(Elmondták, és elénekelték N. Mélt. Vázsonkövi Gróf Zitsy Károly Ő Excellentziája, és Mélt. Nagy-Károlyi Gróf Károlyi Jó’sef Ő Nagysága ’s a’ több jelenlévő Uraságok előtt a’ Debretzeni Poéták 1794. eszt. Júliusnak 5dik napján; midőn Ő Excellentziája Gróf Károlyinak a’ Szathmári Fő-Ispánságba lejendő béiktatására Debretzenen keresztűl útazván véle s több Uraságokkal a’ Ref. Collegiumot meglátogatni méltóztatta.)
I. Ének.
Fébus . Múzsák! kik a’ hegy’ tövében,
Múlattok a’ zőld Tempében,
Jertek vígan énekelő
Lanttal elő.
Kezdjetek új éneket,
A’ most jött Főrendeket
Vélek tisztelvén.
Múzsák . Óh mi nem hallottuk még,
Melly méltóságos Vendég
Peng itten a’ hír’ nyelvén?
Fébus . Itt’ Országunk’ Főbírája,
Kit méltán tisztel Hazája;
Eljött Hazánk’ Nagyjaival
’S KÁROLYIVAL.
Múzsák . Gróf ZICSIT, Gróf KÁROLIT,
A’ Thémis’ Apostolit
Látja Pallásunk.
Fébus . Tiszteljétek énekkel.
Múzsák . Ekhózzon hát nevekkel
Örvendező szállásunk.
II. Ének.
Fébus . Nohát hárfátok’
Ha leraktátok,
Szedjétek kezetekbe,
Tágúltt húrjait
Hangoztassa itt’
E’ kies berekbe’.
Mondjatok mindnyájan tátott
Torokkal hangos vívátot;
E’ két Méltóság’ Nevének
Zengjen Pinduson az Ének.
Múzsák . Éljen ZICSIVEL,
’S kísérőivel
Éljen KÁROLY, éljen!
Mi térdhajólva
És kéztsókolva
Mind tiszteljük méllyen,
Azt kívánja e’ Vívátunk,
Mellyet az Égre botsátunk,
Azt kívánja Debretzennel
Azt Nemzetünkben mindennel:
Hogy sok időkig,
Sok esztendőkig
Tartsa meg őket az Ég:
Mert mindnyájának
Szíve Hazának
Szeretetivel ég.
BESZÉD.
GRÓF KÁROLYI JÓ’SEF lesz az én énekem.
Vajha elég erőm volna hozzá nekem!
Legszentebb Igasság hagyd el az egeket;
Szálly le ’s újjaiddal illesd ez éneket.
’S engedd hogy a’ Kőltő’ vék’nyan szőtt meséje
Lehessen ártatlan fejed’ piperéje,
Mond meg a’ ditsősség halmán KÁROLYINAK
Mint adódott fényes széke Atyjainak:
Tsak alig virágzott Ifjúsággal képe,
Már az Érdem ’ köves bértzére fellépe.
’S követvén Ősinek ditső nyomdokait,
Botlás nélkűl járta darabos hantjait.
Mint mikor az Ifjú Alkmene’ fijának
Edonís’ Nimfái leseket hányának,
Hogy a’ Virtus útját emberűl megfussa,
Vólt egy kézen fogva vívő Tronimussa,
Ki a’ gyönyörűség mellől elvezette,
’S bádgyasztó karjai közzűl kifejtette;
Tudván, hogy e’ tsalárd énekű Sírenek
Sok Nagyot halálos sírba temettenek:
Úgy ez ifjú Grófot első Virágjába
A’ Virtus vezette Elei’ útjába,
Hol félre kerűlvén a’ Puhák’ táborát
Követte Attyait ’s oktató Mentorát.
Megvetvén hát ifjú szíve’ puha kényjét,
Mászkálja a’ Virtus ’ és Érdem ’ ösvényjét:
’S végre kimerített erővel, izzadtan
A’ meredek bértznek szélére felpattan:
Hol a’ Tiszteletnek űlvén hintajába
Az Érdemmel együtt megy ditső várába,
Ki elkopott útas ruháit leveti,
Bársony Palástjába talpig őltözteti,
Letörli izzadó tsepjeit újjával,
Éleszti az Égből szált Ámbróziával;
Azután tsókokat ortzájára vetvén
Fejet hajt, és nyájas karjain vezetvén
Viszi a’ Ditsősség ’ fényes templomába,
Melly a’ hegytetőn áll az ég’ szomszédjába’.
Itt a’ Ditsősségnek vezeti elébe
’S ajánlja boldogúlt Ösei’ rendébe,
Öseinek , a’ kik már a’ Ditsősségnek
Egén első fényű ragyogással égnek,
Kiknek már Neveik a’ templom’ falában
Metzve tündöklenek adamás táblában.
’S
*
, S
lelkeik egy fényes ködből font fellegnek
Szárnyain a’ többi Hérókkal lebegnek.
Jó’sefnek nevét is ezek után vágja
Hogy az idő’ irigy foga meg ne rágja.
Magát a’ Ditsősség ’ székébe ülteti,
Isteni kezeit rá áldással veti,
Mennyei súgárral ragyogtatta szemét,
Melly világosabbá tégye Nagy Érdemét – –
Ekkor a’ templomból kihozván fényesen,
Egy babérerdőnek viszi egyenesen,
Melly a’ gyémántokkal fénylő falak mellett
Örök tiszteletű árnyékkal zőldellett.
A’ Héróknak sírjok e’ tsendes erdőbe
Szent borzadást önt a’ néma szemlélőbe.
A’ mint feküvének itt a’ Hazafiak’
Örök áldására méltó KAROLYINAK:
Tisztelt hamvaikon borostyánok nőttek,
’S felettek szentséges árnyékokat szőttek,
Mellyek a’ nékiek áldozó Hazának
Sóhajtásaitól gyengén susogának,
’S a’ bennek pihegő Ekhónak kebele
A’ sír felé bádgyadt hangal nyögdétsele.
A’ Ditsősség edgyik babérra felhága,
’S róla egy pár legszebb ágatskát levága,
Melly a’ fáról függő, és ellenséges vért
Izzadó fegyverek’ vasához még nem ért.
Még most is könnyekkel tsorgott ágatskája,
Mellyet sok Hazafi hullatott reája:
Meleg vólt még most is a’ hív Magyaroktól,
Levelére méllyen raggatott tsókoktól.
Ezt kötötte öszve; ’s a’ mindég mellette
Őrtálló ZICSINEK kezébe engedte;
Nem lévén senki is Nálla méltóbb erre,
Hogy koszorút tégyen egy illyen Emberre.
Meglett; ’s ekkor eljött ZICSÍ, KÁROLIVAL
’S a’ Haza’ sokféle rendű Fiaival:
Mellyet látván Pallás, a’ megkoszorúzott
GRÓFNAK Múzsáival örömnótát húzott.
Kérvén térdhajtással annyi grátziáját,
Hogy végye kedvesen vékony hederáját ,
Mellyet az örvendő magyar Helikonnak
Ártatlan Leányi tisztelettel fonnak.
’S ámbár ékesíttse ditső borostyánja,
Ez is homlokait tsókolni kívánja;
Hogy tanúja légyen azon tiszteletnek,
Mellyel eránta a’ Múzsák viseltetnek.
III. É n e k.
Fébus .
Múzsák .
Élesztgessen bennünket annak szeretetivel.
Fébus .
Múzsák .
Fébus .
Mindnyájan .