A’ mint a’ Bosforus Europát mossa
Más felöl Asia partyaít tsapdossa
Itt büszke habjai ditsekedve fojnak
Kevélly fala alatt Constantzinápolynak.
E’ másik Romának pompás Düledéki
Borzasztó árnyekot botsátanak néki
De jöszte be Muzsám a’ Városba velem
Téged nem rettenthet itt semmi félelem.
Mennyi Kints óh Muzsám! melly sok gyöngy ’s patyolat,
Mennyi Nép! mellyet visz tsak eggy parantsolat!
A Tágas uttzákonn sok veres sejembe
Öltözött Törökök találkoznak szembe
Kevellyen ugrattyák az Araps paripat
Sziván Asiai dohánnyal tölt pipat.
Tsillámló Kardjoknak gazdag briliantya
Az oltsó aranyat meg vetéssel szántya.
Itt néz ki egy Dáma de irigy fátyola
Minden szépségeket töllünk béburkola.
Jer Musám láthatsz még sok száz szebbet szembe
Hogyha bé mégy ama firhangos harenbe
Ez ollyan Magazin vagy inkabb kalitka
A mellybe tsirippol a’ Császárnak titka
Olly templom sekrestye mellyben a’ Zultánnak
Eröt egességet sok Hívek kivánnak
Es ha érkezése hallatik Szelimnek
Sok szaz elö kontyú turbikol egy himnek
De ki siess Músám mert majd a’ Császárnak
Daktilust éneklő Músájihoz zárnak.
A szem fül hereltek utannad zúdulnak
Jer más Oldalára a’ fénylő stámbulnak.
A roppant Templomok nézd miként kérkednek
Nevével a’ bennek lakó Muhamednek
Ki Örül hogy nevét a’ félhőkre hánnya
Zöld sejem turbányba fénylö Muzolmánnya.
’s Könyörűlvén hozzá esdeklö táborán
Szentebb lessz az illyet igérö Alkorán
Ti is itt állatok kö szálnyi Metsetek
Mellyek a’ fellegek közzé rejtettetek
Hegyes tetötöknek aranyozott holdja
Fennyével az égi holdak szamát tóldja
Oh e Népre oh melly surü felhőt vona,
A szentség szinével bé mazolt babona
Denevér babona! Bagoly vakbuzgóság!
Meddig lesz körmöd köztt a’ Mindenhatóság.
Míg űlsz a’ Királyok koronájánn, Kintsénn,
A’ Vitézek’ Kardjánn ’s a’ Népek bilintsénn.
Míg az emberi Nem hajdan a’ Természet
Eggyügyű Keblébenn nyugva heverészett
Nem emelted még fel kiáltásod szavát
Hogy ker[e]sd a’ vak Éjj fiainak Javát.
Boldog vólt a’ Világ! s’ e’ hiú név: Szentség,
Nem volt a’ legszörnyűbb gonoszokra mentség.
Állott A’ Természet örök Épitményje
Élt Az emberiség legszentebb Törvényje.
De miolta ennek sok romlást szenvedett
Oldalába raktad, bal Madár! fészkedet:
Azólta számodra rakja, a’ lenyomott
Értelem azt a’ sok felséges Templomot.
Azolta adja ki a’ kenyért Házából,
Kikapván éhel hólt kitsinnye szájából
A’ szent Névre vágyó balgatag Anya is:
Hogy tudjon mit rágni Dervised foga is.
Sok bolond ki adja utolsó fillérét
Le teszi a’ Mennynek árendáját ’s bérét
Hogy mikor az óltárt építik számodra
Ketske szőrt vihessen ő is Oltárodra.
Nappali altodban látsz ezer Álmokat,
’S Éjjel a’ Népek köztt húholod azokat.
Jöjj ki a’ Nappali fényre hadd láthassunk,
’S Mennyei Képedet látván, imádhassunk.
Te az vak homályba rakod a’ Templomot,
És onnan ígéred a’ Paraditsomot.
’S tsak bé tolongjanak hozzád a’ Moschéba,
Az észt és a’ Virtust hagyod tsak kardéba.
Hát már hogy valaki bőjtölget Péntekenn
Hogy éhenn ’s mezit láb jár a’ Szent Helyekenn,
Ollyan nagy érdem é eggy két Liturgia
Hogy az ember azzal lehet Isten fia?
’S hogy Paraditsomba és Mennybe reszt vegyen
Szükség hogy Skeleton és Szarándok legyen.
Különbbenn nem lehet idvezült Törökké
Ámbár emberséges ember vólt örökké.
Eggy Paraditsomot magának igy tetet
Minden Nemzet ’s abból ki zár más Nemzetet.
Természet! emeld fel örök Törvényedet
’S mindenek hallgatni fogják beszédedet.
A’ kézzel fogható setétség eltünik,
Az Éjnek Madara húholni megszünik.
Eggy jóltévő Világ a’ Mennyből kiderül,
’S a’ sok ki gondolt Menny mind homályba merűl.
Ah, ti máris abból fakadtt Indúlatok
Nyelvemre harsogobb hangokat ontsatok.
Emelkedj fel Lelkem! – előre képzelem
Mint kiált felszóval eggyet az Értelem
’S Azonnal a’ […] ropognak,
A’ szívről az avúlt Kérgek lepattognak.
Tárházát az Áldott emberiség nyitja,
Édes fiainak sebeit gyógyítja.
A’ Szeretet Lelke a’ Főldet bé teli
’S Ember az embert ismét megöleli.
Eloszolnak a’ szent ’s a’ panaszos hangok.
Boldogító érttzé válnak a’ harangok,
Azzal sok száz embertársonn segítenek
A’ minn most eggy tzifra Tornyot építenek.
Siess késő Század, Jövel óh boldog Kor!
Én ugyan lelketlen Por leszek már akkor
De jöttödre vígann zengem énekemet,
Vajha te tsak eggyszer említnél engemet.
Úgy e’ Bagoly Világ ám rémitne tőle,
Nemes útálással halnék ki belőle.