Emlékezethelyek előtti kollektív emlékezet
A kereszténység védőbástyája
Földrajzi helyzete miatt Magyarországon a kereszténység felvétele után korán megjelent a kereszténység védőbástyája eszme, a magyar uralkodó pedig a defensor fidei (hitvédő), az athleta Christi (Krisztus bajnoka) vagy a miles fidei Christiane (keresztény hit katonája) kiválasztott szerepét vette magára.*
A kereszténység védőbástyája eszme történetéről lásd Terbe Lajos, Egy európai szállóige életrajza: Magyarország a kereszténység védőbástyája, Egyetemes Philologiai Közlöny, 1936, 297–351; Veszprémy László, A „kereszténység védőbástyája” = Magyar Művelődéstörténeti Lexikon, V, főszerk. Kőszeghy Péter, Bp., Balassi, 2006, 336–337; Benda Kálmán, A magyar nemzeti hivatástudat története (A XV–XVII. században), Bp., Bethlen-nyomda, 1937; Őze Sándor, „Bűneiért bünteti Isten a magyar népet“: Egy bibliai párhuzam vizsgálata a XVI. századi nyomtatott egyházi irodalom alapján, Bp., Magyar Nemzeti Múzeum, 1991; Uő, A határ és a határtalan: Identitáselemek vizsgálata a 16. századi magyar ütközőzóna népességénél, Bp., METEM, 2006, 43–51; Imre Mihály, „Magyarország panasza”: A Querela Hungariae toposz a XVI–XVII. század irodalmában, Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó, 1995, 143–173.
Ez a hagyományosan keresztény uralkodói feladat a törvényekben magát defensor Christianitatisnak (a kereszténység védelmezője) nevező Szent István esetében még a magyar pogányokkal való hadakozást jelentette,*Szent István király Intelmei és Törvényei, Bp., Szent István Társulat, 20034, I. 13., 45. l.
Magyarország későbbi királyainak azonban már elsősorban a kereszténységet kívülről veszélyeztető ellenségekkel kellett felvenniük a harcot.
Első adataink a tatárjárás idejéből valók. 1238-ban IX. Gergely pápa IV. Bélát „fortis athleta Christi”-nek nevezte.*
Terbe, i. m., 307.
A magyar király az újabb tatárveszély idején, 1250 körül a pápának írt segélykérő levelében az országot a kereszténység kapujaként emlegette, amelyen keresztüljutva a tatárok könnyen elözönlik egész Európát. Ez a helyzet a későbbiekben – a közvetlen tatárfenyegetés elmúltával is – érvként szolgált IV. Béla számára, amikor kedvezményeket és engedményeket igyekezett elérni a pápánál.*Vö. Berend Nóra, Magyarország, a kereszténység kapuja: egy ideológia születése = Tatárjárás, szerk. Nagy Balázs, Bp., Osiris, 2003, 612–620.
A római egyházfők szívesen megerősítették a magyar uralkodókat ebben a szerepben, azaz elvárták tőlük a keresztény hit védelmét mind a pogányokkal, mind az eretnekekkel szemben.*
Terbe, i. m., 304–309.
A ‘kereszténység pajzsa és védfala’ kifejezés eddigi legkorábbról ismert megjelenésének helye is egy pápai levél: 1410-ben a török elleni harcban szerzett érdemeiért Luxemburgi Zsigmond kapta ezt a címet XXIII. János ellenpápától.*Terbe, i. m., 304.
A török balkáni előrenyomulása következtében Magyarországnak a kereszténység védelmében betöltött szerepe is egyre nagyobb hangsúlyt kapott.*
Magyarországról mint a kereszténység védőbástyájáról az európai közvéleményben lásd Győry János, A kereszténység védőbástyája: Magyarország képe a XVI. századi francia irodalomban, Bp., Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda Rt., 1933; Csernus Sándor, A középkori francia nyelvű történetírás és Magyarország (13–15. század), Bp., Osiris, 1999, 215–263; Horváth Magda, A török veszedelem a német közvéleményben, Bp., Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda Rt., 1937; Jászay Magda, A kereszténység védőbástyája olasz szemmel: Olasz kortárs írók a XV–XVIII. századi Magyarországról, Bp., Nemzeti Tankönyvkiadó, 1996; „Magyarország mint a nyugati kereszténység védőbástyája”, összegyűjtötte és kiadásra rendezte Artner Edgár, közreadja Szovák Kornél, Török József, Tusor Péter, Bp. – Róma, PPKE Egyháztörténeti Kutatócsoportja, 2004.
A védőbástya-toposz használata egyrészt vallási-ideológiai funkciót töltött be, azaz a keresztény Európa török elleni harcának eszmei alapjait teremtette meg, másrészt viszont politikai és katonai célokat szolgált, szövetségeseket és segítő haderőt toborzott.
Amikor 1440-ben I. Ulászló lengyel uralkodót magyar királlyá koronázták, ünnepélyes keretek között hirdette ki, hogy Lengyelország és Magyarország küldetése azonos: mindkettő a keresztények kőfala és pajzsa a barbárok ellen.*
Hopp, i. m., 17.
A török ellen vezetett hadjáratának parancsnoka, Hunyadi János a győztes keresztény hadvezér típusává vált.*Galavics Géza, Kössünk kardot az pogány ellen: Török háborúk és képzőművészet, Bp., Képzőművészeti, 1986, 13.
Így mutatja őt be történeti munkájában Petrus Ransanus, így jelenik meg a pápai levelekben és a Janus Pannonius által írt Hunyadi-sírfeliratban is.*Hopp, i. m., 29.
Ennek a Hunyadi János személyében megtestesülő eszmének ikonográfiai változata is ismert, a Thuróczy-krónikában találjuk meg.*Galavics, i. m., 12, 63.
Ahogyan a győztes hadvezérek, úgy a győzelmek helyszínei is alkalmasak voltak arra, hogy a magyarság sikeresen teljesített küldetését példázzák. Ezen túl más jelentést is hordoztak: azt bizonyították, hogy a török legyőzhető. Így lett a törökellenes propaganda része Szeben, miután Hunyadi János vezetésével 1442-ben sikeresen állt ellen a török ostromnak. A várost IV. Jenő pápa az „egész kereszténység mentsvára és védőbástyája” elnevezéssel illette. Még látványosabban mutatkozik meg ez a jelentés Nándorfehérvár esetében, ahol a győzelemre emlékeztetést egy rítus, a III. Callixtus elrendelte déli harangszó tette – kisebb funkcióváltozással – egészen napjainkig élővé.
Hunyadi Mátyás uralkodásának idején a kifejezés két formában volt jelen. Egyrészt a ‘Magyarország a kereszténység védőbástyája’ formula közhellyé vált, köszönhetően a török felett aratott győzelmeknek; másrészt használatát különböző politikai-hatalmi érdekek motiválták. Utóbbit diplomáciai iratok, levelek, humanista orációk, versek, történeti munkák egész sora bizonyítja, melyek a funkciók változatosságára is rámutatnak.
Mátyás halála után a magyarság a korábbi győztes-szerepet kénytelen volt a mártír és az áldozat szerepével felcserélni,*
Aleida Assmann a nemzet számára három kitüntetett szerepet jelölt meg: a győztesét, a mártírét és az áldozatét. Megállapítása érvényes a magyar nemzeti emlékezet vonatkozásában is. Vö. Aleida Assmann, Der lange Schatten der Vergangenheit: Erinnerungskultur und Geschichtspolitik, München, C. H. Beck, 2006, 64–84.
a keresztény államok segítsége ugyanis továbbra is késett. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy Magyarországon belül sem volt egység, az országot megosztották az érdekellentétek. Egyre hangosabbak voltak a segélykiáltások: II. Lajos és követei Magyarország védőbástya-szerepét felemlegetve próbáltak támogatást szerezni Európától, a magyarokat a győztes hitvédő, Mátyás emlékével biztatták a harcra. A mohácsi csatavesztés és főleg Buda török elfoglalása után azonban világossá vált, hogy Magyarország többé már nem képes megvédeni a kereszténységet.
Elindult az okok feltárása, amely bűnbakkereséshez vezetett. A katolikusok és a protestánsok eltérően vélekedtek a kialakult helyzetről és a megoldási lehetőségekről, legtöbbször egymásra mutogattak. A katolikusok úgy vélték, hogy a protestánsok eretneksége vezetett a katasztrófához. Az új hit képviselői a katolikusok bűneiben találták meg a magyarázatot, és abban, hogy azok képtelenek az igaz hit felismerésére. Egy dologban azonban gyakran egyetértettek: a török terjeszkedését Magyarországon az egész nép erkölcsi romlása, sok-sok bűne miatt büntetésként rendelte el az Úr.*
Az isteni büntetésként küldött ellenség gondolatának ősi voltáról lásd Fodor Pál, Az apokaliptikus hagyomány és az „aranyalma” legendája: A török a 15–16. századi magyar közvéleményben, Történelmi Szemle, 1997/1, 26.
A két felekezet eltérően ítélte meg a török elleni harcot. A protestáns álláspont nem volt egyértelmű, maga Luther is többször változtatott a sajátján.*
A törökellenes harc protestáns megítéléséről lásd Imre, i. m., passim.
A mohácsi csatavesztés és Bécs első török ostroma előtt még ellenezte a török ellen vezetett keresztes háborút, azonban amikor a török már Németországot is veszélyeztette, harcra buzdított, de a háborút a császár és a világi hatalom hatáskörébe utalta, az egyszerű keresztény feladatát pedig a bűnbánatban jelölte meg.*Horváth, i. m., 12–13, 28–37. Őze, „Bűneiért bünteti Isten a magyar népet“..., i. m., 102–106.
A magyarországi protestáns szerzők ezért a védőbástya-toposzt csak ritkán, és akkor is Istenre, nem pedig a magyarságra vonatkoztatva alkalmazták. Ez a protestáns szemlélet is szerepet játszhatott abban, hogy a védőbástya-eszme szöveges megjelenése legnagyobbrészt a latin nyelvű, s csak csekély rész íródott anyanyelven.*Imre, i. m., 166–172.
A katolikusok érvrendszerében a kereszténység védőbástyája mellett a Patrona Hungariae eszme kapott kitüntetett helyet, mivel jól alkalmazhatónak bizonyult a protestánsokkal szembeni vitákban.*
Tüskés Gábor, Knapp Éva, Egy történelmi toposz az egyházi irodalomban: Magyarország – Mária országa = T. G., K. É., Az egyházi irodalom műfajai a 17–18. században, Bp., Argumentum, 2002, 11–54, különösen 29, 53.
A katolikus érvelés szerint ugyanis a protestánsok azzal, hogy megsértették és elhagyták a Magyarországot védelmező Mária kultuszát, elősegítették a védőbástya romlását. Azok a szerzők, akik nemcsak vallási-felekezeti síkon tárgyalták a törökellenes háború kérdését, hanem gyakorlati-politikai szempontból is, a magyar népet széthúzó természete miatt ostorozták. Magyarország mint a kereszténység védőbástyája mindkét esetben a közeli múltból, tündöklő példaként, intő tanulságként és a siralmas jelen ellenpontjaként emelkedett ki.
Arra is találunk példát, hogy a kereszténység védőbástyája gondolat bizonyos körök hatalmi érdekeinek a képviseletében tűnik fel. A trónért folyó küzdelemben a Ferdinánd melletti propaganda a Habsburgokat a kereszténység védelmezőinek szerepébe helyezte,*
A Habsburgok és az Oszmánok közötti versengésről, amely nemcsak két nagyhatalom, hanem két, egymással határos civilizáció küzdelmét is jelenti lásd Ágoston Gábor, Ideológia, propaganda és politikai pragmatizmus: A Habsburg–Oszmán nagyhatalmi vetélkedés és a közép-európai konfrontáció, Történelmi Szemle, 2003/1–2, 1–24. A kereszténység védőbástyája Habsburg-változatáról lásd Bárány Attila, Adalékok Mohács emlékezetéhez a Habsburgok államaiban: II. Lajos ábrázolásai a brüsszeli katedrálisban = Loci Memoriae Hungaricae – A magyar emlékezethelyek kutatásának elméleti és módszertani alapjai, szerk. S. Varga Pál et al., Debrecen, Debreceni Egyetemi Kiadó, 2012 (megjelenés alatt).
míg Szapolyait istentelen gonoszként emlegette, aki szövetségre lépett a kereszténység ellenségével. 1575-ben másfajta hatalmi erőtérben hivatkoztak újra a magyarok e küldetésére, ekkor Báthory István lengyel királlyá választása mellett érvelve.*Blandrata György orációjában nemcsak a két nép közös feladatának nevezte a kereszténység védelmét, hanem ugyanezzel védekezett a Báthoryt ért vádakkal szemben is, melyek őt törökbarátnak mondták. Vö. Hopp, i. m., 137.
A 16. században a nagyobb diadalok és a magyarok hősiességét bizonyító összecsapások után fel-fellángolt a hit, hogy Magyarország továbbra is képes a nyugatabbra fekvő keresztény államok pajzsa lenni. A kereszténység védőbástyája címet megkapta Eger és Szigetvár is, Zrínyi Miklós hősies önfeláldozását egész Európa a kereszténység védelme érdekében vállalt hősies tettként értékelte.*
Egerre lásd pl. Rimay János ajánlását, amelyet a Balassi Bálint halálára írt gyászvers-ciklushoz írt: Janus Pannonius..., i. m., 831. Szigetvárra: Klaniczay Tibor, Zrínyi Miklós, Bp., Akadémiai, 1964, 130–138.
Tiszteletére 1587-ben albumot adtak ki, amelyben a kereszténység hős védelmezőjeként mutatták be. Zrínyi keresztény hérosszá emelése a következő században is folytatódott: ennek irodalmi példája a Szigeti veszedelem, képzőművészeti megjelenítése pedig a Zrínyi Miklós apoteózisa címet viselő festmény.*A képről lásd Galavics, i. m., 24, a festményt a szerző a kötet végén található illusztrációk között közli: ez a 3. színes kép.
A 17. századi Habsburg-reprezentációban egyre inkább megmutatkozott az a szándék, hogy a dinasztia – a magyarokat kizárva és velük szemben – önmagát azonosítsa a kereszténység védőbástyájának szerepével. Jó példa erre a Bocskai-felkelés idején alkalmazott Habsburg-propaganda, amely a magyarokat nemcsak megfosztotta ettől a szerepkörtől, hanem egyenesen a kereszténység ellenségeként és rebellisekként állította be őket. Bocskai viszont 1605-ös kiáltványában II. Rudolfot vádolta azzal, hogy romba döntötte Magyarországot, a kereszténység védőbástyáját.
A 17. század második felében Zrínyi Miklós katonai sikerei újra felébresztették a hitet, hogy a török kiűzhető Magyarországról. Győzelmeitől volt hangos a magyarországi és az európai közvélemény is.*
Péter Katalin, „Zrínyi Miklós angol rajongói“ = Angol életrajz Zrínyi Miklósról, kiad. Kovács Sándor Iván, Bp., Zrínyi, 1987, 27–63; Tóth Zsombor, „Fun-Club” Zrínyi, 1664. (Megjegyzések a Zrínyi-kultuszhoz az angol nyelvű életrajz tükrében) = Antropológia és irodalom: Egy új paradigma útkeresése, szerk. Biczó Gábor, Kiss Noémi, Debrecen, Csokonai, 2003, 211–224. Lásd még Bene Sándor tanulmányait és forráskiadásait.
Alakja már életében összefonódott a kereszténység védelmezője szereppel, a halála után keletkezett szövegek is így emlékeznek meg róla. Talán éppen az ő hősies helytállásának köszönhetően erősödött meg újra Európában a Magyarországot a kereszténység védőbástyájával azonosító gondolat, amelynek szépen kimunkált ábrázolása az az ismeretlen művésztől származó rézmetszet, amely éppen ekkor, a 17. század második felében készült.*Ismeretlen művész, Magyarország a kereszténység védőbástyája, rézmetszet, 17. század második fele, Magyar Nemzeti Múzeum = A magyar kereszténység ezer éve: Hungariae Christianae Millennium, szerk. Cséfalvay Pál, Maria Antonietta De Angelis, Bp., Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, 2001, 344.
A század végén, Zrínyi halálát követően nőtt a magyar nemesi elégedetlenség, mivel egyre világosabban látszott, hogy a Habsburgok részéről nincs meg a politikai akarat Magyarország felszabadítására. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy a Habsburgok erőszakosan léptek fel a protestánsok ellen. Az elégedetlenek Thököly Imrében találták meg vezérüket, akinek a törökkel kötött szövetsége miatt Magyarország elvesztette védőbástya szerepét, és helyette a kereszténység ellensége és a rebellis nemzet titulust kapta meg Európában.*
Lásd Köpeczi Béla, „Magyarország a kereszténység ellensége”: A Thököly-felkelés az európai közvéleményben, Bp., Akadémiai, 1976.
Thököly – követei révén – elutasította ezt a véleményt, és a Habsburg császárra hárította a török fenyegetés miatti felelősséget. Indoklásából kiderül, hogy a magyarság szabadságjogait előbbre valónak tartja a kereszténység érdekeinél.*
Uo., 51–52.
Buda felszabadítását az egész keresztény világ ünnepelte, s az esemény arra is kiváló alkalmat adott, hogy a Habsburgok bizonyítsák, ők a kereszténység valódi védelmezői. E gondolat elterjesztésében elsősorban a jezsuiták voltak a segítőik.*
A jezsuiták trencséni ünnepségéről ld. Galavics, i. m., 119. A jezsuiták szerepéről: Maria Goloubeva, The glorification of Emperor Leopold I in image, spectacle and text, Mainz, Philipp von Zabern, 2000, passim.
A Rákóczi-szabadságharc is hozott módosulást az eszme működésében. Immár nem azért kérték Isten segítségét a védőbástya újbóli felépítéséhez, hogy az a töröknek álljon ellen, hanem hogy a magyar szabadságot védelmezze a németekkel szemben. A diplomáciai tárgyalások során azonban az európai uralkodók támogatását megszerzendő még mindig hivatkoztak a kereszténység védelmére.*
Ráday Pálnak – akit II. Rákóczi Ferenc 1704 elején küldött XII. Károlyhoz és I. Frigyeshez – biztosítania kellett a két uralkodót arról, hogy „Magyarország nem akar török segítséget elfogadni, sőt az a szándéka, hogy továbbra is megmarad a kereszténység védőbástyája szerepben az oszmán birodalommal szemben”. Európa és a Rákóczi-szabadságharc, szerk. Benda Kálmán, Bp., Akadémiai, 1980, 62.
A német–magyar ellentét a 18. század végén már olyan példát is kínál, amelyben a védőbástya-gondolat kereszténységgel való kapcsolata egyáltalán nincs meg: a magyarság a németeknek ellenálló bástyává alakul át.
Himnusz
–