Különbözők és eggyek arczaik,
Mint lenni kell a’ szép testvérekének,
Kik eggy anyának nőttek karjain,
És bájaiban megosztva részesek.
Aranyszög fürtök ékesítik az
Eggyiknek fennkölt homlokát, s cyane
Színét felülhaladt nagy szép szemek
Szikráznak a’ játékos ív alól.
A’ másik barna selymet hullogat
Parószi márvány vállain alá;
S melly Isten álljon ellent a’ mikor
E’ két sötét csillag tüzel reá.
Az eggyik karcsu Spártai vadászhölgy
Körűlaggatva a’ párduczleplegével,
Kit a’ hegyekben sujtott-meg nyila:
Lesbos nevelte a’ másikát dalok’
És lant’ zengése mellett; ezt mutatja
Fürtjei között az ionkosszoru.
Mellyíké az alma? Ah, ki mondja-meg.
Kiben kétségim bíztos oktatót
Találni szoktak, Delphinek Királya,
Szent és nagy Isten! verd-el e’ homályt,
S hogy bírja fényed’, illessd-meg
*i<l>llesd-meg A sor mellett megerősítésképpen: ill.
szemem’.
Tripószodon gyúl a’ tömjén, s magas
Boltjaidat sűrű felleg tölti-be.
Segélj, itt terdelek…
Ím a’ falon
Betűk lángolnak: „Kedves nékem a’
Nagy mester, és a’ választott tanítvány.”