kiáltok szent Jézusomhoz:
Vígy Uram egykor Margitomhoz!
’S ím’ tisztúlni látom az Eget
’S a’ Nap rám víg sugárt ereget,
Azt jelentvén hogy nem sokára
Vissza-visz’ az Isten Tornára.
Igy végzé dalját Eratóm, ’s el-tűne. Szemérmes
Szép nyaka még ragyogott a’ ködben; ’s szélnek eresztett
Fűrtjeiből olly kellemetes szag szálla-le hozzám,
Mint a’ millyet ereszt ki-virított bokra Fürednek
Vagy Szántód’ gyönyörűn zöldellő gyepje, midőn azt
Illatozó violák lepik-el még gyenge tavaszkor.
Homlokomat mirtus koszorú, ’s szép rósa keríté,
’S tsattogatott szárnyan két kedveltt híve repűlt-el galamb
Vénusnak bizonyos javallására, felettem. – –
Élni fogunk, kedves Horváthom. Tégedet ádáz
Bellonád hadi dalra tanít; ’s már szárnyra repített
Hangjaid a’ ki-terűltt Egeken úgy dörgenek, a’ mint
A’ dagadó tenger ’s Mátyásod menyköve dörgött:
Engemet hív Eratóm ki-virított erdeje’ békés
Árnyékába vezet, ’s ottan a’ Hóldnak ezűst szín’
Fényjében olly búslakodó hangokra tanítgat
Mint a’ Nyúgoti szél lágy nyögdétslése, midőn az
Illatozó rozsák közt Czenczimet alva találja. –
Élni fogunk! – Örvendj! – ’s igazabb Unokáim örömmel
Emlegetik Horváthjáért mint ége Kazinczy.
| Ó Te, kinek harsány hadi-kürtje Tihannak enyelgős
Szűzeit eddig nem-hallott hangokra tanítá,
Hogy valamerre kevély hullámjait hányja zajogva
A’ Balaton, Hunyadit, Hunyadit riadozzon az erdő!a)
HORVÁTHOM jer, akár Plátóddal az Elme’ nem-esmértt
Léte felől ébrentt álmokba merűlve bolyongassz,
Én oda nem késérlek: – akár CSAPODIdnakb) igazlott
Karján, a’ rejtett Szépség’ ösvényinek indúlsz;
Jer, kérlek, ’s Eratóm mit adott ajakimra, figyelmezz!
Kedvell ő Téged, noha gyenge virágit hajadból
Calliope, laurust nyujtván helyjébe, ki-szedte.
Halld azt most tőlem, majd tőled hallja Juliskádc)
ANDRÁSd) – esmered őt, mert gyászdombjára siralmas
Könnyeket hullattál magad is – temetőit Urának
Lenni pogány kézben nem szemlélhette továbbá.
Fel-kél, kardot övedz, ’s koronáját férfi sisakkal
Váltja-fel, és viadalra neveltt Bajnokjait a’ nagy
Nílusnak messzére terűltt mezejére vezérli.
Mint lobogott a’ vér színű szent jellel havazló
Pallástjok!e) Cherubim mind eggyike, nézzed akár szent
Őltözetét, akar ártatlanbb erkőltsit, ha szintén
Eggy újjabb Néró gyilkos lángjára vetette is.f)
Nőtelenek vóltak; – Bajnokhoz az ille; – KERESZTES
BÁLINT vólt egyedűl kit TORNAI MARGIT az óltár
Zsámolyain Hymennek örök hűségire vonsza.
Ez most a’ zuhogó Jordán fövenyére le-dűlvén
Mint a’ Magzatitól meg-fosztott fűlmile sir, ri,
A’ siket erdők közt ekként zengette panasszát:
Fekete szemew zeep Hwlgiechkeg)
Repwlhetneec chak mint a fechke,
Megh ma szaalneec szemed lattara
Ablacod rosteliozattiara.
S addig dwdolnaam eenecemet
Mig megszánwán esdekleesemet,
Kis kamaraadba bee fogadnaal
’S ewledbe niugwo helyet adnaal.
Nem kellene nekem kalitka,
Hogh engemet benne tarch fogwa,
Mert ha elüzneel is mellwled
Meeg sem repeulneec el én twled
Deelben asztalodra reppennek,
Etkes widam wendeged lennek,
Megchipegetnem falatodat,
Poharadbwl innam borodat.
Ha pedig fonnaal karszekedbe
Felszaalneek rokkaad weszeiére,
S olli busan nieognem enecememet
Hogh köniet hullatna szeep szemed.
Estwe ugian ha aalom niomna
El buinék seureu karpitodba,
De még hainal elwtt ió reggel
Fel kötneelec wig tsörgésemmel.
Ugrandozva iarnec akkoron
Fel s ala puha paplanodon,
Félre rantogatnaam kendeodet
Hogi lathassam bokorh) emleödët
O ki wólna bóldogabb mint én
Szeep woelgiechkeiében hewerwén:
S ha bimbochkait chokolhatnám
Beelai) is irigien neezne rám!
Jaj de mint az arwa gerlitze
Ugi buidosok en mostan nieogwe
Mert nekem szarniaim ninchenek
Kik szeep Margithomhoz wigyenek.
Andras alatt werzeo buzgannial
Wiwok mindennap a Pogannyal,
Annak draagalatos wereert
A ki erettem is onta weert.
S a mikor karom a chalmaakat
Ugi apritia mint a torzsaakat,
Igi kialtok szent Jezusomhoz:
Wigi Uram egickor Margithomhoz!
S im tisztulni laatom az Eget;
S raam a Nap wig sugaart ereget,
Azt ielentwen hogi nem sokára
Wisza wisz az Isten Thornára.
Igy végzette dalát Erátóm, ’s el-tűne. Szemérmes
Szép nyaka még ragyogott a’ ködben, ’s szélnek eresztett
Fürtjeiből olly kellemetes szag szálla-le hozzám,
Mint a’ millyet ereszt ki-virított bokra Fürednek
Vagy Szántód gyönyörűn zőldellő gyepje, midőn azt
Balzsamos violák lepik-el még gyenge tavasszal.
Homlokomat myrtus koszorú ’s szép rózsa keríté,
’S tsattogatott szárnyan két kedveltt híve repűlt-el
Cyprisnek, szent védje bizonyságára, felettem. —
Élni fogunk kedves HORVÁTHOM! Tégedet ádáz
Bellonád hadi kürtre kiált, ’s már szárnyra repített
Hangjaid a’ ki terűltt Egeken úgy dörgenek, a’ mint
A’ dagadó Balaton ’s Hunyadidnak mennyköve dörgött:
Engemet hív Eratóm ki-virított erdeje’ békés
Árnyékába vezet, ’s ottan a’ Hóldnak ezüst-szín
Fényénél, olly búslakodó hangokra tanítgat,
Mint a’ Nyúgoti szél lágy nyögdétslése, midőn az
Illatozó rózsák közt Czenczimet alva találja. –
Örvendj! élni fogunk! ’s később Unokáim örömmel
Emlegetik, HORVÁTHjáért mint ége KAZINCZY.*
A vers szövegét követi Kazinczy jegyzete a lélek halhatatlanságáról (JEGYZÉSEK, /Az 5dik, 6dik és 7dik sorára ezen / Költeménynek), ezt azonban önálló elmélkedésnek tekintjük, mert kapcsolata a jelen vers szövegével csak formális, így sorozatunk megfelelő kötetében közöljük.
| O Te kinek harsány hadi-kürtje Tihannak enyelgős
Szűzeit eddig nem-hallott hangokra tanítá,
Hogy, valamerre kevély hullámait hányja zajogva
A’ Balaton, HUNYADIT! HUNYADIT! riadozzon az erdő:
HORVATHOM, jer; akár Plátóddal az elme nem esmértt
Léte felől ébrentt almokba merűlve bolyongassz;
Én oda nem késérlek: – akár CSAPODIDnak igazlott
Karján, a’ rejtett Szépség ösvényinek indúlsz;
Jer kérlek, ’s Eratóm mit adott ajakomra, figyelmezz!
Kedvell ő téged, noha gyenge virágit hajadból
Calliope, laurust nyújtván helyjébe, ki-szedte.
Halld azt most tőllem, ’s majd tőlled hallja JULISKÁD.
ANDRÁS – (esmered őt, mert gyász-dombjára siralmas
Könnyeket hullattál magad is) – temetőit Urának
Lenni Pogány kézben nem szemlélhette továbbá.
Fel-kél, kardot övedz, ’s koronáját férfi sisakkal
Váltja-fel, és viadalra neveltt Bajnokjait a’ nagy
Nílusnak messzére terűltt mezejére vezérli.
Mint lobogott a’ vér színű*
vér<be> színű szent jellel havazlóPallástjok! Cherubim mind eggyike, nézzed akár szent
Őltözetét, akar ártatlanbb erkőltsit, ha szintén
Eggy újjabb Néró gyilkos lángjára vetettê is.
Nőtelenek vóltak; – Bajnokhoz az ille; – Keresztes
Bálint vólt egyedűl kit Tornai Margit az Óltár
Zsámolyain Hymennek örök hűségire vonsza.
Ez most a’ zuhogó Jordán fövenyére le-dűlvén
Mint a’ Magzatitól meg-fosztott Fűlmile sír, rí,
A’ siket erdők közt ekként zengette panasszát:
Fekete szemeu szeep Heolgiechke
Repeulhetneec chac mint a’ fechke
Még ma szaalnec szemed láttára
Ablakod rostéliozattiara.*
rostél<y>ozattiara. Az áth. betű fölé írva: i.
’S addig dudolnaam énecemet
Mig megszanuaan esdeklésemet
Kis kamarádba befogadnaal
S eoledbe niuguó*
<ny> niuguó helyet adnaal.Nem kellene nekem kalitka
Hogy engemet benne tarch fogua,
Mert ha elüzneel is melleöled
Meeg sem röpülneecel én teöled.
Deelben asztalodra röppennéc
Eetkes s vidaam vendeeged lennéc
Megchipegetneem falatodat
’S kis kannádbúl*
’S <poharadból> kis kannádbúl innám borodat.Ha pedig fonnaal karszeekedbe’,
Felszaalnec rokkád veszeiére,
’S olli búsan niegnem*
niegnem Az ie y-ból jav. énecemet,Hogi köniet hullatna szeep szemed.
Estve ugian ha álom niomna
Elbuinek sürü kaarpitodba,
De meg hajnal eleött jó reggel
Fel-keöltnélec víg chergesemmel.
Ugrándozva iárnék akkoron
Felsalá puha paplanodon
Félre rantogatnám kendeödet
Hogy láthassam bokor emleödet
O ki vólna bóldogabb mint én
Szeep veölgiechkéiében feredvén.*
<hevervén;> feredvén.
’S ha bimbóchkait chokolhatnám*
<ts> chokolhatnám
Bela is irígyen nézne raam.
Jaj, de mint az arua gerlice
Ugi buidosoc én mastan nieögue,
Mert nékem szaarniaim ninchenec
Hogi szeep Margitomhoz vigienec.
Andraas alatt veerzeö buzganial*
buzgan<y>al Az áth. betűre írva: i.
Viuok mindennap a’ pogánial
Annac draghalátos veréért
A’ ki érettem is onta vért.
’S a’ mikor karom a’ chalmaakat
Úgi aprittia mint a’ torzsákat,*
<T> torzsákat,
Igi kiáltok szent Jezusomhoz
Vígi Uram egikor Margitomhoz.
’S ím’ tisztúlni látom az eget,
’S rám a’ nap víg súgárt ereget,
Azt jelentuén hogi nem sokára
Vissza-visz az Isten Thornára.
Igy végzette dalát Eratóm, ’s el-tűne. Szemérmes
Szép nyaka még ragyogott a’ ködben, ’s szélnek eresztett
Fürtjeiből olly kellemetes szag szálla-le hozzám
Mint a’ millyet ereszt ki-virított bokra Fürednek,
Vagy Szántód gyönyörűn zőldellő gyepje, midőn azt
Balsamomos violák lepik-el, meg gyenge tavasszal.
Homlokomat myrtus koszorú, ’s szép rózsa keríté,
’S tsattogatott szárnyon*
szárnyon Az o a-ból jav. két hó szín*<kedveltt> hó szín Az áth. szó fölé írva. híve repűlt-elCyprisnek, szent védje’ bizonyságára, felettem.
Élni fogunk kedves HORVÁTHOM! Tégedet ádáz
Bellonád hadi kürtre*
<dalra> kürtre kiált, ’s már szárnyra repítettHangjaid a’ ki terűltt Egeken, úgy dörgenek, a’ mint
A’ dagadó Balaton ’s Hunyadidnak mennyköve dörgött:
Engemet hív Eratóm, ki-virított erdeje’ békés
Árnyékába vezet, ’s ottan a’ Hóldnak ezüst szín
Fényjénél, olly buslakodó hangokra tanítgat,
Mint a’ Nyúgoti szél lágy nyögdétslése, midőn az
Illatozó rózsák közt Czenczimet alva találja.
Örvendj,*
<Eln> Örvendj<!>, élni fogunk! ’s később Unokaim örömmelEmlegetik, HORVÁTHjáért mint ége Kazinczy.
| Ó TE! Kinek harsány hadi-kürtje Tihannak enyelgős
Szűzeit eddig nem hallott hangokra tanítá,
Hogy, valamerre kevély hullámjait hányja zajogva
A’ Balaton, HUNYADIT! HUNYADIT! riadozzon az erdő,
HORVÁTHOM! jer, akár Plátóddal az elme’ nem-esmértt
Léte felől ébrentt álmokba merűlve bolyongassz,
Én oda nem késérlek: – akár CSAPODIdnak igazlott
Karján a’ rejtett Szépség’ ösvényinek indúlsz:
Jer, Kérlek, ’s Eratóm mit adott ajakomra, figyelmezz!
Kedvell ő Téged, noha gyenge virágit hajadból
Calliope, laurust nyújtván helyjébe, ki-szedte.
Halld azt most tőlem, ’s majd Tőled hallja Juliskád.
ANDRÁS – (esmered őt, mert gyász dombjára siralmas
Könnyeket hullattál magad is) – temetőit Urának
Lenni pogány kézben nem szemlélhette továbbá.
Fel-kél, kardot övedz, ’s koronáját férfi sisakkal
Váltja-fel, és viadalra neveltt Bajnokjait a’ nagy
Nílusnak messzére terűltt mezejére vezérli.
Mint lobogott a’ vér színű szent jellel havazló
Pallástjok! – Cherubim mind eggyike, nézzed akár szent
Őltözetét, akar ártatlanbb erkőltsit, ha szintén
Eggy újjabb Néró gyilkos lángjára vetette is.
Nőtelenek vóltak; – Bajnokhoz az ille – Keresztes
Bálint vólt eggyedűl kit Tornai Margit az óltár’
Zsámolyain Hymennek örök hűségire vonsza.
Ez most a’ zuhogó Jordán’ fövenyére le-dűlvén,
Mint a’ magzatitól meg-fosztott fűlmile sír, rí,
A’ siket erdők közt ekként zengette panasszát:
Fekete szemeu szeep Heölgiechke!
Röpeülhetnéc chac mint a’ fechke,
Meeg ma zallanéc szemed láttára
Ablakod rosteelyozattiára.
’S addig dudolnám énecemet,
Mig megzánvaan esdeklesemet,
Kis camaradba befogadnaal,
’S eöledben nyugvó helyet adnaal.
Nem kellene nékem kalitca
Hogy engemet benne tarts fogva,
Mert ha elüzneel is melleöled,
Még sem röpeülneecel én teöled.
Deelben asztalodra röppennéc,
Étkes, ’s vidám vendeeged lennéc,*
leunéc Az u itt nem archaizálás, hanem sajtóhiba, em.
Megchipepetneem falatodat,
’S kis kannádbúl innám borodat.
Fonni ha ülnél karszeekedbe,
Felszálneec rokkád’ veszszejére,
’S olly búsan niögneem énecemet
Hogy könnyet hullatna szeep szemed.
Estve ugian ha aalom niomna
Elbuinék sűrű kárpitodba
De még hainal eleött ió regvel
Felkeöltnélec víg tsergésemmel.
Ugrandozva iárnéc akkoron
Fel ’s alá puha paplanodon,
Félre rántogatnám kendeödet
Hogy láthassam bokor emleödet.
O ki volna boldogabb mint én
Szép veölgyechkéiében förödvén!
’S ha bimbóchkáit tsókolhatnám
Béla is irígyen nézne rám.
Jaj! de mint az árua gerlice
Úgi búidosoc én mostan niögve,
Mert nékem szárniaim ninchenec
Hogy szép Margitomhoz vigienec.
Andraas alatt verzeö buzgánial
Vivok mindennap a’ Pogánial
Annac drághalátos véréért,
A’ ki érettem is onta vért.
’S a’ mikor karom a’ chalmácat
Úgi apritia mint a’ torzsácat,
Igy kiáltoc szent Jezusomhoz:
Vigi Uram egikor Margitomhoz!
’S ím tisztúlni látom az Eget,
’S rám a’ Nap víg súgárt ereget,
Azt ielentvén hogy nem sokára
Viszszavisz az Isten Thornára.
Igy végzette dalát Eratóm, ’s el-tűne. Szemérmes
Szép nyaka még ragyogott a’ ködben, ’s szélnek eresztett
Fürtjeiből olly kellemetes szag szálla-le hozzám,
Mint a’ millyet ereszt ki-virított bokra Fürednek,
Vagy Szántód gyönyörűn zőldellő gyepje, midőn azt
Balzsamomos violák lepik-el még gyenge tavasszal.
Homlokomat myrtus-koszorú ’s szép rózsa keríté,
’S tsattogatott szárnyon két hó-szín híve repűlt-el
Cyprisnek, szent védje bizonyságára, felettem. –
Élni fogunk kedves Horváthom! Tégedet ádáz
Bellónád hadi-kürtre kiált, ’s már szárnyra repített
Hangjaid a’ ki terűltt Egeken úgy dörgenek, a’ mint
A’ dagadó Balaton, ’s Hunyadidnak mennyköve dörgött:
Engemet hív Eratóm ki-virított erdeje’ békes
Árnyékába vezet, ’s ottan a’ Hóldnak ezüst-szín
Fényjénél olly búslakodó hangokra tanítgat,
Mint a’ nyúgoti szél’ lágy nyögdétslése, midőn az
Illatozó rózsák közt Czenczimet alva találja.
Örvendj! élni fogunk! ’s igazabb Unokáim örömmel
Emlegetik, HORVÁTHjáért mint ége KAZINCZY.
| O Te, kinek harsány hadi kürtje Tihannak enyelgő
Szűzeit eddig nem-hallott hangokra tanítá,
Hogy valamerre kevély hullámait hányja zajogva
A’ Balaton, Hunyadit! Hunyadit! riadozzon az erdő:
Horváthom, jer, akár Plátóddal az Elme’ nem <e>smértt ismértt*
A szókezdő e utólag, más színű tintával i-re javítva.
Léte felől <ébrentt álmokba merűlve bolyongassz,> magadat ébrentt álmokba
Én oda nem késérlek! – akár Csapodidnak igazlott meríted;*
Az áth. rész fölé írva, más színű tintával, utólag.
Karján a’ rejtett Szépség’ ösvényinek indúlsz;
Jer, kérlek, ’s Eratóm mit adott ajakomra figyelmezz.
Kedvell ő Téged, noha gyenge virágit hajadból
Calliope, laurust nyujtván helyjébe, ki-szedte.
Halld azt most tőlem, ’s majd Tőled hallja Juliskád.
András – <e>smered őt mert gyász-dombjára siralmas ismered*
A szókezdő e utólag, más színű tintával i-re javítva.
Könnyeidet te is hullattad – temetőit Urának
Lenni pogány kézben nem szemlélhette továbbá.
Fel-kél, kardot övedz, ’s koronáját férjfi sisakkal
Váltja-fel és viadalra neveltt Bajnokjait a’ nagy
Nílusnak messzére terűltt mezejére vezérli.
Mint lobogott a’ vér színű*
vér<be kevertt> színű Azonos színű tintával végzett javítás, a leírással egyidőben. szent jellel havazlóPallástjok! Cherubim mind eggyike, nézzed akár szent
Őltözetét, akar ártatlan erkőltsit, ha szintén
Eggy újabb*
új<j>abb Azonos színű tintával végzett javítás, a leírással egyidőben. Néró gyilkos lángjára vetettê is.Nőtelenek vóltak; Bajnokhoz az ille; – Keresztes – Bajnokhoz*
Bajnokhoz Elé utólag, más színű tintával gondolatjel toldva be.
Bálint vólt eggyedűl, kit Tornai Margit az óltár
Zsámolyain Hymennek örök hűségire vonsza.
Ez most a’ zuhogó Jordán fövenyére le-dűlvén,
Mint a’ magzatitól meg-fosztott Fűlmile sír, rí,
A’ siket erdők közt ekként zengette panasszát:
Fekete szemeu szeep Heolgiechke
Röpülhetnec chac mint a fecke
Meg ma szalnec szemed latara
Ablakod rosteliozatiara.
S addig dwdolnám enecemet
Mig megszanwan esdeklesemet
Kis kamaradba befogadnal
S öledbe niugwo heliet adnal.
Nem kellene nekem kalitka
Hogi engemet benne tarch fogwa
Mert ha elwznel is melwled
Megh sem röpülnekel en twled.
Delben asztalodra röppennec
S etkes widam wendeged lennec
Megchipegetnem falatodat
Poharadbwl innam borodat
Ha pedig fonnaal karzecedbe
Felzalnec rokad wezzeiere
’S oli busan niegnem enekemet
Mig köniet hullatna zeep zemed.
Estve ugian ha alom niomna
Elbuinek swrw karpitodba
De meg hainal elwtt ióreggel
Felkwtnelek wig chergesemmel.
Ugrandozwa iarnec akkoron
Felsala puha paplanodon
Felre rantogatnam kendeodet
Hogi lathassam bokor emleodet.
O ki wolna boldogabb mint én
Zeep wolgiechkeiében feredwen
’S ha bimbochkait chokolhatnám
Beela is irigien nezne ram.
Jaj de mint az arwa gerlice
Ugi buidosom en mostan niögwe
Mert nekem szarniaim ninchenec
Kik szep Margitomhoz wigienek.
Andras alatt werzeö buzgannial
Wiwok mindennap a Pogannial
Annak dragalatos wereert
A’ ki erettemis onta wert.
S a mikor karom a chalmakat
Ugi apritia mint a torzakat
Igi kialtok szent Jesusomhoz
Wigi Uram egikor Margitomhoz.
’S im tisztwlni latom az Eget
S ram a’ nap wig swgart ereget
Azt ielentwen hogi nem sokara
Wiszawisz az Isten Thornara.
Igy végzette dalát Eratóm, ’s el-tűne. Szemérmes
Szép nyaka még ragyogott a’ ködben; ’s szélnek eresztett
Fürtjeiből olly kelleme<tes szag> szálla-le hozzám kelemes illat*
Utólag más színű tintával végzett javítás, a sor fölé írva.
Mint a’ millyet ereszt ki-virított bokra Fürednek,
Vagy Szántód gyönyörűn zőldellő gyepje, midőn azt
Balzsamomos violák lepik-el még gyenge tavasszal.
Homlokomat myrtus <koszorú ’s szép rózsa> keríté; rózsák ’s szép párta*
Utólag, más színű tintával sor fölötti betoldások; a myrtus elé: rózsák ’s szép; a myrtus mögé: párta.
’S tsattogatott szárnyon két hó-szín híve repűlt-el
Cyprisnek, szent védje’ bizonyságára, felettem.
Élni fogunk, kedves Horváthom! Tégedet ádáz
Bellonád hadi kürtre kiált, ’s már szárnyra repített
Hangjaid a’ ki-terűltt Egeken úgy dörgenek, a’ mint
A’ dagadó Balaton ’s Hunyadidnak mennyköve dörgött;
Engemet hív Eratóm ki-virított erdeje’ békés
Árnyékába vezet, ’s ottan a’ hóldnak ezüst-szín
Fényjénél olly búslakodó hangokra tanítgat,
Mint a’ nyúgoti szél lágy nyögdétslése, midőn az
Illatozó rózsák közt Czenczimet alva találja.
Örvendj! élni fogunk! ’s később Unokáim örömmel
Emlegetik, Horváthjáért mint ége Kazinczy!
| Oh te, kinek harsány hadi kürtje Tihanynak enyelgő
Szűzeit eddig nem hallott hangokra tanítá,
Hogy valamerre kevély hullámjait hányja zajogva
A’ Balaton, Hunyadit, Hunyadit riadoznak az erdők.
Horváthom, jer, akár Plátóval az elme’ nem ismert
Léte felől ébrent álmokba merűlve bolyongasz;
Én oda nem kísérlek; akár Csapodidnak igazlott
Karján a’ rejtett Szépség’ ösvényinek indúlsz;
Jer, kérlek, ’s Eratóm mit adott ajakimra figyelmezz.
Ő kedvel téged, noha gyenge virágit hajadból
Calliope, laurust nyujtván érette, kifejté.
Halld azt most tőlem, ’s majd tőled hallja barátnéd.
Melly inségbe merűlt <honnunk>, mivel Istene’ sírját e’ hon*
Az áth szó fölé írva, más színű tintával.
És a’ helyt, hol az élt, megholt, ’s mennyekbe repűlt-fel,
Elnyerni óhajtá <eggy fösvény és gyenge>*
Utóbb más színű tintával áthúzva, javított változat nincs helyette. királyunk,<’S új koronát víván koczkára vetette sajátját,
Hirdeti még most is sok pusztúlt környe hazánknak.
Megsiketűlt az eszesbb fél’ ellenzésinek, és ment,
’S népe között a’ leggyávább, eggyszerre Vitéz lön,
’S csábított ’s csábult seregét harczokba vezérlé.>*
Ez az öt sor (’S új koronát… vezérlé) utóbb más színű tintával, ferde vonalakkal áthúzva, javított változat nincs helyette.
Hősei mind követék; ment Tornai Farkas is, ámbár
Margitja’ orczájin bánatnak könnyei folytak,
’S házassági szerelmeknek szent záloga, ’s első
Záloga, csak mostan kezdte éreztetni, hogy éled.
Nője felé, szép nője felé repdestenek égő
Gondolati, azt látta, azt hallotta, azt óhajtotta;
Azt és semmit mást, ’s egyebet nem semmit! Utána
Jajgatták Margitja’ nevét a’ Kármeli bérczek
’S Tábor’ ’s Mamre’ tetőji, miként nem sokkal elébb még
A’ könyörűletlenét a’ Barkai szikla kiáltá.
Mostan, a’ zuhogó Jordán’ fövenyére ledőlve,
A’ kedvest keseregte megint, ’s bőv könnyeket öntvén
A’ siket erdők köztt ekként hallatta siralmait:
Fekete szemü szép hölgyecske,
Röpűlhetnék csak mint kis fecske
Még ma szállnék, szemed’ látára,
Ablakodnak szép párkányára.
’S addig dúdolnám ott énekem’
Míg te, megszánván esdekletem’,
Rejtekecskédbe béfogadnál,
’S öledben nyugvó-helyet adnál.
Nem kellene nékem bugocska,
Hogy engemet benne tarts fogva,
Mert bátor elűznél mellőled,
Nem röpűlnék-el én tetőled.
Délben asztalodra röppennék,
Étkes vídám vendéged lennék,
Megcsípegetném falatodat,
’S serlegedből innám borodat.
Ha mikor leűlnél rokkádra,
Felszállanék annak gombjára,
’S olly búsan nyögném énekemet,
Hogy köny<e>t hullatna <szép> szemed. könyűt*
könnyet Utólag más színű tintával az e ű-re jav, majd áth.: <szép>.
Estve ugyan álom ha nyomna,
Elrejtezném sűrű kárpitodba,
De még hajnal előtt jó reggel
Felköltnélek víg csörgésemmel.
Ugrándozva járnék akkoron
Fel ’s alá puha paplanodon,
Félre rántogatnám kendődet,
Hogy meglássam bokor emlődet.
Oh ki volna boldogabb mint én,
Szép völgyecskéjében feredvén!*
feredvén<,>!
És ha klárisszád’ csókolhatnám
Béla is irígyen nézne rám.
Jaj! de<,> mint az árva <gerlicze,> gilicze,*
Utólag más színű tintával az áth. szó mellé írva.
Úgy bujdosok én mostan nyögve,
Mert nekem szárnyaim nincsenek,
Kik szép Margitomhoz vigyenek.
András alatt*
Az alatt előtt-ből jav., egyidejűleg. vérző buzgánnyalVívok mindennap a’ pogánnyal
Annak drágalátos véréért,
Ki énérettem is onta vért.
És mikoron karom csalmákat<,>*
csalmákat, A vessző utóbb, más színű tintával áth.
Úgy aprítja csak mint torzsákat,
Ezt kiáltom-fel Jézusomhoz:
Vígy, Urunk, vissza Margitomhoz.
’S íme tisztulni látok eget,
’S rám nap fényes súgárt ereget,
Jelengetvén hogy nem sokára
Vissza viszen Isten Thornára.
Így zengette dalát Eratóm, ’s eltűne. Szemérmes
Szép nyaka még ragyogott a’ ködben, ’s szélnek eresztett
Fürtjeiből olly kellemes illat szálla-le hozzám,
Mint a’ millyet ereszt kivirított bokra Fürednek
’S Szántódnak gyönyörűn-zöldellő hantja, midőn azt
Kékellő violák lepik-el még gyenge tavasszal.
Homlokomat myrtuszkoszoru és szép rózsa keríté,
’S csattogatott szárnyain két kedvelt híve repült-el
Cyprisznek, szent védje’ bizonyságára, felettem.
Élni fogunk! oh, élni fogunk! Im tégedet ádáz
Bellónád hadi kürtre kiált, ’s már szárnyra repített
Hangjaid a’ kiterűlt egeken úgy dörgenek, a’ mint
A’ dagadó Balaton ’s Hunyadidnak mennyköve dörgött.
Engemet hív Eratóm kivirított erdeje’ békés
Zöld árnyába vezet, ’s ottan a’ holdnak ezüstszín’
Fényénél olly búslakodó hangokra tanítgat,
Mint a’ nyúgoti szél’ lágy nyögdellése, midőn az
Estvélynek rózsáji között Lalim’ alva találja.
Örvendj, élni fogunk! ’s később unokáim örömmel
Emlegetik, hiszem azt, ér<t>ted*
ér<t>ted Utólag más színű tintával áth. mint ége barátod. | 1. Feketeszemű szép hölgyecske, Röpülhetnék csak mint eggy fecske, Még ma szállnék, szemed’ láttára, Ablakod rostélyozatjára.
2. ’S addig dúdolnám ott énekem’, Míglen megszánván esdekletem, Rejtekecskédbe befogadnál, ’S öledben nyugvó helyet adnál.
3. Nem kellene nekem bugocska, Hogy engemet benne tarts fogva, Mert bátor elűznél mellőled, Én el nem repűlnek tetőled.
4. Délben asztalodra röppennék, Étkes vídám vendéged lennék, Megcsípegetném falatodat, Serlegedből innám borodat.
5. Ha mikor leűlnél rokkádra, Felszállanék annak gombjára, ’S olly búsan nyögném énekemet, Hogy könnyet hullatna szép szemed.
6. Estve ugyan ha álom nyomna, Elröjtezném ágykárpitodba; De még hajnal előtt jó reggel Felköltnélek víg csörgésemmel.
7. Oh ki volna boldogabb mint én, Titkos kecseid’ szemlélhetvén! És ha klárizs szád’ csokolhatnám, Béla is irígyen nézne rám.
8. Jaj, de mint az árva gilicze, Ugy bujdosom én mostan nyögve, Mert sebes szárnyaim nincsenek, Kik szép Margitomhoz vigyenek.
9. András alatt vérző buzgánnyal Vívok mindennap a’ pogánnyal Annak drágalátos véréért, Erttem ’s értted a’ ki onta vért.
10. És mikor karom a’ csalmákat Úgy aprítja mint a’ torzsákat, Ezt kiáltom fel Jézusomhoz: Vígy Urunk eggykor Margitomhoz.
11. ’S ím tisztúlni látom az eget, ’S rám a’ nap szép súgárt ereget, Jelengetvén hogy nem sokára Vissza viszen Isten Tornára. –
A’ dalnak elébe és utána vetett hexameterek előttem még ma is kedvesek, de azoknak el kell maradni, mert Horváth Ádámnak emlékezete előttem kedves ugyan, de iszonyodom verseitől.
[…]
| Feketeszemü szép hölgyecske,
Röpülhetnék bár mint kis fecske,
Még ma szállnék szemed’ láttára
Ablakod’ rostélyozatjára.
S addig dúdolnám ott énekem,
<Míg> megszánván esdökletem’, Míglen*
A len sor fölötti betoldás, majd mindkét szó áth., s a javított alak megismételve a sor végén.
Szűk <röjtöködben> béfogadnál, röjteködbe*
Jav. ebből: <röjtöködben>, a javított alak megismételve a sor végén.
S öledben nyugvó-helyet adnál.
Nem kellene nékem bugocska,
Benne engemet hogy tarts fogva,
Mert bátor elűznél mellőled,
Én el nem röpűlnék tetőled.
Délben asztalodra röppennék,
Étkes vídám vendéged lennék,
Megcsípegetném falatodat,
Serlegedből innám borodat.
Ha mikor leűlnél rokkádra,
Felszállanék annak gombjára,
S olly búsan nyögném énekemet,
Hogy könyet hullatna szép szemed.
Estve ugyan ha álom nyomna,
Elröjtezném ágykárpitodba,
De még hajnal előtt jó regvel
Felköltnélek víg csörgésemmel.
Oh ki volna boldogabb mint én,
Titkos kecseid’ szömlélhetvén!
És ha klárizsszád’ csókolhatnám, zssz*
A sor végén a zssz betűkapcsolat kiemelésével megerősíti az egybeírást, a d olvashatatlan betűből jav.
Béla is irígyen nézne rám.
Jaj, de mint az árva gilicze,
Úgy bújdosom én immost nyögve,
Mert sebes szárnyaim nincsenek,
Hogy szép Margitomhoz vigyenek.
András alatt vérző buzgánnyal,
Vívok mindennap a’ pogánnyal,
Annak drágalátos véréért,
Érted s értem a’ ki onta vért.
És mikor karom a’ csalmákat
Aprítgatja, mint a’ torzsákat,
Ezt kiáltom<->föl*
kiáltom<->föl Utólag kihúzva. Jézusomhoz:Vígy, Urunk, eggykor Margitomhoz.
S ím tisztúlni látom az eget,
Rám a’ nap víg súgárt ereget,
Jelengetvén hogy nem sokára
Visszaviszen*
Visszaviszen Az első két betű olvashatatlan betűkből jav. Isten Tornára. |