G avallérok minden Nemzet közűl telnek,
Kik a’ néző szemtől tsudát érdemelnek.
Mindeniknek tzifránn tsillog ruházatja,
De magát a’ Magyar ditsőbbnek mutatja.
Ah ditsőbb eggy Magyar Gavallér Levente,
Nagyobb méltóságot ád a’ magyar mente.
Mellynek zőld posztóját ragyogással szántja
Gazdagon pazérlott arany paszamántja.
Ásiai veres nadrág fénylik rajta,
Mutatja hogy ő is véres magyar fajta.
Arany sarkantyúja peng kartsú tsizmáján,
Hármóniás ütést tesz ezüst szablyáján.
Almás szürke tsődör lovát tántzoltatja,
Lejtős fordúlással kerengve ugratja.
Tündöklő serényje játszik a’ szellővel,
Az arany szerszámra hányja gőges fővel.
Most büszkén rúgkapál, majd harsogva nyerít,
Orrán sebes szellőt fúvall és tekerít.
Ragyog hátán selyem posztóval vont nyereg,
Tsótárján az arany Meánder tekereg.
Merőn meg űl rajta vitéz Leventája,
Nem mozdúl semmije, tsak a’ bokrétája,
Mellynek kótsagtollból kötött szála között
Az arany boglárba a’ fény meg ütközött.
Tsillámló pirossa nyusztos kalpagjának
Szégyeníti haját az Ánglus Dámának.
Barna szemöldöke, ’s hollószín bajússza
Képének pirosló tejét büszkén ússza.
Bársony szín hajai a’ széltől suhognak,
Reá tekergődzött szárnyain lobognak.
Az ő ortzáját is szerelem ígézi,
De e’ szerelem is ő benne vitézi.
Ettől sem puhúl el eggy Magyar Gavallér,
Szívében Vénus is Bellóna is el fér.
E’ kettő ád néki kettős ékességet,
Felséges kellemet ’s kellemes felséget.
’S a’ millyen vólt Hektor mikor fegyverbe állt,
’S Andromakhéjától tsókok között meg vált:
Olly szerelmes vitéz a’ Magyar’ Gyermeke,
Ez a’ szép természet nagyságos remeke!