Vályi Nagy Ferenc (1765–1820), a sárospataki kollégium tanára, református lelkész, költő, műfordító. Sárospataki, miskolci és külföldi egyetemi tanulmányai után mezőcsáti segédlelkész, tiszadorogmai lelkész volt. 1798-tól haláláig a sárospataki kollégiumban a poétika, klasszika–filológia, majd a teológia tanára volt. Iliász-fordítása, amelyhez felhasználta Kölcsey fordításának részleteit, halála után Kazinczy bevezetésével és kiadásában jelent meg. Kölcsey engedélye nélkül és jelöletlenül átvett részek miatt bontakozott ki a magyar irodalom első plágium-vitája Kazinczy és Kölcsey között (Iliász-pör).
Kazinczy barátja, gyermekeinek keresztelője (Kazinczy Lajos kivételével). Kazinczy emlékezése barátjára: „A pataki collégiumban 1798-ban az eddig esztendőnként változni szokott gymnásiumi tanítók helyébe humaniorum professorok állíttatván, ennek előljárói úgy hitték, hogy az új próbát nem kezdhetik érdemesebb tanítóval, mint a ki magát Miskolcon oly igen megkülönbözteté [vagyis Vályi Nagy Ferenc]. [...] S e hivatalának ugyan, olykor kétszáznál több, néha kevesebb hallgatói körül, úgy vitte terheit, hogy a közbizodalomra, ha valaki ő itélteték méltónak. [. . .] Vályi-Nagy mindent elkövetett, hogy a görög nyelv szeretete terjedjen el tanítványai között, s oktatásai, példája gyakorlása által, midőn a poétikát tanította, ezeket arra vitte, hogy rímetlen verseket is próbáljanak, melyet Patak mindeddig nem csak nem próbált, hanem idegenséggel nézett.” (Abafi/Kazinczy, 1884, 103‒104., idézi: Debreczeni Attila: CsLev., 574.)
„Csokonaival való kapcsolatáról csak 1804-ból vannak biztos adataink: Vályi Nagy két levele,*,* valamint ‒ rá jellemző antik időmértékes ‒ ódája (Csokonai Vitéz Mihályhoz Magyar Poétához. 1804-benn.), amelyet lehet, hogy el is küldött a költőnek (ld. CsEml., 168‒169. l.).” (CsLev., 856.)