Martinúzinak itt áll kápolnája, ’s az útas
Átnéz a’ Maroson, ’s áldja, sohajtja nevét.
A’ kápolna ledől; de az Útas nézi, hol állott,
’S a’ bíbort viselő nagy Papot emlegeti.
Tünnek az esztendők, szeretett Nagy, ’s tünsz te is egyszer:
A’ maradék keresi, ’s nem leli nyomdokodat.
Oh, mikor itt megyen el, bár ezt is mondja: Kazinczy
Itt lele Férjfit az hely’ jó Ura karjai köztt!