(Alig égénk meg Debretzenben Juniusnak 14. napján 1802. nem sokára azt írá egy jó Barátom, hogy az Országnak másik óldalán a’ Himfy háza is meg égett: ez adott alkalmatosságot a’ jelen való szerzeményre.)
Mint vagy, óh édes kesergő!
Hazám’ végső óldalán?
Te most is jajgatsz a’ tsergő
Források megett talán?
Vagy a’ Vasvári bértzeknek
Horpadásit keresed,
’S a’ hív, de néma köveknek
Kiáltozod kedvesed’?
Vagy tán bíztos almafádnak
Allyában mulatozol,
S az esthajnalon Nimfádnak
Nevére sohajtozol?
Óh öleld meg szép vidéked’!
Mert te még bóldog vagy ott,
A’ hol a’ szerentse néked
Egy árnyékos fát hagyott. –