Ember! hát olly tsaló remény is hizlalhat
Hogy a’ ki még ma él hólnap meg nem halhat?
Hátha az egésség ’s az erő jár veled
Bizhattsz, és a halált még meszsze képzeled?
Illy édes álmokkal ne ketsegtesd magad’
Mert biztos örömöd közt hamar elragad.
Gyakran a’ leg nagyobb erők leroskadnak
S, ledűlt Oszlopai izekre szakadnak
’S mikor igy az erős a’ földönn fetrenge
Minden bajonn kivül nyúgova a’ gyenge.
Gyakorta sirhalmat a’ gyenge Iffjaknak
A’ Vénség’ reszkető erőtleni raknak.
A’ halálnak jőtét egy ember se tudja
Az erő ’s a’ szép szin gyakran elhazudja.
Mind ezek az Isten Titkának Házában
Sorra vagynak mettzve Adamás Táblában
Ezt az emberi ész soha fel nem járja
Bár minden Titkoknak légyen nagy buvárja.
A’ bizonyos hogy meg-kell halni mindennek
De szabott idejét ki tudhatja ennek?
Várhatja hát éltünk’ akármellyik pontja
Hogy gyógyithatatlan mérgét reánk ontja.
Mivel mint az árnyék a’ testet követi:
Kisér, ’s lábunk’ minden léptét számba veti
Elrejtett nyilait hordozzuk testünkkel
Csak halni készűlvén hoszszú életűnkkel.
Ennek leg kedvesebb ’s vigabb pillantása
Amannak gyászos sirt édes álma ása.
Ez mig egésséges kövér testű vala
A’ halálnak tsak egy nagy prédát hizlala,
Amannak ortzái azért virágzának
Hogy légyen mit rágni a’ párkák fogának.
Ezt győzödelmének kellő közepében
Verte le a’ halál a’ sir fenekében
Amarra legédesbb reménnyei között
Nyilat örömének napjánn lövöldözött.
Azért bár az esett tagok’ reszketése
Bár az eröss vállak lábak görbedése
Bár a’ száraz hurut koporsós szózatja
A’ küszöbönn álló halált nem ugatja,
Bár hó szin zászlóját az elaszott vénség
Fejed pusztult váránn nem lobogtatja még:
Ne ketsegtesd magad’ még is hogy a’ Sirnak
Lakosai kőzzé még sokára irnak.
Hanem tartsd magadat minden pontban készen
Mintha készen vólna már sirod egészen
S, annak szélinn álnál tántorgó lábakkal
Czélozván a’ halál sok ezer nyilakkal.
* A sor előtt §. jel áll.
Mihályfalvi István , kit e’ sir bé fedett
Illyen szókkal oktat halandó tégedet.
Kinek pora felett állitsd meg lábodat
Esmérd meg e’ hozzád szólló barátodat.
Mihályfalvi István vala édes Attya
Kiben egy Esküttyét Debreczen sirattya
Nánási Ersébeth e’ világra hozta
Mind kettő a’ Virtus uttyainn hordozta
Hogy tanúlásának egy pontjára lépe
Bé fogadta Pallás’ még akkor zőld népe
Innen ment tanúlni Verbőtzi Tőrvényét
Mellynek addig bújta setét szövevényét
Hogy végtére tzélját eltalálta benne
Mellyenn bőlts elméje végre megpihenne.
Szólgált mint Prókátor, szólgált mint Fiskális
Majd minden Rendeknél ’s Famíliáknál-is
A’ kiknél melly igaz hű egyenességgel
Bánt vólt a’ vállára tett kötelességgel
Abból én most elő egygyet sem számlálok
Magok szóljanak, én rájok apellálok
Kivált elég tanú Debreczen Városa
S, ennek minden rendű hazafi lakosa
Te légy Nemes Város te légy tanú ebben
Vihetni é dólgod ő nálla bőltsebben?
Én ugyan óh Nemes Város! azt felelem
És tudom hogy te is azt feleled velem:
Hogy mig ama 9. esztendök fojának
Mellyekben mint Eskütt szólgált Hazájának
Fö Hivatalira olly hiven vigyáza
Hogy a’ nagyokban is soha nem hibáza
Érdeminek nagyobb pálya nyilt miólta
A’ bölts Sénátusnak hijját ö pótolta
Melly Fő Karban méltó tekintettel fénylett
Tekintetes Nevet igazán érdemlett.
De négy Esztendei tündöklési után
Elhúnyt egünkről a’ több Csillagok után
Meghólt! életének legjobb Szakasszában,
Fél Századot élvén az élők sorában
Most hát Sirja szélinn meg áll, ’s Rokonjait
És Kedvesit illyen bús szókkal hagyja itt:
* A sor előtt §. jel áll.
Óh Angyali Tábor! várakozzál velem
Mig Szerelmesimet rendre meg ölelem!
Imé testem felett sir Fodor Susánnám !
Életem’ egyikért ő érte kivánnám
Jer hült karjaimmal jer hadd öleljelek!
Vagy ha szabad lessz az égbe is vigyelek!
Jer szedd ajakimról végső lehelletem
Tiéd ez óh ezt is tsak érted tehetem
Fagyos nyelvem igaz hűséged’ hálálja
Rebeg hogy siromnak szélinn prédikálja
24. esztendőt mellyben együtt éltünk
Csak 24. rövid órátskáknak véltünk
Kivált a’ 20dik hogy soká haladott
Kis Jónathánunkkal minden áldást adott
Kinek gyengeségét kötöm hiv szivedre
Édes Anya! vigyázz egyetlen egygyedre.
Neveld fel, és tegyél egy ollyant belöle
Hogy majdan
*
h ajdan
minden száj jól szóljon felöle.
Most karjaim közzül kedvesim! mennyetek
Adjatok vég tsókot, rám eml
e kezzetek.
* emlé kezzetek
Óh Isten! ki nézel Özvegyre ’s Árvára
Ird fel ezeket is szived táblájára
Az én hiv Susánnám, kedves Jónathánom
Légyenek Tiéid, már tsak ezt kivánom.
Még karjai Eskűtt Nánási Márton nak
’S vele Toronyai Susánnának vonnak,
Óh! mégyek Kedvesim áldással hozzátok
Mellyet a’ jó Isten áraszszon reátok.
Itt áll még mellettem egy pár Atyámfia
Itt Nánási Sára , vele Kós Mária
Az Úr tinéktek is adjon mindeneket
Vigyen az Abrahám’ keblébe titeket.
Kenesei Mihály Nánási Sárá val
Légyetek áldottak az Úr’ jóvóltával
E’ légyen Vezértek, Óltalom’ ’s Bástyátok
Igy semmi roszsz nem mér rontani reátok.
Tar István és Farkas Ersébeth ! néktek-is
Légyen javatokra még ellenségtek-is
A’ mindenhatónak karja takargasson
Hogy békességteknek semmi ne árthasson.
* A sor előtt §. jel áll.
Végre kit a’ vérség ’s baráti szeretet
Velem fedhetetlen egygyességre vetett
Mindnyájjan megáldlak utólsó órámonn
Nevetek halálos szókkal hangzik számonn.
Ti pedig Társatok’ Tisztbéli Társai
Tekéntetes Nemes Tanáts bölts Tagjai!
Kik ezen Városban egy széket ültetek
Hogy az Úr Nevében Törvényt nézessetek
Köszönöm bennetek azt az indúlatot
Mellyet mindnyájjatok erántam mutatott.
Én megyek; köztetek az Úr Lelke lakjon
’S mindennémű jókat fejetekre rakjon.
Nemes Communitás! e’ Város Vénei
Légyetek az Isten kedves emberei
Adjon mindnyájtoknak száz vigyázó szemet
Hordozzon mig Nébónn maga el nem temet.
Isten hozzád Világ! bútsúzom tőled-is
Mivel Jésusomért elhagylak téged-is
Ő por-testem’ hagyja tétetni a’ porba
Lelkem’ a’ Szentekkel ülteti egy sorba.
* Az utolsó sor alatt: Vége .