Ertelek
*Értelek
én szivem jól!
’S tudom e’ dobogás.
Azon tett zokogás:
Hogy szerettz magad.
Ah, halgass fajdalmidról!
Ah, türd el kinaidat!
Halgass! indulatimat
El ne árujjad! –
De mit? – hát halgatva emésztődjunk mindég?
Ah, nem – a mérőkőn segit Amor ’s az ég.
Tudja az én kintsem hogy én meg szerettem;
És azt töllem tudja – én meg jelentettem. –
Meg mondom hogy tüzem szemeit vádojja
Hogy a’ könyörülést a’ természet szojja
Meg mondom – – – A’ kevéj hát ha meg neheztel? –
Hát ha ki vér? – ’s kemény szitókkal ereszt el.
Oh Egek! mondani akarom is, nem is
Hogy én
ott*Másolási hibáról lehet szó, a másik változatban őt szerepel.
szeretem – Ah ime f
elem
*félem
is! –
Tsendes kis Zefiretske.
Ha rád talál ama szépetske.
Mondjad hogy sohajtás vagy.
De meg ne mond kié?
Tiszta kis Tsermellyetske
Ha ö elödbe akad.
Sirásnak mond magad.
De meg ne vald vized illy nagy
Vizze mi szem tevé. –