Mint Jupiternek Chaoni tőrzsőke
Melly cserfamakkal széltibe’ tengeté
*
tengete A rím miatt ért. sz. em.
A’ vad világot, s’ a’ bereknek.
Századokig való zőld Királlya,
Ámbár ki szárad; még se hal el, hanem.
Késő fijábann újra fel éledez,
’S szent magva porhanyós egerfát
Nem terem, és henye hangabókrot:
Igy a’ Vitézek’ hiv unokáiban.
(Bár régi pompás fényjeket a’ gonosz
Sors őszve dúlta is) ki tettzik
A’ magas elme; s’ az Ősi Virtus.
Ezt látni benned, RHÉDEY, Kedvesem!
Formád, s’ nagy elméd meg mutatá, ki légy,
Védvén Királlyink’ oldalát és
Szent kűszőbit fiatal korodban.
Nagyobbra gyúlván a’ Paloták’ puha.
Pompáit immár meg veti érdemed,
S’ a’ gyilkoló Márs’ táborában.
Bajnoki fáradozással idzadsz.
S’ fegyverbe vágyol nyerni ditső halált!
De vissza szóllit élemedett Atyád.
A’ kurta mentét hát le tészed,
S’ béke ruhába Hazádba meg térsz.
Szűz Hitvesednek karja kőzőtt midőn.
Pólgári Csérfát nyerni serénykedel.
Es benned Országunk’ űgyében
Szíves, erőss hazafit csudálunk;
Im a’ Világnak két felé borzadó.
Lármára zendűl, városok és mezők.
A’ Tengerekkel, és Fojókkal
A’ csata véribe fűstőlőgnek.
Már jó Kírállyunk, s’ csend-szerető hazánk,
Márs’ durvaságát érzeni kéntelen.
Fel kél nemes dűhével égvén.
A’ Magyar és feni gőrbe kardját.
Vélnéd hogy égből húll le, vagy a’ ki nyilt.
Főldből tolúl fel hirtelen a’ sereg.
Meg tessz Bihar Nemes Vezérnek
Tégedet esmeretes Leventat.
Készűlnek immár a’ hadak, és liheg
A’ Szittya Népség vivni; de vissza tér.
A’ dőlyfős ellenség, s’ Királlyunk’
Szárnya alá jőn az Egi Béke.
Az újra fel gyúlt hartzok után hogy ezt,
Meg állhatová tégye Kegyes Fejűnk;
Gyűlésre hivja Nemzetűnknek
Hű Fejeit, s’ Kővetit Posonyba.
Meg bizza esmért Virtusid a’ Nemes.
Szathmár , s’ Kővetnek kűld ide tégedet.
A’ jól ki formált Sziv, s’ talentom.
Mit tégyen, itt Magyarink eléggé.
Láták te benned. Mennyire sziveden.
Fekszik hazádnak kőzjava? meg tevéd.
Gazdag s’ okos jó tételeddel.
Drága jelét őrők Erdemednek.
Mert Festetits Győrgy’ tiszta szerelminek
Tűzét kővetvén árva Hazánk eránt.
Pompás ajándékkal segited.
Márs’ nevelő hadi-oskoláját.
Vitéz ABÁKNAK Léthe’ kődébe dűltt.
Királlyi házát fenyre hozod megint
S’ úllyabb ditsősséggel tetézed.
Erdemes egy Fija Őseidnek
Méltán betsűlnek jó Magyarink tehát,
S’ méltán szeretnek. Bár vitsorogj, Irigy.!
Ezt a’ Királly’ méltó kegyelme.
S’ a’ Haza tapsai bóldogitják.!
De még Vitorlád jó Szelek őblőzik
Vigyázz hogy álnok hellyre ne tsapjanak
Ne hajts a’ Szirenek szavára,
S’ térj ki az Acroceraúniaktól.