Haszontalan keresem
El-távozott Kedvesem’.
Meg-vetette kérésemet,
’S áh árván hagyott engemet.
Ha másszor menni kelle,
Reszkető tekintete
’S eggy kéz-szorítás mondotta,
Az el-válás mint kínzotta.
De most, mint az Idegen,
Bútsút veve hidegen;
’S el tsüggedtt szívem érzette
Bánatomat mint nevette.
Nézd tsak, nézd tsak Kegyetlen!
Könnyem mint foly szűnetlen,
’S emelkedő bús meljembűl
Sohajtásom miként repűl!
Tudom, hogy ha ezt látnád
Kedvesedet meg-szánnád;
Hozzája viszsza repűlnél,
’S hív ölébe sírva dűlnél;
’S ortzájának árjait
Szárazgatnák tsókjaid. –
De hasadj-meg nyomorúltt szív!
Ő hozzád nem lész többet hív!