HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
A’ HAD.
Ki ütvén zászlóját a’ Had’ véres Atyja
A’ halál’ ’s írtózás’ szelén lobogtatja.
Pattantja Bellóna rettentő ostorát,
Keresztűl nyargalja őldöklő táborát.
Rettegés, félelem futnak szekerébe,
Dühösség szikrázik mind eggyik’ szemébe.
Ezek előtt nyargal az egyenetlenség,
E’ miatt támadott még minden ellenség,
A’ forgószelekkel tsatáznak hajai,
Zőld tajtékot túrnak kékűlt ajjakai.
Eggy bádgyasztó szélben a’ halál kíséri,
Éh torkát eggy gazdag vatsorához méri:
Ijjesztő ortzával tekínt a’ másikra,
Sárga karjain űl az aludt vérikra.

Végre a’ trombiták’ bús harsogására
A’ fegyveres rendek űlnek paripára;
Rettentő lármával, zörgéssel rohannak,
Hol a’ vér’ mezeji már ki-szabva vannak.
A’ merre tsak dühös ármadájok szaladt,
Reng a’ meg-réműlt főld dübögések alatt.
Az ágyúk’ meg-terhelt méhe nagyot dördűl,
Belőle a’ halál eggy Bombin ki-gördűl:
Utánna az apró halálok repűlnek,
Mellyeket a’ puska golyóbisok szűlnek. –
A’ halálos füst a’ levegőt nyargalja,
Fel-mászván a’ magos felhők’ hasát nyalja.

Nem írhatom tovább reszkető kezemmel,
Az írtózás el hal képzelődésemmel.
Te szelídebb Múzsa! fuss el e’ stzénáról,
Ne gondolkodj illyen gyász materiáról.
Vannak Helikonnak tsendesebb Rozsási,
Hol zugnak az édes örömnek forrási;
Itt pengesd az estvén ezüst lantotskádat,
El-vetvén borzasztó hadi trombitádat.
Mert ha eggy Dalomat Rózsi hellybe hagyja,
Nagyobb vagyok mint eggy Tamerlán’ Hadnagyja!