HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Constantzinapoly
A mint a Bosforus Europát mossa.
Mas felöl Asia partyait csapdossa
Itt büszke habjai ditsekedve fojnak
Kevely*
Kevély
fala alatt Constantzinápolynak
E masik Romának pompás Düledeki
Borzaszto arnyekot*
árnyékot
botsátanak néki
De jöszte be Musam e varosba*
városba
velem
Teged*
Téged
nem rettenthet itt semmi felelem.*
félelem
Mennyi Kints oh Musam! mely sok gyongy s patyolat
Mennyi nép melyet visz csak egy parantsolat.
A roppant templomok nézd mikent kérkednek
Nevevel*
Nevével
a’ bennek lako Mahumednek.
Ki örül hogy nevét a felhőkre hánnya
Zöld selyem turbányba fénylö Muzolmannya
’S könyörülvén hozza*
hozzá
esdeklö táborán
Szentebb lessz az ilyet igero*
igérő
Alkorán.
Oh e nepre*
népre
oh mely sürü felhot vona.
A szentség szinével be mazolt*
mázolt
babona.
Ti is itt állatok kö szálnyi metsetek.
Mellyek a fellegek közze*
közzé
rejtettetek.
Hegyes tetötöknek aranyozott holdja.
Fennyevel*
Fénnyével
az égi holdak szamat*
számát
toldja.
A Tágas uttzakon*
uttzákon
sok veres selyembe
Öltözött Törökök találkoznak szembe.
Kevélyen ugrattyák az Arabs paripat*
paripát
Sziván Ásiai dohánnyal tölt pipát
Csillámlo kardoknak gazdag briliantya
Az oltso aranyat meg vetéssel szántya
Itt néz ki egy Dáma de irigy fatyola
Minden szépségeket töllünk be burkola
Jer Musam láthattz még sok száz szebbet szembe
Hogy ha be mégy ama firhangos hárembe.
Ez ollyan Magazin vagy inkabb Kalitka.
A melybe csiroppol a Császárnak titka.
Oly templom segrestye melyben a Sultánnak
Eröt egésséget sok hivek kivánnak
És ha érkezése hallatik Selimnek
Sok szaz*
száz
elö kontyu turbikol egy himnek
De ki siess musam mert majd a Császárnak
Daktilust eneklö*
éneklö
Musaihoz zárnak
A szem, fül, heréltek, utanna zudulnak.
Jer más oldalára a fénylő Stambulnak.
*
A toldalék hosszú, vízszintes vonallal van elválasztva az előző résztől.
Denever babona! Bagoly vag buzgóság!
Meddig lessz körmöd közt a mindenhatoság
Mig ülsz a Királyok Koronáján, kintsén.
A vitezek*
vitézek
kardjan*
kardján
’s a nepek*
népek
bilintsén.
Mig az emberi nem hajdan a természet.
Együgyü keblében nyugva hevereszett*
heverészett
Nem emelte még fel kiáltások szavát
Hogy keresd a vak éjj fiainak javát
Boldog volt a világ, e hir nev: szentség
Nem volt a leg szörnyübb gonoszokra mentség.
Állott a természet örök epitmennye*
épitménnye
Elt*
Élt
az emberiseg*
emberiség
leg szentebb törvennye*
törvénnye
De miolta ennek sok romlast szenvedett
Oldalába raktad bal madár feszkedet*
fészkedet
Azolta szamodra*
számodra
rakja a le nyomott
Ertelem*
Értelem
azt a sok felséges templomot
Azolta adja a kenyért házábol
Ki kapván éhel holt kitsinnye szájábol
A szent névre vagyo*
vágyo
balgatag Anya is
Hogy tudjon mit ragni*
rágni
Dervized foga is
Sok bolond ki adja utolso fillérét
Le teszi a mennynek arendaját ’s bérét
Hogy mikor az oltárt épitik számodra
Ketske szört vihessen ö is oltárodra
Nappali álmodban láttz ezer álmokat
Ejjel*
Éjjel
a népek közt huholod azokat.
Jöjj ki a nappali fenyre*
fényre
hadd láthassunk.
Mennyei képedet látvan*
látván
imadhassunk.*
imádhassunk
Te a vak homály[ba]*
homaly Másolási hiba, ért. sz. em.
rakod a templomot
És onnan igéred a paraditsomot
Csak be tolongjanak hozzad*
hozzád
a Moscheba
Az észt és a virtust hagyod csak kardéba
Hát már hogy valaki böjtölget pénteken
Hogy éhel mezitláb jár a Szent helyeken
Ollyan nagy érdem é egy két Liturgia
Hogy az ember azzal lehet Isten fia?
’S hogy paraditsomba es*
és
Menybe reszt*
részt
végyen
Szükség hogy Skeleton, es*
és
Szarándok légyen.
Külömben nem lehet idvezült Törökké
Ámbár emberséges ember volt örökke*
örökké
Egy paraditsomot magának igy tetet
Minden nemzet ’s abbol ki zár más nemzetet.
Természet emeld fel örök beszédedet.
’S Mindenek halgatni fogják törvényedet
S e kézzel foghato setétség el tünik
Az Ejnek*
Éjnek
madara huholni meg szünik
Egy jól tévö világ a menyböl ki derül
’S a sok ki gondolt meny mind homályba merül
Ah! ti már is abbol fakadt indulatok
Nyelvemre harsogobb hangokat ontsatok
Emelkedj fel Lelkem! – elöre képzelem.
Mint kiált fel szoval edgyett az értelem
S azonnal a setét kárpitok ropognak.
A szívról*
szívről
az avult kérgek le pattognak
Tárházát az áldott emberiség nyitja
Edes*
Édes
fiainak sebeit gyogyitja
A szeretet Lelke a földet be teli.
Ember ember társát ismét meg öleli.
El oszolnak a szent ’s a panaszos hangok.
Boldogíto értzé válnak a harangok.
Azzal sok szaz*
száz
ember tarson*
társon
segitenek.
A min most egy czifra tornyot epitenek.*
épitenek
Siess késő század! Jövel oh boldog Kor.
En*
Én
ugyan lelketlen por leszek mar*
már
akkor.
De jöttödre vigann zengem énekemet.
Vajha te csak edgyszer emlitnél engemet.
Ugy e bagoly világ ám remitne tölle.
Nemes utálással halnék ki belölle.