Külömbözők és eggyek arczaik,
Mint lenni kell a’ szép testvérekének,
Kik eggy anyának nőttek karjain,
És bájaiban megosztva részesek.
Költ homlokát az eggyiknek szelíd
Szög fürtök ékesítik; ’s a’ cyane’
Színéhez jól-hasonló nagy szemek
Szikráznak a’ játékos ív alól.
A’ másik barna selymet húllogat
Párószi márvány-vállain alá;
’S melly Isten álljon ellent, a’ midőn
Az éjnél-barnább szem pillantja-meg?
Az eggyik Spártai karcsú szép leány,
Körűlaggatva a’ párducz’ leplegével,
Kit a’ hegyekben sújta-meg nyila.
Lezbósz nevelte a’ másikát, dalok
’S a’ lant’ zengése mellett; ezt mutatja
Fürtjei között az íon kosszorú. ίόν görögül.
Mellyíké az alma? — ah, ki mondja-meg!
Kiben kétségeim bíztos oktatót
Találni szoktak, Delphinek Királya,
Szent és nagy Isten! verd-el e’ homályt
’S, hogy bírja fényed’, illessd-meg szemem’.
Tripószodon ég a’ tömjén, ’s magas
Boltjaidat sűrű felleg tölti-bé.
Segíts! itt térdelek –
Ím a’ falon
Lángolnak a’ betűk: KEDVES NEKEM
A’ MESTER, ÉS A’ NEM–KISSEBB TANÍTVÁNY.