HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Kazinczy Ferenc összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
ARCZKÉPEK.

1.


ugrás a szövegforráshoz
ZRÍNYI.
Mársnak sisakjában giliczék költenek,
Jele hogy ő és Vénus ne ellenkeznek.
Életemet én is Mársnak dedicáltam,
De, nem tagadhatom, Vénust is szolgáltam,
Jó hazámért,
Júliámért,
Sok nagy bajt próbáltam,
Vitézűl kiálltam.*
Itt és a következő szakasz utáni üres sorban azonos német nyelvű szedési utasítás.

Heában, kiálték; úgy akarta Isten!
Ne fuss, én Violám, juttassad eszedben:
Péneus leánya öltözött törzsökben,
Mert kegyetlenségért Isten is kegyetlen.

Jaj, szerelmes Violám, óvjad magadat,
Hangya meg ne csípje szép fejér lábadat,
Ne szakassza szederjin arany hajadat;
Állítsd-meg, állítsd-meg, kérlek, futásodat.

A’ Dráva’ partjai meghallák keservem’,
S eggyütt sirankoztak kínjaimon velem.
Meddig futsz, kiáltám, te én szerelmesem!
Megállasz e, térded’ hogy ölelhessem? – (Echo.) Nem.

Mint ama’ könyü köd a’ forgó szél előtt,
Violám úgy futott én szemeim előtt,
Mint hideg hóharmat nap’ melege előtt,
Mint fürj karvaly előtt, mint árnyék nap előtt.

Szerelmem eránt így sülyedvén kétségben,
Mit ér rugódozni, mondám, ösztön ellen?
Rettenötes szablyámat vevém kezemben
S fölléptem vitéz Mársnak hős seregében.

Igazabb Isten ez; megadta a’ szép bért,
Mivel nem kéméltem a’ mit tőlem ő kért,*
kert Tollhiba, em.
S csatában magamat kitettem ötvenért;
Ez szerze nekem fényt ’s el nem halható hírt.

Pécs s az Eszéki híd, ha szóllhatna, szóllna,
S ha idegen társam meg nem gátolt volna,
Rosszabbúl lett volna a’ pogány eb’ dolga,
S mondaná irígység: Ez nem volt rossz szolga.

A’ Lengyel koronát ámbár fölvehettem,
Mivel hazámat s nemzetemet szerettem,
Félelem s kevélység nélkül megvetettem;
Elég vala nekem hogy megérdemeltem.

Még eggy Isten nyujtá nekem adományát,
Ki mint Király bírja Helicon’ országát.
Följebb böcsűlöm én annak szép csarnokját,
Mint mellyet hord nyakam Spanyol’ aranygyapját.

Éneidóst Máró írta tíz tél alatt,
Szépatyám’ nagy tettét én csak eggy tél alatt.
Nem hasonlítom én Máróhoz magamat.
De én professióm versnél vár nagyobbat.

Az kit írtam, írtam csupa múlatságért,
Jutalmat nem vártam, sem nem várok azért.
Irtam a’ mint tudtam. Ha gúnyolsz munkámért
Tökéletösségre, gondold, hány dolog ért.

Én soha munkámat meg nem corrigáltam,
Hagytam a’ mint elsőben írni találtam.
Néhol fabulákkal azt fel is czifráltam;
Követni Homérust ebben is próbáltam.

Idegen szók vagynak keverve versemben,
Mert tenni nekem vagyon azt jó kedvemben.
Szegény a’ magyar nyelv, ezt vöttem eszemben.
Írj, és velem lészesz eggyes értelemben.

Magyar, még eggy munka marad reád tőlünk;
Ezt tanítja neked: Van erőnk, nincs lelkünk;
Kiholt a’ jámborság és az hűség bennünk;
Szeressd hazád’, s fölkél ismég. Isten velünk.




2.


ugrás a szövegforráshoz
SYLVESTER ÉS RÉVAI.
Eggy nap nem épűlt Róma, s századoknak
Kellett lefolyni, míg a’ Tiberisz
A’ vályogváros’ alkotmányi közt
Merész szökéssel látta a’ Pantheon
Márványit égre kelni partjain,
Méltó lakát a’ Minden-Isteneknek.
De a’ márványváros tudta mit köszönhet
Ökrésztanyáidnak, nagy Alkotó,
S tisztelte viskód’ dőledékeit;
És míg nálánál szebbet, fényesebbet,
S nagyobbat a’ nap nem lát szent egéről
Tisztelni fogja minden változásban.*
A szakasz utáni üres sorban német nyelvű szedési utasítás.

Quirínusz én nem voltam, s Istenink
Nekem nem adtak olly szép birtokot.
De bár kicsíny s szűk, Az, ki a’ napot
Felhozza s újra elrejti, s más s azon-eggy*
s azon-eggy Az s sor fölötti betoldás.
Kerűl-elő, nem lát most ékesebbet,
S ugy mondják Istenim, nem fog soha.
De parlagon áll a’ szép foglalat;
Rajta átok fekszik. Told-el, s lássd mi lesz.

Első valék én, a’ ki mint müveld
A’ parlagot törvényt s példát adék.
Nyomom’ követte Rádaym, Szilágyi,
Kalmár és Birsi s Molnár; s eggy üdőben
Rájnis s Baróti, két nagy bajnokok.
És a’ kit Ganyméd’ helyébe Zeüsz
Olympuszába vitt, Daykám; s Virág,
És Berzsenyim, Miklának éneklője.
Bihart Vitézem, szép környét Tokajnak

Lantom’ csudálni Vályi-Nagy tanítá,
Erdélyt Aranka, Zsombori és Buczym.
S érdemlett parta zöldell fürtjökön,
S nem lész üdő melly elhervadni hagyja.

Híveim’ sorában nem volt még nagyobb,
És oh mikor lesz annyi! mint te voltál
Pancratiasta férfi, Révaim!
Akár a’ Téjosz’ és az Umbria’
Költőjivel mertél versenyt szaladni;
Akár a’ nyelv’ törvényeit szabád;
Akár az álom’ bódúlt kórjait,
Eggy új Prometheusz, látni kényszerítéd.
De Clotho sírbe tolt már téged is.
Ki lép ürűlt nyomodba?*
Az üresen hagyott sorban német nyelvű szedési utasítás.

Nedves arcczal
Eggy délczeg ifju hágdas, sírkövedre
Feltenni kosszorúját. Láng lebeg
Szép üstökén s csókdossa homlokát.
Horvát, te vagy? – Oszolnak gondjaim.
Menj fussd a’ pályát! Révaink benned él.




3.


ugrás a szövegforráshoz
RÁDAY.
Én újabb Mózes voltam, s népemet
Kihoztam a’ rabság’ hajlékiból,
S a’ hagymatermő hon helyett neki
Tej- s méz- s bor-folyta Kanaánt adék.
Fény’ oszlopában méne Apoll előttem,
Fény’ oszlopában én a’ nép előtt.
Megcsaptam a’ tengert, s nyilva állt az út,
Megcsaptam a’ sziklát, ’s folyt a’ patak.
Az új törvénynek kettős kövét*
kövét<t>
Lehoztam a’ Parnassz’ szent bércziről,
S hatalmas jobbom azzal forgatá-fel
Az undok tisztelet’ bálványait.
Lehullt a’ fal, a’ tábla fenn maradt.
Apoll kedvellte tiszta tettemet,
S bérűl öreg zöld kort nyujtott nekem,
S szépzengzetű lantot s hattyúi dalt.
Nem vitt az ígért tartományba be,
De azt közelről nékem megmutatta,
És a’ határon ásta síromat.
Kivette fürtjei közzül a’ borostyánt,
S leszúrta sírom mellé, s az gyökért vert,
S kevélyen nyújtá az égnek gallyait,
Kedves szállását a’ fülemilének.
Nagy volt nevem, s örökre nagy marad.




4.
<TELEKI, JÓZSEF ÉS ÁDÁM.>
<BARÓTI.>*
Csak címek, utóbb áthúzva, majd a lap üresen maradt része is ferde vonalakkal áthúzogatva. A lap alján, balra autográf jegyzés: Dayka. számosak a’ liget’ énekjei. A következő négy vers sorszáma visszajavítgatva: 5-ről 4-re stb.


4.


ugrás a szövegforráshoz
BÁRÓCZY.
Birtokomon eggy gyönge leány és eggy magas asszony
Versenygtek; mellyem lángola mindenikért.
Annak zöld amaranth és Széjnei rózsa virított
Messzére illatozó szép haja’ fürtjei közt:
Ennek arany fonadék nyúlt el tunicája’ redőjin
S ákácczal-koszorús mitra födözte fejét.
A’ kis selyp csapodár eltűnt hamar: a’ magas asszony
Sírom’ széléig bírta szerelmeimet.
A’ csapodár kiki tudja ki volt: a’ szentűl-kedvelt
Titkos hívei közt hirdeti sírva nevem’.




5.


ugrás a szövegforráshoz
PÉCZELI.
Libánnak nagy magzatja s a’ picziny
Izsóp között Zeüsz hézagot hagya,
És melly igen nagyot, melly végig-láthatatlant!
Társaid’ sorában, Tölgy, te állsz ugyan,
Eggy győzödelmes nagy Király, elől;
S a’ szüntelen zöldellő Jegenye,
A’ véle testvér bús de szép Fenyővel,
A’ Kőrös, a’ Bikk, és az illatos Hárs,
A’ játszva rezgő Nyár, Nyír, és Topoly,
S a’ szép Juharnak sok neme, a’ szerint
Hajt térdet és főt néked, mint azok
A’ mellyeket Pomóna s Flóra véd;
És mint a’ Líriodendron és Platán,
A’ nagylapú Katalpa s a’ Negundo,
S te tölgykirályné, szép Acatia!
De Zeusz igaz volt társaidhoz is,
S becs nélkül még a’ Fűzet sem hagyá.
Bután ereszti gallyait, sebet tűr,
Hamar tenyész, nem kíván művelést,
Árnyékot tart a’ háznak és akolnak.
S midőn a’ vad tetők’ dühödt vize
Pusztítja a’ jámbor gazda’ földjeit,
S atyai hajlékát elseperni készűl,
A’ Fűz, nem a’ Tölgy, gátolja a’ veszélyt.*
Az üresen hagyott sorban német nyelvű szedési utasítás.

Sok a’ mit tettem, s nem volt hasztalan.
A’ nem hazug három rokkás leány
Ígéretét nagy keggyel teljesíté:
„Szolgált hazámnak vég lehelltem is”




6.


ugrás a szövegforráshoz
HIMFY.
A’ pór nem érti mit miért szeressen;
De a’ midőn bordáji alatt hatalmasbb
Ütéssel kótog a’ bekérgezett szű,
Visítva hányja, szórja kosszorújit.
Mind eggy akár Faun fújja a’ fűztilinkót,
Akár az Istenasszony’ nagy fija
Függessze-fel Hébrusznak harsogását;
Az itt is ott is szökdel és visít,
Az itt is ott is szórja kosszorújit.
De Faun s az Istenasszony’ nagy fija
A’ Márszyások’ serge előtt sem eggy.*
Az üresen hagyott sorban német nyelvű szedési utasítás.

Te a’ csodát újjá tevéd közöttünk.
Szirtek követték lantod’ zengzetét,
S a’ zordon rengeteg’ vad szörnyei,
S az ifjak és leányok a’ mezőn,
Kik általad szebb lángra gyúladoztak.
Új kosszorúra, dísze nemzetemnek,
Szükséged nincs; de vedd azt holdolásúl,
S add által a’ hőslyánynak, kit dalod
Vauclűzi*
A sor előtt megismételve a szó.
társa mellé léptete,
Mint Ő Petrárca mellé tégedet.




7.


ugrás a szövegforráshoz
KIS ÉS BERZSENYI.
Különbözők és eggyek arczaik,
Mint lenni kell a’ szép testvérekének,
Kik eggy anyának nőttek karjain,
És bájaiban megosztva részesek.
Aranyszög fürtök ékesítik az
Eggyiknek fennkölt homlokát, s cyane
Színét felülhaladt nagy szép szemek
Szikráznak a’ játékos ív alól.
A’ másik barna selymet hullogat
Parószi márvány vállain alá;
S melly Isten álljon ellent a’ mikor
E’ két sötét csillag tüzel reá.
Az eggyik karcsu Spártai vadászhölgy
Körűlaggatva a’ párduczleplegével,
Kit a’ hegyekben sujtott-meg nyila:
Lesbos nevelte a’ másikát dalok’
És lant’ zengése mellett; ezt mutatja
Fürtjei között az ionkosszoru.
Mellyíké az alma? Ah, ki mondja-meg.

Kiben kétségim bíztos oktatót
Találni szoktak, Delphinek Királya,
Szent és nagy Isten! verd-el e’ homályt,
S hogy bírja fényed’, illessd-meg*
i<l>llesd-meg A sor mellett megerősítésképpen: ill.
szemem’.
Tripószodon gyúl a’ tömjén, s magas
Boltjaidat sűrű felleg tölti-be.
Segélj, itt terdelek…
Ím a’ falon
Betűk lángolnak: „Kedves nékem a’
Nagy mester, és a’ választott tanítvány.”


<9.
UNGVÁR-NÉMETIHEZ.



ugrás a szövegforráshoz
Éneklesz, s hány érti magas dalod? Érti, nem érti,
Az neked eggy; de te hágsz a’ hova szaggat erőd.
Hágdoss, lelkesedett ifjú, s kapkodj-ki magunkból;
Ah, ez örök dongást hallani elúnta fülünk.>*
A vers utóbb ferde vonalakkal áthúzva, mellette haránt irányban jegyzés: <a’ Tövisek és Virágok közzé>, utóbb ugyancsak áthúzva.


<10.
DESSEWFFY ÉS TELEKI.
Szent-Mihálytt és Pászmoson.>


<9.
FÁBCHICH.>*
E két cím a következő, oldalszám nélküli lap tetejére írva folytatólagosan, fordított sorszámmal, utóbb mindkettő áthúzgálva és egy körvonallal körbekerítve.


8.
BARÓTI-SZABÓ.
[csak cím]