Ó Te, kinek harsány hadi-kürtje Tihannak enyelgős
Szűzeit eddig nem-hallott hangokra tanítá,
Hogy valamerre kevély hullámjait hányja zajogva
A’ Balaton, Hunyadit, Hunyadit riadozzon az erdő!a)
HORVÁTHOM jer, akár Plátóddal az Elme’ nem-esmértt
Léte felől ébrentt álmokba merűlve bolyongassz,
Én oda nem késérlek: – akár CSAPODIdnakb) igazlott
Karján, a’ rejtett Szépség’ ösvényinek indúlsz;
Jer, kérlek, ’s Eratóm mit adott ajakimra, figyelmezz!
Kedvell ő Téged, noha gyenge virágit hajadból
Calliope, laurust nyujtván helyjébe, ki-szedte.
Halld azt most tőlem, majd tőled hallja Juliskádc)
ANDRÁSd) – esmered őt, mert gyászdombjára siralmas
Könnyeket hullattál magad is – temetőit Urának
Lenni pogány kézben nem szemlélhette továbbá.
Fel-kél, kardot övedz, ’s koronáját férfi sisakkal
Váltja-fel, és viadalra neveltt Bajnokjait a’ nagy
Nílusnak messzére terűltt mezejére vezérli.
Mint lobogott a’ vér színű szent jellel havazló
Pallástjok!e) Cherubim mind eggyike, nézzed akár szent
Őltözetét, akar ártatlanbb erkőltsit, ha szintén
Eggy újjabb Néró gyilkos lángjára vetette is.f)
Nőtelenek vóltak; – Bajnokhoz az ille; – KERESZTES
BÁLINT vólt egyedűl kit TORNAI MARGIT az óltár
Zsámolyain Hymennek örök hűségire vonsza.
Ez most a’ zuhogó Jordán fövenyére le-dűlvén
Mint a’ Magzatitól meg-fosztott fűlmile sir, ri,
A’ siket erdők közt ekként zengette panasszát:
Fekete szemew zeep Hwlgiechkeg)
Repwlhetneec chak mint a fechke,
Megh ma szaalneec szemed lattara
Ablacod rosteliozattiara.
S addig dwdolnaam eenecemet
Mig megszánwán esdekleesemet,
Kis kamaraadba bee fogadnaal
’S ewledbe niugwo helyet adnaal.
Nem kellene nekem kalitka,
Hogh engemet benne tarch fogwa,
Mert ha elüzneel is mellwled
Meeg sem repeulneec el én twled
Deelben asztalodra reppennek,
Etkes widam wendeged lennek,
Megchipegetnem falatodat,
Poharadbwl innam borodat.
Ha pedig fonnaal karszekedbe
Felszaalneek rokkaad weszeiére,
S olli busan nieognem enecememet
Hogh köniet hullatna szeep szemed.
Estwe ugian ha aalom niomna
El buinék seureu karpitodba,
De még hainal elwtt ió reggel
Fel kötneelec wig tsörgésemmel.
Ugrandozva iarnec akkoron
Fel s ala puha paplanodon,
Félre rantogatnaam kendeodet
Hogi lathassam bokorh) emleödët
O ki wólna bóldogabb mint én
Szeep woelgiechkeiében hewerwén:
S ha bimbochkait chokolhatnám
Beelai) is irigien neezne rám!
Jaj de mint az arwa gerlitze
Ugi buidosok en mostan nieogwe
Mert nekem szarniaim ninchenek
Kik szeep Margithomhoz wigyenek.
Andras alatt werzeo buzgannial
Wiwok mindennap a Pogannyal,
Annak draagalatos wereert
A ki erettem is onta weert.
S a mikor karom a chalmaakat
Ugi apritia mint a torzsaakat,
Igi kialtok szent Jezusomhoz:
Wigi Uram egickor Margithomhoz!
S im tisztulni laatom az Eget;
S raam a Nap wig sugaart ereget,
Azt ielentwen hogi nem sokára
Wisza wisz az Isten Thornára.
Igy végzette dalát Erátóm, ’s el-tűne. Szemérmes
Szép nyaka még ragyogott a’ ködben, ’s szélnek eresztett
Fürtjeiből olly kellemetes szag szálla-le hozzám,
Mint a’ millyet ereszt ki-virított bokra Fürednek
Vagy Szántód gyönyörűn zőldellő gyepje, midőn azt
Balzsamos violák lepik-el még gyenge tavasszal.
Homlokomat myrtus koszorú ’s szép rózsa keríté,
’S tsattogatott szárnyan két kedveltt híve repűlt-el
Cyprisnek, szent védje bizonyságára, felettem. —
Élni fogunk kedves HORVÁTHOM! Tégedet ádáz
Bellonád hadi kürtre kiált, ’s már szárnyra repített
Hangjaid a’ ki terűltt Egeken úgy dörgenek, a’ mint
A’ dagadó Balaton ’s Hunyadidnak mennyköve dörgött:
Engemet hív Eratóm ki-virított erdeje’ békés
Árnyékába vezet, ’s ottan a’ Hóldnak ezüst-szín
Fényénél, olly búslakodó hangokra tanítgat,
Mint a’ Nyúgoti szél lágy nyögdétslése, midőn az
Illatozó rózsák közt Czenczimet alva találja. –
Örvendj! élni fogunk! ’s később Unokáim örömmel
Emlegetik, HORVÁTHjáért mint ége KAZINCZY.
*A vers szövegét követi Kazinczy jegyzete a lélek halhatatlanságáról (JEGYZÉSEK, /Az 5dik, 6dik és 7dik sorára ezen / Költeménynek), ezt azonban önálló elmélkedésnek tekintjük, mert kapcsolata a jelen vers szövegével csak formális, így sorozatunk megfelelő kötetében közöljük.