Külömbözők és eggyek arczaik, // Mint lenni kell a’ szép testvérekének // Kik eggy anyának nőttek karjain, // És bájaiban megosztva részesek. // Aranyszög fürtök ékesítik az // Eggyiknek fenn költ homlokát, ’s cyane // Színét felűlhaladt nagy ’s szép szemek // Szikráznak a’ játékos ív alól. // A’ másik barna selymet húllogat // Párószi márvány-vállain alá; // ’S melly Isten álljon ellent, a’ midőn // E’ két setét csillag pillant reá? // Az eggyik Spártai karcsú szép leány // Körűlaggatva a’ párducz’ leplegével // Kit a’ hegyekben sújtott-meg nyila. // Lezbósz nevelte a’ másikat, dalok’ // És lant’ zengése mellett; ezt mutatja // Fürtjei között az íon kosszorú. // Mellyíke az alma? ah, ki mondja-meg!
Kiben kétségeim bíztos oktatót // Találni szoktak, Delphinek Királya, // Szent és nagy Isten, verd-el e’ homályt; // ’S, hogy bírja fényed’, illessd-meg szemem’. // Tripószodon ég a’ tömjén, ’s magas // Boltjaidat sűrű felleg tölti-bé. // Segíts! itt térdelek. – Ím a’ falon
Betűk lángolnak: KEDVES NÉKEM A’ // NAGY MESTER, ÉS A’ VÁLASZTOTT TANÍTVÁNY.