Martinúzinak itt áll kápolnája, ’s az Útas
Áltnéz a’ Maroson, ’s áldva sohajtja nevét.
A’ kápolna ledől, de az Útas látja hol állott,
’S a’ bíbort viselő Hős-Papot emlegeti.
Tűnnek az esztendők, szeretett Nagy! tűnsz te is egyszer;
A’ maradék keresi ’s nem leli nyomdokidat.
Oh! mikor elmegyen itt, mondja ezt is: Az egykori Vendég
Itt lele férjfit
*férffit Sajtóhiba, em.
az hely’ új Ura’ karjai köztt.