Hogyha NAGYSÁGODNAK az a’ Nemes maga-mérséklése,
*
maga A sor fölött betoldva.
melly szerént inkább tselekedni akar, mint láttatni, szemem előtt nem forogna: engednék Szívem’ azon ösztönének, melly a’ NAGYSÁGOD’ erántam minden érdemem nélkűl mutatott Kegyességének hosszas meghálálására serkenget. Mert mivel is tettem én arra méltóvá magamat, hogy NAGYSÁGOD én vélem is közölje azt a’ nemes leereszkedését, mellyel Hazánknak minden Derék fijait jutalmazza? hol vettem volna én azt az érdemet, a’ mellynek
*
a’ mellynek Az n el-ből javítva.
mind Keszthelyen mind Csurgón olly bő kézzel áldozni méltóztatott? hogy
*
hogy Olvashatatlan szóból javítva.
nyerhetett az én tsekély Múzsám annyi pártfogást NAGYSÁGODTÓL? – Nagyságodtól, a’ kivel az Ángliai Zsenik barátkoznak, ’s a’ Frantzia Széplelkek megtestvéresedtek. – Eleven hálá repesett meg bennem, a’ midőn NAGYSÁGODNAK Nagylelkű ajánlását hallani szerentsém volt, hogy a’ Farsangról írott Heroicocomicumomat kinyomtattatni méltóztatik, hallani szerentsém volt; de midőn annak belső mivoltát elgondolám,
*
<meg>gondolám Az el az áthúzott igekötő fölé írva, az á ta-ból javítva.
meghúnyászkodtam, és
*Az és sor fölötti betoldás.
sajnáltam hogy olly tsekély tárgyú ’s készűletű munkámnak lehetett éppen szerentséje a’ NAGYSÁGOD’
Grátziájához.
Illy szándékból fordítottam tehát a’
*
a’ Sor fölötti betoldás.
Virgilius’ Georgiconját, hogy mivel már T
ö Rajnis Jósef Úr a’ Bucolicát, T
s Kováts Jósef Uram az Aeneist lefordították, olvashassa
*
hogy <mind> olvashassa [az áthúzott szó fölé írva] a’ Magyar nép <olvashassa> az egész Virgiliust a’ maga nyelvén, <Aeneist minthogy> mivel [e szó a sor elé betoldva] már T. Rajnis Úr a’ Bucolicat, T. Kováts József Úr az Aeneist lefordították; mind azért, hogy Nagyságodnak méltóbb mustrával udvarolhassak, A szövegrészek megváltozott sorrendjét a lap szélére írott számok (1-6.) jelzik.
a’ Magyar nép az egész Virgiliust a’ maga’ nyelvén; mind pedig hogy NAGYSÁGODNAK méltóbb mustrával udvarolhassak, és ezt a’ Georgicon Institutum felállításának emlékezetére szentelhessem. Melly igen meg is egyez ez a’ Georgicon Könyv a’ Georgicon Oskolával, ’s mind kettő a’ NAGYSÁGOD’ élete modjával
*
élete modjával <és> Az áthúzott szó fölé betoldva: ’s haza szerte tiszteltt
’s haza szerte tiszteltt Nevével! – – Ha tehát NAGYSÁGODNAK elébbi Grátziája, mellyet most már a’ Virgilius’ Szent Neve is forróbbíthat, erántam ’s tsekély Múzsám eránt, meg nem fogyatkozott, mellyről a’ mint telyes hiedelmem vagyon: instálom méltó tisztelettel NAGYSÁGODAT, méltóztassa ezt a’ két Munkátskámat a’ köz fényre kisegélleni; annyival is inkább, hogy most legjobb időbe
*időbe<li>
történnék, a’ midőn egyéb Irásim is, mellyeknek nagyobb részét itthoni magánosságomban Póp,
*Póp<ból>
Wieland, Horatius, Anacreon, Kleist, Tasso, Metastasio, Thomson, ’s mások’ remekjeiből fordítgattam,
*
mellyeknek nagyobb részét itthoni magánosságomban Pope, Wieland, Horatius, Anacreon, Kleist, Tasso, Metastasio, Thomson, ’s mások’ remekjeiből fordítgattam E tagmondat a lap szélén, haránt irányban van írva, s ψ jel mutatja, hogy hol következik.
az Új esztendővel némelly hasonló Nagylelkű Pártfogók
*
Nagylelkű <Haza> Pártfogók
által már indúlóba van a’ Magyar Világ’ elejébe.
Ugyanis, minekutánna hijába kergettem volna a’ Szerentsét, melly szüntelen vagy kerűlt, vagy üldözött, haza jöttem, ’s ott hagytam Csurgót, hanem, hogy
Poplicolaságomnak, mellyről
*
mellyről Az r t-ből javítva.
a’ Világot még mind
*
mind <meg nem tudtam> Az áthúzott szavak fölé írva.
hijába probáltam meggyőzni, legalább ott jelét hagyjam, még a’ fizetésemet sem vettem el, tudván a’
Tractusnak tagadhatatlan szegénységét.
Ötven
Mföldnyi útamnak neki indúltam, nem
*indúltam, <azzal> nem
hozván egyebet Somogyból annál a’ megelégedésnél, hogy, ha nem gyarapítottam is, legalább jobban
*
jobban Sor fölötti betoldás.
elszélledni nem hagytam azt a’ felette szűkséges Oskolát ’s a’ vélem az előtt való esztendőbe méltatlanul
*
való esztendőbe <rutul> Az áthúzott szó fölé írva: méltatlanul.
bánt
Publicumnak jóval fizettem vissza, ezzel a’ magános örömmel indúltam haza, és még – két
*
két forinttal A k olvashatatlan betűből javítva.
forinttal. Az Ég megörzött, megsegített; még arra is, hogy Baranya és Báts
Vmegyéket is kitapasztalhassam: ’s haza jöttem tsekély Örökségembe, de a’ mellyet megtanúltam
Elégnek tartani.
Itt magánosságba eltemetve élek magamnak, hazámnak és az én szokott Studiumimnak,
*
szokott <Tu> Studiumimnak Utána ψ jel mutatja, hogy a következő tagmondat a lap szélén, haránt irányban írva található: fordítván, <…>, olvasgatván, [az áthúzott szó fölé írva] elmélkedvén
olvasgatván – fordítván – elmélkedvén: az irígy fel nem talál Ösi nádfedelem között ’s a’ bigottnak sziszergési könyvetskéim közé bé nem hallanak. – Érzem, hogy ez esméretlen tsendességbe Lelkem is, melly a’ Szerentse hányási között törpévé lett,
*<meg>törpévé lett
óriásodni kezd; látom, hogy a’ Nagy-lelkek ujjal hívnak
*
hívnak <vezetnek> Az áthúzott szó fölé írva.
magok felé, ’s integetnek hogy a’
plébecula zavart sikoltásival ne gondoljak; hiszem már most, hogy élek:
óh
Rousseaunak boldogúlt árnyéka, lehellj reám egyet a’ Montmorency kertek’ lugasi közzűl, vagy
az Ermenonvillei sírnak hideg nyárfái mellől,
*
nyárfái <alól> A mellől az áthúzott szó fölé van írva.
hogy az igasság, a’ Grátziák, ’s annak idejébe az örök álom édesdeden szálljanak meg engemet homályos
*
engemet <esméretlen> homályos A homályos az áthúzott szó fölé van írva.
ákászom’ árnyékában