Üss’ a’ kő dudogó Napádat, édes
Erzsim, hadd haragudjon! hadd eméssze
Dünnyögésivel hectikás tüdőjét!
Ne gondolj vele, mit lotsog felőllünk,
Ha Vendégeivel guzsolynak űlvén,
Minket, ’s másokat ízre porra nyelvel.
Tsússz hozzám tsak azért is; ő moroghat;
’S nyomd bátran ajakamra gyenge szátskád’,
Adj egy tsókot – hamar; – meg eggyet; – újra
(Nem lát most – hamar!) eggyet! – ah, ne rettegj
Nyomd jobban; – szaporázd; ’s ne kapd-el ajkad’.
Adj százat – hamar! – ezret! – újra százat!
Ismét más ezret! – meg újra százat!
Adj, adj harmadik ezret! – újra százat!
Add számláltalan’! hogy se mi ne tudjuk
Számba tartani mennyi tsókot adtál;
Se zsóltárra szorúltt Napád ne győzze
Edes vétkeidet rovásra róvni.