1794 A |
1796 A |
1795 A |
1802-1803/1805 B |
|---|---|---|---|
Laura! kellemességidne[…]
És mosolygó Szépségidne[…]
Fűszerszámos balzsa[…]
Érzésimet meg szédíté,
Meg bájolá, részegíté,
’s Eggy perre borso[…]
Köztök nagy perlés lázzado[…]
Mellyet az abból támadott
Szent Ditsőség okoza
Hogy mellyik az, ki tégedet
Meg érezvén fel ébredett,
’s Nékik ennyi jót hoz[…]
Mindenik nagy hevességgel
Perlett, hogy e’ ditsőséggel
Birjon a’ többek felett
Illy formán szóltak eggymásnak
Míg e’ heves tzivódásnak
Lelkem által vége le[…]
[…]AGLÁS.
[…]gatok
[…]
[…]rgyon szúnyókálva:
[…]tözött
[…]ött
[…] el jött sétálva.
[…]tus mellett
[…]m lehellett
[…]bróziás illattal.
[…] meg érzettem:
[…]lettem.
[…]es tsiklándozattal.
LÁTÁS.
[…]ly álomból
[…]dalgásomból
[…]emde én pattanék ki?
[…] nyilaimat,
[…]llantásimat
E’ kis berek’ Vidéki.
Míg tüzes szemem sokára
Rá akadt a’ szép Laurára
’s Fél oldaltt reá tsapott.
Ah, mikor a’ több szem között
Látásunk öszve ütközött,
’s Eggymástól lángot kapott!
Ah, mikor új pillantása,
’s Elevenebb katsíntása
Kétszer az enyimre lőtt!
Bezzeg, el oszlott álmatok;
Bezzeg, mind fel pattantatok,
Nem túnyán, mint az előtt.
Zefir játszván szép hajain
Elefánt tetem vállain
Melly szép színeket adtak!
Rózsát mosolygó ajaka,
Hószín mellye márvány nyaka,
Ah, miként el ragadtak!
HALLÁS.
Hát mikor mélly sóhajtása,
’s Bádgyadt hangon tett szolása
Ébredt fülembe hatott?
Édes ájúlás lepett el,
Melly eggy mennyei élettel
Ketsegtetett, biztatott.
Mikor mellé ereszkedtünk,
’s Végre, – hogy sok kérést tettünk, –
Ezt mondotta: Szeretek:
Ah, e’ szóra vérünk égett,
És minden elevenséget
Tiis le vetkeztetek.
Mikor mézes beszédére
Örök hűséget ígére,
’s Illy’ bíztató hangon szólt:
Szeretek! téged’ kedvellek,
Tsak néked élek, ’s lehellek;
Míg be nem fed a’ sírbólt!
Akkor, – óh, mert e’ szavának
Olly édességi valának,
Hogy élet ömlött belénk! –
Eggy legédesebb mennyei
Öröm’ gyönyörködései
Repestek vígan felénk.
Mikor Kedvesének mondott;
El vett minden bút és gondot
Ez az édes Nevezet,
’s Hízelkedő beszédének
Mézzén le tsorgó szívének
Mindnyájunk temjénezett.
TAPINTÁS.
Közte e’ temjénezésnek,
’s E’ mennyei ihletésnek
Kezeim’ fel emelém;
És jótételét hálálván,
Ez imádni méltó bálván’
Szent testét meg ölelém. –
Óh, halhatatlan Istenek!
Mit érzettem? – ah, millyenek
Vóltak gyenge tagjai!
Mellyek hogy reám hajoltak,
Nálok gyengébbek nem vóltak
A’ Rózsa’ harmatjai.
Mellyét Érósznak melege
Olvasztván, gyengén pihege
Két kerek dombja alatt.
Kezemet tévén szívére,
Sűrűn vert, és minden vére
Hozzám örömmel szaladt.
Mint a’ hó a’ Nap’ tüzétől:
Úgy az ő hév szerelmétől
Mind el olvadva valánk;
Életünk belé kőltözött,
’s Ölelő karjai között
E’ Világnak meghalánk!
IZLÉS.
Mit ér a’ szép gyümőlts maga,
Bár sima, ’s jó színe, szaga;
Ha nints íze, melly tessen?
Ti tsak Laura’ szépségére
Bámúltatok, méz ízére
Nem ügyelvén szemessen.
Nints a’ nektár ollyan édes,
Mellyet ki tőlt Ganimédes
Jupiter’ tsészéjébe’;
Óh nem bír az annyi jókkal,
Ha tsak ezt eggy illyen tsókkal
Nem egyvelíti Hébe.
Illyen ízzel nem kínálja
Gazdag lakosit Pankhája
’s Más termékeny Tartomány:
Még illy étele ’s itala
Eggy nagy Királynak sem vala.
Óh mennyei adomány!
Óh, méznél édesbb ajakok!
Melly ambróziát folytatok
Rózsaszín kelyhetekből!
Melly mézes tsókok valának,
Mellyeket kőltsön szopának
Hév ajakim ezekből!
Tsömört ád az édes, ha sok:
De ezek nem únalmasok,
Ez nem ollyan Édesség.
Óh, Laura! szám’ appetitját
Ne tsald meg; ne tarts Diétát;
Óh nints’ ebbe sok ’s elég!
LELKEM.
Mit tzivódtok? óh, szűnjetek,
Híveim! mit versengetek? –
Tsak Laurát imádjátok.
Lebegjetek Gyönyörűség’
Szárnyain, ’s az Örök Hűség’
Pontjára mozgassátok.
| Rózi! kellemességidne[…]
És mosolygó Szépségidne[…]
Fűszerszámos balzsa[…]
Érzésimet meg szédíté,
Meg bájolá, részegíté,
’s Eggy perre borso[…]
Köztök nagy perlés lázzado[…]
Mellyet az abból támadott
Szent Ditsőség okoza
Hogy mellyik az, ki tégedet
Meg érezvén fel ébredett,
’s Nékik ennyi jót hoz[…]
Mindenik nagy hevességgel
Perlett, hogy e’ ditsőséggel
Birjon a’ többek felett
Illy formán szóltak eggymásnak
Míg e’ heves tzivódásnak
Lelkem által vége le[…]
[…]AGLÁS.
[…] gatok
[…]
[…]rgyon szúnyókálva:
[…]tözött
[…]ött
[…]el jött sétálva.
[…]tus mellett
[…]m lehellett
[…]mbróziás illattal.
[…] meg érzettem:
[…]lettem
[…]es tsiklándozattal.
LÁTÁS.
[…]gálomból
[…]dalgásomból
[…]emde én pattanék ki?
[…]nyilaimat,
[…]llantásimat
E’ kis berek’ Vidéki.
Míg tüzes szemem sokára
Rá akadt Rozáliára
’s Fél oldaltt reá tsapott.
Ah, mikor a’ több szem között
Látásunk öszve ütközött,
’s Eggymástól lángot kapott!
Ah, mikor új pillantása,
’s Elevenebb katsíntása
Kétszer az enyimre lőtt!
Bezzeg, el oszlott álmatok;
Bezzeg, mind fel pattantatok,
Nem túnyán, mint az előtt.
Zefir játszván szép hajain
Elefánt tetem vállain
Melly szép színek látszottak?
Rózsát mosolygó ajaka,
Hószín mellye márvány nyaka,
Ah, miként el ragadtak!
HALLÁS.
Hát mikor mélly sóhajtása,
’s Bádgyadt hangon tett szolása
Ébredt fülembe hatott?
Édes ájúlás lepett el,
Melly eggy mennyei élettel
Ketsegtetett, biztatott.
Mikor mellé ereszkedtünk,
’s Végre, – hogy sok kérést tettünk, –
Ezt mondotta: Szeretek:
Ah, e’ szóra vérünk égett,
És minden elevenséget
Tiis le vetkeztetek.
Mikor mézes beszédére
Örök hűséget ígére,
’s Illy’ bíztató hangon szólt:
Szeretek! téged’ kedvellek,
Tsak néked élek, ’s lehellek;
Míg be nem fed a’ sírbólt!
Akkor, – óh, mert e’ szavának
Olly édességi valának,
Hogy élet ömlött belénk! –
Eggy legédesebb mennyei
Öröm’ gyönyörködései
Repestek vígan felénk.
Mikor Kedvesének mondott;
El vett minden bút és gondot
Ez az édes Nevezet,
’s Hízelkedő beszédének
Mézzén le tsorgó szívének
Mindnyájunk temjénezett.
TAPINTÁS.
Közte e’ temjénezésnek,
’s E’ mennyei ihletésnek
Kezeim’ fel emelém;
És jótételét hálálván,
Ez imádni méltó bálván’
Szent testét meg ölelém. –
Óh, halhatatlan Istenek!
Mit érzettem? – ah, millyenek
Vóltak gyenge tagjai!
Mellyek hogy reám hajoltak,
Nálok gyengébbek nem vóltak
A’ Rózsa’ harmatjai.
Mellyét Érósznak melege
Olvasztván, gyengén pihege
Két kerek dombja alatt.
Kezemet tévén szívére,
Sűrűn vert, és minden vére
Hozzám örömmel szaladt.
Mint a’ hó a’ Nap’ tüzétől:
Úgy az ő hév szerelmétől
Mind el olvadva valánk;
Életünk belé kőltözött,
’s Ölelő karjai között
E’ Világnak meghalánk!
IZLÉS.
Mit ér a’ szép gyümőlts maga,
Bár sima, ’s jó színe, szaga;
Ha nints íze, melly tessen?
Ti tsak Laura’ szépségére
Bámúltatok, méz ízére
Nem ügyelvén szemessen.
Nints a’ nektár ollyan édes,
Mellyet ki tőlt Ganimédes
Jupiter’ tsészéjébe’;
Óh nem bír az annyi jókkal,
Ha tsak ezt eggy illyen tsókkal
Nem egyvelíti Hébe.
Illyen ízzel nem kínálja
Gazdag lakosit Pankhája
’s Más termékeny Tartomány:
Még illy étele ’s itala
Eggy nagy Királynak sem vala.
Óh mennyei adomány!
Óh, méznél édesbb ajakok!
Melly ambróziát folytatok
Rózsaszín kelyhetekből!
Melly mézes tsókok valának,
Mellyeket kőltsön szopának
Hév ajakim ezekből!
Tsömört ád az édes, ha sok:
De ezek nem únalmasok,
Ez nem ollyan Édesség.
Óh, Laura! szám’ appetitját
Ne tsald meg; ne tarts Diétát;
Óh nints’ ebbe sok ’s elég!
LELKEM.
Mit tzivódtok? óh, szűnjetek,
Híveim! mit versengetek? –
Tsak Laurát imádjátok.
Lebegjetek Gyönyörűség’
Szárnyain, ’s az Örök Hűség’
Pontjára mozgassátok.
| Laura! Kellemességednek
És mosolygó Szépségednek
Hathatossabb Balsama
Érzésimet meg-szédíté,
Meg-bájolá, részegíté,
’s Egy perre borsolta ma.
Kőztők nagy Perlés lázzadott,
Mellyet az abbol támadott
Szent Dicsősség okoza,
Hogy mellyik az, ki Tégedet
Meg-érezvén, fel-ébredett’
’s nékik ennyi jót hoza?
Mindenik nagy hevességgel
Perelt, hogy e’ Ditsősséggel
Birjon a’ tőbbek felett,
Illy formán szóltak egy’másnak
Mig e’ heves tzivódásnak
Lelkem által vége lett:
Szaglás.
Tudjátok é, hogy magatok
Más felé andalogtatok
Mas Targyonn szúnyókálva
Mikor a Tántznak őltözött
Szepseg Leanyai között
Laura el jött sétálva
Mikor eggy zöld Myrtus mellett
Eggy kis szellö rám lehellett
Ambrózias illattal
Mellyet mihelyt észre vettem
Inatok fel ingerlettem
Edes Tsiklandozattal.
Látás
Elsöbben is mélly Álmomból
Tévelygö Andalgásomból
Nemde én pattanék ki?
Látták édes Nyilaimat,
Villámló Pillantásimat
E’ kis Berek vidéki.
Mig tűzes szemem sokára
Ra akadt a’ szép Laurára
’S fél oldalt reá tsapott:
Ah, mikor a tőbb szem között
Látásunk öszve ütközött,
’s eggy mástól langot kapott.
Ah, mikor Szüz Pillantása
’s elevenebb Katsintása
Kétszer az enyimre Lött! –
Bezzeg mind fel pattantatok,
Bezzeg el oszlott álmatok
Melly lankasztott az elött
Lebegö Bársony Hajainn
Elefánt tetem vállainn
Melly szép szinek látszattak?
Rózsát mosolygó Ajjaka,
Hószin Melyje, Márvány Nyaka
Ah, miként el ragadtak!
Hallás.
Hát mikor mélly sohajtása,
S Bágygyadt Hangonn tett szollása
Ébredt Fűlembe hatott:
Edes Ájulás lepett el,
Melly eggy Mennyei élettel
Ketsegtetett, biztatott.
Mikor mellé ereszkedtünk,
S Végre, hogy sok kérést tettünk,
Ezt mondotta Szeretek!
Ah, e’ szóra Vérűnk egett,
És minden elevenséget
Ti is le vetkeztetek.
Mikor mézes beszédjére
Örök hüséget igere,
’S Illy biztató Hangonn szólt:
Szeretek! – tsak Teged kedvellek,
Tsak néked élek, ’s lehellek,
Míg be nem fed a’ sir bólt.
Akkor, – oh, mert a’ Szavának
Olly édességi valának,
Hogy élet ömlött belénk, –
Eggy leg édesebb Mennyei
Öröm Gyönyörködései
Repestek vigann felénk.
Mikor kedvesének mondott,
El vett minden bút és gondot
Ez az édes nevezet.
’s Hizelkedö Beszédenek
Mézzén le tsorgó Szivének
Mindnyájunk temjénezett.
Tapintás.
Közte e’ Temjénezésnek
’s e’ Mennyei Ihletésnek
Kezeim fel emelém,
Es jó tetelet hálálván
Ez imádni méltó Bálván’
Szent Testét meg őlelém.
Ah, Halhatatlan Istenek!
Mit érzettem? ah, millyenek
Voltak gyenge tagjai!
Mellyek mikor rám hajoltak,
Nálok gyengébbek nem vóltak
A’ Rózsa’ Harmatjai.
Melyjet Ámornak Melege
Olvasztván gyengénn pihege
Két kerek Dombja alatt;
Kezemet tévén Szivére.
Sürünn vertt, és minden Vére
Hozzám örömmel szaladtt.
Mint a’ hó a’ Nap hevétől,
Ugy az ö tüz Szerelmétől
Mind el olvadva valánk,
Eletünk belé kőltözött,
’s ölelö karjai között
E Világnak meg halánk.
Ízlés.
Mit ér a’ szép Gyümölts maga,
Bár kedves a’ Szine, Szaga;
Ha jó Ízzel nints tele?
Ti tsak Laura’ Szépségére
Bámultatok, ’s méz izére
Eggyitek sem ügyele.
Nints a’ Nektár ollyan édes,
A’ mellyet tölt Ganimédes
Jupiter tsészéjébe;
Oh nem bir az annyi jókkal,
Ha tsak eggy illy édes csókkal
Nem egyeliti Hébe!
Illy jó Izzel nem kinálja
Gazdag Lakosit Pankája
’S Más termékeny Tartomány;
Ennél édesebb Itala,
Már a’ Királynak sem vala,
Óh, Mennyei Adomány!
Óh, Méznél édesbb Ajakok!
Millyen Nektárt tsorgattatok
Rózsa szin Kelyhetekből?
Melly édes Tsókok valának
Mellyeket kőltsön szopának
Hév ajjakim ezekből!
Tsömőrt ád az édes, ha sok:
De ezek nem tilalmasok;
Ez nem ollyan édesség. –
Oh Laura! szám kivánságát
Ne tsald-meg, ne tarts Diétát,
Oh, nints ebbe sok ’s elég!
Lelkem.
Mit tzivódtok? ah, szünjetek,
Hiveim! mit Versengetek?
Tsak Laurát imádjátok:
Lebegjetek Gyönyörüség’
Szárnyainn, ’s az örök Hüség’
Pontjára mozgassátok.
Miólta Kellemit velem
Éreztettétek, tisztelem
Es imádom az ólta:
Rabja vagyok rab szijjainn
Rengetvén nyájas Karjainn
Szivem hozzá tsatolta.
En Párját nem tapasztalok,
Néki élek, néki halok,
Ö énnékem mindenem!
Jer Laura! jer, Erzésémet
Mind ébreszd fel, és engemet
Ne hagyjál veszteglenem! –
|
LILLA! kellemességednek
És mosolygó szépségednek
Intébresztő balzsama
Érzésimet megszédíté,
Megbájolá, részegíté;
’S perre indította ma.
Közttök nagy csata lázzadott,
Mellyet az abból támadott
Szép dicsőség okoza,
Hogy mellyik az, ki Tégedet
Megérezvén, felébredett,
’S nékik ennyi jót hoza?
Mindenik nagy hevességgel
Perlett, hogy e’ dicsőséggel
Bírjon a’ többek felett.
Illy formán szóltak egymásnak,
Míg a’ heves czivódásnak
Lelkem által vége lett.
SZAGLÁS.
Tudjátok é? hogy magatok
Másfelé andalogtatok,
Más tárgyon szúnyókálva;
Mikor a’ táncznak őltözött
Szépség’ leányai között
LILLA eljött sétálva;
Mikor egy zőld hársfa mellett
Egy kis szellő rám lehellett
Ambróziás illattal:
Mellyet mihelytt észrevettem,
Inatok’ felébresztettem
Édes csiklándozattal.
LÁTÁS.
Elsőben is mélly álmomból
Tévelygő andalgásomból
Nemde én pattanék ki?
Látták éles nyilaimat,
Villámló pillantásimat
A’ múlatság’ környéki.
Míg tüzes szemem sokára
Rá akadt a’ szép LILLÁRA,
’S féloldalt reá csapott;
Ah, mikor a’ több szem között
Látásunk öszveütközött,
’S egymástól lángot kapott;
Ah, mikor szűz pillantása,
’S elevenebb kacsintása
Kétszer az enyímre lőtt:
Bezzeg mind felpattantatok,
Bezzeg eloszlott álmatok,
Melly lankasztott az előtt. –
Lebegő bársony-hajain,
Elefánttetem-vállain
Melly szép színek játszottak!
Rózsát mosolygó ajjaka,
Hószín mellye, márvány nyaka,
Ah, miként elragadtak!
HALLÁS.
Hát mikor mélly sohajtása,
’S bággyadtt hangon tett szólása,
Ébredtt fülembe hatott?
Édes ájúlás lepett-el,
Melly egy mennyei élettel
Kecsegtetett, bíztatott.
Mikor mellé ereszkedtünk,
’S végre, hogy sok kérést tettünk,
Ez mondotta: Szeretek!
Ah, e’ szóra vérünk égett,
És minden elevenséget
Ti is levetkeztetek.
Mikor mézes beszédjére
Örök hűséget ígére,
’S illy bíztató hangon szólt:
„Szeretek! – Téged kedvellek,
„Csak néked élek, lehellek,
„Míg be nem féd a’ sírbolt.’”
Akkor – óh mert e’ szavának
Olly édességi valának,
Hogy élet ömlött belénk –
Egy legédesebb mennyei
Öröm’ gyönyörködései
Kezdtek repesni felénk.
Mikor Kedvesének mondott,
Elvett minden bút és gondot
Ez az édes nevezet;
És hízelkedő nyelvének
Mézzén lecsorgó szívének
Mindnyájunk temjénezett.
TAPINTÁS.
Köztte e’ temjénezésnek,
’S e’ mennyei Íhletésnek
Kezeim’ felemelém,
És jótételét hálálván,
Ez imádni-való Bálván’
Szent testét megölelém.
Ah, halhatatlan Istenek!
Mit érzettem! ah, millyenek
Vóltak gyenge karjai,
Mellyek mikor rám hajoltak,
Nálok gyengébbek nem vóltak
A’ rózsák’ harmatjai.
Mellyét Ámornak melege
Olvasztván, gyengén pihege
Bíbor fátyolja alatt.
Kezemet tévén szívére,
Sűrűn vert; és minden vére
Hozzám örömmel szaladt.
Mint a’ hó a’ Nap’ hevétől:
Úgy az ő tűz-szerelmétől
Mind elolvadva valánk.
Életünk belé költözött,
’S ölelő karjai között
E’ világnak meghalánk.
ÍZLÉS.
Mit ér a’ szép Gyümölcs maga,
Bár kedves a’ színe, szaga;
Ha jó ízzel nincs tele?
Ti csak LILLA’ szépségére
Bámúltatok, s’ mézízére
Egyiktek sem ügyele.
Nincs a’ nektár ollyan édes,
A’ mellyet tőlt Ganimédes
Jupiter’ csészéjébe.
Óh nem bír az annyi jókkal,
Ha csak azt egy illyen csókkal
Fel nem vegyíti Hébe.
Illy mannával nem kínálja
Gazdag lakosit Panchaia,
Vagy más déli tartomány.
Ennél édesebb itala
Bár melly Királynak sem vala.
Óh mennyei adomány!
Óh méznél édesbb ajjakok,
Minő nektárt csorgattatok
Rózsaszín kelyhetekből!
Melly kellő csókok valának,
Mellyeket kölcsön szopának
Hév ajjakim ezekből!
LELKEM.
Mit czivódtok? ah, szűnjetek,
Híveim, mit versengetek?
Csak LILLÁT imádjátok.
Lebegjetek gyönyörűség’
Szárnyain, ’s az örök hűség’
Pontjára mozgassátok.
Miolta kellemit velem
Éreztettétek; tisztelem,
És imádom azolta.
Rabja vagyok rabszijjain,
Rengetvén nyájas karjain,
Szívem hozzá csatolta.
Én párját nem tapasztalok.
Néki élek, néki halok.
Ő énnekem mindenem. –
Jer, LILLA! jer; érzésemet
Mind ébresztd fel, és engemet
Ne hagyjál veszteglenem!
|